Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-31 / 256. szám

NÉPÚJSÁG, 1981. október 31., szombat Hatvan környéki leletek. Jó három évezred távolá­ba nyúl vissza a Hatvány Lajos Múzeum új kiállítása, hogy — a Dobó István Vár­múzeum gyűjteményére tá­maszkodva — a bronzkor­ban élt ember kultúrájáról nyújtson hasznos áttekintést. Az egész Kárpát-medencére érvényes leletanyag, amely­nek értő „tálalása” Somogy- vári Ágnes muzeológus ne­véhez fűződik, Hatvan és környéke tárgyi emlékeiből is merít, ami elsősorban az 1934—35-ös években itt ása- tó Tompa Ferencnek köszön­hető. Hogy mi jellemzi a háromezer esztendeje erre­felé élt ember mindennap­jait? Milyen kultúrákat ho­nosított meg? És tárgyi em­Színpadon Párizsban Anatole Litvak és én jól kijöttünk egymással, bár őt nyugtalanította, hogy lassan tanulom a szövegemet. Egy napon látta, hogy a szöveg­könyvvel a kezemben ülök egy sarokban. Lelkes volt, megdicsérte a szorgalmamat. Nem volt erőm ahhoz, hogy bevalljam neki, a „Tea és szimpátia” című színdarab szövegét tanulom franciá­ul. Egy párizsi színház fel­ajánlotta, hogy játsszam el benne a főszerepet. Mikor az „Anasztáziát” le­forgattuk, visszamentem Pá­rizsba, és tudtam, hogy el­kerülhetetlen Róbertéval a szakítás. A „Tea és szimpá­tia” egy fiatal, internátusbán nevelkedő fiúnak a történe­te, aki azt hiszi, hogy ho­moszexuális. Roberto olyan ember volt, akinek nagyon ellenszenves dolog volt a homoszexuali­tás! Amikor Robertinót sváj­ci vagy angol internátusba akartam küldeni, mindig na­gyon megharagudott. Mi? Ezekben az intemátusokban kezdődik — tombolt. Így az­után Robertino soha nem ré­szesült intemátusi tanítta­tásban. Rossellini a jelenlétemben olvasta el a forgatókönyvet egy párizsi szállodai szobá­ban. Amikor a végére ért, felállt, a szövegkönyvet a falhoz vágta, és azt mondta, ez a legócskább darab, amit A HATVANI KULTÚRA ELTBRUeOÉse (Fotó: Szabó Sándor) lékekből miféle kultikus szo­kásokat következtet ki a hoz­záértő elme? A válasz meg­fogalmazására Somogyvári Ágnest kértük. — Maga a kor nyilvánva­lóan a bronz megjelenésével hozható összefüggésbe. Az ásatások ebből az időből pél­dául szinte minden nagyobb település esetében bronzön­tő műhelyt is feltárnak, amely aztán az egész kör­nyéket ellátja e fémből ké­szített használati eszközök­kel — mondja a fiatal mu­zeológus. — Kiállítási anya­gunk egyébként híven tükrö­zi a korabeli földművelés, állattenyésztés, a kézműves­ség színvonalát, tartalmát. Az ásóbotok, agancskapák, valaha is olvasott. Az nem is lehet kérdéses, hogy ilyes­miben játsszam-e. De nem sikerült lebeszélnie a darab­ról. A premier estjén az öltö­zőmben ült, és olaszul jósolt. Megkértem, hogy legalább franciául mondja, mert fran­cia színpadra fogok állni. He­vesen mondta tovább az anyanyelvén: Nem kell fél­nem, nem fogok sokáig a színpadon állni. Legfeljebb tíz percig. Megkövültem. Lámpaláza- san mentem ki a színpadra. De minden jól ment. Az utolsó jelenetnek is vége lett, láttam, hogy Roberto a ku­lisszák mögött áll. Partne­reimmel álltam a színpadon, valóban ünnepeltek minket. Felálltak a nézők, tapsoltak, üvöltöttek, bravót kiabáltak, egyszerűen nem engedtek le bennünket a színpadról. Mi­kor egyszer egyedül álltam a színpadon, Róbertét lát­tam szemben velem. Talál­kozott a pillantásunk. Egy­más szemébe néztünk, és eb­ben a pillanatban tudtam, hogy vége a házasságunk­nak, még akkor is, ha to­vábbra is egymás mellett élünk. A párizsi színházi játék­kal új élet kezdődött szá­momra. A gyerekek nálam voltak, Roberto több hónap­ra el akart utazni, hogy fil­met forgasson Indiában. Egyedül magamra voltam utalva. Négy év óta először. Nekem kellett döntéseket hoznom. De boldog voltam. bronzsarlók és őrlőkövek, továbbá az elszenesedett magvak arról beszélnek, hogy a bronzkori kultúra embere búzát, árpát termesztett. Az állatcsontok és a belőlük ké­szült eszközök, figurák ugyanekkor azt tanúsítják, hogy e vidéken az itt élő népek, törzsek juhot, kecs­két, főként pedig szarvas- marhát tenyésztettek, illetve ezek tejéből, húsából táplál­koztak. Érdemes közelebb­ről szemügyre venni azokat a vitrineket is, amelyek a bronzkori asszony szövő-fonó tudományára utalnak! Orsó­gombok, szövőszéknehezékek, textildíszes edénytöredékek sorjáznak egymás mellett. És ilyen nyomokon elindul­va sikerült rekonstruálnunk azt a háromezer éves szövő­széket, amelynek a rajzát szintén kiállítottuk. Hogy miként került az Alföldre, vagy éppen Hatvan környé­kére a kort jelölő bronzérc? Mint megtudtuk, de kiol­vasható ez a múzeumi kiál­lítás anyagából: a bronzkor, illetve a „hatvani kultúra” rituális kísérője a halott- hamvasztás. És az sem ér­dektelen, hogy e tájt megle­hetősen alacsony színvonalú az agyagművesség, a kerá­mia. A sírokban a tetem maradványa, hamva körül talált edények durva kidol­gozásukkal, rosszul égetettek, így nehéz megóvni őket. Dí­szítésük viszont a textillel rokon, azok motívumvilágát mutatja fel az utókornak. A vonzó, értékes, a hely- történet, a régmúlt iránt ér­deklődők igényét színvona­lasan kielégítő bemutató kapcsán egyébként hadd je­gyezzük fel, hogy mind a forgatókönyvkészítés, mind a műtárgyak, leletek szemlé­letes elrendezése voltaképpen premiernek számít. A fiatal muzeológus, Somogyvári Ág­nes, aki alig három esztendeje végezte el az egyetemet, ön­álló szakmai kiállítás előké­szítésével, megrendezésével először adta le névjegyét. És hogy ez Hatvanban történt, hozzáértők véleménye sze­rint is a város szellemi gya­rapodásául szolgál. (moldvay) Jól éreztem magam. A da­rab siker volt. Kollégáim a szünetekben az öltözőmben gyűltek össze, és pikáns vic­ceket meséltek. Jól szórakoz­tak rajtam, mert még min­dig elpirultam. De az elfo­gódottságom napról napra egyre jobban feloldódott, vé­gül én is úgy nevettem, mint ők. Váljunk el! Ebben az időben egyik nap reggel hét óra körül egy hollywoodi telefonhívás éb­resztett fel. Egy hang azt kiáltotta az óceán másik feléről, hogy az „Anasztá­ziáért” megkapom a második Oscar-díjat. Fürdőt vettem, és egy pohár pezsgőt ittam. Egyik éjjel Roberto hívott fel Indiából. Azt mondta, biztosan a fülembe jutottak olyan hírek, miszerint neki kapcsolata van egy indiai nővel. De ebből egy szó sem igaz. Ezt meg kell monda­nom a sajtónak is, ha erről kérdeznék. „Jó, ha te mon­dod” — válaszoltam. Azután még egy kicsit csevegtünk egymással, végül elbúcsúz­tunk. De tudtam, ha ő azért felhív engem, hogy ilyesmit mondjon, akkor valóban van egy másik asszony. Ismét szerelmes lett. Biztosan az is szereti őt, törődik vele, boldoggá teszi. Tehát elhagyott. Az ágy szélén ültem, és hirtelen azt vettem észre, hogy nevetek. Boldog voltam, őmiatta is, magam miatt is. Most meg­oldódtak a problémáink. Mikor Roberto visszatért Indiából, kimentem a repü­lőtérre. Megkérdezték a ri­porterek, mit tudok az ügy­ről. Azt válaszoltam, semmit nem tudok, azért jöttem cSak, hogy elvigyem Róber­tét. Roberto megérkezett, és én a karjaiba borultam. Ez a fénykép bejárta a világot, pontosan úgy, ahogy akar­tam. Meg akartam mutatni, hogy hozzá tartozom. Mind­egy, mit beszélnek, vagy ír­nak róla. (Folytatjuk) Több mint a huszonnégy tanterem Mostanában mindenki azt a huszonnégy tanter­met emlegeti Gyöngyösön, amelynek a következő tan­évben már az általános iskolásokat kell fogadnia. Ettől várják az alsófokú oktatási intézmények mai zsúfoltságának feloldását. Az állami építőipar szak­emberei ígérik, hogy raj­tuk nem múlik semmi. Még majdnem egy év van hátra az esedékes ha­táridőig. Szemmel láthatóan Már nemcsak a körvona­lai látszanak, hanem lassan kezd testet ölteni az épület­tömb. A betonkolosszus hosszan nyúlik el a domb oldalában. Egyik végén már az ablakok kerete fehérük, a másik végén pedig még halszálkaszenűen ágaskodnak a csupasz tartópillérek. Középső részén hatalmas vasgerendák ívelnek át sej­telmesen nagy távolságokon. Nem nehéz kitalálni, itt lesz majd a tornaterem. Ennyi látszik a Kálvária­domb déli részén folyó épít­kezésből — madártávlatból. Ha közelebb megyünk, hegesztőkkel, zsaluzókkal, betonozókikai találkozunk. Az épület belsejében pedig már a szerelők szorgoskod­nak csövekkel, vezetékekkel. — Szeretnénk, ha a ház fűtését már a saját hőköz­pontja látná el a téli hóna­pokban — hallottuk Dobos Imre építésvezetőtől. — A munka folyamatossága ezt megkívánja. — Mennyire tartják az ütemet a végső határidő szerint? — Az általános iskola hu­szonnégy tantermét 1982. május 15-re átadjuk. A tor­natermet pedig augusztus 30-ra. Ami még kétséges, az a tanuszoda. — Mi a kétség oka? — Alapvetően egy import­anyag. Az alvállalkozó csak akkor végezte volna el a mipikát, ha mi szerez­zük be ezt az anyagot. A tárgyalások folynak. Ne­künk pedig erre az előre nem számított feladatra most rá kell hangolódnunk. — Miért olyan nagy ügy manapság egy uszodát meg­építeni? — Nem nagy ügy, ahogy már a mi vállalatunk is be­bizonyította, csak a terve­zők korszerűét szeretnének, korszerű anyagok és beren­dezések felhasználásával, ez pedig ... olykor az import­tól függ. Mi nemcsak szép, hanem jó uszodát akarunk készíteni. Ügy legyen. A tanács már felkészül Annak a bizonyos nemze­tiszín szalagnak az ünnepé­lyes átvágása már a befe­jezett tényt jelzi. De ad­dig ... ! — Elég gyakran járunk kint az építkezésen — kö­zölte Koncz László, a városi tanács művelődési osztályá­nak a vezetője a kérdésünk­re. — Ügy tapasztaljuk, a tantermek elkészülnek az adott időre. Miután azon­ban a kollégium csak egy későbbi szakaszban épül meg, a napközisek étkezte­tését csak abban az esetben biztosíthatjuk, ha a szolgá­lati lakásokat rendezzük be átmenetileg konyhának. — Mennyire befolyásolja majd az oktatási központ további részének építkezése az oktatómunkát? — Jelentős mértékben. De az is gondot okoz majd, hogy az udvart hogyan tud- „ juk kialakítani. Ezt a fel­adatot társadalmi munkának szántuk. Vannak, akik ké­telkednek ebben a megol­dásiban. — Mikor lesz igazgatója és tantestülete az iskolának? — Szeretnénk, ha 1982. ja­nuár 1-től már lenne igaz­gatója az új általános isko­lának. De ez sem megy egy­szerűen. Egyelőre még több jelölt közül kell kiválaszta­nunk a legalkalmasabbat. De státusunk erre a munka­körre csak szeptember 1-től lesz. Addig pedig... ? Ami az új tantestületet illeti, elég jól alakulnak a dolgok. Azokból az iskolákból, ahon­nan a gyerekeket áttelepít­jük, velük jönnek a nevelők is. Lehetőséget adunk azok­nak a pedagógusoknak, akik a Kálvária-domb környé­kén laknak, hogy átkérjék magukat. Maradnak még a fiatal, friss diplomások és rajtuk kívül mások is. A személyzeti munka te­hát időben elkezdődött. Szerződés szerint A helyiségeket- be kell rendezni. A szertárakat fel kell szerelni. Ez sem kis munka. — Már kapcsolatban va­gyunk a TANÉRT-tel — tudituk meg a művelődési osztály vezetőjétől. — Le- küldik a szakembereiket, azokkal közösen megállapít­juk. hogy a vonatkozó ren­delkezésék szerint milyen tárgyakra, eszközökre van szükség és ennek alap­ján kötjük meg a szerző­désit Tehát nem azt csinál­juk, mint korábban, hogy néhány ember elindult vá­sárolni és azt kapott, amit kapott. — Várhatóan a berende­zés szállítása jó időben meg­kezdődik. — Igen. De a raktározás nem ütközik majd nehézség­be. Vannak olyan helyiségek, amelyekben biztonsággal el­helyezhetjük az értékeket addig, amíg azok végleges helyükre nem kerülhetnek. — Milyen lesz az új isko­la létszáma? — Ezer tanulóhoz mintegy hatvantagú tantestületet szervezünk. Több mint har­minc tanulócsoport műkö­dik majd. A tantárgy-felosz- osztást rövidesen elkészít­jük, és ekkor derül ki, hogy milyen szakból hány nevelő kell majd. — Megszűnik a két műsza­kos tanítás az új intézet belépésével? — Miután a tantermeken ■kívül még más oktatási célt szolgáló helyiségek is lesz­nek az új iskolában, az egy műszakos tanítást célozzuk meg. De óvatosságra int ben­nünket az a tény, hogy ed­dig az elsősök nélkül már 920 kisdiákot írtunk össze az (Fotó: Szabó Sándor) intézmény vonzáskörzetéből. Tehát — majd a tények. Ami még hátravan Ebben a tömbben épül meg a tizenhat tantermes szakmunkásképző intézet is. Hozzátartoznak majd még a műhelyek és egyéb helyisé­gek. A terv szerint 1983. május 31-re kell elkészülnie ennek a létesítménynek. A kétszáz személyes diák­szálló egy hónappal később jut az illetékesek birtoká­ba. Mindössze tehát: a nem­hiába oktatási központnak nevezett épülettömb az 1983- as új tanév kezdetére ától cettig a célja rendelkezésére áll. — Szeretném hangoztatni — említette meg az építés- vezető —, ahhoz, hogy ilyen bizakodva szólunk az esedé­kes határidőkről, nagy segít­séget kaptunk a megye szak­munkástanulóitól a nyáron. Az ő építőtáboruk valóban az építkezést vitte előre. Tessék, itt az „elismer­vény”. Politikai kérdés is Tir Dezső, a városi tanács elnöke mondta: — Hangsúlyozom, ennek az építkezésnek nemcsak vá­rospolitikai szempontból, ha­nem a szorosan vett politika szempontjából is nagy a je­lentősége. Ma negyven-negy­venöt gyerek jár egy-egy osz­tályba. Ilyen körülmények között a pedagógusok erő­feszítései is tiszteletre mél­tóak, de nemcsak a gyere­kekre, hanem. rajtuk keresz­tül a szülők hangulatára is kihat az iskolák mai zsúfolt­sága. A megjelölt építési ha­táridőket tehát mi nagyon komolyan vesszük. — Az építési vállalat igaz­gatója, Rákusz József a nyá­ri tanácsülésen a város se­gítségét kérte. — Igen. Miután tudjuk, milyen szakmunkásokra len­ne szükségünk, a mi, ügyfél- szolgálati irodánk a hozzá for­duló érdeklődőket az állami építőkhöz irányítja. A válla­lat igazgatója ezt kérte tő­lünk. — Ügy tudjuk, a tervezett építési költségek már most kevésnek bizonyulnak. — Ebben a kérdésben az építőknek a beruházó válla­lathoz kell fordulniuk. Ha a módosítás indokolt, akkor a megyéhez terjeszti fel a kérését. Más lehetőségünk nincs. Hogy mennyire figye­lünk erre a beruházásra, hadd mondjam meg, a cse­lekvési programunk első té­tele is ezt tartalmazza. A tények azt mutatják, az új oktatási központ ügyé­ben mindenki teszi azt, amit tennie kell. Ennek pedig mi lehet a végeredménye? Az, hogy a diákoknak nem­csak álmodniuk kell az új iskoláról Gyöngyösön. G. Molnár Ferenc Könyvtáros Pest, Nógrád, Borsod és Heves megye közművelődési könyvtárosainak továbbkép­ző tanfolyamát rendezték meg Noszvajon. A szervezők a Könyvtártudományi és Módszertani Központ, vala­továbbképző mint az egri Megyei, Könyv­tár a hálózati központok módszertani tevékenysége és a több funkciójú könyvtárak szervezeti kérdéseiről tartot­tak előadásokat. Noszvajon A meghívottak beszélge­tések, eszmecserék során vizsgálták az általános és szakfelügyelet gondjait, he­lyi tapasztalatok alapján be­mutatták a megyénkben fo­lyó szakmai tevékenységüket. Élet a bronzkorban A hatvani múzeum új kiállítása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom