Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-23 / 145. szám

Kommunisták a lakóterületen A SZOCIALISTA TÁRSA­DALOM építésének fontos jellemzője és egyben jelentős forrása is a közösség érde­kében végzett önzetlen mun­ka. Pártunk XII. kongresz- szusa ilyen összefüggésben is méltatta a lakóterületi párt­szervek és az ott dolgozó kommunisták helytállását, széles körű, öntevékeny munkáját. E pártszerveze­tek taglétszáma a társadal­mi folyamatok hatására fo­kozatosan növekszik, nap­jainkban közel kilencvenezer párttagot tömörítenék sora­ikban. Ennek a jelentős szá­mú párttagságnak mintegy 82 százaléka a nyugdíjasok­ból tevődik össze. A lakóhelyek pártszerve­zetei a község- és a város- poütikában, a tanácsválasz, tások alkalmával, a lakó­hely szépítésében, a lakosság ügyes-bajos dolgainak inté­zésében az elmúlt években nagy tekintélyt és elismerést vívtak ki maguknak. Bizo­nyították, hogy nincs tétlen­ségre utalva, — vagy ahogy némelyek mondják —. „po­litikailag is leértékelődve” az, aki a több évtizedes fá­radságos munka után elér­kezik a nyugdíjazáshoz, és aki természetesen továbbra is akar valamit tenni a köz érdekében. Ma is akadnak a pártnak olyan nyugdíjba ke­rülő tagjai, akik bizonyta­lansággal, tartózkodással lé­pik át a lakóterületi alap­szervezetek küszöbét. Mint később ez bebizonyosodik, ezek a fenntartások indo­kolatlanok. Alapszervezete­ink nyitott ajtóval, és nyi­tott szívvel, bizalommal, köz. vetlen elvtársi légkörben várják az érkezőket és a legtöbb helyen minden segít­séget megadnak ahhoz, hogy az új kollektívába, a koráb­bitól eltérő munkakörülmé­nyekbe a beilleszkedés mi­nél gyorsabb legyen. JOGGAL MONDHAT­NÁNK, hogy a kommunis­ták számára a párt ügyéi­ben, a társadalom érdeké­ben végzett munka, bármi­lyen körülmények között, a szervezeti szabályzatból ere­dő alapvető kötelesség. A nyugdíjba kerülő párttagok helyzetét azonban nem le­het csak a kötelességekre le­egyszerűsíteni. Aki igazán szerette munkáját, becsülte hivatását, tiszteletet adott . és kapott munkatársaitól, harminc-, negyvenéves ak­tív tevékenységét nem tudja egyszerűen úgy abbahagyni, hogy ma leteszi a szerszá­mot és holnap már csak a nyugdíjasévek következnek. A régebben nyugdíja me­nők, ma már sokszor moso­lyogva emlékeznek, a fiata­labb generáció viszont talán nem is gondol arra, hogy milyen mély érzelmi hatá­sokat kell magukban leküz­deni azoknak, akik életvite­lük új szakaszához érkeznek. Ez alól a kommunisták sem kivételek. Nagyfokú megér­tést. mind munkahelyi, mind a lakóterületi pártszervek részéről figyelmes munkát igényel, hogy az aktív mun­kában eltöltött hosszú évek után a régi, megszokott munkahelyi, elvtársi közös­ségekben átsegítsék őket ar­ra a területre, ahol gazdae politikai tapasztalataikat, közéleti jártasságukat a jö­vőben is hasznosítani tud­ják. Pártszervezeteink szé­leskörűen keresik azokat a lehetőségeket, amelyek az átvezető utat lerövidítik, il­letőleg amelyek feloldják az új környezet adta szorongás, bizonytalanság érzését. Már eddig is bizonyított, hogy e tekintetben az egyik legalapvetőbb dolog olyan munkalehetőségek biztosítá­sa, melyek során meggyőző­vé válik, hogy van értelmes célja és hasznossága annak a viszonylag aprónak tűnő, de a párt, a társadalom szempontjából mégis igen magas értékű tevékenység­nek, melyet a lakóterületen lehet és kell kifejteni. Ezt pedig másként nem lehet megvalósítani, csak úgy, hogyha minden itt dolgozó párttag a korábbi közéleti munkáját, felkészültségét, egészségi körülményeit kö­vetkeztésen figyelembevevő pártmegbízatást kap. Hiszen ma már egyre nagyobb számban kerülnek a lakóte­rületi pártszervekhez felső­fokú állami és politikai is­kolát végzett párttagok, volt párt, állami és gazdasági ve­zetők. A lakóterületi pártszer­vezeteink az irányító párt­szervekkel karöltve napja­inkban is azon' fáradoznak, hogy mind gazdagabb tarta­lommal töltsék meg munká­jukat. Törekvésük két irá­nyú. Egyrészt szélesítik és gazdagítják azoknak a mun­kaformáknak a körét, és tar­talmát, amelyek eredményes község- és várospolitikai te­vékenységre irányulnak. Más­részt szervezetileg is rende­zik soraikat, javítják a bel­ső pártélet színvonalát. Több helyen már rendsze­resítették a fórum jellegű pártnapokat. Másutt niegho- nosodtak a politikai vitakö­rök. Irányító pártszerveze­teink közül egyre több isme­ri fel azt a lehetőséget, hogy a területén lévő lakóterületi alapszervezetek tagsága mintegy állandó társadalmi aktíva gárdaként mozgatható. Lehetne sorolni tovább azon alkalmas és célratörő kezdeményezéseket, melyek lakóterületi pártszerveink és taaiaik sajátos helyzeté­nek legjobban megfelelnek, hiszen ahány terület, any_ nyi lehetőség. Azonban min­den erőszakolt munkafor­ma. vagy olyan feladatkörök ellátásra való törekvés, melyhez nincs meg a párt­szervezetekben a feltétel, nem vonz, hanem inkább ta­szít, A LAKÓTERÜLETI ALAP. SZERVEZETEKBE érkező és az ott dolgozó párttagok jó politikai közérzetének lé­nyeges kérdése az értelmes, céltudatos munka mellett az egymás iránt érzett felelős­ség, a kollektíva segítő kész­ségének kibontakoztatása. Szerencsére túl vagyunk már azon, amikor e párt­szervek fórumain gyakran a személyeskedés, egymás ér­demeinek vitatása kötötte le az időt és a figyelmet. A beteglátogató csoportok mun­kája, a szociális bizottságok, a tagság életkörülményeivel foglalkozó taggyűlési napi­rendek mind bizonyítékai a közösségi egvüvé tartozás, az egvmással törődés megvaló­sulásának. Fontos szerepet tölthetnek be ebben a von­zóvá tett párthelvisógek is. A cél az. hogv lakóterület! pértszerve^teink helviséeei ne valamiféle „hivatalos iro­dák” legvenek. hanem me'en elvtársi közösség, klubszerű élet kialakításával vá'ianak mozgalmi centrumokká clr. T ■ótots Tg+ván az MC7MP alosztályvezetője Ml IS AZ A TAURINA? Riport' a völgyben Legjobbak közt a mátraelerecskeiek — Azért ma még vészé, kedm is fogunk. Nem olyan nagyon, de veszekedni. Hogy ki mondta ezt, és miért, az rövid időre marad­jon még kérdés. Elég az hoz. zá, hogy Mátraderecskén va­gyunk. a Rákóczi Termelő- szövetkezetben. szóval vala­hol a megye északi részén. Szóval ott, ahol kalászosok­kal. zöldségfélékkel nincs va­lami könnyű dolguk az em­bereknek. Ott, ahol a boldo­gulásnak más módjait kel­lett — és tudták — megke­resni. találni. — Igen, ez a kiindulási alap — mondja Csató Imre főállattenyésztő. Mintegy 1619 hektár áll rendelkezésünkre; hegyes, dombos, megműve­lésre éppenséggel nem a leg­jobb vidék. A régebben jegy­zett évek „eredményei” leg­alábbis ezt igazolják Ma már mi, akik itt élünk és dolgozunk, nem szívesen em­lékszünk ezekre. Jelen életükről szólva szí­vesebben gondolnak a mát- raderecskeiek az utóbbi sike­res esztendőkre. Arra, hogy 1979-től 1980-ig 26 millió fo­rinttal nőtt a termelőszövet­kezet árbevétele, s így érte el tavaly az 55 milliót. Min­den ágazat teljesítette az üzemi tervét, márpedig ága­zat van bőven: növényter­mesztés, állattenyésztés, gép­csoport. erdészet, fémtömeg­cikkgyártó üzem, építőrész­leg, kiállításkivitelezők... Nos, a felsorolás mutatja a sokféleséget. Nem jelzi vi­szont, hogy a legfontosabb ma Mátraderecskén az állat- tenyésztés, ami szinte egyet jelent a szarvasmarha-te­nyésztéssel. A nem túlságo­san nagy lehetőségekkel ke­csegtető növénytermesztés, kevés kivételtől eltekintve, lényegében a szarvasmarha­profil számára biztosít hát­teret. Érthető ez, ha figye­lembe vesszük, hogy ebben a szép fekvésű községben mintegy 550 hektárnyi terü­let: rét, legelő, felújított ős. gyep. A növénytermésztés az állattartás számára biztosít abrakot, silót, pillangósokat. A lényegében egyetlen le­hetőség felismerését követő­en, 1975-ben indult be a szarvasmarha-nagyüzem. Ak­kor 177 tehenük volt, ma 250. A számok nem jelzik a mi­nőségi változást: a kettős hasznosítású (tej és hús) magyartarka-államányból el­kezdődött a limousin fajtára történő átváltás. Ehhez az alapvető okot az szolgáltat­ta hogy a tejtermelés éve­ken át veszteséges volt. íg\ természetesen az egyik leg­jobb hústermelő fajta kiala­kítására törekedtek. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy amikor erről be­szélgetünk. vendég érkezik a tsz-hez. Földes Ferencnek hívják, a TAURINA szakta­nácsadója. Tőle természete­sen azt kérdezzük elsőként, hogy mit akar ez a szokat­lan név? — Országos vállalkozás a mezőgazdasági nagyüzemek szarvasmarha-törzsállomá­nyának kialakítására. A Kiss Imréné: — Szép ez a munka TAURINÁ-nak 130 taggaz­dasága van, ezek egyike a mátraderecskei. S ha már ilyen szerencsésen találkoz­tunk. hadd mondjam el, hogy ez a termelőszövetkezet a legjobbak közé tartozik, tartástechnológiában és te­nyésztésben is kiemelkedő a rendszeren belül. Ezt igazol­ja többek közt a 103,5 száza, lékos borjúszaporulat, a csu­pán 4.6 százalékos borjúel­hullás (a „megengedett” 8 százalék), a 100 tonnás vá­gómarha-termelés, amelyből 53 tonnát a növendékbikák „hoznak”, hogy összességé­ben a szarvasmarha-tenyész, tés bruttó árbevétele 8,12 millió, a nyereség pedig 1,13 millió forint volt. A hizlalás­hoz felhasznált takarmány igen jól hasznosul: egy kilo­gramm súlygyarapodáshoz mindössze 3.4 kg abrak szük­séges. ami jóval kevesebb, mint az prszágos átlag. A TAURINA rendszerben elért eredményekről még sok jót el lehet mondani, de az adatoknál is beszédesebb, ha saját szemünkkel győződünk meg arról, milyen is ez a fe­dél nélküli tartás, milyen is az a technológia, amely száműzte a szarvasmarha­tartásból az istállót, ahol születésétől elszállításáig le­gelőnél és vándorol a csor­da. — Villanypásztorral dol­gozunk — ad róluk egy kis előzetest Csató Imre —, van ök ketten, akik majd „összevesznek' A Karácsony-völgy lakói — békés nyugalomban (Fotó: Perl Márton) Tóth Imre: — Van dolgunk, éppen elég borjúabrakolónk. forráskútra épülő Hatónk. A megürese­dett istállókat egyébként ba- romfineyelésre használjuk fel, kialakítottunk egy 18 ezer férőhelyes előnevelőt. Mire ezt is megjegyezzük, nagyon szép helyre érkezünk, a hegyektől ölelt Karácsony­völgybe. ahol egyetlen em­ber, Tóth Imre „segít” a villanypás ztomak. — Megvannak-e az ikrek? — kérdezi tőle a főállatte­nyésztő. — Meg. — Víz? — Rendben. Később persze részleteseb­ben is megbeszélik a dolgot, mi pedig a villanypásztor megbízhatóságáról érdeklő, dünk. — Nincs rá panasz — fe­leli a hegyigulyás. — Egy­szer egy erdészmérnök át­bújt alatta, és a háta hozzá­ért a huzalhoz, azt kellett volna látni, milyen gyorsan lehasalt...! Vagy amikor a vaddisznó jött, azt is jól megcsapta, nem kellett külön szót vesztegetni az elkerge- tésére. A község másik szélén, ha­sonlóan szép, jóllehet „pró­zai” — Nagylapos — nevét viselő helyen asszonypász­torral találkozunk. Kiss Im­révé. — Kétszáz szép üszőre vi­gyáz, de ez nem az a ki­mondottan női hivatal. — Igaz. viszont én már megszoktam. És nem is va­gyok egyedül, mert a férjem­mel itt lakunk a tanyán, ő pedig éjjeliőr hivatalosan, az azonban csak természetes, hogy segít nekem. — Nem unalmas így, tá­vol a világtól? — Megszoktuk már, és ennyi jószág mellett nincs sok idő az unalomra. — Vadaktól nem kell tar­tani? — Ugyan... elkerül min­ket a vaddisznó, viszont a, sasokkal sok bajunk van. soa aprójószágunkat elvisznek, és védekezni sem tudunk el­lene. Pillanatnyilag nincs ilyen veszély, békésen kapirgálnak a tanyaudvaron a tyúkok, a jércék. Elbúcsúzunk, az idő délre jár, egy kisborjú hosz. szan. jólesően nyújtózkodik. Egy kanyar, és eltűnnek a dombok. Csató Imre pedig mosolyogva megjegyzi: — Ha ezt nézi az er-oer, hajlamos azt gondolni, min­den olyan egyszerű, minden csupa békesség. Pedig sok vita. sok veszekedés van mö­götte — persze jó értelem­ben. — Biztosan mi is ösz- szeveszünk még egy félórá­ra. ugye, Feri?! — és a szak­értő nevetve mond igent. B. Kun Tibor Emlékművet állítottak az agrárszocialista mozgalomnak Battonyán 1981. SZEPTEMBER 1-1982. ÁPRILIS 30. Ifjúsági parlamentek Ez év szeptember 1. és 1982. április 30. között ren­dezik meg a következő ifjú­sági parlamenteket. Az Ál­lami Ifjúsági Bizottság erre vonatkozó határozata és irányelvei szerint az ifjúsár' parlamentek felmenő rend­szerűek. A szeptember ele­je és december vége közötti időszakban az üzemekben, a vállalatoknál, az intézmé­nyeknél dolgozó fiatalok, valamint a közép- és a fel- •AolrlaUúu ijntezavjenvek ta­nulói tanácskoznak. E fó­rumok küldöttei középszintű — tröszti. nagyvállalati, egyetemi, főiskolai, fővárosi megyei — parlamenteken, ezek küldöttei pedig márci. usban-áprilisban országos ágazati parlamenteken vesz­nek részt.' Az ifjúsági parlamenteken elemzik az ifjúsági törvény, és az alkalmazására vonat­kozó intézkedési tervek vég­rehajtását, az 1978. évi munkahelyi oktatási intéz­ményi parlamenteken el­hangzott javaslatok megva­lósítását. Megvitatják a kö­vetkező felmenő szintű par­lamentekig terjedő időszak­ra szóló intézkedési tervet. Az Nfjúság széles tömegeivel ismertetik a KISZ X. kong­resszusán elfogadott doku­mentumokat, valamint a SZOT és az ágazati szak- szervezetek 1980. évi kong­resszusainak határozatait. Számot adnak arról, hogyan érvényesítették a gyakorlat­ban a KISZ érdekképvisele­ti ée érdekvédelmi jogait. Emlékművet avattak Bat­tonyán, a földmunkászen­dülés 90. évfordulóján. A Hő. sok terén álló, betonból és bronzból készült kilencala- kos kompozíció Búza Barna szobrászművész és Schall József építész alkotása. Palkó Lajosnak, a nagy­községi pártbizottság titká­rának megnyitó szavai után Pozsgay Imre művelődési miniszter mondott beszédet, emlékeztetve az 1891. június 21-én történtekre, amikor a battonyai földmunkások, zsel. lérek, napszámosok jogos ha­ragjukban fellázadtak az el­nyomás ellen. A zendülés olyan történel­mi tett volt a- magyar ag­rárszocialista mozgalomban, amely túlmutatott a négy nemzetiség lakta Battonya határain, erőt adva a Vihar­sarok és az egész ország el­nyomott parasztságának a to­vábbi harchoz. A csendőr- sortűzzel levert megmozdu­lás négy halottjának, hét súlyos sebesültjének és hu­szonegy sérültjének kiöm­lött vére történelmi igazság­talanságot fejezett ki, ame­lyért csak 1945-ben kaptak elégtételt a földosztással, majd életének további gyökeres megváltozásával Battonya és az ország volt földmunká­sai, dolgos parasztjai. A művelődési miniszter avató beszéde után az. állami és társadalmi szer­vek képviselői megkoszorúz­ták az emlékművet. 1981. június *Jj„ kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom