Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-14 / 293. szám

Hatvány Lajos és Németh László Farkas F©r#iic# a zeneszerző » December ' 6-án. a Zene- akadémia nagytermében a 75 éves Farkas Ferenc zene­szerző szerzői estjére gyüle­kezett a zenét szerető kö­zönség. Farkas Ferenc sze­mélyében a zeneművészet és a .zenepedagógia kivételes egyéniségeit köszönti ük ez al­kalomból. Jókívánságaimmal ottho­néban kerestem meg a mes­tert, aki az ünnepié késaülő_ óes pillanatában is tele van munkával, ötletekkel, tervek­kel. — A szerzői estem anya­gát magam válogattam. Töb­bek között egy /zenekari nyi_ lányomat, amely elsőként szólalt meg a Zeneakadémia ■pódiumán, mivel az ősbemu­tatója vidéken volt évekkel ezelőtt. A Rá'kóczd-kantáta követi a sorban — 1976-ban íródott művem —, majd vé­gül a Költő élete című kan­táta. amely szántén új mű Budapest közönsége előtt. Ha végiggondoljuk a ko­séi negyveneves művészi páilya nehézségeit, olyan em­bert köszönthetünk majd, akinek hosszú munkás élete minden momentumában helytállás és példaadás volt. A kezdeti nehézségekkel ő is ugyanúgy megküldött, mint mindenki más, annak idején a 20-as évek elején. — Zeneszerzésből nem le­hetett megélni — mondja. — Filmzenét, színpadi kísé­rőzenét írtam, (Fáklyaláng. Csínom Palkó), zongoráztam, karmesterkedtem —, s mind­ezek eltakarták azt a zenei termést, amit saját magam­nak lopva komponáltam. Farkas Ferenc a zene, a színpad és a - nevelés meste­re. Három, vagy talán több irányba is szétível pályája, amelyet mindvégig páratlan energiával és okossággal tu­dort egységbe foglalni. Az a fajta művész, aki tudatosan beépít minden új anyagot, minden új ismeretet művé­szetébe. Weiner Leónál ta­nult. majd Rómában Respi- ghinél tökéletesítette tudását. Elsősorban zeneszerző és pe­dagógus. Szenvedélyes tanár volt — ma már nem tanít, csak csendes szemlélőként figyeli tanítványai eredmé­nyeit. Növendékei rajongtak érte, akiknek munkájukhoz nem csak szakmai segítséget, hanem termékeny indítást is adott. Tudását bőkezűen szór­ta szét a fiatalok között. Mivel évek hosszú során ta­nított a Zeneművészeti Fő­iskola zeneszerző tanszakán, félve tettem fel a kérdést, mi a véleménye a ma érvé­nyesülő zenei irányzatokról. — Erről legszívesebben nem nyilatkozom, mert vélemé­nyem negatív arról, amit ma új irányzatnak nevez­nek. Én az 50-es években el­sőként mutattam meg tanít­ványaimnak az akkori avant- garde irányzatokat kották­ból és lemezekből. Azóta eltelt húsz esztendő, s nem sok örömünkre szolgált. Ilyenfajta zenét nem nehéz írni. Különböző számítások­kal és kombinációkkal ké­szítik a kompozíciókat, s hiányzik belőlük a legfonto­sabb: a humánum. ■t— Mi foglalkoztatja most a mestert? — Főleg vokális jellegű műveket írok. Egy francia, duplakórusra íródott férfi­kari mű Villon versére: A szív és a test vitája címmel. s egy latin nyelvű kórusmű eey svájci kórus számára .jelzi az utóbbi hónapok munkáját. Nyáron, mint Herder-díjas zeneszerző meg­hívást kaptam' külföldre, ahol a környezet s a német anyanyelvű anyaggal ellátott hatalmas könyvtár újabb művek megírására inspirált. Az 1930-ban megtartott első szerzői estem anyagának egy része elveszett. Részben új­ra megfogalmazódtak bennem az itt elhangzott témák, rész­ben pótolni kívánom az el­tűnt anyagot. így született meg az Elfelejtett dallamok című ciklusom. Leedédelge- tettebb munkám az írótaszta- lomon sokasodó kottapapírok sorait megtöltő Operám. Bodor Éva Aki csak a végső akkord­ját ismeri Hatvány Lajos és Németh László különös és tanulságos barátságának, az keveset tud kapcsolatuk tör­ténetéből. Vannak barátsá­gok. kapcsolatok, amelyek haraggal kezdődnek és a köl­csönös tisztelet és szeretet szólamaival végződnek. Ilyen kapcsolat kötötte egvmáshoz Hatvány Lajost és Németh Lászlót. 1930-ban Halvány Lajos Gombossy Sándor álnéven intéz támadást Németh el­len. Célpontja ugyan a Nyu­gat akkori szerkesztője, de Németh életében is voltak következményei az első sú­lyos támadásnak. A Száza­dunkban publikálta Hatvány a Levél egy Baumgarten-di- jashoz című írását, amelynek megjelenését követően Né­meth visszaadta a neki oda­ítélt díjat a segélyalapnak és a könyvtárnak „ajándék­ként”. A kialakult vitának már előzményei is voltak, réndkívtil kusza és bonyo­lult folytatása is lett. Németh 1927-ben cikket írt az emig­rációban élő Hatvány védel­mében, akin a „kurzus ta­nárai a nyíllövést gyakorol­ták”. Visszakapja a szerkesz- tőtől az Osvátról írt cikkét is. Később azért hagyja ott a Napkeletet, mert a Gelléri- ről és Fenyőről írott cikkét nem akarták közölni. A viták füstgomolygásos tüzénél át­tekinti kritikusi tevékenysé­gét, számvetést végez. A mi­nőség forradalmában olvas­hatjuk: „Gelléri, Pap Károly, Friss Endre, Vas István, ha hozzám fordultak, nem bíbe­lődtem-e műveikkel épp oly lelkiismeretesen, mintha a A<z Európa Kiadó Magyar Helikon Osztálya Bethlen Gábor emlékezete címen szeneiméhez méltó, nagysze­rű könyvet tesz le a kará­csonyi könyvvásár asztalára. Mondhatnék azt is, hogy reprezentatív kötet, hisz mí­ves munka, diósgyőri bordá­zott papíron, sok, ez idáig alig publikált képpel, kora­beli metszettel, de a lényeg az a szellemi kincs, melyet Bethlen Gáborról és Bethlen kapcsán kap kézhez az olva­só. A kötet bemutatja Beth­lent, az embert, udvarának fényét, kortársainak emléke_ zései alapján. Bő válogatást kapunk leveleiből, írásaiból, s végre teljes terjedelmében hozzáférhető politikai végren­delete is. A kötet szellemi atyja Makkai László, aki nemcsak szerkesztette, ős«- szieállítóttá, és válogatta a szemelvényeket, hanem min­den fejezet elé nagyszerű be­vezető tanulmányokat is írt. Az Európa—Magyar Heli­kon nagyszerű vállalkozása magaméi lettek volna?" A vitában sokan megszólaltak. Pap Károly, Kardos László és Kardos Pál Németh mel­lett szólalt fel, de a súlyos szóduellum mégsem fejező­dött be. Közben új világhely­zet alakult ki. Benjámin" László szavával idézhetjük a tanulságot: „Elcsitulnak a szertelen indulatok. (dü­heinket felfalja a föld: / s az utodok lemérik: Hány grammot nyomnak mázsás pőréink.” Hatvány értéktudata mun­kált abban, hogy Földessy Gyulánál találkozott Németh Lászlóval. Előtte, csak egy nyilatkozata jutott el vita­partneréhez: „Ilyen az én szerencsém. Ha valami jót akarok olvasni. Szabó Ló­ri ncet és Némethet kell ke­zembe venni.” A Tiicsökze- íiéről. és az Iszonyról elhang­zó vélemény nemcsak a mű­vek szerzőit, hanem a nyi­latkozót is dicséri. Hatvány az akkori (1947-ben va­gyunk!) zaklatott, gyors sod­rású időkben is képes volt értékekre figyelni, a mara­dandó teljesítményeket meg­ítélni, „ellenszenve ellené­ben is. olvasni és dicsérni”. Milyen ritka jelenség és erény ez a közelmúltban! A Földessvéknél megszervezett találkozás, már erre a köl­csönös" tiszteletre támaszkod­hatott. Legközelebb Férenczy Béniéknél. majd Hatvanv Du- na-parti lakótermében talál­kozott a két nagy nemzedék képviselője. Németh így em­lékezik vissza: „olyasformán figyelt, vizsgált, osztályozott, mint nagy ellenfele. Osvát. amikor először .mentem fel hozzá a pályadíjért. Ugyan­a Bibliothesa Historica című történelmi és művelődéstör­téneti sorozat 1977-ben in­dult. Azóta számos második kiadás bizonyította sikerét, s felettébb szükséges voltát. Az ez évi téli könyvvásárra két új kötete is megjelent, az eiőbb említett kiadványon kívül. Aeneas Silvius Picco­lomini, a későbbi II. Pius pápa válogatott leveleit bo­csátja közre a kiadó Boron- kai Iván válogatásában Pá­pa vagy zsinat? címen. Piccolomini (-1405—1464) hu­manista alkotó volt. diplo­máciai szolgálatot teljesített, keresztes hadjáratot hirdetett a török ellen, szervezett, irányított, s e tevékenysége velejárójaként sokat utazott. Járt Magyarországon is, s nyilván ez adta az ötletet a kiadónak ahhoz, hogy az egyébként is rendkívül ér­dekes leírásokat lefordíttassa akkor sem én, sem közös Is­merőseink nem tudták, de talán ő maga sem, hogy gyű­löl-e vagy szeret;” Hatvány Petőfi könyve hozta őket közelebb egymás­hoz. Ebben á nagy emlék- gyűjteményben Hatvány iga­zi szenvedélye jelentkezett: az eleven szellem, amely min­dig a legnagyobbak, a „zse­nik” közelében érezte jól magát, aki „egy régész vagy humanista mohóságával gyűjtötte az anekdotákat s részleteket.” Hatvány gyűj­teménye nélkül Németh mű­ve, a Petőfi Mezőberényben meg sem született volna. Kapcsolatukat az értéktisz­telet tette egyre szorosabbá és őszintén, kölcsönösen fon­tossá. A Galilei bemutató­jára el-elment a nagybeteg Hatvány, bár már az arc­színe a szív belső pusztulá­sáról szólt. Önfeledten tap­solt. „mint Lengyel Meny­hértnek valaha, egy ölelés­félében adva át (...) ei nagy nemzedék gratulációját, melyhez tartozni büszkesége és tiszte volt.” Igazi „nagy literary gentleman” volt Ady és József Attila pártfogója. Nemcsak Ady, József Attila és Juhász Ferenc jelentke>- zésekor kiáltotta elvitt a zseni; numen adest, de az irodalom minden apróságá­ra figyelve minden jelentős teljesítményt értékelt. Sajkódon is meglátogatta' Németh Lászlót, amikor gyó­gyulást remélv.e Szigligetre utazott. A rossz dűlőúton be­vitette magát a sajkódi ház­hoz. Ekkor már csoda volt, hogy él. A fájdalom és a gondos gyógyítás tűszúrásai éltették. A szellem emberé­s közreadja. Leírja többek között a várnai ütközetet, s a magyar főnemesek vitáit á trón betöltése körül. Korát meghaladó bátorsággal és éleslátással ír — éppen az egyházszakadások híres szá­zadában a pápai hatalomról, illetve a zsinat törvénykező erejéről, de értekezik az ol­vasás és a művelődés hasz­náról. ,a költészetről is. Piccolominiről legutóbb ép_ pen 100 évvel ezelőtt jelent meg kötet, mely magyar kap­csolatait dolgozta fel, kiter­jedt, s kordokumentum ér­tékű levelezéséből azonban ilyen bőséges válogatás ma­gyarul még nem jelent meg. A sorozat másik új. köte­te Zay Ferenc (1505—1570) munkája: Az Nándorfejirvár elveszésének oka e vót és így esött. Zay történetíró, huszárkapitány, majd felső­nek kíváncsisága égett a be­tegségtől súlyosan gyötört testben. Látni akarta a saj­kódi remetét, az emlékezés és elmélkedés műhelymun­kájának színterét. A nagyvá­roshoz szokott mecénánsnak ,hihetetlen volt, hogy meg lehet szeretni az önkéntes exodus magányát, ,,Persze Gárdonyi Géza egri remete­sége is szóba került; magam segítettem, hogy újra el­mondhassa: milyen mohón leste az a pesti híreket, az irodalmi pletykákat, még a kortársak honoráriumára vo­natkozó részleteket is.” Hat­vány tudta, hogy sem Eger, sem Sajkód nem lehet kivé­teles szellemi kilátó kivéte­les tehetség nélkül, de a szel­lemi impulzusok, inspiráci­ók hiányát még a nagy szel­lemek is megérzik .... (De­rűs történet is fűződik Hat­vány és Németh kapcsolatá­hoz: Sajkódon egy öreg fes­tő .nyaralt, Némethről csak annyit tudott, hogy Hatvány nagyra becsüli, s „az ő ga­ranciájára” lefestette.) Az egykori ádáz vitapart­nereket és ellenfeleket az ér­téktudat és értéktisztelet a megértésig, a kölcsönös elis­merésig juttatta. Az első tá­madás után három évtized­del Németh nekrológot _ írt Hatvány Lajosról: „A 'halál most mégis úgy választ el minket, mint egymást becsü­lő (s tán mondhatom helyet­te is), szerető embereket.” Hatvány Lajos és Németh László kapcsolatának törté­nete önmagáért áll helyt: belőle „a tiszta szenvedélyt” kifejtve magára ismerhet „a megszelídült ivadék”. Cs. Varga István magyarországi generális részt vett a mohácsi csatában is. Nándorfehérvár 1521. évi ostromát a történettudomány mai ismeretei szerint sok tévedéssel írja le, nem men­tesen politikai elfogultságok­tól sem. Értéke humanista jellegében, szépírói kvalitá­saiban van. Az ízléses kiállí­tású kötet számtalan színes képet tartalmaz, csatajele­netet, régi címereket, lovas- és vadászjelenetet. Bogdán István új könyve­ben — melyet az előzőekhez (Régi magyar mesterségek. Régi magyar mulatságok) ha­sonlóan a Magvető Könyvki­adó bocsátott közre — régi históriákat elevenít fel a magyar művelődés, tudo­mány és technika történeté-' nek a múltjából. A( bánya* és kohóipar, a papírgyártás, a tipográfia elfeledett alak­jaival ismerteti meg az ol­vasót anekdótikus formában, érdekes és élvezetes stílus­ban, de a valósághoz hűen. Z. F. Uj könyvek SOLTÉSZ ÉVA: A pepita hörend — Ahogy leült és hátrasimítat- ta a haját, ahogy a szoknyáját babrálta... Hát nem érti? Volt benne valami kihívó, valami ar­cátlanul pimasz. Rágyújt, kérdez­tem. Persze, bólintott. Rázott az az átkozott vonat, majdnem le­égettem a gondosan kifestett szem- pilláit. Ö csak gúnyosan mosoly­gott. — A lényegre szorítkozzon. Mi­kor és hol ismerte meg azt a lahyt? Ez év májusában, pontosabban huszonhetedikén éjjel szállt fel egy jelentéktelen kis állomáson. Feke­te selyemruhában volt, kis zöld kalappal.’ — Rögtön megszólította, igaz? • — Hogyne! Be is mutatkoztam, és az úticélja felöl érdeklődtem. Finoman vállat vont. és az una­lomról kezdett fecsegni, bizonyos kibírhatatlan férfiakról, és az egész ói-lelilletlenségről. Szerettem volna, ha ezt bővebben kifejti, de nem mutatott rá hajlandóságot. Végül is térképet vett elő. és némi habo­zás után egy többé-kevésbé felka­pott fürdőhelyet jelölt meg úticél- ként Vonzó volt,, mitagadás, de a hevesebb közeledésnek gátat sza­bott egy hortyogő kalauz jelenlé­te. — Mikor lépett akcióba? — Miután az a kellemetlen ka­lauz távozott a fülkéből. Szoro­san mellébújtam, felajánlva, hogy utazzunk együtt, végül is a cél nem fontqs, csak maga az utazás izgalma, belemerülni ismeretlen­ként az ismeretlenbe. Miért is ne. csillant fel a szeme, egy férfi, aki megvéd a férfiaktól. Később meg­kérdezte, hogy mi a foglalkozá­som. — Mi a foglalkozása? — Jelenleg könyvügynök, de voltam már teniszoktató, színházi ügyelő, sőt egyszer egy fogpaszta- gyártó cég reklámfilmjében is sze­repeltem. Hiába a megnyerő kül­ső. no meg mindig <a művészetek perifériáján éreztem jól magam. Neki azt mondtam, hogy költő va­gyok. Mégiscsak jobban hgngzik, mint holmi kilincselő, lépcsőház- koptató könyvügynök! Erről saj­nos eszébe jutott egykori kaszka­dőr szeretője, aki igen jól keresett a filmgyárban, és megkérdezte ár­tatlanul. hogy mennyi a jövedel­mem. és van-e alkotóházam vala­mi előkelő helyen. Hebegtem a művészetek és a közönség viszony­latáról. a fel és le törvényszerű­ségeiről egy bizonyos pályán belül, a kiadók embertelenségéről. Végül sikerült teljesen eláimosítanom. vállamra hajtotta a fe-ét, száját picit eltátotta. és elaludt a vonat ütemes rázkódására. Óvatosan ki- kattintottam a fogason himbálód- zó bársonytáskáját, megtapogattam a pénztárcáját, ami duzzadt a pénztől. Mocorogni, nyögdécséln; kezdett, mire megnyugtatóan meg- simogattáni. elterelve figyelmét a nyitott táskáról. Erre ő ..Albert!" felkiáltással a nyakamba borult Nem tudom, ki volt az a bizonyos Albert, de a legjobbkor bukkant fel a hölgy emlékezetében, mivel •fürgén és észrevétlenül becsukhat­tam a táskát — Ö nem árulta el, hogy miből él? ' — Nem. Elég homályosan be­szélt. sokat sóhajtozott, félő, hogy mindenben messze állt az egyér­telműségtől. Hajnalban még inga­doztam a két felkínálkozó lehető­ség között — rögtön kifosszam, és lelépjek, (de ez silány, örömtelen munkának tűnt), avagy hódítsam meg. hogy a kegyei mellett pénzt is pazaroljon rám. Az utóbbi meg­oldás jobban csábított, tekintve útitársnőm ingerlő bájait. Csupán mohóságomnak kellett gátat szab­ni' a pénz és a nő mihamarabbi birtoklását illetően. Némi ital után kotorásztam pepita bőröndömben. Ez minden csomagja, kérdezte bá­gyadtan, résnyire nyitott alma­zöld szemekkel. Igen, de ebben van minden vagyonom, vágtam rá büszkén, ami igaz is volt, mivel a maradék eladatlan könyveim he­verték szivarkásdobozok társaságá­ban: tizenkét kötet ..Avvakum pro topé emlékiratai” és egy da­rab birkatenyésztési kézikönyv. — Leitatta? — Megkínáltam rizspálinkával, de csak én lettem rosszul, ő jól bírta. Kitántorodtam hányni, és mire visszatértem, két egyforma, ' 1 N . " } bajszos úr ült a fülkében közö- ! nyösen pipázva. — Még akkor sem gyanakodott? ! — Ű vagy én? Ja, nem! Lerogy- j tani mellé, ő gyengéden törölgette j a homlokom egy nagykockás férfi I zsebkendővel, miközben az- egyik J úr résztvevőén, a másik ellensé- ! gesen méregetett. A résztvevő úr | felajánlott bizonyos jótékony csep- ( pékét a készletéből, melyek min- I denfajta fejfájás, hánjunger biz- J tos ellenszerei. Mielőtt teljesen el- I kábultam volna a cseppektől, elé- j- gedetten láttam a fejem felett bil" I legő bársonytáskát, mely egyre kő- { zelebb, közelebb jött hozzám. Mi- } kor magamhoz tértem, már csak a ( vasúti társaság piszkos emblémá- | ja éktelenkedett felettem. Az ab- ! lakhoz léptem. Ismeretlen állo­más ásítozó személyzettel, és a reggeli fényben kis zöld kalapban, a két bajszos úrba karolva, a kis bársonytáska egyre távolodott, mi több. a pepita bőrönd is,* Avvakum protopópával és a Birkatenyésztés­sel. Tágra nyílt szemmel meredtem az üres polcra. A belépő kalauz­nak már csak vinnyogni, sírni- tud. tam: kifosztottak.' megloptak!, Za­vartan csattogtatva lyukasztóját el­vonult intézkedni. Hát lehet itt INTÉZKEDNI? — Nyugodjon meg. ez a nő egy veszélyes bűnbanda főnöke. Nem maga az első áldozat, talán nem is az utolsó. Már szorul a hurok! — De könyörgöm, ki körül? Ki körül ?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom