Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-04 / 284. szám

tífisan : qmm » A napokban izgalmas hírt tett közzé a sajtó, a rádió: ( sikerült elkülöníteni daganatkeltő vírust egy majom szer­vezetében. Nem tudni még, milyen jelentőségű felfedezés ez a rákkutatásban, de fontos lépés lehet a végső siker felé. Mai összeállításunkban a daganatok gyógyításának a: környező országokban kidolgozott korszerű módszereiről szólunk. H technika történetéből Villanyozó gép — Daimler teherautója — Sugárzás abszorpciójának mérése — Janetzky áramvonala Villanyozó gép, * • A villamos áramnak a gyógyítás szolgálatába állí­tása a múlt század végén kezdődött meg. Ennek egyik korai dokumentuma a 85 évvel ezelőttről, 1895-ből származó „villanyozó gép”, amelyet az idegek és az iz­mok gyógykezelésére hasz­nálták fel. • Az első, benzinmotorral ellátott tehergépkocsit 85 évvel ezelőtt, 1895-ben Gott­lieb Daimler (1834—1900) német mérnök négyéves kí­sérletezés után szerkesztette meg. A tehergépkocsi még teljesen a lovaskocsit for­mázta, a motor hátul volt elhelyezve, s a hátsó kerék­párt meghajtószalag moz­gatta, kormányzása az első kerékpárra helyezett, ..karos áttétellel történt. • • A hősugaraknak a fény­hez hasonló abszorpciós vi­selkedésére (ha a sugárzás valamilyen közegen halad át, akkor erőssége a réteg- vastagsággal exponenciáli­san csökken) a múlt század elején BIOT már felhívta a fizikusok figyelmét. Azonban a korpuszkuláris sugárzás abszorpciójának első méré­sét csak 85 éve, 1895-ben Philipp Lenard (1862—1947) német fizikus végezte el. Lenarddal kapcsolatban megjegyezzük, hogy a ka- tódsugarakkal kapcsolatos munkásságáért 1905-ben Nobel-díjat kapott. A nem­zeti szocializmusnak a fa­siszta német életben is szin­te példátlanul álló szélsősé­ges, s eszméit nem osztó tu­dóstársainak kíméletlen ül­dözője, a pángermán néze­tek buzgó hirdetője volt. Bár Pozsonyban Lénává Fülöp- ként született, egész életé­ben más néphez tartozónak vallotta magát, s a magyar­ságról csak becsmérlően nyi­latkozott. • 80 éve, 1900-ban Janetz­ky autóversenyző/ ismerte fel első ízben a gépkocsi áram- vonalazásának előnyeit és állt versenybe egy szivar- alakú, elemmel táplált és elektromotorral meghajtott gépkocsival. Több mint 100 km-es sebességet sikerült elérnie, korábban az első em­ber volt, aki ilyen sebesség­gel száguldott. Kováts Andor Daimler első tehergépkocsija Gyógyító sugarak A lengyel Metronex gyár Neptun 10 p típusú lineáris gyor­sítója (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) A fizika és az orvostu­domány kapcsolatának egy­re eredményesebben fejlődő területe a sugárterápia. Már régebben felismerték ugyan­is, hogy a röntgensugarak károsítják a sejteket, de az egyes sejttípusok nem egy­formán érzékenyek a suga­rakra. A gyorsan szaporodó és a gyulladásban lévő, ál­talában a fokozott anyagcse­réj ű sejtekre a sugarak na­gyobb hatásúak, így például a daganatsej leket elpusztít­ják, a gyulladást csökkentik, de ugyanattól a sugármeny- nyiségtől a környezet sejtjei csak mérsékelten károsod­nak. A besugárzás lehet fe­lületi. ha az elváltozás a test felszínén, vagy annak közvetlen közelében van, és középmély, illetve mély, amikor a góc a testfelszín alatt mélyen fejlődik ki. Ilyenkor fokozottabban vé­dik a környezet szöveteit. Ezt szolgálja a különböző irányból történő besugárzás, amely lehetővé teszi, hogy a gócot mindig érje sugár, a környezet viszont csak időn­ként kerüljön a károsító zó­nába. A besugárzást eleinte álló röntgencsővel több irányból végezték, később azonban a cső mozgatása in­gó-. spirál- és körpályán is lehetővé vált. Sugárterápiával a szüksé- ' «es adagot rendszerint több részletben adják le, így a bőr a besugárzások közötti szünetekben regenerálódhat, míg az erősebben károsodott góc erre nem képes, de a röntgensugárzás energiabe­vitelt is jelent, és ebből a szervezet egyszerre csak bi­zonyos mennyiségei bír el. Különös módja a kezelésnek a teljes vagy féltestbesugár- zás: ezt az egész testet érin­tő betegségeknél szokták al­kalmazni. Az utóbbi időben igen nagy feszültséggel (millió elektronvolt) is dolgoznak, mert ennek a hatása a test mélyebb részein nagyobb, mint a felületen és ezzel a bőr kímélhető. Ilyen beren­dezés például a betatron, amelyben két nagy méretű mágnespólus között egy gyű­rű alakú evakuált üvegedény­ben elhelyezett izzó katód termeli az, elektronokat, amelyek a mágnesező te­kercs váltakozó mágneses terében körpályán való gyor­suló mozgásra kényszerül­nek, A felgyorsított elektro­nok a gyűrű alakú edényből ki vezethetők és például te­rápiás célra felhasználhatók. Másik ilyen , készülék az ún. lineáris gyorsító, amely­ben a gyorsítandó részecs­kék pályája egyenes. Előnye, hogy nem kell hozzá nagy tömegű mágnes (mint pl. a betatronnál), továbbá a ki­vezetett sugárnyaláb jobban fókuszálható, így nagyobb hatás érhető el vele. Avft.... Leukémia ellen — vakcina? szintetizalasa A V. M. Lomonoszov Vegyipari Finomtechnoló­giai Intézet Finomított Szerves Vegyülitek Ké­miai ás Technológiai Tan­székének tudósai olyah új anyagok szintézisén dolgoznak, amelyek arra hi­vatottak, hogy az emberek­nek egészséget adjanak. A más kutatóközösségekkel együttesen végzett érdekes és perspektivikus munkák kö­zött szerepel a teljes értékű vérpótló anyagok előállítása. Manapság véradók elégítik ki a gyógyászat szükségleteit. De holnap már elégtelennek bizonyulnak erőfeszítéseik. Eközben a vér-szükséglet szüntelenül növekszik, hiszen a gyógyászati gyakorlatban való közvetlen felhasználá­sán kívül a vér egy sor ér­tékes gyógyszer pótolhatat­lan nyersanyaga. Az orvosok ebben a vonatkozásban nagy reményeket fűznek a vegyé­szekhez. Már megtették az első gyakorlati lépéseket: a kutatóknak sikerült hemoglo­bin molekularészleteket szin­tetizálniuk. Márpedig a he­moglobin, mint tudjuk — a vér egyik legfontosabb kom­ponense. A szuhumi (Grúzia) kísér­leti kórtani intézetben B. Lapin akadémikus és mun­katársai kimutattak egy C- típusú ribonukleinsavat tar­talmazó vírust a fehérvérű­ségben (leukémiában) szen- ■ védő majmok vérében. Ezt a vírust azóta leukémiás em_ berek vérében is megtalál­ták, és sikerült bebizonyíta­niuk, hogy ez a betegség az emberekből a majmokba a vérrel átvihető. Az állatok hasüregébe vagy egyik végtagjába 5—15 mil- liméternyi véralvadásgétló anyaggal (heparinnal) kezelt leukémiás emberi vért injek_ cióztak be. Két-hái-om év múlva ezekben az állatokban leukémia fejlődött ki. De emellett arra is felfigyeltek, hogy a leukémiás vért ka­pott állatok közé helyezett egészséges (vért nem kapott) majmok is leukémiássá vál­tak. Ez amellett szól, hogy ez a betegség a majmok köré­ben fertőző, ezért elkezdték a leukémiavírus elleni vak­cina előállítására irányuló kísérleteket is. A szovjet tudósok ered­ményei világszerte érdeklő­dést keltettek. Az amerikai országos rákkutató intézet ve­zetői a közelmúltban láto­gatták meg a szuhumi inté­zetet, s szerintük sikerül rö­videsen megállapítani: a be­injekciózott majmok véré­ből kivonható vírus emberi, vagy majom eredetű-e, e ví­rus okoz-e az emberben leu­kémiát, és a leukémia a fer­tőző betegségekhez hasonló­an terjed -e. E kutatásokat nagymérték, ben segíti a szovjet tudósok­nak az a módszere, amellyel a leukémia , a majmokban 6—12 hónappal az első tü­netek jelentkezése előtt ki­mutatható. Jelenleg Szuhumi- ban — többek között — azon dolgoznak, hogy ezt a mód­szert az emberi leukémia ko­rai felismerésére is használ­ni lehessen. Bármilyen jól kiépített is egy ország „szárazföldi” mentöhálózata, nem nélkü­lözheti a légi szállítójármű- veket, amelyeknek behozha­tatlan előnye a gyorsaság és a kíméletesség. A repülőgé­peknek inkább a le- és fel­szállópályával rendelkező na­gyobb települések közti be­tegforgalom lebonyolításában van jelentőségük, míg a he­likopterek gyakorlatilag bár­hová eljuthatnak, ahol van egy kis sík terület a leeresz­kedésükhöz. E légi jármű­vek az ország legtávolabbi vidékeiről is rázkódásmente- sen. és rendkívül gyorsan el tudják szállítani a rászoruld baleseteseket, betegeket, sze­rencsétlenségeknél a legsür­gősebb beavatkozást igénylő sérülteket. A mentő helikop tereken rohamkocsi jellegű el­látást tudnak nyújtani a sé­rülteknek, betegeknek, így akár az egesz légi ut során folyhat a harc az életért (a megállt szív beindítása, vér­átömlesztés, vagy akár gége­metszés révén is). A repülőgé­pek és helikopterek speciális feladatai közé tartozik az át­ültetésre szánt, kioperált szer­vek, s az átültetésre váró személyek gyors szállítása, vagy az égési sérülést szen­vedett. roppant kínokat ki­álló emberek számára nyúj­tott minél gyorsabb segítség. A hazai Országos Mentő- szolgálat számára — a négy repülőgép mellett — jelenleg a két Mi—2 típusú helikop­ter áll rendelkezésre (azok egyikét láthatjuk a képün­kön). A könnyű. 2500 kp fel­szállósúlyú helikopter klasz- szikus elrendezésű, egy 14,5 m átmérőjű főrotorral és a faroktartón elhelyezett, füg­gőleges forgássíkú. kiegyen­lítő légcsavarral. Ezeket két egyenként mintegy 300 kW t engely tel j esi tmény t leadó gázturbina hajtja. A légi jár­mű utazósebessége 200 km/ óra körül vap, 1000 méter magasságra 6,5 perc alatt emelkedik fel. A pilótán ki vili négy személy, vagy ké hordágy számára van hely a gépen. (KS) MAI MŰSOROK millió Kossuth rádió 8.27 Bizet: Don Procopio (opera). 9.45 Gyermek könyvhét. 9.54 Takács Je­nő : Tarka-barka zongora- muzsika. 10.05 Dominó. 10.35 Vivaldi versenymű- veiből. 11.20 Hivatása: üzemorvos. 11.40 Szép re­mények. 12.20 Miskolci ze­nei hét^ Ki nyer ma? 12.35 A tolnai főkapitány. 12.50 Zenemúzeum. 14.09 Szabadpolc. 14.39 Hajdú Er­zsébet népdalfeldolgozásai­ból. 15.10 Munkásdal-fel- dolgozások. 16.28 Litera- túra 16.05 Rónay György: Esti mese. 16.15 Nem tu­dom a leckét! 16.48 Hajnal, hajnal, fényes nap! 17.07 A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.32 Eisemann Mihály filmdalaiból. 17.44 Véres üzenet. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti ma­gazin. 19.15 Mihail Stirbei operaáriákat énekel. 19.35 Miskolci zenei hét. Kb. 21.30 Népdalok. 22.15 Sport­hírek. 22.20 Találkozásaim. 23.25 Szovjet művészek operafelvételei bői. Petőfi rádió 8.05 Sárdy János énekel. R.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Napközben. 10,33 Ze- nedélelőtt, 12.33 Nemzetisé­geink zenéjéből. 12.55 Tö­rekvések és lehetőségek a termálvizek hasznosításá­ban. 13.25 A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó új­donságait ismerteti Vak tor - né Tasnádi Éva. 13.30 Ze­nevár. 14.00 Színe — java. 16.00 Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik, 16.33 Üt­közően. 16.35 Idősebbek hullámhosszán. 17.30 Zenei tükör. 18.00 Disputa. 18.33 Hétvégi panoráma. 19.55 Slágerlista. 20.33 Szocioló­giai figyelő. 21.08 Kabaré­csütörtök. 22.08 Nótacsokor. 23.15 A tegnap slágereiből. Miskolc 17.00 Hírek. Időjárás. • 17.05 Fiatalok magazinja. Szer. keszti: Dobog Béla. — Részletek Pertu Csaba és Jandó Jenő koncertjéből. — 18.00 Észak-magyaror­szági krónika. 18.25 Lap. és műsorelőzetes... Televízió 8.00 Tévétorna. 8,08 Iskola­tévé. 14.05 Iskolatévé. 16.05 Kuckó. 16.35 Tí­zen Túliak Társasága. 17.25 „Életet az éveknek.” Nyugdíjasok műsora. 17.55 Állunk szolgálatára ... Rak­tárváros. 18.20 Telespart. 18.45 Hol tart — a főváros vízgazdálkodása? 19.10 Té­vétorna. 19.15 Olvassátok mindennap. 19.20 Esti mese. Csillagocska (bolgár trajz­film). 19.30 Tv-híradó, 20.00 Kisfilmek a nagyvi­lágból. A francia rövid­film Angliába, a modern lóversenyek szülőföldjére kalauzol. Az archív felvéte­lek felhasználásával kísér­hetjük végig ‘ a világ egyik legnagyobb és leghíresebb versenyének történetét. 21.25 Kockázat., Verseny a világpiacon. 21.55 Fischer Annie zongorázik. Chopin: e-moll zongoraverseny. 22.35 Tv-hiradó 3. 2. műsor 18.35 Rajz. 18.55 Nyelvta­nárok, figyelem! 19.30 Tv- híradó. 20.00 A remény. (francia—spanyol film). 21.10 Tv-híradó 2. 21.30 Bartók Béla IX. nemzetközi kórusverseny Debrecenben. 21.55 Szemle. Társadalom­tudományi figyelő. A hiány. MmiiswGl 1980. december 1., csütörtök Légi betegszállítás

Next

/
Oldalképek
Tartalom