Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-27 / 278. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. november 27., péntek 5. Ember az űrben — Utazó publikum - Három tárlat — Bálok a Katalinok tiszteletére — A Szerelmeskedések Gyöngyösön Megyei műsorkalauz A tél közeledtével — most már nyilvánvaló tény — beszorulunk a szobákba, termekbe. Kivétel ez alól legfeljebb csak a téli spor­tok kedvelői jelentenek, kö­zülük is inkább azok, akik könnyen elérhetik a Kékes­tetőt, hiszen hó egyelőre csak ott található. Mindennek figyelembevé­telével igyekeztek progra­mokat összeállítani a szer­vezők november utolsó he­tének végére. Pénteken két érdekesnek ígérkező ese­ményre hívjuk fel a figyel­met: Hatvanban, a városi művelődési központ szerve­zésében az Építő és Javító Ktsz klubhelyiségében Em­ber az űrben címmel tudo­mányos ismeretterjesztő előadás lesz, amelyet dr. Kelemen János csillagász, az Uránia Csillagvizsgáló mun­katársa tart az érdeklődők­nek. Ugyanezen a napon es­te 6 órától a füzesabonyi művelődési központban a helybeli zeneiskola tantestü­letének tagjai- adnak hang­versenyt. Külön érdekessége ennek, hogy a koncert be­vételét a rokkantak megse­gítésére ajánlják fel. Még mindig péntekre szók meg­hívónk- az erdőtelkieknek: a helyi művelődési házban es­te 6 órakor a műszaki hó­nap keretében a kismotorok karbantartásáról hangzik el előadás. A szombati napra azért marad kirándulásprogram is, az Agria Játékszín irodája szervezésében az Utazó pub­likum sorozat keretében a fővárosba utazhatnak az ér­deklődők, a központi ese­mény: Csurka István Ház­mestersirató című tragiko­médiájának megtekintése a Vígszínházban. Indulás: dél­után 4 órakor, az autóbusz­pályaudvarról. Ezentúl még egy műsoros est előkészíté­séről kaptunk információt, szombaton este 7 órától a tarnaszentmiklósi klub­könyvtárban lépnek fel a közönséget szórakoztatandó: Szántai Ildikó, Aradszky László, Fekete Éva, Müller Antal, Bakóczy Kálmán, Kristóf Károly és Drucker Ferenc. Aki kiállításokat szeretne megtekinteni, annak három tárlatot is javasolhatunk: a Gyöngyösi Galériában Ku- rucz D. István Munkácsy- díjas festőművész bemutató­ját, amely szombaton és va­sárnap egyaránt 10-tői 16 óráig látható, továbbá Cse­pel Tibor Vasarely-gyűjte­ményének kiállítását a GA­TE gyöngyösi mezőgazdasá­gi főiskola karának aulájá­ban. Ez a tárlat naponta Sí­től 18 óráig kereshető fel. Egerben, a Megyei Művelő­dési Központ kisgalériájá- ban a közönség még pénte­ken és szombaton egyaránt délután 2 és 7 között tekint­heti meg a Magyar Iparmű­vészeti Főiskola végzős hall­gatóinak diplomamunkáiból összeállított, Útra készen cí­mű tárlatot. A kulturális rendezvénye­ket illetően a szombat a Katalinok napja lesz megye- szerte. Tiszteletükre szá­mos helyen bálokat szervez­tek, így a hevesi járási mű­velődési központban, ahol a Tandem együttes, az erdő­telki művelődési házban, ahol az Oktáv együttes, no meg Gyöngyösön, ahol az Old Boys együttes muzsikál. Mindhárom helyen szomba­ton este 8 órakor kezdődik a mulatság. Lesz ezenkívül még egy Katalin-bál, vasár­nap a hatvani városi műve­lődési központban délután 4 órától, ez azonban nyugdí­jasoknak. A vasárnapi programok közül kiemelkedik az a dia­vetítéses előadás Európa szi­getországáról, Máltáról, ame­lyet a Megyei Művelődési Központban háromnegyed 11 órakor tartanak. Előadó: dr. Ringelhann Béla címzetes egyetemi tanár. A Hatvani Galériában Arcok és sorsok címmel országos portrébien- nálé nyílik délelőtt fél 12 órakor, egybekötve a Bar- tók-érempályázat kiállításá­val, amelyeket 116 művész szerepel 160 alkotásával. A megnyitón Nagy Attila, a Thália Színház művésze ad műsort, majd Czime Mihály, az Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetem tanára méltat­ja a kettős vállalkozást. Egerben, a 6-os számú Ál­talános Iskolában, a Játszó­ház-sorozat keretében a gye­rekek a linómetszés fogásait tanulhatják meg. Gyöngyö­sön a Mátra Művelődési Központban november 29- én délután 5 és este 8 óra­kor a Radnóti Színpad ven­dégjátékára kerül sor Lu- kianosz Serelmeskedések cí­mű zenés, verses játékát mu­tatják be. S ha már a színháznál tartunk, végezetül a hét utolsó három napjára ajánl­juk a ... Most mind együtt! című darabot, amelyet az egri Gárdonyi Géza Színház­ban láthatnak. I Bélyeggyűjtőknek Megjelent a Magyar Pos­ta legújabb kiadása, a 150 éves dunai, gőzhajózást kö­szöntő bélyegsorozat és blokk. Az első hajók Bécs, -Pozsony és Pest-Buda kö­zött közlekedtek, később már Belgrad lett az úticél, de hamarosan Széchenyi feltárta a Vaskaput, itt meg­szabadították a Dunát a szikláktól és zuihatagoktól. Megnyílt a dunai gőzhajó­zás a Fekete-tengerig, érint­ve a Duna- menti országo­kat és városokat. A másik jubileum a dunai szabadha­józás nemzetközi egyezmé­nyének 125. évfordulója. A megjelent bélyegeken és blokkon az 1967-ben ki­adott Duna-bizottság-sorozat egyes értékeit mutatják be. A blokkon a Duna és mellék­folyóinak térképe, a nyolc Duna menti ország zászlaja és a Sólyom nevű szárnyas hajó látható. A sorozat hét értékből áll, névértéke 24, a blokké 20 forint. A bé­lyegeket 40-es ívekben nyom­tatták. A sorozat 341 300 fo­gazott és 19 800 vágott, a blokk 289 300 fogazott és 23 800 fogazatlan példányiban készült. Tervező Vertei Jó­zsef grafikusművész. BÉLYEGÜ JDONSÁGOK: — Európa: ALBÁNIA: Az 1982-es spanyolországi lab­darúgó VB előhírnökeként négy bélyeget adtak ki. — AUSZTRIA: 6 sch névérté­kű bélyeggel népszerűsítik az élelmezésügyi világna­pot. Példányszáma 3 mil­lió 500 ezer. — BULGÁRIA: Hétszelvényes bélyeg je­lent meg a Vadászati Világ- kiállítás alkalmából. A sor­hoz 1 L névértékű blokk is tartozik. — DÁNIA: Híres repülőgépeket mutatnak be négycímletű sorban. — GÖ­RÖGORSZÁG : Harangtor­nyokat láthatunk hatcímle­tű sorban. — MÁL­TA: Az ország fejlődését be­mutató 16 címletű forgalmi sor jelent meg. — JERSEY: Háromcímletű karácsonyi sort adtak ki. — SVÉDOR­SZÁG: öt bélyeget magába foglaló blokk jelent meg a svéd filmművészet történe­téről. Érték 10 K.—SZOV­JETUNIÓ: ötcímletű sport- témájú bélyeget hoztak for­galomba. — Négycímletű sor a szovjet folyami flot­tát népszerűsíti. Németi V. A jövő hét színházi bemutatói Három színházi premierre kerül sor a jövő héten, a helyszínek: Budapest, Miskolc és Kecskemét. A fővárosban a Pesti Színház tart bemutatót no­vember 26-án, Csurka István Reciprok komédia című, kétrészes tragikus komédiáját viszik színre. A dara­bot Horvai István rendezi. A Miskolci Nemzeti Színház társulata a színház „Zsebszínpadán” mutatja be — ugyancsak november 26-án — Leonyid Zorin kétrészes lírai történetét, a Varsói melódiát, Szűcs János rendezésében. Négy miskolci előadást követően, december 3-tól, a hónap végéig, a Varsói melódia az egri Gárdonyi Géza Színház repertoárjában szerepel. A hét harmadik premierje Csíki László A nagyapa látni akar benneteket című, háromrészes játéka. Az erdélyi születésű író darabjának ősbemutatójára no­vember 27-én, a kecskeméti Katona József Kamara- színházban kerül sor. A rendező Tömöry Péter. (MTI) Goklub Szegeden Hanglemez­újdonságok A Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat új kiadványai: A könyvek és én — Keres Emil (Benjámin László: Magyarország; Vas István: Alföld, Váci Mihály: E fölr det hogy szeretem; Tornai József: Ne mondj le hazád, ról; Garad Gábor: Hazám; Juhász Gyula: A könyvek és én). Táncba hív a muzsi­ka — Dévai Nagy Kamilla (éneik), Ötvös Oszkár (cim­balom), Pászti György (fu­rulya, duda) és Mandel Róbert (tékerőlant). Közreműködik: a Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttesének népi zene­kara, vezető prímás Szalad Antal. (Dunántúli ugrós csárdás, somogyi' furulyás, erdélyi népdalok, alföldi népdalok). A híd — Dina­mit. Az együttes második le. meze, az első példányszáma meghaladta a százezret. Omega X. — Az arc. A WEA (NSZK) cég által felvett an­gol nyelvű lemez magyar változata. Hűtősök figyelmébe Hasznos szolgáltatást vezet be a téli hóna­pokban az Afor: a hű­tőfolyadékok fagyás­pont-bemérését. A díjmentes műszeres vizsgálatot a főváros­ban a Vágány utcai és a Műegyetem melletti töltőállomáson, Gyön­gyösön az M3-as autó­pálya, Szegeden és Kecskeméten az 5-ös út mellett, Balaton körül pedig a nagyobb Afor— AGIP kutaknál kérhetik. A Szegedi Ifjúsági Házban megalakult az első magyar- országi vidéki goklub. A rendszeresen tartott foglal­kozásokon számos fiatal is. merkedik meg a több mint négyezer éves játék szabá­lyaival. A go a sakknál is nagyobb variációs lehetősé­Negyvenszázailékos ked­vezményt ad a szoba áfá. ból az eresztvényi Salgó Ho­tel azoknak a belföldi ven­dégeknek, akik legalább há­rom éjszakát töltenek a fenyvesekkel övezett, szép fekvésű hegyi kiránduló, hely központjában. A ked­vezmény március 31-ig ér­vényes, a karácsonyi és új­évi ünnepeket kivéve. Az egycsillagos, negyvenszo­get tartalmazó stratégiai já­ték. Má már évente Európa, és világbajnokságot és mint­egy 20—30 nemzetközi ver­senyt rendeznek hívei. Hazánkban eddig csak a fővárosiban voltak követői. bás vendéglátóhely szobái kétágyasak, amelyekbe egy- egy pótágy állítható. A földszinten étterem, társal­gó, televízió, a közelben sí. felvonó, sílesiklópálya, ród- lipálya, erdei kocogópá­lya, a dornyai turista­házban pedig karácsonytól kondicionálóterem szolgálja vendégek pihenését, üdülé­sét, kikapcsolódását. (MTI) Szállodakedvezmény 0 l 3 k 5 6 7 8 9 40 44 42 4} 4k \s A6 47 48 4°i 1 10 0 14 il 0 13 1H 0 is 0 16 0 17 0 18 0 19 30 0 34 0 32 33 0 3 V 35 3 6 0 0 37 38 39 0 1,0 «»•1 0 Hl Hk *5 0 0 Hő 0 0 v 7 •fi 0 V9 50 0 54 51 0 53 Sk 0 55 56 0 57 0 0 58 59 0 60 0 6 A 0 61 63 0 6H 65 0 66 67 0 66 (9 0 70 7-1 n | 0 73 0 7<r 75 0 76 — 77 Száz éve, 1881. november 28-án született Stefan Zweig osztrák író. Borzasztóan szuggesztív (40. sz. sor) kis­regénye, a magyar nyelven 1970-ben (40 500 példány­ban!) megjelent „Fantaszti-^ kus éjszaka”. Történelmi el­beszéléssorozatának a (füg­gőleges 15.) címet adta. Eb­ben a kötetben jelent meg titokzatos, lidérces hatású, másik műve, az (77. számú sor). Legismertebb elbeszélé­se a (függőleges 22.). A fasizmus előretörésekor neki is menekülnie kellett: (vízszintes 2.). . 1942-ben, fe­leségével együtt öngyilkos lett. A három sarokkocka be­tűi: N, R, K. VÍZSZINTES: 2. (Bekül­dendő). 15. Durva posztó. 16. Munkadíj. 17. Vissza: kerék­pár része. 18. Autóközleke­dési Tanintézet. 19. Ausztria és az NSZK határfolyója. 20. Romlott tojás. 21. Sebessé­get csökkentő. 23. Magyar Tudományos Akadémia. 24. Tova. 26. Végett. 28. Cin. 29. Szófaj. 31. Meztelen mű­alkotás. 32. Számos. 34. Be­lépőjegy. 37. Község Nyír­egyháza mellett. 39. Eger fe­le. 40. (Beküldendő). 43. Súlyarány, röv. 44. Helyez. 46. Finom talajszemcsék. 47. Ideszállít. 48. Lekváros. 49. Mosdótál. 51. Becézett fér­finév. 52. Vágány. 53. Rá­mába foglal. 55. Edény. 56. Éttermi lap. 57. Ingovány. 58. Unalmas. 60. Üj mérték- rendszer. 61. Van hely a szá­mára. 62. Az orrához. 64. Hézag. 66. Igyekszik. 68. Helyhatározó névutó. 70. Méretre vág. 72. Nehézipari központunk (—’). 73. Fej ré­sze. 74. A munka és az ener­gia egysége. 76. Női név. 77. (Beküldendő). FÜGGŐLEGES: 2. Köveszt. 3. Égitest. 4. Gazdasági bi­zottság. 5. Lehel vezér má­sik neve. 6. Lendület. 7. Földrész. 8. öregember, né­piesen. 9. Ütött-kopott. 10. Fénytelen, tompa. 11. Győri sportegyesület. 12. Mutató­szó. 13. ... föld, az alumí­niumgyártás alapanyaga. 14. Bőven árasztó. 15. (Bekül­dendő). 22. (Beküldendő). 25. Névelős gázlómadár. 27. Va­dászkutya. 29. Római negy­venkilences. 30. Táplál. 32. Prés. 33. Közép-Európai Ku­pa. 35. Helyrehoz. 36. Az ezüst vegyjele. 37. Mint a 12. számú sor. 38. Surranás. 41. A népgazdaság egyik ága. 42. Hengerelt fémszál. 45. Mázol. 47. Féltucat. 49. Borít. 50. Vallásnév, röv. 53. ^Veszteség. 54. Csuk. 57. Élet. 59. Erdélyi város. 61. Kor­hol. 62. Fiadzó. 63. Altató­szer. 65. Érzékszerv. 67. Visz- sza: dohányzik. 68. Énekszó­lam. 69. Vissza: kárt okoz. 71. .Névelős állóvíz (—’). 73. Dátumrag. 75. Fordított ha­tárrag. G. Gy. Beküldendő: a vízszintes 40., függőleges 15., vízszin­tes 77., függőleges 22. és a vízszintes 2. számú sor meg­fejtése. Beküldési határidő: december 2. A november 19-i kereszt- rejtvényünk helyes megfej­tése: „Petronius és kora, a költő és a császár, római em­lékek, százarcú ókór, arany­gyűrű”. ★ A helyes megfejtést bekül­dők közül sorsolással egy-egy könyvet nyertek: Holló Im­re Recsk, Farkas Attila Gyön­gyös, Bársony Sándor Bél­apátfalva, Kugler Andrásáé Eger, Balassa Zsuzsa Selyp. A könyveket postán küldjük ki. Sport-Sport -Sport , PÉNTEK SAKK: Területi osztályozó az OB II-be jutásért. Felső- tárkány KISZ-tábor, 9. A pá­rosítás: Eger SE—Berettyó­újfalu, SÜMSE—Nagylóc. SZOMBAT ÁSZT ÁLIT ENISZ: Felsza­badulási emlékverseny. Eger Münnich Ferenc úti edzőte­rem, 15. (egyéni verseny). KÉZILABDA: Dobó István felnőtt férfi és női, valamint Bornemissza Gergely ifjúsá­gi fiú és leány emlékver­seny. Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 8. AZ STC-T FOGADJAK RECSKEN A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa szombati fordulójában a területi baj­nokságban szereplő Recski Ércbányász a hagyományai­ról, mintsem a jelenből is­mert Salgótarjáni TC NB II-es tizenegyét fogadja. Má- ruzs András, a recski sport­kör elnöke mintegy ezer né­zőre számít a 13 órakor kez­dődő összecsapáson. Minden valószínűség szerint — ezzel a saját esélyüket szeretnék növelni — a salakos játék­téren zajlik majd a 90 perc; amennyiben nem kerül sor hosszabbításra. Ugyanis csak a győzelem jelenti bármelyik együttes számára a tovább­jutást. Várallyay Miklós ed­ző várhatóan az őszi idényt gólzáporral befejező csapat­nak szavaz bizalmat, de a sárga lapok miatti eltiltást letöltő Megyesinek helyet szorítva. Az STC a 13. he­lyen fejezte be az NB II-ben az őszi idényt, míg az Érc­bányász egy osztállyal lej­jebb 5.-ként. Nagy tudásbe­li különbség, úgy tűnik, nincs a két gárda között. Egyéb­ként is a piros-feketék útja a Gyöngyösön és az Egeren át vezetett idáig. Érdemes lesz tehát szur­kolni! SAKK: Területi osztályo­zó az OB II-be jutásért. Fel- sőtárkány KISZ-tábor, 9. A párosítás: Nagylóc—Eger SE, Kisvárda—SÜMSE. TEKE: Eger város Tízek bajnoksága. Népkerti auto­matapálya, 8 óra. EGRI KOCOGÖDÉLUTAN A megyeszékhely felszaba­dulásának 37. évfordulója tiszteletére a KISZ Eger vá­rosi Bizottsága és a Dobó István Gimnázium és Erdé­szeti Szakközépiskola KISZ- bizottsága közösen tömeg­sport-délutánt rendez szom­baton 14 órától Egerben, a Népkertben. A program sze­rint 14—15 óra között kocog­hatnak a résztvevők — óvo­dástól nyugdíjas korig bárki — ezután alkalom nyílik az edzettebbek számára a 12 perces futásra, a megtett táv alapján versenyszerűen. Ugyancsak mód lesz az „Ed­zett vagyok" kategóriák táv- jainak teljesítésére, amely a lányoknál 7 kilométer, a fi­úknál 15 kilométer időmérés nélküli futásból áll. A sze­rencsések sorsolás alapján sportszereket nyerhetnek. VASÁRNAP ASZTALITENISZ: Eger város II—III. osztályú férfi és női egyéni bajnoksága. Münnich Ferenc úti edzőte­rem, 9. KÉZILABDA: A Dobó ■ és a Bornemissza emlékverseny második napi küzdelmei. Eger, Kemény Ferenc Sport- csarnok, 8. KOSÁRLABDA: Eger SE —Nyíregyházi TK, NB II-es női mérkőzés. Eger, Pozsonyi úti Szakközépiskola, 14; SAKK: Területi osztályozó az OB II-be jutásért. Felső- tárkány KISZ-tábor, 8. A párosítás: Eger SE—Kisvár­da, Berettyóújfalu—Nagylóc. összeállította: Kiss Szabó Ervin Szalay Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom