Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-10 / 212. szám
ökörsütés — Kulturális programok — Mopresszó - Disznótoros — Üzemlátogatás ' ' : ■ : Mint még valamikor tavasszal egy ökörsütés hírül adta lapunkban is: a meg- szokottabbak. ismertebbek mellett új szolgáltató — az andornaktályai „Egervölgye" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet — jelentkezett, hogy osztozzék idegenforgalmunk gondjain, színesebbé, változatosabbá tegye megyénkben a vendéglátást. Azóta már korántsem hat az újdonság erejével ha a tsz-t országjárók emlegetik, sőt külföldön is szóba hozzák. Ugyanis — t ahogyan kiderült — nemcsak hazaiak ültek, ülnek az*asztaloknál, s élvezik a nagy buzgalommal mutatott magyaros vendégszeretetet. A napokban Hevesi Lászlóval, a közös gazdaság ' főkönyvelőjével és Litkei János étteremvezetővel beszél- ! gettünk a vállalkozásról. — Tulajdonképpen jóval ! az említett ökörsütés előtt ! kezdődtek törekvéseink ar- ! ra, hogy szélesebbre tárjuk | szövetkezetünk kapuját, pon- | tosabban: 1979-ben épített f üzemi konyhánk ajtaját. Mivel úgy találtuk, hogy a 6,5 millió forintos költséggel készült korszerű létesítményben vétek csupán 80— 100 személy részére főzni, tágas étkezdénkbe jóval többen is beférnének, s így napközben nem konganá az ürességtől. Eleinte csupán a mintegy háromezer lelket számláló falura gondoltunk, amelynek roppant hiányzott már egy kulturáltabb vendéglátóhely, ezért — különösen a fiataljai — olykor HÁROM FÉRFI ÉS EGY Nö Négy jé barát, annyi mint Faszyiyka talán még egy jó kávéért is kénytelenek voltak Egerbe utazni. Nem beszélve a nálunk sem közömbös diszkóról, a táncos szórakozási lehetőségről! Szóval: .mindenekelőtt a községnek akartunk kedveskedni. A többi ötlet' csak ezután született. *— Végül is, hogyan kerültek ide az idegenek? — Rengeteg levelet adtunk postára, a címjegyzékből, a telefonkönyekből egy csomó céget kikerestünk, hogy tájékoztathassuk őket a nálunk található lehetőségekről, illetve későbi elképzeléseinkről, terveinkről. Legelőször, természetesen az utazási irodáknak írtunk. így aztán tavaly decemberben már IBÜSZ-cso- portot is fogadtunk, sőt az idei januártól, mondhatni: rendszeresekké váltak a külföldiek látogatásai. Szovjet és lengyel vendégeknek rendeztünk baráti találkozókat az Expresszen keresztül. Szakmai, kulturális programok voltak ez utóbbiak: szövetkezetünk fiataljai vár. ták, köszöntötték a vendégeket, bemutatták nekik a közös gazdaságot, majd nép- viseletes dolgozóink rögtönzött folklórműsorral szórakoztatták az étteremben helyet foglalókat. A Budapest Touristtal közösen szervezett ökörsütésekből — a nagy érdeklődésre való tekintettel —, ötre is sor került, előfordult, hogy egyszerre félezer vendégünk volt! Ugyanekkor jó néhány vállalati rendezvénynek is helyet adtunk, míg májustól „mopresszót’’ nyitottunk a Heves megyei Moziüzemi Vállalat segítségével. Partnerünk hozza a filmet és tartja a vetítéseket, mi meg a szünetekben, a műsor előtt és utón felszolgálunk. Örülünk a kólás diszkónak is, hiszen sokszor még Recskről is van érdeklődés irántuk! — Foglalkoznak-e további ötletekkel? — Hogyne! Legközelebbi elhatározásunk az andornaki szüret amelyre máris 42 csoport jelentkezett. A program szerint délre várunk minden társaságot, házias ebédet kap a vendég, majd — fél kiló szőlő árának a befizetése mellett — szüreten vesz részt, egy kicsit segít is a munkában. Azon kívül, hogy persze, kedvére csipeget a fürtökből. Aztán nyársalás következik, úgy uzsonnatájban, estefelé, majd borkóstolás zárja a napot. Télre pedig igazi disznóölést, disznótort terveztünk, olyant, ami valaha nagyon is általános volt, ma már azonban egyre inkább a feledésé. S ezenkívül időközben még biztosan kitalálunk valamit. — Mit jelent az idegen- forgalom a szövetkezetnek? — Talán meglepő, de: elsősorban a tsz, a község szélesebb körben történő megismertetését. Különösebb anyagi haszonnal egyelőre még nem számolunk. Eredménynek tartjuk, ha az üzletág gazdaságos, s konyhánkra. éttermünkre nem kell ráfizetnünk. Vendéglátásunk legnagyobb előnyének pedig azt tartjuk, hogy a falu számára hiányt pótolhattunk. (gyónt) Nemrégiben még nem jelentett mást a szó: fuszuly- ka, mint- bab, paszuly. Aztán tavaly, változott a helyzet. Négy fiatal — égy nő és három férfi — Egerben megalakította a Fuszulyka népzenei együttest. Támogatójuk a Megyei Művelődési Központ. Idáig szokványos történetecskének tűnhet a dolog, ami azonban ezután következett messze túllép a klisék keretein. Idén — alig egyéves működés után — elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet, amelyről közismert, hogy nem lehet csak úgy a „szegről leakasztani”: megszerzése minőségi munkát követel. — Milyen egyszerűen is hangzik ez — mondja Fejesük Attila, a csoport „tejhatalmú” vezetője, a Dobó István Vármúzeum munkatársa, a tekerőlant ifjú mestere, íurulyás és kobzos. — De a históriánkhoz hozzá tartozik, hogy volt egy „elődzenekar” a Rygmus. Igaz, ennek csak én. voltam a tagja,' de mégis sokban befolyásolja a mai csapat életét. A Rygmus 1975-ben született meg főiskolásokból, mint az Egri Néptánc Együttes kísérője, magyarul „talp- aláhúzója”. Nekem kezdettől az volt az álmom, hogy kilépjünk ebből a szűk gúnyából és_ többre is vállalkozva önálló műsorral jelentkezzünk. Nem sikerült. Állandóan cserélődtek a tagok, nem lehetett egy válogatást összeállítani. A zene- ka^ halódott, és lassan feloszlatta magát. És akkor jött a Fuszulyka! — Persze, ennek is megvan a maga előjátéka —' veszi át a „fonalat” Havas- sy Péter levéltáros, bőgős, tamburás és „koboz-kezelip”. — Mi hárman — a fiúk — már ismertük' egymást régebbről is, hiszen mindannyian ide jártunk a főiskola ének szakára. Legfeljebb annyi a különbség, hogy Attila magyarrá, mi pedig Endrével történelemre. Aztán az útelágazóban — diplomaosztás — elveszítettük egymást szem elől, de tavaly újra találkoztunk és azóta együtt vagyunk. Ez nemcsak a heti két próbára, vagy a fellépésekre vonatkozik, egyébként is- sokszor megyünk közösen moziba, ide-oda... — Akkor olyan ez, mint egy szocialista brigád — ka- jánkedok. — No,, nem egészen, mert nekünk nincs naplónk teli ígéretekkel és szép teljesítményekkel. Baráti vállalkozás a . miénk. Szeretünk együtt zenélni, ennyi az egész, se több, se kevesebb. — Nagyon nehezen tudnám elképzelni napjaimat a Fuszulyka. nélkül, Még úgy sem jelent megterhelést nekem, hogy mellette táncolok is. — De még hogyan — fűzöm Böröczkyné Német Erzsébet viráekertész ' véleményéhez -gondolatban a magamét. Ö annak a kivételes sikernek örülhetett, hogy augusztus 20-a előtt kétszer is átvehette a Parlamentben az ifjú népművészeknek járó kitüntetést. Egyízer, mint a zenekar „csalogánya” és másodszor pedig táncáért. Kovács Tiborral páros táncukért érdemelték ki az elismerést. — Talán az különböztet meg minket, annyi más hasonló együttestől, hogy mi egymás örömére játszunk — toldja meg Böröczky Endre újságkihordó és kontrás az elhangzottakat. — Ez is segíthetett minket a gyors sikerben. Sokan négy-öt évig is jelentkeznek míg Végül elnyerik a címet, de a kétszeri próbálkozás szinte kötelező; mi pedig idén voltunk először. Sok időnket elvesz a gyakorlás, a közös próba, de szívesen csináljuk. És erre még nagyobb szükség lesz a jövőben, hiszen most már úgy hallgatják a produkciónkat, hogy ezek „a népművészek”. No, vajon mivel tudnak többet, .mint a szomszéd falu Zsiga prímása? Szilágyi Andor í Szakmai társulást alakítanak Bcf&fczőifőtt a fiimforgaimazők tanácskozása Országos együttműködés lehetőségét biztosító szakmai társulás alapítását határozták el a filmforgalmazó vállalatok — jelentették be az országos moziüzemv tanácskozás szerdal, befejező napján, Szolnokon. A javasolt egyesülési forma, amelynek jogi vonatkozásait a közeljövőben dolgoznék - ki, megszűnteti a forgalmazó vállalatok elszigeteltségét, és közös érdekképviseletet biztosít valamennyi tagja számára. Összegyűjti a filmterjesztés. forgalmazás, üzemeltetés és műszaki fejlesztés nemzetközi és hazai tapasztalatait. s azokat megfelelő szakmai ajánlással a megyei vállalatok rendelkezésére bocsátja. Gondoskodik a megfelelő szakmai továbbképzésről, mert talán ezen a területen a legsúlyosabbak a gondok, hiányoznak a kellő népművelői ismeretekkel rendelkező moziüzemvezetők. Tervezik, hogy főleg a kisebb településeken egy-egy mozi üzemeltetésével. a vetítés megfelelő feltételeinek biztosításával családokat bíznának meg. A kezdeményezés Haj- dú-Bihar megyében már bevált, ezeken « helyeken 30 —40 százalékkal növekedett a nézőszám. Fontos témája volt a tanácskozásnak a 'filmek differenciált terjesztése is, hangoztatták, hogy a film- forgalmazásban még jobban szem előtt kell tartani az alkotások várható nézettségi szintjét, a különböző társadalmi rétegek érdeklődését 39. < — Ez nem érdekel — felelte Rufnata. — Hogyhogy? Hát mj érdekli? — Semmi sem érdekel — mondta Rumata. — Nem vagyok ördög, és nem vagyok Isten. Esztori dón Rumata lovag vagyok, vidám és előkelő nemes, akj bizonyos szeszélyekkel és előítéletekkel terhelt, de minden tekintetben a szabadsághoz szokott Don Reba már magához tért. Kendőjével megtörülte az arcát, barátságosan elmosolyodott. — Becsülöm a szívósságát — mondta. — Végeredményben ön is valamilyen eszményekre törekszik. És én tisztelem ezeket az eszményeket, bár nem értem meg őkét. Nagyon örvendek, hogy kimagyarázkodtunk. Az emberek hajlamosak arra. hogy hibákat kövessenek el. Talán én tévedek, s nem olyan célra törekszem, amelyért érdemes olyan buzgón és önzetlenül dolgozni,- ahogyan én dolgozom. Nagyvonalú ember vagyok, és el tudom képzelni, hogy valamikor önnel vállvetve fogok munkálkodni.., — Majd elválik — válaszolta Rumata. és az ajtóhoz indult, — Micsoda puhány! — gondolta — Szép kis munkatárs. .Vállvetve... Elviselhetetlen borzalom szakadt'a városra. A vöröses reggeli hap komoran világította meg a kihalt utcákat, a füstölgő romokat. A porban vérvörösen csillogtak az üvegcserepek. Megszámlálhatatlan varjú csapott le a városra, akár a nyílt mezőre. A tereken és a keresztutcáknál kettesével, hármasával fekete ruhás lovasok ácsorogtak, s a mélyen arcukba húzott barátsüveg résein- keresztül figyeltek. A sebtében földbe ásott póznákról megszenese- dett testek lógtak a láncon a kihunyt parázs fölött. Rumata az út felét lehunyt szemmel tette meg. Fulladozott, összevert teste kínzón fájt. Emberek ezek- vagy nem emberek? Mi emberi van bennük? Egyeseket mindjárt az utcán mészárolnak le. mások meg otthon üldögélnek, és alázatosan várják sorukat. És tudjátok-e. milyen szaguk volt a póznákon égő holttesteknek? Láttatok-e valamikor felmetszett hasú, meztelen nőt az út porában heverni? És láttatok-e olyan városokat, ahol az emberek hallgatnak, csak a varjak rikoltoznak? Ti. még meg nem született kisfiúk és kislányok, akik az Arkanari Kommunista Köztársaság iskoláiban a sztereovíziős készülékek előtt ültök majd! Mellével valami keménynek és hegyesnek ütközött. Trikó-mizéria 1 — Nem, piros trikó az nincs. Akkor sem lesz. Viszontlátásra. — ‘Nem, sárga trikó az nincs. Nem is lesz. Viszontlátásra. — Nem, zöld trikó az nincs. Nem. Viszontlátásra. Valószínű az általános és középiskolások szüleinek ismerősen csengenek a fenti párbeszédek szavai —, amelyek sajnos, évről évre is métlődnek. Az iskolák ugyanis előírják, hogy milyen egységes felszerelést kívánnak tanítványaiktól a testnevelés órák- \ ra. Az iskolát nem érdekli, hogy az üzletnek nem szállít J a kisker., a nagyker., a középker., hogy az ipartól nem I rendelte meg az x, y. z kereskedelmi vállalat. j Hogy milyen módon lehet e probléma végére pontot j tenni egyszer és mindenkorra, azt viszont az újságíró nem < tudja. > A sok nem tudom között csak egy biztos: a szülőket ( évről évre vásárlási ámokfutásra késztető ügyet illene I valahogy megoldani. { Sz. A. Egy fekete lovas állta útját. Széles pengéjű, hosszú lándzsa feszült Rumata mellének. A lovas szótlanul nézett rá csuklyája fekete résein. Tenni kell vala. . t, gondolta Rumata. CSak hát mit? Döntsem le a lováról? A lovas lassan visszahúzta a lándzsáját, készült a döfésre. Ó. megvan!... Rumata fásultan felemelte bal karját.. felhúzta zekéje ujját, s kivillantotta a vas karperecét, amelyet a palotából való távozásakor kapott. A lovas szemügyre vette, felemelte lándzsáját, és ellép- tetett Rumata mellett. „Az Or nevében” — mondta tompán, furcsa akcentussal. „Az Ö nevében” — düny- nvögte Rumata, és ment tovább, a másik lovas mellett. De mi lehet nálam otthon? — jutott eszébe, s meggyorsította ' lépteit. Az utolsó háztömb mellett már majdnem rohant, A'.ház ép volt. A lépcsőn két szerzetes ült. hátravetett csuklyában. Amikor észrevették, felálltak. ..Az Űr nevében” — mondták karban. „Az Ö nevében — válaszolta Rumata. — Mit keresnek itt?” A szerzetesek kezüket a hasukon összekulcsolva meghajoltak. „ön megjött, mi pedig elmegyünk” — mondta az egyik. Leereszkedtek a lépcsőn, és ráérősen elballagtak. — Ki az? — kérdezte egy recsegő hang., — Nyisd ki. Mugá. én vagyok — felelte halkan Rumata. Megzörrentek a reteszek, résnyire nyílt az ajtó, és Rumata bepréselte magát. Minden a régi volt. és Ru- matá megkönnyebbülten felsóhajtott. — Kira hogy van? —kérdezte Rumata. — Kira fönt van — válaszolt Muga. — Egészséges. — Nagyszerű — mondta Rumata, és kibújt a kardkötőből. — De hol van Unó? Miért nem üdvözöl? — Unót megölték — közölte Muga nyugodtan. — A cselédszobában fekszik. \ Rumata lehunyta a szemét. .. — Unót megölték — ismételte. — Ki ölte meg? A választ meg sem várva, a cselédszobába indult. Unó derékig lepedővel letakarva, J az asztalon feküdt, keze a /mellén összekulcsolva,1 szája fintorba torzult. A szolgák' lehorgásztott fejjel áiltak az asztal körül, és' a sarokban ülő szerzetes mormolását hallgatták. — Gazemberek... — mondta Rumata. — Micsoda gazember mind! __ i M egtántorodott, az asztalhoz ment, belenézett az élettelen szempárba, kissé fölemelte a lepedőt, s nyomban újra leeresztette — Igen, késő — mondta. — Késő... Ö, a gazemberek! Ki ölte meg? A szerzetesek ? A barát felé fordult, egyetlen rándítással fölemelte. — Ki ölte meg? — kérdezte. — A tieitek? Beszélj! — Nem a szerzetesek tették — mondta csöndesen a háta mögött Muga. — A szürke katonák... Rumata kis ideig még a barát. sovány arcát fürkészte. „Az Űr nevében...” — sziszegte a szerzetes. Rumá- ta elengedte, leült az Unó lábánál levő padra, és sírva fakadt. Muga elmesélte, hogy a második őrségváltás után a király nevében bezörgettek az ajtón, és Unó azt kiáltotta, ne nyissuk ki, de' mégis ki kellett nyitni, mert a . szürkék azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják a házat. Betörtek az előszobába, összeverték a cselédeket, azután fölfelé törtettek a lépcsőn. Unó, aki a szobába vezető ajtó előtt állt, íjjal lőtte őket Két íja volt, és két nyilat tudott kilőni, az egyiket azonban elhibázta. ___ (Folytatjuk)