Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

Fő a szakértelem (Fotó: V. Lagranzs) Nyilvános telefonok: érme helyett kártya? Franciaországban talán hamarosan nem lesz szük­ség érmére, ha valaki nyil­vános telefonfülkéből akar telefonálni. Ehelyett „holog. rafikus kártyát” kell használ­nia. A francia posta 1980 tavaszán 12 nyilvános tele­fonállomást üzemeltetett „holografikus kártyával”, a Montparnesse pályaudvaron. A kísérlet során vizsgálni kívánják, hogy vajon ezek a készülékek megfelelnek-e a publikum igényeinek. A holografikus kártyán egy bizonyos összegű telefo­nos „követelés” (50-től 500 francia frankig) szerepel, amelyet egy, a telefonkészü­lékben elhelyezett lézersu­gár „olvas le”. Ezt a követe­lést a kártyába beágyazott huzalok testesítik meg, ame­lyek a kártya használatával elégnek. A kártya tehát nem tölthető, és használat után eldobandó. Vizsgálat alatt van egy feltölthető mágneses kártya is, amellyel ezeket az • új telefonokat felszerelnék. Eb­ben az esetben nem lézersu­gár. hanem mágnesszalag az, amely a használattal „kisül”. A kártyát ekkor újra fel le­het tölteni. Mindegy, melyik megoldásról van szó, mind­egyik készüléknél a használó egy apró akusztikai jel ré­vén tudomást szerez arról, hogy kártyája néhány per­cen belül „kiürül”, és az összeköttetés ezt követően megszakad. A posta számá­ra az érme nélkül működő készülék általános bevezeté­sé azt a biztos előnyt jelen­tené, hogy kihúznák a talajt a „telefonszarkák” látja alól. (Ford.: Mokri Ágnes) Történetek Thomas Alva Edison, a legendás hírű feltaláló, aki életé végéig hatszáz talál­mányt szabadalmaztatott — köztük az elektromos izzó­lámpát és a fonográfot —, egy amerikai előkelőség há­zában, csedálóinak díszes körétől övezve szenvedte az ünnepéltetést, Árulja el már, drága Edison — lelkendezett az egyik szépség —, tulajdon­képpen melyik volt a leg­első találmánya? A feltaláló hímezett-hámo- zott. Nem szeretett dilettáns körben szakkérdésekről „cse­vegni”, de a szépasszonyok szívósan gyötörték: —, Mesélje már el! Ne títkolóddzék! Edison nagy lélegzetet vett, gyorsan kitalált egyke- rekded „mesét”, és szelle­mesen feltálalta a hölgyko­szorúnak. Óriási siker. Vi­haros taps. — Csodálatos! — rajongott a fő-faggató dáma. — Egye- ne::fih elképesztő! Most már , csak azt szeretném tudni, hogy melyik volt a legfris­sebb. a legutóbbi találmá­nya? — A legutóbbi...!? — merengett Edison. — Szóval a legutóbbira is kíváncsiak a hölgyek, Nos: a legfris­sebb találmányom ez a tör­ténet, amit az imént mesél­tem elI 1912-ban Edison megbetege­dett, de szokása szerint be­Edisonról tegségét kutyába sem vette. Családja azonban addig erősködött, amíg végül si­került orvost hívatni hoz­zá. Az orvos el is jött, ala­posan megvizsgálta az il­lusztris pácienst, felírt va­lami kanalas orvosságot, és távozott. Edison nyomban el­küldött a patikába, elkészít­tette a gyógyszert, s ahogy hazahozták, ablakot nyitott, s a medicinát kihajította a kertbe. — Hát ez meg mire való volt? — kérdezték megdöb­benve hozzátartozói. — Kedveseim — felelte Edison —, nyugodjatok meg, nem ment el az eszem. Sőt! Az orvosnak élnie kell, ezért hívattam magamhoz, s azért fizettem neki tisztes­séges honoráriumot. A pati­kusoknak is élniük kell, ezért csináltattam meg drá­ga pénzen az orvosságot. Viszont nékem is élném kell, ezért dobtam ki az orvossár got az ablakon. — Mr. Edison — kérdez­te jobb ötlet híján egy új­ságíró a fonógráf feltaláló­ját —, tehát ön az, aki az első beszélőgépet feltalálta? — Szó sincs róla — hárí­totta el a dicsőséget moso­lyogva az akkortájt agyon- interjüvölt férfiú. — Az el­ső beszélőgépet sok-sok év­ezreddel ezelőtt az atyais­ten találta fel és állította elő Ádám ősapánk oldalbordá­jából. .. SZÖVEG NÉLKÜL Humor­szolgálat A dramaturg meséli egyik barátjának: — Amikor legördült a függöny, a terem tapsvi­harban tört ki. — Miért, mi volt a füg­gönyre rajzolva? — Ö, Etienne, te már nem úgy bánsz velem, mint ré­gen. Emlékszel, milyen ked­vesen és kitartóan fogtad a kezemet? — Igen, de csak akkor, amikor zongorázni akartál nekem. ■ár Két kocsi összeütközött. A rendőr felveszi a jegyző­könyvet, amikor odamegy hozzá egy részeg és így szól: — Itt vagyok tanúnak, mindent láttam! — Biztos benne? — Igen, plébános úr. — Lussie, szeretsz? — Nem Lussie vagyok, hanem Elleni — Ha te rögtön az elején apróságokon vitatkozol, jobb, ha örökre elválunk egymástól. + Nagy a forróság, a poros calabríai országúton lassan haladó paraszt teljesen el. bágyadt. — Nem emlékszem ilyen forró nyárra — dörmögi. — Én sem — jegyzi meg a ló. — Micsoda? — kiáltott fel a paraszt. — Először hallok egy lovat beszélni. — Én is — helyeselt a szekér. + A feleség, aki együtt volt horgászni a férjével, ezt meséli barátnőjének: — Tudod, én mindent másképp csináltam, ahogy kellett volna. Túl hangosan beszéltem, más csalétket használtamK nem oda dob­tam a horgot ahová illett volna, a kapásaim nem vol­tak szabályszerűek, s mégis több halat fogtam, mint a férjem! + — Mit csináltatok az is­kolában, Karllcek? — kér­dezte a nagymama. — Kémiaóránk volt, s a tanár a robbanóanyagok tu­lajdonságairól beszélt. — Ez igen érdekes, s mit fogtok csinálni holnap az is­kolában? — Az iskolában? Milyen iskolában, nagymama? Markó Pál: Koszorús alkonyat Egy elnyűtt ember jött a réten át, távolról nézvést csak mozgó barna folt; rögök bolyongó, kósza , lelke volt... Apám Is így bandúkol­hatott e tájon, égen-földön senkit sem keresve; maga előtt tolva talicskáját s a lenyugvó napot. Szomorú volt s a nyomortól betelt, görnyedt hátán éjszakát cipelt, de csillagokból font anyámnak koszorút. Gyöngyösi Molnár Géza: Szülőföldem Mi pelyhesek, akik nyaranta utazunk, veszekszünk elsőségeden Párizs, Adria.., milyen szépen csöndes edünk nevedre: kis haza. fis Imaként mondva; „Nem tudhatom... s visszaszállnék újra,. kezet fogunk, s Hevesbe járunk, vagy Somogyba! szétszaladnak az idegen szavak, előtűnik akkor hegy, völgy és puszta... ahogy apánk a szánkót húzta. Mátra! — mondják zord vagy — egy Anya és egy Mátka. Gyöngyös fürtös gyermekkor. Lám ez az utca, egyenes, mint apám szava, és oly fényéé, mint amelyik anyámhoz visz, haza. Feljegyzés a Kossuth-bankón Egy császári katonaorvos tanúsága Batthyány Lajos kivégzéséről Méregeti lábra, sukkra Két kopott Kössuth-bankó került a pécsi Janus Pan­nonius Múzeumba: egyikük hátoldalán megrendítő fel­jegyzés Olvasható Batthyány Lajos volt miniszterelnök ki­végzéséről 1849-ben. A szem­tanú: Johann Ludwig ka­tonaorvos, az egyik császári tüzérregiment egészségügyi tisztje. A különös dokumen­tum eredetét Bezerédy Győ­ző helytörténész derítette ki. Az első magyar független kormány elnökével október 5-én közölték börtönében a haditörvényszék ítéletét, amelyet lepecsételt levélben futár hozott Haynautól. A verdikt: kötél általi halál. A kegyetlen ítélet mindenkit megdöbbentett, még a csá­szári tiszteket is, leginkább azonban Batthyányi, aki ke­gyelmét kért. A kivégzést másnapra, október 0-ra tűz­ték ki, amlkof’ az Arádon bebörtönzött tizenhárom tá­bornok életét is kioltotta az önkény. A kivégzés előtti estén Batthyány feleségének né­hány percnyi időt adtak, hogy elbúcsúzzék férjétől, s az "asszony akkor egy tőrt csúsztatott a halálra ítélt kezébe. Batthyány Lajos öngyilkosságot kísérelt meg, de sikertelenül. A nyakon levő mély seb és a vérvesz­teség miatt mindenesetre a kötél általi halált golyó álta­li kivégzésre változtatták, amit azután végre Is hajtot­tak október 8-án. A sebesülthöz egy katona­orvost vezényeltek ki, azzal a paranccsal, hogy erősítse fel a foglyot annyira, hogy végre lehessen hajtani rajta a halálos ítéletet. Johann Ludwig volt ez az orvos, aki Batthyányi kezelte, mind­végig mellette maradt és a lelkésszel együtt a vesztő­helyre is elkísérte. Talán más papír híján, vagy talán jelképes szándékkal a nála levő KoSsuth-bankóra je­gyezte fel tintával a tragé­dia emlékét. A német nyelvű szöveg magyar fordítása: „Az én legszomorúbb napom 1849. október 6-a volt, amikor az egész napot. Batthyány Lajos grófnál töltöttem, a sebe miatt Inspekciót tartottam és a kedves, barátságos em­bert egészen az Újépületig elkísértem, ahol Őt kivégez­ték. A különös dokumentumok arról tanúskodnak, hogy még az osztrák hadsereg tisztjei között is akadtak olyanok, akik rokonszenveztek a ma­gyarókkal. A német szárma­zású katónaoryos egyébként a szabadságharc után Ma­gyarországon maradt, Pécsett telepedett le és családot ala­pított,. Ma is él egy leszár­mazottja a mecsekalji vá­rosban. Feltaláltam a bű­vös téglalapot. Úgy képzeljék el, mint a bűvös kockát, csak ez nem kockákból, hanem téglalapokból áll és nem bűvös. Azért találtam fel a bűüös téglalapot, mert egy bűvös koc­kát feltalálni nem volt nagy dolog, vé­le játszani meg iga­zán gyermetegség. A kocka az egy rend­kívül egyszerű test, amelynek minden oldala kocka alakú, s minden oldalán van egy oldala, amit fél lehet cserélni a másikkal, úgy mint: alsó oldalt a felsőre, a jobb oldalt a bal­ra és igy tovább. Amíg az oldalak tar­tanak. Teljesen mindegy egy ilyen bűvös koc­kánál, hogy melyik az alja, melyik a te­teje, vagy melyik a jobb és melyik a bal oldala. Felelőtlenül lehet forgatni, kinek hogyan tetszik, óriási egyenetlenséget szít­ván ezzel is az em­berek között, mert ami az egyiknek a teteje-oldal, az a másiknak a talpa- oldal. Például. Ha meg kiszínezik az ol­A bűvös téglalap dalakat, akkor teljes ám a káosz. Mert teszem azt, nekem a kék szín a szimpati- kusabb szín, s ezért azt szeretem, ha az a tetején van. s talpa legyen, hogy ne is láttam, mondjuk a zöld. Míg mások szá­mára ez az én szín- álláspontom teljes­séggel elfogadhatat­lan. Arról nem is szól­va, hogy mit sem érnek ezek a színek a színvakok számá­ra! Mígnem a bűvös téglalapnál az effaj­ta tévedések ki van­nak zárva lényegi­leg. A téglalap, amely tégla alakú, ezért is nevezték el téglalap­nak, mert ha a tég­la gömb alakú lenne, akkor gömblap len­ne a neve, aminek nincs értelme, de amit viszont nem is találtam fel. Nos, szóval, a téglalap esetében világosabb a helyzet. Ha élére állítom, keskeny, ha talpára, nyúlánk, ha fektetem téglalap alakú, s ha sok tég­lalapot rakok egy­más mellé, avagy egymásra, s ezt ügye­sen csinálom, a tég­lalaprakás megőrzi téglalap jellegét. A bűvös kockát ts kockáival és -bán gl lehet forgatni, mind­addig, amíg az em­ber teljesen tanács­talan nem lesz, s el nem határozza ma­gát, hogy akár a ki­lincsre is felakasztja magát, csakhogy ezek a mai kilincsek képtelenek eszköz­ként szerepelni egy kis öngyilkosságban. Így az ember csend­ben megörül. Van, aki hangosan. A bű­vös kockától. Míg­nem effajta veszé­lyek távol állnak az én találmányomtól, a bűvös téglalaptól. Ha az én találmányomat, a bűvös téglalapot bárki is kézbe veszi, azonnal megnyugtató biztonságot érez. Tudja, hogy amit a kezében tart, amit mereven néz, az egy közönséges téglalap, bűvereje éppen ab­ban van, hogy vele és általa semmi meg­lepő nem történhet az emberrel. Az én bűvös téglalapom a mai zaklatott világ­nak egyetlen biztos ég nyugodt pontja, azazhogy téglalapja. Nem kell vele semmit csinálni. Csak nézni kell. Sőt: azt sem. Még kézbe sem kell venni. Rá se kell nézni. Még gon­dolni sem kell rá és semmire. Az én tég­lalapom így válik az abszolút gondtalan­ság bűvös eszközévé. Várom a japán megrendeléseket! Gyurkó Géza A Heves megyei nép saőé láskincsének összegyűjtését célzó munkám kapcsán) gyakran találkoztam a címg ben idézett szólással. A pa4 lóc nyelvterülete, itt Egeré ben is a szólásnak ez a vál­tozata ismeretes: Méregeti lábra, csukra. Jelentése: na-* gyón megnézi a leány a let gényt. Az sem véletlen, hogy aa emberi testrészek alapján alakult hosszmértékek meg­nevezései ma már kiavultalí nyelvhasználatunkból. de szólásainkban még szerép­hez jutnak. S az arasz, baki arasz, hüvelyk, láb, maroki öl, rőf, sing, sukk nem egy népi jellegű szólásunkban; illetőleg jelentésében kulcs-- Szerepet vállalnak. A gaz-- dag példatárból csak néhá­nyat idézünk: Ha elhúztad az ölet, húzd el az araszt is; ki a singet ellopta, a rőföt is nála keresik; nem singgel mérik az embert', rőffel nem lehet a szerel­met mérni; rossz rőffel mér; alább a sukkal (aheté venkedőnek mondják, je-J lentése: hátrább az agaraké kai. A sukk, illetőleg a palóJ cok nyelvhasználatában: a csuk a két ököl és az egy­más felé fordított két hü-3 velykujj együttes hosszát) nevezi meg. Maga a mér-i tékegység ma már nemi használatos, de a szóra má is szükségünk van. Nélküle népünk szólásait sem tud-; juk értelmezni. A régi Jegy-j zőkönyvek adatainak megfej-: tésében sem nélkülözhetjük a ma már kiavult hosszJ mértékek megnevezéseit« „A pincét megjártuk, s hosszában találtunk 22 ölet, hol 5, hol 6 süknyi'*i (Eger város 1769. jegyzőé könyvéből). Az 1840-e* években frt szövegek megértésében is segítségünkre van a szó használati értékének itmeJ rete: „A legény taiiérnagy-* ságú sarkantyú karikája, a három suk széles öve tűni szemembe” (Pajor: Falusí vendégség, Életképek, 1845,' 182). De mai költőink ven* seiben is szerephez jut á sukk szóalak, és ismerét* nélkül nem tárul fel a versé olvasó előtt a költemény mondanivalója: „Gömb­gömb után kék-lila zöldé ben / fölszáll a kert a pára szárnyán, / aztán meg visz-: sza és köztük rezegve / két$ sukknyi gyermeteg szí vár-; vány” (Takáts Gyula: téi nyék idézik, Egry József emlékére). Dr. Bakos József :

Next

/
Oldalképek
Tartalom