Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-06 / 261. szám
Patikamúzeum Kőszegen Ritkaságnak számító múzeum nyílt Kőszegen a Juri- sics tér most helyreállított épületében. Homlokzatán a felirat: „Apoteka az Arany Egyszarvúhoz” adja tudtul a látogatónak, hogy az egykori jezsuiták messze földön híres patikája van e házban. Eddig négy patikamúzeum volt az országban, ez az ötödik a sorban. A kőszegi múzeum a hazai gyógyszerészet történetét is feldolgozza. Látványosság a patika egykori officinája, bútorait az Iparművészeti Múzeumból szállították vissza Kőszegre. A padláson pedig azt mulatják be. hogyan dolgozták fel egykor a különféle gyógynövényeket orvossággá. LÁTOGATÓBAN PÉLYEN Egy TIT-csoport hétköznapjai Először úgy gondoltam, a tanácsnál érdeklődöm utána, esetleg az iskolában. De úgy adódott, maszatos focizó gyerkőcök kerültek elém, akik a kérdésre azonnal lelkesen kiabálni kezdtek: ja, az igazgató bácsi hát itt és itt lakik. Persze tudom, nem nagy csoda, ha egy alig több mint kétezres faluban tudják a diákok, hol lehet az iskola- igazgatót megkeresni. Azt viszont már nem lenne kötelességük tudni alig 8—9 évesen, mi is az a TIT-cso- port, ki a vezetője... De hát, úgy látszik, Fodor Pál, e minőségében is nagy rangot vívott ki magának Pélyen. Társaságukat, amely hivatalosan három esztendeje alakult, a megye legjobbjai közt emlegetik. Nos, ezúttal talán épp ezért nem lesz közhelyes a titok után érdeklődni. — Hát van néhány — derül az igazgató, aki az elsőt már a bemutatkozás közbeni szívélyességével leleplezte. — Mi ugyanis nem három esztendeje dolgozunk, hanem „illegálisan” legalább IS éve. Annak idején ugyanis e községben nagy hagyománya volt az úgynevezett Szabad Föld téli estéknek. Gyakran 150—200-an is összegyűltek a kultúrházban, hogy meghallgassanak egy-egy messziről jött okos embert. Igen ám, de akkoriban még nagyon rossz volt a közlekedés. Nemegyszer úgy adódott, be kellett volna jelenteni: a vonat késése miatt elmarad az előadás. Eh-1 hez azonban nem volt szívünk, hisz együtt volt egy nagy csapat érdeklődő. így eleinte rögtönzött valamelyik pedagógus kollégám, vagy az orvos, később már minden esetben biztosítottunk felkészült — pótelőadót. Végül azt mondtuk: minek ide vendéget hívni. Ha kicsit több munka is kell hozzá, de lelkiismeretesen megtartjuk magunk is azokat a foglalkozásokat. .. Mosolygós az emlékezés, ahogy sorolja a nyolc alapító nevet. Ma már épp megduplázódott a csoport létszáma. Igaz, szükség is volt arra, hogy újabb és újabb szakembereket vonjanak be — az agrármérnöktől az állatorvosig —, hiszen a tv, a rádió hatására egyre tágul az itteniek érdeklődési köre. — A legfontosabb alapélvünk mindig is az volt. arról beszélni, ami leginkább foglalkoztatja a falubelieket. Ha kell, az űrhajózásról, ha kell, a háztartási kisgépek kezeléséről, annak idején a száj- és körömfájásról, mostanában az infarktusról, amely Pélyen is felütötte a fejét. Egyszóval árukapcsoJ®80. november 6., csütörtök lást végzünk, de azt hiszem, igen pozitív értelemben. Az igazgató több mulatságos esetet is fölidéz, bizonyításképpen, milyen hasznos is a TIT-előadások témájának „aktualizálása”. Elmeséli, mekkora sikere volt a matematikai sorozatnak, aYnelyen a munkaegység-, a terület- és a százalékszámítást tanulták. Avagy azt az esetet, amikor kocsmai vita után verték föl este, döntsön: jól állapítot- ták-e meg az éppen ásott árok térfogatát?' De az is emlékezetes est volt, amikor a fél falu összegyűlt az antennakészítés módját ellesni, sokallták érte ugyanis a 800 —1000 forintot. A kudarcok listájára iratkozott nemrégiben az új villanydíj Számításának megismertetése. A hallgatóság ugyanis, mikor rájött, hogy egy-egy alkalmanként égve felejtett villany csak pár fijlérbe kerül, — legyintve nevetett. E példákat persze Fodor Pál a saját szakterületéről hozza, ő ugyanis matematika—fizika szakos. — Talán mondanom sem kell, hogy emellett tartunk előadásokat a nevelésről, az állatgondozásról, az egészséges életmódról, az irodalomról, a zenéről, a művészetekről, a lakásberendezésről, a politikai kérdésekről. . . Sorolni sem győzöm. Mérhető a hatás e területeken is. Egy- egy szülői értekezleten, családlátogatásokon mi pedagógusok könnyen meggyőződünk az elért eredményekről. Nem mondom, hogy ezek égbekiáltóak, de igen is vannak. És ez sem kevés. Elkanyarodunk a jelenig, s a jövőre. Mely bizony mint másutt, itt sem olyan rózsás, mint a múlt. A csoport vezetője ezúttal sem tudja magába rejteni a vérbeli népművelőt. Néhány mondatba belesűríti az ősrégi, valaha Tisza menti község fejlődésének történetét. — Nos, a tíz évvel ezelőtt még négy és fél ezer lakost számláló falubap ma már csak két és fél ezren laknak — fejezi be. — S többségük is eljáró. Akik megmaradtak, a tévé, a rádió segítségével ugyancsak nagyot léptek előre, nagyon igényesek a TIT-előadókkal szemben. A kényelmes karosszékekből különben is nehezen mozdulnak ki telente a hidegben. Jó, ha harmincán összejönnek az iskolában, a könyvtárban, avagy a pártházban megtartott rendezvényeinkre. Én ezt érthetőnek is tartom. Megtartásuk útját azonban keressük! így olyan területeket derítünk föl, amelyekről csak tőlünk hallhatnak, avagy egy filmhez, tévében látott műsorhoz kapcsolódunk, s a helyi sajátosságokra vetítjük a témát... Magam, a látványos kísérletekben látok fantáziát. — Hát ilyenek a ::ii T1T- •es hétköznapjaink — búcsúzik. S megegyezünk, remélhetőleg nem marad el a folytatás. Németi Zsuzsa B FEKETE SEll TITKA —FANTASZTIKUS fifl xxxv. — Foxman nagyon fél... Ránk uszítja a világ összes rendőreit. Mindenképpen megtalálnak. — Menjünk egv sivatagba... egy kis faluba ... talán a Vörös-tenger környékére ... az jó messze van. — És ha ez a Fekete Gén valóban annyira veszélyes? — Olyan buta vagy, édes Józsefem. A Fekete Gén egy kapszulába van zárva. Soha, senki el nem döntheti, hogy egyáltalán sikerült-e a professzor kísérlete. Ezt csak az. élet döntheti el. Ha a Fekete Gént a világra segítjük. és felnő. És te olyan jó i vagy... ha te leszel az ap- I ja... és én pedig az any- I ja ... nem lehet belőle rossz ember. Lehet, hogy 'Foxman kísérlete egyáltalán: nem sikerült, és csak egy átlagos egyszerű csemete pottyan majd ki belőlem . ■>. De az is lehet, hogy csodagyerek lesz... Nem tudunk, nem tudhatunk előre semmit, — Igazad van, Mária, Semmit nem tudhatunk. De mi lesz a kísérleteimmel? — Amit tudunk, összecsomagolunk. Segítek én is, ha végeztem az Intézetben. — És nem félsz már a friss kenyér szagától? — Nem félek. Sőt., szeretem is a friss kenyér szagát. Csak, ha hosszú ideig kell belélegezni, azt nem tudom elviselni. (Szóval, minden rendben? — Igen. Minden rendben. Tízkor találkozunk nálam. Addig én összecsomagolok, amit tudok. Hivatást választottak... Fiatal muzeológusok — önmagukról Az első köröket róják, pályájuk rajtjától még nem jutottak túl messzire. Az ezerarcú valósággal már találkoztak. s arra is módjuk adódott, hogy terveik, dédelgetett álmaik legjaváért kardoskodjanak. Nemcsak a sikerélmény lett osztályrészük. hanem a pillanatnyi nekikeseredés, a csalódás is, Az újságíró ezekről kérdezte őket, annál is inkább, mert személyes ügyeiket érintve akarva, akaratlanul is korosztályuk, nemzedékük örömeiről és gondjairól is vallottak. ■ír A régész Szabó József — ez volt ám a kellemes meglepetés — egykori nevelőjét üdvözli bennem, kiderül ugyanis, hogy valaha a bat- tonyai Mikes Kelemen Gimnáziumban és Mezőgazdasági Szakközépiskolában osztályában magyart tanítottam. Közös emlékeket idézünk, s érdeklődésének összetevőinél kötünk ki. — Mindig szerettem a humán tárgyakat, különösképp a történelmet és a német nyelvet. A nagyközség határában folyó ásatásoknál már diákként készséggel segédkeztem. így aztán egyáltalán nem véletlen, hogy a szegedi tudományegyetemen a már említett két szak mellé harmadiknak a régészetet választottam. Az igazság az, hogy a romantikus köd hamar eloszlott. Nem rejtélyes, nem izgalmakban bővelkedő feladatokkal bíztak meg minket, hanem eleinte nem volt más gyakorlati teendőnk, mint a mocskos cserepek, edénytöredékek tisztítása, lemosása. Akkor nem nagyon lelkendeztünk, ám ma mégis azt mondom, hogy kellett ez a lecke. Mindenekelőtt azért, mert egyértelműen jelezte számunkra, hogy a szakmának akadnak kevésbé vonzó, sőt olykor egy kissé riasztó jegyei is. Később már természetesnek tartottuk, hogy gumicsizmát húzzunk, esőkabátot terítsünk magunkra, s térképpel a kézben járjuk be a települések határát, méghozzá egyáltalán nem ri adózva a folyvást szaporodó kilométerektől. — És mi lesz szegény Al- gemonnal? — Nem tudom. Vid'd el a mamához. Ott jó helyen lesz; Algernon előbújik a rejtekhelyéről, izgatottan figyel. Mintha értené, hogy róla van szó. — A Vörös-sivatagba mégse vihetjük magunkkal... — Az előbb Vörös-tengert mondtál... — Mindegy. Érted te így is, kedvesem. Algernon egészen közel megy Máriához, a cipője orrát szagolgatja. — Ettél már, édes Alger- nonom? Ugye nem. Mária odamegy Algernon etetőjéhez: üres. — Ettél, ettél szépen. Ma már nem kapsz többet. És különben is: megyünk a mamához. — Akkor tízkor várlak! — Várj, édes Józsefem! És a repülőjegyek! El ne felejtsd! 65. Lilian az alvó Jonest éb- resztgeti. Próbálja a haját, a homlokát, a mellét csókolgatni. Jones meg se moccan. Lilian kitakarja Jones pizsamás lábát, és megcsava- rintja a jobb lába nagyuj- iát. Jones morog, próbál r fal felé fordulni, de Lilian nem hagyja magát: újra- megcsavarja Jones lábaujját. — Mi a baj? — Jones A friss diplomás ifjú először a békéscsabai múzeumban kapott állást, s olyan megbízatást, amellyel mindjárt szimpatizált. — ^özreműködtem a megye régészeti topográfiájának elkészítésében. Hónapokon át barangoltam a földeken, arra keresve választ, hogy hol bukkanhatok rá a múlt üzenetére. Időrabló elfoglaltság volt ez, de tudtam, hogy valamiféle eredmény csak akkor születhet, ha áldozatokat hozok érte, ha elméleti ismereteimet gyakorlati tapasztalatok sorával ötvözöm. Az mindenképpen megnyugvással tölt el, hogy ezekben az években, ha szerényen is, de csak publikáltam. — Miért mondott búcsút az alföldi városnak? — Egerbe nősültem, s •augusztus 31. óta itt dolgozom a Dobó István Vármúzeumban. Jó a légkör, úgy érzem, a kollektíva befogadott. Azt hiszem — s emiatt • egyáltalán nem háborgók —, hogy önálló ásatások vezetésére egyelőre aligha számíthatok. Ennek egyik lényeges oka a pénzhiány: ebben a tekintetben valóban aggasztók a nehézségek. Tévedés ne essék: szó sincs kiábrándulásról: a leletmentés mindig ad munkát, s ez is bővelkedik érdekességekben. Hosszabb távon csak egyet akarok: bizonyítani szorgalommal társult rátermettségemet. 2 Lengyel László 1977-bén szerzett földrajz—rajz szakos tanári diplomát az egri főiskolán. Indulására nem panaszkodhatott, mert mindjárt rangos posztra került. — Műtörténészi státusz* ban én lettem a sárospataki képtár vezetője. Annak örültem, hogy szabad kezet kaptam, s szinte minden elképzelésemet maradéktalanul megvalósíthattam. Az intézmény anyagi támogatásban sem szűkölködött, hiszen évente kétszázharmincezer forintot költhettem új szerzemények vásárlására, ösz- szehasonlításul idézem csak azt, hogy most Egerben mindössze ötvenezer forintunk van ilyen célra. Ráadásul ez a gyűjtemény nagyobb és lassan eszmél, látszik, hogy iszonyúan fáradt. — Mi a baj? Miért keltettél fel? — Átvilágíttattam Bertram agyát. Itt vannak az eredmények. — No és, ez még nem baj. Ez csak jó. — De baj. Jones, nagy baj! — Miért? Tudja, hogy nekem dolgozol? — Nem. Nem tudja. Azt hiszem, nem is tudhajta. De mindegy is, hogy mit tud rólam. Róla viszont mindent tudnak. — Hát persze. Például én is. — Te? Te csak annyit tudsz róla. amennyit én elmondtam. Az meg nem sok. — Miért? Csak nem csaptál be? — Nem Jones, nem csaptalak be. Valaki mégis mindent tud Beidramról, az MGB-ről. — De hogyan? — Bertram agyában van egy pont, ami agyátvilágítás- kor semmilyen impulzusra nem válaszolt. Viszont leadóként működik, Bertram összes gondolatát továbbítja. — Értem! — Jones föl- pat.tan, izgatottan jár-kel a szobában. Lilian a tekintetével követi. — Értem! — ismétli egyre .lühösebben. Értem, értem, értem! — Kis szünetet tart. Lilian felé fordul. Mit csinál most Bertram? értékesebb mint a diákvárosé volt, hiszen vidéki szinten az esztergomi mögött a második helyen áll. Ezzel mindjárt a téma sűrűjébe kanyarodtunk. Lelkesedésben nála sincs hiány. Meg is birkózik a rábízott teendőkkel, azt azonban el kell hinnünk neki, hogy szakterülete nincs éppen rózsás helyzetben. Ennek igazolására kifejező és elgondolkodtató adalékokat emlit. — Elszomorító, de tény az, hogy technikai segéderőkre egyáltalán nem számíthatunk, ezért aztán a cipeke- dés, a fizikai megerőltetés is ránk vár. Van olyan múzeum, ahol a különböző kiállítások rendezésével nyolctar gú stáb foglalkozik. Mi viszont csak hárman vagyunk. Ügy vélem, ehhez felesleges kommentárt fűzni. így aztán egy-egy tárlat anyagának összeállítása az itt tevékenykedő valamennyi munkatárs segítségét igényli: jönnek a régész, a restaurátor,’ a paleontológus kollégák. Máskor viszont mi viszonozzuk ezt a támogatást. A jelzések közt olyan is akad, amelyre feltétlenül érdemes felfigyelni: — Szeretnék a jövőben is tisztességgel helytállni, de ez nem kizárólag tőlem függ. Az ember szíve fáj, amikor látja — s ellene semmit nem tehet —, hogy a szűkösség, a rossz tárolási viszonyok miatt miként pusztulnak a már újjávarázsolt képek. Megdöbbentő, de igaz: restaurálásra ebben az esztendőben egyetlen fillérünk sem Volt, holott a gyűjtemény ötven százaléka felújítást kíván. 3 Megnyerő egyéniségekkel találkoztam. A vonzó az bennük, hogy nem magánsérelmeiket, bajaikat hangsúlyozzák hanem a köz érdekében, a múzeumügy javáért emelnek szót, nem általánosságokba burkolódzva. nagyon is egyértelműen fogalmazva. Így csak azok cselekszenek, akik egykor nemcsak szakmát, hanem hivatást is választottak... Pécsi István — Alszik. — Ki csinálta az agyátvilágítást? — Egy olasz orvos, a Dot- tore. — És ő hova lett? — Fölmondott. — Miért? — Mert rájött, hogy az MGB elvesztette a játszmát. — Másra nem? — De igen. Arra is rájött, hogy az én kérdéseim, melyeket ő tett fel Bertram agyának, nem egy szerelméért aggódó nő romantikus kérdései. Hanem egy kémnőé, — Ezek szerint lebuktál. — Nem. Bertram nem tud semmit. — És ha a Dot tore elmondja neki? — Nem mondja el. Azt mondta, hogy másodszor is . megmenti az életemet. Nem érdeléli a hírszerzés. Csak az emberek. — De a hétszentségit! Hát engem mi érdekel? Hát én nem az emberekkel törődöm? Mi érdekel engem az embereken kívül? — Én.. . — Ej, Lilian, ne viccelj. Te is ember vagy. De még milyen remek ember! Mit is mondtál? Hogy Bertram agyában leadó van. Gondolkozzunk csak! Ha az MOB- ügynökség főnökének javában leadó van. akkor az enyémben is lehet. (Folytatjuk.)
