Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-10 / 34. szám

Megbocsátható öt perc NEM SZÁMOLTAM MEG, hány perc műsoridőt is su­gárzott a televízió az elmúlt héten. Nem számoltam meg, hogy ezekből a percekből mennyi volt az érdektelen ismétlés, mennyi az érdek­telen „eredeti” produkció, s mennyi az unalmas kötő- és töltőanyag. Nem számol­tam meg többek között azért sem, mert olyan ér­zésem van, hogy visszafelé is számolhattam volna, akár két-három hétre is. Ügy érezvén, hogy egy-egy elis­merésre méltó, érdekes mű­sortól eltekintve elszürkült, szegényessé, ismétlésektől agyonzsúfolttá, igazi él­ményt alig-alig nyújtó prog­ramnyújtóvá vált az utób­bi időben a televízió. Az elmúlt hét vége sem kínált biztató képet, ami az előzetes várakozást illeti, s így visszatekintve sem ír­hatna mást a kritikus — ha a hetet akarná értékelni —, hogy nem sokat vesztett volna az, aki be sem kap­csolja a televíziót akár egyik nap sem. Nem írhatna mást? Nem lenne egészen iga­zam. Mert a számomra — es­küdni merek rá, hogy a költészettől, a verstől tá­volállók, az attól idegenke- dők számára is — volt egy olyan öt perce a hét műsor- napjainak, amiért elfeledek minden mérget-morgást a többi és nem öt percekért. A már hagyományos (!) szombat esti Vers minden­kinek sorozatban mondta el Szabó Sándor Rabits Mihály Balázsolás című versét. Egy nagy költő. mélységesen megrázó, az elmúlás bizo­nyosságában bölcsen embe­ri versét élte át és mond­ta el a képernyőn oly rit­kán látható Szabó Sándor. Olyan szép és olyan torkot szorító interpretációban nyújtotta át „mindenkinek” e verset a kitűnő színész, amelyhez foghatót régen láttam, éltem át képernyő előtt. És a képernyő? MOST IGAZOLÓDOTT be ím újra és ki tudja hányad­szor, hogy ez a legtömege­sebb műfaj, ez a milliókhoz egyszerre szóló, millióknak egyszerre láttató eszköz egyben mennyire intim, csak nekem szóló, bensősé­ges, sőt szemérmes műfaj- eszköz, vagy eszközműfaj is tud lenni. Négyszemközt vóltam a halála mezsgyéjét araszoló költővel, ott üitem betegágya és bölcsessége, számvetése és emberi léte mellett, — és hallgattam őt. Hallgattam Szabó Sán­dort, aki hangjának, tekin­tetének „egyszerű” eszköze­ivel úgy közvetített köztem és a költő között, hogy egy­szer csak benne és általa láttam már Babitsot, benne a halál felé közelgő embert, benne és általa az elmúlás­ban is az emberit, az em­berségest kereső embert. Öt perc volt! Három e csupán? Egy pillanat? Egy élet volt! Iz írószövetség nemzetközi kapcsolatai — Az idén tovább bővül­nek az írószövetség nemzet­közi kapcsolatai, különösen a szocialista országok társ- szervezeteivel válik hatéko­nyabbá, gyümölcsözőbbé az együttműködés — mondot­ta Garai Gábor, Kossutb- díjas költő, a magyar írók szövetségének főtitkára Kárpáti Miklósnak, az MTI munkatársának adott nyi­latkozatában. — A nemzetközi kapcso­latainkban kiemelt hely il­leti meg a szovjet írószö­vetséggel való együttműkö­désünket. amelynek kereté­ben számos rendezvényre, tanácskozásra, tapasztalat- cserére kerül sor. — Folytatjuk együttmű­ködésünket az egyik legje­lentősebb közös munkánk­ban, a Kézfogás című anto­lógia újabb kötetének elő­készítésében. A négy évvel ezelőtt napvilágot látott el­ső kötetben budapesti írók Moszkváról, ottani alkotók pedig fővárosunkról adtak közre irodalmi riportokat, költeményeket, más műfa­jú alkotásokat. Az új kötet témaköre már nemcsak a fővárosokra ter­jed ki, hanem a két ország egészére. Gyümölcsözőnek bizonyultak és tovább foly­tatódnak a magyar és a szovjet irodalmi folyóiratok munkatársainak, szerkesz­tőinek kölcsönös tapaszta­latcsere-látogatásai. Gyurkó Géza Nem vagyunk a legjobbak között. Tanuló nemzetünk Az elmúlt évtizedben ha­zánkban — a népszámlálás adatai szerint is — tovább nőtt a tanulási kedv. Ez megmutatkozik abban, hogy az elmúlt tíz év alatt más­fél millió ember végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Az idősebbek kö­zül csaknem 200 ezren éltek azzal a lehetőséggel, hogy esti, vagy levelező tagoza­ton pótolják, amit koráb­ban elmulaszottak. A lakosság számához vi­szonyítva csökkent tehát az általános iskola nyolc osz­tályánál alacsonyabb vég­zettségűek aránya, ami egy­ben széles körű lehetőséget teremtett a továbbtanulás­ra a közép- és felsőfokú is­15—X éves kólákban. Így az 1970— 1980. közötti időben a szak­munkásképesítést szerzettek száma megkétszereződött, míg a középiskolát végzet­tekké másfélszeresére nőtt. Ám az igazsághoz tartozik az is, hogy hazánkban a 15—49 éves korosztály 12 százaléka még mindig nem rendelkezik befejezett nyolc általános iskolai végzettség­gel. A feladatokat és lehető­ségeket körvonalazó fehér foltok még szembetűnőbbé válnak, ha a részleteket vizsgáljuk. A lakosság isko­lázottsága terén településtí­pusonként jelentős eltérések vannak. Ezt a következő táblázat szemlélteti: 18—X éves ált. isk. 8. osztályát középiskolát végzettek aránya végzettek aránya összesen: térti nő összesen: férfi nő 78,4 82,6 74,8 38,5 41.7 35,8 73.5 78.1 69.2 29,2 30,7 29,9 55.8 61,6 50,3 12,3 12,5 12,2 66,2 71,2 61,7 23,3 24,2 22,4 Budapest Városok Községek Összesen: E táblázatból látható, hogy míg a főváros 15 éves és idősebb lakosságának több mint 78 százaléka el­végezte az általános iskola 8 osztályát, addig ez az arány a községekben mind­össze 55,8 százalék. A me­gyék közül a megfelelő ko­rú lakosságból Győr-Sopron megyében csaknem 69, Ba­ranya megyében 57 száza­lék a nyolc osztályt végzet­tek aránya. Heves megyé­ben ez a mutató 61,2 száza­lék (a férfiak 67,7 százalé­ka, a nőknek pedig 55,5 százaléka fejezte be az ál­talános iskolát.) Szabolcs megyében ez az arány 58, Békés megyében 58,4 szá­zalék. A középiskolát vég­zettek aránya a fővárosban több mint háromszorosa a községekben ilyen végzett­séggel rendelkezők arányá­nak. A megyék közül középis­kolai végzettség tekinteté­ben Győr-Sopron megye jár az élen, több mint 24 szá­zalékkal, majd Csóngrád me­gye következik, ahol a 18 éves és idősebb lakosság 22 százaléka végzett középis­kolát. (Megyénkben 20,2 százalék ez az arány.) örvendetes, hogy a szak­munkásképző iskolát, illetve a középfokú szakiskolát vég­zettek aránya az elmúlt tiz év alatt több mint a két­szeresére emelkedett, s még biztatóbb a helyzet, ha azt is hozzátesszük, hogy a nők­nél az emelkedés nagyobb. A továbbtanulási kedv egyébként a két nemnél több vonatkozásban eltérő, mert a nők között nemcsak a szakmai képzésben, de a kö­zép- és felsőfokú továbbta­nulásban is erőteljesebb a növekedés. Ez lehetővé teszi, hogy a nők nagyobb arány­ban tölthessenek be külön­böző, magasabb végzettséget igénylő munkaköröket. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma 63 szá­zalékkal magasabb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Legerő­teljesebb a növekedés az ok­tatási-tudományos terüle­ten, de ezzel csaknem azo­Ifjú művészek kiállítása Szegeden Az 1980 nyarán Hódme­zővásárhelyen rendezett 15. országos ifjúsági képzőmű­vésztábor résztvevőinek QMWtb MBL Ubnw IOi, Mi válogatott alkotásaiból ren­dezett kiállítás nyílt vasár­nap a szegedi November 7. Művelődési Házban. A képzőművészeti körök­ben tevékenykedő tehetsé­ges fiatalok — meghívás alapján — tavaly nyáron két héten keresztül gyara­pították ismereteiket neves Csóngrád megyei festőmű­vészek- kányttáaával; nos a közgazdasági-kereske­delmi és műszaki végzett­ségű diplomások arányának növekedése is. Hazánkban az 1980-as évek elején a diplomások száma majdnem félmillió, ebből mintegy 120 ezren műszaki, több mint 46 ez­ren mezőgazdasági, 180 ez­ren oktatási-tudományos- kulturális munkára képesítő diplomával rendelkeznek. A többi felsőfokú végzettségű­ek a közgazdasági, a keres­kedelmi, az egészségügyi, to­vábbá a különböző művé­szeti, jogtudományi és igaz­gatási munkára kaptak ké­pesítést. A hétévesnél idősebb la­kosokat figyelembe véve, or­szágosan minden ezer főre 51 diplomás jut, a községek­ben 21, a fővárosban viszont 107. Elgondolkoztató, hogy a városokban, ahol az em­lített korúak száma több mint 50 százalékkal meg­haladja Budapestét, a ma­gasabb képzettségűek keve­sebben vannak, mint a fő­városban. (Gy. Z.) — Az idén nyolc szocia­lista országgal újítjuk meg, frissítjük fel munkatervün­ket, együttműködésünket. Az NDK-ban közös titkársági ülésen értékeljük együttmű­ködésünk eddigi eredmé­nyeit, s fogalmazzuk meg a további tennivalókat. Bul­gáriában az idén emlékez­nek meg a bolgár államiság 1300. évfordulójáról. Ehhez kapcsolódva bolgár írók részvételével rendezünk iro­dalmi megemlékezést. — Gazdagítani igyekszünk kapcsolatainkat más orszá­gok íróival is. Ez év tava­szán Helsinkiben megújít­juk a finn írószövetséggel kötött megállapodásunkat. Ez évben nyolc műfordítót várunk az északi országból. A közelmúltban a szíriai arab írószövetséggel 5 éves együttműködési megállapo­dást kötöttünk, amelynek értelmében írókat látunk kölcsönösen vendégül, tájé­koztatjuk egymást irodal­maink újdonságairól. Ter­vezzük, hogy hasonló meg­állapodást írunk alá a gha- nai írószövetséggel is. (MTI) í: Hajdú szokása szerint ré­szegen ment haza. A fele­sége, amikor meghallotta az előszobában a zajt, felkelt, és kiment. Nézte, ahogy férje leveszi a kabátját, és felakasztja a fogasra. Hajdú egy pillanatra megbillent, belekapaszkodott a kabát­ba, és leszakította a fogast. Az asszony nem szólt egy szót sem. Hajdú tehetetle­nül tartotta a kabátot, az­tán szeretettel magához szorította. — Hazajöttem — mond­ta az asszonynak. — Vacsoráztál már? — kérdezte az asszony? — Nem. Bementek a konyhába, az asszony feltett a gázra egy lábos rakott kruplit. Hajdú lezökkent az asztal mellett a székre, a kabátot az ölé­ben tartva. — Add már ide, te sze­rencsétlen — mondta az asszony, és elvette a kabá- tot. Mire visszajött az előszo­bából. Hajdú már maga elé telié a rakott krumplit, es kanállal ette a lábosból. Egészen a lábos fölé hajolt, és úgy tömte magába. — Még meg se melege­dett — mondta az asszony. Hajdú abbahagyta az evést és felnézett. — Mit bámulsz? — kér­dezte az asszony. — Ügy eszel, akár egy disznó. — Mert te moslékot fő­zöl — mondta Hajdú meg­lepő logikával. — Moslékot főzöl. Ez az igazság. Az anyád se tud főzni, te se tudsz. Lelketlenek vagytok. Az egész család. Mindent csak azért csináltok, mert meg kell csinálni. De nem ez az élet értelme. Belekotort az ételbe, és a szájába dugta a tele kana­lat. Az asszony otthagyta, és lefeküdt. Három éve házasodtak. A férfi a szerelörészleget ve­zette a Lakásjavító Szövet­kezetnél. Gyakran kijárt el­lenőrizni a munkásokat. A szerelők többnyire dörzsölt fiúk voltak, láttak már Hajdú előtt jó néhány rész­legvezetőt, előbb-utóbb mindet megtanulták kezel­Megnyílt a XIII. magyar játékfilmszemle Díszelőadás a Vörös Csillag Filmszínházban (Munkatársunktól) Vasárnap este ünnepi dísz­be öltözött a budapesti Vö­rös Csillag Filmszínház, hogy méltóképpen fogadja azokat a hazai és külföldi vendé­geket, akik a XIII. magyar játékfilmszemle megnyitá­sára érkeztek. Pontosan hét órakor Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhe­lyettese, a szemle igazgatója lépett a mikrofon elé. Megnyitójában arról a nemes tradícióról szólt, amely Budapestet és a fil­met összeköti. Érdekesség­ként említette, hogy az első filmet a századforduló tájé­kán francia operatőrök for­gatták hazánk fővárosában. A mai magyar filmről be­szélve elmondta, hogy indo­koltnak tartja, ha időnként a közérdeklődés reflektorfé­nyébe kerülnek a hazai al­kotások, s így élesebb kon­túrokkal rajzolódhatnak ki filmgyártásunk főbb vonu­latai. Hogy jelenleg csúcsok­ról, vagy völgyekről lehet beszélni, az majd kiderül pénteken, amikor is ered­ményhirdetésre kerül sor, hiszen a XIII. játékfilm­szemle egyben vetélkedő, versengés is, tehát fesztivál- jellegű. Az ünnepi megnyitón Lu- gossy László Köszönöm, meg­vagyunk című filmjének filmbemutatójára került sor, amely egyben ősbemutató Is volt. A film két munkásembe* — Madaras József és Nyakó Júlia alakításában — gyö*« rődését, értéknormáit, he­lyenként erősen vitatható voltát tárja elénk, miközben keresztmetszetet igyekszik! adni társadalmunk egy réte­géről. Szándékában minden^ képpen elismerésre méltó a törekvés. A munkásság egy nem is kis részének mai szo­cialista valóságunkban is meglevő nagy próbakövét, az anyagi gazdagodás és az életmód, az erkölcsi felfogás torzulásait mutatja be Lu- gossy László pontos ábrázo­lással, jó dramaturgiával, hiteles, emberi sorsokat fel­vázolva. A díszelőadás végén mér* sékelt taps honorálta a pro­dukciót. Az azonban kétség­telen, hogy Nyakó Júlia mo­dorosságtól mentes, minden külsődleges eszköz nélkül építkező emberformálása igazi élményt jelentett a szemle nyitó napján. Hétfőn délelőtt a Kajak Budapesten és Ranódy László Színes tintákról ál­modom című filmje szere­pelt a műsoron, délután pe­dig két ősbemutatóval foly­tatódott a program. Este fél kilenckor Gaál István Cse­repek című filmjét előzte meg igen élénk érdeklődés. Szigethy András ni, akár a szerszámokat. Hajdút főnöknek szólították, és túlzott tisztelettel hall­gatták utasításait. Megvár­ták, amíg mindent végignéz, aztán lekisérték a sarokig, ahol beráncigálták egy pofa sörre. Hajdú erősködött, hogy ő fizeti a magáét, de mire a pénztárhoz ment volna, már előtte volt a de­ci cseresznye és a korsó sör. Hajdú megtehette volna, hogy nem fogadja el, de maga is érezte, hogy meny­nyivel fiatalabb és tapasz­talatlanabb ezeknél a régi szakmunkásoknál. akiknek parancsolgat, és mivel ap- ja-anyja munkásember volt, magában szégyenkezett, hogy csak járkál, vagy éppen íróasztalnál ül egészséges, erős férfi létére. Visszauta­sítani a meghívást annyit jelentett volna, hogy ő is afféle sápatag szemüveges, akinek egy pohár italtól kiüt a hideg verejték a hom­lokán, vagy éppen azt is hihették volna a szerelők, hogy lenézi őket. Megitta hát ezt a butító cseresznye­sör keveréket, és ha nem menekül idejében, beledik­tálták volna a következőt is. Tellett a szerelőknek, mert lopták az anyagot, és masze- koltak munkaidő alatt, de ez így volt mindegyik részleg- vezető idején, és valószínű­leg így lesz ezután is. Nem azért itatták Hajdút, hogy szemet hunyjon valami fe­lett. Nem volt erre szükség. Sajnálták inkább, amiért olyan nagyokosnak hiszi magát. — Leszakadt a fogas — mondta Hajdú reggel. A fürdőszobában állt a tükör előtt és borotválkozott. — Te szakítottad le —• mondta a felesége. — Hozzá se nyúltam. — Dehogynem nyúltál; Dülöngéltél a részegségtől. — Hát ittam egy kicsit tegnap, az igaz. De a fogas­hoz nem nyúltam. — Arra se emlékszel; hogy mosléknak nevezted, amit főztem? — Ezt csak rám fogod. Semmire sem emlékszem, Azt sem tudom, hogyan jöt­tem haza. Érdekes. Már másodszor fordul elő ilyes. mi. Az utolsó emlékem teg­napról, hogy integettem egy taxinak. jKész. Utána feléb­redtem itthon. — Még beszélgettél is ve­lem — mondta az asszony, — Nem emlékszem — mondta Hajdú. Valamikor később iszo- gatás közben Hajdú elme­sélte a szerelőknek az ese­tet. Harsogva nevetett hoz­zá, mert már a harmadik rundónál tartottak. — Amnéziád volt, Feri­kém — mondta Szántó —, ezt így hívják, pajtás. — Végre van valamim — mondta Hajdú továbbra is harsányan kacarászva. — Emberek, huszonnyolc éves koromra sikerült elérnem az amnéziát. Doktor Hajdú Fe­renc rendkívüli és megha­talmazott amnéziás, az Am­néziaosztály előadója! A szerelők is nevettek, lát­ták, hogy belevaló gyerek ez a Hajdú. (Főin toíjttkí

Next

/
Oldalképek
Tartalom