Népújság, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-17 / 166. szám

CSÜTÖRTÖK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTAR Gromiko vendége MOSZKVA ÉS ŰJ-DELHl KÖZÖTT legföljebb földrajzi értelemben nagy a távolság. Politikailag annál kevésbé: a két ország között rendszeres a kon­zultáció, s a szovjet—indiai kapcsolatok hagyomá­nyosan jók. A Szovjetunió nagyra becsüli India szerepét az el nem kötelezettek mozgalmában, s rendkívül jelen­tősnek minősíti az ázsiai helyzet alakításában, az Indiai-óceán térsége biztonságának és békéjének megőrzésében. Űj-Delhi nemkülönben fontos ténye­zőként ítéli meg a Szovjetunió fellépését az ázsiai országok együttműködése, a kontinens feszültségei­nek enyhítése érdekében. Éppen ezért mindig meg­különböztetett figyelem övezi a két ország államfér­fiéinak találkozóját. Legutóbb — a múlt év végén — magas szintű találkozóra került sor: Leonyid Brezs~ nyev járt Indiában. Most az indiai külügyminiszter tölt egy napot Moszkvában. Naraszimha Rao csütörtökön érkezett a szovjet fővárosba, s nyomban megkezdte eszmecse­réit vendéglátójával, Andrej Gromikóval. Moszkvai megfigyelők két okból is nagy érdeklődést tanúsíta­nak a külügyminiszteri látogatásnak. 1. Nemrég Űj- Delhiben tárgyalt Huang Hun kínai külügyminiszter. Tekintettel az India és Kína közötti magas szintű pár­beszéd újrafelvételére, nyilvánvaló, hogy nem kö­zömbös, milyen álláspontra helyezkedik India a jö­vőt illetően Űj-Delhi és Peking viszonyának megíté­lésében. 2. Az elmúlt napokban aggasztó feszültség alakult ki az indiai—pakisztáni határon. Zia tábor­nok jelentős katonai erőket vont össze — köztük a harckocsizó és tüzérségi alakulatokat —, s néhány incidensről is érkezett nyugtalanító hír. MOSZKVA TÖBBSZÖR IS KIFEJEZTE nem­tetszését amiatt, hogy Pakisztán — az amerikaiak és a kínaiak nyomósára — nyíltan támogatja az afgán ellenforradalmi bandákat. Közismert, hogy az afga­nisztáni helyzet normalizálására — ami mind a Szov­jetuniónak, mind Indiának érdeke — éppen a Pa­kisztántól beszivárgó fölforgató elemek, az onnan becsempészett amerikai és kínai fegyverek és után­pótlás miatt húzódik el. Bizonyos, hogy Rao külügyminiszter moszkvai megbeszéléseinek középpontjában India és Pakisztán kapcsolatának alakulása, a határon támadt súlyos feszültség esetleges következményei állnak. Ziaul Halk tábornok egész Ázsia biztonságát és békéjét fenye­geti, amikor egyrészt országát valóságos arzenállá változtatja, GOMIKO ES RAO TÁRGYALÁSAIRA olyan időpontban került sor, amikor a nemzetközi helyzet — Ázsia térségében is — romlott, feszültté és bonyo­lulttá vált. A Szovjetunió és India államférfiai éppen ezért fokozott felelősséggel vitatták meg kétoldalú kapcsolataik kérdéseit, mint a kontinens békéjének és biztonságának fontos tényezőjét. GYAPAY DENES Megkezdték munkájukat a bizottságok Zárt üléssel folytatódott a LEMP kongresszusa Hayasi Ferenc látogatása a varsói Televíziós Készülékek Gyárában Szerdán a késő esti órák­ban zárt ülést tartott a Len­gyel Egyesült Munkáspárt IX., rendkívüli kongresszu­sa. A küldöttek megtárgyal­ták a korábbi vezetés tag­jainak személyes felelősségét vizsgáló, Tadeusz Grabski vezette bizottság jelentését, majd elfogadták a kongresz- szusi elnökség két indítvá­nyát. A bizottság által előter­jesztett anyagok, illetve a rendkívüli kongresszus kül­dötteinek javaslatai alapján a kongresszus határozatot hozott arról, hogy kizárja a LEMP tagjainak sorából E. Giereket, E. Babiuchat, J. Lukaszewiczet, T. Pykat, J. Szydlakot és Z. Zandarows- kit. A kongresszus egyszers­mind megerősítette a LEMP katowicei vajdasági értekez­letének azt a határozatát, amellyel kizárta a pártból Z. Grudzient. A kizártak 101)0 augusztu­sa előtt valamennyien tag­jai, illetve póttagjai voltak a LEMP KB Politikai Bi­zottságának, illetve titkársá­gának. Edward Gierek ta­valy szeptemberig a LEMP KB első titkárának tisztót töltötte be. Csütörtökön délelőtti zárt ülésen a LEMP kongresszu­sa jóváhagyta a Központi Bizottság, a Központi Reví­ziós Bizottság és a Központi Pártellenőrző Bizottság ös­szetételére vonatkozó javas­latokat. A jelölőlistákat a kong­resszus választási bizottsága állította össze.'A bizottság az egyes vezető testületekbe annyi küldöttet jelölt, amennyi tagja és póttagja lesz az illető testületnek. A kongresszus ezt további je­lölésekkel egészítette _ki: egy korábbi határozat éjei­mében a listákon épípen 50 százalékkal több név lehet­ni int a megválasztandó sze­mélyek száma. A vezető testületekben 430 hely van; az összes, jelölt száma 01B fő. A választási bizottság elnöke megállapí­totta, hogy ily módon majd­nem minden harmadik kong­resszusi küldött ielöltette magát .a párt vezető szer­veibe. A PAP hírügynökség sze­rint arra lehet számítani, hogy a választásokat csü­törtökön, az este folyamán ejtik meg. A zárt ülést követő szünet végezte vei. csütörtökön dél­után sorban megkezdték munkájukat a kongresszus problémabizottságai. Számuk tizenhat; témáik felölelik a pórt, a társadalom és a gaz­daság életének minden lé­nyeges területét.. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt rendkívüli kong­resszusán részt vevő magyar pártküldöttség Havasi Fe­rencnek, az MSZMP Politi­kai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárá­nak vezetésével csütörtökön délelőtt látogatást tett a varsói Televíziós Készülé­kek Gyárában. A delegációt elkísérte Stanislaw Galecki, a varsói városi pártbizott­ság titkára. A vendégeket Miroslaw Recha igazgató tájékoztatta a gyár múltjáról és fejlődé­séről, méltatva az. Orion- gyárral való együttműködé­süket, Ezután a magyar kül­döttség megtekintette a gyá­rat — a hordozható tv-ké- szülékek, a színes televíziók, az. ipari tv-láncok és a han­golóegységek szerelőszalag­jait, a mechanikai alkatré­szek gyártásinak üzemcsar­nokát és az üzem korszerű szá m í tők tízpon t j át. A gyár megtekintése után a magyar küldöttség — Ha­vasi Ferenc, az MSZMP PB tagja, a Központi Bizottság titkára, Berecz János, az MSZMP KB tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályveze­tője és Garamvölgyi József nagykövet — találkozott az üzem párt- és társadalmi szervezeteinek aktivistáival. A találkozón felszólalt Havasi Ferenc. Méltatta , a magyar—lengyel barátság történelmi hagyományait és a szocialista közösség kere­tében végbement kibonta­kozását. Elmondotta, hogy örömmel hallotta a gyárról: itt olyan emberek dolgoz­nak, akik tisztában vannak azzal, hogy érdekük a nyu­godt légkörű alkotómunka. A LEMP IX. kongresszusá­ról szólva kifejezte bizako­dását, hogy a tanácskozás olyan határozatokat hoz, amelyek a kommunisták, a néptömegek támogatásával a szocialista kibontakozást segítik elő. „Biztosíthatom lengyel elvtársainkat, hogy e célokért folytatott küzdel­mükben számíthatnak a ma­gyar kommunisták, a ma­gyar nép támogatására.” A dolgozók kérdéseire vá­laszolva szólt a magyar gaz­daság helyzetéről, fejleszté­sének tapasztalatairól, vala­mint a lengyelországi ese­mények és a pártkongresz- szus magyarországi vissz­hangjáról, majd ajándékot adott át a gyár kollektívá­jának — a Szabadság-szobor kicsinyített mását. ★ A Lengyel Egyesült Mun­káspárt IX., rendkívüli kongresszusán részt vevő kül­földi delegációk csütörtökön délelőtt üzemekben, vállala­toknál tettek látogatást. Var­sóban és környékén. A Viktor Grisin, az SZKP KB PB tagja, az SZKP moszkvai városi pártbizott­ságának első titkára vezette szovjet küldöttség a Rawar- gyárban járt. A csehszlovák pártküldöttség a „Kasprzak” rádiógyárban, az NSZEP küldöttsége a „Rosa Luxem­burg" gyárban, a bolgár de­legáció a Dimitrov nevét viselő, nagyfeszültségű be­rendezéseket gyártó üzem­ben tett látogatást. A román pártküldöttség a „Gora" ruházati üzemet, a mongol delegáció a Varsói Optikai Müveket, a vietnami kom­munisták küldöttei a Ho Si Minh nevét viselő vállalatot keresték fel. A kubai párt- küldöttség a félvezetők gyár­tásának tudományos-terme­lési központjában, a jugo­szláv küldöttek a Könnyű­repülőgépek Varsói Gyárá­ban tettek látogatást. . (MTI) Szovjet—Indiai tárgyalások Indira Gandhi Leonyid Brezsnyevhez intézett üze­netét adta át Moszkvában Andrej Gromikónak az in­diai külügyminiszter. Na­raszimha Rao csütörtökön reggel érkezeit Moszkvába és Gromikóval tartott meg­beszélései után este eluta­zott a szovjet fővárosból. A rövid baráti látogatás során a két külügyminiszter eszmecserét folytatott a két ország kapcsolatairól, s en­nek során külön is aláhúz­ták: a szovjet—indiai vi­szony fejlődésében rendkívül nagy szerepe van a két or­szág vezetői közötti legma­gasabb szintű találkozók­nak. Ugyancsak megállapí­tották, hogy a szovjet—in­diai szerződé® a két ország barátságáról, együttműkö­déséről fontos tényező Ázsia békéjének és biztonságának megszilárdításában. A szer­ződés létrejöttének tizedik évfordulójáról augusztusban emlékeznek meg. Andrej Gromiko ebédet adott Naraszimha Rao tisz­teletére. Az indiai külügyminisztert elutazása előtt fogadta Iván Archipov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának első el­nökhelyettese is. Naraszimha Rao rövid ba­ráti látogatásának befejez­tével csütörtökön este Le- ningrádba utazott. Gromiko szovjet és Nara­szimha Rao indiai külügy­miniszter a tárgyalóasztalnál. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) SZÓFIA: Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Állam­tanács elnöke csütörtökón a szófiai Bojana rezidencián foeadta Hun Sent, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagját, a Kambodzsai Nép- köztársaság miniszterelnök- helyettesét és külügyminisz­terét, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Bul­gáriában. BONN; Kanadai hivatalos látoga­tásra utazott csütörtökön a nyugatnémet kancellár. Hel­mut Schmidt Pierre Elliott Trudeau miniszterelnökkel,' valamint más kanadai poli­tikai és gazdasági vezetők­kel tárgyal majd. LONDON: Utcai csatározás, fiatalok és rendőrök újabb heves összecsapásának színhelye volt szerdán éjjel és csütör­tökön hajnalban Brixtom. A Scotland Yard egyik szóvi­vője szerint a főként színes bőrűek lakta londoni város­negyedben több száz fiatal köveket és benzin«® palac­kokat hajigáit a karhatalmi erőkre, úttorlaszokat emelte felborított és lángba borí­tott számos gépkocsit, A Reuter szerint 10 rendéi megsebesült. HAVANNAI Katonai egységekkel erő-1 sitik meg a hondurasi határ közelében ellenforradalmim elemekkel harcban álló „Ezequiel" brigádot — je­lentette be Humberto Orte­ga Saavedra nicaraguaü nemzetvédelmi miniszter. Hangsúlyozta, hogy a hatás közelébe irányítandó egysé-j gek olyan katonákból álla­nak, akik a somozlsta zsar­nokság ellen vívott k üzde- lemben kiemelkedő érdeme­ket szereztek és megfelelő harci tapasztalatokkal ren­delkeznek. RÓMA: Sandro Pertini olasz köz- társasági elnök csütörtökön Rómában azokkal a milánói bírákkal tanácskozott, akik a P—2, ügy kivizsgálását végzik. Megbeszélésük témá­ja az volt. hogy a milánói bírák kollektív lemondásu­kat helyezték kilátásba, ha „bizonyos politikai erők”, nem hagynak fel rágalma­zásukkal és nem szavatolják! a normális légkört munká­juk folytatásához. A bíráld politikai védelmet is kértek Pertinitől, aki egyúttal a legfelsőbb bírói tanács el­nöke is. PÁRIZS: Tűz pusztított csütörtökön! reggel Párizs Montmartre negyedének egyik ötemele­tes lakóházában. A tűznek hat halálos áldozata, és 29 sebesültje van. köztük néjy tűzoltó. A rendőrség feltéte­lezi, hogy gyújtogatás tör­tént. Izraeli légitámadás Izraeli vadászbombázók csütörtökön délután heves légitámadást intéztek a Szai- da környéki palesztin állá­sok és táborok ellen. Ismét bombázták Nabatije környé­két is. Az első jelentések 14 ha­lálos és 40 sebesült áldozat­ról számoltak be. Az AFP francia hírügy­nökség úgy értesült, hogy az izraeli repülőgépek fő cél­pontja a palesztin felszaba- ditási hadsereg — a PFSZ reguláris hadserege — egyik ellenőrző pontja volt a tér­ségben. ©JIwmM 1981. július 17, péntek Irak nemzeti ünnepén Július közepén két jelen­tős dátumról emlékeznek meg Irakban: 1958-ban jú­lius 14-én robbant ki az a felkelés, amely elsöpörte a reakciós monarchiát, megte­remtette a köztársaságot; tíz évvel később pedig a Baath- párt haladó erői ragadták magukhoz a hatalmat, hogy végrehajtsák a forradalom eredeti demokratikus és an- tiimperialista célkitűzéseit. Az ország történetében az azóta eltelt évek évtizedek­kel érnek fel. Irak megin­dult a társadalmi-gazdasági fejlődés, az iparosodás út­ján, A köztársaság vezetői erejüket a gyarmati eredetű gazdasági függőség marad­ványainak felszámolására, az ország korszerűsítésére fordították. Irak népe a ma­ga kezébe vette olajvagyo- nát. s ezt az oly értékes kin­cset a sokoldalú fejlesztés szolgálatába állította. Az or­szág vezető ereje az Arab Szocialista Újjászületés Párt­ja (Baath) célul tűzte ki a társadalmi struktúrák meg­újítását is. Ezt jelzi az ira­ki nők mind szélesedő sze­repe. az, hogy mind többen vetik le közülük a hagyomá­nyos fekete leplet, a csadort. A kőolaj árának nagyarányú emelkedése Irakot nagy gaz­dasági erő birtokába juttat­ta: az utóbbi időben a bag­dadi kormányzat a kőolaj­jövedelmekből mind többet fordított a nép életszínvona­lának, az ország kultúrájának fejlesztésére. Ismeretes, hogy Irak egy éve határháborúskodést foly­tat a szomszédos Iránnal. A szocialista országok; így Ma­gyarország álláspontja az. hogy szükséges a konfliktus mielőbbi békés rendelése mert a harcok folytatódása csak az imperializmus érde­keit szolgálhatja. Irak az el­múlt hónapban izraeli ter­rortámadást szenvedett: a teLavivi kormányzat le- bombáztatta a Bagdad köze­lében épült nukleáris kuta­tóközpontot. Hazánk kormá­nya kifejezte szolidaritását az iraki néppel, s elítélte az agressziót. Magyarország és az Iraki Köztársaság kapcsolatai az utóbbi években sokoldalúan fejlődnek. A közép-keleti ország a fejlődő államok kö­zött egyik legfontosabb gaz­dasági partnerünk — számos kooperációs szerződés is összeköti népgazdaságainkat. Hazánk egyetemein és fő­iskoláin igen sok iraki fiatal tanul. A jelentős évfordulón. Irak nemzeti ünnepén egv ősi kul­túra földjén új társadalmat építő fiatal népet köszöntünk munkakör betöltésére. Feltételeink: 4 közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettség, 5 éves szakirányú gyakorlat. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal személyesen a szövetkezet elnökénél, Gyöngyös, Ipar u. 2. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom