Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-16 / 294. szám

\ * 4. NÉPÚJSÁG, 1981. december 16., szerda Matyóbabák Mező­kövesdről A Matyó Népművé­szeti és Háziipari Szö­vetkezet méltán híres népművészeti termé­keiről, de alapítójáról, Kis Jankó Borisról is. Nevüket nemcsak 30 éves múltjuk tette is­mertté, hanem a matyó népi díszítőművészet hagyományainak tovább­vitele. A képen: részlet a múzeumnak berendezett szülőházból. (MTf Fotó: Kozák Al­bert felvétele — KS) Irodalmi találkozások Bemutatkozott a Hevesi Szemle A Megyei Művelődési Köz­pont igen sikeres rendez­vénysorozatára tett pontot hétfő este a Hevesi Szemle bemutatkozása. Az irodalmi találkozások sorozatban el­látogatott Egerbe a Napja­ink, amikor Serfőző Simon költővel találkozhatott a kö­zönség Megismerkedhettek az estek folyamán az iroda­lombarátok Juhász Bélával, az Alföld főszerkesztőjével, a kecskeméti Forrás helyet­tes szerkesztőjével, Szekér Endrével és Buda Ferenc költővel. * E rendezvényeken bepil­lantást nyerhettek a folyó­iratok szellemi műhelymun­kájába, írók, szociográfusok elképzeléseibe, távlati ter­veibe. Jól érzékelhető volt, hogy e fórumok népben, nemzetben gondolkodva fe­lelősséggel nyúlnak közös gondjainkhoz. Hétfő este a Hevesi Szem­le szerkesztőbizottsága ült az érdeklődők elé. Gyurkó Gé­za, megyénk közművelődési folyóiratának felelős szer­kesztője mutatta be azt a lápot, " amely annyiban is elüt az előzőleg szereplő la­poktól, hogy nem irodalmi újság. Lapjain nem versek és novellák dominálnak. Megtalálhatók a Heves me­gye múltjával foglalkozó és a mai életet bemutató tanul­mányok mellett riportázsok, olykor humoros írások is, ugyanúgy, mint tudományos értékű munkák. A folyóirat célja — mon­dotta a felelős szerkesztő — hogy szemlét tartson a me­gye kulturális értékei felett, maradjon meg vidéki, de nem provinciális folyóirat­nak. Moldvay Győző — a Szem­le szerkesztőbizottságának tagja — Perben című köte­téből olvasott fel verseket, nagy sikert aratva. Dr. Bakos József többek között a Kodály-évfordulóra készülő terveket ismertette, míg Szalay István az olva­sók és a lap kapcsolatát ele­mezte. A bemutatkozó esten sok érdekes és . hasznos javaslat hangzott el a hozzászólóktól. Magyarból és történelemből Előkészítő gólyajelöltek számára Hagyomány immár, hogy az egri Megyei Művelődési Központban segítséget nyúj­tanak a felkészüléshez az egyetemre, főiskolára pá­lyázóknak. Januártól a magyar szak és a történelem iránt érdek­lődő fiatalok számára indíta­nak ezúttal előadássoroza­tot. Egy héten kétszer, ösz- szesen tizenkét-tizenkét al­kalommal találkozhatnak az ifjú gólyajelöltek a neves előadókkal. így 20-án, elő­ször a magyar nyelv tipoló­giai sajátosságairól, összete­vőiről, szókészletéről és nyelvtani szerkezetéről beszél dr. Bakos József, a nyelv- tudományok kandidátusa. A következő összejövetel témá­ja a magyar nyelv hangjai­nak elemzése lesz. A történelemből felvételi­zők 19-én, a társadalmi for­mák elméletéről és az antik rabszolgatartás kérdéseiről hallgatnak. Az előadó dr. Szőke Domonkos. Egy héttel később pedig a feudális tár­sadalom kialakulását ismer­teti dr. Barta János. A megyei tanács-vb napirendjén szerepelt Ha a diák kollégista... . Emlékszem, az apró tele­pülésről Egerbe menet, egész, úton hallgattunk válaimeny- nyien: a szüleim, s én, a le­endő kollégista. Ismeretién világ állít előttem, a közép­iskola négy kemény éve, s ugyanennyi — távol a szü­lőktől — a „koleszban”. Amelyről mindent hallottam, csak jót nem ... ! Aztán, amikor átestem — mint egy kiskatona — a „kiképzésen”, s megtanultam takarítani, ágyat vetni, önállóan beosz­tani az időmet, már egészen másként festett a helyzet. Olyannyira, hogy később az igazi katonaságnál már meg sem kottyant a sokkal szi­gorúbb „házirend”. Mint egy­kori „tókásnak”, az egri Pe­tőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium volt lakójának ezek jutottak az eszembe, amikor a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának ülése előtt elolvastam a művelő­désügyi osztály beszámoló­ját — a kollégiumról, diák­otthonról. A mai középiskolások 25, a szakmunkástanulók húsz százaléka bentlakó: 12 kollé­gium és három diákotthon gondoskodik ellátásukról, szántásukról, tanulási lehe­tőségeikről. Ha egy kissé ki­tekintünk a megyéből, kide­rül — mint arról Szabó László, a Művelődési Minisz­térium főelőadója a tegnapi vb-ülésen tájékoztatást adott —, hogy egy cseppet sem ál­lunk rosszabbul az országos átlagnál. Ugyanis: minde­nütt kevés a kollégiumi, a diákotthoni hely! Nálunk példáu], Hevesen, illetve Fü­zesabonyban lenne égetően szükség a kollégiumi ellátás fejlesztésére, hogy az igazi megyei diákvárosokat ne is említsük. Annak ellenére, hogy Egerben felépült a Ke­reskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakközépiskola 300 személyes diákotthona, hogy folyamatban van a már em­lített Petőfi kollégium felújí­tása és a gyöngyösi szak­munkásképző kollégiumának építése. Az utóbbi esztendők­ben jelentősen megnőtt a lányok tanulási kedve, ezzel zsúfolttá váltak — 100—120 hely még hiányzik is — a lánykcrllégiumok a megye- székhelyen. Gyöngyösön jö­vőre az új kétszáz diáknak otthont adó kollégium átadá­sával — talán — megoldó­dik a gond. Akárcsak Hat­vanban, ahol 1983-han diák­otthon lesz az M 3-as út építőinek jelenlegi szállója. De ne csak a feltételekről essék szó, hanem a kollégiu­mokban folyó munkáról is. Mert .milyen egy diák, ha „koleszos”? Mindenekelőtt szorgalmasabb, mint az ott­hon tanuló társai: a szerve­zett tanulás, korrepetálás és patronálás eredményeként tanulmányi eredménye, tan­tárgyi átlaga sokszor 3—5 tizeddel magasabb az előbbi­eknél! Mi több: alig van bukás, iskolai fegyelemsértés. Ez annak tudható be to­vábbá, hogy a kollégiumok­ban dolgozó nevelők — aki­ket indokolatlanul sorolnak a pálya perifériáján lévők közé — lelkiismeretes mun­kát végeznek. Már aki meg­marad a szakmában, mert sokan csak „ugródeszkának” tekintik a városi kollégiumi tanári állásokat, annak elle­nére, hogy egyre jobb anyagi és szakmai körülmények kö­zött dolgoznak. Ma országo­san 29,8, Hevesben 30 gyer­mek neveléséért felelős egy- egy tanár, akik közül sajnos hiányoznak a matematika, fizika, kémia és idegen nyelv szakosok. A diákotthonok, a kollé­giumok — azon túl, hogy el­mélyítik az iskolában szer­zett ismereteket, pótolják a szülőket, a család jellemfor­máló funkcióját — nemcsak a tanulás műhelyei, hanem á kulturális élet bázisai, a közösségi munka lehetőségé­nek megteremtői is. Sajnos, nem így áll ez a sportmoz­galom támogatása terén: az adottságaik gyengék, a lehe­tőségeik szűkösek. Ennek el­lensúlyozására csupán a .társiskolákkal való szoro­sabb kapcsolat kialakítása teremthet biztos alapot, ad­hat komoly segítséget. Ha­sonló a helyzet, ha azit néz­zük, hogy kevés diákközös­ség rendelkezik megfelelő méretű nagyteremmel, klub- helyiséggel, nem beszélve a barkácsműhelyekröl, a főző­konyhákról, szakköri helyi­ségekről. A megye kollégiumaiban folyó munka mindezek elle­nére elismert, országosan is az elsők között emlegetik. Példa erre, hogy az idén kapta meg a Kiváló Kollé­gium címet a gyöngyösi Jó­zsef Attila Szakmunkás ta­nuló Kollégium, ahol úgy tartják a kisdiákok: itt jó lenni kollégistának...” A megyei tanács végrehajtó bizottsága tagjainak megál­lapítása szerint szűkebb ha­zánkban az a törekvés, hogy a középiskolásak és a szak­mát tanulók második ottho­nában mindenütt ez a mon­dás járja. Szilvás István Egészségügyi tanfolyam cigány szülőknek Igen hasznos kezdemé­nyezés utolsó fejezetéhez ér­keztek el tegnap, kedden délután, Gyöngyöspatán. A járási egészségügyi osztály, a Vöröskereszt, valamint a község körzeti orvosa és vé­dőnője öt alkalommal ren­dezett egészségügyi taofo­lyamot a helybeli cigány­szülőknek, kismamáknak, terhes anyáknak. A helyes táplálkozásról. egészséges életmódról, az egészségne­velésről szóló előadásokat és bemutatókat minden alka­lommal szívesen és sokan látogatták a faluban. Fotók Kodályról Négyszáz Kodályról, ké­szült fényképfelvételt ado- .mányozott Vámos László Balázs Béla-díjas fotómű­vész a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai In­tézetnek. A felvételek a vi­lághírű zenetudós gazdag életpályájának 1960—1967 közötti szakaszának fonto­sabb .történéseit örökítik meg. A gyűjteményből jö­vőre, a Kodály -Centenári­um évében rendez kiállítást az intézet.'' Volzsinék lakásában késő este éles csengőszó hallat­szott. Szemjon Ivanovics ki­tárta az ajtót, és látta, hogy ott áll Kandibin, laborató­riumának dolgozója, és kar­ján egy alvó kisgyermeket tart. — Jó estét, Szemjon Iva­novics, felébresztettem?, — kérdezte idegesen Kandibin. — Nem... A feleségem már alszik, én pedig dol­goztam. Csak nem történt valami? — Alszik a felesége? No, jól is van. Egy nagyon fon­tos és komoly kérdésről kell önnel beszélnem. . — Jöjjön be! — mondta szívélyesen Volzsin. — De miért van magával ez a kisgyermek? — Mindjárt megmagyará­zom — mondta Kandibin, miközben levetkőzött. A gyereket már előbb óvato­san a fotelba tette. — Mit jelentsen mindez? — kérdezte nyugtalanul Vol­zsin. — Kié ez a gyermek? — Ügy mondják, az enyém — mondta csendesen Kandibin, és az álmában édesen cuppogó csöppségre mutatott. — Miért mondja) hogy úgy mondják... ? — húzta fel Volzsin a szemöldökét. — Hát azért, mert való­jában nem az enyém! — suttogta éles hangon Kandi­bin. — Ez a gyerek ugyanis csodagyerek. Mindössze egy­éves és már beszél, de ol­vas is. Most képzelje el, mi lesz vele a továbbiakban! El sem fogja hinni, én az egész családfámat ellenőriztem, végig, végig ... Sehol • egyet­len zseni. Érti? Mi az, hogy zseni? Még csak tehetsége sem volt egyiknek sem — csupa szürke egérke. Címze­tes tanácsos, kocsis, titkár­nő. S egyszer csak itt van ez a fiú, csodagyerek! Ez a genetika vonatkozó törvé­nyei értelmében egyszerűen lehetetlenség. Nem az én fiam. Volzsin szigorúan végig­mérte Kandibint és azt mondta: — Hát kié? — Hát éppen ez az! Ugye, emlékszik rá, hogy az ön felesége meg az enyém ugyanazon a klinikán szül­tek ... — No és? — sápadt el Volzsin. — Hát csak az — s a ké­sei vendég sokatmondóan felemelte mutatóujját —, hogy ön egyszer azt mesél­te: a nagyapja is meg az apja is csodagyerek volt. Kétéves korukban integrált számítottak, harmincévesen akadémikusok lettek. Hiszen még ön is, ugye, az akadé­mia levelező tagja, pedig csak harminchét... Én meg? Negyven. És? Laboráns. Bárki bármit mondjon is, az örökölt tulajdonságok ere­je hihetetlenül nagy. — Szóval, azt akarja mon­dani ... — motyogta hihe­tetlenül Volzsin. — Hát persze — csillant fel a szeme Kandibinnak. — A gyermekeinket összeke­verték a szülészeten. Aki önnél van, vagyis az enyém, eddig még nem jár, nem beszél. Tisztára, akárcsak én. Én is csak hároméves ko­romban kezdtem járni. Be­szélni csak hatévesen. Erre mi történik? Odacsempészik nekem az ön csodagyerekét. Én már a szülészeten is vol­tam. Azt hiszi, meghallgat­tak, megértették, miről van szó? — legyintett Kandibin. — Nézzen csak ide! A kis, homloka? Tisztára az öné, éppen olyan magas. A kis gödör az arcocskáján? A magáé. — Tényleg, tényleg... — mondogatta Volzsin, miköz­ben az alvó kisfiún járt a szeme. — Tényleg hasonlít. Homlok, gödröcske... Vagy­is a kisfia, azaz, hogy az én kisfiam ... — Ez az! Mindjárt köny- nyebb az egész — mondta Kandibin. — Most szép csendben visszacseréljük őket, s minden a maga nor­mális módján megy tovább. — Vagyis hogy a magáé, izé, az enyém, már beszél? Azt mondta, ugye? — kér­dezte óvatosan Volzsin. — Nemcsak, hogy beszél* de olvas is — kiáltotta lel­kesen Kandibin, és nagyot cuppantott a kicsi felé. — Mondom, hogy csodagyerek! — És a feleségemnek ho-' gyan fogom ezt megmagya­rázni? Eddig még nem szó­lalt meg, aztán holnapra már olyan gyerekünk lesz, aki ráadásul olvas is. — Hogyan, hogyan? Hát úgy, hogy a zseniknél ez a törvényszerű. Egyik pilla­natról a másikra. — És a maga felesége nem fog ellenkezni? — Vele majd elintézem valahogy — mondta Kan­dibin. — Kérem, ugye, a fejlődés útja néha kiszámít­hatatlan, cikk-cakkos, hogy úgy mondjam. Környezeti feltételek, külső faktorok, miegymás. Majd elhiszi. — Ha jól értem, azt ja­vasolja, hogy cseréljük el őket, minden hivatalos írás, feljegyzés nélkül — kérdez­te Volzsin, miközben vörös foltok ütöttek ki a homlo­kán. — Hiszen érti, miről van szó! — fortyant fel Kan­diban. — Az én gyerekem nem lehet csodagyerek. A magáé, nos, az már más ... Most, amíg neim késő, ad­dig kell kijavítani a hibát. Az enyémmel egy kínlódás lenne az élete. Az én gyere­kem, nekem kell törődnöm vele. Ami pedig az ön cso­dagyerekét illeti, hát három­éves korában iskolás lesz, tízévesen befejezi az egye­temet, aztán kandidátus lesz. Az előre kijelölt úton! Ahogy a genetikában meg van írva. — Ez így is van — mond­ta némi kétséggel Volzsin. — De azért mégis kellene be­szélnem a feleségemmel... — Eszébe ne jusson! — emelte fel két tenyerét Kan­dibin.- — Nagy dolgokban soha nem szabad nőktől kér­ni tanácsot. Az asszony, ahogy a régiek mondták, maga a megtestesült ellent­mondás. Haszontalan dolog velük tanácskozni. Hanem gyerünk csak, férfiasán, az­tán egy kézfogás, és ... Ebben a pillanatban fel­tárult az ajtó, és félénken bejött a szomszéd szobából Vitalij, a professzor kisfia. Huncutul forgatta szemecs- kéit, és azt kérdezte: — Ti miről beszélgettek itt? 4 — Nini, megszólalt!!! És járkál. Hiszen ez is megy — kapott a szívéhez Vol­zsin. — Apu — mondta Vitya és Volzsinra nézett. — Csodagyerek, ez is cso­dagyerek — suttogta Kandi­bin. Volzsin egyszerre csak megragadta Vitya kezecské­jét, és azt kiáltotta: — Nem adom oda! Ez az én kisfiam! Az én kis zse­nim! — Hiszen látom én azt magamtól is — mormogta Kandibin. Váratlanul gyorsan felöl­tözött, karjára vette az alvó kisfiút, s távoztában még odavetette: — Nem hagyom ennyiben! Megkeresem az igazi apját. Már a lépcsőn haladt le­felé, s így dünnyögött: — A csuda érti ezt. Rám sóztak egy csodagyereket, s azt hiszik, hogy minden rendben van. No de várjatok csak, nem ismeritek ti még Kandibint. Megkeresem’ én az egérkémet.. . Fordította: Konczek József

Next

/
Oldalképek
Tartalom