Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-17 / 295. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. december 17., csütörtök Tudományos kutatók Levéltáros történészek — történész levéltárosok Bán Péter és Á. Varga László V Az Egri Szimfonikusokkal Mozort-operák estje „Thália szekerén” A Katona József Színház a Nemzeti Színház Kamara- színháza december közepétől mutatja be Jókai Mór: Thá­lia szekerén című színmű­vét. Rendező: Zsámbéki Gá­bor. (MTI fotó: Benkő Imre felvétele — KS) Mozgássérültek javára Karácsonyi hangverseny Gyöngyösön Gyöngyösön, már hagyo­mánya van annak, hogy minden esztendőben a mozgássérültek megsegíté­sére hangversenyt rendez­nek a helybéli és a meghí­vott zenepedagógusok, va­lamint a „muzsikustanulok” közreműködésével. Idén kü­lön jelentősége a koncert­nek, hogy a mozgássérültek nemzetközi éve megyei ren­dezvényeinek egyik utolsó eseménye. A holnap, pénte­ken este fél hétkor a Mátra Művelődési Központ színház­termében megszólaló hang­szerek Bartók és Kodály művészetét idézik. A hevesi járási, a gyön­gyösi járási-városi pedagó­gus kórus, a gyöngyösi ál­lami zeneiskola Tücsök ze­nekara, a Muzsikus Céh le­ánykara és a gyöngyösi ze­neiskola művésztanárai a rendezvény bevételét a moz­gássérültek javára ajánlot­ták fel. A levéltárosnak ,azéirt kell egyúttal történésznek is len­nie, mert a különböző korok forrásanyagát kellően érté­kelnie kell, hogy azok be­gyűjtése, rendezése, selejte­zése során a legértékesebb iratanyagok elkerüljék a pusztulást és a jövendő kor kutatói részére megbízható forrásul' szolgáljanak. Az idei — 1981-es — nagy iratfoe- gyűjtés során derült ki pél­dául, hogy a különböző, nagy értékű, de nem iktatott iratok selejtezése és megőr­zése a jelenlegi jogszabályok alapján nem biztosított, és kizárólag a levéltáros törté­nészi felkészültségén, lelki­ismeretességén múlik, hogy ezek az iratféleségek is levéltárba kerüljenek. Dr. Bán Péter, a Heves megyei Levéltár levéltárosa 1971-ben a debreceni egye­temen szerezte diplomáját, majd néhány év gimnáziumi tanárkodás után 1981. janu­ár 1-étői állt a megyei le­véltár szolgálatába. Érdeklő­dési köre a XVI—XVIII. századira terjed ki, s ez tük­röződik abban is, Hogy egye­temi disszertációját a Bat- thyány-uradallmalk XVIII. századi birtokigazgatásáról írta. Még gimnáziumi tanár ko­rában bekapcsolódott a Ma­gyar Tudományos Akadémia egyik kollektív munkájába, mely a Borsod megyei dézs- majegyzékeket tárta fel elemző részletességgel. A „jegyzék” a párizsi nemzet­közi történészkonferencia ré­szére készült, melyen egyéb­ként Bán Péter is részt vett. A nemzetközi tudományos közvélemény elismerése ar­ra indította a Heves megyei Levéltár vezetését, hogy a történeti Hevés megye terü­letére vonatkozóan a dézs- majegyzékek kutatását és azok forráskiadását hosszú­távú programjába bevegye. A viszonylag pontosan veze­tett jegyzékek alapján köny- nyen kiszámítható a kora­beli gabona- és bortermelés, valamint a juh- és méhállo- mány nagysága. A dézsma, a tized István, király óta 1848-ig a jobbágyok által fi­zetett egyházi adófajta volt, mely a legkülönbözőbb gaz­dasági, terményekre terjedt ki. Heves vármegyére vonat­kozóan a fennmaradt legré­gibb püspöki tized 1548-ból származik. A Heves megyei Levéltár­iban az anyaggyűjtés 1979- ben indult meg, s a kiadási célok és elvek meggondolt tisztázása után, 1548 év anya­ga 1982 legelején jelenik meg. Eddig részleteiben nem ismert számadatokat 'kap­tunk az egy főre jutó élel­miszer- és bortermelésről, a parasztcsaládok vagyoni megoszlásáról, a termelésd ingadozásokról, az egykorú mértékegységekről, s mint­hogy a kiadválny a földrajzi és személynév anyagot betű­hív formában közli, nyelvé­szeti és etnikai szempontból is rend,kívül becses forrósul fog szolgálni. Kiderül példá­ul, hogy a XIII. században az egri völgybe telepített vallonok XVI. századi to­vábbélésére másutt nem ta­lálható gazdiag forrásul szol­gálnak a dézsmajegyzékek. Dr. Bán Péter egyébként a levéltár folyóirata, az Ar­chívum hasábjain becses ada­tokkal szolgáló tanulmányt irt a Borsod megyei tized- jegyzékek rendkívül változa­tos bormértékegységeiről is. Gimnáziumi tanári tapasz­talata birtokában javaslatot tett a levéltár igazgatójának egy magyar történelmi foga­lomgyűjtemény elkészítésére. Szerkesztésében három kol­légája — Havassy Péter, Nemes Lajos és Á. Varga László — közreműködésével 1980-ban két vaskos kötet­ben, 1064 oldal terjedelem­ben meg is jelent a nagy ér­tékű történelmi fogalomgyűj­temény, tanárnak, diáknak egyaránt való használatára. Á. Varga László is a deb­receni tudományegyetemen szerezte diplomáját, s annak birtokában nyomban 1973- ban a Heves megyei Levél­tár tudományos dolgozóinak a sorába állt. Szorosan vett tudományos érdeklődési kö­re ott folytatódik, ahol Bán Péteré abbamarad. Elsődle­gesen1 a XIX. század gazda­sági, társadalmi és művelő­dési története foglalkoztatja. Heves megye XIX. századi története e tekintetben még eléggé feltáratlan. Á. Varga tudományos ér­deklődésének központjá­ban a XIX. század oktatás- története áll. Á mííndenkori iskolarendszer a társadalom sarkalatos pontja. Megyénk­ben a XIX. század első felé­ben a népiskolai tanítók anyagi körülményei átlag­ban a fél-egytelkes jobbágy anyagi lehetőségeivel voltak azonosak. Ebben az időszak- .ban már nem az iskolák szá­mában történik alapvető változás, hanem döntően a mirőségben: az oktatott anyag szerkezetében. Több helyen és magasabb végzett­ségű tanítók oktatnak szá­molást és írást, sőt a refor­mok végétől sok helyen még nemzeti történelmet is. Az összehasonlító vizsgálatok arra utalnak, hogy a korszak oktatása Heves megyében azonban alulmaradt a fej­lettebb hazai területekétől, például a Duna-mellékétől. Á. Varga bekapcsolódott Tiszafüred monográfiájának munkálataiba is: 1849-től 1914-ig terjedő korszak gaz­dasági és társadalmi viszo­nyait dolgozza, fel, egy nagy Heves megyebeli mezőváros képét deríti fel. (Tiszafüredet csak 1950-ben csatolták át Hevestől Szolnok megyéhez.) Tiszafüred fejlődését az teszi jellegzetessé, hogy a kéthar­mados többségű földesúri birtok következtében a nagy létszámú jobbágyság szűk parcellákra szorult, és me­zővárosi viszonylatban is széles agrárproletár réteg lakta. Bár Á. Varga László ér­deklődési köre a XIX. szás­zadhoz tapad, figyelme mél­tán ráterelődött a felszaba­dulást követő kibontakozás korszakára is, egy forráski­advány erejéig. Az Üj úton vaskos kötetében 123 egykori dokumentumot adott közre betűhív közlésben, minden szépítgetés nélküli realitás­sal. Ez az, egyébként gazda­gon illusztrált kötet is a He­ves megyei Levéltár gondo­zásában kerül kiadásra. Sugár István Az Országos Filharmónia hangversenysorozatában hét­főn kerül t sor a Mozart - operák estjére, a Gárdonyi Színháziban. A filharmónia évekkel ez­előtt felhagyott"azzal a gya­korlattal, hogy a nagyzene­kari műsorok közben olyan hangversenyt is beiktatott a programba, ahol egy-egy opera keresztmetszetét nyúj­totta át közönségénleík, meg­szólaltatva a hazat énékes- gárda legkiválóbbjait. Ezt a hasznos és — ha úgy tetszik — hatásos .is­meretterjesztő formulát újí­totta fel az idén azzal, hogy ebbe a sorozatba beiktatta a Mozart.operák estjét. Mozart zenéje — operái is — megunhatatlan zenei csemege. Ezt a meggyőző­désünket erősítette meg Pándi Marianne. Aki ezút­tal, nemcsak zenetörténeti bevezetőket igyekezett tá­lalni hallgatósága elé. Aki- tűnő zenetörténész és kriti­kus meghitt kapcsolatot tud teremteni a közönséggel; ironikus, olykor öniróniára hajló megjegyzéseivel at­moszférát teremt, nem ke­rülve el néha azokat a meg­jegyzéseket, gondolatokat sem, amelyek a nyelve he­gyéről csak úgy leperdül- nek, tájékoztatásként, íté­letként egyaránt. Ebben az estében ő volt a prózai szí­nész és közben az énekesek az Egri Szimfonikusok kí­séretével „dalra fakadtak”. A koncert megtervezésé­nél még nem ismerték azo­kat az énekeseket, akik vé­gül is felléptek ezen az es­tén. Mégsem maradt el az érdeklődés. Az est hazavárt vendége Pászthy Júlia volt. Művelt és értékes orgánuma, egyé­nisége, bájos humora egyre feljebb emeli őt az énekesi pályán. Nemcsak énekel, nemcsak nehéz zenei-tech­nikai feladatokat old meg könnyedén, nemcsak tiszta sízövegkiiejtése, s a dallam tisztelete jellemzi előadá­sát, de érzelmi telítettsége, a zenével való együtt- és benneélés bizonyítja, hogy minden idegszálával átadja magát a muzsikának. Lehet ő Blonde a Szöktetésben, Pamiina a Varázsfuvolában, Figaró szerelmese, aki meg­váltja önmagát és aki ellen­áll az őt körülhízelgő gróf­nak, a lényeg mindig egy: a dallamban és a szövegben megfogalmazott hősnőt hi­teti el velünk. Az est másik hangja, Gregor József a szegedi operatársulatból. Gregor bizonyára már rég elfelej­tette, hogy ő, mint- kezdő énekes Egerben, úgy más­fél-két évtizeddel ' ennek előtte mekkora sikert ara­tott, ő a karcsú fiatal basszista, aki a hangverseny után baráti körben még órákig énekelt. Mert tem­peramentuma, bővérű hu­mora, életkedve hatástalan volt.' S úgy tűnik, mindez, amit akkor az egri közönség és egri barátai megismer­tek, megszerettek benne, ma is megvan, máig is tö­retlen erővel és tapasztalat­tal megkoszorúzva él és hat. Ozmánja tapsra ragadtatta a közönséget; Sarastró. Isis fő­papjának imája bizonyítot­tal, hogy az ária értékét meghatározó részeket hatá­sosan és jól járja végig. A hairmadiik énekes, a ba­riton Sólyom Nagy Sándor, ugyancsak egyenértékűt nyújtott a két kiváló éne­kes társaságában. A Don Jüanból a Regiszter-áriát adta elő. Leporelló „felso­rolásában” határozottan él­vezetet talált, de ugyan­olyan jókediélíyel szólaltat­ta meg a Varázsfuvola Pa. pagenoját, mert Mozart mu­zsikájában szerelem és az életöröm egy tőről fakad­nak. A Figaro házassága borbélyának vallomását ér­zékkel, gráfjának udvarlá­sát, körültekintését már intrikusi elemekkel színez­te. A színházi zenekart az Egri Szimfonikusok játszot­ták. Ezen az értékes szolgá­laton belül, Farkas István karmesteri közreműködésé­vel előadták még a Szöfcte- tés és ,a Figaró házassága nyitányát. Ez az együttes ismét kezd magára találni. Az utóbbi hónapokban •adott koncertjeiken' nem­csak a vonósok, a fúvósok is nagyobb fegyelemmel, a megszólaltatott műveknek kijáró tisztelettel, elmélyül­tebben muzsikálnak. Mint ahogyan ezt az egri közönség korábban is megkapott, és a jövőben is elvárja tőlük. Á sikernek ezúttal megér­demelten ők is ^tevékeny ré­szesei voltak. . Farkas András I I m t f m — Csak nézem-nézem, ki zavarja fel a vizet. Hát te vagy az?! — Bocsáss meg, ebben a pillanatban érkeztem, még nem is érinthettem ... — Nyisd ki a szemed! Ez neked nem zavaros? |— Csakugyan, mintha kissé zavaros lenne. De lát­hatod, hogy én még vélet­lenül sem tehettem, hiszen lejjebb is állok nálad. — Még hülyének is nézel? összezavarod a vizemet, az­tán megkerülöd a sziklát, hogy lentről vigyoroghass a pofámba? — Dehogy vigyorgok! Hidd el, nekem a legkíno­sabb. Mondd, miért ten­ném,' hogy miután szomja- mat oltottam, és el is kerül­hetnélek, visszajöjjek ide? — Most szóltad el magad! Tehát ittál, és el is akartál kerülni, mert tudod, hogy bűnös vagy. — Hiszen ha el akarlak kerülni, azt gondolod, nem sikerült volna? • — Szóval akkor jársz túl, az eszemen, amikor te aka­rod? — Dehogy akarok én a te eszeden túljárni! Csak ... — Igazán kedves vagy! Mit akarasz egyáltalán, ha szabad kérdeznem? — Békességet! Semmi mást, csupán csak békessé­get! — Békességet? Ezek után? ... Látni sem bírlak. Uitálkozom, ha rád nézek. (A hímnek már a száján volt: „Ezen igazán könnyű segíteni”, de mégis sikerült türelmesebbre fogni a hang­ját, s így szólnia:) — Ak­kor még egyszer kérlek, ne haragudj, és engedd, hogy távozzam. 1— Igen? Azt hiszed, ilyen könnyen megúszod? Tönkretetted az életemet, aztán egy pardonnál elsze- lelsz? Hát nem és nem! Előbb elszámolunk! , Hallgatlak. De nézd, a víz most is zavaros, -pedig jó ideje mindketten a par­ton állunk. i— Ki tudja, mit hajigál- tál bele? — Magám is ebből a pa­takból iszom. ■— Akkor meg mit hazu- dozol ? i— Én csak azt mondtam, hogy ennél a kőnél följebb sosem jártam. De ha nem hiszel nekem, nincs más hátra, mint hogy másik pa­takot keressek magamnak. — Nekem meg itt hagyod ezt a mocskot! — Akkor keress te ma­gadnak másikat! — Nem te. fogod megszab­ni, merre járjak! Ott iszom, ahol nekem • jólesik! — Maradjunk ennyiben. — Mented az irhád? Eh­hez értetek? A másik meg csak üvöltözzön egyszál egyedül ebben a kőomlásos, kopár, ijesztő völgyiben!... — Hát mit tehetek érted? — Itt mindenki csak sa­ját magával törődik, legyen tele a bendője, a többi megdögölhet! Üvöltök a magánytól, érted?! Azt hi­szed, nekem nem hiányzik a másik melege? Mit kép­zeltek ti ? !... >— ... Eddig nem így be­széltél ... Miért nem ezzel kezdted? — Megint csak én? Min­denben, mindig én vagyok a hibás? Ti miért nem tud­tok figyelmesebbek lenni? Azt hittem, különb vagy, megértesz, de te is csak olyan vagy, mint a többi!... — Nem! Dehogy! Én ér­telek!... Maradjak?... El­menjünk a forrásig? Meg­nézzük együtt... ? i— Azt hiszed, azzal min­den megoldódik? — Hiszen a zavaros víz dühített fel. Te mondtad ... Indulunk? — Micsoda vízről beszélsz te? — Szerinted felzavartam az ivóvizedet. i— Te még mindig itt tar­tasz? — Igen. Mert be .szeret­ném bizonyítani... •— Ne bizonygass te ne­kem semmit. — De igen. Mert nem aka­rom, hogy erről köztünk még egyszer szó essék! — Tudom, neked legjobb lenne, ha én befognám a po­fámat. — Nem mondtam semmi ilyesfélét... i— Csak gondoltál... — Nem is gondoltam, de szeretném, ha tárgyilagos lennél... — És megenném az efféle szánalmas kimagyarázkodá­sokat ... („Engem szeretnél te megenni” — villant át a másikon, és ezt nem is ta­lálta olyan tréfás gondolat­nak, mert felborzolódott a szőr a hátán.) — Maradjunk a tényéknél. Te ott álltái a köveken, és kortyoltad a kétségkívül kissé zavaros vi­zet, amikor megjelentem én, nem tagadhatod, hogy alul­ról jövet. Éppen csak kö­rülnéztem, mire te befejez­ted az ivást, megpillantot­tál, és rám... megpillantot­tál, és megszólítottál... 1— Mondd csak ki! Rád ripakodtam!... Rád ordí­tottam ! Rád üvöltöttem, mert én egy ilyen őrült, bo­lond, elmebajos, üvöltöző bestia vagyok! — Nem mondtam egyiket sem. i— Visszaszívtad, mert nem merted kimondani! Ugye, most lapulsz? — Mit válaszoljak? Ha azt mondom, nem félek, gátlástalan, pimasz, cinikus és elbizakodott vagyok. Ha azt mondom, félek, rossz a lelkiismeretem, és ki tudja minek nézlek ... Ügy forga­tod a szavaimat, ahogy te akarod... i— Lassan kiderül, mi a véleményed rólam. No, mondd ki végre bátran! <— Nem ítélkezem én fe­letted. Hányszor mondjam, nem akarok marakodni... Nézd, itt kushadok előtted így könyörgök, hagyjuk bé­kén egymást! — Azt elhiszem! Megfoj­tanál egy kanál vízben, ám hagyjuk békén egymást, mert én vagyok az erősebb! Rosszul számítottál. Ha már te is úgy gondolod, hogy vagy te, vagy én, legyen meg, aminek meg kell len­nie! ... 1— Itt a torkom, mit bá­nom én! Csak már egyszer vége legyen ennek a pokoli szócsavargatásnak!... A nőstényfarkas egy pil­lanatra visszahőkölt, de megsejtve, hogy további acsargásaira egyre fokozódó ernyedtség lesz a válasz, meg azt is érezve, hogy ez az utolsó alkalmas pillanat, fáradt fogcsattogtatással nekiesett ordastársának, hogy most aztán széjjelté- prr..

Next

/
Oldalképek
Tartalom