Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-15 / 12. szám
I z Színházi levél Nem könnyű a nézőnek A fiatalasszony tavaly nyáron szerzett orosz—német szakos középiskolai tanári diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Tizenkilenc esztendeje én is ettől az alma matertől búcsúztam. A tudományok védett hajlékából indultam, ismeretek regimentjével felvértezve. „világmegváltó'’ tervekkel megrakodva. A valóságról vajmi keveset sejtettem. ezért úgy véltem: jó szándékú elképzeléseimmel kikövezett úton, kitérők nélkül vágtázhatok céljaim felé. Kevesen csalódtak annyit, mint én az első években: a versenynek is beillő, a megálmodott futamból bizony csak csendes poroszkálás lett, s hányszor dühöngtem, kese-' restem, végül csak rezignál- tan legyintettem, amikor újabb és újabb mellékösvényekre tévedtem. Akarva-akaratlanul is erre célzok. amikor Bálint Menyhértnével beszélgetek Gyöngyöstarjánban. Magamra gondolok, a hajdani pályakezdőre, aki semmi pénzért nem helyezkedett volna el általános iskolában. Ö viszont nem háborgott, nem méltatla'nkodott. hanem elfogadta a felkínált állást. Legalábbis ezt mondják róla. Az mindjárt kiderül, hogy a látszat könnyen tévútra csal. w — Egyáltalán nem véletlen az, hogy kedvelem az idegen nyelvet. Édesanyám ugyanis orosz származású. Apám — ennek huszonnégy éve — szovjet egyetemen lett agrármérnök, s feleségül vette, majd hazahozta egyik kolléganőjét, aki később itt tanári oklevelet szerzett, s ma is Kecskeméten tanít. A felvételin elsősorban azért boldogultam, mert ő készített fel. Természetesen én is gimnáziumba vágytam, de hát másként alakultak az események. Férjemmel szintén az alföldi városban ismerkedtem meg. ő az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára járt. Egy discóban találkoztunk, s végül házasság lett belőle. Ö Heves megyei, s azt akarta, hogy jöjjek vele. A vidék tetszett, s az is vonzott, hogy anyóso- mék szeretettel fogadtak. Nem is beszélve arról, hogy velük egy épületben biztosítottak háromszoba-összkom- fortos lakást. Ez rendkívül csábító ajánlat volt, hiszen csak a bútort kellett OTP- hitelre megvennünk, s máris túl vagyunk az anyagi gondokon. Persze a helyi iskola először szóba sem jött, először az egri, majd — ezt óhajtotta leginkább — a gyöngyösi elhelyezkedést próbálta meg. Bizakodva kopogtatott, s reményvesztetten távozott. — Azt mondták: négy-öt éven belül szó sem lehet erről, mert csak egy vagyok a várakozók sorából. Pedig milyen jó lett volna, hiszen a mátraalji városba való napi bejárás a kis távolság miatt egyáltalán nem fárasztó. Szo- morogtam eleget, de végül is cselekedni kellett. Páromat a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál alkalmazták, s ő hetente három napot a megyeszékhelyen, hármat pedig Gyöngyösön tölt. Komoly teher ez, így aztán én sem méltatlankodtam: középiskolai tanári képesítéssel általános iskolai nevelő lettem. A rajt óta fél esztendő telt el, bővelkedve nemcsak örömökben, hanem bajokban is. Amikor ezekre utalok, rögvest visszakanyarodunk az előbbi témakörhöz. — Bizony fura volt. hogy ismét „diákká” vedlettem. Áttanulmányoztam a tankönyveket és a többi dokuMSi. január lő., csütörtök mentumot, sok időbe tellett. amíg átrágtam magam rajtuk. Gyakorló tanárként semmiféle fegyelmezési fiaskóm nem adódott, itt viszont — különösképp eleinte — ra- koncátlankodtak a gyerekek. Érthető is, hiszen őket másképp kell lekötni, mint az idősebbeket. Túlzás nélkül állítom, hogy egyedül aligha boldogultam volna. Tapasztaltabb kollégáim azonban készségesen segítettek, akarásomon kívül nekik köszönhető, hogy úrrá lettem a kezdeti nehézségeken. Természetesen lesznek még gondjaim, de a kollektíva támogatása nagyban hozzájárul majd ezek felszámolásához. Indíttatásom szabálytalan, mégsem vagyok elégedetlen, hiszen az így szerzett tudnivalókat később sokoldalúan kamatoztatom maid. Szerintem nagy dolog az, ha valaki szermélyes élményfei alapján ítélheti meg. hogy milyen útra- valót hoznak az elsősök a gimnáziumokba. Ebben az esetben nem lesz türelmetlen, mindjárt meglátja: hol szorít a cipő, milyen hiányosságokat szükséges minél hamarabb pótoltatni. 3 Valaha meglehetősen szoli- dak voltak a pedagógusbérek, olyannyira, hogy legfeljebb légvárakat lehetett építeni belőlük. Szerencsére a ma ifjai emiatt nem panaszkodhatnak. — A lakás, a bútor megvan, legfeljebb az utóbbi részleteit fizetjük havonta. Kétezer-kilencszáz forintos kezdő bért kaptam, ez igazán szép summa, hiszen a velem egykorúaknak csak 2400 jutott. Volt már olyan hónap, hogy a túlóra és a helyettesítéspénzzel együtt háromezer-hetet vittem haza. Az uram általában ötezerrel gyarapítja a családi kasszát, azaz nemcsak a megélhetés költségeire futja, hanem takarékoskodhatunk is. Jó ez a kiegyensúlyozottság, mert az ember minden idejét a hivatásra fordíthatja. Szeretem, amit csinálok, ezért nem mentem gyesre sem, s mivel a faluban nincs bölcsőde, gondozót fogadtam kislányunk, Jokó mellé. így nem kell elszakadnom az iskolától. Mindez megnyugtató akkor is, ha a panaszlistán akad néhány tétel. — Rendkívül sajnálom, hogy németet nem taníthatok, ugyanis kiesem a gya-. korlatból, s gyorsan felejtek. Ezért rendszeres edzést parancsoltam magamra. Regényeket olvasok, fordítok, beszélgetőpartnerre azonban nem leltem. Ez eléggé aggasztó. hiszen valamikor mégiscsak középiskolában óhajtok katedrára állni, hely viszont kizárólag azok számára lesz, akik megőrzik versenyképességüket. Ennek a megnyerőén nyílt asszonynak nincs rossz dolga. mégsem telnek könnyen hétköznapjai. A kényszerű kitérőt elfogadta, nem méltatlankodik amiatt, hogy eredeti célját a tervezettnél jóval később éri maid el. Kissé átgondolatlan pedagógusképzési rendszerünk káros következményeit ő is megsínyli. mert nem ott hasznosíthatta tudását, felkészültségét. hová diplomája rendelné. Egyéniségében a legszimpatikusabb az, hogy a Lámpás-sors — Gárdonyi szavával élve — árnyoldalaitól sem riadózik. Ez az alapállás az annyi öregdiák által nagyra tartott alma mater legértékesebb ajándéka... Pécsi István Valahányszor Marianne bridzspártira megy a barátnőjéhez, vagy meglátogatja valamelyik imádott nagynéniét, rendszerint kis cédulát hagy a konyhaasztalon; ráírja, hol van, mikor jön haza, mit főzött vacsorára. Bevallom, ritkán szoktam elolvasni ezeket az üzeneteket, mert mindig ugyanaz van bennük, s az ennivalót úgyis mindig megtalálóim a sütőben vagy a hűtőszekrényben. Tegnap is, amikor hazaértem. azonnal észrevettem a cédulát, de rá se hederítet- tern, hanem a vacsorát kezdtem keresgélni. A kedvenc bablevesem volt sertéshússal. Rádiós programok a Bartók- centenáriumon Gazdag programmal emlékezik Bartók Bélára születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Rádió. Zenetörténeti és -tudományi előadás, világhírű hazai és külföldi művészekkel folytatott beszélgetés, hanglemez- és rádiófelvétel sugárzása, hangversenyek közvetítése és kvízműsorsoroz&t egyaránt szerepel e műsorban. Dokumentumhang játékban a zeneszerző életének hiteles emlékeit szólaltatja meg Fodor András költő, végigkísérve életpályáján. A bemutatóra az évforduló előestéjén. március 24-én kerül sor. Tizenkét részből álló sorozat készül Miért szeretem Bartókot? címmel, világhírű hazai és külföldi művészek közreműködésével. A havonta jelentkező műsorban többek között Doráti Antal, Yehudi Menuhin, Herbert von Karajan visz- szaemlékezése hallható. A zenetudomány témakörét két sorozat képviseli. Somfai László, az ismert Bartók-kutató hat részben a zeneszerző műveinek előadói módozataival foglalkozik. Szabolcsi Bence zenetörténész már elhangzott sorozatából pedig hat adást megismételnek. A Magyar Rádió hangdokumentációjában rendelkezésre álló anyagokból válogatták az Emlékek, nyilatkozatok Bartók Béláról című, havonta visszatérő 12 részes sorozat darabjait. A műsorokban olyan neves személyiségek szólalnak meg, mint Ernest Ansermet, Kassák Lajos, Kodály Zoltán, Németh László, Szigeti József. Szeptember 25-ig minden hétfőn jelentkezik a Bartók-művek legszebb hang- felvételeiből összeállított sorozat. A centenáriumi év befejezéseként tűzi műsorára a rádió a nagy 1 zeneszerző összes zongorafelvételét tartalmazó ciklust, — amelyben néhány, nemrégen napvilágra került, eddig ismeretlen felvétel is elhangzik majd. A centenáriumi év csaknem félszáz koncertjének nagyobb részét a rádió egyenes adásban sugározza — közöttük a nemzetközi Liszt —Bartók zongoraverseny szóló és zenekari döntőit. Két koncertsorozatot is tervez a rádió. (MTI) s ezért teljesen megfeledkeztem a levélkéről. Ez bizony helytelen volt részemről, mert ez alkalommal nem holmi kiruccanásról volt szó. A papírlapon ugyanis ez állt: „örökre elmegyek. Dél- Ameríkába utazom a legjobb barátoddal. Ég veled. Marianne.” Olykor váratlan drámák törnek be életünkbe, de mi még arra is lusták vagyunk, hogy figyelemre méltassuk Bizony, nem vesszük észre, s én. ezért jó három adag levest Mkamalaztam, egyetlen pillantást sem vetettem az irományra, hanem felálltam, hogy kávét főzzek. Kedvem szottyant, hogy egy kupica konyakot öntsek a kávéba. Bizonyos vagyok benne, hogy önök sem utasítanának vissza egy kis italt, ha a feleségük a legjobb barátjukkal Dél-Amerikába szökik. Bár én — ismétlem — minderről nem tudtam, csak ösztönösen nyúltam az üveg után. Éppen kihúztam a dugót, amikor odakint csengettek. Larssenné volt, a szomszédunk. — A felesége nincs itthon, ugye? — kérdezte. Ha tudom az igazságot, azt válaszoltam volna, hogy ebben a pillanatban az én Mariannám Dél-Amerika felé tart a legjobb barátommal. — és Larssennénak bezzeg lenne miről pletykálnia a barátnőinek meg a szomszéValahogy úgy van ez a mi világunk megszerkesztve, hogy szinte eszre sem veszi az ember, már megint fordul egyet. Nehéz abból élni, amit tegnapra mái megszoktunk. Itt van a színház is. Nem is olyan régen semmi meglepetés nem érhette a nézőt. Tudta, hogy a tragédia az tragédia, a vígjáték, az vígjáték, az egyiken sírhat, a másikon nevethet. Az esemény elkezdődött valahol, aztán eljutott a világos, félreérthetetlen végkifejlődésig. Senkinek sem kellett sem közben, sem utána azon törnie a fejét, hogy ugyan mit is akarhatott a szerző. De ennek a szép világnak vége. Itt van ez a Harold Pinter is. Azt írta oda a színművének az elejére: Születésnap. Ebből a címből ugyan az égvilágon semmi ki nem 'okumlálható előre, de .azt sejtetni engedi, hogy valami a születésnap körül bonyolódik majd a színpadon. Talán valami szokatlan vagy nem is egészen az. valami újszerű vagy valami általános. de hogy az egész előadásnak tulajdonképpen semmi köze nincs az évente egyszer előforduló naphoz, hogy a nézőtért tisztelt publikuma most aztán törheti a fejét azon. mi miért történt, mennyi a valóságszerű eseményeknek a köze a valósághoz, az egyes figurák miért pont abba az emberi bőrbe bújtak, amit nekik kiszabott a szerző: ezt fel sem tételezte volna, amikor a jegyét, a bérletét megváltotta. Vagy talán mégis? Lehetséges, hogy a gyöngyösi művelődési központ színháztermébe azért ült be a tisztelt közönség, mert előre tudta, hogy most aztán csakugyan meg kell dolgoznia a jegy áráért? Olyan örömteli dolog lenne ezt elhinni. Kár volna azonban becsapni magunkat és egymást. Különösen, ha az ember azt is tudja, hogy a nagyon szokatlan, a nagyon új, a korábbitól eltérő — a művészetek bármelyik területén bizonyos ellenállásba, értetlenségbe ütközik. Kapásból dainak, De nem tudtam az igazságot, s így ezt feleltem: — Biztosan fodrászhoz ment, vagy az egyik nagynénikéi éhez. — Nem fontos, csak a ruhaszárító kötelet hoztam vissza. Köszömöim. — Kezeimbe nyomta a kötelet és elment. Ekkor megszólalt a telefon. Felvettem a kagylót. — Itt Tocnas beszél — csendült egy vidám hang. — Erna megengedte, hogy holnap vadászni menjek, s azt gondoltam, hogy téged is hívlak, eljössz? Holnap kezdődik a nyúlvadászat, viszek sört meg pálinkát is, úgyhogy majd kedélyesen elva- dászgastunk: Ez aztán a meghívás! Végképp le kellene mondanom a szabadságról, és beletörődnöm a papucsférj szerepébe, ha nem fogadok el ilyen remek ajánlatot! Megköszöntem barátomnak a meghívást, és megígértem, hogy elmegyek; — No, persze, ha Marianne elenged — tettem hozzá minden eshetőségre. — Elenged — mondta kissé bizonytalanul Tamás. — De /nehogy otthon felejtsd a puskát, ahogyan tavaly. Emlékszel? Egész láda sört hoztál, de a puskáról bezzeg megfeledkeztél... Bizony, ez olyan ballépés volt, amelyet egész évben az, orrom alá dörgöltek. — Rögtön megyek, és előtudna mindenki példákat felsorolni ennek a megállapításnak az igazolására. Persze, ami szokatlan, még nem feltétlenül értékes is. Pinter drámája azonban nem kivan kérdőjeleket. De kíván fáradságos újragondolást, visszaidézést, asszociá- lást, beleérzést, ráhangolódást. Aki ezt nem vállalja, job ha az első tíz perc után hazamegy. A gyöngyösiek nem mentek haza. A szolnoki színház művészeinek játékát valami olyan odaadással figyelték, mint mikor valami nagyon fontosat hall és lát az ember. Kétségtelen, nemcsak Harold Pinter szimbólumai nyűgözték le a közönséget. A szimbólumokat előbb meg kell fejteni. De a dráma mindig vonzza a szemlélő vagy a résztvevő tekintetét. Főként, ha ezt a feszült játékot a benne szereplők emberivé tudják fokozni. Az ember kínja, gyötrődése nem maradhat hatástalan senkire. Tudta ezt Pintér is, de tudták a színészek is: Koós Olga, Egri Kati, Kovács Lajos, Jeney István, Pusztay Péter és Katona János. Erre építette irányító munkáját Padi István rendező. Nagyon vigyázott arra, hogy még a legkényesebb jelenetben, a születésnapi „szex-partyban” se legyen semmi harsányság. így érhették el mindnyájan, hogy a néző elhiggye: mai világunk tükörképét látja, azokat a riasztó jelenségeket, amik nélkül huszadik századi létünk hovatovább már el sem képzelhető — erőszak, brutalitás és elidegenedés nélkül. Még ha ezekre a jelenségekre nem is tudunk belenyugvással rábólint ani. Nem volt szándékom Pintért sem megfejteni, sem magyarázgatni. Hízelegni sem akartam a gyöngyösi publikumnak, hiszen köztük is akad bizonyára néhány, aki végigunatkozta az előadást, de nem merte ennek tanújelét adni. Utóvégre az ízlések...! Egy szó, mint száz,: valóban nem könnyű manapság nézőnek lenni. Ráadásul még fizetnie is kell. G. Molnár Ferenc szedem a puskát — mond* tam. Bementem a szobába, hogy elővegyem a puskámat, de ekkor hirtelen gázseag ütötte meg az orromat. No, persze, eben a kapkodásban elfelejtettem meg gyújtani a gázt! Éppen elindultam a konyha felé, amikor kinyílt a külső ajtó. Egyik kezemben a szárítókötéllel, másikban a puskával indultam az előszobába. Marianne jött meg. Amint megpillantotta a fegyvert, éktelenül visítani kezdett. Azután a nyakamba ugrott, és görcsösen belém cermpasz- kodofct. — Csak tréfa volt! — kiabálta. — Azért csináltam, mert kíváncsi voltam, hogy egyáltalán elolvasod-e az asztalon hagyott céduláimat. Almomban ' sem gondoltam, hogy bánatodban öngyilkos akarsz lenni... Ekkor észrevette a kötelet. — Szénit isten! Erre is elszántad magad! — még szo- ro«a bban magához ölelt, és ekkor megérezte a gázszagot. — Nem. nem! Ez nem lehet igaz! Drágám! Mindenem! , Ez a história annyira felkavart, hogy másnap, amikor vadászni mentem Tornásszál, véletlenül a horgászbotomat vittem magammal... Fordította; Gellert Györn Pályakezdés, gondokkal
