Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-07 / 287. szám

iulu.zuö iiri iviLvin nvirt

dicsekedhet olyan régi hagyományokkal. mint a festészet. hiszen csak a XIX. szazad közepe táján találták nl a tény. képi ábrázolásának a titkát. Ma már tudjuk, hogy a feltalálója — Daguerre rútén — értékes dolore l gazdagodott az em- beij g és az utókor. Az elvi- !t dókét dokumentáljál; a qsirgu.it fényképek

viel,,.1 mindig tudósítanak, szálúik az elkövetkezendő kor emberéhez a múltról.

Hazánkban 1966-ban hoz tál; litre a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum fényképtárát. .4 gyűjtemény alapját a Nemzeti Múzeum és a Legujabbkori Történeti Múzeum átadott fotóanyaga képezte a jelenleg 50 ezer negatív, több tízezer fotót számláló gyűjteményt.

Márx György fotóját 18811- ban a May als londoni Fotóstúdió készítette

Esztergom. 1880-ban — ismeretlen totós munkája (balra)

(Szabó Sándor reprodukciói)

olvasni. De minden szentenciánál maradandóbb a vergi_ liusi poézis, hangulat. A stilisztikai tökéletességet is bizonyítja, hogy Vergilius kellett a középkornak, a XIX. századnak, és bizonyára szüksége van ró a XX. és a XXI. évszázad emberének is. Mert csak mi és az utódok lettünk szegényebbek azzal, hogy a középiskoláinkból ki- seprűztük, minimumra redukáltuk a régi magyar irodalommal együtt az antik görög és latin irodalmat is. Vergilius nélkül nemcsak Zrínyit, Berzsenyit, de Radnótit sem tudjuk-igazan -megérteni. Radnóti Balogéinak irányszabó ősét Vergilius írta. A magyar mártírköltő a klasszikus . formában a XX. század rettenetét, az idillbe menekülő életszereimet és a balálfélelmet kivalló korérzést tudta kifejezni. A latin költő Árkádiájában a „szellemi . országba” menekülő pásztorok közt a kor1 ismert alakjai úgy tűnnek fel, mint Radnóti műveiben a „rendre nemet intő” példaadók: García Lorca, József Attila ...

A vergiliusi dß alatt gyönyörű magyarsággal ők beszélnek a költészet örök ürügyeiről: életről, halálról, szerelemről és elmúlásról. Korról és emberről .művészi hitellel vallanak "'á, kor „pásztorai” és ..pásztorrablói” a gondolati és pszichológiai remeklésekben. A latin nyelv lágy zenéje pedig a távolból szól a ma emberéhez, intő tanulságul.

Vergilius jubileumára

Fecske Csaba: Se füle, se farka

A költészet játék is. A játék viszont igen komoly dolog, Tessék csak leülni a gyerekkel játszani, rögtön kiderül, hogy milyen halálosan komolyan veszik a szabályokat! Olyannyira, hogy — olykor, ha nem figyelünk, oda — megpróbálnak még csalni is. De jaj nekünk, ha minket érnek tetten!

Fecske Csaba, mert költő, komolyan veszi a játékot. Második kötetével leguggol a gyerekekhez, hogy népies hangvételű, pattogó ritmusú, máskor kedves humorú strófáival örömet szerezzen nekik. Nem kis-, és "nem könnyű feladat az. Kodályról mondják, hogy megkövetelte az abszolút hallást. Leütött a zongorán egy hangot, s azt háttal állva pontosan meg kellett nevezni. Nos, ilyen- pontos belső hallást, ritmikai biztonságot „várnak elv a gyerekek is a nekik írt versektől. Beszélni azért kell erről, mert rengeteg klapancia, slampos, gondolatszegény és csak betűrímmel mekegő „gyermekvers“ rontja a kicsinyek ízlését. Gondoljunk, csak a közelgő Télapó-dömpingre. amikor az óvó- és a tanító nénik mindenáron produkáltatni akarják szemünk fényét, a kicsiket! Mindenképpen Fecske Csaba mellett szól, hogy nincs egyetlen ilyen „alkalmi” verse sem. Itt-ott kimutatható ugyan a nagy mesterek: Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Csukás István. Nemes Nagy Ágnes, vagy Kormos István kezehyoma (mint például a Se füle, se farka, Vízi móka, Kutykurüttjdci stb.j, de bántó- ízlésficam nem döecenti sorait. Erénye az, hogy valóban beleéli magát a 3—6 éves gyerek érzésvilágába, nem tekinti kis felnőttnek őket. Az, hogy a fent említett élő és elhunyt klasszikusok hatásától nem tud szabadulni részben érthető, de nem teljesen menthető. A költészet mindenkor felfedezés is. A gyerek is így éli, ismeri meg a világot. Minden nap, minden jelenség, élmény egy-egy új csoda. A dolog sajátos ellentmondása az, hogy igazán jó gyermekverset, (s egyáltalán jó verset) csak a bölcs költők tudnak írni. Bölcsességen most nem a filozófiai iskolázottságot értjük, hanem a népit, a tapasztalatit, amely természetes mozdulattal tudja egységbe fogni a paradoxont és a naiv bájt. Hiszen a kisgyereknek csoda, állandó felfedezéseket, meglepetéseket tartogat maga az anyanyelv is, a szó ízlelgetése, tanulása, mondogalása. A magyar költészet — ezt túlzás nélkül mondhatjuk — valósággal elkényeztette a kis olvasóit: Ügy kötődik a népköltészethez (mondókéihoz, rigmusaihoz. .kiszámolóihoz- játékaihoz stb.), hogy egyszersmint tovább is élteti, segít felfedezni is azokat. Fecske Csaba ihlete is ebből a bőséges forrásból merít. Leleménye elsősorban verbális természetű. Elképzelhető azonban másfajta gyermekélmény is, amit — jobb szó híján — urbánusnak neveznénk. Példaként' Janikovszky Évát említenénk, akinek a történetkéi mindig konkrétak, mert maiak. Fecske Csaba verseinek a „hősei” többnyire az állatok: a béka, halak, tücsök, pocok, lepke stb., tehát egy nosztalgikus természetkép, természet iránti vágy fogalmazódik meg bennük. Hogy ezért mennyire hálásak a gyerekek, azt nagyon is jól ismerik a szülők, akik ezeket a verseket felolvassák. Így is lehet tanulni a világot: játékos rigmusokból.

Végezetül szólnunk kell a kötet kiállításáról és áráról. A Móra Könyvkiadó igen rossz nyomon halad, amikor fűzött kötésű könyvet ad gyerekek kezébe. Hiába a drága papír, ha néhány olvasás, lapozás után darabokra hullik a kötet. Érthetetlenül drága is ez a vékonyka füzet (19 vers, 24 forint). Koltai Éva rajzait sem tudjuk egyértelműen dicsérni. Magyarázkodnak, ahelyett, hogy a fantáziát mozgatnák meg.

(Móra Könyvkiadó, Budapest, 1980.)

Hornácsi Sándor

Nemrég töltötte be Vergilius a halhatatlansággal'megtoldott életének 2050. évét. Az augustusi aranykor Vergilius és Horatius kettősével állított emlékművet az irodalomban.

Szülei hiába szánták fényes közéleti pályára, a lány&zelídségű ifjút a költészet vonzotta. Az ókor legtisztább emberét, Vergiliust választotta vezetőül. Dante, aki önmagát tisztelte a nagy elődben. Fényes jelkép lett a'rendet teremtő antik ember- és az új korszak embere szamara. De arra is példa, hogyan lehet visszaélni a legszebb eszmékkel és szimbólumokkal. A Vergiliusból Virgilióvá vált költő azonban aligha téliét az utódok es az utókor téveszméiről. Kétezer éves hatásáért aligha vonható felelősségre. Dante is a római sasból és keresztből alkotott szimbólum egyensúlyáról álmodott. Arról, amit a nagy előd így fogalmazott az Aeneisben: semper honos nomenque tuum laudesque menebunt (tiszteleted, neved- és dicsőséged fönnmarad). A bőkezű Maecenas Horatiusszal együtt őt is pártfogolja. Az anyagi biztonság, a szellemi vitalitás műhelyt teremtett a szorgos költők számára. Szenvedélyesen tanult és alkotott, A kői. tőelődök közül termékenyen hatott rá Catullus pajkos játékossága, Propertius modernsége, Lucretius bölcseleté.

Karakteres különbségeket találunk, ha összevetjük a két nagy kortárs költő művészetét. Horatius ódái fényes intarziák látványát idézik, de a részletek szépségével is egységes műveket alkotnak. Nemcsak elvben, de a verses képalkotásban is mérsék- letes. Vergilius’ nagy művei, az Aeneis; Georgica. Eclógák nem a meghitt bensőség élményét, hanem a díszítettség, a fenség , élményét adják, amelynek ma ellentmond a korízlés. Nagy szintézisteremtő: korának és a római nép múltjának téridőben nagy utazója.

Az Eclógák Árkádiája csupa galambbúgás. lágy su- sogas boldog szigete. A pász_ torokat beszéltető költő új aranykorról álmodik. Az ösvények fölött szőlő mosolyog és a kemény tölgy harmatos mézet, terem. A békevágy szól a sorokból. A tölgyek sátora az életöröm színhelye. Octavianus kegyelrhemeg- hagyta, de a vállalt költői feladat kiűzte Vergiliust az idill világából. A nagy eposz és a tanító költemény emésztette erejét. Szolgálattevő alázatossággal végzi munkáját, de ha teheti önmaga sze_ mélyességét lírai vízjelként bele-belecsippenti művébe. Tíz évig írja az eposzt: Róma nemzeti hőskölteményét

a latin ősök mitikus honfoglalásáról. Őrzi az idillteremtő hajlamot. Gyakran Szökik az eposztól az idillek játékos, derűs világába. Csodálatos pillanatokat őriznek müvei: a szicíliai olimpiász, Didó lakomája és halála. Az evezősverseny leírásakor ki ne feledkezne el a költői célkitűzésről és hatalmi igazolásról? A Maecenas sugallta augustusi eszmék („Ámde te, római, arra ügyelj, hogy a népeken úr légy”) helyett a latin nyelv csodálatos rendje, a szabadságban . is . érvényesülő szórendkeverés tör. vényei ejtik ámulatba az olvasót. A mellékmondatokat pótló tömör igealakok a szín. tetikus nyelv lehetőségeit érzékeltetik, azokat, amelyeket a francia már csak. sok törmelékszóval es mellék- mondattal képes kifejezni.

Vergilius műveinek részletei egy nagy vízfestmény lélekben összeolvadó színeit idézik. Az ókori mitológiát úgy tudja a panteizmusba beleoltani, mint később a 18. század panteistái közül is csak a legkiválóbbak. Mindez színes latin retorikával kap veretes formát, de Vergilius nem téved cirádákba, a retorikában is mérsékelt tud maradni. Az Aeneisből egy jelentéses történelemkönyvet és a hogyan éljünk római kódexét is ki lehet

Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben, amikor a feleségem a két kicsivel elviharzott a Parlament előtti „telkünkre”, hogy nyugodtan nézhessem a meccset. A csapatok felsorakoztak, felhangzott a himnusz. Dúdoltam: Isten, áldd meg a...

Hosszú csengetés szakította félbe dúdolásomat. Vulán, a kutyánk, ez a vad, korcs terelő puli, félelmetes vakkantással ugrott az előszobaajtónak. Biztosan valamelyik gyerek szaladt vissza, gondoltam, ’ mert állandóan itt felejtettek valamit, ha kirándulni mentek.

— Vulán, leülni! — kiáltottam rá, de mindhiába. Nem mozdult az ajtó elől, sőt, fel-felugrott a

i kilincsig.

A csengetés megismétlődött. Már tudtam, hogy nem a gyerekek rohantak vissza itt felejtett játékukért. A konyha és a fürdőszoba közötti Idshallba -tereltem az acsarkodó Vulánt, és - siettem ajtót nyitni.

Egy langaléta fiatalepiber állt előttem. Mosolygott. Fehér arcán két piros folt sugárzott. Kékesszürke szeme csillogott. i — Csókolom, Miska bácsi,

í Szóval nem ismeretlen. De ki lehet, töprengtem.

— Szervusz, tessék — mondtam, de nem mozdultam az ajtóból. Azt hittem, a lányok udvartartásához tartozik. Nem volt kedvem most csevegni vele, amikor már megkezdődött a meccs is.

— Nem tetszik' megismerni? — kérdezte kissé furcsa, kétkedő han

\ gon.

\ Fürkészve néztem mosolygós

| arcát. Ismerős, persze, hogy isme- 1 rős, gondoltam, a szeme, a hom- ♦ loka, a gödrös áll.

MINDEN

Tessék? — kérdeztem újra makacsul, s vártam, majdcsak kiböki a nevét, meg azt, hogy kihez jött és mit akar.

— Pityu vagyok, Terehegyről. Villám cikázott át rajtam. A bátyám legkisebbik fia, ha jól emlékszem.

— Gyere! — sodortam be a szobába. Leültettem, elzártam a televíziót, és a kamrából előhalásztam az eldugott sört. Töltöttem, ittunk. Közben szüntelenül arra gondoltam: hogyan is ismerhettem volna meg? Öt éve nem láttam. Akkor tizenkét-tizenhá- rom éves lehetett, most meg felnőtt ember.

A kilenc fiútestvér, közül öten élünk még ma is. szétszóródva az országban. Egy-egy nagyobb évforduló sodor össze bennünket csak, amióta anyánkat, aztán 89 évesen apánkát kikísértük szende- regni a Kukuca temetőbe. A testvérek gverrpekei is kirajzottak, ki erre. ki arra. Már esztendőkkel ezelőtt is, amikor az M. H. ,-i portereként kószáltam az országban, szüntelenül beléjük botlottam.

— Na, mesélj, mi újság ott hop'' Hogy vannak az öregék? És a” unokák? Az ikrekkel hé: vagv nyolc unoka van?'Na, és ti. kicsik? Ugye még négyen vagytok otthon gyerekek?

A kérdészápor egy pillanatra zavarba hozta. Fölemelte poharát, ivott.

— Miska bácsi — nyílt kerekre’ a szeme —, nálunk minden a legnagyobb rendben van, mindenki üdvözletét küldi az egész családnak.

— Örülök — mondtam őszintén

— nagyon örülök, hogy nálatok minden a legnagyobb rendben van. Szívből örülök — tettem hozzá és megveregettem a hátát.

— Na. erre igyunk egy kortyot. Van'még ott egy üveggel, ahol ez volt, rögtön kihozom azt is. Tudod. kevesen mondhatják el. hogy nálunk minden a legnagyobb rendben van.

Pityu elgondolkozva nézett rám. Letette a poharat, és egyre gyorsabban forgatta az asztallapon.

— Igaz, apu egy kicsit betegeskedett. .. — mondta olyan közömbös hangon, mintha csak azt mondta volna: kicsit süt a nap. vagy esett az eső. Szóval, nem lehetett nagy a baj. gondoltam de azért megkérdeztem:

— Na. mi baja volt?

Pityu hátradől! a fotelben hosz szú lábait átvetette egymáson m nyerőt té'-dére t°tte.

— Nem tn-H-v- „„-p mn-d ne? > ?.- - ■ ,m-„.e . -.ótá,—- -Bér■■ -v.- . volt kórházba” bsszáz^lékoltá1.

Fél évvel ezelőtt hazaengedték Kicsit lefogyott, ötven kiló sincs

— Kicsit? — döbbentem meg hiszen, amikor legutoljára láttam a bátyust, kilencvénnél is több volt. Mi történhetett, és miért hallgattak betegségéről? — De most már jól van*

— Igen. Most már jól van —

bólogatott.

Gyanút, fogtam.

— Hogyhogy! Mi baja volt?

— Négy hónapig bottal járt, mert a lábán az erek begyulladtak, a mély vénák..ahogy az orvosok mondták. Most nem szabad neki még egy széket sem arrébb tenni.

Felugrottam.

— Semmit se tudok... — kiáltottam. — Egy sort se írtatok ezekről a szorongató bajokról.

Pityu lehajtotta a fejét. Megforgatta maga előtt az üres poharat. Kimentem a kamrába, behoztam a sört. Szó nélkül öntöttem tele a poharakat. És vártam. Vártam valami magyarázatot, hogy sok volt a gondunk, bajunk, és meg is feledkeztünk a levélírásról., De Pitvu hallgatott, Felemelte a poharat. kissé felém nyújtotta, aztán szinte egvhaitásra megitta a sört.

— Nem akartunk panaszos levelet írni a Miska bácsi szíve miatt.

Megint felpattantam.

— A szívem miatt?

Idegesen kaptam a cigaretta után. Kihámoztam egyet a dobozból és rágyújtottam.

Hirtelen éreztem, hogy lángba borult az arcom a félelmetes, gyötrő szégyentől. A szívem rakoncátlankodása miatt minden gondjukat. bajukat, bánatukat elrejtették előlem,, A testvér súlyos baját még akkor is, amikor a józan ész megszámlálta napjait, a sógornő ••rombOQhl »bitiszét. amit én —

m!ko’’ nekem voh — világáé kitt . ' h'-yfaimbfin.. ■ .

Náluk minden a legnagyobb rendben, minden nagyon szép minden nagyon jó — zúgtak a fülembe Pityu korábban elhangzott szavai.

Elnyomtam a csikket, s rögtön másik cigai-ettára gyújtottam. Mintha a füstbe akartam volna elrejteni ,a méregtől vörös arcómat.

Valamit már tudtam, de igazán j csak most értettem meg: Nem, ők { panaszkodni sohasem fognak. So- J ha. még akkor sem. amikor a ko- { porsót már a ház falához dönti a { temetési ceremónia mestere, ha a j mankót, a hónuk alá szorítják, t hogy járni tudjanak! Azt a nyers, j hajdúsági, pusztai ridegséget ma- \ gukkai vitték a siklósi várat kö- J rülölelő dombok közé is. és meg- { döbbentik vele az embereket. Szin- j te érzem: nyársra húzva forgatják ) őket a pokol lángja fölött, amit a szenvedés szít szüntelenül, s akkor is azt rebbenti el sóhajnyi nyögésük: nálunk minden a legnagyobb rendben van. Minden rendben!

Leültem. hogy megnyugodjak egy kicsit. Megittam a maradék sörömet. Cigarettával kínáltam Pityut. ' ;

— Köszönöm, nem dohányzom

— mondta halkan.

— Szóval, a szívem miatt? — kérdeztem még egyszer, mert még mindig nehezen hittem el, hogy elhangzott ez a mondat.

— Igen — mondta Pityu megértést kérőén, mosolyogva, mint aki rádöbben, hogy illetlenül- többet beszélt a kelleténél.

Egy másodperc töredékéig rámeresztettem tekintetemet.

— De hisz ez irtózatos — üvöltöttem fel.

Pityu megdöbbent Ujjai lecsúsztak a pohárról, combjába kapaszkodtak. Tekintetével kísérte sebes . lépteimet fel s alá a szpbában. Várt Várta, amíg lassítok, mes- .. ««söttok.’ államat . szorongatom.

Aztán végigcsurgott arcán e mindenkit foglyul ejtő, kedves, .támaszt ígérő, erőt adó mosoly:

— De Miska bácsi, miért? —

kezdte halkan, de nagyon határozott hangon. — Hiszen nálunk minden a legnagyobb rendben. | Komolyan: minden rendben J

Ez megérthetetlen!

f

A múlt dokumentumai

BÁBA MIHÁLY:

mmmurfiüirfii