Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-07 / 157. szám
I számok tükc&ans » a megyei labdarúgó-bajnokság A Fordulóról fordulóra című heti értékeléssorozatunk záróakkordjaként elkészítettük az 1980 81-es évi megyei labdarúgó-bajnokság mérlegét. Mielőtt szokásos statisz- tikai adataink ismertetésére sor kerülne, röviden értékeljük a csapatok teljesitmé- nyk. a táblázaton elfoglalt sorrend alapján. AZ ELSŐ ÖT UGYANAZ.. 1 Az élmezőnyhöz tartozik az első öt ^ helyen végzett csapat. Érdekességként említjük meg, hogy a feljutást jelenti) vonalat akár a múlt évi bajnokság végén meg lehetett volna húzni, mert most is ugyanazok a csapatok végeztek az első öt között. csak most más sorrend, ben. A középmezőny első fele a hatodiktól a kilencedik helyezettig tart. Ezek a csapatok igyekeztek a feljutók után a legjobban a jó eredmények eleresére. A H. Gáspár SE-től a 14. helyen végzett Kcmpoltig a közepesnél gyengébb teljesítményt elért együttesek találhatók. A két utolsó: a Mátraderecske és a Besenyőtelek pontszómban leszakadt a mezőnytől. Hatvani KVSC (múlt évbe* második helyezés 48 ponttal — n most befejeződött bajnokságban első hely, 51 ponttal). A Zagyva-mentiek sikere megérdemelt, mert a Bélapátfalva társaságában a legtöbb gólt lőtték, és a mezőnyben egyedül a legkevesebbet, kapták. A Gál Béla edző által irányított csapat remekül kezdett, tíz fordulón át veretlen maradt. A sikeres MNK-sze- replés fáradalmai ezután jelentkeztek: vereség Füzesabonyban. majd hazai pályán a Petófibónyátói, s újabb fiaskó Bélapátfalván. Több vereséget már nem szenvedtek Gömöri Ottóék. A bajnokság hajrájára kitűnően sikerült a fot'gaidőzités. Az utolsó tíz mérkőzést imponáló. 27—2-es gólkülönbséggel nyerte a HKVSC. Bélapátfalvi Építők SK (3. 47—2. 49). A kék-fehérek a -bajnokság első felében szerepeltek eredményesebben, őszi elsők lettek. A tavaszi nyitányon hazai pályán váratlanul vereséget szenvedtek a Siroki Vasastól, s ez a végelszámoláskor sokba került ... A Bélkő alji gárda 18-szor állt a táblázat élén. Recski Ércbányász SK (1. 56—3. 48). Akorábbi bajnok, együttes is az őszi idényben szerepelt jobban. Ősszel és tavasszal 3—3 alkalommal álltak a táblázat élén. A pi_ ros-feketék az utolsó fordulóban a horti fiaskó után adták át a második helyet az apátíalviaknak. Siroki Vasas SK (5. — 38 —4. 41.) A bajnokság kezdete előtt, a negyedik hely megszerzését, tűzték ki célul, ezt a múlt évinél jobb teljesítménnyel érte el a Fémművek gárdája. A felnőtt együttes kitűnő utánpótlással rendelkezik: a Zagyi lstyán és Patvaros János edző által irányított ifjúsági, illetve serdülőcsapat bajnokságot nyert. Petöfibányai Bányász SK (4. 43—5. 38). A nagy múltú csapatnak megint nem váltak valóra érmes reményei, bér az első számú célkitűzést, a területi osztályba jutást teljesítette. Az. együttes váltakozó teljesítményt nyújtott. Például kikaptak otthon a Selyptől (1—2), maid szégyenteljes vereség (6—1) következett Horton, de arra büszkék lehetnek, hogy egyedül ők nyertek a bajnok Hatvan otthonában. Érdekességként említjük meg, hogy a feljutó öt csapat egymás elleni mérkőzései alapján a Recsk bizo- nyuM a legjobbnak: 1. Recsk 2. Hatvan 3. Petöfibánva 4. Bélapátfalva 5. Sírok 8 4 3 1 Tí>- 9 11 8 4 2 2 10- 4 10 8 3 2 3 10- 9 8 8 3 — 3 7- 9 8 8 1 3 4 8-12 3 Füzesabonyi SC (múlt évben járási bajnok és osztá- lyozógyöztes —6. 32). Az újoncgárda várakozáson felül szerepelt, A feljutó csapatokból hat pontot szereztek a piros-kékek, s elsőként győzték le a Hatvant. Az éves eredményen azonban sokat ront a súlyos, 11—1-es horti vereség. Apci Vasas SK (6. 29—7. 31). A Qualitál legénysége most két ponttal többet gyűjtött mint tavaly, s mégis lejjebb csúszott a táblázaton, ha az Egercsehi ellen hazai környezetben kiálltak volna a 23. fordulóban, akkor valószínű megmarad a hatodik hely. Egercsehi SK (15. 14 — 8. 29). A korábban magasabb osztályt is megjárt csehiek utódiai a múlt esztendőben hajszál híján majdnem kiestek, most pedig jó középcsapattá léptek elő, s ebben jelentős érdeme volt Juhász Attila edzőnek. Tarnamérai Szövetkezetek SK (7. 29 — 9. 27). A mérai- ak jól kezdtek, sokáig a feljutó helyeken tanyáztak, de a 25. forduló után már a 12. helyen várták a bajnokság hajráját. Honvéd Gáspár SE (12. 19 — 10. 24). Gyakori játékosállomány-változás miatt Ecseri József edzőnek kevés idő jutott a csapatépítésre. A piros-fehérek így is becsülettel helytálltak, hisz jobb eredményt értek el, mint egy esztendővel korábban. Hevesi SE (13. 18 — 11. 23). Pontszámban és helyezésben javult a nagyközség csapata, de szurkolóik — joggal — ennél többet várnak kedvenceiktől. Horti NVSK (járási bajnok és osztályozó második helyezett —- 12. 20). A képzett. játékosokból álló újoncgárda bravúrok mellett, gyakran gyengélkedett. A fegyelmi bizottság által levont három pont egy hellyel vetette vissza őket a táblázaton. Selypi Kinizsi SK (14. 17 — 13. 19). A jobb sorsra érdemes cukorgyáriak teljesítményével ezúttal sem lehetnek elégedettek szurkolóik. A javulás csak árnyalatnyinak mondható. Kompolti MEDOSZ SK (9. 28 — 14. 17). A Tarna-men- tiek újonc korukban sokkal jobb helyezést értek el. mint most. Az igazsághoz tartozik, hogy jobban „odafigyeltek” rájuk és sérülések is közrejátszottak az eredmények alakulásában. Mátraderecskei Építők SK (10. 27 — 15. 11). Nagyot zu. hatnak a derecskeiek is. s ráadásul még két büntetőpont is ..számáljukon” van. Végül csak azonos gólkülönbség mellett, több lőtt góllal sikerült megmenekülni az utolsó helytől. Besenyötelki TSZ SK (11. 19 — 16. 11). Az alsóháznak, így köztük a sereghajtó besenyőtelkieknek is szerencséjük. hogy az 1980 81-es bajnoki évben nem volt kiesés. (Folytatjuk.) Szigetváry József Méref Gyöngyösön (?) — Fegyremeki ugye függőben mjr n m mm ■ m Ki jón, ki megy? Telefonbeszélgetések, utazások, személyes tárgyalások időszakát élik a labdarúgó- csapatok, -egyesületek vezetői mostanság. Nincs messze ugyanis az az idő. amikor el kell kezdeni a felkészülést az augusztusban kezdődő új bajnoki idényre. A munkába pedig mind a Gyöngyösi SÉ, mind az Eger SE-nél új játékosokat is szeretnének bevonni, mielőbb. A kluboknál érdeklődtünk, de mindkét helyen óvatosak voltak, így hát az értesüléseink is félhivatalosak. Gyöngyösön várhatóan távozik a múlt évi kerettagok közül Ambntsz, Huszár és Szabó. Biztos, hogy ősztől GYSE-mezben játszik Fe- rencz. aki a Videotontól már a városba érkezett. Ismerősként fogadják a mátraalji szurkolók a csatár Tóth Ferencet is, neki a H. Papp SE és a H. Gáspár SE volt klubja — amig le nem szerelt. Mint ismeretes, az NB I_es DMVSC szabadlistára tette a balszélső Néreyt. A csatárral alighanem megegyeznek a gyöngyösiek! Fischli után két NB I-es csapat is érdeklődik — eddig ismert volt a dolog — viszont a GYSE-vel a Csepel már tárgyalásokat kezdeményezett. Péczely Szabolcs vezető edző július 13-án találkozik először a játékosállománnyal. Három héten keresztül napközis rendszerben tart a nyári alapozó munka Gyöngyösön. Az új csapat a július 25—26-i. a klub 75. éves fennállásának megünneplése keretében rendezendő négyes tornán mutatkozik be. Erre hivatalos az UEFA-kupában induló Videoton is! Egerben a két évre szerződtetett vezető edző. Szentmarjaii Tibor már július 10- én bemutatkozik a játékosoknak. Az ESE felkészülési menetrendje a következő: július 13-tól egyhetes tardosi edzőtáborozás lesz, ezt követően Egerben napközis rendszerű foglalkoztatás. Az erősítési tervben szerepel a Videoton volt válogatott kapusának. Kovács Lászlónak a megszerzése. A Fegyvemeki, Barta—Dákay esereügy- ben csak július 13-án születik döntés. A hírek szerint a szabadlistára tett Farkast a Rakamaz akarja leigazolni. Felmerült Patvaros klubcseréje is^ mint megtudtuk, ezt már a bélapátfalvi labdarúgó sem akarja. Űj csatár kerülhet a megyeszékhelyre a mezőkövesdi H. Trencsénvi SE-től. Amennyiben megegyezés jön létre a fogadó partnerral, az ESE a felkészülési időszakban, a formába hozás jegyében 2—3 mérkőzést Csehszlovákiában játszana. 1, Kőszeg—Buuxitb. 1—3 2 2. Fertősztm.—Körmend 4—1 1 3. Győri D.—Esztergom 5—1 1 4. Komárom—Szondi SE 5—2 1 5. Táncsics SE—Siófok 1—4 9 fi. D.-ú jv. Ép.—Szekszárd 4—3 1 7. Barcs—Kiss J. SE 2—3 2 8. KELTEX—ESMTK 4—3 1 9. Táliya—Nagyhalász 4—2 1 10. Tiszalök—Papp J. SE 2—3 2 11. Karcag—Szabó L. SE 4—3 1 12. Sz. Ctikorgv.—SZVSE 0—4 2 13. Orosháza—Sz. Vízmű ■ -4-1 Asztalos SE—Olefin SC 2—1 1 2—0 1 Nyeremények: 13+i találat (49 db) =34 M)8 Ft, 13 találat (1 db) = 23 0S1 Ft, 12 találat (1040 db) = 900 Ft, 11 találat (8531 db) —109 Ft, 10 találat (44 008 db) =32 Ft. lobdarúgó-osztályozó Földön és levegőben Vasárnap megkezdődtek a Nagy-Egeden az egy hétig tartó Eger Kupa nemzetközi sárkányrepülő-verseny küzdelmei. A szeszélyes időjárás miatt az első napon kevesebben tudtak a levegőbe emelkedni a vártnál. Képeinken a startra várókat, illetve egy, már felemelkedett versenyzőt kaptunk lencsevégre. (Fotó: Köhidi Imre) Gyöngyöshalász az ötödik telj úté Mint ismert, a megyei labdarúgó-bajnokság első 5 helyezettje jutott a területi bajnokság mezőnyébe. Helyettük a négy járása bajnok (Domoszló, Pétervására, Poroszló. Tamaörs) és az osztályozó győztese léphetett helyükbe. Vasárnap délután találkozott Kápolnán az osztályozó két pontveszteség nélkül álló csapata, a Gyön- gyöshalész és a Verpelét. A halásziaknak már a döntetlen is elegendő volt a sikerhez. mivel azonos gólkülönbség mellett több gólt lőttek. Az eredmény: Gyöngyöshalász—Verpelét 0—0. Kápolna, 600 néző. V: Po- lonkai. Gy. kalász: Jakab — Barta, Tóth Gy., Tóth J., Sim. kó. Szabó. Bársony, Márkus. Győri, Gáspár (Király Z.), Harmath J. (Harmath I.). Edző: Bársony József. Verpelét: Baráth — Székely, Fodor. Lakatos. Swarc- kopf. Váradi J., Földi, Szo- boszlai (Oroszi), Erdélyi I., Meng.yi Gy., Mengyi Z. Edző: Erdélyi István. Az első negyedórában úgy tűnt, hogy a halásziak gólokkal nyerik a találkozót, nagy fölényüket azonban nem tudták gólokká váltani. Később feljöttek a lila-fehérek és ezt követően kiegyensúlyozott küzdelem folyt. A hajrában a verpelétiek mindent egy lapra tettek fel — mert nekik csak a győzelem lett volna jó —, fergetegesen rohamoztak, de a Gyöngyöshalász védelme kitűnően zárt. sőt két gólveszélyes ellentámadásuk is volt. Nagy iramú, sportszerű küzdelemben, kitűnő játékvezetés mellett Igazságos pontosztozkodás történt, ami a gyöngyösi járás második helyezettjének jelent sikert. A jól küzdő verpelétiek emelt fővel hagyhatták el a játékteret. A halásziakat nagy ünneplésben részesítettéit lelkes szurkolóik. Az Bsztályozö végeredménye; 1. Gy.-halász 3 1 1 — 3.1 3 2. Verpelét 3 1 1 — 3.8 3 3. Kisköre 3------3 1.3 — Q tNwUsSif, MSI. Ä» t, kedd H**es Kupa CSB Hatvanban Bi« 135 m Bélapőtfaluii Csak röviden... Hatvanban, a eukorgyári kultúrotthon bán Vadászi János megyei sakkszövetségi titkár nyitotta meg a kétnapos tornát. Sajnálkozását fejezte ki a létszám csökkenéséért. pedig az előzetesek alapján joggal számítottak több részvételre. Ami pedig ugyancsak elgoldol- kodtatő, hogy megyénkből olyan csapatok is távol maradtak, akiknek elindulása elvárható lett volna. Schmidt Gábor versenybíró irányítása mellett, példás sportszerűséggel küzdöttek a serdülő fiatalok, közöttük a bélapátfalvi négyes — Zolnai. László, Vass Gy., Kormos G. összeállításban. Az 5. fordulós körmérkőzés után kellemes Heves megyei siker született. A Bélapátfalvi Építők SK csapata jó benyomást keltett, kiegyensúlyozott. magabiztos játékai minden együttest legyőzve, megérdemelten szerezték meg az első helyet. Éltáblásunk. Zolnai Sándor megyebajnokunk teljesítményét dicsérhetjük mindenekelőtt. aki 4.5 pontot szerzett úgy, hogy legyőzött ellenfelei között első osztályú versenyző is volt. A hatvani csapat, nem lett utolsó, így teljesitményük- k«j végül is elégedettek lehetünk, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy elméleti képzést még nem kaptak és a torna előtt öt nappal lehettek először ösz- szehíva, a jövőt illetően reménykedhetünk. A forduló eredményei l.: Zalaegerszegi Volán—Statisztika PSC 0,5—3.5, Hatvani KVSC—Bélapátfalvai ÉSK 0—4. Pénzverő SE— Óbudai Petőfi SK 0—4. 11. Statisztika PSC—Óbudai Petőfi SK 2—2. Zalaegerszegi Volán—Hatvani KVSC 3.5—0.5 Bélapátfalvai ESK —Pénzverő SE 3.5—0.5. 111. Óbudai Petőfi SK—Bélapátfalvai ÉSK 1—3. Hatvani KVSC—Statisztikai PSC 0— 4, Pénzverő SE—Zalaegerszegi Volán 0.5—3,5. ÍV.: Zalaegerszegi Volán—Óbudai Petőfi SK 2.5—1.5. Hatvani KVSC—Pénzverő SE 3—1. Statisztika PSC—Bélapátfalvai ÉSK 1—3. V.: Óbudai Petőfi SK—Hatvani KVSC 3.5—0.5. Pénzverő SE —Statisztika PSC 0.5—3.5, Bélapátfalvai ÉSK—Zalaegerszegi Volán 2.5—1.5. Végeredmény: 1. Bélapát- falvai Építők SK 16. 2. Statisztika PSC 14. 3. Óbudai Petőfi SK 12, 4. Zalaegerszegi Volán SK 11.5. 5. Hatvani KVSC 4, 6. Pénzverő SE 2,5 ponttal A hét végén, több színhelyen zajlottak az atlétikai Európa Kupa elődöntői. A magyar férfiválogatott Varsóban szelepeit, s a hevesi Nagy István is rajthoz állt. Első nap 100 méteren — a megengedettnél nagyobb hátszéllel — a fennálló országos csúcsnál jobb idővel, 10.28 mp-ce! lett második a lengyel Woronin mögött. Másnap 200 m-en harmadik helyen ért célba 20.85 mp-es teljesítménnyel. Tagja volt a 4X100 méteres és a 4' 400 méteres váltóban országos rekordot futó négyesnek. A férfiegyüttesünk a pontversenyben harmadikként csak Lásson tisztázódik, hogy a külföldi szereplésre engedélyt kapott magyar labdarúgók közül ki, hol játszik a jövő idényben. A legújabb hírek szerint Tóth András az Ű. Dózsa középpályása és Kocsis István a Bp. Honvéd védője a belgiumi Lierséhez szerződött. Ugyancsak Belgiumban rúgja a labdát az 1981—82- es idényben Martos Győző az EK /,.B” döntőjébe került, míg a Norvégiában versenyzett magyar női válogatott kiharcolta az Európa Kupa „A” döntőjébe jutást. ★ A XVII. hortobágyi lovasnapok keretében fogathajtó- versenyre is sor került. Az egyéni győzelmet Bálint Mihály (S?iivásváradi MEDOSZ) szerezte meg 33 hibaponttal. •ér EMG SK—H. Gásvár SE 1—0 (1—0). Labdarúgó Nyári Totó Kupa mérkőzés, Sasa Volán, és Kozma Mihály a Bp. Honvéd volt futballistája. Mucha József (Ferencváros) a belga Waregemhez írt alá, míg Bálint László az FC- Brugesben két évet eltöltött hátvéd a második ligás francia Toulouse-t választotta új egyesületként. Fazekas Lászlónak még tart a szerződése az Antwerpennél, míg Müller Sándor ugyanebből a klubból valószínűleg az ali- cantei Hercules csapatához kötelezi el Magyar labdarúgók külföldön halom. V: Temesvári. G:Fál L. Két mérkőzés után pont nélkül áll a hatvani honvédgárda. s ezzel az északi csoportban az utolsó helyen áll. ★ Az egri járás női kispályás labdarúgó-bajnoka címéért Hevesaranyoson, torna keretében mérkőztek meg a benevezett együttesek. A végeredmény: 1. Hevesaranyos, 2. Verpelét. 3. Eger- bocs. 4. Bükkszék. 5. Dem- íén. A győztes csapat lett egy esztendőre a vándorserleg védője. Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alább közölt időpontban hálózatszerelési munkák végzése miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1981. július 8-án 7.00— 16,00 óráig és 1981. július 9-én 7.00— 16,00 óráig: Kistályai út. Tihaméri út. ÉMÁSZ Vállalat. Egri Kirendeltsége