Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-13 / 240. szám
NÉPÚSÁC, 1981. október 13., kedd 3» Milyen a gazdasági közérzetünk? Mi a véleményük az embereknek az életszínvonal mindenkori alakulásáról ? Miként vélekednek az ország gazdasági helyzetéről, s az ehhez kapcsolódó konkrét kormányzati és egyéb intézkedésekről? Végül is: milyen véleményekkel jellemezhető az ország gazdasági közérzete? Választ ad e kérdésekre a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének negyedévenként ismétlődő reprezentatív vizsgálata. Az első kérdéscsoport minden esetben az életszínvonallal kapcsolatos, s ez ügyben érdemes visszalapozni a régebbi elemzésekre. 1976-ban például a megkérdezettek 92 százaléka az életszínvonal emelkedésére számított; az elmúlt év első felében már csak 16 százaléka, s a második félévben száz ember közül csupán hat. (Az említett időszakban a megkérdezettek 36 százaléka remélte a változatlanságot, 51 százaléka pedig az életszínvonal csökkenésére számított.) Mondhatnánk most, hogy a közvélemény érzékenyen reagál a gazdasági helyzet változásaira. Mi több, fölismerte — s úgy tűnik, hogy megértette és elfogadta — a gazdasági változások élet- színvonal-befolyásoló hatásait. Csakhogy a jelek — pontosabban: a további adatok — szerint nem egyszerűen mechanikus tudati reakcióról van szó. Amikor még az újságok, a rádió és a televízió, a politikai beszédek és egyéb megnyilatkozások az anyag- és energiaárak „begyűrűzését” jelölték meg gazdasági problémáink fő okaként, a közvélemény már akkor is másként reagált és értékelt. A megkérdezettek többsége (1979 harmadik negyedében 57 százaléka) elsőként a munkaszervezési hiányosságokat, a fegyelmezetlen munkát és a rossz termékminőséget kifogásolta. S csak ezután következtek a „külföldi árhatások” (a jelzett időpontban 24, egy évvel később pedig csak 19 százalékuk.) Nincs mit tenni, nvnt elismerni: a közvélemény értékítélete — amely az emberek mindennapi és gyakorlati tapasztalatait összegzi — végül is nem minősíthető irreális mellékfogásként. S persze nem intézhető el egyetlen kézlegyintéssel, mondván, hogy „hja, kérem, az összefüggések sokkal bonyolultabbak annál, minthogy ilyen egyszerű következtetéseket lehetne belőlük lévonni”. Sokan így reagáltak még másfél, két éve is, a takarékosságról kialakult — mellesleg a tömegkommunikációs eszközök által is képviselt — közvéleményre, amely ez esetben is kritikus volt. Mert 1979-ben a megkérdezettek 25 százaléka úgy vél- .te, hogy a takarékossági intézkedések formálisak. További 22 százaléka szerint ezek az intézkedések nem haszontalanok, de végrehajtásuk közben más értékek mennek tönkre; 31 százalék csekélynek minősítette a kampány eredményeit és csak 15 százalékuk nyilatkozott egyértelműen az akkoriban propagált takarékosko- dási ötletekről és célokról. Az elmúlt évben összesen 93 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy tartották, hogy a takarékosko- dási intézkedések változatlanul formálisak és csekély eredménnyel járnak. Talán azért is, mert e propaganda első számú célpontja változatlanul az állampolgár. Aki gyorsan gyorsítja az autóját, és eléggé el nem ítélhető módon 100 wattos villanyégővel világít 60 wattos helyett; s aki nem kapcsolja ki a hűtőszekrényét, miközben a porszívót használja — pedig tudnia kell, hisz any- rtyit magyarázzák neki —, hogy az energiával takarékoskodni kell. Tudja. Annyira, hogy szóvá is teszi — például az ilyen közvélemény-kutatások alkalmával —, hogy szigorúbban kellene kezelni az anyagnormákat, és jobban kellene ösztönözni a hulladék hasznosítására. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a gyárakban olyan nagyfokú az anyagpazarlás, hogy a hulladék értéke gyakorta majdnem annyi, mint a készterméké. Az i'yesfajta takarékosság híveinek becslése szerint csak a racionálisabb anyagfelhasználással 5—25 százalékkal csökkenthetnék a termelési költségeket. A megkérdezettek közül szinte mindenki (1980 végén 82 százalékuk) úgy véli, hogy olcsóbbak lehetnének a termékek, ha a termelőmunkában hasznosítanák végre az úgynevezett „belső tartalékokat”. E tartalékok hasznosításának gyakorlati lehetőségeit illetően viszont már erősen megoszlik a közvélemény. Csak egy kisebbség hiszi, hogy mindez elsősorban elhatározás kérdése. A többség — gazdálkodási körülményeinket mérlegelve — úgy véli, hogy a racionalizálással feltárható tartalékok hasznosítása korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan hiszik. S ha ezzel kapcsolatban semmi másra, csak a szigorú — s a teljesítmények visszafogására ösztönző — bérszabályozásra gondolunk, megint csak azt mondhatjuk, hogy a közvélemény értékítélete aligha minősíthető meggondolatlan melléfogásnak. Vértes Csaba Nem mellékes — melléküzemágak Sajnos, ma még kevés termelőszövetkezeti mel. légüzemág dicsekedhet egészséges munkakörülményekkel — ezek közé tartozik a pétervásári Gárdonyi Tsz váraszói faüzeme A közelmúltban saját beruházásból elszívóberendezéseket szereltek fel Szekeres Pálné esztergája fölé is...---------------------------?-------. . .a másik faüzemben pedig olasz szegezőgépek könnyítik a munkát (Fotó: Kőhidi) Az erdőkövesdiek alma. és cseresznyepaprika, valamint uborka feldolgozására szakosodtak — évi 600 tonnára A PÉNZT SEM SAJNÁLJAK Az ötletek napján Akárhogy nézzük is, megmozgatta az emberek fantáziáját az egy hónappal korábban közzétett felhívás. Több mint háromszáz javaslat futott be a megadott időpontban. Igaz, az életre való elképzelések csupán az egész mennyiségnek a harmadát tették ki végül, de még így is jelentős megtakarításhoz juthatnak a gyöngyösi kitérőgyáriak azoknak a társuknak a jóvoltából, akik „látnak is” a munkahelyükön. Kicsit felrázni Régi szokás már ebben az , üzemben, hogy olykor-olykor felszólítják minden rendű és rangú társukat: tessék előállni ötletekkel — mit lehetne jobban, gyorsabban, gazdaságosabban csinálni. — Egy hónappal hamarabb kiakasztunk néhány felhívást az üzem egyes helyein — tudtuk meg Kelemen Árpád igazgatótól —, és várjuk, hogy majd a javaslatokat elhelyezzék abba a ládába, amit a belső bejáratnál állítunk fel. — Hogyan történik az értékelés? — Az erre a célra megalakított bizottság feladata az. A ládát is azoknak a jelenlétében bontjuk fel, akiknek tisztük az azonnali, érdemi döntés. Ez most úgy zajlott le, hogy az elképzeléseket én olvastam fel és megkérdeztem a többiektől, mi a véleményük. Az egyik azt válaszolta, mondjuk, szerinte ez a javaslat nem ér semmit. A másik viszont jónak tartotta. És így tovább. Végül a többség álláspontja győz, ha vita alakul ki. — Milyen összeget tesz ki az „ellenérték”? — Száztól háromszáz forintig terjed a díjazás. De ha újítás lesz a témából, annak anyagi elismerése már a vonatkozó szabályok szerint történik. — Nem „sajnálják” a nyereségrészesedés egy hányadát erre a célra felhasználni? — Az újítások finanszírozására? Nem, egyáltalán. Nálunk a munkásközvélemény is úgy látja, az újítás csak fokozza a jövedelmezőséget, azt az összeget, amelyből a nyereség származik. Legfeljebb egy-két olyan személy „morgolódik”, akiknek még soha eszükbe nem jutott semmi. Kettő a sok közül Ahogy ez illik, precíz, pontos kimutatás, összesítés foglalja össze annak a bizonyos ötletnapnak az eredményét. A liepedőnyi papíríveken egymás alatt sorakoznak a nevek. Már azo_ ké, akik nemhiába tették bele a borítékjukat abba a bizonyos ládába. Közülük való Piszkor Attila művezető isi. Az ő témája így hangzik: Betéttuskók durvalemezből. Bizonyára nem mindenki érti azonnal, miről is van szó. Nem másról, mint arról, hogy azokat a bizonyos tus- kókat ne a különböző vasöntödékben állítsák elő, hanem hegesszék meg lemezekből. Valahogy így lehetne laikus módon körülírni, mit is képzelt el az, aki a jobbításon törte a fejét. — Nagyon sok előnye lehet az új megoldásnak — tette hozzá a kitérőgyár igazgatója. — Többek között az is, hogy nem lennénk kitéve a partnervállalat szállítási késedelmének. Véleményem szerint évente 150—160 ezer forintos megtakarítást ér ez a lehetőség. Nagy András az egyik szerszámot képzelte el olyannak, hogy azzal a munkát jól és pontosabban lehessen elvégezni. — Ennek a nyílfogazású előüregelő szerszámnak, az alkalmazása révén mintegy kétszázezer forintos megtakarítás várható egy év alatt — jelezte Kelemen Ár. pád. — Felszólítom tehát a javaslattevőt, hogy dolgozza ki az elképzelését újításnak. Tekintet nélkül Bárki megfogalmazhatja tehát a meglátását, és ha úgy véli, jeligésen juttathatja el a bizottsághoz a láda közvetitéséveL Neve csak akkor válik ismertté, ha a jónak tartott előterjesztés miatt szükség van a boríték felnyitására. — Ilyenkor nem vizsgáljuk a munkaköri kötelességet — hallottuk Patő Sándor újítási előadótól. — Ezzel is serkenteni szeretnénk mindenkit arra, hogy meglátásait az üzem érdekében közreadja. — Mennyibe kerül egy ilyen nap az üzemnek? — Most, °z a^,.legutóbbi— majdnem huszonketezt. ip_ rintjába. De arra kel gondolnunk, hogy egyetlen ötletből is születhet komoly megtakarítás. Magyarán: a kitérőgyáriak nem húzogatják a szájukat, nem hümmögnek, nem tárják szét tehetetlenül a karjukat, hanem azonnal fizetnek. Mindenki annyi ötlettel állhat elő, amennyivel csak akar. Marcsik Sándor öt, Juhász Béla szintén any- nyi, Lehotai József pedig három, míg Szabó Antal csak egy elképzelést fogalmazott meg. Közösen lépett fel Kerek István és Oláh László, testvériesen osztozva a kapott száz forinton. A forintok számát illetően a „pálma” Füleki Istváné lett, őt Marcsik Sándor követte. De az így kézhez számolt pénz egyáltalán nem akkora összeg, amit bárki irigyelhetne tőlük. De annyit „megérhetett” nekik, amennyi erőfeszítésükbe került. Nem árt felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslattevők — egy-két személy kivételével — a szocialista brigádok közösségéhez tartoznak. Ez a tény is minősíti magatartásukat. Ha úgy vesszük, mindent összevetve, a gyöngyösi kitérőgyárban bevált ez az ötletnap. Szépen hozott a „konyhára”. Pontosan ez volt a célja is. G. Molnár Ferenc A hét öröme-gondja Kerecsenden líj kutat adnak át, épül az ifjúsági tábor A KÖZLEKEDÉS LEGJOBBJAI Az országos vetélkedő döntője A herédi Kepes József a dobogón Hétfőn délelőtt Gémes Lászlót, Kerecsend tanácselnökét kérdeztük meg, hogy a hét folyamán milyen örömök, gondok elé néz az 1600 lelkes település, a 800 lakosú társközség, Demjén, Illetve minő munka hárul őzt apparátusra. Az elnök Jjö hírrel fogadott bennünket. — Mindeddig nagyon nagy gondot jelentett Demjén vízellátása, kedden azonban döntő fordulathoz érkezünk. A Vízkutató és Fúró Vállalat debreceni üzemegysége átadja rendeltetésének a csaknem egymillió forintnyi költséggel fúrt, kétszáz méter mély kutat a Bereksori úton. Ennek a vizével már biztosítani tudjuk Demjén ellátását is, ahol az elmúlt héten megalakulta víztársulat, hogy a hálózat- építést, illetve annak költségeit megteremtse. Mint ismeretes, az egri járási hivatal kezdeményezésére, valamint az idetartozó községek összefogásával épül már Bükkszéken a járási ifjúsági tábor. A tizenhárom lakóépületet magába foglaló intézmény ünnepélyes avatását ez év novemberének elején tervezik. Hogy ki biztosítja mind ehhez a fedezetet? Maguk a községek. És ahol egynek az erejéből nem futja, ott társulnak a települések. Kerecsend Egerszalókkal közösen építkezik, és Gémes Lászlónak csütörtökön az lesz a gondja, hogy ellenőrizze a munkálatokat. Mint megjegyezte, nem szeretnének kicsúszni a határidőből. Ehhez a lehetőségek adottak, csak az utolsó lépéseket kell egyeztetni. Igen elismerően nyilatkozott a tanácselnök a gazdasági egységek, valamint a lakosság magatartásáról. Jelentős anyagtámogatással, illetve társadalmi munkával segítették elő a fiatalok ügyét. Péntek belső, házi feladat elé állítja a kerecsendi tanácsapparátust. Munkaértekezletet tartanak, amelynek legfontosabb témája Mar- kovics Ferenc megyei tanácselnök múlt szerdai tájékoztatója az időszerű tanácsi feladatokról. Ezeket az irányelveket bontják le községi szintre, mindjárt meghatározván a jelentkező problémák lehető legjobb megoldásának módszerét. — Jól összeszokott, hivatásuknak élő munkatársak állanak mellettem, ezért bízom benne, hogy az új feladatoknak sikerrel megfelelünk — mondotta befejezésül Gémes László. (moldvay) Nagyszabású közlekedés- biztonsági vetélkedősorozat fejeződött be vasárnap a budapesti döntővel. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács, az Autó-Motor szerkesztősége és a szállítási vállalatok által meghirdetett versengésen a különböző kategóriákban mintegy százezren vettek részt, s a döntőben a 175 legjobb versenyző mérte össze tudását. A Kerepesi út—Rákóczi út—Lenin körút—Népköztársaság útja—Hősök tere útvonalon megtett impozáns gépjármű-felvonulást követően a résztvevők elméleti kérdésekre adott válaszokkal és ügyességi feladatok megoldásával bizonyították rátermettségüket. A győzteseket és helyezetteket összesen félmillió forinttal jutalmazták, s gazdára talált a fődíj, egy Trabant személygépkocsi is. Nyertese az autóbusz és az abszolút kategóriában győztes Ferenc Zoltán buszsofőr, a BKV dolgozója. Az ország legjobb segédmotoros kerékpárvezetője címmel 1981- ben Gönczi Pál, Csongrád megyei nyugdíjas büszkélkedhet, míg a motorkerékpárosok között Borgulya István, a fegyvernek! Aranykalász Tsz agronómusa vitte el a pálmát. Több mint félszázezren indultak a két személygépkocsi kategóriában: a nem hivatásosok között Németh Béla, az Országos Szakipari Vállalat üzemmérnöke, míg a hivatásosok között Sebesi Kálmán, a szentendrei Volán-Tourist gépkocsivezetője végzett az élen. A 3,5 tonnásnál kisebb teherautók mezőnyében a dunaszentgyörgyi Kolozsvári Sándor, az 5. számú ÉP- FU, a 3,5 tonna feletti kategóriában pedig Kepes József a heréd! Lenin Tsz gépkocsivezetője állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A mezőgazdasági vontatóvezetők köziül Bogdán György, a Ganz-MÁVAG dolgozója diadalmaskodott.
