Népújság, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-04 / 80. szám
Jevgenyij Vinokurov: Apáti Miklós: Egy mondat a felszabadulásról Dolgok Legszívesebben egy történettel válaszolnék kérdésedre, szerkesztő uram, mondta kissé léhán L. M. a szeplős kisfiú, de akkoriból — 1945 április — még nincs saját történetem, tálán féléves ha voltam, vagy kicsit több, hát csoda-e, ha nem emlékszem pontosan az első szülői házra, csak annyit tudok, hogy találatot kapott, ezért Kispestről Kőbányára költöztünk, mert apám barátai odafogadtak, apám Kőbányáról Csepelre, a Weisz Manfrédba Járt dolgozni, anyám szerint gyalog, de ez szerintem képtelenség, szerintem is, mondanám, mert L. M. apja és anyja az én szüleim, tudom, hogy kissé bonyolult történet ez, de mi lesz a háborúval? arról nem mesélünk*? hol a történet itt? az a bizonyos mondat? legalább egy hősi halott, egy családias, meghitt ellenálló lenne, aki a németek ellen... az oroszokért... s boldogan mosolygott a tankok mongolarcú, kormos kölykelre, örült a csokoládénak, a fekete kenyérnek, legális történet ez csak így lesz, kedvesem —« ugyan, feleli, én a nép fia vagyok, s a néppel ama fölszentslt tavasznapon nem történt semmi, nem vívott csatát, nem ünnepelt, egy födelet keresett, igen, a fejem fölé Is, babot, meg krumplit csereberélt, kását és melaszt evett, s miként az újszülöttet sem születésekor keresztelik, így eshetett, hogy több, mint harmincöt év után Írtam és mondtam ki először — felnőtt fejjel — ezt a szót — felszabadultunk, és tettem sietve hozzá — Magyarország. (Költőbarátomnak, Otar Cselidzénekl) Itt állunk, fiúk, egészen a szélen. Belénk a végzet védjegyet marat. Ömlesztett sajt ül remegő tenyéren, fenékig ürítem poharamat... Nem. bántottam meg senkit, úgy remélem! Kiskocsmákban találkozunk, Otári, hol füst zománca égeti szemünk, marhatja torkunk konyak, vagy akármi, a dolgainkról elbeszélgetünk. Az ifjúságnak bennünk nyoma sincsen, életünk ive gyalupadba fog, de hála isten, tudod, hála isten, vár ránk még sok különféle dolog. Hurrá! Még forog tengelyén planétánk, minden lépésünk munkára talál, emberek szeme reménykedve néz ránk, s mi tisztítjuk, mit belepett a sár. Az ember néha hogy cipeli sorsát, rejtett erői mily hatalmasok! Tegnap a KIEG-en kezembe nyomták á cédulát: hadirokkant vagyok..'. Adjatok mankót, työpenyt is a vállra! Hisz mégiscsak átéltem valamit, őrangyalom■ a pillanatra várva terjessze főiem újra szárnyait. .. .A mezőről, mit vér lepett, s a harmat, a földútról, min piros pára ül, esténként ellocsognak a rokkantak a rozoga furnérbódé körül. Fiúk! — mondom magam is odalépve — vodkát, sört adjatok! — fele-fele! , A lelkem mintha telketekig érne, fronttársi gyöngédséggel van tele. Űj távolság vár rám, másabb kaland, mert őrangyalom vezet botfehéren, mint vakvezető a világtalant. Es ezután? Ezután az öregség. Valahogy lesz, bár meg nem értem még ezt. Szürke eső, az ablakpárkányon dobolva, délben majd. fölébreszt. Vagy nem is kell a — „később?” mert annyi mindent láttál állvány a földre-vérző hanyatt-holf katonánál? Nem. Később jön az öregség. Szép őszi délben látogat meg, mikor vakító újdonságként tompulni kezdenek a szervek. Es akkor — mint plédedről a pelyhet — fújd le magadról az egészet, amit egykor életnek neveztek, bár úgy lehet, már régen nem volt élet. (Havas Ervin fordítása) Tiszanánától a New York-i M Mélységes, áhitatos csendben, a zene varázsától bé- nultan hallgatja a közönség az Operában Wagner Siegfried című zenedrámájának záröképét. Csodálatos pillanattal kezdődik, Brünn- hiide ébredésével. Feszült ki-, váncsdsáig kíséri a jelenetet, ki fekszik a páncéltakaró alatt? Ki énekli majd a gyönyörű szólamot? Eszterbe, Kovács Eszter! Suttogják a nézőtéren és örömtelje- sebb lesz a ' várakozás, rendkívüli művészi élmény reményében ... Kovács Eszter „kitűnően ért aljhoz’*, hogy megbűvölje a közönséget. Tiszta csengésű, szárnyalóan szép hangja természetes átélőképessége, lényének őszinte belső értéke-szépségei, rokonszen- vet, együttérzést és elragadtatást váltanak ki előadásról előadásra. — Honnan ez a természetes biztonsága, minden pózt mellőző egyszerű atmoszférateremtő képessége? — Tiszanánéról — mondja, — amelynek szálai egy nagyon boldog, derűs gyermekkorba gyökereztek. Itt éltem szüleimmel és testvéreimmel. A természet világa és szépségei örök forrásként maradtak meg bennem. Bármerre járok, az a kék ég, az a zöld mező jelenti számomra a 'egteljesebb örömet, kiegyensúlyozottságot, amellyel a falumba hazatérve találkozom. — Indulásomat a művész- oályán figyelemmel kísérték a falumbeliek is. Ott ültek a nézőtéren azr Operában, az Erkel Színházban. Kitágult előttem a horizont és úgy éreztem, Tiszanána beköltözött az Operába. Épp 15 éve ezeknek a feledhetetlen élményeimnek. Richard Strauss Salome című művének főszerepét, Mascagni Parasztbecsület című operájának Santuzzá ját énekeltem és hamarosan egymásra találtunk Sántával Wagner A bolygó hollandi című művében. A következő .években bontakozott ki Kovács Eszter rendkívüli karrierje. A zeneirodalom legnehezebb szerepkörét hódította meg, Wagner zenedrámáinak hősnőit énekelte, Brünnhildét a Siegfried ben, az Istenek alkonyában, Sieglindét a Wal- kürben. A hazai sikerekre felfigyeltek a nemzetközi porondról is. Bayreuthból Wagner dédunokája. Éva Wagner jött el meghallgatni, és ösztöndíjat ajánlott fel számára, maja a Walkür Brünnhildéjeként Duisburg- ban mutatkozott be óriási sikerrel! A kritika ifjú ta.- lentumként fogadta, aki nagy szenzációt keltett, őszinte, mély átéléssel, bravúros könnyedséggel, friss, természetes játékával megjelenített lányosán 1 nőies „emberi” alakításával. Ez azért rendhagyó értelmezése Wagner hősnőinek, mert általában heroikus tulajdonságokkal rendelkeznek. Egész Európa kitárta kapuit, Moszkvától Hamburgig, számos város operaszinpadán megismerték a vonzó megjelenésű, fáradhatatlan Wagner- énekesnőt. Az igazi tehetség nem ismer határokat, híre hamarosan bejárja a világot. A New York-i Metropolitan is meghívást küldött Kovács Eszternek ... — Nagyon sokat tanultam ezekben az években, nagy hírű dirigensek, művészek társaságában léphettem közönség elé, németül énekeltem Wagner-szerepeimet, de azok tolmácsolásánál nagy gonddal megőriztem az én sajátságos, az egyéniségemhez illő természetadta stílusomat. Az impresszáriók különböző ajánlatokkal keresték meg. Hívták Sentát énekelni, Texasba Elektra címszerepére, elfogadott egy meghívást, amely jövőre San Franciscóba szól, ahol Birgit Nilsonnal felváltva lép színpadra a Walkür Brünn- hilde szerepében. New Mexi- có után pedig New Yorkba repült, a Metropolitanban várták a Ring előadásaira. — Sajnos nem kezdődött meg a szezon itt, mert a zenekar sztrájkba lépett, bár nem először énekeltem volna itt, mégis nagyon sajnáltam, hogy elmaradt az előadássorozat. Most itthon újra Wagner műveivel foglalkozom. Megtanultam németül egyik legizgalmasabb szerepálmomat, Izoldát és barátkozom Kundry különös lényével. Rendkívül nagy élményt, örömet, erőpróbát jelent a találkozás Parsifal világával. Buzdítást Herbert von Karajantól kaptam, aki meghallgatott és felkért Kundry alakítására a Salzburgi'Ünnepi Játékokon. Minden szerepben, minden előadáson megújulni, ezt a művészi törekvést érezzük Kovács Eszter alakításaiból, és lényében a legmegraga- dóbb a természetessége, ahogy szülőföldje, a Tisza menti táj egyszerű, tiszta levegőjét árasztja maga körül... Erdösi Mária Az ismert török szatl- raíró a tőle megszokott szarkazmussal gúnyolja ki az USA katonai köreit, amelyek a neutronbomba gyártása mellett kardoskodnak, és a neutronbombát valamiféle „humánus" fegyverként, önmagukat pedig szinte a modern civilizáció megmentéiként állítják be. Az emberiség komoly tanulságokat vont le az első és a második világháború szörnyű következményeiből. Ismeretes, hogy a két háború eredményeként megsemmisült a civilizáció számos nagy alkotása: történelmi emlékek, grandiózus székesegyházak, múzeumok, a tudás tárházai — a könyvtárak. Romba dőltek üzemek és gyárak. Helyreállítani, restaurálni, újjáépíteni mindazt, ami a két háború során porrá lett, hatalmas fizikai és anyagi erőfeszítésekbe került. Egy új ■ háború esetén a Föld színéről ismét eltűnhetnek az emberi géniusz alkotásai — beleértve azokat is, amelyek az utóbbi több mint harminc esztendőben keletkeztek. Mit tegyünk hát, hogy megvédelmezzük a civilizáció vívmányait? Eddig még soha senki nem volt az acél, a beton, Aziz Neszin: „A civilizáció megmentője” vagy a kő ellensége. Miben vétkesek ezek a sokat szenvedett dolgok, hogy elpusztítják, felégetik őket? Most végre megje. lent az a bomba, amely háború esetén megmentheti a civilizáció alkotásait. Tessék elképzelni, még elhinni is nehéz: a sugárzás, amely bármely épület, vagy objektum legkisebb zugába ts behatol, elpusztít minden élőlényt. de a minimális kárt sem teszi az ajtó- és ablakfestésben, a csipkefüggönyökben, az aranyozott tükörkeretekben, a tapétákban, bútorlakkban. .. Az ablaküvegek még csak meg sem rezzennek... Lehet-e civilizáltabb fegyvert kitalálni? Azok a szerencsések, akik egy ilyen háború után épek és egészségesek maradnak, a tulajdon belátásuk szerint rendelkezhetnek az elnéptelenedett, ám abszolút sértetlen házakkal, múzeumok- l, iskolákkal, egyetemekke l, könyvtárakkal. Csupán egy kis egészségügyi munkát kell előbb elvégezniük: halomba kell hordani az elpusztultak maradványait, és megtisztítani kitűnő és gyönyörű Földünket a csontoktól és hamutól. A neutronbomba — a XX. század csodája és a civilizáció megmentője — gyártásának ellenzői elfeledkeznek egy dologról. Kinek van szüksége olyan bombára, amely sem embere, két nem öl meg, sem épületeket nem dönt romba? Rovarirtónak használjunk ilyen bombát? Nem, a neutronbomba nem a legyek elpusztítására hivatott. Az első és második világháború alatt több mint hatvan- millió ember piisz- tult el. Képzeljék, mi lenne, ha életben maradtak volna?! Modern világunk, melyben magunknak is alig van helyünk, pokollá változott volna. Mint ismeretes, a világpiaci árak fenntartása céljából a gabona- és a burgonyafölösleget a tengerbe . hányják, vagy elégetik. Ugyanígy kell likvidálni a felesleges lakosságot is. Erre pedig a legmegbízhatóbb és leghelyénvalóbb megoldás a születésszabályozás vagy a háború. De hol foglalkoznak mostanában komolyan a népesség növekedésének megakadályozásával? Ebben a szituációban gonosztettnek nevezni a neutronbomba gyártását — amely az embereket megsemmisítve a legkisebb kárt sem teszi az acélban, kőben, fában, betonban, szövetben, 'csipkében, vagy bársonyban — civilizációnk lényegének teljes meg nem értését jelenti! Zahemszky László fordítása Gyalogos vagy sétáló? Városunk központjából^ belső részeiből rövidesen kij tiltják a gépjárműveket, á tereit, utcáit csak a gyalogosok, illetőleg a sétálók! használhatják. Közleményünk címe éppen arra utal, melyik szóval, jelzővel minősíthetjük ezeket a területeket. A gyalog, a gyalogos szóalakokkal társított kifejezés sek köre nagyon tág. Erről bizonykodik példatárunk iss gyalogút, gyalogjáró, gyalogátjáró, gyalogközlekedési gyalogséta, gyalogjárda, gyalogösvény, gyalogcsapás;' gyalogszer stb. Ebbe a sorba szervesen illeszthető bele alakját és használati értékét tekintve a gyalogbelváros összetétel is. A gyalogos jelzővel minő-' sitett megnevezések között számolhatjuk el ezeket a nyelvi formákat: forgalom, közlekedés. A belváros ősz-, szetett szavunkhoz is társíthatjuk a gyalogos jelzőt' Véleményünk szerint azonban helyesebb megoldás, ha a- sétáló melléknévi igenevet használjuk fel a jelzői szerepre. Már régen ismeretesek a sétálóhely, a séta- hely, a sétány szóalakok nyelvhasználatunkban. Újabban nyertek polgárjogot 'a sétálóút, a sétálóutca, a sétálóudvar összetételek. Amikor fővárosunkban m Váci utcát sétálóutcának kezdték nevezgetni, s a magyar nyelvművelő szakem-; berek is helyesnek tartót-’ ták az újszerűnek vélt ösz- szetételt, sokan a logika nevében tiltakoztak ellene. Érvüket röviden így fogalmazták meg: Nem lehet egy. utca sétáló, mert az utca nem sétál. Ezzel a hamis megokolással nem lenne szabad használnunk a játszótér összetételt sem, mert a tét ■ sem játszik. Mi a hamis érvelés „alapja”? Sokan azt hiszik, hogy az ilyen nyelvi formák, mint küzdőtér, ivópohár, hálószoba, fogadóóra, mosóteknő az alany és állítmány viszonyát sűrítik magukban. Szó sincs róla! A küzdőtér nem küzd, a sétálóutca nem sétál. A nyelvi formák a cselekvés helyét jelzik. Használjuk tehát bátran a sété- lóút, a. sétálóutca, a sétáló- 'tér, a sétálóudvar, a sétálóhely, a sétálóbelváros szóalakokat. Dr. Bakos Józset i <UftncfU magaim
