Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-21 / 169. szám

« Csapataink a Mátra-csoportban Hatvani Kinizsi Va$«*á$ SC Hatvanban egy csapat van! Ez persze., most sem igaz. Érteni is lehet többféle mó­don. Most csak a H. Gáspár SE mérkőzik — a . Totó Ku­pában. A szimpatiku.sabb mégis: az egyesülés után a HKVSC a patrióták kedven­ce Hatvanban. A csapat-rászolgált. Heves megye 1980—81-es bajnokcsapataként, azaz első helyen jutott fel a Mátra-cso­portba a Hatvani KVSC. A képen — állnak, balról jobbra: Treiber Rudolf pályaedző Szondi I.ászló technikai vezető, Antal. Mundrnczó, Kovács,Horti. Varga. Karácsony, Nyé­ki, Gömöri, Vasas. Gál Béla vezető edző. Elöl: Juhász, Tóniács, Hegyi, Ambrus, Takács, Szegedi, Kiss, Gohér és Földi. az Universiade Bukarestben megnyitó ün­nepséggel, Nicolae Ceausescu i Román Szocialista Köztár­saság Államtanácsának elnö­ke jelenlétében, p7. Augusz­tus 23. Stadionban megkez­dődött a XI. Universiade Felvonták a román nemze* lobogót, majd elindult r részt vevő küldöttségek há­romnegyed órát tartó bevo­nulása. Hetven három ország között felvonult elegáns for­maruhában a magyar csapat is, akik elölt a távolugró Szalma László vitte a piros -fehér-zöld nemzetiszínű lobogót. Az olimpiákon is látványosságnak zámítő láng fellobbanása Nadia Comaneci végezte el. Cornelia Filipas, a szerve­ző bizottság elnöke, dr. Pri­nt,c Nehinlo, a FISU elnöke köszöntése után Nicolae Ccauscscu üdvözölte a meg­jelenteket és néhány mon­datban méltatta az Universi­ade jelentőségét, maid sok sikert kívánt az összes spor­tolónak. akik a nemes ver­sengésben részt vesznek. Hétfőn már a sportolóké volt a szó, a férfitornászok egyé­ni- és csapatversenyével kez­detét vette a küzdelem. A tavaszi 97 százalék Az 1980 81-es bajnokságnak új ■ szakvezetéssel vágott ne­ki a HKVSC. Annyiban vál­tozott a kép. hogy Treiber Rudolf mellé vezető edző­nek a DVTK volt NB I-es labdarúgója. Gál Béla ke­rült. A fiatal szakember há­roméves szerződést írt alá. És nyomban munkához lá­tott. Ambiciózusan. Aminek bizonyítéka a baj­noki arany megnyerése. Még hihetőbb, ha tudjuk: a veze­tő edző önmagával csakis ilyen végeredménv után bé­kéit volna meg. 'Nem nagy­képűségből. — Lényegében a megyei MNK-sorozat megnyerése alapozta még a bajnoki sike­rünket — pillant vissza Gál Béla. — Tavasszal, a meg­szerezhető 30 pontból mind­össze egyet engedtünk át! Fontosnak tartom megemlí­teni, hogy amikor én átvet­tem a gárdát, már egy kö- vetelménydúsabb alapról in­dulhattam. Ez az érdem Trei­ber Rudolfé. Az ugrás in­nen könnyebb volt. A bajno­ki címet, teljesítménye alap­ján a csapat megérdemelte, akik a legtöbb pluszt jelen­tették a HKVSC-nek. tehá' nekem, is: Takács. Ács. Bó- na. és Gömöri. Négyük mel­lett a társaik is példás hoz­záállást tanúsítottak az esz­tendő során. Rangadókat tudtunk nyerni idegenben és idehaza. A mezőny első felében Egy már biztosra vehető, a volt Kinizsi-sporttelepen az öltöző, a klubház megszé­pülve fogadja az augusztus­tól ideérkező vendégeket. Fo­lyik a felújítás. Kidben György ügyvezető elnöktől azonban az iránt érdeklődtünk: mire számíta­nak a Mátra-csoportban? — Az egyesületünknél a hónap végén lesz intéző bi­zottsági ülés. Ez a testület értékeli az elmúlt évet, s hivatott arra is, hogy a labdarúgócsapat soron követ­kező céljait kitűzze. E na­pirendi pont kidolgozását Rácz Sándor, szakosztályel­nökkel közösen végezzük, így bepillantást adhatok a várható döntésről. Vélemé­nyünk szerint a Hatvani KVSC a jelenlegi játékosál­lománnyal is képes a Mátra- csoport mezőnyének első fe­lében végezni. Azaz az első nyolcban. Látványos erősí­tést nem ígérünk, akiket vá­runk: Horváth II., Futó és Krisztián. Mindhárman a mi labdarúgóink voltak, . s most a honvédségtől, az NB Il-ből várjuk vissza őket. Az egyesület bázisszervei sokat segítettek eddig is. de re­méljük. a város még inkább összefog majd. Ugyanis hosz- szabb távon kívánunk meg­felelni a magasabb osztály diktálta követelményeknek. Ismerős ellenfelek Az ellenfelek amelyek majd ellátogatnak Hatvanba — ismertek. Közelebbről: Gál Bélának. Mint edző dol­gozott Borsodban. Hevest most ismerte meg. A város fekvése miatt pedig edző- mérkőzések alkalmával a HKVSC-vei eljutott a rivá­lis nógrádiak pályáira. A bajnokcsapat szakvezetője jellemzett és egyfajta erősor­rendet is felállított isme­retei. tapasztalatai alapján. Labdarúgásunk: Űj időszámítás előtt 1981. AUGUSZTUS 16-ÁN, az NB Il-es labdarúgó-baj­nokság rajtjának időpontjá­ban, új időszámítás kezdő­dik a magyar labdarúgás­ban. .. Nem történik tulaj­donképpen csoda, csupán olyan alapokról indul majd a 38 héten át tartó pontva­dászat, amelynek végeztével — vélhetően — kialakul az a szervezeti forma, amely biztosítéka lehet egy jobb, egy magasabb színvonalú, egy nívósabb bajnoki rend­szernek. Az. OTSH és az MLSZ vezetése — ezért csak elismerés illeti őket — nem vétett a sportszerűség szel­leme ellen, nem adminiszt­ratív, úton formé^ták át a ke­reteket. Megtehették volna ezt is. ám sokkal egészsége­sebb. tisztességesebb, sport­szerűbb, ha az új forma bajnoki kiírás, azaz játék alapián a pályán elért ered­mények következtében ala­kul ki. Mi is történik majd a továbbiakban? Nos. ha a képiét bonyolultnak is lát­szik, tulajdonképpen egysze­rű. Egy esztendő múlva ilyenkorra kialakul majd egy; 16 csapatból álló NB I-es, alatta a jelenlegi 60 együttest számláló NB II. he­lyett egy csoportos, 20 csa­patos második vonal. Mind­ez úgy formálódik, hogy az augusztus 15-én kezdődő NB I- es bajnokság 18 résztve­vő je, közül a bajnoki év vé­gén az utolsó három kiesik. A 15. helyezett — amely ebben az esztendőben a DVTK volt — sem biztos bentmaradó, hiszen osztá­lyozó mérkőzésen • kell meg­vívnia a jogért a három NB II- es csoport bajnokával. Négy csapat küzd majd tehát két élvonalbeli helyért s a körmérkőzéses rendsze­rű osztályozó első két helye­zettje csatlakozik majd az NB I-ben bentmaradt 14 i9iEsMB£: 1881. július 21., kedd csapathoz. Az osztályozok két vesztese NB Il-es ' csa­pat lesz 1982—83-ban, kettő — a 20-ból. A többi 18, a csoportbajnokságok 2—5. he­lyezettjéből (15 csapat), va­lamint az ősszel induló úgy­nevezett területi bajnokság hat bajnoka közül háromból verbuválódik. A hat területi bajnok osztályozó útján dön­ti majd el, hogy közülük me­lyik három léphet be tag­ként a 20 csapatos NB Il-es mezőny sorába. Csak érde­kesség kedvéért említjük: * elképzelhető így például az is, hogy az NB I-ből most kiesett MTK-VM, Dunaúj­város vagy Kaposvár, amennyiben csoportjában nem tud az 1—5. hely vala­melyikén végezni — mind­erre egyébként roppant ke­vés a valószínűség — az 1982—83-as évben a terüle­ti bajnokságban (!) szerepel majd. Vitathatatlan: óriásit nő mind az NB I., mind pedig az NB II. bajnokságának ér- dekességi foka ősztől. Az NB I-ben szereplő csapatok fele a jó helyezésért — baj­noki cím, dobogó, vidék leg­jobbja. kupaszereplés — a másik fele a bentmaradásért küzd majd. Az NB II-ben még kiélezettebb küzdelem várható, hiszen a 60 csapat mindegyike igyekszik majd jogot szerezni arra, hogy a 20-as mezőnyben szerepel­hessen. A JÓSLÁS AZ NB II ESF.TÉBEN is nehéz, de nem teljességgel lehetetlen feladat. Az erőviszony már korábban kialakult, minden­ki tudja melyik csaoat — hozzávetőlegesen — mire ké­pes. A Középcsoportban a bajnoki cím — és az ez­zel együtt járó osztályozó­lehetőség — nagy esélyesé az MTK-VM. Függetlenül a kék-fehérek . tavasszal látót t - tapasztalt teljes összeomlá­sától, még mindig tudnak annyit, hogy az erőviszonyok tekinletéberi leggyengébbnek mondható NB Il-es csoport­ban ellenfeleik fölé nőhesse­nek. a 2—5. hely megszer­zéséért annál nagyobb, lé­nyegesen kiélezettebb küz­delem várható. A Ganz- MÁVAG, a MÁV Előre, a Balassagyarmat, a Budafok, a Kecskemét, a Szegedi Dó­zsa, a Vác — mint csaknem egyforma képességű együtte­sek — valamennyien esélye­sek a jövőben is ' NB Il-t biztosító helyezéseknek, s akkor még nem beszéltünk a mindenkit legyőzni képes Pénzügyőrről, Dorogról, KKFSE-ről. . . Keletre a most következő bajnoki esz­tendőre nem jutott kiesett NB I-es csapat... Ez ameny- nyiben könnyíti, legalább annyira nehezíti is az ott szereplő, jobb képességű együttesek helyzetét. Most aztán senkinek sem lehet majd kifogása, hogy nem bír nagyobb tudású, rutinosabb, jobb lehetőségekkel és já­tékosállománnyal bíró ellen­fele fölé nőni. A Gyula, a Hódmezővásárhely, a Salgó­tarján, az Eger, a Szolnok, a Gyöngyös is befuthat, de hogy a 2—5. hely között ezen csapatok közül végez majd három, az bátran, jó előre megjósolható. Lénye­gesen összetettebb, bonyolul­tabb, kiszámíthatatlanabb a helyzet a Nyugati csoport­ban. Ide NB I-es kiesőt is besorolt az MLSZ. A bajno­ki esztendő minden bizony­nyal a Dunaújváros és a Kaposvár gigászi versenyfu­tását hozza majd a bajnoki címért — megjósolhatatlan végkimenetellel.. . Hogy kik lehetnek az élcsoport tag­jai? Erre már valamivel könnyebb a jóslás, hiszen esz­tendőkön át az már egyér­telműen bebizonyosodott, hogy ebben a csoportban a Nagykanizsai Olajbányász, a Keszthely, a Sabaria, a PVSK. a Komló és a MÁV DAC tartozik az , úgyneve­zett „előkelőségek” táborá­ba. EGY SZ<">. MINT SZÁZ, hosszú esztendők, sok eset­ben érdektelen bajnoki mér­kőzései után végre elmond­hatjuk: nagy valószínűség szerint érdekes, izgalmas változatos, meglepetésekkel teli bajnoki esztendő eiött áll a magyar futball. Lakat T. Károly AGRIA ’81 Elindították a sakkórákat (Fotó: Perl Márton) — A borsodiakra az erö­futball, a keménység a jel­lemző. Nógrádra nem vet jó fényt, hogy a Síküveg 11 ponttal nyerhetett. Ami He­ves megyét illeti, az az öt csapat, amelyik felkerült, külön kategóriát képviselt a többiekhez képest. Erős csapatok: s erősségük a kom- binativ játék. Meggyőződé­sem. hogy komoly szerepet játszanak a területi bajnok­ságban: a Leninváros, B. Volán. Edclény. Nagybátony és az S. Síküveg mellett. A nyári pihenő után elő­ször július 13-án edzettek a HKVSC labdarúgói. Heti öt edzéssel készülnek. 8—10 mérkőzést terveznek a baj­noki rajtig. Több NB Il-es csapat ellen — Lehel SC, STC. Eger SE — mérhetik maid le. meddig jutottak. Javulnivaló akad éppen. Gál Béla szerint: — Főleg taktikai téren, ami nem zárja ki a techni­kai képzés fontosságát. A 4—3—3-as alapfelállást kell az eddiginél több tartalom­mal megtölteni! Ehhez nél­külözhetetlen a középpályás- és támadósor tagjainak já­tékfelfogásbeli változása. Budavári Sándor 1. Ajkai B.—Bauxjtb. 1—2 2 2. Soproni P.—Körmend 3—4 2 3. MOTIM TE—Pápai T. fi—1 | 4. Komáromi O.—Esztergom • - 0—3 2 5. Schönherz SE—Szondi SE 3—2 I fi. Dunaüjv. Ép.—Dombóvár 2—4 2 7. Kiss J. SE—Siófok törölve a. ESMTK—Köteles SE 1—n i 9. Salgót. Sfkö. -EMC Sash/i—1 1 10. Orosháza—Szabó L. SE 1—3 2 11. Szóin. Cuk.—Karcag 1—0 l 12. Nagyhalász—Papp J. SE 1—1 x i,3. Hajdú V.—Asztalos SE 1—3 2 14. Répcelak—MÁV NTE 5—0 1-{-1. 15. Tatab. V.—Gy. Dózsa t—2 2 Nyeremények: 13-4-1 találat (1 db) =613 071 Ft. 13 találat (0 db) = 141 478 Ft, i? találat (23« db) 399* Ft, 11 találat (2588 db) 384 Ft, 10 találat (17 353 db) =^82 Ft. A Heves megyei Sakkszö­vetség, valamint az Eger SE rendezésében megkezdődött a már hagyományos vegyes- mester-sakkyerseny Eger­ben. A Klapka út’ 11. szám alatti IV. emeleti tanácste­remben Tarjányi Géza. az ESE sakk-szakosztályának az elnöke üdvözölte a megje­lenteket, majd megnyitotta a versenyt. Részt vett a meg­nyitón Vasat. Joachim, a vá­rosi pártbizottság titkára, Békési József, az ESE ügy­vezető elnöke és helyettese. Szölgyémi Ferenc, továbbá Dobroviczky Ferenc, a me­gyei sakkszövetség tisztelet­beli elnöke, valamint Racs- kó Gyula a szövetség je­lenlegi elnöke, aki külön is szólt, méltatta a verseny je­lentőségét. Az előzetes jelentkezéssel szemben különböző okokból néhányan lemondták a ver­senyt, ennek ellenére népes mezőny, összesen 68 fő. közte 7 külföldi sakkozó gyűlt ösz­sze, hogy részt vegyen a két hétig tartó küzdelmekben. A mestercsoportba nyert beso­rolást: dr. Erdélyi. Salánki, Kormányos. Brandics (vala­mennyi BÁCSÉP), Mészáros, Sugár (Mereszjev SE). Piet- rusiak (lengyel), Gvantár (jugoszláv), Bíró (román). Káposztás (Vasas). Schrancz (Jászberény), Orgován (Vo­lán). valamint dr. Gara es Tóth (Eger SE). A csoport átlagérték száma: 2298. ! Ugyancsak 14 fős a mesterje­löltek egyik csoportja, magas értékszámmal, a másik két ágon versenyezve küzd a vég­ső helyezésekért, itt összesen 24-en vannak. Az I. osztályú csoportba 16 sakkozó nyert besorolást. Megyénkből . az egriek mellett gvönevösi, bélapátfalvi, hevesi és füzes­abonyi sakkozók indultak a küzdelmekben. A verseny első fordulójá­ban általában a papírforma érvényesült. Csak rövisSeim... Honvéd Gáspár SE— Pásztó 2—0 (0—0). Nyári Totó Kupa labdarúgó-mér­kőzés, Hatvan. 150 néző. V.: Szendrö. A második félidei jobb játékával megérdemel­ten nyertek a piros-fehérek Szukán és Kovács góljával. Az ész^kj csoport további eredményei: Erzsébeti SMTK —Honvéd Köteles Jenő SE 1—0 (0—0). Salgótarjáni Sík. üveggyár—ÉMG SK 5—1 (2—0). Jászberénvi Vasas— KELTEX 0—0. Az állás: 1. Salg. Sikü. 4 2 2 — 13- 4 6 2. EMG SK 4 3 — 1 7- 7 fi 3. H. Kötele SE 4 2 1 1 8- 3 5 4. Jászberény 4 2 1 1 3- 4 5 5. H. Gáspár SE 4 2 — o 9- 7 4 fi. KELTEX 4 í 1 2 7-14 3 7. ESMTK 4 1 — 3 fi- 9 2 8. Pásztó 4 — 1 3 2- 9 1 ★ Július 25—26-án a Mátrá­ban (a par.ádi útelágazástól az autóversenypályán) ren­dezik meg a magyar hegyi gyorsasági motorbajnoksá­got. Szombaton 10 órától, vasárnap pedig 12,30-tól bo­nyolítják le a versenyfuta­mokat. ★ A Domoszlói Sportkör jú­lius 26-án ünnepli megala­kulásának 35. évfordulóját Ebből az alkalomból meg­hívják az. alapító tagokat, valamint a régj labdarúgó­kat. KétIős mérkőzést ren­deznek. Először a domoszlói öregfiúk a gyöngyösi járás játékvezetőivel mérkőznek, majd a megyei osztályba jutott helyi csapat egy csehszlovák együttessel mé­ri össze tudását. ★ Heves megye 1980—81. év férfi kosárlabda-bajnokságá­nak végeredménye: 1. Finomm. 28 25 1 1980:1245 51 2. TANÉP Ifi. 26 19 1 1713:1346 4? 3. Kolacsk. SF 26 16 10 1216:1352 V 4. Tanárk II. 26 15 11 1.385:1334 41 3. AFIT 26 12 14 1145:1210 38 6. TANEP serd. 26 10 16 1170:1439 36 7. Gyöngy. Mátra SC 26 10 16 1112:1172 36 3. Pedagógus 26 10 16 1099:1192 36 9. Tanárk. III. 26 8 IS 1035:1.130 34 10. Park Sz. SC törölve (1980. tavaszi—őszi eredménye beszámítva) ★ Az egri városi tanács vb testnevelési és sportfelügye­lősége július 25-én 9 órától a népkerti Salakos pályán kispályás labdarúgótornát rendez a munkahelyi olim­pia keretében. Benevezhet­nek azok, akik az 1980—81. év; szövetségi bajnokságban nem szerepeltek, átigazolás, alatt nem állnak, és akik ez év január 1-én töltötték be 16. életévüket. A férfiak két­szer huszonöt, a nők pedig 2X20 perces mérkőzéseket jászának. A Gl^SE 75 éves fennél, lása alkalmából négyes nem­zetközi labdarúgótornát rendes július 25-én. szombaton és 26-án. vasárnap. A részt ve­vő' csapatok: Irak nemzed válogatottja, a Videoton, a Bein SE és a rendező pvsr, A műsor: július 25-én: 11 órától Videoton—Bem SE IS órától Irak—GYSE. Július 26-án: 16 órától Irak—Bem SE, 18 órától Videoton—GVSF. A mérkőzéseket az Feri úti sporttelepen rendezik meg. Az első három helyen vég­zett esanatot, dUazzák ' nileg a legjobb kapus, a leg­jobb mezőnyjátékos és •: gól­király kap tisztelet dijat. ★ Baden-Baden-ban már csak két forduló van hátra a nemzetközi sakkversenyen, s tovább tart á versenyfutás Ribli és az angol Miles kö­zött. Jelenleg ők ketten ve­zetik a mezőnyt egyaránt 8.5 ponttal. Korcshoj, a román Gheorghiu és az amerikai Firmian (7—7) előtt. Horfi 5 (1) ponttal a mezőnv má­sodik felében foclal helvet, A vasárnapi fordulóban Rib. li és Mi les egymás ellen játszott, a találkozó döntet­lenül végződött. Honfi és a csehszlovák Hort játszmája függőben maradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom