Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-05 / 260. szám

\ NÉPÚJSÁG, 1981. november 5.;- csütörtök Történelmi idők történelmi tanulságok 1956. november—december Heves megyében Elegendő tej, hús, kenyér, üdítő Egerben is hal — Seregnyi szállító — Vásárlóroha m az új ABC-ben - Nyitva tartási rend Az új Belvárosi ABC-áruház III. rész Főként Egerben és Heve­sen fékezte az átigazolás fo­lyamatát a frakciózás, a személyes intrika. A törté­nelmi hűség kedvéért azon­ban azt is meg kell említe­nünk, hogy az átigazolások­nál a pártbizottságok,' az alapszervezetek részéről megnyilvánult egészséges óvatosság is megnyilvánulta párt féltése miatt, amelyet nem tekinthetünk szektás- ságnak. A párt újjászervezését, az átigazolásokat azonban nem­csak szektás, hanem jobb­oldali, opportunista jelensé­gek is fékezték. Egyesek, fő­ként a városokban, nem fo­gadták el, illetve nem értel­mezték helyesen a pártveze­tésnek Nagy Imre és revizio­nista társai igazi arculatáról adott értékelését. Több he­lyen volt jellemző egyes párt­tagokra az elvtelen fecsegés, az ömmarcangoló önkritika, a centralizmus elvetése, néme­lyeknél pedig még a nacio­nalizmus is. A párt újjászervezése te­hát megyénkben is megkö­vetelte a kétfronto6 harc megvívását. Ezt á küzdelmet a pártbizottságok és a párt- a la pszervezetek általában következetesen megvívták. Ebből következően 1957 ta­vaszára bizakodó politikai hangulat bontakozott ki á megyében és a párt tömeg­bázisa kiszélesedett. A párt újjászervezése 1957. május végére lényegében be­fejeződött, az MSZMP szer­vezetei átfogták a megye egész területét. Ezt a folya­matot összegezhette az 1957. május 25-én Egerben tartott megyei pártaktíva, amely már az országos pártértekez­letre készülve, átfogóan ele­mezte és értékelte az 1956. november 4. óta megtett út tapasztalatait, tanúságait, a mozgalom helyzetét. A beszá­molót követő vita alapján az Ideiglenes Elnökség elnöke megállapította „.. .azt a kö­vetkeztetést vonom le, hogy az aktíva elismeri és elfo­gadja a megyei intéző bi­zottság eddigi vonalvezeté­sét és azt helyesnek tartja.” Az ülés résztvevői a jú­liusi országos pártértekez­letre 12 szavazati, és egy ta­nácskozási jogú küldöttet választottak meg. Az aktíva jelentősége, hogy a párt me­gyei történetében lezárta az 1956. november 4-ével kez­dődő időszakot, megszüntet­te a párt szerveinek ideigle­nes jellegét. Az aktíva után a Megyei Ideiglenes Intéző A mezőgazdasági gépek jobb kihasználására korsze­rű új szerelési technológiá­kat alakítottak ki össze­függésben azzal, hogy — a MÉM adatai szerint — az egy traktorra jutó 100 üzem­órát általában 20—40 órás javítási szünet követ és egyebek között emiatt csök­ken a szántóföldi munkák gazdaságossága. A jelentős kieső idő főként azzal ma­gyarázható, hogy a nagy tel­jesítményű, bonyolult mun­kagépek gyorsütemű elter­jedésével nem tartott lé­pést a fejlődést a javító- műhelyekben. A gazdaságok gépjavító műhelyeiben zö­mében speciális berendezé­sek és szerszámok nélkül javítják a gépeket, egyebek között hiányoznak a gépek szétszereléséhez szükséges korszerű eszközök. A MÉM Műszaki Intéze­tének koordinálásával több Bizottság feladatkörét a me­gyei pártbizottság, a Megyei Ideiglenes Elnökség hatás­körét pedig a megyei párt­végrehajtóbizottság vette át. Az újjászervezés befejezé­sekor a párt tagjainak és tagjélöltjeinek száma me­gyénkben mintegy 11 ezer lett. A taglétszám 88—90 százaléka az átigazolt MDP- tagok közül került ki, 8—10 százalék pedig már az újon­nan belépett párttag volt. Az MDP volt tagjainak és tagjelöltjeinek mintegy 60 százaléka került át az MSZMP soraiba. Az újjá­szervezett párt megyei alap­szervezeteinek taglétszáma tehát jóval kisebb volt, mint az MDP-é, de a tagság esz- meileg-politikailag egysége, sebb, sokkal szilárdabb volt, mint korábban. Az újjászer­vezés során kikerültek a pártból az oda nem való karrieristák, ingadozó ele­mek. Az újjászervezett párt összetétele is kedvezőbb volt a munkáshatalom szempont­jából, mint korábban. A tag­ság mintegy 50 százaléka az ipari és a mezőgazdasági munkások soraiból került ki. Az 1957. júniusi országos pártértekezlet határozatát a megyei pártbizottság július 11-én kibővített ülésen tár­gyalta meg. A megjelentek egyhangúlag egyetértettek a párt és a kormány ellenfor­radalom leverése óta folyta­tott politikájával, az orszá­gos pártértekezlet határoza­tával. Bár a párt újjászervezése 1957. június 1-re befejező­dött, ezt a folyamatot tel­jessé az ideiglenes tagsági könyvek kicserélése tette. Erre vonatkozólag a párt Po-, litikai Bizottsága 1957. au­gusztus 6-án hozott határo­zatot. A határozat alapján a tagság összeírását november 15. és december 8-a között megyénkben is elvégezték. Az állandó jellegű tagköny­veket 1957. december 15. és . 1958. január 15. között ün­nepélyes taggyűléseken osz­tották ki. Ezeken a tagság mintegy 95 százaléka jelent meg. Számos taggyűlésen a megjelenés 100 százalékos volt. Az 1958. január 1-i ál­lapotnak megfelelően az MSZMP 374 megyei alap­szervezetében 11 983 tagot és 269 tagjelöltet tartottak nyilván. A tagkönyvcsere legnagyobb eredménye az volt, hogy megyénkben is hozzájárult a párt szervezeti, politikai-ideológiai és cse­lekvési egységének erősödé­mezőga zdasá g i nagyüzem korszerű szerelőeszköz, csa­ládot alakított ki. Az üzemi próbákra a Lajta-hansági Állami Gazdaságban került sor. Itt mérésekkel állapított ták meg, hogy a korszerű szerelőszerszámokkal egyes géptípusok javításának át­futási idejét 4—6 nappal lehet rövidíteni. Egyebek között univerzá­lis traktor_részegység_ki- emelóket gyártanak már so­rozatban. A mezőgazdasági nagyüzemek vállalkoztak az új szerkezetek mártására; a Lajta-íhansági Állami Gaz­daság, és a Komáromi Álla­mi Gazd. kapcsolódott be eb­be a miunkába, a program ke­retében szerkezeteket ké­szít a Debreceni Agrártudo­mányi Egyetem Mezőgazda- sági Gépészeti Főiskolai Karának mezőtúri tanüzeme is. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) délután megnyitott egri, belvárosi ABC áruháza. A 36 millió forintos benihá- zással elkészült — a megyé­ben is legnagyobbnak szá­mító — üzlet, amely a jö­vő januártól társasági szer­ződés alapján közösen áru- 'sít majd a szomszédos mű­szaki áruházzal, 800 négy­zetméteres eladóterén ke­reken hétmilliós készletből kínál változatos választékot. A seregnyi szállító között —, hogy csak egyet említsünk — a borkombinát külön gondolán ad ízelítőt a táj jellegzetes italaiból, az ide­genforgalomra is számítva. Nem csoda, ha már az első órákban óriási volt a fo­gyasztók érdeklődése, s az is gyönyörködött a szemre is tetszetős korszerű bolt­ban, aki különben inkább csak lesekedni sétált a tömbbelsőbe, a korzóról. Nem lesz gond Gyöngyösön... Mindent összegezve, úgy vélekedett a gyöngyösi váro­si tanács kereskedelmi cso­portvezetője, Koren Péter, hogy az ünnepi ellátásnak zavartalannak kell lennie a városban. Az élelmiszer kis. ker tegnap délután tárgyalt a kenyérgyárral, az áfész már korábban megtette ezt, aminek következtében a sü­tőipar majdnem ötszáz má­zsa kenyér leszállítását vál­lalta. Efölött még készségét fejezte ki további 80 mázsa kenyér kisütésére, ha a ke­reslet miatt erre szükség lenne. A húsipar megváltoztatta a korábbi túratervét, azért, hogy időben kiszállíthassa a boltokba a tőkehúst és töl­telékárukat. A szokásos ün­nepi ellátást biztosítja. A tejipar úgy nyilatko­zott, hogy korlátlan mennyi­ségben tud tejet és tejter­méket szállítani, akár még az utolsó fél órában is készséggel vállalkozik pót­lásra. Összesen 110 ezer li­ter tejet kapnak az üzle_ („Sokan idegenkednek a lakókörzeti pártszerveze­tektől, s inkább kimaradnak, kilépnek a pártból, mint a körzetbe jöjjenek. Pedig a körzeti pártmunkának sok az öröme, szépsége és érté­ke. Ügy gondolják, hogy a körzeti pártszervezet csupán az öregek találkozóhelye. Pedig nem így van. Igen sok emberi érték, mozgalmi és élettapasztalat halmozó­dik fel itt. Ezt az energiát vétek lenne felhasználatla­nul hagyni. Mi nem tudunk elöregedni. Nálunk nincs — politikai értelemben — nyugdíjazás, mi aktív har­cosai vagyunk pártunknak, amíg élünk.") (Andrásfi Gyula nyugdí­jas, körzeti párttitkár, az MSZMP XII. Kongresszu­sán.) Kettős ünnepre jönnek ma össze az MSZMP Eger vá­rosi Bizottsága VI. pártkör- zetének kommunistái. Meg­emlékeznek a NOSZF. győ­zelmének 64. évfordulójáról, és felavatják — a megyé­ben elsőnek — a nyugdíjas kommunisták klubját. A megalakítás gondolatá­tól a megvalósulásig majd­nem egy esztendő telt el. Az előzményekről, létrejöt­tének körülményeiről, a cé­lokról Kovács János, a vá­rosi" pártbizottság titkára a következőket mondta: — A városi párt-végre- haj tóbizottság 1980. decem­ber 3-i ülésén határozatot ho­zott, egy nyudíjasklub meg­tek. Az ünnepnapokon a presszókban árusítják a reg­gelire valót. Az élelmiszer kisker bau romfi szaküzletei Török­szentmiklósiról szerezték be az ünnepi készletüket. Akik tehát szárnyast akarnak főzni, vagy sütni, nem kell aggódniuk. Az üzletekben a zárásig kell mindenütt tejnek és ke­nyérnek lennie, ez a városi tanács hangsúlyozott kíván­sága. Füzesabonyban és Hevesen A Füzesabony és Vidéke Körzeti Áfész is alaposan felkészült a kétnapos ün­nep előtti várható nagy élel­miszer vásárlásra. Kovács Benedeknétől, az áfész élel­miszerellátási szakértőjétől megtudtuk, hogy Füzesabony nagyközség és a szomszédos Dormánd mellett számolni­uk kell a bejáró dolgozók vásárlási igényeivel is. Két ABC-ben és egy szövetkezeti húsboltban mérnek majd összesen húsz mázsa tőke­húst. A saját szakcsoport 35 vágottsertéséből és környe­ző településekre is jut hús­ipari termék. Az ABC hét­nyolc mázsa malachúst is kap. A sütőipari vállalattól teremtésére, az idős párttagok hatékonyabb tájékozódása, művelődése érdekében. El­képzelésünket megerősítette a Politikai Bizottság idei, szep­tember 1-én született hatá­rozata a körzeti pártszékhá- zak lakóterületi közösségek közművelődési célú felhasz­nálásáról. A megyeszékhe­lyen a tíz lakókörzeti párt- szervezetekben több mint hétszáz kommunistánk dol­gozik. A nyugdíjasklub megteremtésének a gondo­lata már akkor felvetődött, amikor a VI. számú körzet székházának tervrajzai még csak a mérnökök asz­talán feküdtek. A célunk az volt, hogy ez az épület — kísérleti jelléggel — egy város­rész kulturális, politikai cent­ruma is legyen. Tapasztal­tuk a szomszéd megyékben, és a főváros néhány kerü­letében, hogy milyen közös­ségformáló ereje van egy-egy ilyen létesítménynek. És is­merve városunk művelődési lehetőségeit — különösen a peremkerületekben — a programok ezért a lakosság, a párttagok, a pártonkívü. liek, a fiatalok, de még a gyerekek szórakozását, ta­nulását is szolgálják. A fel­tételek megteremtéséhez a városunkban levő intézmé­nyek, vállalatok, párt-, álla­mi vezetői segítettek. A Me­gyei Könyvtár, a Megyei úgy kémek rendelést, hogy két mázsa tartalékuk is le­gyen,. Tejet pénteken délben szállítanak. Jól felkészültek a várha­tó nagy hét végi ünnepi forgalomra a hevesi áfésznál is. A hevesiek és a kör­nyékbeliek várható „roha­mát” 97 mázsa tőkehússal, sok baromfival, tonhallal és további 88 mázsa húskészít­ménnyel várják. Tejből várhatóan elég lesz a biz­tosítható napi 90 hektoliter, kenyérből pedig — ugyan­csak naponta — 127 mázsát tudnak juttatni a vásárlók­nak. Mint Huszár János ke­reskedelmi főosztályvezető közölte: tejből és kenyérből utánpótlást is tudnak biz­tosítani. A selypi medence November 7_i élelmiszer- ellátásáról szintén kedvező híreket kaptunk a hatvani áfésztól. Ezek szerint — ha­sonlóan megyénk fentebb ismertebb körzeteihez >—, Hatvanban és a selypi me­dence településein sem lesz fennakadás az áruellátásban. A kenyér- és tejkínálat biztosított, húsból és húsfé­leségekből pedig ugyancsak jó ellátást ígér az előrejel­zés. A szárnyasok kedvelői Művelődési Központ, a He­ves megyei Moziüzemi Vál­lalat, a TIT biztosítja az egyes előadásokat, de kö­szönettel tartozunk a VO­LÁN 4. számú Vállalat és a Dohánygyár kollektívájá­nak is. — Milyen programot kí­nálnak az érdeklődőknek? — A megnyitó után kiál­lítás nyílik Az októberi for­radalom plakájai címmel. A lányok-asszonyok ugyan­csak ezen a napon kezdik meg szabás-varrás tanfolya­mukat. Ismeretterjesztő rendezvények, orvosi tanács­adások, filmvetítések, sport- versenyek, játékdélutánok, politikai vitakörök, de még bátyus névnapi műsorok te­szik színessé, változatossá az összejöveteleket. A sokrétű előadásokat a körzet köz- művelődési bizottsága terve­zd, melyek reméljük meg­nyerik mindenkinek a tet­szését, egyre több embert vonzanak a körzetbe, és ak­kor már nem dolgoztunk hiába ...-★ A 64 éves Kovács József a VI. számú körzet párt­szervezetének a tagja: — Három évvel ezelőtt fejeztem be több évtizedes munkámat a statisztikai igazgatóságon Egerben. A má­sodik évben azonhan vissza­mentem dolgozni a népszám­láláshoz. Hiányoztak az em­berek, a régi ismerősök, a számára teljes terítéket biztosít a már hagyományos jó 'baromfikínálat. ★ A háziasszonyok a leg­több családban már a hét közepén felkészülnek a hét végi kétnapos munkaszünet­re. A netán elkésőknek és a most rá nem érőknek is ír­juk le az üzletek nyitva tar­tását az ünnepek előtt és alatt. Pénteken a két műszakos, valamint a hosszabbított nyitva tartással üzemelő éleI- miszerboltok, valamint a piac egy órával meghosszab­bítják nyitva tartási idejüket. Kivételt jelentenek ez alól az este 8-ig működő üzle­tek. Az iparcikkeket árusító boltok pénteki munkarend szerint várják a vásárlókat. November 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap min­den üzlet és áruház zárva lesz. A dohány-, édesség- és virágboltok eladód va­sárnapi rendjük szerint dol­goznak szombaton. A vendéglátóhelyek pén­teken és november 7-én, szombaton egyaránt szom­bati nyitva tartás szerint várják a vendégeket, no­vember 8-án pedig a nap­nak megfelelő vasárnapi rend szerint tartanak nyit­va. A Gelka kirendeltségei november 6-án, pénteken a szokásos hétköznapi menet­rend szerint várják az ügy­feleket, a két munkaszüneti napon pedig , Egerben, a •; .Cyöngyöspn _ a lí-163^as, - Hatvanban a lT-26-os teléfonszámon hív­hatók reggel 8-től délig. Ezekben a kirendelségekben ugyanis ügyeletet tartanak. A totózók figyelmét fel­hívjuk arra, hogy e heti szelvényeiket legkésőbb november 6-án, pénteken vi­gyék el a kirendeltségekbe, mivel azok szombaton és vasárnap zárva tartanak. megszokott környezet. Remé­lem, hogy ebben a klubban is jó kis csapat verődik majd össze, és közelebb ke­rülünk egymáshoz. Eddig, ha mozit akartam nézni, vagy el akartam- olvasni egy könyvet, le kellett gyalogol­nom a belvárosba. Ezt a sétát a lábam mindig meg­érezte, nagyon elfáradtam. Most ha kíváncsi vagyok egy izgalmas kalandfilmre, vagy a kertészethez szüksé­ges szakkönyveket szeretném átlapozni, nem kell messzire menni, csak ide a szom­szédba. ★ Betegségéből felépiiloben találtuk otthonában Prokaj Ferencet, aki feleségével együtt igen gyakori vendég volt már eddig is a szék­házban. — Találkoztam már pályán nyugdíjassal, aki azt rriónd- ta, hogy minek ez a körzet, ő már eleget dolgozott, pi- , henni akar. Aztán ha vala­mi esemény, vagy munka van, rögtön meggyógyul és elsőnek kopogtat a székház ajtaján. Mi, öregek nagyon szeretünk beszélgetni, Oly­kor vitázni is, szórakozni, kikapcsolódni. Mindez tár­saságban megy a legjobban. És minél többen leszünk — és ezt nagyon remélem — annál több gondolatot tu­dunk kicserélni, és jobban megismerjük egymást... Szüle Rita séhez. Szecskó Károly A mezőgazdaságnak Korszerű szerelőeszköz-család Megyénkben elsőnek Kommunisták klubja Egerben

Next

/
Oldalképek
Tartalom