Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-21 / 17. szám
P&tőfi PETŐFI SZERINT az is bolond volt, aki poétának ment az egykor volt Magyarországon, Keserűségében mondta,, írta, maga se hitte, maga se gyakorolta, — annak ment. Profán gondolattársítás tőlem: az is bolond ma Magyarországon, aki Petőfit képernyőre, filmre viszi. Lett légyen az író, rendező, vagy színész — mindvalahány az. Még az a szerencse, hogy e nem éppen tapintatos és sokkal inkább menteni, mintsem sérteni akaró véleményemmel nem osztoztak azok, akik vállalták, hogy „bolondok" legyenek és tévéfilmsorozatban vigyék képernyőre Petőfi Sándor élete történetét, „a” költőnek a történetét és sorsán keresztül a magyar nép történelmének egy jelesen kiemelkedő sorsfordulóját, — a szabadságharcot és annak megszületése, a forradalom kialakulása okát. előzményeit és körülményeit. Mert színigaz,, hogy hazánkban eddig még jósze- rint mindenki megbukott, aki Petőfit akarta hősének megtenni, annak ábrázolni, alakját megformálni, de még az is majdhogynem, aki Kossuth „apánk” és „Gróf- szécsényi” történelmi szerepét próbálta színpadon, filmen, akár televízióban elmondani, alakítani. A gyár szabadságharc, a gyár szabadságharc élükön természetesen fivel, immáron — dehogyis: immáron — mítosszá emelkedtek a magyar nép történelmi tudatában, amelynek ugyan lehetnek és vannak is megtanulni való tényei, nevei, dátumai, fordulói, gazdasági, politikai összetevői, de azok csak megtanulni- és csak tudnivalók. Érezni, igazán magunkénak vallani, minek ahhoz történelmi tény, tudós kutatás, hiteles dokumentum? Van-e hitelesebb annál a Petőfinél, aki egymaga jelenti ma is a költőt, akinek verseit népdalként dúdoljuk, akinék sorait öntudatlanul is citáljuk, akinek képe bennünk él. Azazhogy bennem. Benned. Őbenne! És itt a rendezői, a színészi tragédia, az eleve bukásra ítélt, a sziszifuszi küzdelem: hogyan lehet tízmillió Petőfit, Petőfit tizmilliószor egy alakban és tízmillió embernek hitelesen megírni, megrendezni, eljátszani? Nyilván: sehogy! AKKOR HAT TEGTE félre a „lantot” az, aki Petőfire gondolva mégis húrjának pengetéséhez fog, hogy megidézze őt? Ez lenne a legkönnyebb és a legegyszerűbb. Írjon mindepki magának egy Petőfit, játssza el egymaga, az önmaga egyszemélyes színháza, tévékamerája előtt, s kap olyan élMimw 1981. január ZU szerda Petőfit, amilyet akar. Felre a tréfával, ami bizony azért nem is olyan tréfás: Szabó György író, Horváth Ádám rendező és munkatársai — a népes, neves, lelkes színészgárda, az operatőrök — bátran szembenéztek a lehetetlennel és megcsinálták a lehetségest. Hat részben végigkísérték egyrészt Petőfi Sándor kőiéi tővé, és ami ezzel együtt jár, forradalmárrá válását —• lehet a sorrendet akár megfordítani, mert voltaképpen nincs is sorrend ebben —, másrészt a forradalmárrá és költővé válás „hátterében”, annak oka és indításaként felrajzolták a történelmi, a politikai hátteret. Mit tehetett a rendező és az író? Ami a történelem tényeit, a politika kikutatott fordulatait illeti, igyekezett hitelesen, tényszerűen, majdhogynem azt írtam, doku- méntarista hűséggel beszámolni ezekről, természetesen könnyedebb eszkízök- kel, egy kicsit bizony didaktikusán, oktatóan, sőt néha Még ha rosszul aludt is, amikor kinyitotta a szemét és az elsötétített ablakhoz lépett, a zsalukon keresztül lenézett a városra. Marlene Dietrich néha még ma is nevetve felsóhajt: Ó, Párizs! Nem ő az egyetlen német, aki egészen idős koráig ragaszkodik ehhez a romantikus álomhoz: Párizsban élni! Amikor ötven évvel ezelőtt — 1930. május 9-én — először lépett amerikai földre. a riporterek nekiszegezték a standard kérdést: „Hogy tetszik önnek Amerika?” Marlene Dietrich így válaszolt: „Nem ismerem Amerikát. Most érkeztem csak meg, amint látja!” Sokáig kellett ezek után még kioktatósan is. Ami Petőfi életútját illeti, a kétségtelen és .ismert lények mellett — gyakran helyett! — az életutat a verseiből vezette le, verseihez vezette vissza az író, a rendező, néhány szép és hangulatos, romantikus képsort sem feledve ki és el. Ott, ahol se vers, se tény, gyors átvezetésű írói, rendezői próbálkozás: egy mondat és villanásnyi kép, — emiatt aztán nemcsak hat részre, de néha többre is szakadozott a sorozat, amelyben egészen kitűnő pillanatok, művészi ihletettsé- gű vágások váltakoztak a nagyon gyenge statiszta- mozgatással. Hogy mást ne, mint a szabadszállási „választók” amatőr rikácsolását említsem csak itt példának. Mégis, ha megkérdez-' nek, mint nézőt is, mint Petőfit szerető embert is. mint a történelemhez legalább valamit konyít.ó hivatatlan történészt (?) is, — mi hát a véleményem e sorozatról, nem írnám le azt a közhelyet: már a vállalkozás merészsége is ... Sokkal inkább írom: e vállalkozás tisztessége, iz- galmassága, érdekessége, szórakoztató volta — a világért se becsüljük le, sőt... — nos, mindez együtt, ha nem is művészi sikert, de sikeres munkát takar. A valóban megszámlálhatatlanul népes gárdából egyetlen alakot I! említek meg. Józsa Imrét, 1 Petőfi alakítóját. Nem ilyennek képzeltem el Petőfit, mások talán éppen ilyennek. Hogy miért mégis e külön kiemelés? Nos, nem azért, mert ő volt a főszereplő, ő volt a Petőfi, hanem azért, mert bár nekem mint Petőfi ugyan nem nyerte el a tetszésemet, de azt el kell ismernem, hogy megpróbálkozott egy saját Petőfi-elképzelés megvalósításával. Nem azzal a Petőfivel birkózott, amely nekem tetszett volna, amelyet én képzelek el, hanem azt próbálta megformálni, amit ó képzelt el az önmaga Petőfijének. És hol a garancia, hogy nem neki volt,, illetve van igaza? lapozgatnia, míg végül a „New York Times” 36. oldalán talált egy cikket a „Kék angyal” amerikai bemutatójáról. Ha az excentrikus bécsi férfi, Josef von Sternberg nem fedezi fel és nem viszi el Hollywoodba, Marlene Dietrich soha nem utazott volna Amerikába. Csak . Párizsba. „A Madame folyékonyan és elegánsan beszél franciául” — meséli Odette Miron- Boire. „De” — fűzi hozzá — ..erős német akcentussal”. Talán Curd Jürgens kivételével, akinek francia anyja volt, egyetlen németnek sem ismerték el a franciák, hogy hibátlanul beszél franciául. Madame Odette egyébként mamahősei, f FetőA tábornok 3. Gynrkó Géza Kis magyar művészettörténet Újdonságok a Képzőművészeti Zsebkönyvtárban Üj kötetekkel gyarapodott az 1976-ban indult Képzőművészeti. Zsebkönyvtár című sorozat, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának könyvfüzére, Dercsényi De- zső és Zádor Anna könyve, a „Kis magyar művészettörténet" a honfoglalás korától a XIX. század végéig telein* ti át a hazai művészet fejlődését. Szentkirályi Zoltán „Az építészet világtörténete” című kétkötetes munkájában nemcsak a már viszonylag bőségesen ismertetett európai építészet történetét dolgozza fel, hanem képet ad az amerikai kontinens és Ázsia építőművészetéről is. amely étidig többnyire kívül esett a hasonló témájú könyvek érdeklődésén. A két kötetben mintegy 100 ábra és alaprajz, valamint több mint 200 fénykép segíti a tanulmány jobb megértését. A sorozat a kiadó tervei szerint ez évben további két kötettel gyarapodik. Bak- tay Ervin „India művészete” című műve 1958-ban jelent meg először, s ezúttal két kötetbert lát napvilágot, változatlan szöveggel és némileg felfrissített képanyaggal, mintegy 400 reprodukcióval. Megújuló színházak Jó ütemben halad a Madách Kamaraszínház átépítése, e munkával azonban — a terveknek megfelelően — csak az 1982-es évad kezdetére végeznek. A tervidőszak során több vidéki színház rekonstrukciója szerepel a programban. s ezek közül a Szegedi Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház felújítása már korábban megkezdődött. Ez utóbbi őszre nagyrészt el is készül, hiszen ekkortól új állandó társulat kezdi meg munkáját a Nyírség központjában.' erőn rMéW akcentussal beszél franciául. Véli Marlene. A Hollywoodba történt elutazása utón egy évvel családi okból vissza kellett térnie Németországba, ahonnan azonnal tovább utazott Párizsba. Azóta minden szabad idejét a Szajna partján tölti, inkább Versailles-ban, ahol rangjához illően a mondán „Hotel Trianonéban lakott. „Szuperpatrióta — ő, a német, akinek amerikai útlevele van!” —, számol be róla madame Odette, nem minden nagyrabecsülés nélkül. „A háborúban Francia- országért harcolt, kitüntették a Becsületrenddel, és ha izgatja magát egyáltalán a politika miatt, akkor csak a francia miatt!” Voila. A hatvanas években, mikor De Gaulle elnököt egyre jobban kezdték kritizálni, Marlene Dietrich kitartásra buzdító levelet irt neki, melyet madame Odette- nek személyesen kellett átadnia a közeli Elysée Palotában. Biztosította az öreg tábornokot megváltoztathatatlan hűségéről és csodálatáról, és tanűsitotta, hogy politikája a helyes úton halad. Küldött neki egy dedikált fényképet. Charles de Gaulle nem éppen mint a nők kedvence vélt híressé, biztosan méK soha nem kapott ilyen levelet, főleg nem egy olyan asszonytól, mint Marlene Dietrich. Spontán maga' pyúlt a telefon után. és kapcsoltatta a Montaigne avenue-i lakást, és a maga összehasonlíthatatlan módján, mint régi,»fegyvertárához, így A TIT STÜDIÖ 'vitaklub- jában geológusok és paleontológus fejtette ki véleményét és tekintette át azokat az elméleteket, amelyek a Föld, az élet kialakulására vonatkoznak. Pl. Milyen módon hatott az életre, az élet keletkezésére a hegyeknek, tengereknek változása? Mitől függ az emberiség jövője? A történelemben társadalmi, politikai helyzetekről; pillanatokról beszélünk, ami azonban ott néhány évtized vagy 100 év, az a Föld történetében csak millió években számolható. A mérhető adatok és bizonyítékok mellett rengeteg féltételezés nehezíti a,,geológusok, biológusok munkáját. Az bizonyos, hogy a bolygók a Nappal együtt keletkeztek. A kontinenseket, amelyek egykor egységes egészet alkottak, úgy kell elképzelnünk mintha jéghegyekként úsznának egy hatalmas tengeren, időnként közeledve vagy eltávolodva egymástól. Afrika és Dél-Amerika partjai szinte összeilleszthetők. India valamikor nem tartozott Ázsiához, kétszáz millió évvel ezelőtt még a déli félteke alkotóeleme volt. Az észak felé mozgó táblák egymásra torlódása hatalmas hegységek létrejöttét eredményezte. (Himalája.) A Föld egységes képére utalnak a biológiai és őslénytani leletek is. Most a Föld ura az ember. Szabályozhatja, megváltoztathatja az életet, jövőjét. Azt, hogy mennyire védi vagy pusztítja otthonát, csak a következő évmilliók embere tudja majd megmondani. Nem hiszem, hogy a humán és természettudományos világkép azonos mélységekben él majd nemzedékek tudatában, épp ezért fontosak ezek a beszélgetések, mert a nem szakma embereinek is bepillantást engednek ismeretlen tudományokba és megközelítési módszerekbe. MARÖTI LAJOS szatírájában — Súlytalanság — felvonulnak közéletünk jellegzetes alakjai, érintve gondjaink némelyikét, a nagyvonalúságot, a kivagyiságot, a mértéktelenséget, a világ- színvonal illúzióját. De mi is a történet? Egy kisközségben, Mucsán valami különös természeti adottság következtében kevesebbet nyomnak a súlyok, mint a megyeszékhelyen vagy az ország más részén. Ami itt 90 deka, az máshol egy kiló. A tény különös számításokhoz és üzleti vállalkozáshoz vezeti a falusi presszó konyhafőnökét, a csinos és eszes unokát, Bözsit. Mintha eltűnt volna a gravitáció egy része. Itt minden jobban megy, mint máshol, az üvegházakban gyorsabban nőnek a paradicsomok és/ másfélszer akkorák, mint máshol a megyében. Még a betegek is gyorsabban gyógyulnak. Králik bácsi gyors gyarapodása láttán gyanút fog a téesz elnöke, főkönyvelője, részt kérnek az üzletből. Teleépítik a megyét vendéglátó egységekkel, felépítik az „Üj Ifjúság Mgtsz” székhazát, márványburkolatú színházat, alvállalkozásban a közeli acélgyárat. Megépül a szívszanatórium, a kátédrá- lis. A kisebb gravitáció miatt itt könnyebb a neutronok szétválasztása, vállalják, hogy megszervezik a fűtőelemek gyártását a 2.3.5 magyar atomerőmű számára. Melléküzemágként. Felépültek a villák, nyaralók, a főkönyvelő Alfa Rómeóján hét végi pihenőre vitte Bözsit. Az ügyeskedés szelleme itt anyagi erővé vált. Csak a fiatal újságíró látja, hogy ami itt. folyik, az csalás, szemfényvesztés. Amikor a paloták a levegőbe emelkednek és összeomlik az egész konstrukció, megírhatta nagy leleplező riportját: „Szocialista kisváros a világűrben”, A lap főszerkesztője azonban nem engedi közölni a művet. „Sokat kell még magának fejlődnie, édes fiam” — mondja, mire a kedélyek és a hallgató is megnyugszik. A politikus szerkesztői munka tapintataiba zárt történet utalás is kissé a vidéki hírlapok óvatos kétperces unalmára. Páger Antal (Králik bácsi), Schütz Ila (Bözsi), Kállai Ferenc (Vészeli) játéka tette hitelessé az egyébként abszurd történetet, amelyről a hallgató időnként azt hihette, hogy belőle az élet valóságait ismeri meg. A tanulságok nélküli, logikusan szerkesztett hangjáték kitűnő szórakozást nyújtott a szombat este csendjében. Ebergényi Tibor szólt: „Itt a tábornok beszél. Adja Madame Dietrichet!” Madame Odette még nem tért vissza küldetéséből, ezért Marlene maga vette fel a telefont, az egyiket a négy fehér készülék közül, melyek az előtérben, a szalonban, a konyhában és a hálószobában álltak. Ijedtében — vagy talán csak megszokásból — elváltoztatta a hangját, és azt dadogta: „A Madame nincs itthon, tábornok úr!” „És” — kérdezte madame Odette, mikor nem sokkal ezután megérkezett. „Mit mondott? Hogy tehette! Miért tagadta le magát?” Marlene kiürítette a pezsgőspoharat. Ezen a napon többet fogyasztott a szokásos két üvegnél. „Fogalmam sincs, mit mondott még...” Kár, gondolta madame Odette. Ezen a napon délután jelentkezett egy bizonyos Monsieur Burin des Ro- ziers — akkoriban protokollfőnök az Elysée Palotában —, akit Marlene elküldetett a portással, azzal, hogy ő nincs itthon. A protokollfőnökét személyesen jelentette be De Gaulle elnök; emlékezett később vissza Marlene. A levélben, melyet a portásnak nyújtottak át, a tábornoknak egy nagy fényképe volt, kézírásos ajánlással: „Köszönöm baráti és szeretetreméltó levelét. Igazi nagyrabecsüléssel, csodálattal és mély szimpátiával — Charles de Gaulle”. Ezt is madame Odette-től tudjuk, aki világosan emlékMarlene, a Becsületrend lovagja szik Marlene Dietrich reakciójára: „Nem volt elragadtatva a sorai tói. Megmutatta nekem a fényképet, és azt mondta: Mindez nagyon szép és jó, de a szívemnek nem mond semmit.Ennyit a tábornokról. De Ganíle fbtÖJa oft áTl a többi kiemelkedő híresség sok más fényképe között a két hatalmas fekete Béeh* stein koncertzongorán, melye« két 1965 októberében, Mar« lene utolsó németországi túr« ’-iára vásárolt. (Folytaiig
