Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-14 / 190. szám
Üiazo nagytSvefuní: a magyar fiTm Beszélgetések a filmes nyári egyetemen Eger augusztusi utcái jószerivel szinte már elképzelhetetlenek zajos, vidám csa- ’patok nélkül. Mert igaz, a megyeszékhely- lakosai gyakran hallhatnak német, orosz, lengyel, cseh, francia beszédet városunkban, de ha mindezt így együtt, akkor bizonyos, hogy ezek — vetítésről jövet, vagy menet — a filmesek. Azaz a filmes nyári egyetem résztvevői. A most már nyolcadik alkalommal megrendezett programsorozatra 10 országból csaknem százan érkeztek: á magyar kultúra iránt érdeklődők, mozirajongók, filmklubvezető szakemberek, sőt filmmel foglalkozó tudósok Is. Idén, így először például Moszkvából írina Nyi- kolajevna Grasenykova és Ludmilla Alexandrovna Ko- zsinova kandidátusok, a MOSZFILM munkatársai — Mindketten a filmművészeti főiskolán végeztünk — kezdi a bemutatkozást Irina Nyikolajevna. — Én filmesztétikával, filmtörténettel, szociográfiával, Ludmilla pedig elsősorban dramaturgiával foglalkozik. — Társadalmi munkában pedifc a filmelméleti és kritikusi társaság vezetői vagyunk. Ennek egyik fontos feladata, hogy az egész ország klubjai számára módszertani segítséget nyújtson. — Ez utóbbit Kozsinova teszi hozzá, azt is bevallva, hogy bár ez utóbbi tevékenység igencsak igénybe veszi erejüket, mégis a legkedvesebb időtöltésük. — Munkánkhoz tartozik többek közt, hogy stúdiókban, mozikban, kultúrházák- ban, klubokban filmtörténeti előadásokat tartsunk, bemutassunk egy-egy rendezőt, vitát, avagy beszélgetést vezessünk. így kerültünk közelebbi kapcsolatba a magyar filmművészettel is. hiszen ez iránt a Szovjetunióban igen nagy az érdeklődés. I — Nem csoda — jegyzi még később Ludmilla — hi1 szén, hogy mást ne említsek, 1 a moszkvai filmfesztiválokra évek óta a magyarok küldik a legerősebb programot, a legjobb alkotásokat, a legrangosabb rendezőket. Aranyérmet kapott itt már az Apa, a Húsz óra, az Ötödik pecsét is... — Az ismert alkotók közé tartoznak nálunk Szabó, Zólnay, Jancsó, Huszárik, népszérű Kovács András, Fábry Zoltán. Ez utóbbi rendező a kedvencem: mélységes humanizmusáért, s történeteivel igazán ábrázolja a társadalmat. — Kovács Andrásban viszont az fogja meg az embert — egészíti ki kollégáját Ludmilla —, hogy mennyire összhangba kerül a valósággal, a jelen problémáival. Ha témáit gyakran a múltból is veszi, akkor is a legmaibb kérdésekre igyekszik válaszolni velük. Ezért örülünk annyira, hogy most egészben láthatjuk életművét. áttekinthetjük pályáját. E kurzus nagy segítséget jelent majd további munkánk során. — A filmek bolondja vagyok és Magyarország szerelmese. így jellemzi röviden magát Manni-Hämälainen Mar- jatta. Méghozzá magyarul, hiszen a Finnországból érkezett vendég kiválóan ismeri nemcsak hazánkat, de a nyelvünket, is. — A nyári egyetemen még csak először veszek részt, de Magyarországon már sokszor megfordultam Hét hónapig ösztöndíjasként itt tanultam, s úgy megszerettem az országot, hogy pár évvel ezelőtt még nászútra is ide — többek közt Egerbe — jöttünk. A magyarokkal kapcsolatban minden érdekel. A történelem, a nyelv, a politika, a kultúra, s persze elsősorban a film. Bár nálunk kevesen tekintik művészetnek a mozit (alig egy esztendeje például, hogy állami alapítványt hoztak létre filmrendezők számára), nekem ez az életem. Régebben klubvezető voltam — folytatja —. sokat dolgozom társadalmi munkában a klubszövetség vezetőségében, s most, amióta a helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ munkatársa vagyok, szintén azon igyekszem, hogy a magyar filmek számára minél több barátot szerezzek. Amint azt Marjatta elmondja, ez nem is olyan egyszerű, hiszen még akadnak olyan városok Finnországban, ahol egyszerűen nincs mozi. Az évi 8—10 (de volt mikor csak kettő) finn film sem igen kelti föl az érdeklődést e művészet jránt. Ezért is jelentős az őszi magyar filmhetek megszervezése. A nagyközönség elsősorban az amerikai, olasz, francia produkciókért rajong. Nem csoda, hiszen főleg ezeket láthatja a mozikban. A tévében volt ugyan mór egy Mészáros Márta-sorozat, idén pedig Jancsó lesz, de ez kevés. A szervezésen, előadásokon kívül én ezért ismertetők írásával is propagálom majd az idei akciónkat. Bízom benne, hogy minden vetítésünk alkalmával teli lesz a hatalmas mozi... Hasonlít némiképp Hans Jörg Rother munkája is a Marjattáéra, amennyiben ő is rendszeresen publikál fi lm ismertetőket, kritikákat egy berlini szaklapban. Egyébként az ottani filmművészeti főiskola asszisztense. — Nagyon jónak találom az egri nyári egyetem programjait, összeállításait, ezért is jövök vissza esztendőről esztendőre... .. .immár negyedik alkalommal, s a mindenkori társaság léikéként. Legalábbis ami a vitákat, beszélgetéseket illeti, Hans Jörg az. egyik legaktívabb résztvevő. Ugyanis nekem nem kedvenc rendezőim, hanem inkább kedvenc filmjeim vannak, igy azok elkészültéről, történetéről, hátteréről különösen érdekes hallanom. Amellett tehát, hogy Egerben alaposabban megismerkedhetek a magyar filmtörténettel, ütköztethetem nézeteimet az alkotókkal, s a többi résztvevővel is. Űj szempontokat kapok, s mindezt igen jól tudom hasznosítani otthoni munkámban. Hans Jörg Rother szavait hallva, bizonyosak lehetünk abban, hogy 6, akárcsak többen mások, nemcsak udvariasságból köszön úgy el: viszontlátásra! Németi Zsuzsa A kapa A legrégibb, a leginkább testet sanyargató munkaeszköz) Hajdan volt ilyen jelző a kétkezi munkások megkíilonboz* tetésére: „Jó kapás!” Ez azt jelentette, hogy az illető mind szőlő-, mind más munkában hajnaltól estig huzamosan bír- ja a kapálást. Ez azonban önmagában még nem volt elég, mert a kapálás minősége is döntő volt. Igaz, a kaszálás mellett a kapást, a jó kapást fizették meg legjobban és nem véletlen, hogy a ka pásna pszámoe a napi bére mellé rendszerint egy deci pálinkát, illetve egy liter bort is kapott, amelyet — energiapótlásként — természe* tesen a munkavégzés időszakában fogyasztott el. Milyen kapólási fajtákat ismerünk? A horolást, a mélykapálást, a szőlőfedést, nyitást, krumpll- töltögetést és egyebeket. A kapaformák és típusok az említett munkákhoz igazodnak, illetve igazodtak. Az egriek há* talmas, kerek, rövid nyelű szőlőkapáját messze földön ismerték, de nem használták. A sokféle kerti kapa, a megannyi hegyes, félhegyes kapa, illő utódoknak bizonyultak és részeiben tulajdonképpen ma sem különböznek az ősember szerszámjától. Manapság — szerencsére hobbiból —, újból divatba jöttek a kapák. — Miért kapálsz? — Fogyni akarok! — És te? — Kapálgatom a karalábét. — De hogyan? Ez aztán a nagy kérdés. — Miért? A kapáláshoz is szakértelem kell? — Bizony igaz! A kapálás mindig bizalmi munka vettl Gyomtalanító kapálást lehet végezni úgy is, hogy „megsimogatjuk” a földet, és benne marad a folyóka, a siska, a gyom gyökere, de lehet úgy, istenigazából is, hogy tényleg kiforgatjuk a gazt. — Kapálnak-e a nagy fiaid? — Hogy gondolsz ilyet! őket nem engedem kapálni, mert most kamaszok, növésben vannak és nem akarom, hogy ez a legnehezebb testi munka megártson nekik, meg aztán,., — Meg aztán? — Kapáltam én eleget muszájból, folyt a verejtékem as egyetlen fényes pengőért hajnaltól estig. De őket nem engedem ! — Inkább csinálod magad? — Inkább! A szomszéd hobbiföldön motor zúg. Motoros kapa hange ja! Amott szintén dolgozik a kapálógép. — Olasz? — Japán! Ez erősebb, jobb. — A magáé, szomszéd? — Saját gyártmány! Nézze meg. Lekoppintottam a ja* pánoktól. Nézegetjük, gusztáljuk a csinos, külsőre is tetszetős kis masinákat, a kiskertek — ma mór úgyszólván nélkülözhetetlen — szerszámait. — Mit kapál? — Szőlőt! A tőkék körül azért a hagyományos kapával dolgozom. Ezzel precízebb a munka. Tudja, hogy van? Más a gép, és más az ember! Főképpen ha önmagunknak esi* Hálhatjuk... Igen! Es ez a legfontosabb, önmagunknak, önszántunkból,’ különböző célokkal. Ha elfáradunk, leülünk, ha vendég jön, pihenünk, beszélgetünk, szórakozunk. Kapálás ez is, az is! Változtak az idők és változtak a kapák.., Szalay István Borsos Miklóst kitüntették r A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Borsos Miklós Kos- suth-díjas szobrászművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének kiemelkedő alkotói munkássága elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta A kitüntetést Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön adta át az Országházban. Jelen volt Knopp András, az MSZMP Központi Bizottságának osztály- vezefo-helyettese, és Tóth Dezső művelődési miniszter- helyettes. Felavatták Sarkadi Imre síremlékét Sarkadi Imrének, az 1967- ben elhunyt Kossuth-díjas írónak a síremlékét csütörtökön avatták fel a Mező Imre úti temetőben. Az ünnepségen Somlyó Gyprgy Halálhír című versét szavalta, majd az elhunyt leveleiből tolmácsolt részleteket O. Szabó István, a debreceni Csokonay Színház tagja. Ezt követően Csapiár Vilmos író idézte fel avatóbeszédében Sarkadi Imre alakját. A síremléken — Ortutay Tamás szobrászművész alkotásán — a Művelődési Minisztérium, a Magyar írók Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Irodalomtörténeti Társaság képviselői, valamint az elhunyt családtagjai, a barátok, a pályatársak, a tisztelők elhelyezték az emlékezés virágait. Amatör csillagászok továbbképzése Négynapos továbbképző tanfolyam kezdődött csütörtökön Szombathelyen, a megyei művelődési és ifjúsági központban a dunántúli megyénk amatőr csillagászati megfigyelőinek és csillagászati szakkörvezetőinek. QMmU 1981. augusztus 14., péntek A gyakorlati bemutatók színhelye: a Szombathelyen működő Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, mely éppen száz éve, 1881-től szolgálja a csillagászatot. Vas megyében az amatőr csillagászati klub tagsága — központi támogatással — s társadalmi munkával megkezdte Szombathelyen egy amatőr csillagászati megfigyelő építését is. ------1 7. A lány a dolgozószobában volt, állát öklére Kimasztva ült egy karosszékben, és szórakozottan lapozgatta a „Tanulmány a kósza hírekről” című írásművet. Amikor Ru- mata belépett, a lány felrezzent, ő azonban nem engedte felkelni, átölelte, orrát a dús, illatos hajába fúrta, és ezt mormolta: „Épp a legjobbkor, Kiral,.. Épp a legjobbkor!...” Semmi különös nem volt rajta. Olyan fruska, mint a többi, tizennyolc éves, apja bírósági segédírnok, bátyja őrmester a rohamosztago- soknál. Feleségül venni r.em sietett senki, mert vörös hajú volt, Arkanarban pedig a vöröshajúakat nem kedvelték. Talán ezért viselkedett meglepően csendesen, szégyenlősen, semmi sem volt benne a nagyhangú, telt idomú kispolgárlányokból. Nem hasonlított az epekedő udvari szépségekhez sem, akik túlságosan korán és egész életükre megismerték a női sors értelmét. De szeretni tudott, ahogyan jelenleg a Földön szeretnek, nyugodtan és óvatoskodás nélkül... — Mtért sírtál? — Később elmesélem. A szemed nagyon fáradt. .. Mi történt? — Majd később elmondom. Ki bántott?. — Senki sem bántott. Vigyél el innen. — Okvetlenül. — Mikor megyünk el? — Nem tudom, kicsikém. De okvetlenül elmegyünk. — Messzire? —i Nagyon messzire. — Az anyaországba? — Igen... az anyaországba. Hozzám. — Ott jó? — Ott csuda jó. Ott soha senki sem sír. — És milyenek ott az emberek? — Mint én. — Mind olyanok? — Nem mind. Sokkal jobbak is vannak. — Miért olyan könnyű neked hinni? Apa senkinek sem hisz. Bátyám azt mondja. mindenki disznó, csák az egyik piszkos, a másik nem. Én azonban nem hiszek nekik, neked pedig mindig hiszek. .. — Szeretlek..: — Várj... Rumata... Vedd le az abroncsot... Azt mondtad : ez bűn... Rumata boldogan felnevetett, levette a fejéről az abroncsot, az asztalra tette és letakarta a könyvvel. — Ez isten szeme — mondta. — Hadd csukódjék be... — Karjába emelte a lányt. — Nagy bűn, de amikor veled vagyok, nincs szükségem -az istenre. Igaz? — Igaz — felelte halkan Kira. Amire az asztalhoz ültek, a sült már kihűlt, a jégveremből hozott bor pedig átmelegedett. Bejött Unó, az inasgyerek, nesztelen léptekkel végigment a fal menten, s meggyúj tóttá a mécseseket, noha még világos volt. — A rabszolgád? — kérdezte Kira. — Nem, szabad fiú. Nagyon derék fiú, csak nagyon fukar. . — Idehallgass, Unó — mondta Rumata —, én nem tudok egy hónapig egyfolytában ugyanazon a lepedőn aludni. — He-he — így a fiú. — őfelsége félévig js alszik rajta, mégsem panaszkodik... — Hát az olaj — mondta Rumata —. az olaj a mécsesekben. Azt ingyen kapjuk? — De hiszen vendége van — jelentette ki végül határozottan Unó. — Látod, milyen? — Derék fiú — állapította meg komolyan Kira. — Szeret téged. Vigyük magunkkal. — Majd meglátjuk. — szólt Rumata. — Ugyan hová? — Én nem megyek ^sehová — gyanakodott Unó. — Mi oda megyünk — magyarázta Kira —, ahol minden ember olyan, mint dón Rumata. — Talán a nemesek paradicsomába?... — Unó gúnyosan prüsszentett, és csoszogva kiballagott a dolgozó- szobából. Kira utánanézett. — Nagyszerű fiú. Morcos, mint egy medvebocs. Derék barátod van. — Minden barátom derék. — Hát Pampa báró? — Pampa báró remek paj. tás. — Hogy lehetséges: báró és piajtás? — Azt akarom mondani, derék ember. Nagyon jószívű, és vidám. És nagyon szereti a feleségét. — Meg akarom ismerni..! Vagy szégyellsz engem? * — Ne-em, nem szégyellek. Csakhogy ő, bár derék ember, mégiscsak báró. Rumata eltolta a tányérját. — Most mondd meg, miért sírtál. És miért szaladtál ide egyedül? Hogy szabad manapság egyedül futkosni az utcán? — Nem bírtam ki otthon. Többé nem megyek haza. Beállhatnék hozzád szolgálónak? Ingyen. Rumata elnevette magát; bár torkában gombócot érzett. — Apa mindennap feljelentéseket másol — folytatta a lány. — Az írások pedig véresek. A Vidám Toronyban adják oda neki. Minek is tanítottál meg olvasni. Minden este. .. Kínvallatás! jegyzőkönyvet másol — és iszik. .. Olyan szörnyű!... „Lám, Kira — mondja nekem —. a mj kal' ligráfus szomszédunk írni tanította az embereket. Mit gondolsz, kj ő? Kínvallatás közben bevallotta, hogy varázsló, és irukani kém. Hát kinek lehet hinni manapság? Én magam is tőle tanultam a betűvetést.” Bátyám pedig megjön az őrjáratból, részeg, mint a csap, a keze csupa alvadt vér .......Mindenkit lemészárolunk — újságolja — tizenkettedíziglen...” Nem bírom ezt, nem megyek vissza, inkább ölj meg!... Rumata melléje állt, a haját simogatta. A lány száraz szemmel egy pontra meredt. Mit mondhatott neki Rumata? Karjára emelte, a díványra tette, és mesélni kezdett a kristálytemplomokról. a sok mérföldön át elterülő kertekről, ahol nincs korhadt fa, szúnyog és szenny, a bűvös Leningrádról, a barátairól — akik büszke, vidám és jó emberek —, a tengereken, hegyeken túl le. vő, csodálatos országról, amelynek furcsa neve van: (Folytatjuk■).
