Népújság, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-24 / 275. szám
4. k Im, ~ Jr á 2 pspii NÉPÚJSÁG, 1981. november 24., kedd Humor Harold, Menő Manó, Derék Derrick és a többiek Üzenet a múlt századból Látogatóban a noszvaji gazdaházban A „DEREK” DERRICKET én találtam ki. Nem volt nehéz, hiszen a szó, a név eleji játékos összecsengés adva volt: Humor Harold, Menő Manó. Többi társuk (most) távolmaradt tőlünk a televízióban. (Nem jut eszeimbe több „t”J, de bíz. hatunk benne, hogy mint eddig, úgy ezután is megjelennek a képernyőn, hogy szórakoztassanak bennünket. És miért is kellene távoltartania magát a televíziónak a mind több és — ha lehet — mind igényesebb szórakoztatástól? A műsorok egy része, amúgy is oktat, tanít, nevel, néha — mint például két héttel ezelőtt, szinte már csömörig oktatott szülőt, nevelőket, gyerekeket, minden nemű és rangú televízió nézőjét e hazának a tisztes képernyő-bácsi. Hát már csak e sok oktatást kipihentetőn is jólesik a szórakoztató műsor. Az már más kérdés, hogy ki mit tart szórakoztatónak, s egyáltalán ki mit ért _ e fogalom alatt, hogy szórakozás? Nem átallunk néha jelzőt is odabiggyeszteni, hogy „nemes” szórakozás, jelölve ezzel elzárkózó arisztokratizmusunkat az afféle, jelzőkre sem érdemes nemtelen szórakozástól, mint mondjuk e derék Derrick. Függetlenül attól, hogy személy szerint nekem már a könyökömön jönnek ki a főnyomozó kimódolt történetei, — de hát ez személyes ügyem a televízióval. Ám egy dolog mégis elgondolkodtató. Eltekintve attól, hogy most belemélyednénk a szórakozás fogalmának elemzésébe, e fogalom szociológiai, társadalom-lélektani és még ki tudja hányfajta tudományos mérlegelésében (megteszik ezt amúgy is, nélkülünk is). .Nevezetesen az az elgondolkodtató, hogy a szellemes, kellemes és immár lassan hagyományossá váló szombat esti „filmkoktél” miért nem bír el a szórakoztatás keretein belül nemesebb — no lám, már megint a jelző! — veretű filmpillanatokat? Néhány tételnyi klasszikus zenét, néhány pillanatnyi verset, derűset persze és nem szívtépőt, valami igazán hangulatos, szépen fo- tografált természetfilmet... ! Téve mindezt annak a rovására, hogy mondjuk Derrick kissé rövidebb, vagy a bűbájos Menő Manó csak egyszer jelenik meg, avagy Humor Harold filmtörténeti csetléseiből is csak egyet. egyet nyújtana át a megszabott és beszabályozott műsoridőn belül a televízió. Szórakozásként. MERT MINDENFÉLE fi- lologizálás nélkül sem láthatom be, hogy a szombat esti filmkoktél szórakoztató szándékát és lehetőségeit miért kell beszűkíteni és általa beszűkíteni a sokmilliós nézőtábor szórakozási igényeit is? Van, aki forrón, van aki kesernyésen, van, aki édesen szereti a koktélt. Igaz, olyan is van, aki sehogyan sem. Lehet hát egy kicsit komolyabban is! Csak komo- rabban ne, az istenért! A novemberbe szökött kora őszi napfényben fürdenek az udvar ezerszínbe öltözött fái, s melengetik az egykori öreg ház, az 1977-ben újjávarázsolt épület tenyérnyi ablakszemeit... o 1889-ben emelték, méghozzá vagyonosnak számító lakosok. Ez akkor is igaz, ha a két apró szobában két família — a K. Kovács és a Csomós — szorongott. Ha a dologból hazatértek, a hosz- szú nyári estéken a kapu elé telepedtek, s mindjárt érezhették a viszonylagos módosság megnyugtató érzését. Érthető is, mert' a portával szemben a domboldalon ott sorakoztak — egy-kettő ma is akad köztük — a szegé, nyes, az egészségtelen barlanglakások, hegybe vájt menedékei azoknak, akik a nyomor legalsó szintjén birkóztak a mindennapi megélhetésért. Sorsukra utalnak azok a fotók, amelyek a hátsó helyiség falaira kerültek, s felidézik a község történetének lényeges mozzanatait. Tények bizonyítják, hogy eleink már az Árpád-korban megtelepedtek itt. A legtöbben nem sokat remélhettek, mert a Kánya-patak két oldalán kevés volt a megművelhető terület, s ennek zömét is a nagybirtokosok uralták. Az egykori román stílusú templom körül két hivalkodó kastély tanúskodott — közülük a legszebb a De la Motte márki nevét viselő — vagyonukról, hatalmi fölényükről. 1863ban feljegyezték, hogy 266 házas zsellér és 41 urasági cseléd küszködött az egyre nehezebben elviselhető hétköznapi gondokkal. A felvételek megörökítették a két jellegzetes lakástípust. A gádorosnál a homlokzat csak álcáz, mindössze a fényt bocsátja be a tufakőbe vájt odúba. A tornácos külcsínre tetszetősebb, de ez csak látszat, , mert mögötte ugyanolyan homályos termek rejlenek. Belül mindkét helyütt fojtogató a nedves, nyirkos levegő. Csoda_e ha a lakosság negyven százalékát vitte el az akkortájt magyar betegségnek nevezett tüdő. baj ? Megrendítő ellen, pontjaként az urak szűnni nem akaró vigalmának. o Érdemes volt elidőzniük a kiállítandó anyag rendezőinek a falu históriája főbb állomásainál, ugyanis csak így világos számunkra a XIX. század második felének, s a XX. első negyedének hdlyi krónikája. Erről az időszakról tárgyak regimentjét gyűjtötték össze a muzeológusok. Ha tárlóról tárlóra haladunk, akkor életre kel a múlt, bepillantha. tunk azok vívódásába, akiket nem törtek meg a megpróbáltatások, s mindig volt erejük, akaratuk újra kezdeni, Semmit sem vásároltak. Mire is futotta volna rendszerint üres pénztárcájukból? A.mi kellett nekik, azt maguk fabrikálták, meglepő ötletességgel. A nők a törülközőket szőtték, ők varrták az abroszokat, a szakaj. tókendőket is. Nemcsak rutinból, hanem született művészi érzéktől vezérelve. A férfiak a fafaragás mesterei voltak. Erre utal a műgonddal mintázott csónak, a pásztorok ivóedénye, vagy az 1867-ben készült borotvatartó. A kisemmizettek nemcsak summásnak mentek és szótrajzottak a megye déli részeire, hanem másként is úrrá lettek a tornyosuló bajokon. Ha egyéb munkájuk nem akadt, akkor otthon hasznosították magukat. Valamennyien értettek a kosárfonáshoz, számoltak a helyi és a környékbeli igényekkel, vékás, és félvékás termékeiket szívesen vásárolták. Gondoltak a távolabbi tájak lakosságának kívánságaira is. Nekik a kézi kosarat, a garabot ajánlották. Az ezekből összeáll!- tott fuvarok olykor Kecskemétig is eljutottak. Mind. ezek most a kemencén díszelegnek, ott, ahol a hajdani lakók a kemény téltől borzongva téli estéken melegedtek és színes története, két szőttek a mesék kisemmizett, de mégis célba jutó hőseiről. 0 Ezermesterségről vallanak a konyhai eszközök is. A vajköpülő ritka lelemény, akárcsak a fából formált krumplitörő. Mindkettő működési elve ugyanaz, mint a majaké. A különbség csak annyi, hogy mi mindent készen kapunk, ezek az emberek viszont az önellátásból is jelesre vizsgáztak. Kukkantsunk be a tiszta- szobába! Az ágyon díszes párnák, fehérségük vakító. A falak körül saroklóca. A néprajzosok véleménye szerint ez helyi jellegzetesség. Nem hiányzik a festett almárium sem. A hajdani iparos nem az egyszerűségre törekedett, ez érthető is, hiszen a gazda készséggel fizetett, csupán azt kérte, hogy viszonylagos társadalmi rangjához megfelelőt kapjon, olyat, amelyet megcsodál a betérő vendég. Sajátosság az élésláda, ez csak Noszvajon volt divatos. Első pillantásra kizárólag ülőalkalmatosságnak látszik, ám valójában élelmiszerek- táró. lóhelye is. Az önmutogatást szolgálta a tányéros polc és a ma is élénk színekben tündöklő rózsás láda, amelybe a legértékesebb textilneműket rakták. Hadd lássa azs irigy rokon, a szomszéd, hogy ebben a családban még a fényűzésre is futja. o A sajátos varázslatból a: rideg valóság tényei zökken-; tenek ki. Rádöbbenünk arra. hogy milyen elhagyott, menynyire festésre, renoválásra szorul ez a hajlék. A gondnok a kevés látogatót emlegeti, s akaratlanul is a propaganda hiányára utal. Igaza van, - mert őseink üzenete jóval több törődést érdemelne. Pécsi István Gyurkó Géza Humor Harold munkában így működik a vajköpülő (Fotó: Szabó Sándor) Az igazat megvallva, én az égvilágon semmit sem értek a kutyákhoz. És főként akkor tetszenek nekem, ha képen látom őket. Ezért álmomban sem jutott volna eszembe, hogy kutyát tartsak — ha nincs Marianne, a feleségem. Egy ízben titokzatosan rám mosolygott, és közölte, hol • lehet olcsón egy bűbájos kiskutyát vásárolni. — Remek — mondtam a feleségemnek —, csak arra kérlek, ne beszélj erről a szomszédoknak. És nekem még kevésbé. — Hiszen olyan aranyos... — Hát aztán? — Ha látnád, milyen cuki patikája van, akkor nem tennél fel ilyen ostoba kérdéseket ... — Nem akarok ennek a cuki patikának a rabszolgája lenni. És neked kötelességed, hogy -velem is törődjél. — Szakasztott úgy, ahogyan neked is törődnöd kell én velem. Másnap megjelent házunkban a kis RolL Egyébként nem sokáig volt kicsi. Hamarosan óriási, ravasz ebbé fejlődött. Minden este, mihelyt az újsággal a kezemben elhelyezkedem a karosszékben, odamászik hozzám, fogai között a pórázzal, és a farkát csóválva kéri, hogy vigyem sétálni. — Takarodj! Nem látod, hogy olvasok! — kiáltok rá. Roll a térdemre hajtja a fejét, és le nem veszi rólam a könyörgő szemét. — Értsd meg végre, te ostoba fajzat, torkig vagyok azzal, hogy minden áldott este veled mászkáljak az utcán. Keress magadnak más szórakozást! Roll azonban nem tágít mellőlem. Ekkor benéz a szobába Marianne. — Szerintem, nem ártana nektek egy kis levegőzés — mondja. Engedelmesen felállók, kezemre csavarom a pórázt, és Roll egy másodperc múlva már az utcán vonszol. És egyáltalán hová sietnek a kutyák? Ahelyett, hogy nyugodtan sétálnának, gyönyörködhetnének a tájban beszívnák a friss levegőt, nyelvüket lógatva rohannak egyik udvartól a másikig. És hogy magyarázzam meg a szomszédoknak, hogy nem én, hanem Roll tisztelte meg meg a kerítésüket? ... És mégsem ezek a kutyaséták a legszömyűbbek. Sokkal nehezebb éjszaka megszabadulni RolltóL Kertünkben van egy kutyaól, ahol Roll nyugodtan pihenhet. Mi kell még — gondolná az ember? Mássz be az ólba, és szunyálj, ameddig a kedved tartja. De szó sincs róla! Roll hajlandó órák hosz- szat az ajtó előtt ülni, közben állandóan szűköl, az ajtót kaparja és követeli, hogy engedjük be a házba. És ami a legvalószínűtlenebb : valahogyan azt is megtanulta, hogy becsengessen az ajtón. Én azonban azon vagyok, hogy semmi esetre se üljek fel holmi provokációnak: hiszen ha beenge-# dem Rollt a házba, reggel ott találhatom az ágyamban, amint édesdeden alszik. Történt egyszer, hogy késő este kissé kapatosán jöttem haza a barátaimtól. Roll nem ugrott ki óljából, hogy üdvözöljön. Messziről benéztem a kutyaház átha-r tolhatatlan fekete nyílása-^ ba, és nehogy felköltsemaz ebet, lábujjhegyen mentem az ajtóhoz. Micsoda szerencse: sikerült zajtalanul beosonnom a házba. Nyugodtan lefeküdtem aludni. És ekkor kezdődött a haddel- hadd! Elképzelhetetlen, micsoda pokoli lárma támadt az ajtó előtti nyüszítés, csa- holás, féktelen csörömpölő csengetés, olyan rúgások kíséretében, amelyektől az egész ajtó recsegett-ropo- gott. Hihetetlen robaj volt, nekem azonban mégis sikerült elaludnom. Reggel szokásom szerint igen korán ébredtem. — Hallottad, milyen zenebonát rendezett este ez a gaz Roll? — kérdeztem, s Marianne felé fordultam. Mellettem azonban Roll szuszogott békésen a takaró alatt. Nem volt annyi bátorságom, hogy kimenjek a kutyaólhoz, s felkeltsem álmából az odabent kuporgó Ma- riannet.
