Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-11 / 135. szám

Qjebb lépcsői ole — Munkáskollektívák segítségével — Névre szóló tálcák Ég és a föld - Nincsen rózsa tövis nélkül - Gyógyítani kell az új kórházat Takarító ápolónők ­Látogatóban az új megyei kórházban Évek óta figyelemmel kí­6érhetjük építését. Az el­múlt hónapokban még előtte jártak el a Csebokszári-la- kótelepre igyekvőket szállító buszok. A nagy. sárga gép­járművek ablakain át a magasból szemlélhettük, va­jon hogyan haladnak az épí­tők. változott-e az eltelt idő alatt valamit a kerítésen be­lüli táj. S ha nem is roham­tempóban, de végül mégis­csak eljött az a nap. amikor az egészségügyi dolgozók és a betegek átvehették a me­gyei kórház új helyiségeit Egerben. Dr. Gyetvai Gyulával, a megyei kórház főigazgatójá­val még a régi Széchenyi ut­cai épületben beszélgettünk. — Hat évvel ezelőtt kez­dődtek el a munkálatok. Bi­zony nagyon vártuk már azt az időpontot, amikor költöz­ködhetünk majd. Végül idén május lett belőle... De mi nagyon örültünk ennek is, hiszen ez nemcsak az orvo­sok és az ápolónők munká­ját könnyíti meg, hanem a betegeknek is óriási elő­nyükre válik. A Heves me. gyei Állami Építőipari Vál­lalat és a MEDICOR, vala­mint nyolc további kivitele­ző közreműködésével fél- milliárd forintos költséggel elkészült ez a kétszázötven ágyas, szép komplexum. Itt kapott elhelyezést a balese­ti és az általános sebészet, valamint az intenzív osz­tály. lehetővé vált végre, hogy megyénkben is legyen ortopédiai kezelés. • És most megvalósíthatjuk az uruló- giai osztályt is. a költözések során felszabadult helyisé­gekben. Ma ez a kórház ren­delkezik az ország legöre­gebb, eredetileg is erre a célra épített épületével: az 1-est, amely az Irgalmas rendé volt, valamikor az 1700-as években emelték — ugyanakkor miénk hazánk legfiatalabb hospitálja is. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy megszüntessük az oly sok panaszra okot adó zsúfolt­ságot, és elősegítsük a beteg mielőbbi gyógyulását. De igazán, majd csak akkor örülhetünk, amikor 1982 au­gusztusában átvesszük a most még csak épülő szárnyat is, ahol a szülészeti és nőgyó­gyászati osztály kap helyet. Vagy amikor majd átadhat­juk a 160 személyt befogadó orvos, és nővérszállót, ami­kor dolgozni fog a korszerű mosoda és befejeződnek a régi épületek teljes rekonst­rukciói is, mert az természe­tes. nem lehet házon belül „párnás” és „fapados” ellá­tás. Lesz min munkálkod­nunk még, ha ezt ebben az évtizedben be akarjuk fejez­ni. És hogy ez nemcsak a mi, az egészségügyiek ügye, mi sem bizonyítja jobban, mint az a segítség, amit a takarításnál kaptunk külön­böző munkáskollektíváktól, hogy mielőbb megindulhas­son az élet az új falak kö­zött. + Dr. Csende Gyula gazdasá­gi igazgató először a három­ezer adagos konyhába vezet. Házigazda módiára büszkél­kedik és joggal, Kulturált környezetben és ragyogó tisztaságban készülnek itt a falatok. Hamarosan csatla­kozik hozzánk Kovács Ilona, az élelmez^« osztály vezető­je is. Ezüstszínű guruló szekrény ajtaját nyitja ki. — Ezekbe zárva érkezik a fcetez asztalára az étel. elő­melegített tányérokon, fém­fedő alatt. így tényleg meg tudtuk valósítani, hogy az élelmiszert a higiéniai köve. telménveknek megfelelően kezpljük. A tálalás gyorsa­ságát pedig szalag biztosítia. amely diktália a tempót. Nincs mellette idő a lazsá­lásra. a bémészkodásra — mondja. A hatalmas terem egyik sarkában három nővér ele­gáns cédulákat helyez a bar­na tálcákra. OJMÉE I „ 1081. Június 11., csütörtök u Feszült pillanat; súlyos beteg a műtőben (Fotó: Szántó György)’ — A diétás betegeink név szerint kapják meg a nekik készített menüt. Ez is elkép­zelhetetlen volt a régi kony­hában — kapom a felvilágo­sítást. — Vannak azonban gond­jaink is. Az itteni tágas és a követelményeknek mara­déktalanul megfelelő kör­nyezet újabb dolgozók fel­vételét igényelné, azonban a munkaerő hiánycikk. Pedig itt, ilyen körülmények kö­zött öröm lenne dolgozni — mutat körbe a konyhával szomszédos, természetes fény­től világos személyzeti ebéd­lőben Kocsis Ilona. Valóban gusztusos helyiség. Az asz­talokon tiszta abroszok, raj­tuk piros rózsákkal, vázák. Egyszerre kétszázan foglal­hatnak itt helyet és fogyaszt, hatják el ebédjüket a sárga műanyag székeken. + Baleseti sebészet. Az egyik levegős szobában asszonyok beszélgetnek. Itt találkozom a május 5-i, az egri Bástya ABC előtti baleset szenvedő alanyával, Szné-vel. ötödik hete van a kórházban, tehát a régi épület ágyát is nyom­ta. — Hogy lehetne összeha­sonlítani a kettőt — csodál­kozik most — ott a repe­dezett falak között talán még gyógyulni sem volt olyan kedvünk. Itt rengeteg jó do­log van. Például minden ágyhoz külön rádió tartozik, fülhallgatóval.. Így nem za­varok serikit, ha hallgatni akarom. Nézze ezt a tiszta­ságot! Nem mondhatom, hogy öröm itt lenni, de könnyebb így elviselni a kényszerű vendégséget. Per­sze, a sok jó ellenére is szí­vesen megyek haza majd néhány napon belül, ha min­den rendben lesz. ★ — A vak Is látja! Ég és föld különbség van a két munkahely között. Azok a körülmények... — sóhajt fel Csomó Ottóné főnővér. — Nem voltak normális tisz­tálkodási lehetőségeink sem. Rossz rá is gondolni. Ahol dolgozunk, ott a második otthonunk, de senki sem ra­gaszkodott a régi megszokott­hoz és boldogan jött át ide. Én már 1958 óta itt vagyok a kórháznál, de soha ilyen jó érzéssel nem indultam még munkába, mint az el­múlt néhány hét során, pe­dig sokat kellett dolgoznunk, takarítanunk ... Dr. Tőzsér Kornél, az új ortopédiai osztály megyei szakfőorvosa, ügyeletes a baleseti sebészeten. — Ennek a furcsa hely­zetnek az az oka, hogy a most kialakított negyven­ágyas ortopédiai osztály a „balesetin” belül működik, így nekünk olyan teendőket js el kell látnunk, amik nem tartoznának a feladataink közé. Mindenesetre már az is komoly eredmény, hogy a megyében itt végre van le­hetőségünk a munkára, hi­szen sok a teendőnk a moz­gásszervi rehabilitáció terü­letén. De ahhoz, hogy dol­gunkat a tőlünk telhető leg­jobban végezzük, a ragyogó tárgyi feltételek mellett erre is szükségünk lenne. S még néhány szakorvosra és taka­rítónőre. hogy ne kelljen sok helyen a nővéreknek mosni­uk a követ... ★ Épp megköszönöm dr. Csende Gyula kalauzolását, amikor egv jól megtermett bajszos fiatalember lép mel­lénk. Köszön. — A postától jöttünk, a telefonközpontot megnézni, ha jegyzőkönyvet kell felven­nünk, kihez mehetünk? — kérdezi. — Mi történt a központ, tál? — kottyintok bele a vá­laszba. — A beázások— hal­lom — elöntötte a termet a víz. * Alagsor. Itt kaptak helyet a telefonközpont mellett az öltözők és különböző raktá. rak is. A folyosón egy fél­meztelen férfi deszkát cipel­ve tűnik el az egyik kanya­rulatban. Utána sietek a nedves kövezeten. A terem­ben majdnem bokáig ér a víz. A férfi tovatocsog a vízben álló masinák között. A folyosón távolabb fehér és kék köpenyes asszonyok hajlonganak és rongyokkal itatják fel a vizet. — Ezek már csak az utó­j,munkálatok”, az igazit a tűzoltóknak kellett elvégez­niük szivattyúkkal..; — hallom a hátam mögött. A telefonközpontos árról mesél, hogyan ömlött a víz a fa­lakból az elmúlt felhőszaka- dásos napokban. — Nem szigetelték megfe. lelően ezt a földszint alatti részt? — fordulok kísérőm. höz. ö tanácstalanul tárja szét kezét, majd később hoz­záteszi: — Még egy hónapja sincs, hogy beköltöztünk, de a ki­vitelező szerint mi vagyunk a hibásak. v Ez a mi ürö­münk az örömben! Szilágyi Andor Pető Sándor: A KÚT 1. A csomagolóknál kezdte, de végül is a vagonosoknál kötött ki. Több volt a pénz, az pedig mindig kellett. A kévést soknak képzelni, a hónap végén a semmiből is úgy mulatni, mintha temér­dek volna. Lyukas marokkal szórni, álmodni, hogy a min­dennapi szalonna: sonka meg kolbász, hogy a minden reg­gel fölhúzott bakancs: mese­beli, mérföldléoő lakkcipő. Hinni, hogy a kis telek több holdas birtok, amely képes eltartani a családot. Igen. a föld. az a jószagú. zsíros föld. És mindig hinni és mindig ál­modni. és mindig csak képzel­ni. A ringó vagonban, ha tola­táskor fönnmaradt, azt ál­modta. hogv indiai maharad­zsa, kit hullámzó léotű ele­fánt cipel. Valamelvik régi filmből emlékezett hasonló­ra. onnan a kép. mely időn­ként elővillant, befont» $e- ' kintetét, homályossá árnyal­ta a szem fényességét. Csak nézett, csak bámult tompán maga elé, mintha ki akarna szaladni helyéről a' szemgo­lyó. Mindenki csak Véncsont­nak hívta, pedig még elég messze járt a nyugdíjtól. Ta­lán mert olyan csupa csont­testű, szikkadt arcú volt, mint egy kiapadt patak, mely tele van száraz, zörgő ágak­kal. Ha nézett, akár meg- rozsdult avar alól tekintene ki. A keze meg mint kétsze- neslapát, ha ökölbe gyűrte, alig fért el a zsebében. Gú­nyolták is miatta eleget. Na, öreg, ha lekókad, sincs veszve semmi, amekkora uj­ja van, talán jobban is jár, akit ledöntött. Ahogy elné­zem, komálhatják magát ott lent bugrifalván. minden uj_ járá jutott egy, ha másra nem is. Meg olyat is mondtak ne­ki: na Véncsont, ha kihagy egyet, azt nem az orrára, az ujjára húzzák Jegygyűrűnek.’ ha majd odaátra kerül. Sohasem válaszolt. Mit Is mondhatott volna ezeknek a tuskó, sittes vagányoknak. Ha megszólal, még a beszéd­jét is kinevetik, hogy olyan tahós. Helyette fogta a zsá­kokat, s aztán csak vitte, szakadásig. Ebédidőben leült a töltés­oldalba. elővette a szalonnát, rágyújtott, ahogy a többiek mondták: megint szalonnát bagózik a Véncsont Az ,,Üj ész a régi helyett ”, az emlékezetes Taylor-könyv (Biológiai pokolgép) nem túlságosan iz­galmas fejezetét Egyed László és tudóscsoportja, valamint a Központi Fizikai Kutató Intézet dolgozóinak kérdései tették érdekessé, továbbgondolva vagy kiegé­szítve az író megállapításait Átalakítható-e az ember ér­telem- és érzelemvilága? Feloldhatók-e a modern élet okozta feszültségek? Divat vagy szükségszerűség a gyógyszerfogyasztás? Lehef- e az agy működését fokozni? Teremthető-e új ész? Hely­zet a fejlődő országokban. Tény, hogy az emberek hangulata bizonyos szerek­kel befolyásolható és ezek­kel az emberiség a jövőben is élni fog. (Alkohol, koffe­in). Olyan gyógyszer azon­ban. amellyel az ember ér­telmi és érzelmi világát át lehetne alakítani, nincs. Meg aztán. „Bármilyen erő­szakos változás az intelli­gencia, az emlékezőtehetség, az érzelmi élet vagy a dön­tési készség területén olyan problémákat okozna, ame­lyekre a szó szoros értelmé­ben még nem volt példa”. Elképzelhető, hogv ez a szer olyan hatalmat adna a tudósok kezébe mások befo­lyásolására, leigázására, hogy soha nem látott zsarnokság alakulna ki. Az emfc>er esendő és ma­ga által előidézett dilemmák között él, ugyanakkor keresi a kiutat zsákutcáiból. A konfliktusok depresszióba ta­szítják, ilyenkor oldószerek után nyúl. A stimuláló sze­rek azonban cslík ideig-óráig nyújtanak megnyugvást s csak a problémák elaltatásá- ra vagy megkerülésére al­kalmasak. A gyógyszer túl­ságosan egyszerű, a társada­lom pedig túlságosan bonyo­lult, „az emberiség biológiai sorsa és társadalmi sorsa az túl komoly dolog ahhoz, hogy orvosokra és pszicholó­gusokra lehessén bízni”. Az más kérdés, hogy ki­vonhatja-e az ember magát a mai életritmusból. Olyan világban élünk, amelyben az élettempó felgyorsult s ez tömegek számára jelent ter­het, amit nem mindenki ké­pes elviselni, serkenti ideg- rendszerét, hogy valóságos és sokszor képzelt feladatai­nak eleget tehessen. Feszült­ségoldó a kávé, mert elhi­teti, hogy fogyasztása után jobban fog az ész, de ez csak ott és akkor érvényes, ha valóban van is. A sem­mi sem stimulálható. A feszültségek körébe Il­leszthető az emlékezet, a tanulás és a tanultak felidé­zése. Pszichológia-profesz- szorok félig komolyan azt jósolták, hogy „eljön az idő, amikor a hallgatók úgy sa­játítják el a tananyagot, hogy megeszik a tanarai­kat ..." A tudás azonban nem a fejekben, hanem a könyvekben, a könyvtárak­ban van. A fej arra való,’ hogy megtalálja az utat ezekhez a már rögzített me­móriablokkokhoz. Olyan ismeret viszont, amit soha nem tanultak meg, bármiJ lyen serkentő eszköz segítsé­gével nem idézhető fel, elte­kintve a szinte öntudatla-' nul bevésett és elraktározott tudattartalmakból, amelyele durva ingerlések után lép­nek be a tudatmezőbe. Más a folyamat a gyermekkori emlékek megidézésénél. Egy régen látott baráttal való ta­lálkozás nem várt memória­tartalmakat tesz élővé. (De ha már említették a beszél­getők Arisztotelész felisme­rését, érdemes lett volna utalni a közismert ProustJ élményt ébresztő dundi, ro- vátkás teasüteményre, ami bűvö6 örömöt keltett az író­ban. A tea és a sütemény (madeleine) íze nyomán aa, ódon ház, az utca, a szobaj a város, a Főtér képe válik! élővé, szilárddá. Minden felk­ölti régi formáját. Az egyJ máshoz kapcsolódó memória^ tartalmak, az irodalom és természettudomány vonula­tai összetartanak.) Továbbra is kérdés maó radt Rostand professzor né-* zete „ha ezek az eljövendő szerek nem eredményezné­nek többet mint naponta néó hány percnyi „szupergondolj kodást”, és ha ezekért a felvillanásokért hosszú dep­ressziós időszakokkal kelle-’ ne is fizetni, az emberiség még akkor is kifizetődőnek? találhatja előállításukat”.' Nem biztos ugyanis, hogy kihasználva az agy tartalék? kapacitását, boldogabb len-; ne az ember, mert megfosz­tanánk a mindennapok apó ró szépségeitől, a hajnal, aa erdő vagy a felhők szemlé-* leiétől, a gyermekkacagástól vagy egy szépen zengő vers­sortól, Nem az a lényeges,' hogy egyes emberek minél okosabbak legyenek, hanem áz, hogy a normális emberi intelligencia kifejlődjék aa elmaradt országokban és eló maradt népcsoportokban ts. A forró nyár, a szabad6áó gok, a tanulás és a pihenés heteiben kár lenne ezeket a hétfői történeti, irodalomtör­téneti, termés zettudomáú nyos órákat beszüntetni,’ mert, az ismeretek megszer­zése ma már nem korlátom zódik a tanév, az évadoki megszokott periódusaira. Aa érdeklődő, a gondolkodó em­ber életének kísérője az örö­kös vágy új dolgok megis­merésére vagy a régiek ki­egészítésére. És ez a nyugta­lanság elkíséri vizek parU jára, erdők tisztásaira, falu­si magányba vagy országjá­ró útjaira. Ebergényi Tibor Mondhatták,’ nem törő­dött velük. Jutott hozzá hagyma, üvegből pálinka is. Hajnalban, mikor a vak­vágányra tolták a két négy- tengelyest, Véncsont már ott strázsált, föltörte a blombát, kinyitotta a csikorgós, vas- pántos ajtót. Elsőként akarta látni a mindennap várt cso­dát, hátha egyszer ráakad valami üzenetre, zsebkendő­re kötött kincsre, iderejtett pénzes csomagra. De csak a szürke cementeszsákok so­kasága nézett vissza rá. os­toba. bamba, poros tekintet­tel, mintha mondanák is: — mit akar ez a mélák? Aztán, hogy látta csoda nincs, kihúzott pár zsákot, a helyükre beült. Aludt, míg meg nem jöttek a többiek. Azok ébresztették föl, hol úgy, hogy alágyújtottak, hol meg valami bogarat enged­tek föl a nadrágja szárán. Véncsont ilyenkor keser­nyés gHmaszt vágott, elnéz­te kis ideig a rajta röhögn- ket, megengedte derékszíját, kigombolta a sliccét, s a nya­kuk közé pössentett. Mikor aztán rá akartak támadni, az öreg fölemelt két ötvenkilós cementeszsákot, hogy közé­jük vágja. Persze, hogy meggondol­ták magukat, ki akarta agyonüttetni magát egy ilyen szélütöttől, Az öreg meg elhúzta a száját, s rájuk" ripakodott: — fogják már! sosem lesz kirakva ez a ro­hadt vagon! Matyóföldről jött, Mezőkö­vesd mellől. Eladta a tanyát,1 az egész semmi-birtokot, s Kalászon, a dombtetőn vett egy telket, újra kezdett mindent. A kutat is egyedül ásta. csak amikor mélyült, hívott segítséget. Állt lenn a gödörben, rakj ta áz isjiapos földet a vödör­be, a sógor, a Jani meg húzta. Két vagon után. sokszor petróleumlámpa mellett éj­félig is. A felesége hiába po­rolt vele. hagyja, majd hét­végeken kiássa, egyszer csak meglesz. — Asszony-beszéd, se teteje, se alja — monda, gáttá, s ásott tovább. A sógor csak-csak elvolt odafönt, elcicázott a hosszú nyakú egri leánykával, néha az öregnek is leküldött egy- egy hosszúlépést, meg a jó, hazai kisüstiből. Kivörösö­dött. tátongó tekintettel bá­multák. egymást. Az öreg árnya a petróleumfényben akkorára nőtt, hogy szinte kiért a kútból. A sógor meg csak vigyorgott rá. Majd fölszámolja ő a napszámot Sógorság ide. komaság oda,' a kórság dolgozzon éjféligj (Folytatjuk) , \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom