Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-06 / 183. szám

Ä siker titka: a sokoldalú felkészültség Beszélgetés a Szovjetunió Restaurátori Tudományos Kutató Intézetének igazgatójával A műemlékvédelmi tago­zatú egri nyári egyetem hall­gatója és előadója volt dr. Iván Petrovlcs Gorin. a Szovjetunió Kulturália Mi­nisztériuma Restaurátori Tu­dományos Kutató Intézeté­nek igazgatója. A neves szakember egy olyan kép­zésmódról tájékoztatta az érdeklődőket, amely hazájá­ban hosszú évek óta be­vált. Ennek részleteiről, az általa irányított alkotómű­hely tevékenységéről beszél­getett veié munkatársunk. Háromszáz munkatárs | — Milyen feladatokat lát el az ön vezette központ, mi­ként segítik az egyes köztár­saságokban dolgozó kollégái­kat? 1 — Tennivalónk akad bő­vén, hiszen a mi kötelessé­günk án hogy kidolgozzuk a megőrzés új, a korábbiak­nál hatékonyabb módszere­it. Természetesen nekünk kell gondoskodni arról, hogy ezek minél szélesebb körben elterjedjenek. Ügy is mond­hatnám, hogy információs centrum vagyunk. A haza közelebbi és távolabbi vi­dékein szbrgoskodókkal sok­rétű kapcsolatot tartunk. Nem feledkezünk meg to­vábbképzésükről, tankönyve­két is küldünk számukra. Eljutnak hozzájuk a leg­gyorsabb úton a különböző jellegű szakmai hírek. Há­romszázan vagyunk, de egyi- künknék se jut ideje restke­désre, mert napjaink mindén perce lekötött. Egyébként nemcsak elmélétieskedünk. hanem a gyakorlati teendők terén is meglehetős jártas­ságot szereztünk. Ebben nincs semmi különös, hiszen nekünk példát kel.1 mutat­nunk. Amit mi csinálunk, arra félfigyelnék, azt értéke­lik, s a kidólgozott el-járásc- kát készséggel át is veszik tőlünk. Annál is inkább, mért fni már bizonyítottuk élétkéjtességünkét. Igényesség, felsőfokon — Országában sajátos mó­dón alakult a restaurátor- képzés. Sokan kiváncsiak rá, mindenekelőtt azért. mert rendkívül sikeres, és ered­ményékben gazdag. Hallhat­nánk erről kifejező részlete­két? — Húsz esztendeje annak, hogy — épp a minőség fo­kozása érdekében — bévé- zéttük a minősítő vizsgák rendszerét. Ez mindmáig egyedülálló a világon. Tulaj­donképpen az volt a célunk, hogy senki se elégedjék még azzal, amit pillanatnyilag élért, senki se üljön babér­jain, hanem folyvást széle­sítse látókörét, gyarapítsa ismereteit. Ezt az akadályt mindenkinek vennie kell. ak- kor is, ha már elvégezte va­lamelyik közép- vagy felső­fokú művészeti tanintézet restaurátori szakát. Űgv is móndhatnáfn. hogy a már meglevő egy diploma mellé még egv másikat is kell sze­rezni. A folyamat 1955-ben kezdődött, a kulturális mi­nisztérium akkor kiadott rendeletével. A tűzkereszt­ségen először a táblaképfes­tők estek át. Az értékelés­ben négy kategóriát — a harmadikat, a másodikat, az elsőt és a kiválót — vezet­ték be. A tapasztalatok azt bizonyították: érdemes volt ennek a próbálkozásnak zöld. jelzést adni. Ma már — ez 1980-as adat — 1300 vizs­gázott, múzeumi kincseket g| MtSküs )MU. augusztus 6., csütörtök helyreállító munkatársunk tevékenykedik szerte a Szov. jetunióban. Igyekezetüket, át­lagon felüli szórgalmukat di­cséri az, hogy közülük négy­százan érték el a kiváló szintet. 1961-bén tovább bő­vült a szakosodás. Kialakul­tak: a grafikus, a szobrász, az iparművész szekciók is. Ekkortól mindenkinek bizo­nyítani kellett — hivatali be­osztásától függetlenül — hogy olajtáblakép, monu­mentális freskók, szobrok, grafikák, kerámiák, üveg-, fém-, szövet-, bőr-, csonttár­gyak újjávarázsolása terén otthonosan mozog, elsajátí­tott minden fortélyt. 1974- ben újabb bővülés követke­zett be. Hadd utaljak még egy érdekességre, méghozzá a vizsga feltételeivel kapcso­latban. Csak azok kerülhet­nek a minősítő bizottságok elé, akik megfelelő időt már eltöltőitek a gyakorlati mun­kában. A kiváló címre pá­lyázóknak csak tíz év után lehet jelentkezniük erre a rendkívül sokat kívánó, er­re az igen rangos próbatétel­re. Színvonalas tevékenység Az eddig hallottak arra utalnak, hogy önök állandó készenlétet kívánnak azoktól, akik mentik, óvják az elő­dök értékes hagyatékát. Az érdekeltek hogyan véleked­nek erről a magas mércéről? — Hadd jelezzem: nem teljes egészében ismertettem a rendszert, csak azokat a motívumokat emeltem ki, amelyek alapvető célját ér­zékeltetik. Mi azt valljuk, hogy az érvényesüljön, aki valóban érdemes az előreju­tásra, aki áldoz is azért, hogy magasabb szintre kerüljön, aki nem húzódozik a foly­tonos tanulástól, az állandó önművelődéstől. Ezek az emberek — kizárólag csak ők — jogosultak arra, hogy a legizgalmasabb, a legne­hezebb, a legszebb feladato­kat kapják. Ez érthető is, mert a gyengébb képességű­ek, a kevésbé igyekvőék aligha birkóznának meg az összetett tennivalókkal. Azt mondanom sem kell, hogy anyagilag is az jár jobban, aki többet tett le az asztal­ra. — Majd másfél hetet töl­tött Egerben. Ml a vélemé­nye a műemlékvédelmi ta­gozatú nyári egyetemről? — Rendkívül örültem an­nak, hogy igazi baráti szí­vélyességgel fogadtak. Meg­vallom : korábban semmit sem hallottam erről az ok­tatási formáról. Itt azonban kellemes meglepetések sora ért. A magyar kollégák ki­vétel nélkül azt bizonyítot­ták, hogy mesterei a képző- művészeti helyreállításnak. Nagyra tartom a színvona­lat, s otthon arra törek­szem, hógy népszerűsítsem ezt a szórakozással ötvözött képzési formát: ígérem: min­den évben több kollégát kül­dök majd tapasztalatcserére, szellemi frissülésre önökhöz, s i-eméiem. hogy ők legalább olyan jól érzik magukat itt, mint én. Pécsi István ★ Szerdán délelőtt — az eg­ri Hámán Kató Megyei Űt- törőház színháztermében — tartották a műemlékvédelmi tagozatú egri nyári egyetem diplomakiosztó, illetve záró iinnenségét. A tapasztalato­kat Hokkyné Sallay Marian­ne. az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos osztályának vezetője össze­gezte. A felnőtt hallgatóknak Bér Béláné, Eger város Ta­nácsának elnökhelyettese nyújtotta át a részvételt iga­zoló diplomát. Esküvői táncjclenet Mindenki egyfajta nomád egzotikumot várt — igényes művészi produkciót kapott. Az ének, a tánc nyelvén val­lott szerelemről, házasságról, az ember és természet kap­csolatáról a szenegáli népi együttes múlt heti pécsi, majd fővárosi előadásain. Felszabadult vidámságuk, őszinteségük, az emberi test egyszerű szépsége okkal- joggal ragadta magával a közönséget. (Cziráki Péter képriportja) Afrikai varázslat Ének a szerelemről Vadászok.. 1 I .szépség 10. — Várakozik valaki? — kérdezte. — A borbély — válaszolta a fiú. — Meg két dón ül a szalonban: dón Tameo és dón Szera. Reggelire várják önt. — A nemes dón oknak mondd meg, hogy nemsoká­ra ott leszek. De ne gorom- báskodj, udvariasan beszélj... A reggeli nem volt túl bőséges, hagyott helyet a közeli ebédnek. Erősen fű­szerezett marhasültet és ece­tes kutyafület ettek, Iruka- ni habzóbort, esztori sűrű barna bort, szoani fehéret ittak. Don Tameo, miközben két tőrrel ügyesen felszele­telte az ürücombot. a legal­só néprétegek arcátlansága miatt panaszkodott. „Írásbe­li jelentést szándékozom be­nyújtani őfelségéhez — ma­gyarázta, — A nemesség azt követeli, tiltsák meg a pa­rasztoknak és a kézműves csőcseléknek, hogy nyilvános helyeken és az utcán mu­tatkozzanak. Amikor a pa: raszt megjelenése az utcán elkerülhetetlen, például, ha kenyeret, húst és bort szál­lít a nemes házakhoz, kap­jon külön engedélyt a koro­navédelmi minisztériumtól.” — „Remek fej! — mondta elragadtatottan dón Szera. — Tegnap pedig az udvarnál...” — És elmesélte a legfrissebb újságot. Don Reba szerelme, Okana udvarhölgy, akarat­lanul rálépett a király fá­jós lábára, őfelsége megpa­rancsolta, hogy példásan büntessék meg a hölgyet. , — Protoplazma, gondolta Rumata, Zabóló és szaporo­dó protoplazma. t — Don Reba rendkívül okos ember... — Az ám! — szólt dón Szera. — De mennyire! Csu­da világos fej!... — Kiváló államférfi — állapította meg dón Tameo jelentőségteljesen. — Most még visszaemlé­kezni is furcsa — folytatta dón Rumata —, hogy mit beszéltek róla alig egy év­vel ezelőtt. Emlékszik, doD Támeo, milyen szellemesen kigúnyolta a görbe lábát? Don Tameo félrenyelt, s egy hajtásra kiürítette jruka- ni habzóborra] teli poharát. — Nem jut eszembe — dünnyögte. — Meg aztán hogyan is gúnyolnék én... — Megesett, megesett — mondta dón Szera. — Valóban! — kiáltott fel Rumata. — Hiszen ön is je­len volt ennél a beszélgetés­nél, dón Szera! Emlékszem, úgy kacagott dón Tameo szellemes mondásain, hogy valami lepattant a ruháza­téról. Don Szera rákvörös lett, és hosszadalmas mentegető­zésbe fogott. Az elkomoro- dott dón Tameo nekifeküdt az erős esztori bornak, s amikor kivergődtek a ház­ból, kétfelől támogatni kel­lett. Verőfényes nap volt. A házak között egyszerű em­berek őgyelegtek. k »-esték, min lehet elbámészkodni, sárral dobálózó kölykök vi- songtak és fütyültek, az ab­lakokból főkötős. csinos pol­gárasszonyok kandikáltak ki. Don Szera ie»n ügyesen le­döntött a lábáról egy pa­rasztot. és majd meghalt a nevetéstől a pocsolyában ka­pálózó ember láttán. A ne­mes donok körül nyomban bámészok tömege verődött össze. Amikor végül tovább indultak, dón Tameo min­denei hallatára kiegészítést kezdett fogalmazni jelenté­séhez, s ebben rámutatott annak szükségességére, hogy „a csinos nőszemélyek ne soroltassanak a parasztokhoz és az egyszerű származású­akhoz”. Ekkor egv fazekai szállító szekér állta el az útinkat Don Szera kivonta mifldkét kardját, és kijelenj. tette, hogy a nemes donok­hoz nem illik fazekakat kéj rülgetni, és ő a szekéren ke­resztül vág utat magának. De Rumata megragadta a kerekeket, és megfordította a szekeret, s így szabaddá tette az utat. A bámészko­dók háromszoros hurrát ki­áltottak Rumatónak. A ne­mes donok már-már tovább indultak. akkov azonban egy második ' emeleti ablakból kihajolt egy kövér, ősz bol­tos, és az udvaroncok garáz. dálkodását kezdte taglalni, akiket „a mi hősünk, dón Reba hamarosan ráncba szed”. Kénytelenek voltok megállni, s az egész fazék­rakományt ebbe az ablakba irányítani. Az utolsó fazékba Rumata két aranypénzt do­bott. amelyet Hatodik P|tz arcéle díszített, és átnyújtőt. ta a sóbálvánnyá vált fuva­rosnak. — Mennyit adott neki? — kérdezte dón Tameo. amikor továbbindultak. — Semmiség — válaszolta hanyagul Rumata. — Két aranyat. — Szent Mika hátára! — kiáltott fel dón Tameo. —Ön gazdag! Nem venné meg a hamaharj csődörömet? — Inkább elnyerem koc­kán — felelte Rumata. — Igaz! — jegyezte meg dón Szera, és megállt. — Miért ne kockázzunk egyet! — Mindjárt itt? — kér­dezte Rumata. — Miért ne? — kérdezte dón Szera. — Nem értem, hogy három nemes dón mi­ért ne kockázzon ott, ahol kedve tartja! Ekkor dón Tameo hirtelen elesett. Don Szera belebot­lott, és ő is elesett. _______ (Folytat j uk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom