Népújság, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

Heti külpolitikai összefoglalónk A hét 3 kérdése m Vasárnap tartják a francia elnökválasztás második fordulóját. Képünkön: a szocialista jelölt. Francois Mitterrand esry kam. pány-sajtókonfcreneián — jobbra a Szocialista Párt első tit­kára. Lionel Jospin. Br§isny«y Kijevbe« Felavatlak a győztesek emlékművét 1. Történt-e előrelépés a kelet—nyugati kapcsolatok­ban? Ha egyértelmű igennel nem is válaszolhatunk, de tény, hogy a héten bekövetkezett néhány esemenv óvatos op­timizmusra adhat okot. A Ijaromhetes húsvéti szünet után ismét ülésező madridi értekezleten Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes ki­jelentette, hogy egészében haladás tapasztalható, még .ha az lassú és egyenlőtlen is, s hangsúlyozta, hogy van lehetőség az álláspontok to­vábbi közelítésére. Kastl NSZK-küldöttségvezetö is el­ismerte a semleges országok tervezetének jelentőségét, amely — mint mondotta — lehetővé teszi a találkozó munkájának meggyorsítását. Eközben a NATO-küIügymi- niszterek római ülésén Hajg amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy még az év vege előtt tárgyalások kez­dődhetnek a Szovjetunióval az európai középhatótávol­ságú nukleáris rakéták kor­látozásáról. A közlést üdvö­zölték ugyan az atlanti part­nerek, de több nyugat-euró­pai ország vezetői elégedet­lenek azzal, hogy Washing­ton nem azonnali tárgyalá­sokra mutatott készséget. Ezt a momentumot a moszk­vai elemzők is kiemelték, s a Haig-bejelentés másik ne­gatív vonásának azt minősí­tették, hogy továbbra sem világos: pontosan miről és milyen formában hajlandó az USA tárgyalni. A Pravda, majd a TASZSZ péntek esti nyilatkozata rámutatott, hogy a NATO tanácskozásán meg­erősítették az 1979-es raké- tatelepitési határozatot, s ez­zel bizonyságot tettek arról, hogy a fegyverkezés megkez­dett útján akarnak haladni. Mindenfajta tárgyalási készség tényleges próbája csakis a gyakorlat lehet. A nemzetközi politikai érintke­zésnek pedig rendkívül fon­tos eleme a bizalom. Ezt hangsúlyozta egyebek között moszkvai sajtóértekezletén Waldheim ENSZ-főtitkár, 2. Mi a fetje a vasárnapi nyugat-berHni választások­nak? Nem csupán az, hogy va­lóra válnak-e a kétmilliós városban 1963 óta ellenzék­ben levő kereszténydemokra­ták reményei. Az utolsó elő­rejelzések szerint a CDU- nak reális esélye van a kor­mányra kerülésre, s csak az a kérdés, hogy relatív, vagy abszolút, többséget szerez-e a 135 tagú nyugat-berlini képviselőházban. Az előbbi esetben a mérleg nyelveként a jelenlegi koalícióban részt vevő liberálisok (FDP), illet­ve a mind hangsúlyosabb erőként jelentkező környe­zetvédők (zöldek) léphetnek föl. A városban kialakult, hó­napok óta tartó feszültség semmiképp sem a Szociálde­mokrata Liberális Koalíció­nak kedvez. A karácsony előtt kipattant építésügyi panama hátterében több SPD-szenátor „sárosnak” bi­zonyult. s amikor Stobbe polgármester januárban be­nyújtotta kormányának le­mondását, már a helyére sebtiben Bonnból delegált, s tekintélyes politikusi múlt­tal rendelkező Vogel szemé­lye sem csillapíthatta le a kedélyeket. Végül az ellen­zék kikényszerítette az idő előtti választásokat, felis­merve, hogy a koalíció kép­telen rendezni sorait. Ezen a ponton válik a nyugat-berlini választás ügye nagypolitikai kérdéssé. A ke­reszténydemokraták ugyanis nyíltan abban reménykednek, hogy a nyugat-berlini szená­tus elhódítása a bonni koalí­ciót (s megingathatja. Az NSZK-t a liberálisokkal koalícióban kormányzó SPD-t valóban belső válsá­gok marcangolják, a szociál­demokraták bel- és külpoli­tikai kérdésekben egyaránt megosztottak', az. FDP pedig manapság sokkal kevésbé engedelmes és szilárd koalí­ciós partner, mint a korábbi években. A CDU tehát abban bízik, hogy a Nyugat-Berlin- ben végbemenő változások végső soron előrejelzésül szolgálhatnak 198.3-ra. az NSZK-beli általános válasz­tásokra. 3. Puccsveszély fenyeget-f ismét Spanyolorszáeba.n? A legutóbbi napok fejle­ményei nemsok jóval biztat­nak. Miután a madridi kor­mány erélyes intézkedések egész sorát hozta a terebé­lyesedő ter’rorhullám megfé­kezésére. az indulatok nem­hogy csillapodtak volna, in­kább magasabbra csaptak. A GRAPO szélsőbaloldali ter­rorszervezet hétfőn Madrid­ban és Barcelonában gyil­kolt, a baszk szeparatistákat tömörítő ETA csütörtök dél­előtt újabb merénylettel hív­ta föl magára a figyelmet. Egv motorkerékpárról két fiatalember bombát dobott arra a katonai gépkocsira, amelyben Valenzuela altá­bornagy és három kísérője utazott — a robbanás követ­keztében az altábornagy sú­lyosan megsebesült, három társa meghalt. Bizonyos, hogy ami ezek­ben a napokban Spanyolor­szágban történik* az nem egyszerűen a terroristák vá­lasza a kormány erélyes in­tézkedéseire, Carrillo, a Spa­nyol Kommunista Párt fő­titkára ’ alapos okkal figyel­meztetett arra, hogy a de­mokratikus rendszer elleni súlyos provokációkról van szó. Ezzel magyarázható, hogy a szenátus elnöke a kormányfő kérésére — útját megszakítva — hazatért svédországi látogatásáról, hogy előbbre hozzák a par­lamenti vitát a rendkívüli és ostromállapot kihirdetését szabályozó törvénytervezet­ről. I A politikai elet azonban nemcsak a hatalom csúcsain élénkült meg Spanyolország­ban. A parlamentben képvi­selt négy legnagyobb párt felhívására pénteken déli 12 órakor két percre megállt az élet az országban. A jelké­pes munkabeszüntetés, amelyhez egyedül a fasiszta szervezetek nem csatlakoz­tak. hathatósan demonstrál­ta. hogy a spanyolok elíté­lik a terrorizmust, békét és nyugalmat akarnak, nem bombarobbanásokat. Kürti Gábor .............. L eonyid Brezsnyev, az SZKF KB főtitkára, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnöke mondott beszédet szombaton Kijevben. a Nagy Honvédő Háború emlékmű-, komplexumának felavatásán. Brezsnyev szombaton dél­előtt érkezett küfön vonattal Moszkvából Kijevbe. ahol ünnepélyesen fogadták. Az SZKP KB főtitkárával együtt érkezett Dmitrij Usztyinov marsall, honvédelmi minisz­ter és Viktor Grisin. az SZKP moszkvai, városi párt- bizo-tságának első titkára, a Poli fcikai Bizottság tagjai. A vendégeket Vlagyimir Scserbickii. az Ukrán Kom­munista Párt KB első tit­kára és a köztársaság más vezetői köszöntötték. Leonyid Brezsnyev Scserbickij társar ságában. nyitott gépkocsin haladt át az ünnepi díszbe öltözött Kijev központján; az útvonal mentén tíz- és száz­ezrek sorakoztak fel. Ugyan­csak hatalmas tömeg köszön­tötte Brezsnyevet és a többi véne éget az ünnepség szín­helyén. a Dnveper meredek part;án emelt emlékmúze­um-komplexumban. A Nagy Honvédő Háború ukrajnai történeti múzeuma Jevgenyij Vuesetics, a híres szob-ész. a sztr’ingrádi és a berlin-treptowi hősi emlék­mű fő alkotója tervei alap­ján készült. A komplexum központja a szovjet hazát jel­képező óriási nőalak. A 62 méteres szoboralak egyik ke­zében kardot. másikban a szövet címerrel ékesített pajzsot tart magasba. Az emlékmű talapzatában ka­pott helyet a múzeum, ahol a háború hőseinek állítottak emléket, a többi között márványtáblákon örökítették meg az Ukrajna felszabadí­tása« rt harcolt ezernél több alakulat nevét. A komplexum mási k részén tíz méter át* mérejű örökmécs épült. Sza­badtéren kiállították a Nagy Honvédő Háború egykori harceszközeit. köztük példá­ul a híres Katyusa sorozat- vetőket. elhelyeztek a park­ban a háború hősi harcait átalíkulást. A közelmúlt nyugtalanító fejleménye, hogy Washington — Son Sanr hajdani miniszterelnök, Peki ig meg Norodom Szi- hantk és Khieu Samphan látogatását felhasználva konkrét katonai, gazdasági és polit kai támogatást helye­zett kilátásba a Phnom Pent -i kormányzattal' szem­ben szervezkedő heterogén csoportosulásnak. Hegy ennek a szedett - vedett ..egységfrontnak" mi lesz a jövője, nagyban az ASEAN magatartásától függ. Hanoi józanságra inti az ASEAN-t. rámutatva: az in­dokínai feszültség kiéleződé­se bumerángként üthet visz- sza i délkelet-ázsiai integ­rációra. Az ASEÁN távolról sem egységes az Indokinához fűződő viszonyt illetően: Thai öld magáévá tette a .,szo\ jet és a vietnami ve­szély ’ Peking sugallta teóri­áját. Indonézia és Malaysia hoss2Ú távon a kínai törek­vései ben látja a valódi lé­nyég kést. Mi idenesetre az álláspon­tok ivatos közeledése meg­kezdődött. Noha az ASEAN egyelőre kitart amellett, hogy nemzetközi konferenciát akar Kambodzsa ügyében, már nem zárkózik el az in- dokir ai országok regionális eszm »cseréjétől. Figyelemre méltc fejlemény volt a lao­szi íülügyminiszter április végi indonéziai látogatása, amely az első intézményes kapcsolatfelvételnek tekint­hető a két tömörülés között. Hanoiban ez alkalommal is­mét a realitásokra, s a jó­zanságra figyelmeztettek. Vietnam már több ízben je­lezte az ASEAN-nak. hogy a kambodzsai váHeawsokat. Pol Főt rendszerének össze­omlását visszafordíthatatlan­nak tekinti, de a vietnami csapatok jelenlétet is. Győri Fkatto* megelevenítő szoborcsoporto­kat. Az ünnepi gyűlést pontban déli 12 órakor nyitotta meg Vlagyimir Scserbickij. Kato­nai tiszteletadással, páncélo­zott harci .szállítójárművön érkezett meg ' az emlékmű- komplexumhoz az ismeret­len katona sírja fölötti örök- mécsről a láng, amellyel a második világháború' egyik híres veteránja, Lavrinyen- kov repülőtábornok, a Szov­jetunió kétszeres hpse lob- bantotta lángra a; fáklyát. Egyperces hallgatással - emlé­keztek meg ■ a jelenlevők, köztük az ukrán területek, a hős városok küldöttségének tagjai, a honvédő háború ve­teránjai, a Szovjetunió hon­védelmi minisztériuma kül* döttségében részt vevő le­gendás hírű hadvezérek a Nagy Honvédő Háború hősj halottairól. a húszmillió szov­jet áldozatról. Ezt követően Leonyid Brezsnyev mondott beszédet. Az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének elnöke hangoztatta; hogy a most felavatott mo­numentális emlékmű a győz­tesek emlékműve, emlékezés azokra, akik az élet," a haza boldogsága nevében küzdöt­tek. azért harcoltak, hogy Európa és a többi .földrész népeit megmentsék a fasiszta rabságtól.. ★ A német fasizmus, majd * japán militarizmus szétzúzá­sa. az imperializmus pozíciói­nak további gyengülésé* eredményezte, elősegítette * szocialista világrendszer ki­alakulását, biztosította * nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülését — hangsúlyozza Dmitrij Usz- tyinov marsall, a Szovjet­unió honvédelmi minisztere, a fasiszta Németország felett aratott -győzelem 36. évfor­dulóján kiadott.napiparancsá­ban. ,-t s, . BUDAPEST­Az éves kiképzési tervnek megfelelően május 10. és 16. között hazánk területén a Magyar Néphadsereg és az ideiglenesen' Magyarorszá­gon állomásozó szovjet déli hadseregcsoport kijelölt pa­rancsnokságai közös törzs­vezetési gyakorlatot hajta­nak végre. A gyakorlatot Oláh István vezérezredes, vezérkari főnök, honvédelmi miniszterhelyettes vezeti. BEJRUT: . Philip Habib, Reagan amerikai elnök különmeg- bizottja bejrúti tárgyalásait befejezve szombaton Da­maszkuszba utazott. Feltű­nést keltett, hogy Bejrutban a leghosszabb időt Basir Gemaljelnek, a jobboldali milíciák parancsnokának tár­saságában töltötte.. BELFAST: Bobby Sands halálával harcunk nem ért véget. Mindaddig folytatjuk, amíg követeléseinket nem teljesí­tik a brit hatóságok. Ha bár­melyik éhségsztrájkoló meg­hal, az IRA egy másik be­börtönzött tagja lép a he­lyére' — jelentette be pén­teken az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egyik ma­gas rangú képviselője. Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felvesz korlátozott számú férfi betanított munkaerőt hőszigetelő üveg gyártásához. Jelentkezés: Kambodzsa— választások után Kambodzsában május el­sején törvényhozási válasz­tásokat tartottak. Ez a világ nagy részén az államélet megszokott jelensege. az in­dokínai országban azonban kettős, gyakorlati és szimbo­likus jelentősége van. A 117 tagú nemzetgyűlés megvá­lasztása ugyanis határvonal a kombodzsaí konszolidáció távolról sem könnyű folya­matában. Kambodzsa esetében ugyan­is minden fejlemény össze­hasonlítási alapja a két és negyed évvel ezelőtti állapot. Hovatovább zsurnalisztikái közhely, hogy a khmerek országa 1979 januárjában, Pol Pót rendszerének össze­omlásakor a nulla pontról indult neki a megújhodás­nak. Pol Pof és leng Sary Kína-barát és maoista ihle­tésű rezsimje képletesen szól­va törvényen kívül helyezte a XX. századot: felszámolta az áru- és pénzviszonyokat, a városokat megszüntette, az egészségügyi hálózatot és az iskolarendszert szétrombolta, s a megtorlást, a tömeggyil­kosságot az állampolitika rangjára emelte. Újrateremtett élet Egy többé-kevésbé elfogu­latlan külső szemlélő, a lon­doni The Observer helyszí­nen járt tudósítója így fogal­mazott; „Egészen megdöb­bentő az az ellenállóképesség, ■mellyel e nép újrateremti G% MimiitM „1981. már" <—* ....... é letét. Phnom Penh-ben jó­val lüktetőbb az élet, mint hat hónappal ezelőtt. Nap mint nap új üzletek nyílnak, van már több fényképész-, rádiójavitó-bolt, fodrász és fogorvos. A piacok tele van­nak luxuscikkekkel épp­úgy, mint tömegfogyasztási termékekkel. Lehet, hogy a gazdasági helyreállítás csak felületes, de az tény: az élet- színvonal már olyan, hogy a kormány kiszélesítheti po­litikai tevékenységét, propa­gandáját.” A Phnom Penh-ről festett helyzetkép önmagában is meggyőző ahhoz, hogy a helyreállítást igenis mélyre­hatónak tekintsük. E sorok írója akkor — 1979 január­jában — járt első ízben a kambodzsai fővárosban, ami­kor lakóinak száma az öt- venet sem 'érte el, ivóvíz, áramellátás nem létezett, amikor az idegennek az volt a benyomása, hogy a neut­ronbomba pusztított itt: sér­tetlen házak, utcák, az élet legkisebb jele nélkül. Az élelmiszercsata A konszolidáció több sza­kaszban zajlott eddig, s mindmáig tart. Első, s leg­fontosabb feladat a gazda­ság alapjainak normalizálása, s a közigazgatás helyreállí­tása volt. 1979-ben 700 ezer. 1980-ban másfél millió hek­táron vetettek. Ha a folya­mat nem torpan meg, két- három éven belül elérhetik a .háború előtti 2.4 millió hektáros vetésterületet. Az élelmiszercsatát a belső erő­feszítéseknek. s . legalább a rmjára a példátlan rrtesertó ---------"-ári a«Tef«eásnmk kö­s zönhetően, megnyerték. A FAO, az ENSZ mezőgazda- sági szervezetének idén már­ciusban közzétett jelentése szerint a lakosság élelmi­szer-ellátása ugyan még nincs teljesen megoldva, de a kambodzsai mezögazdasag egyértelműen túljutott a válságon. Ismét járhatók a fő szállítóútvonalak, az ön­tözőberendezések újból mű­ködnek. s lényegesen emel­kedett a felhasznált műtrá­gya mennyisége. Maga a FAO-tanulmány is hangsúlyozza, hogy ezek a technikai-technológiai kérdések Kambodzsában stra­tégiai fontosságúak. A gaz­dasági konszolidáció egyik legbiztosabb jele: japán kül­kereskedelmi cégek egy cso­portja felvette a kapcsolatot Phnom Penh-nel. s a tervek V szerint Kambodzsa idén — sok év után először — ismét exportál a szigetországba gumit, fát. gyantát, textil- alapanyagokat stb. Távlati­lag. a mezőgazdasági meg­erősödésével ismét a rizs le­het Kambodzsa fő kiviteli cikke, amely az ipar helyre- állításának. . s továbbfejlesz­tésének anyagi alapját ké­pezheti. Nagy erőfeszítéseket tesznek az iskolarendszer, az egészségügyi intézmények újjászervezésére A múlt év végén már 900 ezer gyerek és fiatal járt különböző szin­tű iskolákba, most ismét ne­kiláttak az, írástudatlanság felszámolásáért vívott harc­nak. Új alkotmány elfogadása. Tervezete, ame­lyet tavaly tettek első ízben közzé, kimondja, hogy Kam­bodzsa népi állam, amelynek ÍQrradalmi munkáját a párt vezeti. Nyilvánvaló, hogy itt a kommunista párt megte­remtéséről van szó. jóllehet az alkotmánytervezet — lé­lektani okokból — még nem használta a „kommunista” jelzőt. Pol Pót terrorrend­szere. eszelős túlkapásai diszkreditálták a pártot a tömegek előtt, akiket meg kell győzni: merőben új, esz­méiben, módszereiben tiszta szervezetet akarnak létre­hozni. amely Kambodzsa szo­cialista fejlődésének irányító ereje lesz. Hivatalos Phnom Penh-i közlés szerint a párt alakuló kongresszusa rövid időn belül összeül. A vezető politikai erő. a párt létre­jöttével. az államigazgatási és a törvényhozási intéz­ményrendszer kiépülésével lezárul egy fejezet a népi Kambodzsa életében, konszo­lidációjának folyamatában. Lón Nol és Pol Pót rém­uralmának egy évtizedes kényszerkitérője után Kam­bodzsa ismét normális ál­lamként funkcionálhat. Mindebből következik, hogy annak az elhúzódó hisz­tériakeltésnek, amely Kam­bodzsa körül folyik mind­máig, hovatovább .semmi kö­ze az ország belső helyzeté­hez. Sokkal inkább ahhoz a kínai, amerikai, s részben ASEAN-törekvésekhez, hogy a stabilizálódás folyamatá­nak lassításával, a Pol Pot- hadseregmaradványok mes­terséges életben tartásával gyengítsék a Szovjetunióval szövetséges indokínai . álla­mok egységes fellépését. Mii tesz ai ASEAN? Kína és az Egyesült Ál­lamok álláspontja világos, A mo6t megválasztott nem- geopolitikai, stratégiai néző- ■petgyőlés első feladata kö- _^pontbói mindkettő kedve- ~ zött szerepei-az ifi •HcOTtiaény'izöHénnek' ítéli a kambodzsai F.gcr. Sas út 94., asztalos föiizem. Telefon: 13-622.

Next

/
Oldalképek
Tartalom