Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
/' IA könyvtáros™ I hajdan és most ; HA EGY MAI KÖNYVTÁROS megidézhetné akárcsak évszázaddal ezelőtti ősét, rövid eszmecsere után kiderülne, hogy alig értik egymást, az életmód, a munka oly mértékben megváltozott. Évszázadok hosszú sora nem hozott annyi újat ezen a pályán, mint a legutóbbi negyedszázad. Kisebb lett a Világ: a közlekedés, hírközlés, postaszolgálat fejlődésével szinte kézzelfogható közelségbe kerültek a világ nagy könyvtárai, egymás közötti küldeményeik ide-oda járnak, s vaskos kötetek is elférnek parányi dobozokban — mikrofilmre fényképezve. Közben megsokasodtak az írott dokumentumok, a jelen könyvtárosai eddig soha nem látott papírtengeren hajóznak. A változás legfőbb oka azonban az olvasók sokasodása. Régen elíziumi hely volt a bibliotéka: csöndes szobáiban lábujjhegyen járt a ritka olvasó, a könyvtá- í ros pedig — bár a kérdésekre készséggel válaszolt I — ráért saját tudományos munkájával foglalkozni. Kiérdemelte a tudomány magas trónusát, mert korábban hosszú éveken át „díjtalan gyakornokként” i végezte munkáját, mire ..könyvtárnok” lett, már túl volt első ifjúságán, és olyan tájékozottságot halmozott fel fejében, hogy a hozzá kérdéssel fordulónak nyomban meg tudta adni a szükséges eligazítást. Kérdés sem volt sok, meg olvasó sem, hiszen még a legsikeresebb folyóirat, a Nyugat is csak kétezer példányban jelent meg, fénykora idején. Nemcsak tudományos könyvtárak léteztek persze. A közművelődést több jól szervezett közületi könyv- ! tár szolgálta: szakszervezeti, gazdaköri, iskolai j könyvtárak; egyesületek, hivatásbeli csoportok ki- | sébb-nagyobb gyűjteményei. A „tudós” jelző azon- I ban, ha önművelő szinten, de ott is érvényes volt. , í Olvasni szerető, tájékozott, pedagógus hajlandóságú \ j emberek vállalták, hogy munkaidő után, rendszerint [ \ anyagi ellenszolgáltatás nélkül kezelik a közösség • gyűjteményét, beszerzik az összeadott pénzekből az új könyveket, és ellátják olvasnivalóval munkatár- i saikat. „A tudás hatalom” — hirdették ezek a könyv- | tárosok, és lelkesen terjesztették a műveltséget, anve- j lyet maguknak kemény küzdelemmel, saját erejükből szereztek meg, miközben rövidnek bizonyuló nappalaikat az éjszakákból toldozták ki. A KÖNYVTÁR SEM ELSZIGETELT, magányos végvára többé a tudásnak: beletartozik valamilyen hálózatba, s az olvasónak az egész hálózat rendelkezésére áll, ha a kért mű helyben nem lelhető fel, 1 könyvtárközi kölcsönzéssel teremtik elő számára. Mi i több, a mai könyvtár elébe megy megsokasodott olvasóinak: feltáró munkájával (bibliográfiákkal, adott témák irodalmát figyelő referáló lapokkal, új szer- ; Zeményéket ismertető füzetekkel, stb.) szinte készen tálalja kutatónak, olvasónak mindazt, amit egykor keresgélni kellett. A kisebb könyvtárakban tevékenykedő közművelődési könyvtáros napi munkája talán jobban hasonlít az egykori kollégákéhoz, ám lényeges különbségekkel. Ö talán csak hírből ismeri a gépeket, de a forgalom nála is megnövekedett, olyannyira, hogy elfásu- lással fenyegetheti, s úgy érezheti magát, mint a közért-eladó, miközben gépiesen méri a felvágottat, i Csakhogy a közértben a vevő megmondja, mit is óhajt, míg a könyvtároshoz gyakorta intézik úgy a < kérést: „adjon valami jó izgalmasat, szerelmesét,” stb. — s ez a helyzet megnöveli felelősségét, hiszen ahhoz, hogy tudja, kinek mi jó, ismernie kell a könyveket is, de az embert is. EMBEREKET ISMERNI: ez szüntelen figyelmet. minden apróságra kiterjedő megfigyelőképességet, nyíltságot, empátiát jelent, és persze azt is, hogy a könyvek és az emberek közé lépve épp úgy el kell feledni a magánélet minden gondját, ahogy a színész felejti el a színpadon. A jó könyvtáros tudja, hogy Rozi néninek rossz a szeme s ezért nagy betűvel nyomott könyv kell neki; hogy Julika kismama lesz, ideje ismerkednie a gyermekápolás irodalmával; hogy Jancsi autót vett, s most a motorok érdeklik. A mai könyvtáros ' nemcsak a közművelődés munkása, hanem nevelő is, jövendő felnőtt olvasóit maga formálja a gyermekkönyvtárban, mely ötletes- játékos foglalkozásaival, csinos berendezésével, bőséges olvasnivalójával sok gyermek számára inkább „otthon”, mint az iskolai napközi, s nemegyszer otthont ad az iskolai óráknak is. A gyermekkönyvtári munka külön gyönyörűsége, hogy a vetés gyorsan beérik, s az eredmény hamarosan láthatóvá válik. (Egy gyermekkönyvtár fennállásának 20. évfordulóján megragadó jelenet tanúja voltam: az egykori első olvasók kézen fogva hozták gyermekeiket és egy 20 gyertyával megvilágított tortát a könyvtárosnak.) A mai könyvtáros összekötő nemcsak író és olvasó között, de kis és nagy könyvtár között is, hogy ma. az információrobbanás korában mindenki rátalálhasson a számára szükséges ismeretekre. Munkálója azonban a szükséglet, az igény ébresztésének is, hogy a kérdés egyáltalán megszólaljon, és minden kérdésből sok új, másik fakadjon. NEHEZEBB LETT A HIVATÁS? Változott, mint maga a világ. BOZÓKY ÉVA Múltidézőben: A Nagy-Eged regéi A z ősi város szimbóluma is lehetne e sajátos alakú, nyaranta a zöld ezer árnyalatában pompázó, áz őszönként bronzvörösen díszelgő, a telente vakító fehér hó&isakjával elbűvölő Egedhegy. Ez a némaságba burkolózott egri természeti nevezetesség izgalmas titkok soráról regél, ha megszólaltatják a szakemberek, a régészek, a történészek, az irodalombúvárok. A napsütötte lankák már évezredekkel ezelőtt vonzották a népvándorlás árjától űzött embereket. Jöttek, messziről, sok ezernyi kilométerről megszalasztva, s elbűvölte őket a varázslatos táj, a kellemes klíma. A harcias szkítákat az időszámításunk előtti ötödik évszázadban a távoli ázsiai pusztákról rendelte ide sorsuk. Harcok emlékeit őrizték, a nyugalmat, a béke idegnyugtató csendjét remélték, a családdal töltött esték semmi mással nem pótolható hangulatát, s a gyermekek örömtől csillogó tekintetéből merítettek erőt. Így aztán nem csoda, hogy ha kellett., kardot ragadtak, s szembeszálltak az új telephelyüket veszélyeztető ellenséggel. Az archeológusok rábukkantak nyomaikra. A meglelt. a gonddal osztályozott, elemzett, feldolgozott csontanyag seregnyi tudnivalót őrzött meg róluk. Megismerhetjük vércsoportjukat, öröklődő betegségeiket. Igen, a tudomány csodákra képes, de azt mégsem derítheti ki soha. hogy az egymást követő nemzedékek a csillagoktól szikrázó augusztusi égbolt alatt miről álmodozhattak. miről mesélhettek örömtől duzzadó, szerelmet sugalló, szomorúságtól csendesülő dalaik. A múló idő a Semmibe söpörte ezt a csodálatos kincset, s nincs már senki, aki megszólaltatná ezt a világot, legfeljebb az akadályokat nem ismerő képzelet, a fürge röptű fantázia. Talán az Egerbe menekült író. Gárdonyi álmodozhatott minderről ráérős délutánjainak csendjében, ráérezve az elődök üzenetére. 2 Mi maradt belőlük? Az elmúlt esztendők ásatásai feltárták otthonaik maradványait, temetőjüket. A kardok, "karperecek, a gyűrűk, a küzdelem és a szépségérzet relikviái az egri Dobó István Vármúzeumba kerültek, hogy a raktárakban a Ihassak, tovább matuzsáleminak tűnő álmukat. Ki tudja mennyi titokról hallgat még ez a hegy, amelynek erdőkkel ékesített koronája uralja a felnémeti látképet is, megbabonázza a túristák százezreit, s tűnődésre készteti a história-rejtélyek iránt érzékeny helybelieket. Azokat, akik olykor hallani vélik az évezredek távolából idesodort különös dallamfoszlányokat. .. 3 A névadásról csak mondát idézhetünk. azt. amit Mindszenty Gedeon írt meg verssé mintázva — no, nem remekművé, a színes sztorit Sokan tudják, hogy a kemény akaratú. a népének biztos jövőt teremteni kívánó I. István milyen csak- azértis kitartással terjesztette’ a kereszténységet. Lényétől távol állt a keleti fejedelmek kegyetlensége, mégis meghozta mindazokat az áldozatokat, amelyek nélkül nem képzelhette el a nyugodt holnapot. A konok, a rablásra, a pusztításra szom- júhozó Nyugattal elhitette, hogy a nemrég megszületett, az igen erős magyar királyság felé húz. Ezért büntette a nemet mondókat, a maradiakat, az ésszerű politika kerékkötőit, ha kellett, halállal is. Ebben az időben itt élt az a Szent Egedius, aki napjainak zömét elmélkedéssel, vallásos meditációval töltötte el. Nem volt nagyigényű, nem vonzották .a földi hív- ságok, mit sem törődött az őt környező világban zajló eseményekkel. Kár, hogy ennyire elzárkózott mindentől, mert a keleti őshazából hozott pogány vallás hívei Vata vezetésével felkeltek a törvényes rend ellen, s megkezdődött az ártatlan emberéletek ezreit követelő viaskodás. Az Egeden is fellobbantak az áldozati oltárok lángjai, s feltűntek a bujkáló sámánok, hogy különös ritmusú dalaikkal borzongassák meg a lelkeket. Az ősi hit a tudat mélyében gyökerezett, győzött az új keletű/a kényszerből felvett felett. A felkelők végeztek az egri remetével is. A legenda egyébként azt tartja, hogy ártatlanul hullott vére termékenyíti meg az Eged szőlőtőkéit. Egedius históriája ma már mindenkit megmosolyogtat, az azonban tény, hogy -a hegy lankáin érlelődött szőlők nedűjét sok évszázadon át dicsérték. A korántsem borissza Vörösmarty ezt írja a Rossz bor című versében: „Mondják: Egernél híres bor terem, Verembe szűrik tán? nem ismerem. Megénekeltem harczait, borát, S mind e napon nem ittam áldomást." A helybeliek csattanős válasza nem is késett: a költő egy hordó bikavért kapott tőlük ajándékba. Ügy tűnik« az ízleléssel sem késlekedett; mert hamarosan megszületett a Jó bor címet viselő, az Eged alji tőkék termékeit dicsőítő költemény. S ha már a poétáknál tartunk, akkor hadd jegyezzük meg azt is, hogy Petéfi sem maradt el az elismeréssel; Amikor 1844 februárjában Debrecenből Pestre utazván — Andomaktályára ért, s megpillantotta a hótakarta öreg hegyet, rögvest tollat ragadott, s megfogalmazta egyértelmű elhatározását: „Hol jó bort érzek, betérek? Ne térnék hát Egerbe Ha ezt a város elkerülném; Az Isten is megverne.” Az ifjú zseni a korábban jó irodalmárnak tartott tat- dós papot, Tárkányi Bélát kereste fel a theológián. Itt víg baráti társaságban pohara zgatva el Is töltött majd négy napot. Erről a kikapcsolódásról emlékezik meg az Egri hangok című művé* ben. ,;Itt benn ülök a melegben; környékez sok jó barát, Töltögetve poharamba 1 Egri bérezek jó borát. Jó barátok, jó borocska, Kell-e más? Kebleinkben a kedv egy-egy Óriás.” 5 Az öreg hegy most nap: fényben fürdik, zöldben pompázik és túristák ezreit csalogatja, hogy ösvényről ösvényre bandukolva jussanak föl a csúcsra, az ottani kilátóra. Érdemes hívó szavá: ra hallgatni, mert némaságát önzetlenül feloldja éa bőkezűen kínálja igaz történeteit régvolt emberekről,' hajdani, a mának is példát mutató tettekről. S ott a ráadás is. Fenn a magasban észak hegyei kékellenek aranyba hajló mezőktől övezve, kis falvakat óva, ékesítve. Akárcsak annyi századévá vei ezelőtt... Pécsi István (Fotó: Kőhidi) :..Ki tudja, mennyi titokról hallgat még.;;
