Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Vilt Tibor köszöntése A most hetvenöt esztendős Vilt Tibor fiatal •ijiűvész. Fiatal, mert életműve, munkássága merő kezdeményezés, Régen is, ma is. Minden Új Vilt-mű a meglepetés erejével hat, mintha ez len-- ne az első igazi szobra, jelentős plasztikája. Előttünk áll pályája, mely merő pályamódosulás, örök nyitány, rendszeres irányváltozás. A szobor számtalan megközelítését gyakorolja, ebben példa, szobrászatunk egyik mértéke. Karaktere1 és küldetése is ebben rejlik. Amikor vég- érvényesített egy formát, azonnal új lehetőséget pró- -bál, mer is, tud is, akar is újítani. Művészetének minden állomása alapkő, építsék mások -tovább. Építik is. Vilt Tibor Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze 1905-ben, Budapesten született. Előbb az Iparművészeti, később a Képzőművészeti Főiskolán, folytatott tanulmányokat, itt kapott diplomát 1926-ban. Ettől kezdve kiállító művész, több önálló tárlaton mutatkozott be Budapesten, Székesfehérvárott, Tihanyban és Debrecen ben; gy ű j te mény es anyaggal szerepelt Becsben, Párizsban, Duisburgban és 1968-ban a velencei bienná- lén. Szobrai olykor vitákat, még többször elismerést váltottak ki a közönségben és «szakmai körökben, a pécsi : kisplasztikái biennálé nagy- díjával jutalmazták, és 1973- ban a Budapesten rendezett nemzetközi kisplasztikái biennálé nemzeti díjával. Helytálló Tasnádi Attila összegezése, aki ügy véli, hogy Vilt „A háború utáni évek expresszív irányzatának egyik legeredetibb tehetsége, aki psaichikaa érzékenységű portrékban és közéleti töltésű, dinamikus kis- bronzoikbam éli ki belső vitalitását”. Kentaurok Vilt Tibor portréja Képzeletének, nem szűnő áradását szigorú intellektussal ellenőrzi, ez óvja meg a szellemi kényelemtől és a bőség zavarától. Következetesen végigjárta útját, járja ma is. Minden stílusában, minden korszakában a legnagyobb tökéletességre tört. Ez természetes, ez magától értetődő, de hogy mindmáig győzi a formai újítások, a gondolati előrelépések iramát, lendületét — ez kivételes képességéhez tartozik. Pályakezdésének fontos műve az 1926-ban fából faragott önarckép, ahol a hagyományos módszer különös finomsággal válik újdonsággá. Érdekes a „Kubista szobor” is egy kubizmus utáni korban, de Vilt fejlődésének 1934-hez kötött szakaszában. Lényeges mű a Gyermekfej háború után. mely már 1946-ban szintetizálja az átélt iszonyatot. További szobraiban fokozza az elvonatkoztatást, hiszen számara ott nyílik több lehetőség. Jean Cassou joggal állapítja meg róla: ..Képzelőereje kifogyhatatlan Boldog az a művész, aki ilyen forrásnak van birtokában, olyan forrásnak, .mely mindig kész újabb meg újabb áradásra”. Ez az újabb áradás az elmúlt két év terméke. 1980 nyarán nagy álló figurát faragott Nagyatádon, elkészítette Or.szágh Lili síremlékét mészkőből, Albert- irsán felavatták az elektromosság tematikáját reprezentáló .emlékművét, most kerül felállításra a délpesti kórház parkjába álmodott Lao- koón, mely a hellenizmus és Greco eszményeit folytatva a .mai ember győztes küzdelmét jelzi az árnyak felett. Amikor arról kérdeztem a mestert, milyen terveket fontol magában, lendülettel sorolta kész és készülő alkotásait, a Tatán felavatandó Vastüskét, a Marx téri metróállomás körzetébe1 kerülő új plasztikáját. Fiatal művész, XX. századi szobrászat ltok egyik legnagyobb mestere. Ezzel a lényeges telismieréssel köszöntjük 76. születésnapján. L. M. Bárányi Ferenc: A szerelem harmadik éve Régi adósságát rója lé új kötetével Baranyi Ferenc. Amikor 1962-ben első kötete a Villámok balladája megjelent. a' hatvanas évek fiatal nemzedéke saját vágyainak kifejezőjét, megszólaltatóját látta az akkor mindössze 25 éves költő poézisében. Rá két esztendőre látott napvilágot a Hazatérés, majd újabb két év múltán az A2 a merészség aratott sikert. A hétköznapok forradalmi- sága csendült 'ki lírájából, amely vállalta az újat mondás .merészségét és felelősségét politikában és szerelemben egyaránt. Ezután — bár talán a Piros karikák kivételt jelent — úgy éreztük, mintha halványult volna a fiatalság tüzétől fellobbant köl- tőiség, s ezt még az 1975- ben kiadott Esőveréssel című antológia sem cáfolta meg. A hetvenes évek közepétől alig hallottunk Baranyiról, a költőről, viszont annál inkább láttuk a tévé képernyőjén ismeretterjesztőként, zsürieínökként. Ügy tetszett, hogy az efféle szereplések mintegy pótcselekvésként helyettesítik a lírát. Most megjelent kötete azonban igazolja: a jó versek érlelő- déséhez idő kell. 1974—»1978 között írott költeményét a Szerelem harmadik éve címmel kapja most kézbe az olvasó. A könyv fülszövegén csupán néhány soros' méltatást olvashatunk, ebből • azonban ide kívánkozik az alábbi megállapítás „A közösséget mindenekfelett vállaló alapállás, indulatai nem változtak — változott, fejlődött, új színekkel gazdagodott viszont versi ró művészete.” S valóban. Baranyi Ferenc a történelmet is megidézi, ha ezzel a jelennek üzenhet Ezt teszi a „Krónikás énekében, melynek első versfüzé- re történelmünk nagyasszonyainak ,.titkai”-ba avat be. A kuruckorról szól a „Romlandó cserép ’, mellből a „Rekviem a lövőért” című vers már túlmutat a XVII—XVIII századon, hiszen a „cséphadarós gyalogok”, a „vörösbársony süvegetek mellett azokpak az emlékét is idézi, „akik a rabság ellen esküdtek a nép nevében", azokról is szól. akik ..vézna bőrkabátosok”. ..föld. alatt gyülekezők” voltak. a ..hamuszín-ruhás katonák” is felvonulnak előttünk, „akik vörös ragyogást adtak a fénynek”. A Csillagrománc című ciklus az érett férfi érzéseiről vall. A címadó vers népmeséi motívumokkal indul, majd a szerelemnek egyetlen nőre koncentrálódó hatását így fogalmazza meg: Ahogy ott állt a lány meztelenül remekbeszabottan a vállára, mellére záporozó Csillagokkal: szürke kis verébnek tűnt föl mellette Évástól, Kleopátrástól, Loreleyestől és Lollobrigidástól a világ minden szépasszonyá, aki csak volt, van és lészen eljövendő gyönyörűvé nehezíteni életünket. A Panta rei darabjaiban olykor fanyar iróniát, de semmiképp sem cinizmust fedezhetünk fel. Az Atyai tanácsok, A feltörekvés balladája társadalmunk meglévő ellentmondására utalnak. " \ Zsályái úr. anyagbeszerző ' ambícióban nem szegény, állást vállalni oly serény, de állást foglalni oly szerény! .. Sosem volt elvé. véleménye de voltak fenntartásai. Azok a költemények amelyek „A szél megállt” egységben találhatók, a gyermek- és ifjúkor élményeit, valamint a poéia elkötelezettségét tárják elénk. Meg- kapóak a Pilis, Nyáregyháza. idilli képei., s a korán elhunyt barát és pályatárs emlékét idézi fel a Gerelyen című költemény. Pártosságáról, elkötelezettségéről vall az alábbi résztétel: Csak azért vagyok kommunista mert a világ nem fiatal még: Es azért vagyok kommunista mert más már sohaSe lehetek többé. (Azért) Nyolc olasz költő húsz versének adaptációját tartalmazza az utolsó ciklus. Ezek a művek Baranyi költészetének világirodalmi kitekintéséről is tájékoztatják az olvasót. Nevezetesen az olasz líra modern képviselőit, az úgynevezett her- metizmus jeles költőit, Pas- colit, Ungarettit, Quasimodot is olvashatjuk az Adaptációk a század olasz lírájából címmel, úgy, ahogy azt Baranyi átéli, átérzi — magyarul. Ezek a versek művészetének skáláját teszik gazdagabbá. Űj kötete a vele egy- ívású nemzedéknek bátorítást, az újabbaknak a költészet erejében való hitet, mindannyiunknak: értékes olvasmányt nyújt. Dóra Zoltán APÁTI MIKLÓS: Bajkeverő oroszlánok 7 ende Adóm és felesége, A Ilonka már hónapok óta éltek lakótelepi lakásukban úgy, hogy nem történt velük semmi. Se jó. se rossz. Felkeltek, Ilonka tornázott. megreggeliztek, majd Zende vagy bement az Intézetbe, vagy sem. Ha összevesztek, olyankor annyira gyűlölték egymást, hogy kénytelenek voltak mindig sietve kibékülni, mert „különben erkölcstelen volna a további együttélés”. Zende Ádám kutató- mérnöki állása is oka volt annak, hogy aránylag sokat voltak együtt otthon, no meg az is, hogy Ilonkának már jó ideje nem sikerült „képességéhez és képzettségéhez” illő állást találnia. Ettek, ittak, szeretkeztek a lakásban. Aztán egyszercsak elkezdtek vágyódni régi. elhagyott barátaik után. Erre az estére végre bejelentkezett Máder Laci és a felesége. Zendéék délután húst sütöttek. takarítottak, megfúrod- tek, majdnem szeretkeztek is, de közben, Zende ironikus megjegyzése miatt valahogy elment a kedvük az egésztől. Bees feledett. „Mintha vasárnaponként gyorsabban sötétedne...” — mondta vagy inkább mormolta Zende. Ilonka gyorsan lecsapott a mondatra, ízekre szedte, bebizonyította, hogy a mondat értelmetlen és fölösleges, és furcsamód, Zende számára úgy tetszett, mintha mindez rá, Zende Ádám kutatómérnökire vonatkozna. Ezt mindenesetre kikérte magának, valamint azt is, hogy vele. ,a családfenntartóval egy állástalan laboráns liba így beszéljen. Ilonka berohant a szobájába, és jól hallhatóan sírva fakadt. Zende Ádám ilyenkor értelmetlennek és fölöslegesnek érezte egész eddigi és további életét, és még az is megfordult a fejében, hogy ennyi erővel akár Ilonka nélkül is élhetne. Rágyújtott, noha Ilonka már évek óta próbálta leszoktatni a cigarettáról, mind ez idáig kevés eredménnyel. Zende egy ízben teljesen három hónapig nem dohányzott, az ételek ízét újra érezni kezdte, harapni tudott volna a friss levegőből, de sajnos, egy baráti borozgatás során rágyújtott. És másnaptól újra fújta a füstöt rendületlenül. Ahogy most is. Már nagyon vári» Mádért, és Ircsit, a feleségét. Talán ötöt-hatot szippanthatott a cigarettából, amikor föl pa ttant Ilonka szobájának ajtaja, és Ilonka halkan, de érthetően. SMŰstól és gyűlölettől maszatos arccal annyit mondott Zende Ádámnak: ..És vedd tudomásul, hogy meg foglak csalni!” — ..Kivel?” — kérdezett vissza Zende. reflex-szerű gyorsasággal. ..Máderral. ha érdekel. ' Mádénál, a barátoddal!” 'Ilonka újra magára csukta az ajtót, Zende ott maradt saját fai nem tett kérdéseinek hálójában, némán, és tapint hatóan ártatlanul. Odakint harangoztak. „Hét óra...” — juttatta esaétee a harang, „lassan jönniük 1*314”. Csöngettek. Ilonka berohant a fürdőszobába, magával rángakra hosszú ruháját, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy rendibe hozza kisírt arcát, és hogy felöltözzék. „Szóval tetszeni akar ez a kurva...” gondolta tovább a dolgot Zende, és ment ajtót nyitni. , — Pontosak vagytok — mosolygott a barátjára. Szerette ezt. a behemót művészembert, a Mádért. — Mint a, halál — mondta Máder és nevetett. Ircsi is mosolygott, de ő inkább elbújt a mosolya mögé. Máder nevetése kitárulkozás vólt, ártatlanság, derűs' ótt- honiasság a világ dolgai közt. Ircsi egy kicsit elbújt Máder háta mögött is, alacsonyabb volt a szokásosnál, „de a kelleténél nem”, mondta már régen Máder, és onnan kérdezte: — És Ilonka? — A fürdőszobában. Renoválja magát, azt hiszem. — Még nincs rászorulva... — morogta Máder udvariasan, mivel a fürdőszoba ajtajához elég közel álltak. Aztán beljebb nyomult a lakásba, és egy fotelba dobta magát. Zende kicsit féltette Máder súlyától kedvenc bútordarabját, de fegyelmezte magát. — Képzeljétek! Voltunk az állatkertben! — Ircsi ha egyszer elkezdett lelkesedni, csak nehezen tudta abbahagyni. — És olyat láttunk, de olyat... — ezt Máder tette hozzá, kevésbé lelkesen, de annál ígéretesebben. — Mit? — kérdezte Ilonka, kihajolva a fürdőszobaajtón. Bejött a szobába, lehuppant a másik fotelba, Máder mellé. — Mit láttatok? — Mond el te. te sokkal jobban tudod... — biztatta Ircsi Mádért. Máder jó mesélő volt. csak kissé felületes. Különösein a leírásai voltak hézagosak. Szerette a történeteit középen elkezdeni. — Szóval, az állatkert... Szép, kora őszi délután,, a karomon, a hitvesem, az életem párja, életem legkisebb nője. — Tudjuk. Az Ircsi. Most mesélsz, vagy szerelmet vallasz? — Ki tud előre mindent? — Máder morgott, mert Ilonka megzavarta. Morgott, aztán elhallgatott. Zende töltött a poharakba, fölállt, poharát magasra emelte, és kissé túlságosan meghatottan, de teljesen átélve saját megindult- ságát, azt mondta: — Gyerekek, üdvözlöm lakásunkban az első igazi vendégeket. Eddig csak a szerelők, a díjbeszedők. és a, gondnok tette be ide a lábát. Igyatok az egészségetekre — Egészségetekre... — Ilonka i? fölállt, neki is pohár volt a kezében. — I Ugyan már, miért kell az ivásnak ekkora feneket keríteni? Iszunk és beszélgetünk. Aztán elmegyünk haza. . — Csináltam egy kis vacsorát... sült húst. — Ilonka szemérmesen Zendére sandított, hiszen a vacsorát nem ő csinálta, ketten csinálták. De Zende nem akart háborűskodim. Már vwsseaült, mikor aat mondta. — Egyszer Ilonkával a Kárpátokban jártunk. Találtunk ott egy egészen kicsi állatkertet. Medvék voltak benne, őzek, szarvasok, mókusok. És az egyik ketrecben egy oroszlánpár sütkérezett. — És? — kérdezte Máder. — Biztosan melegük volt. — Igen. De ez a két oroszlán szerette egymást. Egymást átölelve bóbiskoltak a napon, a mancsukat, a mellsőt, nagy szeretettel egymás vállára, hasára tették. így volt, Ilonka? — Persze. A legérdekesebb az volt, hogy ez a két oroszlán teljesen meztelen volt. — Hülyék. Minden oroszlán meztelen — mondta Máder. — De ezek másként voltak meztelenek! „zek mintha levetkeztek volna magukról mindent: az emberek pillantásait, a kiszolgáltatottságukat, a rabságukat, mindent... — Zende, megállt egy pillanatra, és a feleségére nézett. Aztán így folytatta: — Akkor Ilonkával úgy határoztunk, hogy mi is így fogjuk szeretni egymást. Ilyen vak bizalommal, a sors iránt, az emberek iránt, egymás iránt. — És most le fogtok vetkőzni? — kérdezte Máder, öblösen nevetve. — Ti megkerültetek... — Én valaha modell voltam — mondta Ilonka lassan —, és akármikor, ■ akárki előtt levetkőzöm. Van a fenekemen egy anyajegy, de hát kit zavar az? — Ti ittatok már... előre? — kérdezte Ircsi óvatosan, közben Máderre nézett. Máder nem nézett vissza rá, a levegőbe bámult, valószínűleg elképzelte Ilonkát meztelenül, a fenekén megpróbálta elhelyezni a képzeletbeli anyajegyet. — Nem ittunk semmit. Csak eszünkbe jutottak az oroszlánok — mondta Ilonka. — Ugye, te sem ittál még, Ádám? — Nem. Illetve csak most, ezzel a pohárral. — Ti tényleg úgy akartok élni, mint a vadállatok? -s- kérdezte Ircsi, kicsit belepirulva- a gondolatba. — Mi is -azt hittük délután, hogy... — Igaz is... Bocsánat. Azt hiszem, Laci akart mesélni valamit... hogy ma délután az állatkertben... — Zende hátradőlt, próbálta átfogni felesége vállát, de Ilonka óvatosan, szinte észrevétlenül ki- siklött a karja alól. Zende rágyújtott. Csönd lsét Ircsi még mindig kicsit ijedten pillogott Ilonkára, Máderra: ismerte férjét, tudta róla, hogy milyen könnyen fölgerjed. Különösen az előrehajló nők látványa volt Máderra élénkítő hatással, ezért I restnek egyszerű dolga volt. Ha akart Mádertől valamit, csak leejtett valami zajosan koppanó tárgyat, és lassan lehajolt érte. Máder csak odanézett,/ és máris indultak az ágy felé. De akár nagymosás közben is, a fürdőszobában... Máder kényelmesre fészkelte magát a fotelban, és pontosan ott folytatta a mesélést, ahol abbahagyta : — Szóval, karomon életem' legkisebb párja. Már megnéztük a zebrákat, a elefántokat, a -vízilovat, pontosabban vízidisznót, a madarakat, a majmokat, és egyszercsak mit látunk? Az oroszlánok ketrecében két meztelen fiatal, egy fiú és egy lány feküdt, pontosan úgy. mint a ti oroszlánjaitok. A ketrec előtt; nem mertek megállni az emberek, csak odasandítottak, aztán méntek ;is tovább... — Nem igaz! — kiabált Ircsi.— Nem igaz! Hazudsz! — Pedig te is azt mondtad: milyen szépek. — De fel voltak öltözve! Volt ruha rajtuk. Csak lakásuk nem volt! Azért nem néztek oda az emberek! — Én se hiszem el — mondta Zende. — Még hogy két fiatal, meztelenül az oroszlán ketrec ben... És a rendőrök? Vagy a mentők?... azok hol voltak? — Én elhiszem — mondta Ilonka, és úgy nézett Máderra, ahogy valaha Zendére nézett, mikor még igazán szerette. — Én elhiszem, hogy meztelenek voltak — mondta még' egyszer. És mosolygott. — Menjünk azonnal haza! — Ircsi kiabált, szinte sírt. — Nem megyek sehová! — mondta nyugodtan Máder. — itt vagyok a barátaimnál, a barátaim szeretnek engem. Igaz? — Igaz — mondta Ilonka. — Akkor meg vek egyedül. — Menj! — Máder nerft volt go-.- romba, csak őszinte. — Várj, Ircsi, lekísérlek — mondta hosszú szünet után Zende. — Nekünk itt nincs most semmi dolgunk. — Csak tréfáltunk — mondta Ilonka később. — Csak tréfáltunk — mondta Máder. És csöndesen megvacsoráztak.
