Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-23 / 94. szám

A kétarcú spanyol labdarúgás Santamaria csapatának VB-tervei Stils zenjen a spanyol láb. darúgó „B” válogatottat Gyöngyösve a szövetség má­sodik számú vezetője, Raf­fael. Caravantes Minguez al- elnök vezette. Az elegáns, tisztes ősz férfiú szívesen vállalkozott egy rövid be­szélgetésre a Hotel Avarban, két Martini között. — Senor Caravantes! Ké­rem, mondja el, hogyan épül fel a spanyol labdarú­gás bajnoki rendszere? — Az I. ligában 18 csapat szerepel. A XI. ligában 20, majd ugyanennek az osz­tálynak van még egy 2X20 együttest számláló B-csoport- ja is. A III. liga 13 csoport­ban 20—20 csapatot számlál. — Hány külföldi játszik a spanyol bajnokságban? — Csupán az I. ligabelie­ket tudnám hirtelen össze­számolni, ők lehetnek vagy húszán. Tudvalevő persze, hogy egy mérkőzésen egy csapatban egyszerre csak két külföldi küldhető pályára. Egyébként a III. ligában is van külföldi profijátékos. — A Real egykori híres­sége Pirri, de a legutóbbi EB-döntöben még a válo­gatottban szereplő Asensi Mexikóban, illetve Peruban játszik. A „kivándorlás” is gyakorlat? — Hogyne. Erre részben rákényszerülnek a játékosok. A szövetség a spanyol fut­ball megfiatalodása érdeké­ben kötelezi a klubokat, hogy a kezdő tizenegyben három húsz éven aluli labda, rúgót szerepeltessenek. Ha valaki nem fér be. saját anyagi érdekei miatt előbb távozik, mint küldik. Körül­belül negyven spanyol lab­darúgó rúgja a labdát kül­földi csapatokban. — Az argentin VB gólki­rálya, Kempes, távozott a Valenciától. Miért? A klubnak, a Valenciá­nak jó üzlet volt. A Rivel Plate három és fél millió dollárt adott érte. Ponto­sabban a végösszeg 15 szá­zaléka mindenkor a játé­kost illeti meg, s csak a töb- pi a klubé. A Valencia Kempes helyett az európai labdarúgópiacon pillanat­nyilag legkeresettebb játékos, a dán származású, az Ajax- ban hétről hétre remeklő Arnesent akarja megvásá­rolni. Persze a Kempes- pénz töredékéért. — Mit szól a Quini-ügy- höz? ESPAIMA 82 Az 1982-es labdarúgó .VB emblémája — Örülök, hogy az Inter- pool segítségével sértetlenül megtalálták a Barcelona kö­zépcsatárát. Kiváló állóké­pességre volt szüksége, hi­szen elrablása után Zara- gozáig a 200 kilométeres utat gúzsba kötve, egy kicsiny papírdobozban tette meg. Azóta már játszik, első mér­kőzésén, az Almeiras ellen két gólt is szerzett. Hiába hagyott ki tneccseket. a gól­lista élén húsz találattal Quini áll, senki nem érte be. — Véleménye szerint miért vonzó a spanyol baj­nokság talán, épp a neves külföldiek miatt? — Nem, és cáfolni is tu­dom. Először: korábban sokkal több külföldi edző dolgozott nálunk, mint ma­napság. Másodszor: hiába tud a játékosállományban egy Stielikét, Cunninghamet például a Real Madrid, , a bajnokságot valószínűleg a Real Sociedad nyeri. Ab­ban pedig csak helyi, leg­feljebb környékbeli spanyol játszhat. Ezt elvként, hirde­tik és példázzák. Maguk ne­velnek, soroljam kiket.: Ar- conada. Zamora, Satrustegui, Lopez Ufarte ... — Spanyolország rendezi 1982-ben a labdarúgó-világ­bajnokság döntőjét. Személy szerint ön részt vesz-e az előkészületekben, van-e tiszt­sége a szervező bizottságban? — Az előkészületekben kötelességszerűen vesz részt szövetségünk valamennyi ak­tívája. a Spanyol Labdarú­gó Szövetség a főtitkár ré­vén képviselt a VB szervező bizottságában, annak elnöke Raimondo Saporta. — Hogy haladnak az elő­készületek? — Biztos vagyok benne, hogy időben elkészül min­den. A megemelt létszám, a 24 csapat játéklehetősége már most sem okozna gondot, sok nagy befogadó képességű stadionnal rendelkezünk. 1982. június 13. és július 11. között tizennégy város tizen, hét létesítménye áll a VB 24- es döntőjébe jutott váloga­tottak rendelkezésére. — A rendező jogán a spa­nyol válogatott n yrigodtan készülhet. Santamaria szövet­ségi kapitány hol tart a majdani együttes kialakítá­sában? — Itt, Gyöngyösön ját­szott a szövetségi kapitány egyik csapata, tudniillik a kerete még létszámgazdag. .Túniusban viszont már csak 21 játékossal indul egyhóna­pos portyára. Portugáliában kezdenek, majd Dél-Ameri- kában folytatják. Mire vége a túrának, Santamaria is többéi' fog tudni. — A közvélemény mit. vár a VB-n a spanyol válogatot­tól? — A legjobb négy közé jutást! Ennek a célnak az eléréséért dolgozik a szak­vezetés. Nem lesz könnyű teljesíteni, az NSZK, Argen­tína, Anglia, Uruguay és Brazília lehetnek a riváli­sok. — Árulja el, minek kö­szönhető, hogy labdarúgóik a latinos játékstílus mellé megszerezték a nemzetközi mércével is figyelemreméltó fizikai, állóképességbeli tu­lajdonságokat? — Korábban már említet­tem egy rendelkezésünket, amely a fiatalok mielőbbi csapatba építését szorgalmaz­za. Az után pótlás-nevelést már amatőr szinten alapo­san felkészült szakemberek végzik. Tizenhat éves kor­tól huszonegy évesig minden évjáratból van válogatottunk, s gondoskodunk nemzetkö­zi játéklehetőségükről. En. nek a hosszabb ideje tanó folyamatnak már felnőtt­válogatott szinten is meg­mutatkoznak az erényei. — Végül kérjük, hogy mondjon őszinte véleményt a magyar válogatott selejte­ző csoportbeli esélyeiről... A magyar válogatott kijut a VB-re? — Ha Svájc ellen idegen­ben a Mészöly-csapat meg- szerai a két pontot, akkor lehet esélye. De csak akkor. Én személy szerint, kívánom a magyarok sikerét, hiszen sok szép emlékük van a spanyoloknak a magyarokról. — Ebben reménykedve, köszönjük a beszélgetést. Budavári Sándor A Népújság tippjei a 17. hétre: 1. Komló—Haladás 2 x 2. Bakony Vegyész—PVSK x l 3. Ajka—Qlaibánvász 2 4. Rákóczi SE—Keszthely l 5. KKFSE—.1 SE tdrölVP fi. Dorog—Buda.-»** i — 7. Ascoli—Róma 2 8. Brescia—Cagliari 2 9. Catanzaro—Avellino 1 10. Como—Pistoiese 1 11. Fiorentina—Bologna l 12. Torino—Inter. 13. Udinese—Juventus 2 14. Taranto—Spal 1 Pótmérkőzések: 15. Ózd—STC 1 Ifi. Szabó L. SE—Asztalos SE x Innen-onnan Egri Tanárképző— BKV Előre 82—51 (22—21) NB Il-es női kosárlabda­mérkőzés, Eger. V: Timár— Geng, Molnár. Tanárképző: Nagy 23, Kosa 14, Bada 9, Járdánházv 8. Széphegyi 8. Csere: Németh. Edző: Ko­vács Gyula. Első félideji gyengébb játéka után magá­ra talált és megérdemelten nyert a hazai együttes. Jók: Nagy, Kosa, Széphegyi. A Közép-európai Kupáért folyó vetélkedés során az olasz Como együttese ottho­nában 2—1 (2—1) arányban legyőzte a sorozatban az élen álló Csepel labdarúgóit. A Csepel a következő összeál­lításban játszott: Kovács — Godán — Wéber, Gálhidi. Kőhalmi, Varga (Elekes), La- zsányi, Kincses, Tulipán, Tóth, Kelemen. A csepeli gólt iMzsányi lőtte az első percben. Ma. csütörtökön délelőtt, 10 órától Gyöngyösön, a vá­rosi sporttelepen rendezik meg a leány és fiú ipari ta­nulók 1981. évi kongresszusi KISZÖV Kupa háromtusa­versenyét. Vasárnap, Egerben, a He­ves megyei Vívó Szövetség országos minősítő versenyt rendez. A verseny színhelye a Münnich Ferenc úti edző­terem. NB Il-es férfi röplabda­eredmény: Ganz-MÁVAG— Hatvani KVSC 3—0. NB li­es női röplabda-eredmény: Tatabányai Volán—Hatvani KVSC 3—0. Sokk Hevesen tartotta második értekezletét a megyei sakk- szövetség, ahol fontos dön­tések születtek. Elhatároz­ták, hogy a megyei csapat- bajnokságban szereplők lét­számát növelik, ehhez töb­bek között Pétervására, Pély, Bükkszék, Rózsaszentmárton. Kompolt, Besenyőtelek, Tar- naörs és Kisköre csapatait szeretnék megnyerni. Meg­változik a megyei csapat- bajnokság rendszere 1982- tőí, amikor 8 főről 10-re emelkedik a csapaton belüli létszám, úgy. hogy a 8 fel­nőtt versenyző mellett egy ifjúsági és egy úttörő szere­peltetése kötelező. 1982-től ennek megfelelően már csak a bainokság 1—2. helyezett­jei játszanak — „rájátszást” El kell érni. hogy előbb- utóbb 12 fős csapatok küzd­jenek a bajnokságban. A Maróczy Kupa 4 fős verseny egyúttal a megyei II. osztá­lyú CSB szerepkörét is be­tölti. Ezt a bajnokságot 1982- től nem ősszel, hanem pár­huzamosan a felnőtt CSB-vei. OB II-vei, és a megyei ifjúsági CSB-vel játsszák. Az elnök­ség elfogadta Báder Miklós javaslatát a „Heves Grand 1S8L április 23« csütörtök Prix” verseny beindításáról 1982 őszétől kezdődően. Második napirendi pont­ként az elnökség összeállí­totta az állandó bizottságo­kat Megvizsgálta a Heves megyei sakkpropaganda helyzetét és játszmák bekül­dését kérték leközlésre a He­ves megyei Sakkhíradó című lapban. Az elnökségi döntés értelmében jövőre Gyöngyös lesz a megyei férfi felnőtt egyéni bajnokság színhelye, Egerben lesz az ifjúsági és serdülő, illetve női egyéni, Bélapátfalván pedig a me­gyei egyéni villámbajnokság. Ma, csütörtökön Gyüngyö-- sön 10 órakor sorsolással és ünnepélyes, megnyitóval kez­detét veszi a Heves megyei Sakk Szakszövetség által ren­dezett háromnapos küzde­lemsorozat, a serdülő és if­júsági fiú-lány, illetve fel­nőtt kategóriákban. A me­gyebajnokság színhelye: Mátraalji Szénbányák köz­ponti tanácsterme. Sulyok Sándor elvesztette függőben maradt játszmáját, így a végeredmény, OB TI-es CSB: Gyöngyösi SE—4lanz- MÁVAG 10.5—3.5. A GYSE pillanatnyilag a 8. helyen áfl á bajnoki táblázaton. Miközben a felnőtt és ifjúsági korosztályú birkózók szorgal­masan készülnek a közeljövő­ben megrendezésre kerülő ma-, gyár bajnokságokra, a hazai versenyeken mostanában főleg az úttörő és serdülő korcsoport legjobbjai lépnek szőnyegre. Ottörő ,.A” kategóriás verseny­re került sor legutóbb Salgótar­jánban, ahol az egri utánpótlás tagjai közül Berki első, Krémer G. második, Ficzere T., Németh, Fürjes nedig harmadik lett súly­csoportjában. Ezúttal is népes mezőnyök indultak Győrben a Kozma István úttörő ,.B” kate­góriás emlékversenyen, közte természetesen az ESE birkózói is. Krucsió a 38 kg-ban a má­sodik helyet szerezte meg. Bu­dapesten a serdülő KISZ-kupa kötöttfogású versenyen volt le­hetőség bizonyításra. Az egriek Sike A., valamint Ruby rév.én két harmadik helyezést szerez­tek. lövészet A füzesabonyi fedett lőtéren nyolc csapat versenyzői mérték össze tudásukat a megyei peda- gógus-lövészbajnokság keretében. A tízlövéses kispuskaszámban kitűnő, 92 körös eredményt ért el a füzesabonyi Nagy Mária, ennyit teljesített a férfimezöny győztese is. Eredmények. Női egyéni: 1. Nagy Mária (füzesabonyi járás) 92, 2. Nyíri Ákosné (füzesabo­nyi járás) 83. 3. Sípos Ferencné (Gyöngyös város) 55 körrel. Csapatban: l. Füzesabonyi já­rás (Nagy M.. Nyíriné) 175, 2. Gyöngyösi járás, 3. Egri Tanár­képző. Férfi egyéni: 1. Németh Benedek (füzesabonyi járás) 92, 2. Szaniszló Benő (gyöngyösi já­rás) 83. 3, Székely István (fü­zesabonyi járás) 77. Csapatban: 1. Füzesabonyi járás (Bartus. Székely. Németh) 235, 2. Eger város 212, 3, Gyöngyös város 194. Kettis TF-síkor érik Pinczi Zsuzsa (Bp. Tanárképző) bombaleütéseivel gyakran próbára tette a TF-es lányok sáncát (Fotó: Szántó György) Egerben, a Kemény Fe­renc Sportcsarnokban mér­sékelt érdeklődés mellett színvonalas küzdelmekkel zajlik az egyetemi és főis­kolai röplabdabajnokság dön­tője. A férfiaknál és a nők­nél egyaránt a Testnevelési Főiskola NB I-es szintet kép­viselő csapatai a bajnoki cím várományosai. Néhány találkozón parázs, izzó ku­pahangulat alakult ki. A leghosszabb csatát a pécsi orvosegyetemisták vívták a budapesti műegyetemmel. A két régi rivális küzdelmé­ből látványos labdamenetek közepette ezúttal a dr. Haf­ner János által „vezérelt” pécsiek kerültek ki győzte­sen. A nőknél a TF ellené­ben a Budapesti Tanárképző csaknem meglepetést szer­zett, az első két - könnyed játszma után a harmadikat a tanárképzősök nyerték, majd a negyedikben kétszer is játszmalabdájuk volt. de végül a Testnevelési Főisko­la naHy izgalmak közepette fordított az eredményen és nyert. A szerda délig lejátszott ta­lálkozók eredményei. Férfiak: Pécsi Orvostudományi Egyetem —Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola 3—0 (4, 7. 11). V.: Zsil­lé, Sas. Testnevelési Főiskola— MAFC 3—0 (11. 9. 8). V.: Mé­száros, Zsillé. TF—Nvíregyházi Mg. 3—0 (11. fi. 9). V.: Mészáros, Zsillé. Pécsi Orvostudományi— MAFC 3—1 (—13. 8. 9. 12). V.: Sas, Mészáros. Nők: Nyfregvházi TK—Budapesti TK 3—1 (—12. 7, 12, 2). V.: Sas. Mészáros. TK— Közgazdasági Egyetem 3—1 (10, —9. 7. 14). V.: Zsillé, sas. TF— Budapesti TK 3—1 (4. 4. —12. 15). TK 3—1 (4. ü6oS2fiM V,: Zsillé. Sas. A döntő csütör­töki befejező napjának prog­ramja 8.30 órától: MAFC—Nvir- egyházi Mg. (férfi). TF-*-Pé^si Orvostudomány (férfi). Közgaz­dasági Egyetem—Nyíregyházi TK" (női). Ünnepélyes eredményhir­detés 13 órától. 33 pt, 26 np.----------------____________ A z NB II. rangadóján: Eiri VM-H. Kilián SE 9-7 Nehéz mérkőzésen jutott túl az NB I. felé igyekvő egri női» asztalitenisz-csapat. A dr. Ruttkay Vilmos edző által felkészített négyes — dr. Sashalminé Petrányi Zsu­zsanna, Angyalné Patrik Ag­nes, Mészáros Ágnes, Ádám Anita — izgalmakban bővel­kedő találkozón bizonyult jobbnak szolnoki riválisánál. Fej-fej mellett, haladt a két együttes 6—6-ig, ekkor az egriek éljátékosa, Petrányi és Patrik a vendégek két legjobbjával, Juhásszal és Steiszkállal szemben állt asztalhoz. Mindketten nyer­tek. A győzelmet Mészáros­nak a Jávorral szembeni si­kere biztosította, 9—6 után Ádám Anita pontvesztése csak a H. Kilián SE szépí­tését jelentette. Az NB II. .női Schmidl csoportjában' játszották: Hatvani KVSC— Salgótarján 8—8. A bajnok­ság állása: A bajnokság állása: 1. Egri VM 4 4 — — 51-13 8 2. Bp. Hídép. 4 4 — — 40-24 8 3. Kilián SE 4 3 — 1 42-22 fi 4. Salgótarján 4 2 1 1 35-29 5 5. Hatvan 4 2 1 1 29-35 5 6. Bp. Gamma 4 2 — 9 34-30 4 7. DVTK 4 l 2 1 30-34 4 8. Kecskemét 4 1 1 2 30-3» 3 9. Debrecen 4 1 1 2 25-39 3 Hm. Sütő- és Édes­ALKALMAZUNK ipari Vállalat ÉPÜLETGÉPÉSZT, felvételre keres TELJES MUNKAIDŐBEN, valamint ugyancsak GYORS-GÉPlRÖT. épületgépészt, de nyugdíjast. Alkalmaztatási feltétel: Jelentkezni lehet: technikum, vagy a szakmának megfelelő Eger, Sas u. 60/a., szakközépiskola (mérnökök előnyben). személyzeti osztály. | Cpületkarbantartó Ssövetkezet, k Eger, Csákány u. 11. 10. Szeged 4 — 1 3 25-39 l 11. Kun* zentm. 4 — 1 3 23-41 l 12. Orosháza 4------4 20-44 — N B IIT-as férfieredmény: Nagv'oátony—Hatvani KVSC 11—5. A gyöngyösi járási aszta­litenisz csapatbajnokság leg­utóbbi fordulójának eredmé­nyei: Párti „A” osztály: Ga­lya II.—Selyp II. 7—2. Hort —Vécs I. 7—2, Petőfibánya II.—Vécs I. 9—0, Petőfibá­nya II.—Galya II. 5—4. Már­káz—Hort 7—2, Petőfibánya II.—Márkáz 7—2. Márkáz— Selyp II. 5—4, Galya II.— Hort 9—0. Selyp II.—Vécs I. 9— 0. Férfi ,.B” osztály: Vécs II.—Ecséd 9—0. Gyöngyös­halász II.—Domoszió 6—.3, Gyöngyöshalász II.—Visonta 7—2, Gyöngyöshalász II.— Szűcsi 9—0, Vécs II.—Adács 6—3. Domoszió—Visonta 7— 2. Domoszió—Szűcsi 9—0. Az egri városi asztalite­nisz csapatbajnokság ered­ményei. Nők". Kilián—Pano­ráma 5—0. Távközlési Üzem —BUBTV 4—1. Gyógyszer­tár—Csenel Autó 5—0. Ferii 7. osztály: TÜZÉP I—Sta­tisztika 7—3, Panoráma—Ki­lián 9—1, Erdőgazdaság— ITSK 8—2, AGROBER—Sü­tőipar I. 6—4. T. Üzem I — Csepel Autó I. 6—4. Kato­nai Koll. IT.—Állami Építők 6—4. Férfi 11. osztály: Had­kiegészítő—Számítástechnika 10— 0, Vízmű—ÉMÁSZ 8—2; Finomszereivénvgyár—BU­BIV 8—2. TÜZÉP II—Csei pel Autó II. 8—2. FémelekU ro—VILATI 7—3, Pedagá» gus—T. Üzem II. 10—0, SO» tőipar II.—Vendéglátó 5—51 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom