Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-22 / 45. szám
de hát miben döntsék? A közelmúltban — nem tegnap, de nem is tíz észtén, de je. — meghívtak egy olyan bizottságba, amelynek tiszte szerint javaslatot kellett volna tennie arra érdemes személyek bizonyos társadalmi elismerésére. Pontosabban: kik legyenek ezek a személyek, s mi legyen társadalmi elismertetésük. A meghívást megtisztelőnek, sőt hízelgőnek éreztem, ml több, felelősségteljesnek is, így hát kellő körültekintéssel, a lehetőségek szerinti alapos tájékozódással, felkészülten mentem el — én is — a bizottság ülésére. Mindezek után az olvasó nem fogja megrökönyödéssel tudomásul venni, hogy tisztemmel és megbízatásommal élni is akarván, megtettem a szükséges javaslatokat az általam vélt személyekre és a számukra méltó társadalmi megbecsülés mértékére. Nos, aki a bevezető sorokat figyelmesen olvasta, az már gondolhatja, hogy nem véletlenül használtam a „volna” szócskát, mert a bizottság jószerint csak tett volna javaslatot és tettem volna jómagam is, ha le nem intenek: ezt az illetőt nre is javasoljam, eldöntött, hogy úgysem fogyják el. Mit tehettem? Közöltem, hogy engem nem az elfogadás, hanem a javaslattevés tárgyában hívtak meg, s nem közöltem, hogy többé én a lábamat ide be nem teszem. Időm és állampolgári tisztességem, mely mindkettőre oly sokat adok, ezek után nem teszi számomra lehetővé, hogy. bizottságosdit játsszam. Ha játszani akarok, itt a bűvös kocka, vagy a kártya... Mindeddig ez magánügy. Mindaddig azonban ez nem magánügy, amíg tisztelt honpolgár társaim még manapság is, gyakorta is találkoznak a dilemmával: ...de hát miben döntsék? Világosabban fogalmazva: miért legyek fal, amelynek nekipattintják a demokrácia labdáját, hogy az érintetlenül, s pályakorrekció nélkül hulljon vissza a küldők ölébe? Mert ugye, ismertek már ezek a mondatok, hogy.. „elvtársak (szaktársak, kartérsak, kollégák, tudóstársaim stb...) a felsőbb szervekkel már megbeszéltük a dolgot, egyetértenek vele, de mégis úgy gondoljuk, hogy.. S ezután a „hogy” után következik az a döntés, amelyet már eldöntötték, de amelyet azért terjesztettek a • tanácsülés, a gyűlés, a szakszervezeti ülés, a termelési tanácskozás — tessék választani! — elé, hogy az döntsön. Helyesebben, hogy a szocialista demokrácia, legalábbis jegyzőkönyvileg, ne szenvedjen csorbát. Mert sajnos nem úgy szólnak ma még sok helyütt az előterjesztések, miszerint tájékoztattuk a felsőbb szerveket is elképzeléseinkről, ezek közül a felsőbb illetékesek legszívesebben a kettes számú javaslatunkat fogadnák el, de azért mondjuk el mind a három lehetőséget, hogy döntsünk közösen. Hát valahogy így! Mert, ha a felsőbb szerv valamivel egyetért,- vagy valamivel nem, attól még lehet igaza is, lévén, hogy objektíve magasabban van, messzebbre és talán mélyebben is lát. Meg kell ezt fontolni. De attól, mert a felsőbb szerv „felsőbb”, egyáltalán nem bizonyos, hogy a helyi gondokat, körülményeket, lehetőségeket mindenben és mindenkor helyesen látja. Meg kell ezt is fontolni. Nekem, neked, nekünk.,. A szocialista demokrácia nem csörgő, s az állampolgárok nem babakocsilakók, hogy a kezükbe nyomják, rázzák csak, addig is nyugton vannak. S hogy mennyire nem játékszer, gondoljunk bele, mérjük csak fel, hogy mi minden nagyszerű teremtődött ebben az országban, szellemiekben, anyagiakban egyaránt, s ebből a mindből egy sem úgy Született, hogy alkotásukból kirekesztették volna azokat, akik teremtették és akikért teremtődött társadalmunk bárm°’v új értéke. Ami különösen is elgondolkodtató: ezek a jelenségek az esetek túlnyomó többségében nem is rosszindulatot, merev nyakasságot, önkényességet takarnak. A jó szándékot fejezik ki, amellyel néha a pokol tornácát is kiköveznék, hogy könnyebb legyen a járása a tisztelt választópolgárnak. A jó szándékot, amelyet a hivatal, közelebbről az apparátus képvisel és el is hiszi, hogy a jó szándékot képviseli: dk a szakértők! Meg kell adni a szakértőknek, ami a szakértőké, s a demokráciának, ami a demokráciáé. Ügy persze, hogy a szakértőknek, azazhogy az apparátusnak legyen igaza. ...de hát miben döntsék? Hol a választás lehetősége? Legalább kettő lehetőséget tegyenek elém a szakértők, mint szakszervezeti tag, mint a munkáskollektíva tagja, mint tanácstag, mint állampolgár elé, hogy dönthessék is: melyiket válasszam? Nem vagyok olyan ostoba, hogyha okosan, érv- és tényszerűen elkészített javaslatok feküdnek előttem, vagy hangzanak el, hogy vééül is ne -helyesen döntsék. Nem én egyedül persze, hanem mindvalamennyien közti en és a nagy számok törvénye alapján valószínűsíthetően helyesen is, ...de hát hogyan döntsék, amikor egyszerre tizenöt ügyben kell döntenem, s még azt sem tudom, hogy melyikük a fontos, a lényeges, s melyik az, amely nem kívánja, hogy egy egész kollektíva foglaljon benne is miatta állást? Ügy csorbítják a jogaimat, hogy bele- és kifárasztanak a gyakorlás mennyiségével és értelmetlenségével? Nem folytatom. Nincs szükség rá, Az azonban még e sorok végére kívánkozik, hogy megjegyezzem: igen, ha visszatekintünk, akkor már a szocialista demokrácia Kánaánjában élünk, de ha előre, akkor bizony úgy érezhetjük, hogy a küszöb, amin átléptünk, e Kánaán felé haladni akarván, alig maradt még el mögöttünk. Van még mit lépteket szaporázni. A z ódon kapuhoz öreg ut- ca vezet. Ide már alig hallatszik motorizált világunk fülsértő zsivajgása. Látod még a modern háztömböket, az egy kaptafára készített betonkolosszusokat, ám képük egyre halványodik benned. Érzed és engeded, hogy mindinkább elbűvöljön a nagy hipnotizőr, a Múlt. Jelened gondjai, örömei közömbössé válnak számodra. Sejted és várod, hogy hajdanvolt emberekkel találkozol, s egykori érzelmek, indulatok ejtenek rabul. 1 Az illúzió tökéletes, a „kellékek” korhűek. Benyitsz az udvarra és szembeötlenek az egri Ráctemplom vakítóan fehér falai. Tudod: a restaurátorok befejezték izgalmasan szép, a laikus számára titkok regimentjét jelentő munkájukat. Eszedbe villan — néhány másodperc az egész —, hogy hányszor sürgettél gyorsabb tempót. Megnyugvással tölt el, hogy szövetségesek sorára leltél, s az általad felvetett gondolatot ők vitték tovább. Hittek abban, hogy nemes úgyért vállalnak áldozatot. Többek között emiatt kardoskodtak azért, hogy a jogtalanul elvitt kincses ikondk visszakerüljenek megérdemelt helyükre. Tisztelet a lelkesedéséért, mert ennek köszönhető, hogy hazánk egyik becses műemléke ma már eredeti ragyogásában pompázik. Az ő érdemük, hogy itt lehetsz, s átengedheted magadat ennek a ritka, ennek a sejtelmes varázslatnak. ., 2 _________ A hófoltok tenyérnyivé zsugorodtak, méregzöld füvén lépdelhetsz a temetőkben járók megilletődésével. A halmokat simára egyengették az egymást váltó évtizedek, ám a sírkertet, kőből faragott, bizánci Keresztes emlékek jelzik. Olvasod a neveket, nemrég feledett görög tudásod segít, hanem az, hogy korábban már átlapoztad a szövegek fordítását. Arcok, fantázia teremtette portrék villannak fel előtted a rác náció tagjairól, akiknek itt jelöltek ki végső nyugvóhelyet. Megelevenednek előtted, Nem szerelmeikkel, bánataikkal zavarnak, nem az azúrszínű tengerrel koszorúzott Hellászt sóvárogják vissza, hanem küzdelmeikről beszélnek. A sok sztori már nem újdonság számodra, ám újra hallva mégis lebilincsel valamennyi. Az akarást csodálod ezekben a férfiakban, azt. hogy csekazértis konoksággal ragaszkodtak hitükhöz és anyanyelvükhöz. _ Minden hájjal megkent, anyagiakban bővelkedő ravasz kereskedők voltak, készek minden ésszerű kompromisszumra, de ebben a tekintetben jottányit sem engedtek, arra soha nem Aki a vendégeket kalauzol ja: Kutnvákné falucskai Margit (Fotó: Perl Márton) |l éÉé kjf * t JV f t i ■ feít ji ' J |jyt| jl.-* iJW 4 «1 'ifc /nXÍ 4á 1 . h - rat» • ■ ' gMflB i ’gV; 1 Az ikonosztáz Kincsek hódító varázslatát. Mind ér* tékes, de jócskán akadnak köztük olyanok is, amelyeket országos szinten, sőt határa» inkon túl is a legjobbak kö* zött jegyeznek. Alkotóik messze tűnt időkből, a tizen* ötödik, a tizenhatodik századból üzenik nekünk, hogy az élet lehet, hogy rövid, de a művészet felett soha nem lehet úrrá a könyörtelen, a semmivel és senkivel különb- séget nem tevő enyészet. Nézd. ugyanígy csillog a képzeleted által feltámasz, tott alakok tekintete is, mint a tiéd. Hát nem fura, hogy ezeket az edzett, ezeket a pénzzel okosan bánó, ezeket a nem pazarló embereket is megbabonázta az ezerarcú Szépség Nem számoltak, nem fontolgattak, szívesen áldoztak az egyház javára, hogy templomuk, s fényűző berendezése hosszú századokon át hirdesse a szerb és a görög földekről érkezettek mecéná' sí indulatát... 7 1 Nézz szét a vitrinekben, 8 minden erről a dicsérete« nagyvonalúságról győz meg. Tompán, előkelőén csillan az ezüst, simogató sárgájával bűvöl el a szfnarany. Hol vannak már azok a nagysze- rű ötvösök, akik készítették ezeket a kegytárgyakat. Sírhantjaikat simára gyalulták a századok, de lényük legértékesebb része mégis dacol a halállal: itt éli matuzsáleminek, szinte öröknek tűnőéig tét 8 * . j Megborzongsz, a múlt mintha engedne szorításából, s az egyedülléttől riadozol. Nemcsak a te osztályrészed a dombtetőn Látogatóban az újjávarázsolt Ráctemplomban gondolva, hogy olykor sziszifuszi harcot vívnak. Bírókra keltek nemcsak a vármegyei urakkal, a városi magisztrátus tekintélyeivel, hanem az egymást váltó, s az őket egy; re-másra zaklató, üldöző egri püspökökkel is. 3 Itt pihennek, az utcák fölé magasló domb teremtette csendben. A templom körül, amelyért annyit harcoltak. Az egyház útját állta törekvéseiknek. s . fondorlatosságban párját ritkítva vétózta meg az építési engedély kiadását, Az egyik ürügyet a másik követte, de ők nem adták fel, hanem jelesre vizsgáztak türelemből, Ráadásul ötletes- ségért sem mentek a szomszédba, Végül is megnyerték a kalapos király kegyét, II. József szívesen teljesítette kérésüket. Annál is inkább, mert tudta, hogy ezzel a vele egyáltalán nem szimpatizáló Eszterházy püspök orra alá töri a borsot. 4 Mintha ott lennél az 17RB, július elsején megtartott átadási ünnepségen. A pap és a görög legények megszólaltatták a várból odavitt mo- zsárágyúkat. hadd egye a méreg a grófi címet viselő főpapot. A lövések döreje minden bizonnyal el is hangzott annak palotájáig, megízleltet- ve vele a veszíteni js tudni kell bölcsességét. Az esemény sokak érdeklődését felkelthették, még a ferencesek História Domusa is beszámol róla. hangsúlyozva. hogy „A ráctemplom tornyára nagy pompával feltették a keresztet.” Ez a mondat nemcsak tényeket rögzít, nemcsak hitelesen tudósít, de elismeréssel is adózik a kemény akaratú kereskedők kitartásának. Nyitod a nyugati főkapu s máris a színek káprázatos birodalmában érzed magad Mintha sok száz gyertya fénye villanna, s a sok gyönyörködő szempár közül csak Egy régi ikon. újjávarázsolva egy lenne a tied. Állsz az ikonosztázion előtt, s maradéktalan csodálattal adózol Jankavics Miklós képfaragói erényeinek. Ez a Bács megyéből idehívott tehetséges ember úgy fogott a munká- hbz, mintha tudta vojna: életműve legékesebb darabját készíti el. Mesterien bánt a fával, s az ecsettel is irigylendő' biztonsággal dolgozott, Megihlette a feladat: a távoli kelet örökségét, formai hagyatékát ötvözte a barokk ragyogásával. Az egymást követő nemzedékek, tanúsítják, hogy bámulatra méltó, an... (í Mennél tovább, de az ikonok nem engednek. Az ősi Bizánc küldi bennük, velük ez, hanem mindazoké, akik idetévednek. Igen, a legjobb kifejezést használtad, mert a* errefelé vezető úton, az öreg utcák ódon házai között nyoma sincs valamiféle eligazító reklámtáblának. A gondnoktól hiába kérsz a templomot bemutató prospektust vagy képeslapot. Csoda-e. ha keveJ sen jönnek ide. Ilyenkor, hóé val díszelgő télben, havonta jó, ha húszán, harmincán. Nyaranta se kopogtatnak töbJ ben négyszáznál. Te megrőé könyödsz. s restaurálásra szánt milliókra gondolsz, és tetteket sürgetsz. Sorra hunynak ki az emJ lékezés fényei, s búcsúzásként azt kérded: mások miért tétlenkednek, mások miért nem ezt teszik... Pécsi István
