Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-29 / 303. szám

r fl „pofon” Sok szó esett már a testi fenyítésről, ügy gondolom, még mindig nem elég ah­hoz, hogy a téma lezárul­jon. Én magam sem vagyok híve túlzott alkalmazásá­nak. De! — ha a kificamo­dott bokánkat az orvos egy hirtelen mozdulattal a he- yére teszi, bizony fájdal- nas, és mégis gyógyít. Eh- lez a hirtelen mozdulathoz hasonlítom én a jóindulatú levelő atyai pofont a kifi- amodott igazmondás hely­reállítására. De legalább annyira ritkán, mint a bo­kaficamot. Ne elhamarko­dottan, mint sajnos, velem örtént a napokban. Trabantunkhoz henger- f ej tömi t£* kellett. Ott állt szétszedve. Mivel a fiam (13 éves) Gyöngyösié ké­szült busszal, vele akartam hozatni. Több elintéznivaló­ja volt, ezért vonakodott. „Kevés az idő a buszindu- lásig” — mondta. Hazajött azzal, hogy nincs. Másnap reggel én is be­mentem az üzletbe és kap­tam. Otthon a körülmények tisztázása előtt elcsattant az „igazságtalan” atyai pofon. „A bácsi el volt foglalva, és a néni mondta, hogy nincs” — magyarázta meg a gyerek. — Nem tudni, miért, így történt. Az eladónő. nem tartotta fontosnak a vevőt, mert csak gyerek? Csak pár forintos árut kért? Vagy könnyebb volt mondani, hogy nincs? Talán a fel­nőtteknek „kificamodhat” az igazmondásuk büntetle­nül? Sajnos az utóbbi idő­ben nagyon sok helyen ta­pasztalható, hogy egyszerű, tömör a válasz: NINCS! Miért? Fárasztó talán egyet lépni, vagy talán épp az el­hangzott NINCS-ek után kapják a prémiumot? K. L. Mátrafüred Az újftómoigalom fejlesztésiért A vállalatoknál az újítási szabályzatok, melyek az V. ötéves tervidőszakra készül­tek, az 1980-as év végén le­járnak. Határozatok alap­ján az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát­nál is felülvizsgálták, majd korszerűsítették az újítási szabályzatot, amely az 1981 —85. évekre terjedő idő­szakban meghatározza az ez irányú munkát. Alapvető célkitűzés a mű­szaki fejlődés, a termelés és gazdálkodás eredményes­ségének fokozása, ezt segíti a hatékonyabb újítómozga­lom. Ennek jegyében állí­tották össze az újítási sza­bályzatot, amelynek kialakí­tásánál az újitasjogi és gya­korlati szempontokat tették társadalmi bírálat tárgyává, a bizalmi testület fórumán pedig megvitatták, jóváhagy­ták. Korszerűsítették az újí­tások ügyintézését. Megha­tározták a munkaköri köte­lesség és újítási tevékenység elhatárolását. Konkretizál­ták az egyének, a kollektí­vák. a szocialista brigádok által beadott újítások ügy- kez-dősét. Kitértek a sza- bá'vzatban az újítási díjak forrásaira és rendezték az újítók erkölcsi-anyagi elis­merését» Előirányozták az úiítási feladattervek kiadá- s»f .V 931. évre készíteti 1 ' ói érvben kiemelten k'z'Uik a nehéz fizikai mun­ka mérséklését, a kézi mun­ka részarányának csökken­tését. Szállítóhordók, mű­anyag kannák mosására, mozgatására, töltésére vár­nak megoldásokat és „r ,„<•••—! i,-;vá";ó1< a pa- •- • " ■ -ok le-, fe'rakását f 'orpalackozó üzemek szállí­tószalagján. Tökéletesíteni kívánják a szőlőültetvé­nyekben az oszlopbenyomó, karóverő - berendezéseket, a gépi sorközműveiési techno­lógiát. Meghirdettek célki­tűzéseiket energiatakaré­kosságra, minőségvédelem­re, tizem-, munka-, termelés- szervezésre. Várnak mun­kavédelmi javaslatokat s biztonságtechnika és a bal­eset-megelőzés fejlesztésére, a munka feltételeinek kotf- szerűsít ősére. Lukács András Eger Olvasóink iBvo/mh&t A jó szóról — amely hiányzik olykor-olykor/ az/ emberek szótárából. De egészen közelről, a Volán vállalat néhány dolgozójáról lesz szó a továbbiakban. Tisztelet a vállalati dolgozók több­ségének, akik. a napi utazás fáradalmait, az ezzel járó ide­gességet néhány kedves, köz,vétlen szóval, egyetlen udvarias mozdulattal csökkenteni ludják. Nekik is ártanak azok, akik­ről szó lesz, akik megfeledkeznek arról, hogy tulajdonkép­pen egy szolgáltató vállalat dolgozói közé tartoznak. Ercsényi Károly írja Kerecsendről: Sajnos, az utóbbi időben egyre gyakoribbá válik, hogy reggelenként, de este is. alig, vagy egyáltalán nem férünk fel a buszokra. Tény és való, hogy Kerecsendcn több busz is áthalad, de ez egyáltalán nem j"- lenti azt, hogy utazhatunk is velük. Hazafelé sem köny- nyebb. Egerben a buszpályaudvaron elsősorban a távolsági utasokat veszik fel. Ez rendjén is lenne, de az már nem, hogy például december 18-án a pélyi busz vezetője egyszerűen el­zavarta az utasokat. Sajnos, a szolgálatos forgalmista sem állt éppen hivatása magaslatán. Indította a félig üres buszt. A kiszolgáltatottság egyes buszvezetőknek egyáltalán nem kellemes dolog, hiszen ráadásul előre kifizetett bérletünk is van." Ennyi a levélből. A probléma élő. A bejárók száma egyre nő, s bár tudjuk, hogy a buszok befogadóképessége is véges, legalább az elutasítás lenne udvariasabb. A reklamá­cióra felelő szó megértőbb. Emberibb. De van más példa Is. A tudakozódás. Igaz, nem lehet mindenkinek fuvolázó ked­ves hangja, de értelmes, megértő válasza igen. Ismét csak a Volán — a tudakozó szolgálat. A kérdés: megy-e Budapest­ről az esti órákban Kiskunfélegyházát érintő busz? A vá­lasz: azt is kérdezhetné, Rodostó felé hogy jut el? Mert Kis­kunfélegyháza Egertől majd annyi, mintha Rodostóba men­ne. Kis földrajzi tájékoztatás. Rodostó Törökországban, míg Kiskunfélegyháza a Duna—Tisza közén van. Tálán lehetett volna udvariasabban még» akkor is. ha első hallásra netán értelmetlennek tűnt. hogy ugyan Egerből miért érdekel va­lakit az, hogy Budapestről hogyan lehet tovább utazni. Szóval, a hanggal volt némi baj, mert a választ végül is megkapta az érdeklődő. Hiába lesz a Volán ezernyi erőfeszítése, egyeztetése, megértése, ha egyes dolgozók mindezt a hatást lerontják. Mert elfelejtik, a bevételt mégiscsak azok a minden áron utazni akaró utasok biztosítják... deák VISSZHANG A fájdalom nélküli szülésről Amikor a szülés időpont­ja közeleg, sok kismama né­mi szorongással és félelem­mel gondol a szülésre: be­szédtéma otthon, munkahe­lyen, üzletekben. társaság­ban : vajon fájdalommal jár-e a szülés? A nézők milliói láthatták, hallhatták a ..HÉT” egyik novemberi adásában a fáj­dalom nélküli szülésről su­gárzott riportot. Az a vita, hogy egyáltalán kell-e a szülési fájdalmat csillapíta­ni. már régen eldőlt. Senki sem mehet el kézlegyintéssel a ..fájdalom" mellett, ellen­kezőleg. alapvető kötelessé­günk csillapítása, a rendel­kezésünkre álló lehetőségek­től függően úgv. ahogy an­nak se az anya. se az új­szülött ne lássa kárát. Eddi­gi próbálkozásainkról me­gye’ és országos tudományos tan 'skozásokon beszámol­tunk. A HÉT műsorában ismer­tetett érzéstelenítést eljárás — a ..Inmbalis perirtttralis anaesthesia!” — amely az. érzéstelenítő oldatot a ge­rincvelő hártyája és a ge­rinccsatorna csonthártyája közé juttatja, szülőszobáin­kon mée nem allcalmc.zz.uk. bár a módszert ’ól ismerjük. Az finer érté'-'tclenitésl el­zárásnak személyi és tárgyi feltételei vannak. A szemé­lyi: az érzéstelenítést isme­rő és végző orvos adott — Egerben már három sz.ülész- anaesthesinlogus szakorvos van. A tárgyi feltételekkel: az intenzív szülőszobai fel­szereltség, amelynek segítsé­gével az anya és a magzat szívműködésének és a szíilő- ‘tevékenységnek pontos mű­szeres ellenőrzését végezhet­jük, egyelőre a megye egyik kórház.a sem rendel­kezik. Viszont ezek alkal­mazásától az. anya és a magzat biztonsága érdeké­ben nem tekinthetünk el. Reméljük, az új kórházban szülőket ilyen felszereltség is várni, fonja. Tehát a tár­gyi feltételek biztosításával Eperben is bevezethetjük a szülési fájdalomcsillapítás­nak ezt a módszerét, hang­súlyozva. hogy egyéb, ma már használt eljárás sem el­vetendő és az. eg"énre al­kalmazott orvosi mérlegelés után a szülő nővel együtt döntünk arról, hogy melyik lesz. a legalkalmasabb. A HÉT riportjából el­hangzott. hogv a szülészek maradi szemléletében van a hiba — fentiek alapján ez­zel nem értünk egyet — ugyanakkor hallhattuk, hogy az országban mindössze hét- nyolc helven alkalmazzák ezt a móds-rert. Ha a hét-nyolcas Svérnnt ÖSS~'e íW -j"N n 7 ország sziilöámmk m"l\ett dnlnozó orvosainak számával azt a következtetést vonhatnánk le, hómi az orvosok .99.99 százaléka maradi szemléletű, Pedig korántsem erről van szó! Törekszünk h’ánvossá- aaink hindink fp' ’ásó­ra, éredménve*nk javítására harcolunk a korszerű mű­szerezettségért. az egészsé­ges újszülöttek szívet melen­gető sírásáért és a családok boldok mosolyáért: A riportot, egészében — fentiek fenntartási mól’'-' — előremutatónak, pozitív­nak tartjuk. Ifr. Vörös Zoltán Nem ránk tartozik... De vajon kikre, hogy az egri Széchenyi utca 5. szám alatti virágüzletben, a be­járati ajtón belül .50—60 centiméteres szintkülönbség van, ■ amelyet a vásárlók nem vesznek, nem vehetnek észre, s nem is számítanak rá. Sajnos, magam sem vet­tem észre, s a váratlan le- lépés bal combrándulást okozott, amelyet tíz nap elmúltával is érzek, Nem­csak én jártam így. más idős ember is elesett, sze­rencse, nem lett baleset be­lőle. Hogy hasonló eset ne forduljon elő, több Ízben kértem az üzemeltető vál­lalat gazdasági vezetőjét, s az Ingatlankezelő Vállalatot is, amelynek dolgozói az átalakítási munkát végezték, hogy legyenek szívesek a balesetveszélyt megszűrte telni. ígéret az bolt, de in­tézkedés a mai napig nem történt. Kérdezem, egy bal­eset nem kerül többe, mint az átalakítás. Igaz, az előb­bit, nem a vállalat fizeti. Tóth József Eger kapni is szeretnénk a lapot A Népújságnak az 1. szám megjelenése óta előfizetője és olvasója vagyok. Most úgy látom, meg kell szüntet­ni kedvenc lapom előfizeté­sét a posta jóvoltából. Ugyanis az utóbbi hónapok­ban hol hozzák az újságot, hol nem. A december 21-i, vasárnapi számát például a ma) napig sem kaptuk meg. Nemcsak én nem. hanem az uteánk, de a környékbeli ut­cák előfizetői sem. Vonatko­zik ez, minden, újságra, s egyéb sajlókiadványokra is. Én magam, feleségem és szomszédaink már többszöf reklamáltunk és fordultunk Egy panasz nyomában panassza.1 az egri 1. számú megyei Postahivatal hírlap- osziályához. Az ott dolgozó kartársnő csak a vállát von­ta meg és azt mondta, nem tud mit csinálni. A fentebb leírtak késztet­tek arra, hogy tollat fogjak és segítségüket kérjem ah­hoz, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel szívesked­jenek közbenjárni, hogy az előfizetett sajtótermékeket rendszeresen és idejében megkapjuk. Ez nemcsak az én kérésem. Vass György Eger Kié a jarda ? A hóstya dombján végigka­nyarog a hosszú utca, egészen a szőlőkig. A százéves házacs­kák vállukat behúzva néz­nek egymásra. A 71. szám alól szokott kijönni estefe­lé vakvezető kutyájával egy idős asszony. Szokott volt, de most már nem mer a szőlőhegyek irányába menni, csak a második szomszéd csatornájáig. Ott, a 75. szám­nál. az alacsony és kicsiny ablakból ugyanis figyeli őt egy idős házaspár, és ha megjelenik kutyájával, go­romba szitkok és káromko­dások, a szakszótárban is apró betűvel szedett disz- póságok hullanak a fejére. Az ok aligha hihefő. A 75-ben lakók azt hiszik, az idős asszonynak nincs joga arra menni. A járda a 75-ös sz. ház előtt azoké, akik a házban laknak; ők megtilt­hatják neki, a csaknem vak­nak. hogy arra eljárjon. Bemegyek a 71-be. Egy­szerű lakás, egyszerű búto­rok, mint az olyanoknál, akiket a sors nem kényez- tetelt el. Az asszony a há­borúban kapta a szilánksé­rülést. Panaszosan sorolja; hogy mégiscsak kell mozog­nia, az olajért is le kell mennie a völgybe. Nyugtatom, hogy a jár­dán mindenki mehet, az nem magántulajdona a 75. szám alatti ház gazdáinak sem. Nyuglatásul szánom, hogy másfelé is lehet sétálni, az utca, másik ágáról is le le­hetne menni a töltőállomás­hoz. a kutya azt az utat is megtanulja, ha a férje is segít a vezetésben egy ide­ig. De az átkok fájnak, s a gorombaság. Éldegél egy vak nő. aki csupán egy félórácskát szeretne sétálni az utcában, ahol minden szögei letet ismer. És ez el­érhetetlen? Ma, 1980-ban? Ez viszont érthetetlen, €71 II RKESZTO R. Cs., Eger: A házastársak egyenlő jogú bérlőtársaifüggetlenül attól. hogy a lakás ‘kiutalása melyik félnek a nevére szól. Szó dinen lehat arról, hogy a hátramara­dó házastársnak valamiféle té­rítést kellene fizetnie a másik házastárs halála után azért, hogy. a lakásban maradhasson A tanácsi lakás nem manón tulajdon, mint a szövetkezeti várni szövetkezeti értékesítésii teli"t örökösödési illetéket sem kell fizetnie utána az özvegy­nek. fíiikkszéki nyugdíjas” jeligére: Kérjük, gyűjtse össze több versét, így nem tudunk véle­ményt mondani. Másik kéré­sünk: írja meg levélben a ne­in? mellett pontos címét is. hogy alkalomadtán felkereshessük. „Afész-dolgozó” jeligére: A különböző dinen kifizetett fizetéskiegészítések (tej-, hús­áremelés után) melyek összege jelenleg 290 forint havonta, ter­mészetesen csak egy címen jár­nak. Nem lehet ugyanazt a bér kiégés: ti ést két helyről is 1elvenni. A nyugdíjintézet ai általa, bármilyen elmen fizetek járadék után számfejti ezt az összeget is, így a munkáltatónál már ■senki sem iogösult azt még egyszer felvenni. Teljesen jogosan vonják U az evek óta jogtalanul felvett összeget. S engedje meg. levelével vitába kell szállnunk. A bérkiegészité* sekról szóló rendelettel nagyon sokat foglalkoztak nyilvánosan, az újságok, a tv, a rádió, s a bérjegyzéken is külön van fel­tűntetve ez az összeg. Nem ve­hető tehát fizetésemelésnek. A munkahe.il/en a bérkiegészítés fizetését jogosan szüntetik^ meg. s jogosan téríttetik vissza az eddig fel ven pénzt is. — termé­szetesen az egyik, összeget. Ami a. nyugdíj kiszámításához szükséges alapokat illeti, ebbe viszont nem számit bele a le­vonás. Másik kérdésére sem tudunk kedvező választ adni. A válla­latok. intézmények törzsgárda- szabó Inai külön pontban rögzí­tik, hogy az ott élt öltött szak­munkást a nuló-é. veket besz á m it ­ják-e a törzsgá rdatagságba. Amenyiben erről a kollektív szerződés nem intézkedik, való­ban nem beszámítható. A gyes letelte után az egy évre jutó alap- és pótszabadság jár a dolgozó nőnek, de a gyer­mek után iáró fizetett szabad­na nnak csak az a töredék ■ ré­sze amely a már munkában 1töltött időre esik- A gyes ideje alatt nem jogosult erre a fize­tett szabadnapra. Ennek alap­ján kérje szabadsága újraszá­mítását, MAI Műsorok: RADIO Kossuth rádió 8.05 Műsorismertetés. Kb. 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.25 Mit üzen a Rádió? 9.00 Dalaim. 9.10 A hét zeneműve, 9.40 Ki kopog? 10.00 Hírek. Idő­járás. 10.05 Nyitnikék — Kisiskolások műsor». 10,35 La rísz» Nyikityina és Vir- giliusz Norejka operaáriá­kat. énekel. 11.05 A Szófiai Fúvószenekar Ruszev-mű- veket játszik. 11.19 Régi magyar mulatságok. 11.39 Szép remények. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Válaszolunk hallgató­inknak. 12.50 Zenei érde­kességek 8,7. elmúlt hét mű­sorából. 14.34 Új krajcár. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.10 Kóruspódium. 15.28 Hét- színvirág. 15.58 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 Útközben. 10.05 Bartók-művek. 16.30 VUágablaik. 17.00 Hírek. Űtközben. 17.07 Reklámka­lauz. 17,10 Por és hamu. 17.58 Részletek Young— Nash Eper és vér és Le- grand Cherbourg-i esernyők című filmzenéjéből. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink lágy elmé­be! 18.30 Esti magazin. 19.15 Színes népi muzsika. 20.00 Csak arra vagyok kí­váncsi ... 20.59 Aranyleme­zek, 22.00 Hímek. Időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.30 Tíz perc külpolitika. 22.30 Hal­ló, itt vagyok! 23,30 Zenai- da Pally és David Ohane- sian operaáriákat énekel. 24.00 Hírek. Időjárás. 0,10 Somló Tamás táncdalaiiöól Petőfi rádió 8.05 Maii dalok. 8.30 Figyel­mébe ajánlom! 8.30 Hírek. 8.33 Nóták. 9.10 Slágermú­zeum. 10.00 Zenedéiéi őtt. 11.55 Pillanatkép. 12.00 Kürthy Éva népdalokat énekel, a Budapest Tánc­együttes zenekara játszik. 12.30 Hírek. 12.33 Kis ma­gyar néprajz. 12.38 Tánc­zenei koktél. 13.25 Tan- könyvszagú világ. 13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig. 17,00 Kettős könyvelés. 17.30 ötö­dik sebesség. 18,30 Hírek. 18.33 Zeneközeiben. 19.13 Reklám. 19.18 Beszélni ne­héz. 19.30 Eszmék faggatá­sa, 20.00 Ilosfalvy Rpbert operettdalokat énekel. 20.30 Hírek. 20.33 Társalgó. 22.30 Bobé Gáspár Ernő népi ze­nekara játszik, Máthé Jolán nótákat énekel. 23.00 Hírek, Időjárás. 2.3.15 A dzsessz a 70-es években. 24.00 Hí­rek. Időjárás. Miskolc 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Hétről hétre, hétfőn este. A stúdió zenés magazinja. 17.50 El szeretném monda­ni. Gyárfás Imre jegyzeté. 18.00 É&zak-m,agyarországi krónika. 18.15 Sport. 18.25— 18.30 Hírösszefoglaló. Lap­szemle. Televízió 8.59 Műsorismertetés. 9.00 Idősebbek is elkezdhetik ... 9.05 Szünidei matiné. Világ­város pöttömpe lakói. 9.25 A schildai polgárok. NSZK bábfilmsorozat. 6. rész. 9.40 Hókirálynő. NDK játékfilm. 11.10—11.50 Ebéd. Tévéfilm. (ism.). 16.28 Műsorismerte­tés. 16.30 Hírek. 16.35 Nyu­galmunk érdekében. Polgári védelmi fórum. 17.15 Rek­lám. 17.25 Képes Sport Ku­pa. Teremlabdarúgó-toma. 19.05 Ürkrónika 1980. 19.55 Esti mese. Állatolim- pia. 20.00 Hírek. 20.05 Harc­modor. A MAFILM Dialóg Stúdió és a televízió film­je. 22.50 Hírek. MMm® 1980. december 39., hétfő 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom