Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-10 / 84. szám

Gyulavárit felmentették és Kelemen is játszik (?) Ha: a fedett uszodában: Eger SE-BVSC Ma, pénteken 18 órakor újabb OB. I-es mérkőzést vív Egerben a fedett uszo­dában a hazai együttes. A közvéleményt, azonban még foglalkoztatja a Ferencváros elleni mérkőzésen történtek folytatása. Nos, a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bi­zottsága ítéletet hozott a botrányos jelenetek szerep­lői ügyében. • Wiesner Ta­mást, az FTC játékosát 2, Kelemen Attilát, az' Eger SE pólósát 1 bajnoki össze­csapásról eltiltották. Fehér Andrást (FTC) szigorú meg­rovásban részesítették, Gyu­lavári Zoltánt (ESE) pedig felmentették. Az ügy ezzel még nem zárult le. Szölgyé- mi Ferenc, az Eger SE ügy­vezető elnöke ugyanis arról tájékoztatott bennünket, hogy Kelemen eltiltásával nem értenek egyet, s a fe­gyelmi bizottság döntését megfellebbezték. Várhatóan, még a péntek 'esti találkozó előtt' újabb döntés születik, s Kelemen is vízbe szállhat a BVSC ellen. Ebben az esetben az FTC játékosaira kirótt büntetés, feltehetően növekszik majd. Az FTC is' óvást nyújtott be játékve­zetői szabálysértésre hivat­kozva. Az ügyet 8 napon belül tárgyalják. Pozsgay Zsolt legénysége ma nehezebb ellenfelet kap a bajnoki elsőségre is esé­lyes, Gyarmati Dezső irá­nyította BVSC csapatában. Újra a vasutasoknál játszik ugyanis Kiss Cs. és Heltai. Ellenük a pontszerzés bra­vúrnak számítana, bár a Tatabánya vasárnap példát szolgáltatott erre. A BVSC elleni visszavá­góra szombaton Pesten ke­rül sor, sőt vasárnap is a fővárosban szállnak vízbe az egriek a Vasas ellen. A bajnokság május 13-án foly­tatódik. Kezdtek a roptabdázók Félidényes bajnokságot kezdtek a röplabdázók az NB II-ben. Ezúttal a hat­vaniak feljutáséval már há­rom férfi és két női csa­pat szerepléséről számolha­tunk be. Az első forduló mérlege: 2 győzelem és 2 vereség. A középcsoportban mindjárt az idénynyitón ta­lálkozott két férfiegyütte­sünk : Hatvani KVSC— Recski Ércbányász 3—1 (13, 10, —14, 9) NB Il-es férfimérkőzés, Recsk. V.: Hadházi, Szarka. HKVSC: Leopold. Kiss I.. Brukner, Németh. Cserkúti. Gyebnár. Cs.: Király. Edző: Sánta László. Recsk: Borsos, Tamásy, Asztalos, Huszár, Fazekas, Kántor. Cs.: Övári, Holló. Edző: Borsos Mátyás. A színvonal nem volt ma­gas, viszont a küzdelem an­nál nagyobb. Az újonc ven­dégegyüttes jó játékvezetés mellett nyert. Jók: Németh, Leopold, Király, ill. Huszár, Borsos. A nemrég még NB I-es jászberényiek ellen nem sok keresnivalója akadt a hatvaniak női gárdájának: Lehel SC—HKVSC 3—0. Nem nyert játszmát Duna­újvárosban a gyöngyösi fér- ficsapat sem: D. Volán— Gyöngyösi SE 3—0. Talán a legértékesebb siker az eg­ri női együttes szereplésé­hez fűződik. Pesten nyertek riválisuk ellen ötjátszmás mérkőzésen: Eger SE— Bp. Harisnya 3—21 Fordulóról fordulóra A megyei labdarúgó-baj­nokság 19. fordulójában 28 gól született, ez hárommal több az előző heti gólter­mésnél. Ezúttal egy pálya- választó és három vendég­ként szereplő csapat bizo­nyult gólképtelennek. A ta­vaszi idény első három mér­kőzésen a gólképtelen újőnc horti gárda volt a legered­ményesebb a feljutásra pá­lyázó Petőfibáftya ellen elért féltucat találatával. A má­sik újonc, a várakozáson fe­lül szereplő Füzesabonyi SC első alkalommal nyert ide­genben két gólkülönbséggel. A 28 gólon huszonhármán osztoztak, közülük a .horti színekben játszó Dely há­romszor volt eredményes, három lahdarúgó pedig dup­lázott a kapuk bevételében. A góllövőlista élén Gömöri Ottó előnye tovább csökkent. Az élmezőny állása: 20 gó­los: Gömöri (Hatvan). 15 gó­los: Váczi (Sírok), 14 gólos: Mártha (Bélapátfalva), 11 gólos: Nagy II. (Heves), 10 gólos: Ambrus (Recsk), Fo­dor (Apc), Vajda (Tornámé­ra). Az otthon—idegen pár­harcban a vendéglátók 10:6 arányban nyertek, akik a 19 lőtt gól ellenében kilencet kaptak. A nvolc találkozóra összesen 3150 nézőt volt kí­váncsi, ez (száfzai több 'az előző heti mérkőzések láto­gatottságánál. Asztalitenisz Az 1981. évi Heves me­gyei férfi felnőtt csapatbaj­nokság tavaszi fordulójának sorsolása. A szövetség újból 14 sportkör nevezését fogadta el. A résztvevők nagy szá­ma) továbbá egyes különle­ges kérések és, körülmények miatt a versenybíróság a korábbi évekhez hasonlóan ez évben is két csoportot alkotott. E két csoport első két-két helyezettje, az őszi forduló befejezése után az első négy helyezés eldönté­séért egymással mérkőzik. Mégpedig a két első helye­zett egymással játszik az első-második helyért., a két második helyezett pedig a harmadik-negyedik he­lyért. *A. csoport 1. forduló, áp­rilis 12.: Mátradereeske—Ga­lyatető. Recsk—Bélapát­falva. Sírok II.—Eger II. 2. forduló, április 19.: Füzes­abony—Bélapátfalva. Ga­lyatető—Eger II., Mátrade- recske—Sírok II. 3. forduló, április 26.: Eger II.—Füzes­abony, Bélapátfalva—Ga­lyatető, Sírok II.—Recsk. 4. forduló, május 3.: Mátrade- (ecske—Füzesabony Recsk ^■Galyatető, Sírok II’.—Bél* apátfalva. 5. forduló, má­jus 10.: Füzesabony—Recsk, Galyatető—Sírok II.. Eger II.—Mátradereeske. 6. for­duló, május 17.: Galyatető —Füzesabony, Bélapát­falva—Eger II., Recsk—Mát. raderecske. 7. forduló, má­jus 31.: Füzesabony—-Sírok II., Bélapátfalva—Mátra- derecske. Eger II.—Recsk. B. csoport. 1. forduló, áp­rilis 12.: Gyöngyös—Hatvan II. Visznek—Lőrinci. Selyp —Petőfibánva. 2. forduló. áp­rilis 19.: Hatvan II.—Visz­nek. Gyöngyös—Lőrinci. Pe- tőfibánya—Gyöngyöshalász. 3. forduló, április 26.: Lő­rinci—Hatvan II.. Visznek— Gyöngyös. Gyöngyöshalász —Selyp. 4. forduló. május 3.: Petőfibánva—Hatvan II., —Selyp. Gyöngyös—Gyön­gyöshalász—Visznek. 5. for­duló. május 10.: Hatvan II. Selyp—Gyöngyös GVön- gyöshalász. Lőrinci—Pető­fi bánya. 6. forduló, május 17.: Hatvan II*— Gyöngyös­halász, Visznek—Petőfi­bánya. Lőrinci—Selyp. 7. forduló, május 31.: Petőfi- bánya—Gyöngyös. Selyp— Visznek, Gyöngyöshalász— Lőrinci, ALLAS APRÓHIRDETÉS Éjjeliőrt keresünk felvételre. Eger, Rákóczi u. 66. sz. alatti telepünkre. Gépjavító Üzem. Tel.: 16-542. Elektronikus asztali és zseb- , számológépek szakszerű javítása. Eger, Rákóczi út 18. Nyitva: 9—15-óráig, Mihaescu. N'agyrídén, az OR­WÓ együttes szóló­énekest és orgonis­tát keres. Leveleket nugyrédei kultúr- házhoz kérem. Csé- pány Attila. ______ N yomdász, több munkakörben, ko­moly gyakorlattal, munkabelyet vál­toztatna. Vágó Fe­renc. Leninváros, Szamuely u. 8. Vili/ 3. 3380. INGAT­LAN 3 szobás, kertes csa­ládi ház eladó. A telek társasház épí­tésére is a(katmas. Eger. Rózsa Káról v u. 17. Telefon: 14-379. Garázs, Eger, Bartók Béla tér 3. szám alatt kiadó. Éfdek- lődni lehet 18 órá­tól. Vámosgyörkön 196 n.-öl telekkel más­fél szobás, fürdőszo­bás, melléképületek­kel levő családi iker­ház, ^egyik része szabad'kézből eladó. Érdeklődni lehet Vágó János. Vámos- györk. Üttörő u. 3. sz^ alatt.___________ E ger. Kapás u. fi. sz. alatti cs-aládi ház el­adó. Érdeklődni a helyszínen. Azonnal beköltözhe­tő családi ház sür­gősen eladó. Eger, Szépasszony-völgy : * W £V->y I 370 n.-öl egres bel­terület, terméssel eladó. Érdeklődni lehet egész nap Nagyrédén, Rákóczi út 58. ________________ H áromszoba-össz- komfortos családi ház eladó. Felné­met, Apátfalvi út 9/a. Érdeklődni le­het Felnémet, Há- mán Kató 13. Hét­köznap 15.00-19.00- ig, vasárnap egész nap. ________________ M iskolc I., Dankó Pista u. 3. — 9/3. 55 m2-es, ' 2 szobás, nagy erkélyes szö­vetkezeti lakás készpénz 4- OTP- átvá llalással eladó. Városi sportcsarnok­nál. ____________ 2 s zobás OTP-lakás eladó. Eger. Cifra­kapu u. 140. III. 14., 17 órától.____________ M ezőtárkány, Baj- csy-Zs. u. 9. szárpú ház. plusz R00 n.^öl beltelek eladó. Ér­deklődni Gárdonyi Géza u. 14. Hatvanban kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni Hatvan. Münnich F. u. 8., II. em. 5. és Eger. tel.: 14-997. Tanácsi 2 szobás, csebokszári lakáso­mat elcserélném 2 és fél szobás, vagy háromszobas- tanácsi lakásra. „Tavasz 487” jeligére az egri hirdetőbe. Alkel­mány u. 2. _ Z sóri-fürdő melleit hétvégi házat ven­nék. „Készpénz” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2. ___ 2 0 m--es garázs a Csebokszári-lakóte- lepen eladó. Áraján­latokat „Készpénz 489” jeligére az egri hirdetőbe. Alkóf- mány u. 2. Üj családi ház el­adó. Andornaktálya. Petőfi út 44. Érdek­lődni 17—19 óra kö­zött. vagy szombat. vasárnap egésg nap. Garázs kiadó a Cse- bokszári-lakótele- pen. és használt, üzemképes Trabant­motor eladó. Érdek­lődni 12-543 telefo­non. Garázst bérelnék kb. 1 hónapra a . Reme- nyik Zsigmond úti lakótelepen. Gubán Dezső, Hemenyik Zsigmond út 11. 11 1. FÜZESABONY ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ keretén belül működő „Kelemen Aurél” Nyúlteny észtő Szakcsoport 1981. április 11—12-én HÁZINYŰL­KIÁLLÍTÁST ES .VÁSÁRT RENDEZ. A kiállítás 8—17 óráig tart nyitva Füzesabony, Szabadság u. 2. sz. alatti felvásárló­telepen. Minden érdeklődőt tisztelettel meghív: a RENDEZŐSÉG Gyöngyöspatán, Puskin u. 12. s<z. alatti 2 szobás, ker­tes családi ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni Gyön­gyöshalász, Fő u. 85:1. __________­G yöngyösön, a bel­városban 2 1/2 szót bás. összkomfortos. OTP-öröklakás kp + OTP-átvállalással el­adó, 1, vagy 2 szo­bás tanácsi lakást beszámítok. Érdek­lődni gyöngyösi te­lefonon: 13-215, esti ó rákban.____________ H atvanban 2 szobás családi ház eladó., 6098 mJ beépíthető telekkel. Balassi B. u. 74. Érdeklődni lehet Mező I. u. 14. fgzt. 4. Novaj községben, Petőfi utca 34. szám alatti kertes családi ház örökáron eladó. Érdeklődni Eger, Újsor 31.____________ C saládi ház kerttel eladó, vagy falusi házra elcserélhető. Érdeklődni Eger, Üj- sor 31. Házaspár hosszabb időre összkomfortos, üres lakást bérelne Egerben. Telefon: 41-189._ Gyöngyösön, a Vas- öntő utcában garázs eladó. Érdeklődni Gyöngyös. Április 4. u. 16. II. 4., napon­ta 18 órától. Lőrinci, Selyp, Ár­pád u. 277. alatti. 350 négyszögöles beltel- ken épült 3 szobás lakóház árverésre kerül. Árverés helye és- ideje Gyöngyös. Járásbíróság, 1981. április 24.. délelőtt 9 óra. Az ingatlan áp­rilis 13-án 14—15 óra között tekinthető meg.- A kikiáltási ár: 180 000 Ft. _______ E ladó Jászszent- andráson 230 n.-öl gyümölcsös, 1 szo- ba-konyhás lakás­sal. Villany van. Ér­deklődni lehet bár­mikor, Jászberény, Gorkij u. 7. alatt. Egyszoba-összkom­fortos. gázfűtéses lakás eladó Hatvan­ban. Münnich F. úr 33. fszt. 1. Érdek­lődni a helyszínen. Csere is _érdekel. H ázhely sürgősen eladó. 400 n.-öl. Fü­zesabony, Tüzér út 41. szám alatt. Ér­deklődni Füzes- abony. Lenin út 37. Det.ken családi ház. nagy kerttel eladó.- Érdeklődni Gyön­gyös. Fecske u. 22. Gyöngyösön, a Tö­rök I. u. 13. sz. alatt 3 szobás, mellékhe­lyiségekből 'álló ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, délután 15 órától vasárnap egész nap. ______ G yöngyösön, a Kiss Antal u. 32. sz. alatti 3 szobás, kis csalá­di -ház azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni Gyön­gyösön, a Mezőgaz­dasági Főiskolán, Szűcsék. Családi ház eladó, vagy 3 szobás lakó­telepire cserélhető. Eger, Bérc u. 24: Köszönetét mondunk minden hozzátartozónak és munkatársnak, akik NAGY SÄXDOR temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni próbálták. A gyászoló család A MAGÉV. É.MI. Alközpont Gép-. Muszerosztálya, Miskolc, Szeles u. 22. Telefon: 16-638, 17-868. Telex: 62-411. műszaki becslést tart 1981? április 10-én, Eger és környékén. írásbeli bejelentésüket kérjük: Magyar Hirdető V., Eger, Alkotmány u. 2. sz. alá megküldeni. ÜÍ.: Hutter László. Foglalkozunk: használt es új gépek, műszerek vételével, eladásával és közvetítésével. 3 szobás egri, bel­városi OTP-lakás, magasföldszínten, garázzsal, vagy anélkül eladó. • Vá- 'aszokat ..Borostyán- jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2.______________ k ülön bejáratú szo­ba kiadó, fürdőszo­ba- és konyhahasz- nálattal, dolgozó nő részére, vagy egye­dülálló férfi részére. Eger, Szarvas- Gábor út 1/a. 4. em. 46. aj- 1ó, 16 órától érdek­lődni. ___ 2 évre lakásmegol­dást. keresek 1 gye­rekkel. „Nyár 007” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2. _____________ 1 50 ooo Ft kp-vel fia­tal házaspár Eger­ben lakásmegoldási keres „Sürgős 1981” jeligére az egri hir­detőbe. Alkotmány u. 2.______________ Eger belvárosában több szobás. Kertes, garázsos családi ház eladó. ossz. tér. 700 m2. Kétemeletes tár­sasház építésére is alkalmas. Bartók Béla 1ér’ 17. Eladó 400 n.-öl ház­hely. faluközponthoz közel, beépítésre al­kalmas. Érdeklődni szombat vasárnap egész nap. Boconád, Lenin út 16. 408-as Moszkvics el­adó. Eger, Lenin út -142.R. III. em. 3. aj­tó. Somogyi. Garázsban tartott 1200-as Zsiguli el­adó. Érdeklődni le­het Egér, Pető út 10/a„ du. 5—8-ig. Most műszakizott, CZ-s Trabant eladó. Érdeklődni délután 17 h-tól. Eger, Kal- lómalom u. 32. II. 7. 2 LE-s olasz rotáci­ós kapa, permete­zővel, utánfutóval eladó. Eger, Zúgó RS—09-es kerti trak­tor. vizsgáztatva, ekével, pótkocsival eladó. 3347 Balaton, Kossuth u. 40. ARO GAZ, 6 "éves. lejárt műszakival, sürgősen eladó. He- ves. Pusztacsász 39. Moszkvics Combi, motorhibás, tZ,rend­számú. 2 éves vo­nóhorog műszakival, utánfutóval, olcsón eladó, ugyanott Zsuk-munkagép. Ér­deklődni Bükkszent- erzsébet. _Fürat 36. S N 50 Simson mo­torkerékpár. sisak nélkül, új állapot­ban. Hergyimó-dű- lőben. 270 n.-öl szán­tó. felszántva, Szép- asszonv-völgyben,, 600 n.-öl gyümöl­csös. megosztva is. eladó. Eger. Reme- nyik Zs. u. 2. sz. 1,3., Varga. Polski Fiat 1500-as motor, originái el­adó. Megtekinthető kedden és pénteken 8-1-10 óráig. Hatvan, Iskola u. 2. ____ I G 601-es Trabant, új motorral, friss műszakival eladó. Érdeklődni Eger. Szederkényi, u. 3„ este 7—9-ig. ZK-s 1500-as Lada szgk. eladó. Érdek­lődni du. 4-től. Eger Grónay Sándor u. 9 L e. la.____________ M egkímélt Zaporo- zsec gépkocsi eladó. Szentdomonkos, is­kolaépület. __________ T rabant Lim. 601-es. 83-ig érvényes mű­szaki vizsgával el­adó. Megtekinthető Egercsehi-bt„ Ápri­lis 4. út 73. sz„ 15 órától._______________ Lada 1300-as olcsón eladó. Füzesabony. Kárpát út 1._______ H árom és fél éves Trabant Special, ga­rázsban tartott. 5 új gumival, új akku­mulátorral eladó. Heves, Széchenyi u. 13. 1200-as Zsiguli, ka­rosszériahibás. fel­újított motorral, ol­csón eladó. Eger, Len in út 7. ________ L ada 1200-as, 4 1/2 éves-, vonóhoroggal, banánsárga színben eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Gyümöl­csös út 17.. esti órák­ban. dr. Kocsis. Most műszakizott, US-es Wartburg el­adó. Érdeklődni He­ves. Fáy u. 16. UG rendszámú. 83- ig műsza kizott, jó állapotban levő 1200-as Zsiguli el­adó. Érdeklődni le­het Besenyőtelek, Hanyi 33. szám. Zaporozsec, 1982. jú­niusáig vizsgázva eladó. Eger, Pető u. 4. Zsákos, «ltett mész állandóan kapható 150 Ft/q-kénti árén. Farkas László. 3351 Verpeléi, Kossuth u. 3i. Cj építési anyagok: ajtók, ablakok, pi­ros pala eladók. Eger, Lenin út 7. Nutriák eladók, csa­ládostól is. Érdek­lődni lehet minden­nap. Besenyőtelek, Hanyi 33. Naumann egytü- ágyas kötőgép el­adó. Érdeklődni: Majoros, 15-098 tele­fonon. ______________ M cslerhegedüt ven­nék. Ajánlatokat ár- megjelöléssel. Gel- lén Imre, Debrecen, 4026 Bethlen u. 24. címre_kérem.______ 2 50-es csónak motor, Betepok 12/3, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Eger, Merengő u. 3., dél­után 4 órától.______ P ártalapszerveze- tünk és nőbizottsá­gunk, Eger, Mind- szenty Gedeon úti VI. sz. Pártházban, 1981. április 14-én, délután 6.30 órakor „Tennivalók a házi­kertekben” című — filmvetítéssel egybe­kötött előadást tar­tunk. melyre tiszte­lettel meghívjuk er. deklödőinket._____ A sztali fémeszterga (szovjet) eladó. Cím: Karácsond, Szabadság u. 86 A. __ Figyelem! Továbbra is vásárlást ígér a dohánybolt. Eger, • Vörösmarty u. 71., 25-ös főútvonalnál. Autósajándék is nagy választékban kapható. Jó parko­ló lehetőség 2 he­lyen. Dr. Nagy Já­nos és Rózsa Ká- roly utca. Betonkeverő gép el­adó. Novaj. Imre u. 18. sz. __________ ^ 1 pár 4 éves fuva­ros ló, betegségem miatt eladó. kál, Akácos u._9. F igyelem! Esküvői ruhakölcsönző sza­lonomat megnyitot­tam. Hazai és kül­földi modellek, ka­lapok. fátylak, eskü­vői kellékek nagy választékával állok a T. lakosság ren­delkezésére. Egyedi igényeket. kérése­ket. elképzeléseket figyelembe veszek és színvonalas kivi­telben kielégítek. Ansyalné Patrik Ágnes kiskereskedő, , Eger. Zalka M. u. aa'sÍ 40. Ill, 1U ■■ HIRDESSEN a Népújságban! Húsvéti bútorvásár a Füzesabonyi Bútoráruházban. Most először a Szerencsi Bútoripari Szövetkezet termékeinek bemutatója Füzesabonyban. 1981. április 13—18-ig. A helyszínen megvásárolhatók a szövetkezet kedvelt termékei: Kati, Regina, Henriett^, Hegyalja szekrénysorok, Hedvig, Hilda dohányzóasztalok, ágyneműtartók, fehérnemüs szekrények. Nyitva: 8,30—17 h-ig, m szombaton: 8,30—1*3 h-ig. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom