Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-25 / 173. szám
X b évforduló jegyében Nemzetközi labdarúgótorna Gyöngyösön, az Egri úti porttelepen ma délután kez- ődik ed a jubileumi év je- yében meghirdetett nemzet- özi labdarúgótorna. mezen a vendéglátó Gyöngyö- i SE társaságában az iraki adogatott, az NB I-es Vi- leoton, valamint az NB II- s Honvéd Bem SE szerepel l négyes tornán mindegyik sapat két mérkőzést játszik, i győztes három pontot kap. níg a döntetlenül végződő isszecsapásokat 11-es rúgá- okkal döntik el, s itt a fyőztes jutalma kettő, a vesztesé 1 pont lesz. A végié sorrendet pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönti el. Erre a 'tómára máx új jegykiadási rendszer alapján vásárolhatják meg belépőjüket az érdeklődő nézők. Az Egri úti 1-es és 2-es pénztárnál a felnőtt jegyeket, a Honvéd utcai 3-as számú pénztárnál a nyugdíjas, katona és diákjegyeket árusítják. A részletes program. Szombat Ifi óra: Videoton—Bem SE. 18 óra: Irak—Gyöngyösi SE. Vasárnap 10 óra: Irak —Bem SE. 18 óra: Videoton —Gyöngyösi SE. Bajnokcsapataink Slrokl Ymsas Ifi és serdülő A siroki ifi csapat. Álló sor (balról jobbra): Zagyi István edző. Barna. Czikora. Hajnal, Hajdú I., Hajdú H., Tamási, Zrnbkó, Cseh József intéző. Guggolnak: Pelle, Szatmári, Liptai. Gál, Szűcs, Gyetvai. A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban szoros küzdelemben dőlt el a bajnoki cím sorsa a siroki fiatalok javára, akik két ponttal előzték meg az Eger SE II- őt, és a Béla pátfalvát. A Fémművek gárdája a 32 mérkőzésből 24-ét megnyert, hatszor döntetlenül mérkőzött, és a mezőnyben a legkevesebbszer. csupán két alkalommal hagyta el vesztesen a játékteret. A 110 lőtt gól ellenében 35-öt kapott. A házi góllövőlistán a balszélső Balogh végzett az élen 22 találattal, megelőzve a 20 gólos Czikorát és a 13 gólos Zrupkót. Zagyi István edző legtöbbször a Hajdú—Hajnal. Gál, Szűcs, Liptai, Pelle, Czikora, Szatmári. Zrupkó Tóth. Balogh, ösz- szeállítású csapatot küldte pályára. Hajdú, a tehetséges kapuvédő a területi bajnokságban felújított első csapat kerettagja lett. A siroki- ak bajnokságukat a kitűnő tavaszi hajrának köszönhetik. A serdíüő-hajnokságban aranyérmet nyert Siroki Vasas együttese hat ponttal előzte meg az Eger SE II.-őt és 11-gyel a bronzérmes Apcot. Kezdetben senki nem számított rá, hogy a 32. forduló lejátszása után a liszkóvölgyi fiatalok ilyen magabiztosan jutnak az aranyéremhez. A második fordulóban ugyanis súlyos, 14—0-ás vereséget szenvedtek Gyöngyösön! Ezt követő- . en rendezték a sorokat «és 30 fordulón át veretlenek maradtak. A piros-kék színekben játszó gárda 25 mérkőzést megnyert, hatszor döntetlenül mérkőzött, és csak egyszer hagyta el vesztesként a játékteret, a 140 lőtt gól ellenében 38-at, kapott. A megyei bajnokság három korosztályának 50 csapata közül egyedül a siroki serdülők „ú&zták meg’’ egy vereséggel az 1980—81. évi bajnoki mérkőzéssorozatot. Patvaros János edző legtöbbször a Bäder—Naár, Szvorény, Borosi, Osztafin, Tajti. Horváth. Bu- jáki, Danó, Doktorics, 'Erdélyi összetételű csapatot szerepeltette. (sz. j.) A siroki serdülő csapat. Álló sor (balról jobbra): Palvaros János edzíi. Osztafin. Szvorény, Naár, Tajti. Horváth. Bu- jáki. Erdélyi. Borosi. Doktorics. Cseh József intéző. Guggolnak: Jacsó, Pilipkó, Danó, Varga, Bolla. Elöl: Báder. Szombati sportműsor Motor: Országos hegyi gyorsasági verseny, a 24-es út, parádsasvári elágazástól, 12 30 Kézilabda: Mátra Kupa férfi torna. Gyöngyös, Vak Bottyán Szakközépiskola. 9. ökölvívás: Bornemissza ifjúsági emlékverseny, elődöntők, Eger. Kemény Ferenc Sportcsarnok 16. Sakk: Agria Kupa vegyes mesterverseny, Eger, Klapka U. 11. Természetjárás: Bányász Kupa minősítő versenyek, Felsőtárkány, KISZ-tábor 7. Tömegsport: HVDSZ sportnap. Gyöngyös. Zalka sporttelep. 9. Munkahelyi olimpia egri városi kispályás labdarúgóverseny, stadion, salakos pálya. 9. Labdarúgás: GYSE jubileumi torna. Gyöngyös. Egri úté sporttelep. Videoton— Bem SE 16, Irak—GYSE 13 órától. FÜSZÉRT EGRI RAKTÁRHÁZA FELVESZ targoncavezetőt, élelmiszer, vegyi szak- és segédmunkásokat, vagy érettségivel rendelkező férfi, női dolgozókat árukiadó, druátvevó, raktárost, csomagolói munkakörbe. 5 napos heti munkaidő. Bérezés kollektív szerződés szerint Jelentkezés: Eger, Lenin út 198. ELVESZETT: PANORAMA Szálloda és Vendéglátó Vállalat Népkerti Söröző, 121. Eger bélyegzője. A fenti lenvomatú bélyegző 1981. július 20-án 0,00 órától érvénytelen. ELVESZETT a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem Kutató Intézete, Kompolt 4. MNB 350—90171—0244 feliratú bélyegző, használata 1981. július 22-től ÉHVÉNYTELENl ■ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szereteti férjem, édesapánk, nagyapánk, ID. FÖLDI ISTVÁN temetésén részvételükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BÖTA BERTALAN temetésén részt vettek és bármilyen módon részvétüket nyilvánították. Gyászoló család APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS Víz-, bbzpontifUtés- sterelfl és hegeszt« szakmunkást keres alkalmazottnak kisiparos. Érdeklődni 18 óra után. Kovács, Eger, Csákány u. 37. II1.3.__________________ Rokkant nyugdíjas bedolgozást vállalok. Varrás és kötés nem érdekel. Értesítést a kővetkező címre kérek. Kiss Józsefné 3082 Apc, Mária út ti. kezdő gépírőnő (érettségivel), állást változtatna Gyöngyösön. Ajánlatokat „Augusztus 1181" jeligére. Gyöngyös, PÉJIS. ____________ T ársasházak és családi házak redőnyö. zését, vállalom, tok nélküli ablakra is. Ot színből választhat. Mlkö György kisiparos. Gyöngyös. Hunyadi út 9. sz. Telefon: 11-104. Érdeklődni és rendelést leadni lehet Egerben is. a 15-247 telefonon. KIOSZ Heves megyei titkársága hivatalsegédi (takarítói) munkakörben 1981 augusztus 1-től felvételt hirdet. Jelentkezés: Eger. Csiky S. u. 32. Eladó szilvásvárad! 3 szobás, fürdőszobás, szuterénos, garázsos. összkomfortos üdülő, vagy egri családi házra elcserélem. Érdeklődni Eger. Vécsey u. 34. ABC-n túl. ___________________ E ladó Egerben 2 szobás. konyhái, fürdőszobás. garázsos. komfortos ház. Érdeklődni Vécsey u. 34, ABC-» túl. Egerszalrtk, Kossuth u. 164. sz. alatti kertes családi ház, tőhoz közel eladó. Érdeklődni Eger- szalók. Kossuth u. 13.____________________ G yöngyösön 53 négyzetmétere« OTP-öröklakásomat sürgősen eladnám Kp + OTP-átválla- lással, gyöngyösi telefon : 18-215. este 20 órától.______________ G yöngyösi tanácsi. I. emeleti 2 szobás, összkomfortos lakásom elcserélném Gyöngyös melletti, kis kertes házért. ..Minden ház érdekel 1169” ieligére. Gyöngyös, Pf. 11». Gyöngyösön. Jászsági u. 8. alatt 4 férfi részére albérleti szoba kiadó. fürdöazoba-haszná- lattal. Érdeklődni 17 órától, Juhászné,___ G yöngyösön, a Körösi Csorna Sándor úti 16. sz. alatti kis családi ház eladó és 8 FOSÉÉRT melletti garazssoron garázs eladó. Érdeklődni a fenti címen. Eladó 49 négyzetmé- IZ-s rendszámú 412- vattacukorkészítT teres. egyszába- es Moszkvics eladó. gep eladó. Erdelc- hallos összke.nfor- Érdeklődni szombat, jödnl: Halmajugr», tos öröklakás. Ér- vasárnap nap. Kossuth u, 206. deklődni Gyöngyös, Kerecsend. Béresé.—-—-—^ ^ Szabadság *r 4. 1/ art üt 1 “Efelel-ínoár és“? u„ ese, 13-232, telefon 4 és fél ^ éves Lada 2”-os szivattyú, ________________________ 1300-as eladó. Cím: üzemképes állapotM akláron. Akác u. Szederkénypuszta 39. -Dín. Gyöngyosiia- 7. sz. alatt ház el- ub írsz. 1200-as Zsi- lasz, Dózsa Gy. u. adó. Benzinkúttal gUü igényesnek el-30. sz. Erkiflé, szemben.______________adó, Égerbocs. Al- Regi pénzérméket K is kertes család» kotmár.y üt 18. vennék. Levélcím: ház eladó. Cifraka- Trabant Combi. ZC Budapest. 1365. Pos- pu u. 3. Érdeklődni rendszámú eladó, tafiók: 665. Mária u. 5,__________Abasár. Kossuth u. vásároljon kuvaszT isza II-nél 150 n.- 51_______________________ kölyköt. győztes teöl üdülőtelek aür- Kflross Zár:* hibás nyészpártól. Meg- gősen. olcsón. eladó, gkoda 105-őst ve- vesztegsthetetlea Érdeklődni Bánkúti. s2ek> 3 éveset. Fe- házőrző, megbízható Eger, Beloiannisz u. kete Ferenc. Gyön- barátja a gyerme- 8.. mindennap 17 gyöSj Kócsag u. 16. keknek. 3326 Osto- óra után. j. 22. roa. Hunyadi út 66.1 Egerszalókon 2 szo-Tgo Trahant Mihók. ba-öaszkomfortos, special új karosz- Rotációs motoros- kertes családi ház szériával, futóművel kapa eladó Víg Jo» sürgősen eladó. és motorral, gyártási zsef, Gyöngyös, „Készpénz 4SI' Jel- év 1981-re módosít- Eethlen u. 23,_______ V iwumánl??!* ílad,0, jrd**' Nutria minden azu>- tóbe.. Alkotmány u. íődm Gyöngyös, Jí-ben eladó. Érdeleh-----------------------------kai u. 49.______________lődnl lehet mindenE gerben. Kiskanda ue rendszámú Tra- nap. Ludas. Vaaut 2. fszt. 1. 2 1/2 szó- bánt SOl-es eladó u 6. bás szövetkezeti la-Érdeklődni lehet 19 Fiadé"175 i-es Lehel lkődn,eGd.rav u «' ff4“1- teleÍ9»: hútőtzekrén “ Bio Dobrádl y «•11116:____________automata mosógép. E° :°------------------— IH frsz. Zsiguli, m®- kétlapos viUanyr?E ladó 3 szoba, két torhibás. eladó. zsó. Eger. Attila u, erkelyes. ösazkom- E?er, Bére út 12. 42.. 17 óra után. télé?' ^szövetkezett Zasztava PL rend- CJ PVC-padló 1,50 „„i. kn nTP számú, lejárt műsza-m széles. 40 ím elátvállalással Eger kíva: és 5 db radlíl adó- 1 m 110 rt - K m ,, m ez- gumival eladó. Kun Imre, Eger, Kadeklódrn' délután 2- telefon: pás uJL_____________ 6-ig. 14-254, az esti órak- Eladó 4 hengeres, 23 Nacvtálvári házhelv ----------------------------lóerős R 124-es, néeladó ‘ 4Érdeklődni E,ad<> s*oda ezres, met gyártmánya Eger, Deméndi 18. Főiskolai végzettséggel. angol nyelvtudással fiatal nő bárhol, bármilyen állást vállal. ..Lakás szüksége«” Jeligére az egri hirdetőbe. Lakóhely változás miatt 49 éves férfi könyvelő. munkaügyi. gépjármű és szállítás-ügyintézői szakképesítéssel elhelyezkedne Egerben, vagy környékén, tsz-ben Is. 10 :;ÄV«fc -intéiteü • ,.gy a - korlattal gazd. ve/... v-agv gondnoki állás is érdekel. Ajánlatokat ..Gyakorlott” jeligére az egri hir-, .detöbe kérem. Alkotmány u. 2. INGATLAN Egerben, a Kőporoson, közvetlen a műút mellett levő. npgy- méretű pincémet eladnám. „Bikavér” jeligére az egri hird etőbe. Kettős/obás lakás sürgősen eladó. Érdeklődni Hatvan, Keravill. _____________ S zihalom, Jókai út 2. sz. alatt! családi ház betegség miatt eladó. Irányár: 30 000 Ft kp. Érdeklődni lehet mindennap. Kertes kétszintes családi ház. alápincézve, garázzsal, nagy melléképülettel. fóliás kertészetre berendezve, azonnal beköltözhetően eladó, sürgősen. Varga János. Jász- fényszaru. Vorosilov 1. Érdeklődni vasárnap délelőtt. Budapesti, tanácsi, zöldövezeti. 46 m5-es, egyszobás. komfortos. erkélyes lakásom egrire cseré. lem. „Legalább kétszobás” jeligére Budapest Felszabadulás téri Hirdetőbe.__________________ B útorozott szoba fiatal. gyermektelen házaspárnak, fürdőszoba-. konyhahasználattal kiadó. Eger, Rákóczi út 60. V-16. __________ G yöngyösön építésre alkalmas telket vennék ..Beltelek 1178” jeligére, Gyöngyös. Pf. 115. ____ V écsen, Kossuth u. 38. sz. alatti 2 szoba-komfortos. 500 ‘négyszögöl telekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszihen.___________ H áromhzobás, fürdőszobás,' garázzsal "ellátott.; ésalácli,/kertes ház, eladó. ..Füzesabony, Sziklai S. út 2. Megtekinthető' mindennap 17 órától.___________________ J árdánházi 3 szobás, ‘szuterénos. fürdőszobás. mellékhelyiségekből álló családi ház 300 n.-öl telekkel eladó, vagy elcserélem egri, vagy .Eger környékire. Érdeklődni Eger. Olasz u. 1. I. em. 3., vagy 4. ajtó.___________■ Családi ház. saroképület. emeletre is alkalmas, eladó. Eger, Tizeshenvéd U.3L ____________________ É ladó azonnal beköltözhető, 60 négyzetméteres 2 1/2 szobás. komfortos öröklakás. Gyöngyös, Batthyány tér 35, II., 17 órától. kertes ház eladó. Érdeklődni lehet Eger, Kertalja út 23. alatt.____________ K ál, Bajcsy u. 85. sz. alatt beköltözhető családi ház eladó. Érdeklődni Bajcsy u. 77. karosszéria-javítás- Diesel-traktor, gyára , szoruló, nemrég ri platóval. 1000-ls ■ . felújított, százasba prizmás vaseszterga. Eladó Eger. Lenin is beépíthető motor-lapos szíjhajtású, úton íAFTT mellett) ra^ rádióval, jó gu- minden tartozéka teljesen alápincézett jóikkal, jó akkuval, megvan. SF—2 jelű garázs. Érdeklődni teljes tartozékkal. 18 íóerős Diesel-mo. 17-763 telefonon._____Tiszanána, Arany út tor, gyárilag összeE ladó Siófok köz- 48.. Horváth. épített szivattyúval; pontjában, a Ta-IK-s Wartburg, ©j. vontatható. Érdek- nácsház utca 6. iV. eladó. Eger, lődnl: minden páemelet 16. szám kallómalom u. 9. Vl! ratlan nap és ünalatt 2 szoba-ó^sz-3 nepnap. Dénes AndkáSm,kn°V oíp"/- ^es 1% VéCt' Tincsic3 Vállalássá], nzon-- ^í* 4 személye, kemaéagel csrtn “lsd6 ' Eger. Pi"faítor., Érdeklődni a hclvl Kertész út 102. Ér- szű’ődaralő eladó. Érdeklődni a nely n>n Eger, Mária u. 5. színen, az esti órák- gj»— t. ...F.- —-—-—:--------b án. Orbán Dénes. Átalakított 250-as 120—1*0 kg os bizo- -----------------------------j7y~ MZ és egy kis Ba- sertéséit eladók. Ba3Sä wít*addta gisrAnffy& rés magányt M- 133:_____________5**^ g ozó nő, városköz- Jó állapotban levő Eidótelek. Ersor 42. ponthoz közel. ..Pon- 60l-es Trabant el- Tulipánhagyma nagy tos fizető” jeligére adó. Érdeklődni választékban kan- az egri hirdetőbe, egész nap. Andor- ható. Bárdos And- Alkotmány u. 2. naktálya. Rákóczi rés. Makó, Tinódi u.----- út 312. 2 E gri belvárosi, 3 szobás. I. . emeleti Eladó 1500-as Polski karosszéria- Bontott cseré*>tu- J lamint padlásszobáidő. .„vagy családi-í11^*- f?i ho1 basznalatos S hazrái cserélhető. cm vastagságú sz:Tefefon: 14-821. Jóteiek |rsor 42 getelöanyag eladó.’ •“ , aoteteK, krsor 42. EBer^ Kőnyök üt 23. Albert F. u. 8. HL farkaskutya. nincs 'veszettség ellen beoltsa. Kun Andorné könyvkötő. Eger, ?k. Jókai u. 5. JÁRMŰ 7 50" es Z,tartava eladó. Abasár, Ftíu. 48. Jó állapotban levő. 2X33 tvattos. 4 részből álló zenetorony __________________zeneszekrénnyel és 601-es • Trabant és Augusztusban ellő. két hangfallal, vaETS 250-es MZ el- négyéves tehén el- lamint 2X33 wattos adó. Tordi László, adó. Besenyőtelek, SILVER típusú mu- Eger, Mikes K. 61. vőröshadsereg út ztkeenter 2 naagialszj______________. yon. _ _________ lal eladó, részle're V olkswagen I30i-as Bélyeggyujteménv is-. Megtekinthető kifogástalan álla- albummal együtt 5fész, nap:, Su*ánXi pótban eladó. Recsk. eladő. Érdeklődni Jözset, szilvást árad, Táncsics jlt 20._____lehet Tamás László. Rorsa ut 3. N égy és fél évesH óve«. Zrínyi u. í| Wartburg de Luxe B. fii, emelet 2. eladó. Erdőtelek, Zongora eladó. Eger I Lehel u. 1.__________Vak Bottyáe u. 5 Most vizsgázott UTftzt- 1., du. lg órs 59-87 frsz. Skoda S?1^100-as személygépko- s« 10 év**- karos szenest eladó. Erdeklód- iíV“* 0 "edélytfH mentes.' ni lehet Verpelét. Sío3 Cíí, nyugdíjas iparos vaKossuth út. 100. alatt. . pjl*' gvok. Korban hozMÍ-S-Träbäiir Eim. Dobó8' trt "í^Játek- lG-s. felújított ma- bolt mellett az ud- -neníe? torral eladó. Érdek-varban. mentes, éltéit, vagy lődni Fffer Zjtta ---------------------- özvegy asszony isM íj 17 rn ló Bárányok. King, meretségét keresem.' n—Texán. Mondén ea- házasság céljából. Jó állapotban Ske- lambok eladók, kői- Lakásom van. „Vár- dR Octávla Combi tőpárok. Érdeklődni lak" Jeligére az ageladó. Eger. Pe«ő út bármikor. Kisköre, ri hirdetőbe. Alkot- 4., vírállomásraáL Széchenyi u. 28. mány u. í. A HEVES ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ PÁLYÁZATOT HIRDET A -II. FÉLÉVBEN HEVES NAGYKÖZSÉGBEN BEÜZEMELŐ 900 ADAGOS ÉTTEREM-PRESSZÓ VEZETÖHELYETTESI MUNKAKÖRÉRE. Pályázati feltételek: — szakács képesítés, vezetőszakáes munkaJcörl gyakorlattal; — üzletvezetői bizonyítvány; — egyéb alkalmazási feltételek (büntetlen előélet, működési bizonyítvány). Jelentkezni lehet: az áfész személyzeti vezetőjénél, Heves, Tanácsköztársaság tér 16. Telefon: 10. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk és nagyapánk, VIRÁG VILMOS az Iparcikk Hfsker. Vállalat nyugdíjasa, életének 65-ik évében, váratlanul elhunyt. Temetése 1981. július 27-én 14.00 órakor lesz az egri Hatvani-temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindenkinek, akik drága édesanyánk, DR. SZEMERKÉNTI BERNATNé elhunyta alkalmából részvéttel és együttérzéssel fájdalmunkban osztoztak. Dr. Szemerkényl László és a gyászoló család A Heves megyei Tanács Építőipari Vállalat pártszervezete, szakszervezeti bizottsága és gazdasági vezetősége mély megrendüléssel tudatja, hogy hosszú szenvedés után JORDÁN MIKLÓS, vasbetonszerelő 1981. július 23-án elhunyt Az elhunytat a vállalat saját halottjának tekinti. Temetése 1981. július 28-án 14.00 órakor lesz az egri Kisasszony-temetőben. A Hm-i Tanács Építőipari Vállalat és a gyászoló család H5 ;