Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

Száz éve született Léger A modern festészet egyik vözpcmti alakja volt "sir -'lanti 'Leger. Az a festő, aki «inte .szó szerint vette Cé­zanne híres megjegyzését, hogy ,a természetet a hen­ger, kap és gömb eszközei­vé- heh ít értelmezni. Pályája elején csatlako­zott a kubista mozgalom­hoz. De mint Herbert Reed írja: „mindenkor a vizuális élményből indult ki, és bár gyakran jutott el- az abszt­rakció olyan végleteihez, ahol már nehezen ismerhe­tő fel maga az eredeti' mo­tívum, mégis kapcsolatban maradt eredeti látási ta­pasztalatával, s a reális tér­nek. az eleven formáknak általánosított elgondolásai­val”. 1911-ben állította ki Aktok az, erdőben című nagyhatású képet. Ekkor ismerkedett meg Picassoval és Brague- kal, barátkozott össze Apol- línaire-réd;' Max Jacobbal, Reverdyve-. A világháborúban két évig katonáskodott. A fron­ton is rajzolt — katonákat és, hadi gépeket, amelyek­nek szerkezete, logikus for­mája nagy hatással voltak rá. Később is gépek, az ipari civilizáció tárgyai jelennek meg képein. Nem önmaguk­ban. emberi alakok mun­kások, akrobaták, néger so­főr, vagy hajókórmanyoő — társaságában. „Képem. melyeik olyan személytelenül precízek, mint a gépek hatalmas sí­kok és nagy egyszínű felü­letek alkotják a ritmust és a terét — jegyzi meg méi- tatőja, F. Elgar. — De ezek az elemek nem követik a természetes elrendezést, vagyis komponálásukkor Leger egyáltalán nem töre­kedett; valamiféle látvány reprodukálására. Célja, hogy öntörvényű független archi­tektúrát hozzon létre. Ké­pei közvetlen tapasztalatból származnak, személyes él­ményből, a nyers, magától értetődő ismert köznapi va­lóságból. 1921-ig a kompo­zícióba foglalt alakok csak járulékos elemek voltak. Egyszerű épületrészek, gép­hajtóművek, maguk is gé­pek, arcnélküliek, névtele­nek. 1920-tól kezdve azem­Varsa Zoltán: Magamraolvasú A szerző költőnek fiatal, pedig már közeledik a negy­venhez. Szűkebb hazánkba: esztendőket töltött — sokát volt a hevesi nagyközségi járási művelődési ház igaz gatója. — Varsa Zoltán ne hezen érlelődő, s a minden­áron való sikerért nem tüle­kedő. épp ezért igen meg­nyerő költői alkat. A Békés megyei Üj Auró­ra folyóirat gondozásába: megjelent kis kötete első ilyen jelentkezése, pedig ko­rábban többször bemutatkoz­hatott volna ehhez hasonló, gonddal összeválogatott anyaggal. Ö azonban meg­elégedett azzal, hogy külön­böző lapokban — köztük a Népújságban is — láttak napvilágot majdhogy kifor­rott tehetségről valló költe­ményei. Olykor antológiák­ban is publikált, közzétett fásaival járulva hozzá azok értékének növeléséhez. A Magamraolvasó tizen­hét verse mégis minőségi fejlődést jelez munkásságá­ban. T'saz, érezzük még Ady, József Attila és Nagy László csodálatának nyo­mát, de ma már nem köz­vetlen hatásról, hanem ki­zárólag gondolati kötődésről beszélhetünk, mert az alko­tó kialakította kifejezőeszkö­zeinek egyéni tárházát. Emellett — s ez is nagyon fontos — elkötelezett mű­vész. aki tudja hol a helye, aki napjaink és jövőnk tisz­taságáért kardoskodik, s új­ra meg újra a meg nem al- kuvók hitvallását fogalmaz­za meg. Erre megkapó tö­mörséggel' utal a Játszmá­ban: .. .amíg hiszed, hogy dolgod van e hazában, és zsoldosként sosem osztozol javakban, árulásban, s országod múltját, nagyjait ■nem bankókra metszve őrződ, tetteidben fölkel, sajog ezernyi jeltelen ősöd, addig jól küzd ez a csapat. (Olykor szélmalmok ellen.) Nem hátrál — bár fogyatkozik.— halálig verhetetlen. Az különösképpen meg­nyerő benne, hogy a hét­köznapok értelmessé, széppé tételéért harcol; hadba vet-' ve a lírikus arzenálját A rangos elődök hagyatékát nagyra tartva elveti a di- athóbort kelléktárát, a,., csakazérüs forrná tianságoí' a homálvteremtést, a gondola- taival társít képzavart. Aztb’L zonyítja, hogy hagyományos utón haladva is lehet ma­radandót, sokaknak szólót és egyénit teremteni. Versépítkezése nem sablo­nos, hanérn sokrétű, de bár­honnan is indul, hamar az igazi költészet ormáig szár­nyal. A 'Meditációban elő­ször a \7alóság motívumaira figyel fel. innen így kap rakétalenditést: „A házfalak mocskos — csupaszon tűnődnek. Késik már a tény. A hársfa ágán is didereg, . lúdbörzik > a szendergő levél. Szökik a nyár. Mint. ujjaid fényét j— őrzöm még vállamon, j Elhagy villámmal, tűzzel záporoz, gyönyörű évszakom. Szerelem morzsákon csend szöszög hívatlan áhítattal. Máskor mindjárt a hami­sítatlan poézissal lep meg, minden előkészítés nélkül: „Orromban halál karikája lábam megvetem. — beleroppan. Szememben bomlott vad szivárvány A kötél a: enyészethez kötve, Se arc, se kéz. Csak fájdalom.” (Z. történései) Űj ízeket fedez fel a nép- költészetben (Aki szeret), a balladai hangvételben (Pa­rasztballada), magabizto­san ironizált Közgazdaságtan, Stressz), egyszóval irigylen- dően sok hűtőn "játszik. Jelzői •- megkapóan szépek, képei eredetiségükben, cizellált- ságukban pompáznak. Épp ezért kár. hogy ez a szerény kötet minden méltatás, elő­szó nélkül került ki a Kner Nyomdából. Pótolja hát ezt • a mulasztást a kritika... Pécsi István i által hogy a színt képsze rű, figura ti„v funkciójátó. megszabadította és kizáró­lag dekorativ szerepben használta. Megbízást kapott. hogy dekorálja a brüsszeli nem­zetközi képzőművészeti ki­állítás egyik termét. E munka — Sportok (1935) — meghatározta Léger egész későbbi alkotói tevékenysé­gét. amely a falfestészet" je­gyében fogant. A német megszállók elől, 1940-ben az Amerikai Egye­sült Államokba emigrált. Itt óriási hatással volt. rá az . amerikai. . civilizáció , melynek képi megfogalma­zása különös gépekből és növényi elemekből álló csendéletein jelent meg. A háború után visszatér Fran­ciaországba. Bohócokat, ak­robatákat fest. a népi szó­rakozások témája foglalkoz­tatja , (Biciklisták, Vidéki kirándulások). Díszleteket és színházi kosztümöket tervez, dekora­tív mozaikképeket és üvegablakokat készít. Megfesti a New York-i ENSZ-palota nagytermének dekorációját, illusztrál, sző­nyeget tervez, szobrokat formáz, tevékeny élete vé­géig, 1955-ben bekövetke­zett haláláig. Léger mindig kora mű­vésze volt, korszerűen szólt hazájáról, s éppen ezért tudott időtlen és egyetemes érvényű művészetet terem­teni. Képei ott: szerepelnek Európa és Amerika legna­gyobb gyűjteményeiben. K. M. Léger: Három zenész béri alak mégis uralkodni kezd a képekein, bár egye­lőre csak mint automata, vagy próbabábu. Monumentális művészetet alakított, mélyet benépesí­tett proletár istenekkel, kü­lönös és mégis hétköznapi mitológiával, amely egyszer­re szokatlan és konkrét, méltóságteljes és vulgáris. Azóta híressé vált képek származnak e korszakából: a Mozdonyvezető, A nagy uzsonna.” Művészetét fenntartás nélkül dekoratív célok szolgálatába állította a tisz­ta színek dinamikus fel- használásával — vagyis az­Lég^r: Kerékpárosok Igazán hálás lehetett volna, hogy gondoskodnak róla, nem dugják szeretetházba. kórházba... S ki tudja, hova el nem lehet rejteni a hasonszőrű, magatehetetlen öreg­asszonyt. Ö azonban nem volt há­lás, terhes volt neki minden, még ez is, a gondoskodás. — Viszontlátásra, Mali néni — hallotta az előszobából Juli ka éles, kellemetlenül fiatal hangját, a férj dörmögését, meg ahogy az anya — Juli anyja — mér odakintről sür­gette őket: — Elkések, nem értitek, hogy el- 1lések... — dolgozni mentek. Az üresség hirtelen megrohanta a há­zat, mégse lehetett benne egészen biztos, hogy itt van. Gyanús ne­szek lapultak mindenütt ugrásra készen. Az emeleti padló, az egész fa­galéria megrecsegett. Szú rágott a gerendákban, az eresztékek kiszá­radt hézagaiban ugrásra készülőd­ve ült meg a por. Egyetlen lépés fölriasztott volna mindent. Ez a lépés azonban szerencsére egyre késett. Pedig a recsegés mintha azt ígérte volna, hogy mindjárt itt lesz. Aztán amikor elhangzott, és nem lett semmi következménye, már nem volt érdemes többé tö­rődni vele. Talán az a sok apró változás, amit az idő okoz a fa rostjaiban; és ami fönnakadva ©gy görcs vagy egy szál gátján össze­gyűl, egyenlítődött ki az imént, hirtelen legyőzve az eddig fékező erőket. Így figyelmeztet néha a nemtörtenés rejtett valójára egy- egy megmagyarázhatatlan hangzás vav mozzanat, amit nem értünk Oláh János: Találkozás s ami ezért jobban nyugtalanít száz megszokottnál. Félt tőle, hogy idő előtt haza­jönnek, és a lépéseikkel, a beszé­dükkel milyen durván föl tudnak bolygatni mindent, elöntik a la­kást, és véget vetnek ennek a sül­lyedésnek, ami most olyan aka­dálytalanul sodorja valami felé, hogy már-már kénytelen boldog­nak érezni magát. Szeretett volna mélyet lélegezni, de ez túl nagy erőfeszítést követelt tőle, ezért fél­úton abbahagyta, még a rekesz­izom mozgása közben, a mellkasa már alig emelkedett meg. Jobb így7, épp annyi levegőt véve csak. amennyi e félig-álom, félig-éberség megtartásához elegendő. Most vég­re nem érezte a betegséget. Mint­ha hirtelen, és önmaga számára is váratlanul megtalálta volna a he­lyét a világ mindig is idegennek mutatkozó tárgyai között, amit annyi évig hiába keresett, az most ölébe hullott. Nem volt szüksége másokra, hogy megerősítsék iga­zában. Nem is vágyott rá. hogy megélje az igazságszolgáltatás íté­letét, meghallja a szavát, elég volt neki. hogy önmagával legalább, ha ideig-óráig is. de békességre jutott. Tudatában volt mindannak, ami eddig nyomasztotta, és bűnö-nes érezte masát mindabban, amiben eddig bűnösnek érezte magát, de már nem tulajdonított annyi 'fon­tosságot ezeknek a dolgoknak, mint amikor még ezek irányítot­ták az életét. Kezdte azt hinni, sohase volt lehetősége másként cselekedni, mint ahogyan cseleke­dett. És hiába volt ez nyilvánvaló­an hazugság, nem tudott szaba­dulni a gondolattól, beleragadt, mint a kutya bundájába a bo­gáncs. és minél jobban igyekezett lerázni, csak annál jobban bele- gubancolódott. Arra gondolt, hogy talán jó volna, ha mások is tud­nának mindarról, ami vele most történik, .de jobban örült neki, hogy már nincsen lehetősége meg­osztani másokkal a gondolatait, és elviszi őket magával oda. ahova, rfiöst úgy érezte, végül is sikerült elindulnia. Egy darabig megpróbálta a léleg­zetét visszatartani, jobban mondva gondolt rá. hogy meg kéne próbál­nia. de az ilyen hiú erőfeszítések a kigondolás pillanatában icisík- lottak akarata szorításából, és még szerencsésnek is érezhette magát, hogy nem kell többet vesződnie velük. Szomjas volt. és éhes. de' fájni legalább nem fájt semmije. Mézsem -udott ‘ dk'j!oi hosv oda ' noenjvn ;; -c-- ' - vize v 7ve” az evé.-r'z oe ■= -■ agy szerűen nem yo’t kedve hozzá, az éjjeliszekrényen álló kancsóból se volt képes az állott vizet kitölteni, pedig evvel is beérte volna, el se tudta képzelni, hogy idáig jusson a cselekvés ezer bűnével kikövezett úton, hogy aztán a poharat a fel­gyöngyöző állott vízzel a szájához emelje. Ha valaki segített volna, könnyebben boldogul biztosan a jelentkező szükségletekkel, es még­se így várta őket haza. nem a se­gítőkészségükre gondolt, hanem a durvaságukra. Tudta, hogy ellátják majd mindennel, gondolatban már készült a nemkívánt erőfeszítések­re, amit 'a jelenlétükkel akaratla­nul is okoznak neki. És ez egy pil­lanatra megakasztotta igyekvésé- ben. Érezte, ahogyan mind mélyebbre és mélyebbre süllyed a fölpuffasz­tott párnák és dunnák közé. de nem bánta. Képzeletében olyan sokszor lejátszotta már, hogy ma­ga sem tudott különbséget tenni az elképzelt és a valódi ajtócsapás között. így történhetett meg. hogy jó ideje azt hitte, itthon vannak, amikor pedig még mindig egyedül volt. S amikor tényleg megérkez­tek. akkor meg nem volt képes fölfogni a változást, hiszen a sze­me csukva volt. a fülében halk zsongás fészkelt ugyanúgy, mint annak előtte, ha kinyitották az aj­tót. hogy benézzenek hozzá —- mert amikor megjöttek, mindig benéz­tek —, nem látta, ha szóltak' hoz­zá — egy-két szó mindig akadt a tarsolyukban —. nem hallotta. Csak a szél álmos bugására fi­gyelt, ahogy átüzent a napfényes ablaküvegen. és gondolatban a nyomába eredt, hegyen át, völgy­be le vitt 'az útja, remény és biza­kodás nélkül vágott neki. fáradt­ság nélkül viselte, és csalódottság nélkül hagyta abba Egyetlen vé- . -a7 ' V-cteté- inaién fii clr* ötövte *■' n/r.I. _íp ?■ már nem . volt szán, .evő, akármi volt is. Amikor föléje hajolt az az arc nem lepődött meg. ped'g, minden emberi számítás szerint meg kel­lett volna lepődnie. Ö volt az egyetlen. akivel még találkozni akart. Akart? Az is túl erős kife­jezés, ' hogy szeretett volna. Föl- rémlett előtte, de csak ennyi, mi lenne, ha . . . — Mennyit veszekedtünk a ba­baruhák miatt! A hajamba mart. hogy fölvérzett a fejem. — Nem felejtett. — Piszok — ezt sziszegte a fülembe —. piszok, kitépem a hajadat, ha nem adod ide. — Hát testvér az ilyen? — de most nem bánta volna, ha meg egyszer meg- cibálja. És tessék, itt volt. Pedig már végképp nem remélte. Olyan ré­gen elveszítették egymást, hogy tényleg nem gondolhatott komo­lyan a viszontlátásra. Talán ezért nem. készült föl kellően, pedig aby hőz, hogy akár csak megszólaljon, az összes maradék erejét össze kellett volna gyűjtenie, föl kellett volna áldoznia. Ha számot vethe­tett volna vele. bizony1 isten, nem sajnálja, de a döntés itt. ezen a ponton már nem reá volt bízva. A. szavait se hallotta meg. pedig látta, hogy! az üres: tátogó száj .el­ejti őket. s a gyomrát is megre­megtette a tudat, hogy nincsen, aki ösizeszedegesse őket.-Ekkor egy pillanatra elállttá lé­legzete. Nem. nem kellett vissza­tartania, magától maradt abba. Nem bánta, hogy nincs ereje ellen­kezni, szinte jókedvűen hagyta szembeáramlani magával a sötét­séget. és kíváncsian olvasta az üresség jeleit, amik ugyanilyen a-iadálytalanul áramlottak bele a fülébe, és szinte örömmel vette tu­domásul, ha egyáltalán tudomásul vett még valamit./ hogy i]ven ma-' iától értetődően sikerült elkerülnie ezt a találkozást, amit pedig, ha rajta múlik, biztosan nem került volna el. A távozást jelző ajtócsa­pásra még félig fölemelkedett, de talán csak azért, hogy annál mé- Ivebben süppedjen vissza teste ma­kacs súlyától vonva a párnák közé. a szalmazsák horpadásába.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom