Népújság, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-18 / 141. szám
SZERDA ESTI KÜLPOLITIKÁI KOMMENTÁRUNK Manila vendégei Egyelőre csupán a házigazda elégedett. Ferdinand Marcos ugyanis nagyarányú győzelmet aratott az elnökválasztáson, s így újabb hat évre biztosította posztját a Fülöp-szigetek élén. Korántsem ilyen magabiztosak Manila vendégei: az ASEAN, a Délkelet- Ázsiai Országok Szövetsége tagállamainak külügyminiszterei, akik szerdán kezdték meg tanácskozásukat. A jövő hónapban ugyanis az ENSZ égisze alatt egy Kambodzsával foglalkozó értekezletet tartanak. Csakhogy közben sok minden változott. Az ASEAN- tagállamok közül Malaysia, a Fülöp-szigetek és Indonézia fenntartja ugyan igényét, hogy az állítólagos kambodzsai problémákat megvitassák, ám szeretne mielőbb párbeszédet is kezdeményezni az indokínai szocialista országokkal. Belátták ugyanis, hogy Kína veszélyezteti jelenleg a térség stabilitását. Thaiföld és Szingapúr — az úgynevezett kemény vonal képviselői — viszont változatlanul Hanoit vádolják agresszióval. Az ASEAN külügyminiszteri értekezletét megelőzően Phnom Penhben találkozott a három indokínai ország, Vietnam, Laosz és Kambodzsa diplomáciájának vezetője. Nyilatkozatukban ismét elvetették a Kambodzsával foglalkozó nemzetközi konferencia létjogosultságát. Álláspontjuk világos: a találkozó — még az ENSZ égisze alatt is — mindenképpen beavatkozás egy független, szuverén állam belügyeibe. Ami az ASEAN néhány tagállamának az indokínai országokkal folytatandó párbeszédigényét illeti, a Phnom Penh-i eszmecserén az a vélemény alakult ki, hogy helyes lenne két-, illetve több oldalú találkozókat rendezni. Ugyanakkor nem zárkóznak el egy regionális értekezlettől, s — az eredményeket garantáló — a későbbiekben összehívandó nemzetközi konferenciától sem. Pekingi tárgyalásairól hazafelé tartva Haig amerikai külügyminiszter is Manilában vendégeskedik. Pénteken vele is találkoznak az ASEAN-politikusok, Félő azonban, hogy az USA szándékai a térséget illetően már előbb is érvényesülnek a szövetség külügyminiszteri konferenciáján. Ezeket a törekvéseket pedig nem fedi homály: Washington — jobban, mint valaha — Peking álláspontját támogatja Kambodzsával kapcsolatban. S ez a körülmény aligha enged teret a józanabb, reálisabb megközelítéseknek az ASEAN konferenciáján. GYAPAY DÉNES Tovább remiik a lengyel gazdasági helyzet A béremelések mögött nincs termelés Lengyelországban május hónapban tovább romlott a gazdasági helyzet — állapítja meg a lengyel központi statisztikai hivatal. A hivatal jelentése szerint az ország összesített ipari termelési értéke 18,3 százalékkal volt kisebb idén májusban, mint az elmúlt év azonos hónapjában. A legsúlyosabb visszaesés a köszéntermelésben, valamint az elektromos energia termelésében következett be; szénből az elmúlt hónapban 12,9 millió tonnát bányásztak Lengyelországban, ez 27,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elektromos energia termelésében 8,6 százalékos volt májusban az egy évvel korábbihoz viszonyított visszaesés, de mind az energia-, mind a széntermelés tekintetében a termelés csökkenése a megelőző hónaphoz képest nagyobb volt, mint a korábbi hónapban. A lengyel kohászat viszont — a koksztermelés kivételével — valamennyi fontosabb termék eseteben teljesítette az öt hónapra szóló tervet. Szénből a szükségesnél félmillió tonnával kevesebb állt a kokszolók rendelkezésére. emiatt a tervezettnél 308 ezer tonnával kevesebb kokszot állítottak elő. Sikeresen alakult az ágazat exportja mind a tőkés, mind a szocialista országok felé. A szocialista országokba irányuló szállítások — mint a PAP jelenti — a megkölött megállapodásoknak megfelelően történnek. Kedvezőtlenül alakult a múlt hónapban a mezőgazdasági termelés: a vágómarha beszolgáltatása például 23,8 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a tej esetében a csökkenés 10,2 százalékos volt. Ezzel egyidejűleg a fizetések csaknem 25 százalékkal növekedtek; májusban a lengyel átlagfizetés 6657 zloty volt, ez 24,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a lakossági pénzjövedelmek növekedése egy év alatt 20,6 százalékos volt. A vásárlóerő növekedését egyúttal a piacra kerülő árumennyiség csökkenése kísérte: a piaci kínálat értéke 6.4 milliárd zlotyval, azaz 5,2 százalékkal volt kisebb, mint tavaly májusban. A januártól májusig terjedő időszakban 60,3 ezer lakást adtak át. A lakásépítési tervet így 22,8 százalékra teljesítették. Az export az elmúlt év májusához képest 19,8 százalékkal csökkent. Felháborodást keltett Reagan nyilatkozata az arab világban Japán nem tesz eleget Charles Percy szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke kedden elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy Japán az 1982-es pénzügyi évben csak 7,5 százalékkal akarja növelni katonai kiadásait. Washingtonban tartózkodó japán üzletemberekkel találkozva Percy azzal érvelt, hogy az infláció miatt ez valójában nem jelent tényleges növelést. A szenátor az állítólagos távol-keleti „szovjet fenyegetésre” hivatkozva közölte: Japánnak az 1982-es pénzügyi évben 11—12 százalékkal kellene növelnie katonai kiadásait. De Japán nem költhet a tervezettnél többet hadfelszerelésekre. BEJRUT Míg Begin izraeli miniszterelnök kedd esti beszédében hálás szavakkal méltatta Reagan amerikai elnök „nagy fontosságú nyilatkozatát” amelyben megértéssel szólt az iraki atomreaktor ellen végrehajtott izraeli támadásról, addig az arab kommentárok elítélik, visz- szautasítják. az izraeli agresszió nyílt támogatásaként értékelik a legmagasabb szintű washingtoni állásfoglalást. A bagdadi rádió szerint „az Egyesült Államok megmutatta igazi arcát, amikor nyíltan a cionista agresszorok oldaléra állt”. Az Asz- Szafir című bej rúd lap aláhúzta: Reá gan i gazol ta, s zen- tesítette az izraeli agressziót azzal, hogy önvédelmi lépésként állította be. Az ugyancsak bejrúti Al-Anuar Reagan politikáját jellemezve rámutatott, hogy az amerikai elnök az arabokat szavakkal, Izraelt fegyverszállításokkal elégíti ki. Az Egyesült Államoknak súlyos veszteségekkel kell 'szembenéznie az arab világban — vonta le a következtetést a kommentár —, s ezek a veszteségek csak fokozódnák, ha Begin megnyeri az izraeli választásokat. (MTI) [ Izrael - választások előtt Kampány— bombarobbanásokkal... Nyílt esélyek, nagyfokú széttagoltság és politikai meghasonlás jellemzik a hangulatai. Izraelben a június 30-i választások küszöbén. Soha még ennyien nem szálltak be a választási küzdelembe a Knesszet 120 képviselői helyéért. A legutóbbi, 1977-es választásokon 22 lista indult s közülük 11 szerzett parlamenti képviseletet. A törvényhozási időszak végére már 19 frakció tevékenykedett, most pedig 36 listáról érkezett hír: legalább öt vallásos csoport küzd a voksokért; két új szefárd párt alakult az afrikai és ázsiai bevándorlók érdekeit képviselve; az arab szavazatokat hat politikai formáció igyekszik elnyerni. A két legnagyobb politikai erő maga is koalíció. Az egyik, Begin Likud pártszövetsége négy éven át kormányozta az országot. Az ellenzékbe szorult szociáldemokrata Máárách-szövet- ség a Simon Peresz irányította Munkapártból, a valamivel baloldalibb MAPAM- ból, s egy harmadik, kisebb pártból tevődik össze. Tavasszal még úgy tűnt, hogy a Máárách biztos befutó és Begin katasztrofális vereséget szenved, a júniusi közvélemény-kutatások azonban fej-fej melletti verseny- futást tükröznek. Változatlanul sokan még nem döntöttek: jelentős kérdőjel a középen levők állásfoglalása. Ide tartoznak egyes vallásos pártok, a szefárd listák és a Dajan voll külügyminiszter által fémjelzett tömörülés. Szerepük felértéOíMMMii 1981. június 18., csütörtök kelődhet, hiszen ők adhatják a kormányzáshoz szükséges partnereket. „Vásárlási csata” Mi okozta a közvélemény gyors változását? Ügy tűnt, hogy az izraeliek többsége is torkig van Begin politikájával: a kormányfő ezért kényszerült fél évvel mandátumának hivatalos lejárta előtt kiírni a választásokat. Az elégedetlenség főként gazdasági-társadalmi okokra volt visszavezethető. Az infláció világrekordereként a pénzromlás évi mértéke elérte a 139 százalékot; az országban először jelentkezett számottevő munkanélküliség; s egyre nagyobb gondot okozott a kivándorlás. A miniszterelnök nagy békeígérete, a Camp David-i szerződés gyakorlatilag holtpontra jutott, bebizonyosodott, hogy ezen az alapon nem lehet megoldani a Palesztinái problémát, ami viszont az általános rendezés előfeltétele. A miniszterelnök — „mindent vagy semmit” alapon — ellentámadásba lendült.. A gazdaságpolitikában három hónapra jelentős adó- kedvezménnyel leszállították a tartós fogyasztási cikkek árát. Magasra szökött a vásárlási láz, e célra bérelt hajók és Boeing-Jumbók szállítják az import árukat az igények kielégítésére, s a következménvekkel nem igen törődnek. A kedvezmény ugyanis július elsején, tehát éppen a választások másnapján lejár, de a számlát utána is fizetni kell. A kortesfogás ráadásul csappant- ja a valutatartalékokat és növeli a fizetési mérleg hiányát. A Likud viszont arra spekulál, ha ez szavazatokat hoz, úgy is jó, ha pedig mégsem nyerne, fizesse a költségeket a következő kormány. Háború — „részletre”? A „vásárlási csata” veszélyes Izrael gazdasági-társadalmi stabilizálására, de még veszélyesebb, hogy a kampányba felelőtlenül bevonták a közel-keleti válság legrobbanékonyabb elemeit. Megszaporodtak a behatolások Libanonba, s Izraelben már-már olyan képzetet keltettek, hogy az ötödik háború, ha „részletre” is, de íme megindult a szomszédos arab ország földjén. Tel Aviv biztatására és közvetlen segítségével a libanoni jobboldal átgondolt provokációba kezdett: hozzáláttak ahhoz, hogy egyesítsék a falangista zónákat és Haddad őrnagy déli, szakadár miniállamát. Ezzel el akarták vágni a Bej rútból Damaszkuszba vezető utat, akadályozva a Libanonban kormánykérésre állomásozó zöldsisakos arab békefenntartó erők szíriai alakulatait. Izrael légi támogatást nyújtott, szíriai helikoptereket lőtt le, mire Damaszkusz kénytelen volt légvédelmi eszközöket telepíteni a fenyegetett térségbe. így robbant ki a rakétaválság, amely rövidesen olvan méreteket öltött, hogy Washington is kénytelen volt közvetítőként megjelenni. A rakétaválságot, ha lehet, még jobban felfokozták a reaktorválsággal, a Bagdad, melletti nukleáris központ bombázásával. Az izraeli kormánykörök arra játszanak. h-'gv „nemzeti szükség álla pót” érz4,!át keltsék. amikor nőm tanéves vezetést váltani; fokozzák a Menahcin Begin miniszterelnök hisztériát, s végül, de nem utolsósorban így próbálják elvonni a figyelmet a gazdasági nehézségekről. Az ellenzéki Máárách ebben a helyzetben nem állt a helyzet magaslatán: a „választási bombák” egyértelmű elítélése helyett csak az akció időzítését kifogásolta, jelezve: nem képes igazi alternatívát biztosítani. Amint Camp Davíddel szemben is egy ködös, jordáníai megoldást karolt fel, tehát a másik nagy csoportosulás sem tartja elképzelhetőnek a Palesztinái probléma valós megoldását. Begin és Peresz párharca A szociáldemokrata * szövetség csak megkésve vette fel a kesztyűt, s akkor kapcsolt nagyobb sebességre és hangerőre, mikor kitűnt: az izraeli akciót erőteljes nemzetközi elítélés követte. Az agresszíven fellépő Beginnel Peresz alig tudott igazi vitába szállni, s a Munkapártot megosztja vezérének ér, Rabin, volt miniszterelnök nézeteltérése, is. Ezzel szemben Begin kijelentése, hogy Simon Peresz, az ellenzéki Munkapárt vezetője (Fotó — AP—MTI—KS) csak 1983-ig marad pártja élén, egyelőre elcsitította a belső utódlási harcokat, a Likud látszólag egységesebbnek tűnik. Nincs kizárva azonban, hogy Begin végül is túllő a célon: a nagyfokú agresszivitás és demagógia visszaüt majd. Nem könnyű körülmények között veszik fel a küzdelmet a Béke és Egyenlőség Demokratikus Frontjának képviselői. Az Izraeli Kommunista Párt, a szefárd lakosság érdekeit kifejező Fekete Párducok, valamint az arab községtanácsok közös listája eddig öt mandátummal bírt a 120-ból, s most pozícióinak megerősítésére törekszik. Következetes politikájukkal, ha nem is számíthatnak jelentős áttörésre, de a béke, a realitások, a tisztességes közel-keleti rendezés szószólói, s ily módon fonlos szerepet töltenek be. Rámutatnak például a Be- gin-féle politika nagy veszélyére: arra. mennyire nem biztató jelenség, ha egyes országokban a belső feszültségeket külső feszültségek teremtésével szeretnék el• Réti Ervin SZOVJET KÜLDÖTTSÉG ANGOLÁBAN. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Inamzson Usz- manhodzsejevnek, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökhelyettesének vezetésé-' vei Angolába utazott- Megbeszéléseket folytattak Bernardo de Sousaval, az Angolai Népigyűlés első titkárával. A szovjet delegáció tagjai szerdán koszorút, helyeztek el Agostinho Neto- nák, a független angolai állam megalapítójának sírjá-' ra. INTERPELLÁCIÓ a pucs- csista csendőrök miatt. Carlos San Juan de la Rocha szocialista párti képviselő interpellált a spanyol kormányhoz, annak indoklását kérve, miért, nem indítottak a február 23-i államcsíny- kísérlet kivizsgálása során, büntető eljárást a puccsisták ellen. Az interpellációt az teszi időszerűvé, hogy ezek a csendőrök valamennyien szabad lábon vannak és egységeiknél szolgálatot teljesítenek. TERMESZEI I KATASZTRÓFA az USA-ban. Az Egyesült Államok déli és közép-nyugati részén szokatlan erejű vihar tombol. A forgószéltől kísért vihar eddig 23 emberéletet követelt, több százan megsérültek és ezrek váltak hajléktalanná. A szél erőssége helyenként meghaladta a 160 kilométer óránkénti sebességet. Több ezer lakóház dőlt össze, az anyagi kár több száz millió dollár. Felhőszakadást, viharokat jelentettek Mexikóváros^ ból és az Üzbegisztán! An- dizsanra városból is. NAGYKÖVETSÉG-FOGLALÁS BOGOTÁBAN. KL lene fegyvertelen egyetemista — politikai menedékjogot kérve — elfoglalta Mexikó bogotai nagykövetségét és éhségsztrájkba kezdett. Követelésük: nyissák ki a közelmúlt diákzavargásai miatt bezárt hat egyetemet.' engedjék . szabadon három ■bebörtönzött társukat. KATONAI KÜLDÖTTSÉG Kambodzsában. Magas' rangú vietnami katonai küldöttség érkezett Phnom Pehnbe Van Tieng Dung tábornok nemzetvédelmi miniszter vezetésével a kambodzsai forradalmi hadsereg megalapításának 30, évfordulójára, A küldöttség látogatást tett többek között Pen Savannál a Kambodzsai Forradalmi Néppárt KB főtitkáránál. A HEVES ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ HEVESI CUKRÁSZÜZEMÉBE szakképzett cukrászokat vess fal. Jelentkezni lehet a kereskedelmi főosztályon, Heves, Tanácsköztársaság tér 16. címen. Telefon: 10.