Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-08 / 185. szám

KÉT FILM 25 millió fontos váltságdíj Színes angol kalandfilm Nyár van, méghozzá alig élvúelhatő kánikula. Ilyen­kor az ember nem magas­röptű, tzupertanulsigoe drá­mákra vágyik, hanem a könnyű műfajra szavaz. Va­lószínűleg ezért várta telt ház Egerben a 25 millió fon­tos váltságdíj című színes an­gol kalandíilm bemutatóját. Az is tény, hogy mindenki elegedetten hagyta el a né­zőteret, ugyanis jóval töb­bet kapott, mint amit re­mélt. Az egyéni ízű, fordulatok­ban bővelkedő sztorit a szinte utánozhatatlan, de mindig hatásos brit humor szőtte át, nem kímélve a rekeszizmokat. Mindez Jack Davies érdeme, aki arra vállalkozott hogy ötletekben, nem szokványos figurákban gazdag novellájából izgal­mas, lendületes forgatóköny­vet írt. Ez maradéktalanul sikerült is. A főhős gond­dal megformált 'alak. A szerző-forgatókönyvíró Ru- fus Exallbur Folkest, ezt a skót nemesurat nem terep­színű személyiségnek, nem valamiféle csodaszellem megszállottjának ábrázolja. A nagy Lloyd-biztosító tár­saság megbízottja különc karakter, ám épp így lopja be magát a mozilátogatók szivébe. Szabad óráiban macskákat nevel, rajongásig szereti ezeket a npm szolga­lelkű, de igen okos négylá- búakat. Emellett hímzéseket készít, italbarát: üvegből hörpinti a whiskyt. Ráadá­sul nőgyűlölő, méghozzá a legkonokabb, a nézeteihez legkitartóbban ragaszkodó fajtából. Nem kell bizonygatni, hogy az ilyesféle jellem hu­moros helyzetek bőséges forrása lehet, ha teremtője így akarja. Különös charme- ot ad az egésznek, hogy ezt az Íróasztalnál remekbe mintázott szellemi szülöttet a gyengébb nem millióinak bálványa, az idősebb korá­ban reprezentativ megjele­nésű, a színésznek is a leg­jobbak közé sorolható, a makacsul közelitő öregség­gel mindmáig eredményesen birkózó Roger Moore jelení­ti meg, ifeaolv», hogy haj­dani varázsa mi i* töretlen. ő keveredik veszélye« harcba azokkal a banditák­kal, akik az Északi-tengeren levő, csillagászati összeget érő olajkitermelő telepeket felrobbantással fenyegetik. A várt 25 milliós váltságdíj­ból azonban nem lesz sem­mi, mert a bátor és lelemé­nyes nagyúr, ha nehezen is, de csak leszámol — előbb azonban végrendeletébén cicáira hagyja tetemes va­gyonát — a marcona bandi­tákkal. A hálás kormány és a királynő tudja, hogy a ju­talomnak szánt címeket és rangokat megveti és szinte a mi Gárdonyinkhoz hason­lóan úgy véli, hogy ezek csupán csokornyakkendők a csontvázon. így aztán egy elegáns bíbo-színű dobozban adják át neki a népes ün­neplő bizottság jelenlétében Esthert, Ruthot és Jennifert, a- három hófehér kismacs­kát. Ezek után érthető, hogy fütyül a protokollra, fakép­nél hagy mindenkit, s elin­dul, hogy megetesse új ked­venceit. A macskabarátok őszinte örömére, s a Roger Moore- rajongók bánatára ... Pécsi István N em tartozom a Hobo Blues Band és „Ho- bó”, alias földes László fenntartás nélküli rajongói­nak igazán népes táborába. Mégis megörültem, amikor jóval előbb tudomást szerez­tem arról, hogy Szomjas György rendező az ő fősze­replésükkel forgat filmet. Miért? Meggyőződésem: a „Hobó-jelenség” sokkal több annál, mint egyszerű zenei irányzat. A zene csak ürügy olyan igazságok kimondásá­ra, olyan üzenetek továbbí­tására. amely a mai ma­gyar társadalom ifjúságának — nem ily csekély hánya­dának — szól, és akiknek sorsa sokkal több feszítő problémát vet fel, mintsem azt egy-egy vállrándítással, cinikus megjegyzéssel elin­tézhetnék. Vélt. vagy valós okokból perifériára került gyerekek további életéről van szó. Az állomásokon, aluljárókban nyomorgókról, * Kopaszkutya a csövesekről, az el(meg)té- vedtekről, meg(el)tévesztet- tekről, korunk romantikus „bujdosóiról”, akik nem le­hetnek közömbösek szá­munkra. Szomjas György a közön­ség előtt már ismertté tette nevét mint két eastern: Tal­punk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek alkotója. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy korábban dokumentumfiimekben fog­lalkozott a fiatalokkal és vi­lágukkal. Ml kell hát több ennél egy film elkészítéséhez? — egy igaz gondolat. A Ko­paszkutyából pedig ez hiány­zik. Mintha a film Íróiban — Kardos István és Szom­jas György — kevés lett volna a mersz, hogy közé­jük, vagy általában közelük­be merjenek menni azoknak a fiataloknak, akik ott tom­bolnak az induló csapat (a Kopaszkutya) bluesir. Ta­lán féltek attól, hogy be­piszkolódnak a csövesek­től... ? Így aztán nem ma­radt más, mint az együttes érdektelen karrierjének még, érdektelenebb tálalása. Az „öregedő” zenészek utolsó lehetőségükbe, és a sikerbe kapaszkodva meglovagolják a bunkókat (sic!) ... Hamis film. Nem azért, mert esetleg nem történhet­nek így az Életben a dol­gok, meglehet, hogy csak így történnek ... Hamis, mert elkendőzik a valós problé­mát, egy korosztály gondját- baját. Felmerülhet a kérdés, kell-e blues ürügyén súlyos politikai mondanivalót hor­dozó, boncolgató film. Ezt mi nem dönthetjük el. Dönt­se el az alkotó. De döntse el! A Kopaszkutya esetében a műfaji kérdés, úgy érezzük, nem dőlt el. Ahogy esik, úgy puffan ... Ezért aztán a né­ző egy széteső, ritmustalan filmen unatkozik — zenével. Elolvashat néhány, a vász­non megjelenő feliratot Bob Dylan-tól, Mick Jagger-től stb. Ami aztán csak tovább növeli zavarát, míg végül ebben a nagy hibavalóság­ban már maga sem tudja eldönteni a H.B.B. — Ko­paszkutya énekesével és a film rendezőjével együtt, hogy „tó vagyok én?” Ha az alkotók egyetlen célja volt, hogy erre ráéb­resszenek, és egy közhe­lye« kérdés nagyítója alá helyezzen mindenkit — si­került. De ekkor adódik egy másik kérdés is: mi is a film? Szilágyi Andor IéSSnek iám 12. — Mégis ostoba vagy — felelte Rumata. — No, jól van. elhiszem. Mit is akar­tam? ... Megvan! Holnap felveszel két új oktatót. A nevük: Tarra atya, igen tiszteletre méltó öregem­ber. .. kozmográfiával fog­lalkozik, és Nanyin testvér, szintén hűséges ember, a történelemben jártas. Ezek az én embereim, tisztelettu­dóan fogadd őket. Itt a zá­log. — Zacskót dobott az asz­talra. — A te részed: öt arany... Mindent megértet­tél? — Igen. nemes dón — fe­lelte Kin atya. Rumata ásított egyet, és körülnézett. — Jó is. hogy megértetted — mondta. — Apám nagyon 1981. augusztus 8„ szombat szerette őket, és a lelkemre kötötte, hogy gondoskodjam róluk. Hát magyarázd még nekem, tudós ember, honnan lehet egy módfelett nemes lelkű donban ekkora vonza­lom az írástudó iránt? — Esetleg valami különle­ges érdemek? — Mire gondolsz? — kér­dezte gyanakvón Rumata. — Bár miért ne? Igen... Csi­nos lánya vagy nővére lehet... Bor persze nincs nálad? Kit atya bűntudatosan széttárta a karját. Rumata felvett, az asztalról egy pa­pírlapot, és szeme elé tar­totta. — „Felkarolás”..— ol­vasta. — Micsoda bölcsek! — Leejtette a lapot a padlóra, és felállt. — Vigyázz, nehogy a tudós bandád megsértse őket. Én alkalomadtán eljö­vök, és ha megtudom... — Kit atya orra elé emelte az öklét. — No. jól van, ne félj, nem bántalak. Kin atya tisztelettudóan kuncogott. — Rumata bic­centett, és sarkantyújával a padlót karcolva, az ajtó felé indult. A Roppant Hála utcán be. nézbett egy fegyverüzletbe, kipróbált néhány tőrt, azután letelepedett a pultra, és a tulajdonossal, Gaufc atyával beszélgetett. Gauk atyának szomorú, jóságos szeme és tintafoltos, vértelen kis keze volt. Rumata egy keveset vitatkozott vele Curen ver­seinek erényeiről. Távozása előtt elszavalta a „Lenni, vagy nem lenni”-t, saját iru- kani fordításában. — Szent Mika! — kiáltott' Gauk atya. — Ki írta ezt a verset ? — Én — felelte Rumata, és kiment. Betért a „Szürke Öröm”, be, megrvott egy pohár ar- kanari savanyú lőrét, ügyes mozdulattal felfordította a kifejezéstelen szemmel őt bámuló hivatásos besúgó asztalát, azután a túlsó sa­rokban megkeresett egy sza­kállas embert. — Adj’ isten. Nanyin test­vér — mondta. — Hány kér­vényt Írtál ma? Nanyin testvér szégyenlő­sen elmosolyodott. — Manapság kevés kér­vényt írnak, nemes dón. Egyesek úgy vélik, kérni cél­talan. mások pedig arra szá­mítanak, hogy a legrövi­debb időn belül engedély nélkül is markolhatnak. Rumata a füléhez hajolt, és elmesélte, hogy a Haza­fias Iskolával nyélbe ütötte az ügyet. — Itt van két arany — mondta. — Öltözzél fel. hozd magad rendbe. És légy óva­tosabb. ... legalább az első napokban. Kin atya veszélyes ember. — Felolvasom neV* a ..Ta­nulmány a kósza hírekről” című írásomat. Köszönöm, nemes dón. — Mit meg nem tesz az ember az apja emlékére! — jegyezte meg Rumata. — Most pedig azt móndd meg, hol találom Tarra atyát? Nanyin testvér abbahagy­ta a mosolygást, és zavartan pislogni kezdétt. — Tegnap itt verekedés volt — felelte. — Tarra atya pedig egy kicsit felöntött a garatra. Meg aztán vörös hajú is... Eltörték a bordá­ját. Rumata bosszúsan kráko- gott. — Micsoda szerencsétlen­ség! — mondta. — De miért isztok olyan sokat? — Néha nehéz megállni — válaszolta szomorúan Nanyin testvér. — Ez igaz — mondta Ru­mata. — Nesze, itt van még két arany, és vigyázz Tarra atyára. A kikötőben olyan szag volt, mint sehol másutt Ar- kanarban. Sós víz, áporodott iszap, fűszer, kátrány, füst szaga terjengett, a kocsmák­ból sült hal, megsavanyo- dobt házisőr bűze áradt. A fülledt levegőben soknyelvű szitkozódás lebegett. A mó­lókon, a raktárak közti szűk folyosókban, a tavernák kö­rül ezer meg ezer vad külse­jű ember verődött össze: pi­masz matrózok, felfuvalko- dott mogorva halászok, rab­szolgakereskedők. lánykeres, kedők, kifestett leányzók, ré­szeg katonák, fegyverrel te- liaggatot* gyanús személyek. Valamennyien izgatottak és dühösek voltak. Don Reba parancsára már harmadik nania esyet'en hajó. csónak sem hagyhatta el a kikötőt. (folytatjuk) MIÉRT SZERETEM, MIT SZERETNÉK .:: t Én és a Népújság A KPM Kft*, úti Igazgatósá­gának egri te­lepén reggeltől estig nagy a forgalom, gép­kocsik, embe­rek állandó jö­vés-menésben. A nagy mű­helycsarnokban úgyszintén. Itt dolgozik — kel­lemes, jókedé- lyű munkatár­sak között Ma­gyar Simon autószerelő, akitől ezúttal — rendhagyó módon — nem a munkájáról ér­deklődünk el­sősorban, ha­nem az olvas­mányairól. Ezen belül is arról, hogy szereti-e az újságokat, s melyik a kedvenc. A kérdés hal­latán többen mosolyognak, tréfálkozva Si­ratják a meg­kérdezettet, s ő hasonló stí­lusban felelget, majd ko­molyra fordítja a szót: — Gondolom, nem mon­dok vele újat, de olyan kor­ban élünk, amikor csak úgy zúdul az emberekre az in­formáció. Tévé, rádió, új­ságok, folyóiratok, a tömeg­kommunikáció valóságos tengere, szinte kitérni sem lehet előle. A világ esemé­nyeiről még akkor is érte­sülünk, ha nem akarunk. Más kérdés, hogy ilyenről természetesen nincs szó, ér­deklődési körének megfele­lően mindenki szeret jól tá­jékozott lenni. Magam serr. vagyok kivé­tel ebben, és ezért is tíz év óta járatom már a Népúj­ságot. — Milyen témájú cikke­ket szeret leginkább a lap­ban? — Mivel egerszalóki va­gyok, szívesen olvasok a falunkról, meg a környé­künkről, hogy hol milyen eredményeket értek el a fej­lődésben, hogy a többiek kö­zött. mi hol tartunk a sor­ban? — A Népújság tehát eb­ben ad jó útmutatást? — Nézze, az az igazság, hogy én szeretem ezt a la­pot, különben nem járatnám már tíz esztendeje, de a helyzet mégis az. hogy nem mindig találok benne olyan cikkeket, amelyek engem ér­dekelnek. — Például? — Mint sok más újságol­vasó, én is nagyon szeretem a sportot, ott kezdem az ol­vasást, de a járási labdarú­gó-bajnokságról például na­gyon keveset közölnek. .. — Igaz, de sajnos, a le­(Fotó: Perl Márton) hetőség csak korlátozott, Az egyéb jellegű írásokról ho­gyan vélekedik? — Ügy gondolom, kelen-i dőbb lenne az újság, ha hosszú és néha bizony ter­jengős cikkek helyett rövi- debb, érdekesebb, olvasmá­nyosan megírt riportokat közölnének. Egy lepedőnyi betűhalmaz elolvasásához nincs sok türelme, meg ide­je sem az embereknek. — Legutóbbi vasárnapi számunkról mit tudna mon­dani? — Azt, hogy nem olvas­tam. Hét végén ugyanis,’ szombaton és vasárnap tár­sadalmi munkában betonoz­tuk az óvoda járdáját.. Látja, erről is szívesen ol­vastam volna egy kis hír­adást, meg arról is ennek kapcsán, hogy ezzel kapcso­latban milyen gondok van­nak a faluban: 25 gyerek számára készült. illetve eny- nyire alakították ki az épü­letet, de majdnem kétszer ennyit kell elhelyezni... — Előreláthatólag egy hó­nap múlta ofszet nyomás­ban, korszerű nyomdatech­nikával, szép kivitelezésben jelenik meg lapunk, Mint régi olvasónk, mit kíván a Népújságnak? — Mindnyájan érdeklődés­sel várjuk, és azt reméljük, hogy nemcsak szebb lesz, hanem tartalmasabb is, úgy értve, ahogy az előbb mond­tam: még több érdekes cik­ket szeretnénk magunkról; a munkánk eredményeiről, környezetünk fejlődéséről. .. Ezt kérnénk, és éhhez kívá­nunk sok sikert az, újság készítőinek, szerkesztőknek, riportereknek. B. Kun Tibor Világviszonylatban is egyedülálló Gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténeti atlasz Hazai és — minden bizony­nyal — világviszonylatban is egyedülálló vállalkozásra: gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténeti atlasz ki­adására készül a Kartográ­fiai Vállalat. A különleges at­lasz koncepciótervét az Or­szágos Pedagógiai Intézet munkatársai készítették. Olyan tanulói segédeszközt alkottak, amely elősegíti a gazdasági, társadalmi folya­matok, viszonyok, művelődés- és életmódtörténeti jelensé­gek összefüggéseinek megér­tését. a tanulók történelem­szemléletének kialakítását. Nem kisebb a feladat, mint az, hogy papírra — térkép­re — vessék azt a sok ada­tot, ismertető, amely a ha­zai és az egyetemes törté­netet, a gazdasági, társadal­mi. kulturális fejlődést szem­lélteti. Térképeken ábrázolják töb­bek közt, hogy a termelő­eszközök fejlődése mikéi hatott a világ országaina gazdasági, politikai fejlődési re, az emberek életmódjí ra, kultúrájának alakulás; ra, a jogi kapcsolatok vált< zásaira, s hogy az európ; úthálózat hogyan segíte te elő a kereskedelmet: demográfiai „hullámok pusztító járványok követke: tében milyen mértékben vá tozott a föld lakóinak szám A körülbelül 40 oldal te: jedelmű térképet és H0—t térképszelvényt tartalma: kiadvány előrelátható« 1985-ben jelenik meg. középiskolai tanulók, i egyetemi és főiskolai hal gaíók segédeszköze lesz. Vái ható anzonban, hogy nerr csak a diákok, hanem szakemberek, a művelődi vágyók körében is kerese lesz. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom