Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-24 / 172. szám
I CSÜTÖRTÖK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR ! Választás a nyugtalan Iránban ELNÖKVÁLASZTÁST és részleges parlamenti vá- j ! lasztást tartanak ma a nyugtalan Iránban. Csupán \ ezen a héten három olyan gyilkossági kísérletről érkezett jelentés Teheránból, amelynek célja minden bizonnyal a péntekre kitűzött választás megzavarása volt. Hétfőn magát az egyik elnökjelöltet, Aszgarol- ladi-Moszalmant, az Iszlám Köztársasági Párt vezető alakját sebesítették meg. Szerdán a kormány tagjának, Segerf Naghainak, a közoktatási minisztérium államtitkárának az életére törtek ismeretlen merény- lök, csütörtökön pedig az iráni parlament, a Medzs- lisz egyik képviselőjére lőttek rá. Vajon mi az oka a közép-keleti országot megbénító nyughatatlanságnak, a terrornak? Kik a felelősök az elmúlt másfél esztendőben elkövetett 48 robban- ' tásért? Ezekre a kérdésekre a hivatalos válasz mindmáig várat magára. Ugyanakkor igazat lehet adni az iráni hivatalos szerveknek, amelyek leszögezik: azok a kis csoportok — jobbára névtelen terrorszervezetek —, amelyek idáig magukra vállalták az iráni merényletek elkövetését, — köztük az Iszlám Köztársasági Párt székházának 74 áldozatot követelő felrob- ' hántását —, a főbűnösöket próbálják rejtegetni. ; HOGY VALÓJÁBAN KIK IS A FÖBÜNÖSÖK, ezzel kapcsolatban több variáció is létezik Iránban. A legerősebben az a hivatalos személyiségektől származó értesülés tartja magát, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálata és annak iráni ügynökei állnak a színfalak mögött. A Medzslisz elnöke, Rafszandzsani például nemrégiben közölte, hogy a CIA egységfront- ’ ba tömörítette az Iránban fellelhető összes ellenzéki ; csoportokat — a szélsőjobbtól az ultrabalig, amelyeknek egyetlen közös céljuk a fennálló államrend megdöntése. | Baniszard eltávolított iráni elnök június 12~e óta ismeretlen helyen tartózkodik, s nem hajlandó „nyil- ' vánosan felelni elkövetett bűneiért”. Sőt, július első napjaiban rejtekhelyén találkozott az AP tudósítójá- ; val, s az interjúban felhívta az iráni népet, hogy ! szálljon szembe a jelenlegi rezsimmel. A mai elnök- 1 választás egyik zavaró elemének tartják egyébként Baniszadr legutóbbi levelét is, amelyet Hamburgban í élő iráni emigránsok hoztak nyilvánosságra. A levél- ‘ ben az önmagát Irán Választott elnökének nevező Ba- | niszadr megbízza az. iszlám ellenzéki modzsahedin : khalk vezetőjét, hogy alakítsa meg az „ellenzéki ta! nácsot”. Ez a testület — írja Baniszadr — törvényit hozó szervként működne a „szabad választások” meg- j tartásáig. A MAI ELNÖKVÁLASZTÁS FÖ ESÉLYESÉVÉ — ! különösen az Aszgarolladi-Moszalman elleni merény- \ let után — Radzsgj miniszterelnök lépett elő. Esé- ; lyeit növeli, hogy bár jómaga formálisan nem tagja az 1 Iszlám Köztársasági Pártnak, élvezi az uralkodó iré- I ni politikai párt bizalmát. Teheráni megfigyelők a ! kérdést nem is úgy teszik Tel, hogy megválasztják-e ; elnökké Radzsait. Hanem így, és ez sokkal fontosabb: ; képes lesz-e a belső ellenzék elszigetelésére, s a rég I óhajtott nemzeti megbékélés megteremtésére? Sere* Attila „Kambodzsa-értekezlet” Az izraeli tüzérség a menekülttáborokat Icvl Folytatódnak a fegyveres akciók SZÓFIA Mély részvétellel kísérték csütörtökön Szófiában utolsó útjára Ljudtnilc Zsivkovát. a BKP KB Politikai Bizottságának kedden rövid betegség után elhunyt tagját, a Kulturális Bizottság elnökét. A gyászszertartáson több ország küldöttséggel képviseltette magát Az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar kormány képviseletében Aczü György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese vett részt a temetésen. MILÁNÓ Csütörtökön Milánóban a Vörös Brigádok terrorszervezet ötvennapos fogság után szabadon engedte Ran- zo Sandruccit, az Alfa Romeo gyár egyik vezető tisztviselőjét. akit június 3-án raboltak el — közölték csütörtökön nyugati hírügynökségek. WASHINGTON Az Egyesült Államoknak „saját érdeke”, hogy a „lehetséges szovjet agresszió elrettentetésére" harckocsikat és légvédelmi fegyvereket adjon el Kínának — jelentette k.l szerdán Arthur Hummel, az Egyesült Államok leendő pekingi nagykövete az amerikai szenátus külügyi- bizottsága előtt. LONDON , Pakisztán még az Idén nyáron előállíthatja az első atombombáját, s azt egy kínai kísérleti telepen próbálhatja ki ez év végéig — jelentette csütörtökön a New Scientist Magazine című londoni hetilap. MOSZKVA Július 25—30. között Hivatalos baráti látogatásra szovjet hadiflotta-egység látogat Líbiába. A hajók a flotta egyik .. ellentegernagyának parancsnoksága alatt érkeznek. Tripoli kikötőjébe. VARSÓ Csütörtökön, több napos szünet után, Varsóban folytatódott a Független Lengyelország Konföderációja (KOR) elnevezésű illegális politikai párt vezetőinek pere. A letartóztatásban védekező Mnczulski, Szeremeti- ew és Stanski, a szervezet három vezetője az ideiglenes letartóztatás megszün- téséért folyamodott. Izrael, a Biztonsági Tanács tűzszüneti felhívását figyelmen kívül hagyva, csütörtökön is folytatta Libanon elleni fegyveres akcióit Mint a Palesztinái Fels/.a- badítási Szervezet egyik közleménye hírül adta, a palesztin erők csütörtökre virradóra meghiúsították az izraelieknek azt a kísérletét, hogy a dél-libanoni Kantara. illetve Humin el-Tahta közelében helikopterekről de- szant-alakulatokat dobjanak le. A nap folyamán az íz-, raeli naszádok Tyr kikötővárostól délre tűz alá vettek egy palesztin menekülttábort. Az izraeli légierő gépei csütörtökön a kora délutáni órákban lebombázták a déllibanoni Haszbani-hidat, — jelentette a WAFA palesztin hírügynökség. Az elpusztított objektum Bejrutot kötötte össze az ország déli részével, azon kevés hidak egyikeként, amelyek épen maradtak az elmúlt napok izraeli légiakciói után. A híd elpusztításával egy- időben az izraeli gépek megtámadták a közelben levő palesztin erődítményt is. Kísérletet tettek a szomszédos településen található palesztin állások megtámadására is, de az ott felállított Gyilkosság Isfahánban Isfahan közép-iráni városban csütörtökön reggel meggyilkolták a 40 éves Hasz- szan Behesti Hodzsatolttszlá- rnnt, parlamenti. képviselőjelöltet, valamint 4 éves unokaöccsét — gőzölte a teheráni rádió. A pappolitikust — aki a június 8-án meggyilkolt Behesti ajatollahnak. az Iszlám Köztársasági Párt vezetőjének, a legfelsőbb bíróság elnökének unokafivére volt —, és társaságában lévő 4 éves unokaöccsét otthona előtt lőtték agyon ismeretlen tettesek. A gyilkosok elmenekültek. Ugyancsak az iráni rádió jelentette, hogy csütörtökre virradó éjjel kilenc mudzsa- hedin gerillát végeztek ki a teheráni Évin börtönben. bösítő ellensúlyként — megtalálhatók lennének a Pol Pot-csoport, illetve Kambodzsa törvényes kormányának képviselői. S végül, van még egy nagyon fontos eltérés Kína és az ASEAN hosszú távú elképzeléseiben. Kína fő célja Vietnam meggyengítése, az Indokína fölötti ellenőrzés megszerzése. Ehhez pedig a feszültség állandósításán keresztül vezet az út. Az ASEAN azonban, noha minden korábbinál közelebb sodródott a pekingi törekvések támogatásához, ezt már nem látná szívesen. A Kambodzsával foglalkozó konferenciának az indokínai feszültség enyhítése szempontjából tehát semmi gyakorlati haszna nem volt. Bár Vietnam jóval a tanácskozás előtt többször készségét nyilvánította csapatai kivonására Kambodzsából, ha a külső erők is elfogadják a kialakult realitásokat, azt a kormányzatot, amely . — Pol Pot-éval ellentétben — politikája alapjaként hirdeti az együttműködést, a regionális nyugalmat, a felhívások nem találtak kellő visszhangra. Pedig a New York-i értkezlet kimenetele is jelzi: a térség problémáinak megoldását az érintett országoknak csak a Hanoi által javasolt módon, két-, vagy többoldalú megbeszélések ré. vén lehet elképzelni. Győri Sár.űor légvédelmi ütegek elűzték őket. Az izraeli tüzérség csütörtök délután is tűz alá vette a határtól elérhető közelségben levő palesztin menekült- tábort. Megtorlásul a pa- lesztin erők észak-izraeli katonai célpontokat lőttek. Lord Carrington brit külügyminiszter csütörtökön magához kérette Izrael londoni nagykövetét és kormánya nevében .,aggodalmának” adott hangot a libanoni területen folyó harcok miatt. Carrington — követve a szemfényfesztő amerikai taktikát — „fölszólította” Izraelt: járuljon hozzá a tűzszünetre vonatkozó javaslatok megvalósulásához. Begin miniszterelnök irodája csütörtökön közleményben utasította vissza Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter előző napi szemrehányásait, amelyek szerint „az izraeli mérséklet hiánya torpedózza meg Washington közel-keleti béketörekvéseit", A közleménytagadta. hogy a bagdadi atomreaktor elleni júniusi és a Bejrut elleni múlt heti izraeli bombatámadás futtatta volna zátonyra Habib amerikai különmegbízott közvetítői ténykedését. Csütörtökön Becsben megtartották a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások 24. fordulójának plenáris záróülését, amelyen felszólalt a szovjet és az amerikai küldöttség vezetője. Nyikola) Taraszov, a.szovjet küldöttség vezetője felszólalásában azt erhelle ki. hogy a NATO egyes tagállamainak fokozódó fegyverkezése és a katonai fölényre való törekvése negatívan befolyásolja a tárgyalások menetét. Nagy-Britannia nemzeti büszkeségében megsértett lordjai — főnemesei — méltó megtorlással válaszoltak János Károly spanyol királynak, amiért lemondta részvételét a királyi esküvőn. Károly herceg, trónörökös és lady Diana Spencer lövő szerdai egybekelésén. A kormány ellenkezése dacára úgy módosították az állampolgársági törvényt, hogy teljes jogú brit állampolgársáÁgrárreform Nicaraguában A nicaraguai Államtanács szerdán jóváhagyta az agrárreformról szóló törvény- tervezetet. A törvénytervezetet a kormányzótanács dolgozta ki a legjelentősebb tömegszervezetek képviselőinek bevonásával. Salvador Mayorga mező- gazdasági miniszterhelyettes a parlamenti szerepét betöltő Államtanács ülésén hangsúlyozta: az agrárreform-törvénynek mindenekelőtt az a célja, hogy felszámolja a nicaraguai parasztság óriási tömegeinek nyomorát és választ adjon a parasztság történelmi igényére: az általa megművelt földhöz való jogra. Az agrártörvény első cikkelye egyértelműen leszögezi mindazok földhöz való jogát, akik termelésre alkalmas területeket termelékenyen és hatékonyan művelnek meg. Az agrárreform első szakaszában hat megyében a 30 hektárnál nagyobb parlagon maradt vagy rosszul megművelt területeknek minősítendő birtokokat, míg az ország többi megyéjében a hatszáz hektárnál nagyobb területű birtokokat sajátítják ki. Az agrárreform értelmében a haszonbérbe kiadott földek automatikusan a bérlők tulajdonéivá válnak. Ez az intézkedés Nicaraugában nem ' kevesebb, mint 50 000 parasztcsaládot érint. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállamai nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy konstruktívvá változtassák a bécsi tárgyalásokat és hozzájáruljanak az első konkrét eredmények eléréséhez. Ennek érdekében javasolják, hogy a résztvevők haladék-' talanul állapodjanak meg katonai erőiknek a tárgyalások idejére történő befagyasztáséban. got adtak Gibraltár lakóinak a gyengébb brit gyarmati állampolgárság helyett. A spanyol királyi pár ugyanis azért nem utazik Londonba az esküvőre, mert Károly herceg és újdonsült felesége Gibraltárban száll a királyi jachtra, s indul Földközi-tengeri i ászútra és ebben a gesztusban a spanyolok, Gibraltár régi visszaigénylői, nemzeti érzésük megsértését látják. Haderöcsökkentési tárgyalások Sértődött angolok és spanyolok . Sikertelen próbálkozás r A nyári hónapokat Dél- kelet-Azsiában hagyományosan tájfunok uralják. Az idén egy politikai vihar előzte meg a természetieket, a Néw York-i „Kambodzsa- értekezlet”. Az ENSZ égisze alatt megrendezett nemzetközi tanácskozás valóra váltotta az indokínai szocialista államok előzetes aggodalmait: szovjet- és Vietnam- ellenes propagandafórummá vált. anélkül, hogy jottányival közelebb vitt volna a Kambodzsával kapcsolatos ellentétek megoldásához. Kínai-amerikai összjáték f Óhatatlanul is az az em[ bér benyomása, hogy az in- I dokínai országok bekerítésé- I re, s a szovjet pozíciók gyen. I gítésére törekvő kínai— f amerikai összjátéknak pon- | tos menetrendje van. Azese- ( menyek egyik mozgatója az litSl. július Z.i„ péntek amerikai politika, Reagan kormányzatának aktívabb délkelet-ázsiai diplomáciája. Egyre láthatóbb a törekvés egy olyan, Washington irányította tengely kialakítására, amelynek egy-egv pillére Peking, Tokió és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége, az ASEAN lenne. A „Kambodzsa-értekez- leten” például nyersen kiütközött az Egyesült Államok és Kína fellépésének összehangoltsága. A tanácskozáson mindamellett az is kiderült, hogy a fontosabb résztvevők egyetlen dologban értenek egyet. Abban, hogy nyomást akarnak gyakorolni Vietnamra csapatainak Kambodzsából való kivonása érdekében. A módszerekben, s még inkább Kambodzsa jövőbeni sorsának alakításában már eltérőek a nézetek. Az ASEAN tagállamai a nyomás . politikai-gazdasági eszközeit részesítik előnyben, míg Kínától nem idegen egv újabb fegyveres agresszió gondqlata sem. Haig Peking- ben tett, nagy feltűnést keltő kijelentései arra engednek következtetni, hogy az Egyesült Államok politikailag és anyagilag " ie kés« támogatni, egy Vietnam-ellenes indokínai akciót, jóllehet maga közvetlenül nem kapcsolódna be abba. Hozzátehetjük azt is, hogy az AESAN- non belüli törésvonalak jól érezhetők voltak a New York-i konferencián. Thaiföld, Kína, a Fülöp-szigetek Washington felfogásához áll közel, míg a szervezet legtekintélyesebb állami, Indonézia árnyaltabb, a Vietnam és Kína közötti lavíro- zásnak nagyobb teret engedő álláspontot képvisel. A sarokba szorított ASEAN Nemcsak az eszközök, a célok is jócskán különböznek. Nyilvánvaló, hogy mind Kína, mind az ASEAN magáénak akaria tudni Kambodzsa ellenőrzését. Nem véletlen. hogy Peking makacsul ragaszkodott a tömea- gvilkos Pol Pot-adminisztrá- ció hatalmának csorbitha- tatlan helyreállításához, míg az ASEAN olyasfajta koalícióban látja a kiutat, amelyben a vezérszerep a hagyományos Khmer jobboldalé, de mellette — egymást közömAz elmúlt napokban, miközben a magyar és a görög kormány elnökei a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében a két ország javát szolgáló együttműködésről tárgyaltak Athénban, a görög sajtó egy része és bizonyos nyugati hírközlő szervek széles körű kampányt folytattak a Magyar Népköztársaság ellen. dr. Szabó Kálmánnak, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem görög nyelv, és irodalom tanszéke egyetemi docensének görögországi balesetével kapcsolatban. Szabó Kálmánt, aki június 2(5- tól egy nemzetközi tudományos konferencián Görögországban tartózkodott. a magyar nagykövetség felkérte a kormányfői találkozó tolmácsolási és fordítási feladatainak ellátására. Július 13-án az athéni magyar nagy- követségen' véletlen súlyos baleset érte öt, amelynek következtében — a nagykövetség intézkedésére — kórházba került. Az eset kapcsán a görög sajtó egyes orgánumai és a nyugati hírközlő szervek példátlan méretű kampányba kezdtek, többek között azt híresztel- ték, hogy Szabó Kálmán politikai menedékjogot kért. Szabó a magyar és görög hivatalos személyek jelenlétében a leghatározottabban kijelentette: sohasem állt szándékában végleg elhagyni a Magyar Népköztársaságot, és ezen elhatározásában még a bizonyos görög szervekre hivatkozó emberek fondorlatos nyomása és megfélemlítése sem rendítette meg. Szabó Kálmán július 21-én hazatért Magyarországra. Azok a manőverek, amelyekkel a balesetet embertelen módon, politikai célokra, a két ország viszonyának megrontására akarták felhasználni, kudarcot vallották. Nem sikerült a viszony megrontása Athéni mepróháitatások i i