Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-06 / 286. szám

Két asszony öröksége (Fotó: Szántó György) Ahol minden a múltat idézné... , Kiállítóhely — relikviák nélkül Nőm először írom le, hogy Mészáros Mártát azok közé a filmrendezők — általáno­san alkotók — közé soro­lom. akiknek van valamilyen kiókumlált elméletük, film­jeikkel. azaz művészi mun­kájukkal ennek helyességét próbálják minduntalan Iga­zolni, alátámasztani. Megí­télés dolga kinek szimpati­kus ez a módszer, kinek nem. én úgy vélem, egyként születhet jó és rossz mű is. Bár talán az utóbbinak egy árnyalattal több a veszélye ha feltesszük, hogy 'a pre- kopcenció nem okvetlenül helytálló... Nos. az új magyar film­ben (francia kooprodukció- ban készült) melynek címe Örökség, a rendezőnő alap­tétele valahogy úgy hang­A MAFILM Budapest Stú­diójának több produkciója ezekben a hetekben nyerte el az utómunkálatok során végső formáját, más filmje­ik forgatása pedig befeje­zéséhez közeledik. E mű­vekről tájékoztatta az MTI munkatársát • tiemeskürty István, a stúdió vezetője. Elmondta: az alkotóműhely hagyományaihoz hívért Idén is szerepelt programjukban széles közönségsikert remélő, s a színvonalas szórakoztatást szolgáló játékfilmek készí­tése. Ezek közé tartozik a Pogány madonna című bűn­ügyi vígjáték, amelynek munkálataival nemrégiben végeztek. A mű érdekessége, hogy Bujtor István, a film­gyár színésztársulatának tagja ezúttal forgatókönyv- íróként is debütál. A fősze­repet is ő alakítja; Kern András •társaságában a de­tektívek szokásos megjelení­tésétől eltérő, „rendhagyó” rendőrnyomozót személyesít meg a műkincsrablás körül bonyolódó történetben. A film rendezője Mészáros Gyula, Lugossy Bászló, az Azo­nosítás rendezője moet fe­jezte be második nagyjá­tékfilmjét, amely csepeli munkáskörnyezetben játszó­dik, A „Köszönöm megva­gyunk” című produkcióban két egvmás mellé sodródott ember sorsát, együttélésük küzdelmeit jeleníti meg Ma­daras József és Nyakó Jú­lia.. aki a ,.Vasárnapi szü­lök” amatőr főszereplőjeként tűnt fel tehetségével, kiváló alakításával. Gaál István értelmiségiek közé vezeti el ®,Mwm t&M. december 6., szombat zik: az asszonyokban élő gyermek utáni vágy minden akadályt képes legyőzni. Első pillantásra nyilván­való, hogy nehéz lenne e íeltételezés helyességét két­ségbe vonni, Minden bí^ony- nyal ez az oka annak, hogy Mészáros Márta e tizedik filmje a korábbiaknál jóval életszerűbb, Kevésbé érezni azt a fajta szerkezeti töre­dezettséget, mely» akár a Kilenc hónap-ot, akár az örökbefogadás-1, vagy az Olyan, mint otthon-t jelle­mezte. Gördülékenyebb a mese folytatása, hihetők a figurák. elfogadhatóbbak cselekedeteik, érzelmeik. De lássuk csak a történe­tet. A helyszín az 19.16-os évek Budapestje, ahol is Szilvia, a gazdag átúsztok ­a nézőt új művében, a Cse­repek az aszfalton főhőse ipari formatervező, akinek alkotómunkáját, lehetőségeit nagyban befolyásolják a gazdasági helyzet nehézségei. Minden esztendőben első- filmes rendezőt is avat a stúdió. Idén Sós Mária for­gatta itt Boldogtalan kalap című filmjét. Földessy Mar­git, Kishonti Ildikó és Nagy Anna főszereplésével. Mirid- hárman elvált asszonyt ala­kítanak, s életük jellemző epizódjainak megmutatásá­val az emancipáció fonákja­ira világit rá a történet. Egy hónappal ezelőtt tör­tént, hogy a papám egyszer hazajött a lakógyűlésről, és így szólt: — Tudod, hogy mi, mint e ház lakói, a házi lakóbizött- ság alá tartozunk? — Hallottam róla egvet. máat — feleltem. Papám legyintett, hogy ne szakítsam félbe. — A házi lakóbizottság pe­dig — folytatta — a kerület ti, az pedig a városi lakóbi­zottság alá tartozik. Efölött pedig még sokféle bizottság van, de nem ez a lényeg. — Hát mi? — Hát az — válaszolta apám —. hogy például a há­zi lakóbizottság alá egyetlen bizottság sem tartozik. Csak a szervezetlen lakók! — Ez bizony elkeserítő le­het számára — jegyeztem meg. Apám helyeselt. ' — Hogy pedig orvosoljuk ezt a hiányosságot — jelen­tette ki —, már most meg­alakítjuk a lakásbizottságot. — Mi? — feleltem kérdés­sel. Apám megerősítette felte­vésemet. rRta nő összeismerkedik s összebarátkozik Irénnel, a kis kalapos lánnyal. Barát­ságuk annyira elmélyül, hogy az asszony — lévén meddő — megkéri a lányt, szüljön neki a férjétől gyereket. Az örökségből, melyet apja a jövendőbeli unokára hagyott, fejedelmi módon honorálni tudja Irén „szívességét”. A lánynak így beteljesülhetnek álmai, továbbtanulhat, akár festőművész is lehet. Szilviának a gyermek ér­dekében a meddőséggel, a férje és a barátnője iránt érzett féltékenységgel, a ■ külvilág érdeklődésével kell megküzdenie. Irénnek pedig — később —• a barátságot kell’’föláldoznia s az akarat­lan hálaérzést legyőznie. Még egy gyereket akar ugyanis a férjtől, ezúttal sa­ját magának... Talán a leírtakból Is ki­tűnik, hogy a különleges helyzet, a szereplők fölfor­rósodó érzelmeinek ábrázolá­sa. Önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy ki­váló alkotás szülessék, A 1 forgatókönyvírók azonban (Mészáros Márta, és Koródy Ildikó) nem elégedtek meg ennyivel. A magán konflik­tust „társadalmasították" (a második világháború idején vagyunk. Irén pedig zsidó). S ezzel akarva-akaratlanul némiképp gyengítették a film hatásának erejét. Bár­mennyire is izgalmasak vol­tak a korabeli felvételek, betétek. valamiféleképpen „kilógtak” a produkció szer­kezetéből. Igaz viszont, hogy a há­rom főszereplő játéka majd­nem teljes egészében feledte­ti az esetleges kétségeket, a hiányérzetet. Szilvia szerepében Monori LAU fényesen bizonyítja, hogy játékstílusa korántsem csak „a mai egyszerű mun­kásasszony előadására” al­kalmas. Izgalmasan árnyalja az arisztokratanő figuráját. Méltó partnerei egymásnak a világsztár Isabelle Hup- perttel. A , francia filmszí­nésznő a lehető legotthono­sabban mozog, a magyar filmrendező teremtette kü­lönös világban. A hármast Jan Nowicki egészítette ki. A lengyel mű­vész sikerrel oldotta meg feladatát. Nemcsak egysze­rűen bábuként lökdösődik a két szenvedélytől izzó nő közt, hanem önálló hőst for­mál a férj figurájából. A film tehát okkal szá­míthat sikerre, nemcsak a francia, de a magyar nézők előtt is. Kérdés a-on ban, hogy maradandóvá válik-e az élmény? — A lakásbizottság — ma­gyarázta —, mint már pusz­ta nevéből 1« kitűnik, a mi lakásunk területén működik majd. Csak valamiképp tör­vényesítenünk kell, vagyis megválasztani az ‘ elnökét, meg a tagját. — En szívesen leszek el­nök, mindenféle választás nélkül is — jelentettem ki. — Ez lehetetlen — közölte apám, — A választás: köte­lező. Kitépett noteszából két la­pot, gondosain rákanyarította mindegyikre a nevét, alája pedig az enyémet, s az egyik lapot ideadta nekem. Majd magia elé tette a sapkáját, hogy abba lehessen beledob­ni a szavazócédulákat. — A listán szereplő nevek közül elsőnek az elnököt vá­lasztjuk meg — jelentette ki. — Másodiknak pedig a ta­got. Ha ezt a sorrendet nem találod megfelelőnek, akkor megváltoztathatod. De adha­tok egy őszinte tanácsot: iobb. ha nem sokat ugrálsz Én rövid gondolkodó- után kihúztam a papám ne­vét az első helyről, és a má­sodikra írtam, azután pedig Aljasért a megye leggaz­dagabb községeként emlege­tik. Neim is alaptalanul, mert szorgos emberek élnek errefelé, olyanok, akik egy­aránt helytállnak a háztáji­ban és a közösben. Igyeke­zetük meghozza gyümölcsét: a jómódról kétszintes, négy- ötszobás családi házak árul­kodnak. és sok helyütt már nemcsak hétköznapi, hanem „ünneplő” autó is van. Az itt lakók' nemcsak er­re büszkék, hanem elődeik sorára is, azokra az ük- és szépapákra, akiktől a szak­mai hozzáértéssel társult ál­dozatvállalást és kitartást örökölték. Emlegetik őket, történeteket idéznek róluk, úgy, ahogy ez az igazi lokál- patriótákhoz illik. Az idegennek a múltat idéznék, készséggel kalauzol­ják az általuk falumúzeum­nak nevezett népi műem­lékházhoz. Erről mindenki tud: nemcsak a kisdiákok, hanem az időskorúak is. Kísérnek, s közben meg­jegyzik: — Sok érdeklődő jár er­re, s mind csalódik, mert látnivalónak nyoma sincs,-5 Az épületet régen rend­behozták, tavaly év végén meg is volt a műszaki át­adás, de berendezésről azóta sem gondoskodott senki. — Hot vannak a kiállítan­dó tárgyak, a kíváncsiskodó csak bosszankodhat, amikor üres szobákba kukkanthat be. Ez sem olyan egyszerű, mert a cédulát beledobtam a sap­kába. Apám le bedobta a szavazólapját, majd a kettőt gondosan összekeverte, hogy ne lehessen látni, ki kire szavazott. Azután hosszasan összeha­sonlította a szavazólapjain­kat. — Hát igen, ez valahogy nem jó — állapította meg végül. # Izgatott lettem. — Mi a baj? — Csupán az. hogy te még fiatalkorú vagy, és nincs szavazati jogod — válaszolta a kedves papám. — Egyéb­ként a választást érvényes­nek ismerem el. Ezt a sza­vazatszámláló bizottsági mi- ■ őségemben jelentem ki. — Akikor hát, ki az elnök? Apám megint egy pillan­tást vetett a szavazólapokba. a tenyérnyi ablakszemek meglehetősen koszosak. — Idecsábítjuk a hazai és külföldi turistákat, akik nem mindennapi élményekre szá­mítanak. A valóság aztán hi­deg zuhanyként éri őket. Könnyű elképzelni miként vélekednek rólunk, abasáriak- ról. 2 Ne is folytassuk .a sort, mert sajnos minden meg­jegyzés jogos és indokolt, A vendéget valóban Süket csend fogadja, s csak akkor elevenednek meg számára a hajdan volt események, ha élénk a fantáziája, s előző­leg tüzetesen áttanulmányoz­ta a beszédes helytörténeti adalékokat.. A kis. kertből, az ősz té­pázta fák körül képzelete száműzi a huszadik század jelzéseit. Honfoglaló eleinket látja, soraikban a büszke Abákat, aztán a nemzetség fényes sarját, a tragikus sor­sú Sámuel királyt, aki annyi szállal kötődött ehhez a he­gyek koszorúzta tájhoz. Nem véletlen az se. hogy monos­tort alapított itt, s a bencése­ket jókora szőlőtermő terü­lettel ajándékozta meg, Egy­kori népének leszármazottai nem feledték el az uralkodót, máig is tudni vélik, hogy merre lelhető sírhelye. Az első úr utódai a Cso- bánkák, a Kopoltiak semmit sem törődtek a néppel, ki­zárólag csak arra töreked­tek, hogy lehetőleg a leg­többet sajtolják ki belőle. — Én — közölte végül. — Egyhangúan rém esett a vá­lasztás. Azután vacsorafőzéssel bí­zott meg, jómaga pedig hoz­zálátott a lakásbizottság leg­közelebbi évekre szóló fela­datainak kidolgozásához. A választás utáni első na­pok egyszerűen elviselhetet­lenek voltak. Papám azt pa­rancsolta. hogy ..elnök úr­nak” szólítsam, és azt ígérte, hogy gyökeresen átszervezi lakásunk egész életét. Egy hét múlva heve sze­rencsére lelohadt. Két hét múlva pedig jóformán nyom­talanul eltűnt. Most pedig minden sza­kasztott úgy megy nálunk, mint régen. Akárcsak az életben! > Fordította: Gellért György Ezt tették később a törökök is, akik a tökély szintjére fejlesztették a sanyargatást. Különösképpen kegyetlen- kedett a hatvani Olaj bég, aki peres ügyekben nemcsak a vétkest büntette keményen, hanem az érte kezességet vál­laló egész falut. Nem sok­ban különbözött az ilyesfaj­ta eljárásmódtól a magyar hatóságok joggyakorlata sem. Az élet azonban megköve­telte a maga jussát, erről vallanak az ízes sztorikat őrző ügyiratok. Az egyik a fortélyos Ad ám Gyurkát varázsolja elénk. Ez a bővé­rű ifjú, nős ember létére se mondott le a szemrevaló lá­nyokról. így aztán nem vé­letlen, hogy összeszűrte a le­vet a falu által kitoloncolta- tott Dayka Örzsébettel. 197fi- ban ezt a vétket a paraszt­vármegye halállal büntette volna, ha a vádlott töredel­mesen bevall mindent. Az ifjú azonban megesküdött arra, hogy semmi sem tör­tént, s így felmentették. Ne­ki volt igazai: úgy vélte: az égiek — ha vannak — nem berzenkednek majd az ilyen bocsánatos füllentés miatt. A sári emberek csak ak­kor hódoltak, ha nem léte­zett más kiút, ám, ha kis­kaput leltek, akkor’ itt ron­tottak be a terepre. Mennyi ízes sztori maradt fenn leleményességükről, öt- letességükről. Ha az egyik birtokos engedett, akkor a másikat is meghátrálásra kényszerítették. Így szerez­lek kis szőlőteíkeket, s ezek­ből akartak varázsolni megélhetést, sőt jólétet. Nem mindenkinek sikerült, de a kevésbé szerencsések sem vágytak máshová, megma­radtak zsellérnek vagy kéz­művesnek. Az egyik Ilyen szegény iparos emeltette a múzeumi kiállítóhellyé mi­nősített kicsiny házat. Ennek majd kétszáz éve, ezért nem csoda, hogy furán hat a modern környezetben... A helybeliek türelmetle­nek, mert múltuk titkaira kí­váncsiak, büszkélkedni sze­retnének azzal az Örökséggel, amely valóban elismerésre méltó. Eddig már egy észtén, dót vártak, s azt kérdik: mi­kor kerülnek ide az annyira óhajtott, a kiállításra méltó tárgyak, a beszédes helytör­téneti relikviák. Megtudtuk: elkészült a forgatókönyv, megvannak a vitrinek az egri Dobó István Vármúzeumban. Véleményt mond — remélhetőleg gyor­san — egy művelődési mi­nisztériumi bizottság Ezután már semmi akadá­lya annak —, erre a lövő esztendő elején kerül majd sor —, hogy megnyithassák a kaput, s vendégeket fo­gadjanak. olyanokat. akik múltidézésre toppannak ide. Ez • megnyugtató de miért kellett erre ennyit várni...? Pécsi István A MAFILM új produkciói Németi Zsuzsa Jacek Sawaszkiewicz: Demokratikus

Next

/
Oldalképek
Tartalom