Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám
1981-09-05 / 208. szám
O.j-Dplhiben az amerikai nagykövetség előtt nagy tömegtüntetés volt. A felvonulók Reagan fegyverkezési politikája ellen tiltakoztak és követelték, hogy az Indiai-óceán legyen békeövezet (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Lsstartoztatási hullám Egyiptomban Az egyiptomi rendszer példa nélkül álló hajszát indított belső ellenfeleinek elnémítására: Anvar Szadat államfő 11 éve tartó elnöklése a’ntt a legnagyobb le- tar'tózt-■-i hullám indult el a hét közepén. A világi és a vallási ellenzék letörésének nyilvánvaló szándékával csütörtökig 553 személyt — politikai és vallási vezetőket — vettek őrizetbe a „felekezetek közötti viszály szításának, illetve meglova- golásának” vádjával. A számadatot az Al-Ahram című félhivatalos lap közölte. Az egyiptomi vezetés — vélik megfigyelők — végleg elszánta magát az Izraellel létrejött különbéke óta egyre erősödő ellenzéki mozgalommal való leszámolásra. Szovjet raiélakísérlet Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a Szovjetunió 1981. szeptember 7. és 25. között hordozórakéta- felbocsátási kísérleteket végez a Csendes-óceán térsé- gébén, 150 tengeri mérföld sugarú körben, amelynek középpontja az északi szélesség 34. fok 30. percénél és a nyugati hosszúság 178. fok és 16. percnél lesz. A TASZSZ-t felhatalmazták, hogy biztonsági okokból a szovjet kormány kéri a csendes-óceáni légi és tengeri közlekedési utakat használó államok kormányait, hogy a megjelölt időszakban tengeri és légi közlekedési eszközeik kerüljék el a térséget. HAVANNA: Az egész országot átfogó hadjárat eredményeként visszavonulóban van a Kubát több mint három hónapja sújtó trópusi járvány, a Dengue.láz. Négy egymást követő napon át a napi megbetegedések nem érték el a háromszázat. A járvány csúcsidején, júliusban egyetlen nap alatt 12 000 ember kapta meg a betegséget. Csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok szerint hétfőn 204 megbetegedés volt. Valamennyiüket orvosi kezelésben részesítették. Ezen a napon 1263 személyt ápoltak kórházakban a trópusi és szubtrópusi fertőző betegségben. Augusztus harmadikén a napi megbetegedések száma még 3319 volt. Ezen a napon 2646 személyt tartottak elkülönítve, a kórházakban ápoltak száma pedig 10 529 volt. Mint ismeretes, a sárgalázhoz hasonló tünetekkel járó betegséget három hónap alatt országszerte csaknem 400 000 ember kapta el, A Denguet az Aedes Aegypti nevű szúnyog terjeszti. A betegség magas lázzal, végtagi fájdalmakkal, bőrkiütéssekkel, általános levertséggel és súlyosabb eseteiben belső vérzésekkel jár. Egw „bűnbánó” hitlerista Albert Speer, az egykori náci í miniszter j (Fotó: AP—MTI—KS) r Albert Speer halott, de biztos, hogy még legalább két-három Speer-művel megörvendeztetik majd a nyugatnémet kiadók az olvasókat. Hitler egykori főépítésze, majd fegyverkezési és hadigazdálkodási minisztere ugyanis a spandaui börtönből mintegy 25 ezer oldalnyi feljegyzést csempészett ki fogságának húsz esztendeje alatt. Először emlékiratait adta közzé, aztán nürnbergi naplóját, végül pedig — fél éve sincs, hogy megjelent és azóta is a bestseller-listán szerepel — „A rabszolgaállam” című munkája. Egy bűnbánó hitlerista arcképe bontakozik ki ezekből a könyvekből, egy pályafutás, amely 1930-ban kezdődött. amikor a fiatal építész belépett, a náci pártba. Amikor Hitler hatalomra ju1. 81. szeptember 5., szombat halála főtt, a diktátor, aki művésziéleknek tartotta magát, és érdeklődött az építészet iránt, felfigyelt a kétségtelenül tehetséges fiatalemberre. Speernek kitűnő érzéke volt nagy hatású tömegdemonstrációk szervezésére. Először a hirhedt nürnbergi pártnapok tömegrendezvényeit szervezte, később vezető szerepet kapott a berlini olimpiának a Harmadik Birodalom érdekeit szolgáló külsőségeinek megálmodásában. A csodálatos birodalmi kancelláriát, amelynek pincéjében aztán a nagyvonalú megrendelő önkezével vetett véget életének, szintén Speer alkotta, és már születtek a tervek egy új kormányzati központ felépítésére. Több mint ezer méter átmérőjű kupoláról volt szó, amely alatt a győztes uralkodó faj legjobb képviselőinek tízezreit lehetett volna öszegyűjteni. Már a márvány kitermelését is megkezdték — természetesen a koncentrációs táborok foglyainak rabszolgamunkájával. Tegyük hozzá, hogy Albert Speer első könyvében még azt állította, hogy fogalma sem volt Auschwitz, ról és a népirtásról. A másodikban már azt igyekezett ábrázolni, hogy őt a spandaui börtönben kiközösítették fogolytársai, mert a nürnbergi tárgyaláson bűnbánó magatartást tanúsított. A harmadik „műben” viszont már-már az SS üldözöttjének állítja be magát. Speer nemcsak építésznek volt tehetséges, hanem írónak is. Németül, angolul, franciául kiadott könyveiben elég hihetően mondta el „lelkiismerete vívódásait”. Persze, ez a lelkiismeret akkor támadt fel, amikor a háborút elvesztették, mert ellenkező esetben Speer bizonyosan másfajta könyveket írt volna. Arról, hogy az alsóbbrendű népek munkaerejével miképpen győzték le magukat az alsóbbrendű népeket. Ha egyáltalán ideie lett volna az írás- . ra. Tudniillik a becsvágyó építész, akinek egy időre fel kellett hagynia a berlini kormányközpont felépítésével, azért hábprús tervekkel is foglalkozott. Hatalmas rabszolgabrigádokat kívántak szervezni, amely az új birodalom határain, valamint a közvetlenül a birodalom alá rendelt „segédnépek” területein felépítette volna az oda telepítendő felsőbbvendű né., metek számára áz új városokat. A technokrata precizitásával dolgozták ki a létszámokat — évi 10 százalékos halandóság figyelembevételével. Mindebből persze semmi nem valósult meg: az alkotni kívánó építész a háborús főbűnösökkel együtt felelt tetteiért. Nem kis szerencséjére elkerülte a halálos ítéletet — ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy „bűnbánatot” gyakorolt, továbbá sikerült bizonyítania, hogy 1944 tavaszától sok tekintetben szembekerült füh- rerével. Speer 1966. október 1-én lépett ki a spandaui börtönkapun. Néhány évig hallgatott, aztán közreadta első könyvét. S ahogy az esztendők múltak, úgy vált háborús bűnösből egyre inkább „az utolsó szemtanúvá”. Nem volt hét, amikor a világ valamelyik televíziója ne kért volna tőle interjút. És Speer nyilatkozott. A honoráriumokból milliomossá vált építész ősz hajú, bölcs öregúrként jelent meg a képernyőkön. Szakszerű, tárgyilagos magyarázatot adott mindenre. Londonba, ahol váratlan agyvérzés érte, szintén egy televíziós interjú kedvéért látogatott el. Vele a Nürnbergben elítélt háborús bűnösök közül az utolsó .előtti távozott az élők sorából. Akj még él: az életfogy. tiglanra ítélt. Rudolf Hess. Hitler egykori helyettese, ö áprilisban volt nyolcvanhét esztendős. Amióta Speer, valamint az ugyancsak elbocsátott Baldur von Schirach egykori birodalmi ifjúsági vezető el ha ívta Soanda"t. Hess ott az egyedüli fogoly, j PRÁGA: Hatvanöt emberéletet követelő bánya-tömegszerencsétlenség történt Csehszlovákiában. Mint a pénteken Prágában kiadott hivatalos közlemény megállapítja, az észak-csehországi barnaszénbányászati vállalat egyik mélyművelésű üzemében, amely Zaluzi közelében van, eddig ismeretlen okból robbanás történt a csütörtök délutáni műszakban, amikor ott 105 bányász dolgozott. Azonnal bevetették a mentőosztagokat, s azoknak sikerűit 40 bányászt élve kimenteniük,. de minden erőfeszítésük és az összes lehetséges eszköz felhasználása ellenére a súlyos bányakatasztrófának 65 halálos áldozata van. LUANDA, NEW YORK, JOHANNESBURG: Még miádig legalább 11 ezer dél-afrikai katona tartózkodik a dél-angólai területeken — közölte csütörtökön egy közleményben az angolai nemzetvédelmi minisztérium. A hivatalos irat hangsúlyozza: a nemzetközi közvélemény megtévesztését szolgálják azok a dél-afrikai állítások, amelyek szerint a pretoriai rendszer csapatai már kivonultak Angolából. ■ VARSÓ: Gdanskban befejezte kétnapos ülését a „Szolidaritás” országos egyeztető bizottsága. Az ülésen a szervezet szombaton kezdődő országos kongresszusát készítették elő. LA PAZ: Celso Torrelio Villa tábornok, a bolíviai fegyveres erők főparancsnoka lett Bolívia új elnöke. A tábornokot pénteken az a háromtagú kormányzó junta nevezte ki államfővé, amely augusztus negyediké óta tartja kezében az ország irányítását. Mint ismeretes, azon a napon mondott le elnöki tisztségéről Luiz Garcia Meza tábornok. Meza egy helyi katonai felkelés vezetőinek nyomására volt kénytelen megválni a hatalomtól. Külpolitikai kommentárunk Egyezkedés Singapore-kan EGY FRISS HÍR HALLATÁN óhatatlanul két képet idéznek föl emlékezetem memóriaegységei. Az első: kihalt, üres utca, pálmafákkal, palotákkal szegélyezve, mint valami irdatlan nagy kulissza, ahonnan a képzeletbeli rendező elparancsolta a statisztériát. A második: ugyanez az utca, tele emberekkel, taligákat toló nőkkel, kordélyok elé fogott ösztövér bivallyal, kerékpáros gyerekekkel, itt-ott néhány autó. Alig néhány hónap telt el a két felvétel között. Az elsőt a Pol Pot-rendszer bukása, a hazafias erők győzelme után, az utóbbit valamivel később kapták lencsevégre. A színhely azonos: Phnom Penh, a kambodzsai főváros. A hír, amelyről a két kép eszembe jutott, singa- pore-i keltezésű, s arról számol be, - hogy a kambodzsai kormányellenes csoportulások vezetői megbeszélést folytattak. Norodom Szihanuk, Khieu Samphan és Són Sann azért ült tárgyalóasztalhoz, hogy valamiféle „koalíciós kormányt” tákoljanak össze. Már önmagában az is furcsa, hogy a kisöprűzött vezetők nagy hirtelen egységre törekednek. Persze, csak az első hallásra cseng szokatlanul a hír, a körülményeket jobban szemügyre véve mindjárt érthetővé válik. 1 Washingtont és Pekinget már régóta aggasztja, hogy az úgynevezett Kambodzsa-kérdésben nem sikerült előbbre lépni. Kudarcot vallott az ENSZ fórumán szervezett „vita”, pedig ott még — micsoda képtelenség! — a hajdani népirtó rendszer, a polpotisták j képviselője foglal helyet a Kambodzsát megillető székben. NEM JÁRT TELJES SIKERREL az a próbálkozás sem, hogy Szihanukot kibékítsék a „vörös khmerekkel”. A herceg álhatatosságában persze sokan kétel- 1 kednek: Szihanuk ugyanis hosszas kérlelésre — kínai és amerikai nyomásra — vállalta, hogy „adott esetben” ismét betölti az államfői tisztséget. Természetesen ennek egyelőre igen sok az akadálya. Például az a korántsem elhanyagolható körülmény, hogy Kambodzsa népének elege volt a népirtókból, a hercegből, s az új kormány működése alatt már sikerült hatvan üzemet, összesen háromszáz kisebb-na- gyobb vállalatot helyreállítani, illetve újjáépíteni. A cserekereskedelem helyébe újra pénz lépett, ismét benépesültek a piacok, megnyíltak az iskolák. Kam- ' bodzsa népe ismét emberhez méltó módon élhet. A SINGAPORE-l TALÁLKOZÓ HÁTTERÉBEN ÁL- '• LÓ ERŐK egy alapvető kérdésről megfeledkeztek. Még pontosabban: szántszándékkal szemet hunytak fölötte. Nevezetesen azt hagyták számításon kívül, hogy Szihanuk és partnerei a dzsungelekben ifi-ott még fölbukkanó martalócokon kívül senkit sein 'képviselnek. Legkevésbé az általuk elárult, megtizedelt, drámai helyzetbe taszított kambodzsai népet. Gyapay Dénes Régészeti csata Jeruzsálemben Begin izraeli miniszterelnök új koalíciós kormányának leherbíró képességét ezekben a napokban egy látszatra politikamentes kérdés, nevezetesen két régészeti ásatás körül keletkezett vihar teszi próbára. A szóban forgó archeológiái kutatások színhelye az 1967. ben izraeli megszállás alá került jeruzsálemi óváros, amelynek történelmi falai alatt az izraeli régészek az első, ókori zsidó királyság központját, „Dávid városát” keresik. A régészeti kutatások ellen a napokban egyfelől a megszállt arab területek mohamedán lakosságát képviselő legfelsőbb muzulmán tanács, másfelől viszont az izraeli társadalom mindennapjainak szigorú szabályozására igényt . tartó zsidó vallási intézmények feje, a főrabbi is tiltakozott. A muzulmán tanács tiltakozásának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az izraeli régészek a közelmúltban föld alatti alagutat tártak fel a jeruzsálemj Ai Aksza mecset alatt. A feltáró munkaiatok veszélyeztethetik a több mint ezeréves mecsetet. ami egyben az iszlám világ harmadik szent helye is Mekka, és Medina után. Az eset kapcsán a tanács általános sztrájkra szólította fel Kelet-Jeruzsálem és Cisz- jordánia lakosságát, s ennek megfelelően csütörtökön zárva maradtak a jeruzsálemi bazár üzletei, szünetelt az oktatás Ciszjordá.nia iskoláiban és egyetemein. Az Aj Aksza alatt húzódó föld alatti folyosó sietős befalazásával az izraeli kormány elintézettnek tekinti az ügyet, a templomdomb körzetében kezdett másik ásatás körül fellángolt szenvedélyek azonban valódi fejtörést okoznak Begin kabinetjének. Slomo Goren főrabbi néhány napja hevesen kikelt az ellen, hogy a Dá_ víd-vóros nyomait kutató archeológusok a munkálatok során régi zsidó sírokat bolygattak meg, amit a vallás előírásai szigorúan tiltanak. A főrabbi erre hivatkozva az ásatások azonnali leállítását követelte, s Zevulup Hammer oktatási miniszter két hétre fel is függesztette a kutatás folytatását. Az új törvényhozásban mindössze kétmándátumos többségre támaszkodó négy- párti kormánykoalíció ösz- szetartását máris kikezdte a főrabbi által kezdeményezett erőpróba. A főpap mellett egyedül csak az ultra-ortodox agudat jiszrael párt áll ki következetesen. A koalíció többi résztvevője körében ugyanakkor esyre növekszik az ingerültség. A kabinet egyik minisztere egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: „ideie végre pontosan körülírni a főrabbi hozzájárulásának határait, a kormány ügyeibe való beavatkozása ugyanis egészségtelen légkört teremt az izraeli közvéleményben”. Az ásatások közelében szerdán és csütörtökön is ultra-ortodox izraeliek csoportjai tüntettek, sőt, helyenként ölre is mentek a gumibotokkal felvonuló rendőrökkel. Haiti — terror A lakosság egyötöde hagyta el az országot A Novoje Vremja című szovjet hetilap interjút közöl René Theodore-ral, a Haiti Kommunisták Egyesült Pártja főtitkárával. Theodore elmondta, hogy Duvalier köztársasági elnök a legkegyetlenebb diktatórikus eszközökkel állandó nyomást gyakorol az ország lakosságára- A különleges milícia végnélküli házkutatásokkal és letartóztatásokkal tartja rettegésben a népet, a haiti börtönök és koncentrációs táborok zsúfolva vannak politikai foglyokkal. Amióta a Duvalier-dinasz- tia irányítja az országot, vagyis 1957 óta, több mint negyvenezer személyt ítéltek el és háromezret nyilvánítottak ..eltűntté”. Az ország lakosságának egyötöde, azaz több mint egymillió ember kényszerült Haiti elhagyására. „A dolgozók érdekeinek leghűbb és legkövetkezetesebb védelmezői a kommunisták és az uralkodó klikk tőlük tart a legjobban — folytatta Theodore. — Nyilvános bíróság elé nem meri állítani őket, inkább titokban végez velük. A párt és az ifjúság szervezet tagjainak százai sínylődnek a börtönökben, ezért arra kérjük a nemzetközi közvéleményt, velük együtt követelje a haiti politikai foglyok szabadon bocsátását” — fejezte be nyilatkozatát a Novoje Vremjában a Haiti Kommunisták Egyesült Pártjának főtitkára. t Visszavonul a Dengue