Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám

1981-09-16 / 217. szám

NEB-DOSSZIÉ: > Harc az egyenlő esélyekért... Mérlegen a korrekciós osztályok, csoportok munkája Érdekes es közérdeklődésre szamot tartó témát tárgyalt, illetve vitatott meg legutób­bi ülésén a megyei népi ellenőrzési bizottság. A résztvevők arra kerestek vá­laszt, hogy szűkebb hazánk­ban mi jellemzi a korrekci­ós osztályok és csoportok munkáját. Először a megyei művelődésügyi osztály által készített jelentést mérlegel­ték. majd ezt összevetették — mintegy kontroliképpen — azzal az anyaggal, amit a NEB oktatási és művelő­dési szakcsoportja készített. Az emberség jegyében Mindenki tudja, hogy a hatodik év betöltésével nem valamennyi gyerek válik is- kolaéretté. A fejlődésben ! időlegesen lemaradtakat sze­rencsére nem hagyják ma- ! gukra, hanem harcot indí- | tanak azért, hogy valamikor ; — behozva hátrányukat — egyenlő esélyekkel verse­nyezhessenek sokkal ked- ' vezőbb körülmények között rajtoló társaikkal. I Ezt a nemes célt szolgálta a korrekciós osztályok, il­letve csoportok szervezése és beindítása. Először — az 1974—75-ös tanévben — az egri V-ös számú Általános Iskolában — bontottak zász­lót. Ezt követően újabb vál­lalkozók csatlakoztak az út­törőkhöz”. 1980/81 -ben már tíz helyütt foglalkoztak ez­zel a rendkívül felelősség­teljes tennivalóval: az egri V_ös, Xl-es. a gyöngyösi II- ! es. hatvani I-es, Il-es, a he­vesi V-ös számú oktatási 1 intézményben. a megye- székhely gyermekvárosé­ban. Adácson. Keséden és Selypen. Ügy Is fogalmaz- h-atnánk,, hogy ott, ahol a legégetőbbek voltak a gon­dok. Arra Is lehetőség adódott, 44. Nézzétek, barátaim, néz­zétek, gondolta Rumata, mi­közben lassan forgatta a fe­jét. Ez nem elmélet. Ezt még senkj sem látta az em­berek közül. Nézzétek, hall­gassátok, vegyétek filmre a távolban... Figyeljétek eze­ket a fiatal, bárgyú, min­denféle bestiális kegyetlen­séghez hozzászokott pofákat, de ne fintorítsátok az orro­tokat. hiszen a ti őseitek sem voltak különbek... No, nekem ennyi elég, gondolta Rumata. Már ne­kikészülődött, hogy elkapja egy arra szaladó barát csu­háját. akkor azonban észre­vett egyszerre hármat. Bot­tal csépeltek egy hóhért, nyilván a hanyagsága miatt. — Az Or nevében — mondta Rumata halkan, s megcsörrentette a karpere­céit. A szerzetesek leeresztet­ték botjukat, és szemügyre vették. — Az Ö nevében — vála­szolt a legmagasabb. — Nos. atyák — mondta Rumata —, kísérjetek a fo­- lyosófelügyelőhöz. A szerzetesek összenéztek. OJÉMkm 1981. szeptember 16., szerda hogy a kisebb települések se maradjanak ki a sorból. Itt néhány tagú gárdák verbu­válódtak. Kár az. hogy nem mindenütt figyeltek fel erre az ígéretes próbálkozásra, többek között azért, mert nem ismerték lényegét, je­lentőségét.' így aztán marad­tak a normál tantervű osz­tályok. az esetenkénti kor­repetálások. s a napközis foglalkozások. Ezeket sem szabad lebecsülni, de a rá­szorulók számára korántsem nyújtottak annyit, amennyit érdemeltek volna. Olykor a fejlesztési korlátok, a pénz­hiány is akadályozta a jó elképzelések valóra váltá­sát. Ezzel magyarázható az, hogy Egerben a Csebokszári- lakótelepen. valamint Tar- naleleszen a jogos óhajok ellenére sem kaphatott zöld jelzést a minden eddiginél hatásosabb változat. Szülői ellenállás Sajnos — s ez részben még ma is jellemző — az apák és az anyák húzódoz­nak a korrekciós beiskolá­zástól. Ügy érzik, hogy ez fiaik, lányaik lekicsinylését jelenti. Nehezen értik meg. hogy ennek pont az ellen­kezője igaz, hiszen a neve- velők — a legváltozatosabb , módszereket latba vetve — azért szorgoskodnak, hogy a kicsik felzárkózzanak a töb­biekhez, s közülük minél többen csatlakozzanak majd a normál tantervű második osztályok tanulóihoz. A ne­hézségeket csak fokozza az, hogy a korábban létrejött tankötelezettségi törvény még nem tehette kötelezővé ezt az oktatási formát. Más szóval: kizárólag a szülőktől függ. hogy beleegyezenek-e ebbe a megoldásba. Az igazsághoz persze az is hoz­zátartozik, hogy a felvilágo­sító, a meggyőző munka nem volt hatástalan, ugyan­is az ellenzők száma, ha fo­— De mit akarsz tőle? — kérdezte a magas barát. Rumata szótlanul eléje tartotta az írást. — Ahá — mondta a szer­zetes. — Most én vagyok a folyctgófelügyelő. — Pompás — felelte Ru­mata, és összecsavarta az írást. — Don Rumata va­gyok. Öemiflenciája nekem ajándékozta Budah doktort. Eredj, és vezesd ide. — Budah? — kérdezte el­gondolkozva. — Ugyan me­lyik az a Budah? Á liliom- tipró? — Dehogy — mondta a másik barát. — A liliomtip- ró Budah? öt még az éjjel kiengedték. — Badarság — vágott köz­be türelmetlenül Rumata. — Budah. Akj megmérgezte a királyt. — A-há... — mondta a felügyelő. — Tudom. De őt már alighanem karóba húz­ták. .. Pakka testvér, eredj a tizenkettesbe, nézd meg. No és te, elviszed? — for­dult Rumatához. — Természetesen — fe­lélte az. — Az enyém. — Akkor az írásocskát add ide. Az írás az aktához csatolódi k. Rumata odaadta a papírt. Vagy öt perc múlva elő­tűnt a fogolyért küldött szerzetes: kötélen vonszolta maga után egy sötét ruhás, sovány öregembert. — Itt van Budah! — ki­áltott örömmel a szerzetes kozatosan is, de csak csök­kent. Nem kell bizonygatni, hogy nincs könnyű dolguk azoknak a tanítóknak sem, akik nem idegenkednek et­től a sajátos megbízatástól. Ez érthető is, hiszen tenni­valóik sokkal bokrosabbak, mint másutt tevékenykedő kartársaiké. Az is helytelen, hogy az áldozathozatalért nem jár külön anyagi meg- becsülés, holott ez minden­képpen indokolt lenne. Épp ezért elismeréssel kell adóz­nunk azoknak, akik hivatás- érzettől vezérelve nap mint nap helytállnak ezen a kemény „fronton” is. Különböző adottságok Adatok sora igazolja, hogy ezek az osztályok változa­tos körülmények között mű­ködnek, s a tárgyi adottsá­gok is erőteljesen különböz­nek. A legjobban az egri V-ös számú Általános Is­kolában és a Gyermekvá­rosban sikerült az elhelye­zést megoldani. A két in­tézményben nemcsak jól be­rendezett termet biztosítot­tak a kicsiknek, hanem megoldották a napközis el­látást is. Az semmiképp sem nyugtató, hogy a kedvezőt­len körülmények akadályoz­zák a sikeres munkálkodást. Az eredmények a gondok ellenére is figyelemre mél­tóak. Több éves tapasztala­tok igazolják azt. hogy a korrekciós tanulócsoportba osztott gyermekek többsége minden zökkenő nélkül ju­tott a második osztályba, s ott általában helyt is állt. Kisebb hányaduk visszama­radt, vagy a normál tanter­vű elsőbe került át. Mindez megerősíti a szervezők és a nevelők hitét, hiszen fára­dozásuk nem volt hiábavaló. A megyei NEB oktatási és művelődési szakcsoportjá­nak vizsgálódásai lényegé­már messziről. — Nem húz­ták karóba, él és egészséges! Egy kicsikét legyengült, az igaz... Rumata elébük lépett, ki­tépte a kötelet a barát ke­zéből, levette a hurkot az öreg nyakából. — ön Irukani Budah? — kérdezte. — Igen — felelte az öreg, s mogorván nézett rá. — Rumata vagyok, jöjjön utánam, ne maradjon el. — Rumata a szerzetesek felé fordult. — Az Űr nevében. A felügyelő kiegyenese­dett, leengedte a botot, és kissé lihegve válaszolt: — Az Ö nevében. Rumata Budahra nézett, és észrevette, hogy az öreg a falba kapaszkodik, alig áll a lábán. — Rosszul vagyok — mondta fájdalmas mosoly- lyal. — Bocsásson meg, ne­mes dón. Rumata karon fogta, és elvezette. Amikor a szerze­tesek eltűntek szemük elől, megállt, elővett az ampul­lából egy szporamin-tablet- tát, s odanyújtotta Budah- nak. Az kérdőn pillantott rá. — Nyelje le — mondta Rumata. — Azonnal meg­könnyebbül. Budah elvette a tablettát, megnézte, megszagolta, fel­vonta bozontos szemöldökét, azután a gyógyszert óvato­san a nyelvére tette. — Nyelje csak le — szólt mosolyogva Rumata. Budah lenyelte. — M-m-m... — mondta. — Azt hittem, mindent tu­dok az orvosságokról. — El­hallgatott, figyelte, mit érez. — Menjünk — szólt Ru­mata. Végighaladtak a folyosón, felmentek a lépcsőn, aztán újabb lépcsőn. Rumata ek­kor megtorpant. Ismerős, öblös ordítás visszhangzott a börtön boltívei alatt. Vala­hol a tömlöc mélyén teli torokból ordított, az Istent, a szenteket, a poklot, a Szent Rendet, dón Rebát beesőié­ben megerősítették a me­gyei művelődésügyi osztály megállapításait. Egy-két esetben azonban mélyen- szántóbban tájékozódtak és fogalmaztak. A precíz anyag például utal arra, hogy a rajt idején a központi elő­készítés akadozott. Hang­súlyozza: a tárgyi feltételek egyáltalán nem rózsásak. Kifogásolható például a szokványos padok mérete, valamint az egyes osztály- termek esztétikai külleme. Nem elég. a szemléltetőesz­köz, kevés az értelemfejlesz­tő logikai játék. Az sem megnyugtató, hogy fektetők' csak két helyütt találhatók. Megszívlelendők a javas­latok is. Célszerű lenne, ha csak több éves szakmai gya­korlattal és korszerű peda­gógiai, pszichológiai ismere­tekkel felvértezett nevelőkre bíznák a korrekciós csopor­tokat. Megnyerésük érdeké­ben gondoskodni a kell a teljesen indokolt anyagi és erkölcsi megbecsülésről, a különböző pótlékokról, ju­talmakról és kitüntetésekről. Az lenne a helyes, ha a községi tanácsok az eddigi­nél is komolyabban kezel­nék ezt a témát, s mindent megtennének — amennyiben ez szükséges — az ilyen jellegű oktatás feltételeinek biztosításáért. Kísérletek sora bizonyít­ja, hogy igen hatásos az egész napos foglalkoztatás. Épp ezért törekedni kell en­nek fokozatos bevezetésére. Eléggé meghökkentő. de tény, hogy a tanítóképző intézetek tantervében még nem szerepel a korrekciós munkára történő felkészítés. Ezt mindenképpen be kelle­ne építeni, hiszen az egyen­lő esélyek megteremtéséért vívott harc csak akkor zá­rulhat sikerrel, ha a peda­gógusgárda sokoldalú isme­retekkel felvértezetten áll a porondra... Pécsi István reite az ő kebelbarátja, Pampa dón Bau báró, Még­is hurokra került a báró, gondolta bűntudatosan Ru­mata. Rumata sietve levett a kezéről két karperecét, felhúzta Budah doktor so­vány csuklójára, és így szólt: — Menjen fel, de a kapun ne lépjen ki. Húzódjon meg valahol oldalt. Ha zaklat­nák, mutassa meg a karpe­receket. Pampa báró úgy bömbölt, akár egy atommeghajtású hajó a sarkvidéki ködben. Rumata lerohant két lép­csőn, feldöntötte a szembe­jövő barátokat, utat tört, és berúgta a cellaajtót. Az im­bolygó fáklyafényben észre­vette Pampát. A bárót mez­telenül, fejjel lefelé feszí­tették a falra. Arca fekete volt a vértolulástól. A gör­be asztalkánál fülét bedug­va ült egy görnyedt hátú hivatalnok, az izzadtságtól fénylő hóhér pedig vasla­vórban a csörömpölő szer­számait rakosgatta. Rumata bezárta maga mö­gött az ajtót, hátulról oda­ment a hóhérhoz, és kard­ja markolatával tarkón vág­ta. A hóhér megfordult, a fejéhez kapott s a lavórba rogyott. Rumata a kardjá­val kettészelte az asztalt az iratokkal együtt. Minden rendben volt. Rumata oda­ment a báróhoz, aki örven­dező kíváncsisággal nézett fel rá, megfogta a lábát tartó láncokat, és kitépte a falból. Azután a padlóra tette a báró mindkét lábát. Pampa elhallgatott, furcsa pózba dermedt, aztán kisza­badította a kezét. — Hihetem-e — harsogta, s vérben úszó szeme fehé­rét forgatta —, hogy ön az, nemes barátom?! Végre megtaláltam! — Igen, én vagyok — fe­lelte Rumata. — Menjünk innen, barátom, itt önnek semmi keresnivalója. (Folytatjuk) Könyvek történeteit, vallomásokat és életutakat, olykor egy város életé­nek éveit teheti élővé a rá­dió hangja, máskor egy nép történetéről elhangzó dispu­tákat őrizheti. Mindenkép­pen az életet. Adamovics és G r a - n y in „Fejezetek a blo­kád könyvéből” Lenin­grad nehéz napjait idézték. A túlélők hangját pedig a Nemzeti Színház stúdiójának művészei, akik nagyjából olyan idősek, mint ők a negyvenes évek elején. Tisz­teletadás is volt ez a hősi város előtt, mert a német csapatok negyven évvel ez­előtt vették blokád alá a vá­rost, Nagy Péter álmát. Egy­szerű emberek, a laboráns, a matematikus, a festőmű­vész, orvosnő mondták el él­ményeiket az éhhalálra ítélt város mindennapjairól. 1945 tavaszán Berlinben egy német tudós elmondta, hogy tudták hányán marad­tak a városban és mit kap­nak enni. „Ilyen fejadagok mellett az emberek fizikai­lag nem képesek élni. Nem kell Leningrádot meg­ostromolni, csak senkit sem szabad a városból kiengedni. (Micsoda emberség!) Minél többen vannak ott, annál hamarább éhen halnak és a német hadsereg embervesz­teség nélkül, akadálytalanul bevonulhat a városba”. 1941 szeptember elején, amikor a földig rombolták és felgyújtották a Badajev- raktárat, lényegében a város teljes élelmiszerkészlete el­pusztult. A piacon tehén- és lóbőrt, aszta loseny vet lehetett kapni. Ebből kocsonyát készí­tettek. Mustárral, borssal ecet­tel ehető volt. A raktár égé­se során -a cukor megolvadt és szétfolyt a környéken. A badajevi föld ára attól füg­gött, milyen mélyről került elő. „Olyan volt, mintha zsíros túrót evett volna az ember, pedig föld volt”. Bármennyire is kegyetle­nek voltak a telek, hoztak némi enyhülést. Éjszakán­ként háromezer teherautó robogott át a tó jegén, az „élet útján”, vitte magával a gyerekeket és öregeket, ho­zott élelmet, lőszert és kato­nát. Lefagytak a vízvezeté­kek. Padlót, bútort, könyve­ket tüzeltek el. Az emberek annyira lefogytak, hogy nemcsak a csontjaik, de vér­ereik is kilátszottak. 900 nap után jelentette be a moszk­vai rádió, hogy áttörték a blokádot. Az egyik temető­ben félmillió ember nyug­szik. Éhen haltak. „Miért? Miért? Azt a félmillió em­bert már nem lehet meg­kérdezni” — tették fel a kérdést a szerzők nem is maguknak, nem is előttük, hanem az utókor előtt. Megrázó műsor és tanul­ság volt. Azt mondta, hogy nincs nagyobb érték az élét­nél, de azt is, hogy a hábo­rú nem old meg semmit és azt, hogy ez a legnagyobb csapós, ami az emberiséget érheti, örültek műve. Az Olvastam v a l a - h o l olyan történelemkönyv­vet, amelyet rádióhallgatóki kérdései írtak. Kétségekről, titkokról, történelmi plety­kákról szóltak a kérdések s történészek, irodalomtörténé­szek, régészek, levéltárosok feleltek. „Az olvasottakra emlékezés néha pontatlan, kisebb-nagyobb tévedések kerülnek bele, hiszen a fel­idézés emlékezetből történik és többnyire nincs mód el­lenőrzésre. Mégis az ilyen beszélgetések során korábbi ismereteink hasznosítása újabbak megszerzésére ösz­tönöz, érdekes összefüggése­ket villant fel bennünk, té- hát, tudásunk gazdagodik” — írja a könyv bevezetőié', ben Kerekes István. A kérdések többsége egy- egy nagy király, politikus viselt tetteihez kapcsolódik, izgalmasabbak voltak azok a fejezetek, amelyek egy-eiy népcsoport, társadalmi mozj galom vagy szellemi áram­lat eredőit igyekeztek meg­világítani. (Reneszánsz, ma­gyar gályarabok, a kiván­dorlás, KPM stb.). A felelet többsége nem deklarált té­tel. hanem társadalmi, pó- litikai összefüggéseket vilá­gított meg és a magyar tör­ténelem eseményeit az euró­pai képbe illesztették. B e n d a Kálmán és Kerekes István mun­kája azt is példázza, hogy a tudós számára nem lehét szebb feladat, mint kutatásai; eredményét eljuttatni az ér­deklődőkhöz, akinek isméréc tei nem foghatók zárt rend­szerbe. de igénye az egészét látni.1 Az érdeklődést mutat­ja az is. hogy a jelen nem érhető meg a múlt ismerete nélkül s egyre többen vaA- nak, akik ezt a szövevényéi­nek tűnő jelent meg akarják ismerni. Ebergényi Tibor KEZDŐDIK A SZÍNHÁZI ÉVAD Egy szerelem három éjszakája Csütörtökön bemutató Egerben Képünkön Molnár Zsuzsa és I)égi István (Fotó: Jármay György) Mint már hírül adtuk, Egerben kezdi meg munká­ját idén a miskolci—egri színház társulata. Az 1981/82- es évad számos érdekes be­mutatója közül csütörtökön elsőként az Egy szerelem három éjszakája címűt lát­hatja a megyeszékhely kö­zönsége. Hubay—Vas—R ánki zenés három fel vonásos drámáját, melynek színhelye a háborús évek Budapestje, Hegyi Ár­pád Julocsa állította színre. Budapesten és Miskolcon többször nagy sikerrel be­mutatott dai’ab főszereplői ezúttal Mihályi Győző (Bá­lint, költő), Molnár Zsuzsa (Júlia táncosnő), Dégi István Jászai-díjas (Viktor dél-amé- rikai kalandor), Sirrtón György Jászai-díjas (dr. Szé- gilongi Lajos, bíró), A további szerepeket töb­bek között Komáromy Éva, Somló István, Szirtes Gábór, Körtvéfyessy Zsolt, Csápó János érdemes művész, thr. dy Balázs, Galkó Balázs, va­lamint Rudas István játesáa, A jelmezeket Fekete Má­ria, a díszletet Khell Zsolt meghívott vendég tervezte. A mozgást Móger Ildikó (meghívott vendég) és Füs­ti Molnár Ágota komponáltaj Vezényel: Herédy Éva. . s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom