Népújság, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
T Autóversenyzők start előtt vább erősödik, az áprilisi hegyi idénynyitón már Egri Volán színeiben áll rajthoz a géposztályában éremesélyes hatvani Soós István is. A szombat-vasárnapi Mecsek Rallye távia 500 kilométer. a II. osztályúak március 21-én. 15 órakor indulnak (tvánszki—Fekete. Pelle—Szentpéteri, Spin- da—Palotai), az 1. osztályúak Bóbita Oszkár szakosztályvezetővel az élen már a helyszínen készülnek a ..túrások" utáni startra. (Gárdonyi—Bak. Krinszki—Rózsavölgyi. Tóth M.—Pápista. Kelecsényi—Deme). A hegyizök is Pécsett startolnak először 1081-ben. de csak április végén. Soós István és szerelője, Gönczli Lajos addig még fokozhatja Gruppe 2-géposztályban induló Ladájuk teljesítményét. (Fotó: Szabó Sándor) Az erőgyűjtés hónapjai után a hét végén már ,.felfésült” motorokkal áll rajthoz a rallye szakág hazai mezőnye a Mecsekben. A hagyományokhoz híven az idei autós versenyévad nyitányára is Pécsett kerül sor. Az Egri Volán autósszak- osztályának versenyzői — a vállalat gazdaságvezetésének ■ és szakszervezeti bizottságának támogatását élvezve — évek óta részesei az OB-fu- tamoknak. Tavaly például a Gárdonyi—Bak párosuk a válogatottságig vitte, s a szocialista országok Béke- Barátság Kupájában az ösz- szésítéshen a 12. helyet szerezték meg. legjobb magyarként! A Kelecsényi—Deme duó pedig bajnoki ezüstérmes lett. Ügy tűnik, versenygárdájuk 19Rl-ben toA képünkön látható széria Lad a viszont már a Mecsek útjain gyakorol. Bak I^ászló. az F.grj Volán szakedzője Krinszkiék autóján az utolsó ..simításokat" végzi, s szombaton szintén kocsiba ül, Gárdonyi navigátoraként. (Fotói Szántó György) FIN” sportversenyek A nemzeti ünnep alkalmából öt sportágban rendeztek versenyeket Kápolnán, mintegy ezer fiatal részvételével. s számukra jó alkalom adódott az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeinek a teljesítésére. Eredmények. Atlétika. Mezei futás. Nők. Serdülő „B” 800 m: 1. Homonnai Olga (Füzesabony). 2. Hegedűs Györgyi (Aldebrő), 3. Veres Eszter (Mezőszemere). Serdülő ..A” 1000 tn: 1. Törőcsík Éva. 2. Orosz Ágnes, 3. Burovics Áanes (mind Heves). Ifjúsági 1200 m: 1. Kó- vács Valéria. 2. Kiss Gizella (mindkettő Heves). 3. Nagy Mária (Füzesabony). Felnőtt 1600 in: 1. Bányai Ilona (Heves). 2. Nováki Éva (Füzesabony). 3. Kiss Gizella. Férfiak. Serdülő ,.B" 1000 m: 1. Henter Attila (Füzesabony). 2. Polgár Lász'ó (Mezőszemere). 3. Balogh Gyula (Füzesabony). Serdülő „A” 1500 m: 1. Kiss Zoltán (Heves), 2. Sütő Zsolt (Pé- tervására), 3. Szécsi Gyula (Heves). Ifjúsági 2500 m: 1. Tóth András (Mezőszemere). 2. Bukta Sándor (Mezősze- mere), 3. Bukta Tibor . (Mezőszemere). Felnőtt 2800 m: 1. Bíró János (Hatvan), 2. Salamon István (MeZ.őtár- kány), 3. Erdélyi Benjámin (Füzesabony). Asztalitenisz. Férfi egyéni: 1. Szigetközi István (Kápolna), 2. Váradi Attila (Füzesabony), 3. Kormos Dénes (Verpelét). Nők: 1. Molnár Judit (Füzesabony), 2. Rutt- kai Izabella (Tenk). 3. Kocsis Zsuzsanna (Füzesabony). Férfi kispályás labdarúgás: 1. Kál VBKM, 2. Finomsze- relvénygyár Hevesi Gyáregysége, 3. Kápolna. Női kézilabda: 1. Füzesabony, 2. Erdőtelek, 3. Káli VBKM. ÖHV. Férfi csapat: 1. Tar- namente Ipari Szövetkezet (Kál), 2. Sarudi KlSZ-alap- szervezet. 3. Besenyőtelki KISZ-alapszervezet. Női csapat: 1. Fiizesabonvi EKISZ, 2. Káli VBKM KISZ- alapszervezete, 3. Mátravi- déki Fémművek Füzesabonyi Gyára. Csak röviden... Pekingben befejeződött a jégkorong VB „C” csoportjának mérkőzéssorozata. A magyar válogatott utolsó mérkőzésén 6—1-re nyert Bulgária ellen, s ez a győzelem azt jelentette, hogy válogatottunk fölülmúlva a várakozást, a harmadik helyen végzett, Ausztria és Kína mögött. ★ DUSE—EGER SE 57—55 (29—24). NB Il-es női kosárlabdamérkőzés, Eger, 150 néző. V: Bukta, Tolnai. ESE: Bartus A. 10, Suri 15, Csányi fi, Mestyán 7, Bartus M. 6. Csere: Nagy J. 11, Szűcsi. Edző: Galambos János. Idei leggyengébb teljesítményével szenvedett vereséget hazai pályán az ESE. Jó: Nagy J. ★ Országos vízilabda-bajnoki eredmények. Ifjúsági: Eger SE—Vasas Izzó 7—7 (1 — 1. 1—3, 4—2). Az ESE góldobói: Láng 3, Fülöp, Mészáros, Kertes. Ludányi. Serdülő: Eger SE—Vasas Izzó 6—10. (2—3. 1—2. 1—3, 2—2). Űttörő I/A: Eger SE—BVSC 3—2 (2—1, 0—1. 0—0. 1—0). Gd: Denk, Ludányi, Lovasi. Úttörő II/A: Eger SE—Szentes 8—1 (3—0. 1—0., 2—1, 2—0). Gd: Tóth 3, Pálok 3, Bodó. Ferenczi. Úttörő II/B: Eger SE—KSI II. 4—14 (1 — 3, i_4. 1—3, 1—4). Gd: Szecskó 4. A gyöngyösi járási „A”- osztátyú labdarúgó-bajnokság eredményei, zárójelben (frjtwwM 1 1981. március 19., csütörtök az ifi eredményei: Gyöngy ös pata—Vámosgyörk 4—2 <5—3), Nagvréde—Márkáz 4—0 (3—0), Adács—Rózsaszentmárton 4—0 (0—0), Heréd—Domoszló 0—2 (9—1). Ecséd—Gyöngyösoroszi 4—2 (3—3), Gyöngyöshalász—Boldog 14—i (3—0), Szűcsi — Nagyfügeri 8—1 (3—0). Aba- sár visszalépett. A Heves megyei Természetbarát Szövetség március 21-én és 22-én szakosztály- vezetői továbbképzést rendez a tardosi sporttáborban. ★ Március 27-én, pénteken 10 órai kezdettel Egerben, a KlSZÖV-székház harmadik emeleti tanácstermében értekezletet tartanak szövetkezeti sportfelelősök részére, többek között értékelik az elmúlt évi sportmunkát és megválasztják a 1 megyei sportbizottságot, ★ Március 28-án. szombaton 14 órai kezdettel rendezik meg Egerben a tanárképző főiskola tornatermeiben Heves megye ez évi tornászcsapatbajnokságát. Nevezni március 21-ig lehet. Heves megyei idei férfi egyéni sakkbajnokságát a megyei szövetség Hevesen rendezi meg a 2. számú körzeti általános iskolai diákotthonban. április 4—11. között. A versenyt . kilenc- fordulós svájci rendszerben bonyolítják le. Az első négy helyezett jogot szerez az országos vidékbajnokságon való indulásra. A versenyen csak mesterjelöltek és első osztályú sakkozók indulhatnak. Lausanne-ban marad a NO A svájci kormány úgy döntött, hogy a NOB központja továbbra is Lausanne- ban maradhat, és megadta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak ugyanazt a státust, amit a Nemzetközi Légiforgalmi Társaság (IATA) és a Nemzetközi Vöröskereszt is élvez. Ennek megfelelően a NOB js adókedvezményeket kap. továbbá korlátlan számban alkalmazhat nem svájci illetőségű munkatársakat. A NOB 1915 óta székel a 140 000 lakosú városban, de „kinőtte” régi épületét, és az átköltözéshez szükség volt a svájci hatóságok engedélyé-\ re. Arra az esetre, ha a NOB nem kapta volna meg a fenti státust, Párizs. Róma, Monte Carlo, New York és Mexikóváros is vállalta volna a szervezet elhelyezését. Megyei sakk-CSB Ismét győzött a Bélapátfalva Az Egri Forgácsoló Vasas sem tudta megszorítani az éllovas Bélapáttalvát a megyei sakk CSB legutóbbi fordulójában. Nagyszerű rajt után második helyre a Heves került úgy. hogy a Forgó család remekelt. A tartalékos hatvaniak ellen Hatvanban is győzött a Fíizesabo- nyi SC csapata. Az Eger SE — több mint 25 év után először — nyert a Gyöngyösi SE. illetve elődei ellen. A mostani egri győzelem várható volt. még akkor is. ha dr. Gara és Grescsák mesterielöltek nem játszottak. A 3. forduló eredményei: Hevesi SE—Gyöngyösi Volán SK 5.5—2.5. Tóth M. — Gvóni B. döntetlen. Orosz— Gyón! I. 1—0. Forgó János —Kiss P. I. döntetlen. Kol- láth—Marselek döntetlen. Forgó Éva—Józsa L. 1—0. Kiss J.—Mihály 0—1. Forgó Zoltán—Nagy L. 1—0. Bán— Janovich 1—0. Hatvani KVSC Füzesabonyi SC 2.5—5,5. Mátrai—Kladiva István döntetlen, Läufer—Hegedűs R. 0— I. Schósz—Hajnal ()—1. Kovács Z.—Kladiva Imre 0—1. Órendi—Koncz 0—1, Szent- gvörgyi—Zerényi 0—1, Gábor —Geda 1—0. Kaszás—Nagy J. 1—0. Egri Forgácsoló Vasas SK—Bélapátfalvi Építők SK 1—7. Sipka—Érsek 0—1. Borsos—Bellér 0—1, Váradi A.—Nyerges 0—1, Kaposvári—Maros réti 0—1. Balázs— Balogh S. 0—1. Kovács I.— Csendes döntetlen. Vízi— Bornemissza 0—1, Laszota— Ulicsinvi döntetlen. Eger SE —Gyöngyösi SE 11. 6—2. Tóth—Balogh P. döntetlen. Bóna—Bäder 1—0, Sándor— Józsa A. döntetlen. Hotzi— Király 1—0. Bördös—Hettich 1—0. Vadászi—Fegecs 1—0, Rauch—Kiss T. 1—0. Kálo- si—Horgos 0—1. A bajnokság állása: 1. Bélapátfalva 19. 2. Hevesi SE 13.5, 3. Eger SE 12.5 (sz), 4. Füzesabonyi SC 11.5 (sz). 5. Gyöngyösi SE 10.5. fi. Hatvani KVSC 9.5. 7. Gyöngyösi Volán 9. 8. Apci Vasas 5,5 (sz), 9. E. Forgácsoló 5 pont. ★ Gyöngyösi SE—Ferencváros 7,5—6,5. NB Il-es mérkőzés. Kezdeti megtorpanás után a gyöngyösiek nemcsak a jó képességű Szegedi VSE-f, hanem az. addig első helyen álló FTC-t is legyőzték. Igaz. két játszma függőben maradt. de a szakvezetés bízott a minimális győzelemben, amely bekövetkezett: Kiss István nyert, Horváth Dénes I veszített, de a csapatgyőzelem a gyöngyösieké lett. További eredmények: Ganz-MÁVAG—Pénzverő 4.5—9.5. Vasútépítő—Makó 10—4, Salgótarjáni Volán— Utasellátó 3,5—10.5 Postás— SZVSE 9—5, Debreceni Betű—Miskolci Medicor 5,5—8.5. Asztalos SE—Szolnoki MEZŐGÉP 7,5—6.5. A bajnokság állása: 1. Vasútépítő 29.5. 2. Utasellátó 28. 3. Miskolci Medicor 26, 4. FTC 26. 5. Postás 25,5. 6. Debreceni Betű 22.5. 7. Pénzverő 22. 8. SZVSE 19,5, 9. Gyöngyös '9, 10. Szolnoki MEZŐGÉP 18, 11. Asztalos SE 17, 12. Makó 14.5, 13. Salgótarjáni Volán 14.5. 14. Ganz-MÁVAG 12 ponttal. Ökölvívás Sikerrel járt a Magyar Ökölvívó Szövetség régi igyekezete: á sportágat felvették a jövő évi úttörőolimpia műsorára. — Nagy öröm, hogy ebből a régi tervünkből, vágyunkból valóság lett — mondotta Gyenesi István, a MÖSZ-el- nökség tagja, az utánpótlásbizottság vezetője. — Tudjuk, hogy a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendenek a küzdő sportágak, s ezen belül is az ökölvívás. Sajnos, korábban sok ifjú kedvét szegte, hogy sok más sportággal ellentétben 14 éves kora előtt nem volt lehetősége sikerélmények szerzésére. Az ökölvívóknak felkészülési minimumvizsgát is kellett tenni. Ez megmarad, de már 13 éves korban versenyezhetnek az úttörő-olimpián. — Milyen lesz az úttörők versenyzési formája? — Alaposan tanulmányoztuk a Szovjetunió, az NDK és Anglia idevonatkozó tapasztalatait, s így alkottuk meg a mi viszonyainkna*: megfelelő szabályokat. A lényeg, hogy az úttörő-ökoi- vívók 15 súlycsoportban küzdenek, 28—67 kiló közölt mozognak a súlycsoportok. Három menetben küzdhet- nek egymással, egy menet másfél perces. Az első megrendítő ütés után befejezettnek nyilvánítják a mérkőzést, három egymást követő napon nem léphetnek szo- rítóba, s egy évben tíz a maximális mérkőzésszám. — Mikor kezdődnek az úttörők ökölvívóversenyei? — Az egész merkőzés- rendszer az iskolához igazodik. Így az 1981—82-es tanévben indítjuk. 1982-ben a téli szünet ideién tervezzük a mc'vei lépcsőket, s Budapesten a két csoport küzdelmét. Március derekán, amikor 3 nap szünet lesz az iskolában, a négy területi verseny zajlik le, a tavaszi szünetben pedig a négy terület győztesei küzdenek meg az országos bajnoki címért. Fordulóról fordulóra A megyei labdarúgó- bajnokság tavaszi nyitányán 29 gól született, ez megegyezik az őszi utolsó forduló góltermésével. Ezúttal egy pályaválasztó és öt vendégként szereplő csapat bizonyult gólképtelennek. Az idáig mérsékelt teljesítményt nyújtó Kompolti MEDOSZ gárdája volt a legeredményesebb. hét góllal terhelte meg a rutinos volt NB-s játékosokat felvonultató újonc Horti MVSK kapuját. A másik újoncnak, a Füzesabonyi SC-nek sem sikerült a tavaszi rait, a piroskékek a most folyó bajnokságban először nem lőttek gólt hazai környezetben. A 29 gólon 23-an osztoztak. közülük a kompolti Klein háromszor volt eredményes. további négy játékos pedig duplázott a kapuk bevételében. Gömöri Ottó, a Hatvani KVSC centere újabb találatával tovább növelte előnyét a „mesterlövészek” listájának élén. Az állás: 18 gólos: Gömöri,' 11 gólos: Mártha (Bélapátfalva), Nagy II. (Heves), 10 gólos: Fodor (Apc), 9 gólos: Oláh és Váczi (mindkettő Sirok). A cserékkel együtt összesen 200 labdarúgó kapott játéklehetőséget. Tudósítóink 51 játékos teljesítményét értékelték jónak, közülük . a támadójáték szervezésében és a kapuk bevételében jeleskedő 'Girind és Skoda a mezőny * legiobbia elismerést is kiérdemelte. A 16 forduló válogatottá a következőképpen alakult: Kovács (Sirok) — Parádi Z. — (Kompott). Meayesi (Recski. Nyéki (Hatvant. Hegyi (Hatvan). Girivd (Kompolt'. Skoda (Petöfibánya). Kalmár (Heves). Fodor (Apc). Lakatos (Sirok). Klein (Kompolt). A forduló legnagyobb meglepetése Bélapátfalván született: az őszi első helyezett a második félidőben ugyan nagy fölényben játszott, de az ugyancsak feljutásra aspiráló Sirok higgadtan, tervszerűen védekezett. s még ellentámadásokra is iutott ereiükből a piros-kékeknek, akik végül a két pontot érő gólt is megszerezték. A Recsknek mérsékelt teljesítménye is elegendő volt a sereghajtó Besenyőtelek legyőzéséhez, a vezető pozíció átvételéhez. A Hatvan és a Petőfibánva könnyed játékkal nyert a hazai kör- nvezetben. ezzel megszilárdították helyüket az élmezőnyben ... A táblázat második felében tanyázó csapatok közül az Egercsehi, a Heves és a Kompolt győzött, s ezzel javítottak helyezésükön. Az elsőként említett bányászgárda az előkelő 8. helyre jött fel. A forduló érdekességei közé tartozik, hogy nem tör- lént pontosztozkodás. Az otthon—idegen pontszerzési párharc 12—4-re végződött a pályaválasztók javára, akik a 24 lőtt gól ellenében csupán ötöt kaptak. A nyolc találkozóra összesen 3250 i néző volt kíváncsi, ez 1350- nel több az őszi utolsó forduló mérkőzéseinek a látogatottságánál. (szigetváry) Asztalitenisz Nagyarányú győzelmek Kitűnő rajtot .vett a női NB II-ben az Egri Vörös Meteor. Dr. Ruttkay Vilmos edző együtese a nagy hagyományokkal rendelkező Debreceni VM-t verte imponáló módpn, 15—1 arányban. A siker értékét növeli, hogy a szövetség új rendelkezése nyomán minden csapat egy ifjúsági játékost is köteles asztalhoz állítani, és az így bemutat kozó Ádám Anita négy győzelmet aratott! A további pontszerzők: Patrik 4, dr. Ruttkayné 4, Mészáros 3. Az NB III-as férfibajnokságon az Egri Kolacskovszky is magabiztosan győzött, ugyancsak szerepeltetve ifjúsági játékost. Egri Kolacskovszky—Salgótarjáni Volán 14—2. Gy: Dr. Estefán 4, Román 4, Hídvégi 3, Véres 3.