Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-01 / 257. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. november 1., vasárnap 5. Ki-ki a maga háza előtt Az elmúlt hetekben nagyon gyakran találkoztam az új­ságban olyan híradással, amelyben arról számoltak be, hogyan vettek részt üzemeik, intézmények dolgozói Eger város Hazafias Népfront-bi­zottságának felhívására, a város szépítésében. Szinte ezekkel egy időben jelent meg Gyurkó Géza írása is „Ri- noaérosz és stanidi” címmel, amelyben utalt arra, a kör­nyezetet nemcsak a távoli földrészeken kell megvédeni, hanem itt is. S való igaz, sokkal többet kell tenni vá­rosunkért, környezetünkért. Furcsa ellentmondás, hogy ml, akik otthon gondosan fel­seperjük a kiömlő hamutar­tó tartalmának nyomait is, az utcán lezseren eldobjuk a cigarettát. Otthon fel­vesszük a papírfecndt, de a parkokban eldobáljuk a papírzsebkendőt. S miért van az, ahogy a lakótelepi bérházakban az egyik lép­csőházba öröm belépni, min­den fordulóban virág, a má­sikban pedig szeméthalma- zok? Célravezető lenne úgy kiterjeszteni ezt a tisztasági mozgalmat, hogy olykor se­perjen mindenki a saját há­za előtt is. S nemcsak átvitt értelemben. Talán az oly sok­szor emlegetett lakótelepi kö­zöny betonfalán is rést tud­na ütni egy ilyen „közös ta­karítás”! Az is bizonyos, hogy ha tevékenyebben ven­nénk részt saját házunk dí­szítésében, rendbetételében, jobban meggondolnánk, mi­kor dobjunk el valamit. Egy ilyen közös munka össze­hozná az embereket. S ha már ennél tartunk, fájó szív­vel hallgatom, amikor egy- egy városban járva, a tévé munkatársai azt rögzítik, mi­lyen eleven klubélet van, s hogy a klubot a lakók hasz­nálatlan szárítókból, pince- részekből alakították ki. Mi­lyen jó lenne ilyen megoldás azokban a házakban, ahol fiatal házasok, vagy még ott­hon élő fiatalok vannak. De lehetne közös barkácscnűhely is. Visszatérve a tisztaségi- szépítési mozgalmakhoz, még több eredménye lenne a tár­sadalmi munkának, ha egy- egy üzem társadalmi munká­sai mellett ott dolgoznának az ott lakók is. Jobban meg­becsülnék az így létesített parkokat, védenék a fákat. Egy kicsit többet kellene tennünk közvetlen környeze­tünkért. Saját érdekünkben. Dobrovits Mária Eger Fórum a szolgáltatásról A lakossági szolgáltatá­sok magasabb szintű, szerve­zettebb kielégítése az egész országban feladat Bredmé. nyesebbé tételét szolgálta a gyöngyösi városi tanács vb termelésellátás-felügyeleti osztálya és a KI ŐSZ gyön­gyösi szervezete közös ren­dezésében megtartott fórum. Meghívót kaptak erre a szolgáltatásban részt vevő vállalatok, szövetkezetek, valamint a magánkisi páro­sok, s ugyanakkor a szol­gáltatást igénybe vevők kép­viselőiként a lakóbizottságok illetékesei. A vitaindítót Gyöngyös város és környé­ke szolgáltatásellátási hely­zetéről Berecz Andrásné, a városi tanács elnökhelyettese tartotta. Ezt követően került sor azokra a közérdekű kér­vasiatokra, amelyek a város és környéke, valamint a mátrai üdülőövezeten a szol­gáltatás helyzetével kapcso­latosan hangzottak el. Szép számmal volt olyan észrevé­tel, amelynek megoldatlan­sága ma még késlelteti a szolgáltatás fejlesztésére ki­tűzött feladatok megvalósítá­sát. Az állami, szövetkezeti és magánkisipar ilyen irá­nyú kapacitása, a fejlődés ellenére, további javításra, korszerűsítésre vár. Az el­következő időkben remélhe. tőén szervezettebbé válik a szolgáltatást végző egységek és kisiparosok munkája, ja­vul az anyag- és alkatrészel­látási, de a műhelygandokon is enyhítenek Varga Gyula Megvan a régi barát Ma egy hete kértük Pf. 23. című rovatunk­ban egri olvasók segít­ségét ahhoz, hogy meg­találjunk F. Megyakov csuvas kollégánk kéré­sére egy régi barátot a háború utáni évekből. A kérésre nagyon sokan keresték fel szerkesztő­ségünket telefonon, le­vélben, sőt volt, aki a szomszédos községből lá­togatott be hozzánk, adatokat adni. A kere­sett: Vámosi János (Va- musev) valóban itt élt 1948-ig, azután Zala­egerszegre költözött szü­leihez. így az olvasók segítségével tájékoztat­hatjuk csuvas barátain­kat arról, nincs akadá­lya, hogy a két régi is­merős, Vámosi János és I. I. Ivanov, a Nagy Honvédő Háború részt­vevője esetleg személye­sen is találkozhasson. désefcre, észrevételekre, ja­Eger Üj MHSZ-löteret avattunk A lelkes és áldozatkész közös munka nagyszerű léte­sítménnyel ajándékozta meg a selypd MHSZ honvédelmi klub fiataljait, A mintegy ötven fiatal és idősebb klub­tag, valamint a meghívott vendégek jelenlétében Ben- fce Sándor, a Selypi Cukor­gyár igazgatója adta át a lé­tesítményt a klub tagjainak. Kifejezte reményét, hogy még eredményesebben ké­szülhetnek fel a lövészklub tagjai a versenyfeladatokra, s hasznosítani tudják majd a honvédelmi munkájuk tel­jesítésénél. Köszönetét mon­dott a társadalmi munkások­nak is. Kovács Pál, a klub titká­ra a cukorgyár támogatását köszönte meg, majd a rövid ünnepség után kezdetét vet­te a lövészverseny, amin a meghívottak is részt vettek. A versenyen nem született rekord, mégis emlékezetessé vált a nap, melytől fogva rangos versenyek rendezése is lehetővé vált Selypen. Muzsik Mihály Selyp Hogyan ért véget Vak Bottyán János élete? A hagyományápolás lelkes híveként nagy érdeklődéssel olvastam a Népújság október 21-i számában ama hírt, amely szerint a tar- naörsiek emlékparkot létesítenek Vak Bottyán János kuruc tábornak tiszteletére. Ennek csak örülni lehet, az azonban mér bosszan­tó, hogy a tízsoros híranyagba egy hiba is becsúszott. Ugyanis a kuruc tábornok Tar- naörsön nem csatában esett el, mint erre a hírből következtetni lehet, hanem 1709-ben az akkor ismét dúló pestisjárvány áldoza­ta lett. Pestisben halt meg a Tamaörs­pusztán levő kuruc táborban. Holttestét Gyöngyösre szállították, ahol a ferencesek templomának kriptájában helyezték örök nyugalomra. Javasolnám, hogy a lelkes tarnaörsiek a kuruc generális emlékének megörökítése után örökítsék meg a helyi születésű Orczy Lőrincnek, a felvilágosodás kora jelenté­keny költőjének emlékét is. Megérdemelné a jeles költő, hogy a faluban utcát nevez­zenek el róla. Dr. Szecskó Károly Eger Üzen a szerkesztő A közgyűlés Németh Béláné, Mezőtár. kány: Tudomásunk szerint Ing­rid Bergman Életem cím­mel megjelenő sorozata a későbbiekben megjelenik könyv formájában is, jelen­leg rendezik sajtó alá. A megjelenés idejéről a könyv­kiadó vállalat tájékoztatást ad majd. Ifj. Orbánné, Tiszanána: Köszönjük, hogy felhívta figyelmünket a hibára, más­nap már mi is észrevettük. Sajnos, a nyomda ördöge nem alszik. Kajári József, Gyöngyös: Nem kívánjuk tovább bő­víteni a piaci árak listáját lapunkban, a legfontosabb zöldtermékek árát közöljük. A továbbiakról úgy véljük, ott kint a piacon tájékozód­hat. A zöldségfélék árainak közlése a ZÖLDÉRT tájé­koztatása alapján történik, az ön által kérdezett áruk viszonteladásával a vállalat — úgy tudjuk — nem fog­lalkozik. „Szemüvegkeret” jeligé­re, Eger: Nyugdíjas levélírónk azt tette szóvá panaszos levelé­ben, hogy a szakorvos által javasolt szemüveghez a ke­retért a teljes árat ki kel­lett fizetnie, noha úgy tud­ja, hogy ezt a biztosítottak 15 százalékos térítés mellett kaphatják. Valóban létezik és kapható is az OFOTÉRT- ben az úgynevezett SZTK- szemüvegkeret, s ezért a kereskedelmi ár 15 százalé­kát kell kifizetni, amely mindössze néhány forint. Abban az esetben, ha a le­vélíró nem találja megfele­lőnek az SZTK-keretet, ak­kor a másik fajtáért való­ban ki kell fizetnie a teljes árat, ugyanis arra nincs le­hetőség, hogy azt is olcsób­ban kapja meg. Javasoljuk, kérjen az OFOTÉRT.ben SZTK-szemüvegkeretet, mert azzal mi is egyetér­tünk, hogy kisebb nyugdí­jakból bizony drága a 2—400 forintos keret. „Eltartás" jeligére: Az eltartási szerződést a szerződést megkötő két fél közül kérheti bármelyik, de nem jogosult a szerződés felbontására harmadik sze­mély, még akkor sem, ha valamilyen okból átmeneti­leg magára vállalta az el­tartási kötelezettséget, ön­magában ez is szabálytalan, hiszen az eltartási szerződés egyik feltétele az együttla­kás. Azt javasoljuk, amikor öccse hazaérkezik, hármas­ban egyezzenek meg a to­vábbiakban. A szerződés felbontását ugyanis csak ő,. vagy az idős néni kérheti, megfelelő indokok alapján. döntött... A Népújságban 1981. októ­ber 23-án megjelent Fegye­lemsértők a vizek partjain című cikk alapján a követ­kező tájékoztatást adjuk: Az Országos Horgászrend a horgászegyesületeknek messzemenő önállóságot biz­tosít az egyesületi élet min­den területén, így a helyi horgászrend kialakításában is. „A helyi horgászrend ugyanis a tilalmak, valamint a méret- és mennyiségi kor­látozások vonatkozásában el­térő, Sizágoirúbb előírásokat is tartalmazhat.” Mivel az egye­sületeknél a legfelsőbb fó­rum a közgyűlés, a 32 cm.es pontyméretet az hagyta jó­vá 1967. évi alakuló közgyű­lésén. Ügy érezzük, hogy a helyi horgászrend kialakítása az Országos Horgászrend figye­lembevételével minden hor­gászegyesület szuverén joga. Megjegyezni kívánjuk, hogy a vezetőség több alka­lommal javasolta a közgyű­lésnek a 30 cm-es ponty­méretet, de az a módosítást elutasította. A Szűcsi Bá­nyász HE vezetősége nevé­ben: Szabó János HE-elnök VÁLASZOL AZ ILLETÉKES A költségeken múlott Felnémeti lakosok tették szóvá sérelmüket, hogy a „Köszöntjük Egerben” feL iratú üdvözlő táblát Felné­met és a Csebokszári város­rész között helyezték el, noha Eger határa Felnéme­ten túl van. Való igaz, nem a közigaz­gatási határon lett elhelyez­ve a nevezett tábla, ellen­tétben a többivel. Távol állt az a szándék, hogy a feL németi városrész Egerhez tartozó voltát e kihelyezés kétségbe vonná! De a táb­lák, amelyeket Dohnál Ti­bor festőművész tervezett, nem kevés összegbe kerül­tek. A döntés már megszü­letett: a következő évben elkészül a hiányzó táblapár. Így Szarvaskő és Felsőtár- kány felől is — már a fel­németiekkel együtt — „Kö­szöntjük Egerben” és „Vár­juk vissza” bel. és külföldi vendégeinket. Veréb Péter Egy apró ötlet Az újságban olvastam és láttam A tisztaságért című ké­pet. Bizony a slrokl lakótelepen sem volt Jobb a helyzet. öt éve újításként terveztem ezt a kukatartót, amiért a Mátravidékl Fémművektől csekély jutalmat Is kaptam, ötös, hármas kukatartók, elöl ki lehet kapcsolni, ha üríteni akarják. Megszűnik a probléma; így nem lehet felborogat­ni. Bizonyára lenne ktsz, amely gyártaná. A rajzot'szívesen átadom. Kalocsay István Sírok * * * Szeretettel várjuk kedves vendégeinket az újjáépített * * . * VÖRÖS RÁK vendéglátó üzletházunkban, a hagyományos és önkiszolgáló éttermeinkben, ételbárban és sörözőben. * * * Eger, Alkotmány u. 11. Telefon: 12-814 Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat Eger * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom