Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-13 / 137. szám

i <Xű<&*B**'»>**'* mim'** 'jmmmm msm mm. m mmmm m»m mm m mm mmrntm mmmsmtmtrn* PÉNTEK E9TI KÜLPOLITIKAI KOMMENTAR Ki ftcüiloxilc m Chigibe? ÚJABB NÉVVEL ISMERKEDHET az Itália po­litikáját elemzők tábora: a kereszténydemokrata forlani után Giovanni Spadolini szenátor, az Olasz Köztársasági Párt főtitkára kapott megbízást az új kabinet létrehozására, Rendhagyó körülmények kö­zött, rendkívül súlyos akadályok közepette kezdőd­tek meg Rómában a kormányalakítási tárgyalások. Ami ugyanis most történik az Alpoktól délre, az még a válságokhoz szokott olaszokat is megrázkód­tatta. A P—2 botrány, a leleplezett magas rangú összeesküvők csoportja valósággal megbénította a politikai erőket, s a hatalom csúcsán káoszt terem­tett. SPADOLINI SZEMÉLYE IS némileg magyaráza­tot kíván. Rómában ugyanis az íratlan szabályok szerint a Palazzo Chigibe, a miniszterelnökségi pa­lotába kereszténydemokrata politikus költözik. Ed­dig, negyven alkalommal Így történt. Most mégis úgynevezett laikus — vagyis nem keresztényde­mokrata — pártbeli személyiséget kért föl az ál­lamfő kormányalakításra. Elődjeinek próbálkozását nem kísérte szerencse. Egyszer Bettino Craxl, a szocialisták főtitkára vallott kudarcot, egy másik alkalommal pedig Ugó La Maifa, a republikánusok köztiszteletben álló, azóta elhunyt elnöke adta visz- sza a megbízatást. Kétségtelen, hogy a Jelenlegi helyzetben indokoltnak látszott Pertini államfő dön­tése: a kommunistákon kívül más pártok képvise­lői körében is egyre gyakrabban elhangzott az igény a kereszténydemokrata hegemónia megsza­kítására. Más kérdés, hogy a szocialisták főtitkára, Craxt többször is érzékeltette: a legszívesebben magának tartaná fenn a jogot a kormányalakítás­ra. Az OKP legutóbbi állásfoglalásai ugyancsak nem zárták ki egy szocialista vezetésű kormány eddiginél kedvezőbb fogadtatásának esélyeit, A KGZTARSA9AGI PART parlamenti számará­nyánál jóval nagyobb tekintélynek örvend. Bár a választásokon csupán a voksok három százalékát szerezték meg, kiegyensúlyozott, a baloldallal szem­ben következetes megértést tanúsító, a közélet tisz­taságát a maguk példájával is elősegítő politikájuk révén elsősorban az értelmiség körében számíthat­nak támogatókra. Mindez persze nem biztosítja, hogy a nagyszabású politikai-társadalmi botrány erős hullámverésében Spadolinlnpk sikerül a vál­lalkozása. Annál is inkább, mert egyre hangosabb a követelés Olaszország-szerte: ne a kormányzati formulákon, a koalíció összetételén vitatkozzanak a pártok, hanem minden energiájukat fordítsák a megtépázott bizalom helyreállítására, a társa­dalmi-gazdasági morál visszaállítására. Ehhez pe­dig Spadolini tekintélye önmagában aligha ele­gendő. Oyapay Dénes Brezsnyev Palme találkozó Uédelmenák meg «az allxairtot! A LEMP KB plénumának határozata Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénte­ken « Kremlben fogadta Olof Palme volt svéd mi­niszterelnököt, a Svéd Szo­ciáldemokrata Munkáspárt elnökét, a leszerelés és a biztonság kérdéseivel foglal­kozó nemzetközi bizottság, az úgynevezett Palme-bizottság elnökét. A találkozón a bi­zottság tevékenységével kap­csolatos kérdésekről folytat­tak eszmecserét. A beszélgetés során Leo­nyid Brezsnyev megállapí­totta, hogy a nemzetközi helyzet továbbra is feszült. Ennek oka a militarista, kö­röknek az enyhülés aláásá- sára, a- fegyverkezési hajsza fokozására törekvő irányvo­Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, a június Jl-i, Erfurt környéki vasúti ka­tasztrófával kapcsolatban, nala, amelynek az a cél}». hogy megbontsa a kialakult stratégiai egyensúlyt és ka­tonai fölényt biztosítson a NATO-tömb számára. Az Egyesült Államok meg­szakította a SALT-tárgyalá- sokat és most újabb straté­giai fegyverkezési progra­mok megvalósítására össz­pontosítja erőfeszítéseit. Azt a tervüket, hogy Nyugat- Európában újabb, a Szovjet­unióra és szövetségeseire irányzott rakétákat, helyez­zenek el, az amerikaiak és európai NATO-országok vé­delmére irányuló intézkedés­ként állítják be. Valójában azonban ez újabb kísérlet arra, hogy az Egyesült Ál­lamok javára megbontsák a stratégiai egyensúlyt. részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Willi Stoph- nak az NDK Minisztertaná­csa elnökének. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt. Központi Bizottsá­gának XI. plénumán elfo­gadott határozat állást fog­lal a lengyel szocialista épí­tés eredményeinek megvé­dése, a Szovjetunióval kö­tött barátság és szövetség, a Varsói Szerződés keretében folytatott politikai és katonai együttműködés erősítése mel­lett. A központi bizottság elen­gedhetetlennek tartja minden szükséges eszköz felhaszná­lását az ellenséges tevékeny­ség megszüntetésére és fel­szólítja a kormányt, vala­mint a törvény védelmét biztosító szerveket, hogy vé­delmezzék meg az államot, annak intézményeit és kép­viselőit. a törvényességet és a rendet, Felelősségre kell vonniuk minden olyan sze­mélyt. aki az állam és a nép létérdekeit veszélvezie- tő tevékenységet folytat. • A dokumentum, méltatva a Szovjetunióval és az SZKP-val való szövetség és együttműködés jelentőségét, határozottan állást foglal a szovjetellenesség minden megnyilvánulási formája el­len, és rámutat arra, hogy Lengyelország határainak biztonsága, az ország füg­getlensége és szuverenitása, valamint Európa és a világ erőegyensúlya attól függ, hogy Lengyelország erős szo­cialista állam lesz-e. Ennek záloga a lengyel külpolitika sarkkövét jelentő barátság és szövetség a Szovjetunióval. „A IX.. rendkívüli kong­resszusig öt hét van hátra. A központi bizottság, hazánk legmagasabb, rendű érdekei­nek nevében, soraink tömö­rítésére, pártunk eszmei és politikai egységének megóvá­sára. a szocialista megújulás irányvonalának következetes megvalósítására és az ellen­séggel szemben támadásra szólít fel" — hangzik a ha­tározatban. Befejezésül a határozat egj'ségre szólít fél a nemzet sorsáért és a válságból való kijutásért folyó harc sikere érdekében. Lengyelország gazdasági helyzetét elemezte és sze­mélyi változásokat jelentett be a kormányban pénteken, a parlamentben elhangzott beszédében Wojciech Jaru­zelski hadseregtábornok, mi­niszterelnök. Bevezetőjében emlékezte­tett arra, hogy a napokban tartott, XI. pártplénum hatá­rozata egyértelműen kifeje­zi a helyzet drámaiságát minden vonatkozásban, ezért a kormányfői expozéban fő­ként a gazdaságról kíván szólni. Mint mondotta. az elmúlt időszakban minden téren fokozódtak a gondok. A kiutat nehéz megtalálni, mert nem könnyű tervezni olyan körülmények között, amikor létfontosságú ténye­zők, mint a szénkitermelés mennyisége vagy a hiteltör­lesztési tárgyalások alakulá­sa. egyelőre ismeretlenek. A kulcsfontosságú ágaza­tokban az ország érdekében hatnapos munkahétre lenne szükségességét és méltatta az munkaerő-át csoportosításokat hajtsanak végre olyan ádá­zatok javára, mint a bányá­szat, az energetika, a szol­gáltatások. Jaruzelski kiemelte a KGST keretein belül folyó együttműködés fejlesztésének szükségességét és méltatta országnak nyújtott szovjet segítség jelentőségét, „ame­lyet csak rosszindulatú em­berek becsülnek alá". Részletesen foglalkozott a lengyel népgazdaság szem­pontjából kulcsfontosságú té­nyezővel: a szénnel. Javasol­ta. hogy a szakszervezetek bevonásával még e hónap­ban dolgozzák ki a termálé« növelésének minden érdé­kelt fél számára elfogadható megoldását. (MTI) Pénteken hajnalban helyreállították a forgalmat az NDK- béll erfurt—-blsehlebeni állomásnál, ahol vasúti szerenesét- lenség történt, Képünkön! a nemzetközi gyorsvonat töhh vagonjának kisiklását a vizsgálat szerint slnhlba okozta. (Népújság telefötó — ADN/ZB—MTI—KS) Lázár György részvéttávirata 'NSZK Hatalmi villámlások Bukásra állna a nyugat­német kormány? Kérdőjel­lel írjuk le ezt a mondatot, mert, csak találgatásról van szó. mégis papírra vetjük. Feszült viták, kesernyés-gú­nyos megjegyzések egymás címére, belső meghasonlá- sgk — ezek jellemzik a bonni koalíciót. Korántsem szabad azonban elsietett gyászbeszédet mon­dani a kétpárti kormány fö­lött, bár mostanában úgy tűnik, hogy a Jobboldali el­lenzéknek csak várnia kell, klsujját sem megmozdítani, és ölébe hullhat a hatalom. Más szóval, fölbomolhat a koalíció. Ettől tartanak, il­letve ebben reménykednek — ki-ki nézetei szerint — az NSZK-ban, hírmagyarázók és politikusok. S hogy még egy fajta jelet említsünk: maga Genscher pártelnök biztatta a nyugat-berlini sza­baddemokratákat. hagyják ott a vert szociáldemokratá­kat, és alakítsanak kormányt a kereszténydemokratákkal. Hasonló tervet forgat a fejében • Rajna-Pfalz. tarto­mányi szervezetük is. A „há- zastársak” Bonnban, tehát a központban, még tartják ma­gukat az eredeti megállapo­dáshoz: kitartani egymás mellett négy éven át. a kö­vetkező választásokig, • de IMI. június 13, szombat mér mutatkoznak az elhlde- gülés csalhatatlan jelei. Gazdasági gondok — kínok a kárára? Miért jutottak idáig, mind­össze nyolc hónappal nagy választási győzelmük után ? Ha a lényeget tekintjük, a válasz tömören így hangzik: a külső' és a belső változá­sokra, a nehézségek növeke­désére, a gazdasági és a po­litikai nyomás erősödésére más választ adnak az erős munkástémogatással rendel­kező «szociáldemokraták és mást a polgári liberális sza­baddemokraták. Széles szociális hálózatot épített ki a múlt évtizedben a kormányzat, de ez kétség­telenül megterhelte az ál­lamháztartást, Igencsak el­adósodtak, egyes vélemények szerint tűrhetetlenül nagy a költségvetési hiány, a tarto­zás. ősszel valóban elenged­hetetlen lesz — még a gaz­dag NSZK-nak is — a taka­rékoskodásra gondolni. Nem kedvezőek a nemzetközi gaz­dasági körülmények sem: az általános helyzetből követke­zően és belső strukturális in­dítékok miatt, makacsul nő a munkanélküliség, s ez is­mét csak fokozza az állam- háztartás terheit, csökkennek az adóbevételek, ugyanakkor a szaporodó munkanélküliek­nek adandó segély a terve­zettnél nagyobb mértékben terheli meg az államot. Min­dent összevetve, ősszel, az 1982-es költségvetés megvi­tatásánál dönteni kell: bonc nan vegyenek el pénzt? Me­lyik rétegnek kell majd meghúznia erősebben a nadrágszíjat, a vállalkozók­nak-e vagy a munkaválla­lóknak, akik tekintélyes ré­sze a szociáldemokratákat követi. Ellenzék — belülről és kívülről összezilálták a koalíció so­rait a nemzetközi fejlemé­nyek is. Genscher szabadde­mokrata külügyminiszter, gyanakodva nézi a szociál­demokraták körében erősödő Amerlka-ellenességet; magá­nak Schmidt kancellárnak is sok baja van saját pártjá­nak eurorakéta-ellenes cso­portjaival. De a szabadde­mokraták sem dicsekedhet­nek túlságos nagy egységgel: legutóbbi kongresszusukon a küldöttek egynegyede a ra­kétafegyverkezés, tehát a hi­vatalos politika ellen foglalt állást. Vajon elmúltak vol­na azok az idők. amikor a koalíció fő összekötő ereje a külpolitika, nevezetesen az enyhülés, a szocialista orszá­gokhoz való közeledés volt? Igaz. sem Helmut Schmidt, sem Hans-Dietrich Genscher álláspontja nem azonos a jobboldaléval, de viszonyuk a szocialista országokkal hű­vösebb lett, náluk rugalma­sabb álláspontot képvisel mindkét párton belül a bal­szárny. Ez a megosztottság mindenképpen bizonytalanab­bá teszi a koalíciót, nehezí­ti a kormányzást és a pénz- űgj&eSazdaságj _ gondokkal A szabaddemokraták vezetője. Hans-Dletrírh Genscher ás a gondterhelt kancellár, Helmut Schmidt együtt, ez ébreszti a hírma­gyarázóban azt a gondola­tot, hogy az ősz kritikus le­het a koalíció számára. Forró lesz az ősz? Kiállja-e majd a szociál­demokrata—szabaddemokra­ta együttes a forró őszt? Kár lenne elparentálni őkét, vannak még tartalékai az együttműködésnek. Sokan azért szavaztak rájuk tavaly ősszel, mert megfogadták: a következő időszakban is kö­zösen akarnak kormányozni. Nyilván kínos lenne csaló­dást okozni e választóknak. A koalíció semmiképpen nem akarja teljesen elrontani vi­szonyát a szocialista orszg­(Fotó: AP — MTI — KS.) gokkal, folytatja a kelet- nyugati együttműködést, s é tekihtetben még mindig több szál köti őket össze, mint bármelyiküket a jobboldal­lal. A szociáldemokraták is készek lesznek engedni a negyvennyolcból a hatalom megtartása kedvéért, ellen­kező esetben a szabaddemok­rata párt átallhat a keresz­ténydemokrata—keresztény- szociális unióhoz. S akkor övék a többség. Lehetséges, de egyáltalán nem biztos, hogy erre már a közeljövőben sor kerülhet, de valószínű, hogy az ősz lesz az éles belső viták kor­szaka. Bátorítás terroristáknak Amerikai hatóságok, ame­lyek „a nemzetközi terroriz­mus elleni harc” szükséges sá­sét hirdetik, nem kívánnak ha­tékony intézkedéseket tenni a New York-i ENSZ-szék- heiyen dolgozó szovjet dip­lomaták. védelmére. ENSZ-körökben rámutatnak, hogy az amérikai hatóságok által tanúsított felháborító engedékenység a gyakorlat­ban újabb provokációkra ösztönzi a terrorista eleme­ket. A MÁV Kitérőgyártó özem, Gyöngyös felvételt hirdet gyártás* technológus munkakörbe gépészmérnöki, vagy üzemmérnöki végzettséggel. Jelentkezni az üzem személyzeti és oktatási osztályán lehet. Tatár Imre {

Next

/
Oldalképek
Tartalom