Népújság, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-25 / 198. szám
Asztalos Johák harmadik élete Ágyrémeim NEM ELÍRÁS agyréme, im. És nem Agyréme/c. Mert e költői — szándékosan használtam: költői; s nem írói — víziók, lett volt legyenek azok mélyen elgondolkodtatóak is drámaiságuk- kal. diszkrét és elgondolkodó derűre fakasztok mély, szinte filozofikus humorukkal, nos ezek bennem is agyrémeket keltettek. Szerényebbeket, nem oly mélyeket, mint amilyet Karinthy Frigyes és az ő nyomán a rendező — Révész György —, vagy a dramaturg Prokop Gabriella átélt, csak olyan magamfajta agyrémeim támadtak az Agyrém című tévéjáték bemutatója kapcsán és után. Az egyik ilyen agyrémem: eljön még az az idő és lesz olyan dramaturg, rendező, aki bátran nem vállalkozik arra, hogy egész estét betöltő tévéjátékot készítsen karcolatokból, filozofikus gondolatokból, ötletmorzsákból, fanyar megjegyzésekből, íentmaradt jegyzetlapokból, újra feltalált jelenetekből. Lesz bátorsága és elszántsága nem csinálni tévéfilmet még akkor sem, ha mindezek egy igen jeles író, humorista, gondolkodó hagyatékát is képezik, mert úgy véli majd — vélem most én agyrérrieim keretei között —, hogy nem ' minden gyöngyszem alkalmas nyakék fűzésére és az aranymorzsák is. bár csillogóak, de csekélységük folytán még nem ékszerek, összegyűjtve sem. A másik ilyen agyrémem: eljön majd egyszer az az idő. amikor eljövel oly rendező és dramaturg is, aki bátran nyúl egy-egy apró kis gyöngyszemért is, csipetnyi csillogó aranyhomokért is és úgy mutatja azt fel akár csak egy tévéjelenet keretében is, mint figyelni valót a nézőnek, hogy lám a nagy embernek kis gondolatai is oly csilllogók. hogy érdemes figvelni rájuk. No. nem órákra, de tűnő és . értéket adó percekre. Eljön az idő, hogy rám bízzák e gyöngyszemeket, akarom-e, tudom-e sorrá, ékké fűzni magamban, magam számára. Mésszóval: talán többször róluk, de egyszerre kevesebbet. A harmadik ilyen agyrémem: vajha eljön az idő, amikor lesz oly rendező — igaz: volt azért erre máris példa —, aki jól tud sáfárkodni a képernyőn is a leg- ertékesebb nyersanyaggal, a színésszel. És villanásnyi, mukkanásnyi szerepekkel még akkor sem terheli, ha a jeles színész szívesen vállalja. nemcsak ..az hírért, névért, tisztességért”. AKADNA MÉG néhány agyrémem, de nem sorolom fel őket, nem akarván abba a hibába esni, amibe Révész György esett, amikor két részben, bizony nem is terjedelmesen, de terjengősen vitte képernyőre egyfajta, kétségkívül ötletes, átgondolt, de a szétfolyó vállalkozást „kordában” tartani még sem tudó keretjátékkal e Karinthy-összeállítást. Mert be kell vallanom őszintén, hogy én — s itt fontosnak tartom e kiemelést: én —. aki szereti Karinthyt, akit nem sértenek meg, ha azt mondanák róla, Karin- thy-epigon — nos. még én is untam. Nem. a világért sem Karinthyt, a keretjáték orvén „tévéjátékká” gyúrt Agyrémek-et. S nem azért untam meg végül is — szégyenkezve —. mert nem volt jó a színészi játék, mert az jó' volt; s nem azért, mert híján lett volna a produkció a rendezői leleménynek. mert annak sem volt híián. sőt. .. Együtt volt a sok. A két részre bontás ellenére is sok volt. Mert két részre bontva magyarázta meg a rendező. hogy van egy komoly, a világ nagy dolgaival foglalkozó. s egy kevésbé „komoly”, de a világ kis dolgaiban is figyelemreméltó Karinthy Frigyes. Mind közönségesen, azért untam én és azért volt tanácstalan az „átlagnéző” — ha van ilyen egyáltalán —, a tévéjátékkal. mert nem tudta mikor kell feltámasztania a nevetést, mikor a mosolyt, s mikor kell aggódva ösz- szehúzni a homlok ráncok alatt figyelő tekintetét: ahá. lám. a nagy író. már akkor megmondta ... látjátok?! A KEVESEBB LETT volna a több. Az lett volna a Karinthy Frigyes. Nem kell sem a nagy humorista, sem más író, költő, alkotó kapcsán mindent és egyszerre elmondani róla és általa. A nagv gondolkodók, írók. költők, filozófusok . nem azért nagyok, mert minden gondolatuk óriási, hanem mert voltak óriási gondolataik is. Míg nekem legfeljebb csak közepes — se. .. Legfeljebb ez az „agvrém”- nyi az Agyrémek kapcsán. Gyurkó Géza Vidróczki, Sobri Jóska, majd megannyi jellegzetes alakja a falusi, a szegényparaszti világnak, amelybe ötvenhét esztendeje beleszületett Asztalos Johák, a paródiák messze földön híres fafaragója. Igen, volt miből ihletet, témát merítenie ahhoz, hogy metszőkése, vésője nyomán formát öltsön. Legutolsó nagyobb munkája a gyöngyöstarjáni termelőszövetkezet pincéjében készült, ahol egy hatalmas hordóra szüretek hangulatos jelenetsorát kerekítette. Pásztorok, nyájat terelő kutyák is föl- lelhetők munkái között, és talán éppen ezek a legélet- szagúbbak. Asztalos Johák gyermekkorát, a gergelyházi tanyát idézik, ahol addig pásztorkodott, mígnem a sasvári üveggyár felfogadta, hogy egészen 1972-ig gépkezelőként itt dolgozzon. Amit elemlegettünk, jószerint két évtized fába vésett emléke, s mind olyan darab, amellyel szabad óráit töltötte ki. Pusztán a faragásnak csupán akkortól élhetett, midőn betegsége miatt leszázalékolták. Forgószélben A fa műves szerelmesének volt azonban egy másik élete. Az a jó másfél évtizednyi mozgalmi munka, ami jgazán az 1950-es évek végén, községi párttitkárként teljesedett ki a gyorsan múló időben. Mondják, kemény, következetes ember volt Asztalos Johák ebbéli funkciójában, mint ahogyan faragásainak formakincsét szívósan fűzte a népi eredethez. Amikor az 1956-os forgószél végigsepert a Mátra falvaiban is, akkor sem ingott meg. Azok közé sorolt, akik a kibontakozásért, a tisztultabb világ alapjainak megerősítéséért munkáltak. így . cselekedett a későbbiekben, vezetőségi tagként, s gyakorta már oly betegen, hogy az ülésekről, határozatokról, vagy éppen tervekről felesége, Erzsiké tudósította. Ami fájó: a szívéből fakadt, a tehetségéből eredt faragói mesterségét is csupán ez években kezdik méltányolni. Palóc asszonyával 1973-ban elnyerte a Nemzeti Galériában rendezett naiv művészek kiállítása nívódíját, majd egyre több galéria fogadta be falai közé önálló anyaggal. Ugyancsak a legnagyobb elismerések között emlegette Párád népművésze, mikor a pesti Vadászati Világkiállítás vendége, Fülöp herceg, elálmél- kodván friss forrásként előbuggyanó munkáin, megvásárolta Csodaszarvasát...! Angol nyelven Így, ilyen stációk után jutott el Asztalos Johák a legvégső állomáshoz. Egy esztendeje, ötvenhat évesen, gyilkos kór végzett vele. Már állott szépen gyűlő műveinek otthona a Hársfa utcában, már fölfedezte a munkásságában rejlő értékeket a néprajztudomány is, midőn át kellett lépnie az élet küszöbén, hogy teste nyugovást a festői szépségű parádi temetőben leljen. De valójában kilépett-e közfülünk? Kilépett-e szívósan szolgált faluja, népe emberközösségéből Asztalos Johák? Megszűnt-e szíve úgy dobogni, hogy immár a szűkebb szakma, vagy a művészi szép szerelmesei szintúgy feledjék? Vannak, akik hagynák repkénnyel befutni a sírhalmába szúrt kopjafát, két tanítványának nemrég avatott munkáját. Ám azon munkák sora, amelyeket ő világra lelkezett, nem tűrik a repkényt, nem a feledést, nem a végleges halált. És miként Kovács Gábor községi tanácselnök is fogalmazott: a faragás mesterének harmadik élete csak eztán szökken szárba! A Heyes megyei Múzeumok igazgatóságával fölvett kapcsolat azt ígéri, hogy Párád az Asztalos Johák műveiből válogatott, állandó jellegű kiállítás révén tovább gazdagszik, évről évre több maradandó élményt tud nyújtani az ide látogató vendégek, turisták tízezreinek, s képes felmutatni az itteni nép lelkének egy darabkáját. Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem néprajzi tanszékének professzora, Dömötör Tekla pedig mind eközben könyvet ír a fafaragóról. Gazdagon illusztrált tanulmányt, amely angol nyelven talán előbb jelenik majd meg, mint magyarul. A Nyári-brigád . De Asztalos Johák harmadik élete más gyökerekből is táplálkozik! Csak egyet érintünk a sokból: a lőrinci erőművesek villanyszerelőit, Nyári Elemér tíztagú szocialista brigádját, amely még a náluk rendezett kiállítás alkalmával tiszteletbeli taggá választotta a faszobrászt. És ez a kapcsolat, csakúgy, mint a többi, nem fulladt formalitásokba, hanem emberi arculatot öltött, segítvén az egyre inkább erejét vesztő művészt. Jószerint a Hársfa utcai kiállító- termet is a támogatásukkal sikerült négy esztendeje fedél alá hozni, megnyitni. Ki, mihez értett, azt csinálta. Majd szakmájukon túli területre merészkedtek az erőművesek, hogy egyszer a sarkából kifordult, faragásos kaput varázsolják újjá, máskor napokat töltsenek a helyiség bővítésével. Asztalos Johák pedig tette a dolgát, amíg bírta, amíg vésőt, kalapácsot foghatott a kezébe. Hogy újabb és újabb mesterdarabokkal viszonozza a segítő kéznyújtást. Nyári Elemérék aztán halálában is megtisztelték elvesztett brí- gádtagjukat. És nem csupán a temetésen, a kopjafaavatáson való jelenlétükkel, virágjaikkal. Hanem a barátság cselekvő fenntartásával, egy nehezen kiverekedett, egy több szálból fonódott életmű folyamatos vigyázá- sával. Minap is összefutottam közülük némelyekkel.' Már megjárták a temetőt, a Hársfa utcába tartottak: merthogy ezen-azon kell igazítani a gyűjtemény sikere,' Johák emlékezete végett. Moldvay Győző Piros Ildikó az „egyik” örök nő alakjában Kétezer éves gazdaság] Az idei kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy Veszprémhez közeli Baláca- pusztán 2000 évvel ezelőtt nagy kiterjedésű római villagazdaság állott. Baláca- pusztán a század első negyedében 12 épületet már feltártak. Akkor kerültek elő azok a nemzetközi hírű mozaikpadlók. amelyek ma a Nemzeti Múzeumban, illetve Veszprémben és Tihanyban láthatók. Az időközben viszatemetett épületcsoportot most újból feltárják. A villagazdaság centrumát, a főépületet már részben kibontották. Itt újabb falfestményeket, mozaikokat és használati tárgyakat találtak. Az épület melletti udvaron egy 17 méter hosz- szú falfestményre leltek, restaurálását megkezdték. A nagyszabású feltáró munkában tucatnyi intézmény és vállalat segíti a veszprémi Bakony Múzeum munkatársait. A villagazdaság főépületét a tervek szerint 1983-ig feltárják és védő épülettel látják el. Rumata mindenesetre vissza tudott emlékezni nyolc verekedésre, amelybe * beleavatkozott: igyekezett szétválasztani a feleket, és megakadályozni a gyilkosságot. További emlékei azonban ködbe vesztek. Eleinte még a báróval versenyt itta az irukanit, az esztorit, a szoanit, az arka- narit, de valahányszor más borra tértek át, lopva nyelve alá dugott egy kaszparamid- tablettát. Még megőrizte ítélőképességét. és észrevette a szürke járőrök csoportjait, a lovas barbárok őrcsapatát a szoani úton, ahol a bárót bizonyára lepuffantották volna, ha Rumata nem beszéli a barbárok nyelvjárását. Emlékezett rá. mennyire meglepte az a gondolat, hogy a Hazafias Iskola előtt mozdulatlan sorokban álló, csuklyás, fekete köpenyes, furcsa katonák: szerzetesek. De mi köze ehhez az egyháznak? — gondolta akkor. Lassan szállt fejébe a szesz, mégis valahogy hirtelen, egyik pillanatról a másikra részegedéit le; s amikor elméje egy pillanatra ki- --tisztult -széthasított tölgyfa^ asztalt látott maga előtt egy ismeretlen szobában, kivont kardot a kezében, és tapsoló, pénztelen donokat — akkor már-már arra gondolt, hogy ideje hazamenni. De késő volt. A tombolás undorító, illetve örömének hulláma már magával ragadta. Még földlakó, felderítő maradt, a tűz és a vas embereinek örököse, akik nem kímélték magukat, és másoknak sem irgalmaztak a nagy cél érdekében. Nem válhatott Esztori Rumatává, de kommünár sem volt többé. Nem voltak többé kötelezettségei a Kísérlettel szemben. Csak az önmaga iránti kötelességeivel törődött. Minden világosan állt előtte, kivétel nélkül minden. Pontosan tudta, ki miben bűnös, és pontosan tudta, mit akar: vagdalkozni, tűz. zel-vassal pusztítani. Rumata felriadt, és kihúzta kardjait a hüvelyükből. A pengék csorbultak voltak, de tiszták. Arra emlékezett, hogy valakivel vagdalkozott, de kivel? .. .A lovakat elltták. A pénztelen donok eltűntek. Rumata — erre is emlékezett — hazacipelte magához a bárót. Pampa dón Bau színjózan volt, kész arra, hogy folytassa a vigadozást — csupán nem tudott a lábán állni. Ráadásul úgy vélte, hogy az imént búcsúzott el a kedves bárónétól, és jelenleg hadat visel ősi ellensége, a végsőkig elkanászo- dott Kaszka báró ellen. „Micsoda? Ágy?... Hogyan kerülhet ágy a mezőre? A mi ágyunk a harci mén takarója!” — e szavakkal Pampa letépte a falról a gobelint, feje búbjáig betakarózott vele, és nagy robajjal a sarokba zuhant, a mécses alá. Rumata meghagyta Unónak, állítson a báró mellé egy vödör sós lét és egy dézsa savanyúságot. Akkor valami történt. Valami nagyon csúf dolog, ami végigűzte a városon keresztül, ki a szabadba. Valami nagyon, nagyon csúf, megbocsáthatatlan, szégyenletes. .. Ez akkor jutott eszébe, amikor már a házhoz közeledett, s amikor eszébe jutott, megállt. . . .Félrelökte Unót, felmászott a lépcsőn, kitárta az ajtót, berontott a lányhoz, és az éjjeli lámpás fényénél megpillantotta fehér arcát, rémülettel és undorral teli, óriási szemét, és ebben a szempárban önmagát, tántorgó alakját, lecsüngő, piszokfoltos ruháját, ezt az arcátlan és aljas, kékvérű ripő- köt, és ez a tekintet visszavetette a lépcsőre, le az előszobába, ki az ajtón, a sötét utcára, és messzebb, mesz- szebb, minél messzebb. .. Rumata összeszorította a fogát, érezte, hogy belsejében minden megdermedt. Halkan kinyitotta az ajtót, s lábujjhegyen belépett az előszobába. A sarokban békés álomban szuszogott a báró. „Ki az?” — kiállolt fel Unó. „Csendesen — mondta suttogva Rumata, a konyhába. Készíts egy hor. dó vizet, ecetet, tiszta ruhát, de szaporán!” Sokáig, bőszen, élvezettel locsolta magát vízzel és dörzsölte ecettel, hogy levakarja az éjszaka szennyét. Unó mogorván közölte: — Éjjel, ahogy az úr elrohant, Kira lejött, és megkérdezte, itt volt-e a dón, vagy nem. Biztosan azt hitte, csak álmodta az egészet. Én azt mondtam neki, hogy mióta az úr este őrségre ment, vissza sem jött... Rumata elfordult és mélyet sóhajtott. Nem köny- nyebbült meg. Még rosszabbul érezte magát. — .. .Én meg egész éjjel íjjal ültem a báró mellett: attól féltem, hátha részeg fejjel feltolakszik. — Köszönöm, fiacskám — bökte ki nagy nehezen Rumata.' Felhúzta a cipőjét, kiment az előszobába, kis ideig a sötét fémtükör előtt állt. A kaszparamid kifogástalanul hatott. A tükörben egy elegáns, nemes dón látszott, akinek arca kissé beesett a fárasztó éjszakai ügyelettőL Aranyabronccsal leszorított, nedves haja puhán és kecsesen omlott alá arca két oldalán. Rumata gépiesen megigazította az objektívet az orrnyerge fölött. Szép jeleneteket figyelhettek meg ma a Földön, gondolta komoran. Eközben megvirradt. Á poros ablakon benézett a nap. Csapódtak a spaletlák. Az utcán álmos hangok szó- longatták egymást. Rumata felment, kopogott, s belépett a dolgozószobába. Kira a karosszékben ült, mint tegnap. Fölemelte tekintetét. és aggodalommal pillantott a férfi arcába. fFolytatjuk) Smiki etem tied semmit? Keresem a Megyei Művelődési Központot. Odaát nem veszik fel a telefon- kagylót. Ez igy megy reggeltől délután fél négyig, amikor végre „él” a vonal. Érdeklődésemre jön is a válasz: „Egész napos munkaértekezletet tartottunk.” Meghökkenek. hiszen a jóból is megárt a soki Azon méginká bb csodálkozom, hogy miért nem bíztak meg valakit a felvilágosítással. Íme a másik történet. Csányban átadják a megye legkorszerűbb falusi film_ színházát. A részletekről a Heves megyei Moziüzemi Vállalatnál tudakozódom. A legilletékesebb helyen, ugyanis ez a cég — elismerés érte — 3.5 milliót forin_ tot áldozott a létesítmény- | re. Kérdezősködöm, de senki nem tud semmit, mert a vezetőség az avatáson vesz részt. Sajnos nem egyedi esetek ezek. Manapság divat az információkat Cerberusként őrizni. 'Ezekről legfeljebb az első számú főnök beszélhet, ha éppen kedve tartja. Helyettese azonban a legtöbbször hallgat. Ha ők ketten elutaztak, szabadságra mentek. akkor megállt az idő, akkor mindenki néma. Milyen kár, hogy az érdekeltek. elfelejtik, hogy a gyors, a pontos tájékoztatás közügy, terebélyesedő szocialista demokratizmusunk szerves része, épp ezért nem szívesség, hanem kötelesség. Mindannyiunk érdekében ... (pán) ja .... ... jgr•* 'a
