Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-29 / 280. szám
Szégyellem Nem a levelet, amit a lakásom címére küldött a feladó. Az még rám nézve hízelgő megállapításokat is tartalmaz. Hiszen Írója a tudtomra adja, hogy cikkeim. . ., hát hogy is mondjam csak. .., nem éppen rosszak — szerinte. Mit tagadjam, hiúságomnak'jól is esne a dicséret, ha tudnám, kinek köszönhetném meg. De mit kezdjek én egy K. A. aláírással? Ami alatt csak még egy szó áll: Gyöngyös. Nyomozzam ki a levél Írójának a személyét? Mindez azonban még nem a mondandóm lényege. Ami miatt szégyellem magam,: olyan témában fogott tollat és írt tele két és fél ívet, ami nem is .,rázós” ügy, ami azonban öt foglalkoztatja és amivel kapcsolatban várna tőlem feleletet. — A Népújságon keresztül szeretnék választ kapni rá. hogy ezeket a kérdéseket Molnár elvtárs hogyan értékeli. Így fejezi be a levelet, ami után már csak az „Elvtársi üdvözlettel” és a K. -A. áll. Ez az, amit szégyellek. Főként, ha csakugyan igaz az „elvtársi” jelző. Ha a névtelen levélíró valóban párttag. Hűt csak eddig terjed a bátorsága? Ez lenne a párttagokra jellemző harcosság? Ennyire bízik a mi szocialista demokráciánkban? Jó. ennek a demokráciának a kiteljesítésére még van mit tennünk. De igy: többes számban. Vele együtt és nem nélküle. Itt a kibicekre nincs szükségünk, akár hordanak piros tagsági könyvecskét a zsebükben, akár nem. Főként, ha bejegyzett elvtársak. Igaz, vannak időszakdk, amikor hősnek kell lenni, amikor nem szabad latolgatni a cselekvés következményeit. De micsoda hősiesség kell ma a közéleti szerepléshez, főként, ha valaki „csak” választ szeretne kapni az őt foglalkoztató — hétköznapi, tehát mindennapi kérdésekre? Most nem kell sem barikád mögé bújnia senkinek, sem a névtelenségnél semmivel sem nyíltabb K. A. kezdőbetűk mögé. Főként, ha az újság szerkesztőségéhez fordul, hiszen ha olyan a2 ügy, a „sajtó” tud rá „vigyázni" — nem adja ki a személyét. Nem hiszem, hogy manapság a „fortélyos félelmek” igazgatnák lépteinket, fognák a toliunkat. Még akkor sem, ha keserű tényék sorolhatók arra is, hogy a demokrácia kiteljesítéséért „vívott harcban” olykor kisebb-nagyobb sebeket is lehet kapniuk azoknak, akik a jó oldalon állnak. De ha már úgy mondjuk: harc — akkor abban nemcsak adni lehet, hanem kapni is. Ez elkerülhetetlen. Példánk azonban nem ezt a lehetőséget körvonalazza, és ennek okán szégyellem magam. G. Molnár Ferenc Nöbizottság a lakótelepiekért Autósok estje Besenyőtelken A besenyötelki nevelési központ nagytermében deL cember 2-án rendezi meg ez évi utolsó programját az Autóklub helyi szervezete, s ezen belül működő elsősegélynyújtó tanfolyam is. A Vöröskereszt helyi aktivistái ismertetik a klubtagokkal az életmentés alapvető követelményeit, majd levetítik az Életet menthetsz című filmet is. Ezt követően az Autóklub vezetősége beszámol az elmúlt év munkájáról, az elért eredményekről is. Itt ismertetik majd a következő esztendő feladatait is. amelyek. remélik, hozzájárulnak majd a besenyőtelki autósok és rfiotorosok balesetmentes közlekedéséhez. Terveik között szerelnek ügyességi versenyek, kül- és belföldi turistautak is. Pólyák Pál Besenyőtelek (gőzükét ■ez? A Titán titkai... A Titán titkai még megoldásra várnak. Azt már tudjuk, hogy a „titánok” a görög mitológiai óriások voltak és róluk nevezték el a titán (Ti) nevű elemet, amely a vasnál. a: acélnál is jobb, igen drága fém. Róluk kapta nevét a Titán, mely a Szatur- nusznak (bolygótársunknak) egyik holdja. Hát ennek a holdnak, a Titánnak a titkait kutatják most éppen a tudósok. Mert az egyik űrszonda. a VOYAGER—1, a Sza- turnuszt és környékét kutatván a Titán mellett is elhaladt., és csodálatos felvételeket sugárzott. vissza a Földre. Egy tippet adhatok a tudósoknak... Olvastam az Esti Hírlapban egy cikket „Nitrogéneső a Titánon?” címen (80. nov. 18.). Ebből idézek: .. .a Titán felszíne, talán a sarkkörök kivételével. forró. így előfordulhat, hogy folyékony nitrogéntengerek hullámoznak a holdon.” Mármint a Titánon. A forró felszínű holdon hullámzik a folyékony nitrogén (?) .. .Hát ezt számításba kell venniük a tudósoknak. Mert eddig a tudósok is úgy tanulták, hogy a nitrogén, (N), amely nálunk úgy közönségesen g á z n e m ű , és a levegő 4/5-részét alkotja, csak mínusz (—)195,8 Celsius- fok alatt folyékony, és mí- n u sz (—1210 C° alatt szilárd állapotú elem ... Ezt a tudósok még az általános iskolában tanulták ... Talán. ha egyszer majd valaki a Titánon jár iskolába (?), az majd megérti, hogy f or - r ó felszínen hogyan lehetsi- ges folyékony nitrogéntenger. Mi egyelőre lehetetlennek tartjuk. De mit lehet tudni?... Majd a VOYAGEP — 1-képeket értékelő tudósok eldöntik: folyik, vagy nem folyik ... Kérem őket. értesítsék az EH-f is, meg minket is... Köszönöm! (Dr, Szemes-Varga B.) Csaknem három éve alakult meg Gyöngyösön. az Április 4. téri Egyesült Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezetben a nőbizottság. Céljuk, hogy javuljanak a lakosság élet- és munkakörülményei, közelebb kerüljenek egymáshoz a lakótelepi családok, segítsenek a gyermekek számára játék- és sportolási lehetőséget teremteni. A bizottság fontos szerepet tölt be a szövetkezet tagságának tájékoztatásában, a tömegek kapcsolatának erősítésében. a szövetkezeti demokrácia szélesítésében. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek nevelése, a családok felelőssége, továbbá a pályaválasztás és pályára nevelés kérdéseire is. Mivel az idős emberek száma is növekszik területükön, külön feladatnak tartják a velük való törődést is. A tagság életkori sajátosságainak megfelelően szervezik programjaikat. Rendeztek már József At- la emlékezetére szavalóversenyt, gyermeknapi majálist. Megemlékeztek a „nemzet1944. november 30-a, reg' gél fi óra. Az átvirrasztott éjszakától kimerültén fekszem rossz- szagú vackomon, de figyelmem. mint a hiúzé . . . Merőn. égő szemmel nézem a fejem fölötti nyílás deszkával lezárt sötétlő négyszögét. Nvílik-e már? Mi lesz akkor, ha nyílik? Csendesen fekszünk hárman. tompa robajokra figyelünk. aknánk becsapódásaira. A ..túlvilág" — így leveztük el mindazt, ami ?zen a pincén kívül esik. Másfél hónapja élünk itt összezárva, a családi ház kis pinceodújában. A helyiséget egy októberi éjszakán alakítottuk át lázas sietséggel katonaszökevények búvóhelyéül. A külső bejáratot földdel hánytuk be, a foközi szövetkezeti nap”-ról — játékos sportvetélkedő volt a gyermekek és felnőttek részére egyaránt. A ..pályaválasztási hónap'' keretében november 20-án a Hazafias Népfront nöbi- zottsága. a GYÖNGYSZÖV Áí’ÉSZ nőbizottsága közreműködésével ..Pályaválasztás a családi házban” címmel előadást szerveztek. Évek óta visszatérő téma a környezet rendje, tisztasága, szépítése. megfelelő játszóterek kialakítása. Ennek érdekében társadalmi munkát is szerveznek. A közeljövőben elkészülő klubterembe tervezik az ifjúsági, a kismama- és n.vugdí.iasklub szervezését. Tervezik még TIT-előadások, táncház, kézimunka. háztartási ismeretek. asszon ytoma. diszkó, lakberendezés. szabás-varrás. fórum, politikai vitakör, író—olvasó találkozók megszervezését. A szövetkezet nőbizottságának munkája az egész lakóközösség érdekeit szolgálja. Gyenes István Gyöngyös lőtte lévő szobából pedig nyílást, vágtunk a pincébe. A lyukra deszka került, amit egy szőnyeg és asztal takart felülről. Az avatatlan semmi gyanúsat nem láthat így a szobában. Itt tenyészünk hát. pincebogarak, három 22 éves fiatalember, akik most már megtagadtuk a gyalázatos háborúban való részvételt, és megszöktünk Szálasi hadseregéből. Hárman azok közül, akik hittek abban, hogy nem értelmetlen korai halálra, hanem értelmes életre születtünk. Tudtuk, nagy a kockázat, fel fedeztetésünk a kötelet jelentené. Tudtuk már, hogy ,a Dobó-szobor körüli fákon katonaszökevények hulláit himbálja az őszi szél... Nácik elől bujkálni és bújtatni nem könnyű. És különösen nehéz úgy, hogy ugyanabba a házba nyilasbarát magyar katonatisztek vannak, beszállásolva. Az a szerencsénk, hogy búvóhelyünk külön épületrész alatt van, és a kis szobában felettünk, apám tanyázik. Ö lát el bennünket mindennel, úgyszólván teljes vegetációnkkal függvényei lettünk, ö tartja bennünk a lelket jó hírekkel, biztatással: Ne féljetek, nem tart már sokáig!... És persze mindig csak éjszaka. Mikor fent elcsendesedik a ház, mi akkor kezdünk élni. Három halk koppánás a lejárat deszkáján: 24 óránként egy fényes pillanat a végtelen éjszakában . .. A remény és az élet kopogtat börtönünk deszkafedelén. 1944. november 30., reggel 7 óra. . Az olaj mécses kanóca ide- gesítően serceg, a belövések ritkultak és a dörejek mintha távolabbról hallatszanának. Hallgatunk. A feszültség szinte elviselhetetlen. Mi van, mi lehet odafent? Apám este tizenegykor jelentkezett és elmondta, hogy Egert nem védik, a katonaság este kitakarodott a városból. Maradjunk veszteg, ha vaA megyei pályaválasztási hónap keretében Gyöngyös és a városkörnyéki községek általános iskoláiban rendezvények sorozata segíti a tanulókat a pályaválasztásban. Az iskolák nevelői a pálya- irányítást a népgazdaság igényeinek figyelembevételével, széles körű propagandával és meggyőzéssel végzik. Nagyszerű kezdeményezés kapcsán a Hazafias Népfront városi, a GYÖNGYSZÖV Áfész, valamint a Lakásépítő Szövetkezet nőbizottsága szervezésében nemrégen Jenei Artúrné, a megyei pályaválasztási intézet igazgatója tartott előadást. A megjelent 220 szüVISSZHANG Mindenekelőtt bocsánatot kérek a Népújság 1980. november Ifi. vasárnapi számában — „Tessék rendelni” cím alatt — megjelent cikk írójától* amiért az említett írásában szereplő szót: jelen olvasói levelem címéül kölcsön vettem. Ugyanis, az a kifejezés, hogy „Általában jó”, nézetem szerint is körülbelül fedi a valóságot, miszerint: „. .. az alapvető élelmiszercikkekből az ellátás nálunk kielégítő.” De csak általában. Például az egyik gyöngyösi ABC vezetője, több áruféleségnek — amelyeket a FÜSZÉRT-től megrendelt — csak egy bizonyos hányadát kapja meg és. emiatt össze kell neki járnia a fél országot, ha be akarja szerezni azokat: az bizony a vevőt vajmi keveset érdekli. Sőt. még azzal sem törődik, hogy az üzletvezetőnek mennyi jutalék jár a forgalomból. Vagy — mint a vállalat értékesítési osztályának a vezetője mondta: „Megrendezték az almavásárt — reklámáron — biztosítva az áruutánpótlást is, és ... alig adtak el valamit. A húsból a karaj a „nyakukon maradna”. ha. . Hát, hogy őszinték legyünk; a vásárlónak ez sem igen okoz fejfájást. Aztán, ahogy a megbízott igazgatóhelyettes nyilatkozott: „A FÜSZÉRT a legnagyobb szállítónk. .. Szerződésünk úgy szól, hogy a megrendeléseinket a raktár- készletük arányában kötelami történik, ő jelentkezik. Fentről léptek zaját halljuk. Végre! Felugrálunk a va- cokból és már tör is be a lény a fejünk felett, hallom apám örömtől izgatott hangját: — Itt vannak az oroszok! Feljöhettek!! Elsőnek megyek fel a létrán. Aztán egyenesen ki az udvarra. A friss, csípős novemberi levegőtől szinte részeg vagyok, a szemem könnyben úszik. Látom, amint az udvari fészer tetejéről egy ismeretlen katona ereszkedik alá, és egy ugrással az udvar kövezetén terem. Kezében géppisztoly, barátságos, piros-pozsgás arcán mosoly. Tétován indulok feléje. A géppisztolytól félek, a mosoly biztat. A kezét nyújtja felém .. . Ez a kézfogás a háború, az embertelenség, a rettegés évek óta hurcolt koloncaitól szabadít meg. Aztán jönnek a többiek. Mindenki kezet akar fogni a katonával. Én kibotorkálok a kapuba, nézem a hólatyakos Széchenyi utcát, ahol nem jár még senki. Valami szokatlan uj- jongás ébred bennem. Kezdem érezni, hogy nem félek, hogy nincs már mitől félnem .. . Négyessy Zoltán lő olyan tanácsokat • kapott melyek segítik a végleges döntést. Ugyancsak a pályaválasztást könnyíti az a rendezvénysorozat, melyet november 25-én 9 általános iskola úttörőcsapatának részvételével tartottak meg. A tanulók a , húsipari és a kertészeti szaunákból adtak számot. Felkészítésükben közreműködött a gyöngyösi Húsipari Vállalat és a főiskola is. Az első helyen a gyöngyösi 2- es számú, a másodikon a gyöngyösoroszi, a harmadik helyen pedig a gyöngyösi 4- es számú Általános Iskola nyolcadikosai végeztek. Eged György Gyöngyös lesek kielégíteni.” Vagyis: szállít, ha akar. Ezek szerint a szóban forgó vállalat végeredményben úgy szállít, ahogy éppen jónak látja, hiszen a szerződés nem köti semmihez. De hát akkor minek a szerződés? Persze — hogy ki ne Hagyjuk a leglényegesebbet —, a vevőt még ez sem zavarja egy fikarcnyit sem. Ö nem a szállítóhoz megy vásárolni, hanem az ABC- be. Mindent egybevetve: bárhogy ís csűrjük-csavarjuk a dolgot, azt kell látnunk, hogy szó szerint igaz az, amit a „Tessék rendelni” című cikk szerzője megállapít, hogy „Ami igaz, az igaz: ezt még egy kicsit tanulnunk kell országosan is. mert még nagyon kísért a „bázisszemlélet”, és az éves terv merevsége. Ismerjük be minden szé- pítgetés nélkül, hogy e téren még mindig igyekszünk az aktákat tologatni és a „rázósabb” dolgokat másokra áthárítani. Jó lenne már egyszer az áruellátás terén is olyan sima, egyenes útra kijutni, amelyen nem lennének zökkenők és amelyen elérnénk, hogy „a ... kereslet és a kínálat alapján gazdálkodunk.” Hogy az alapvető élelmiszerekből valóban kielégítő legyen az ellátás. Ne csak általában... Dávid Józse) (Gyöngyös Midi műsorok Kossuth rádió 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Népdalcsokor. 9.30 „Vár egy új világ”. 10.05 Opera-müvészlemezek 10.57 Pusztulás. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Emberi dolgok... 13.22 Amíg az ember eljut odáig. 13.45 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara két operettnyitányt játszik 14.00 A Jugoszláv Szo*- cialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepén. 14.30 Közgazdasági szabályozás — vállalati érdekeltség. 15.05 Üj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 18.40 Sporthírek. 18.45 Világ- szír.ház (A revizor). 20.10 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.58 Önarckép. befejezetlen. 22.10 Sporthírek. 22.15 Bach- felvételek. 23.29 Jugoszláv szerzők műveiből. Petőfi rádió 8.20 Kanada — Keletről. 8.33 Történet az emberről. 9.43 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Ritmus. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. 13.30 A gyermekeknek írta: Bartók Béla.. 14.05 Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.Q0 Zát-ay Márta és Vámosi János énekel. 15.13 Orvosi tanácsok — a zsírról. 15.18 Nyikorgó ajtó (mesejáték). 16.00 Pophullám. 17.00 Közvetítés a Rába ETÖ— DVTK, Ü. Dózsa—Bp. Honvéd és Videoton—Tatabánya bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 17.50 Közkívánatra! 19.30 Válogatott felvételek. 20.33 Sporthírek. 20.38 A Rádió dalszínháza. 22.00 Szombat esti diszkó. 23.10 Slágermúzeum. Televízió 8.10 Tévétorna. 8.15 Iskolatévé. 8.50 Mese, mese mátka... (kis film-összeállítás). 9.20 Hipp-hopp... Óvodások műsora. 9.50 Kuckó. 10.20 Brúnó, a vasárnapi gyerek (francia— belga film). 11.40 A Cöte d’Azur, a művészet otthona (képzőművészeti dokumentumfilm. ism.). 12.30 Pulzus. 13.15 Egészségünkért. 13.30 Hangoskodó. Négy évszak a zenében. 14.00 A négy páncélos és a kutya (lengyel filmsorozat 5. rész). 14.55 Fehérben. Ifjúsági vetélkedő egészségügyi szakközépiskolásoknak. 15.55 Ü. Dózsa— Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 17.45 Tájak, városok, emberek. Bogota egy napja. Kolumbia, Dél-Amerika legészakibb állama fővárosának mindennapjairól, az ott élők apró örömeiről, nehéz helyzetéről készült az emberi sorsok ábrázolásában gazdag amerikai dokumentumfilm. 18.20 A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.50 Egymillió fontos hangjegy. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. Mese a szolgálatkész kísérteiről (magyar bábfilm). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. Arany János: Epilógus. 20.05 A gyilkos kötünk van... (tévéjáték). A sikeres francia szerző darabjának főszereplője nyolc nő. A várostól ís az országúitól távol fekvő otthonukban egy napon gyilkosság történik... 21.40 Még egyszer. . (angol zenés film). 22.10 Tv-híradó 2. 22.20 A születésnap (amerikai film). 2. műsor 17.25 Vakáci on a Mézga család (magyar filmsorozat. 17.50 József Attila-versek. 18.25 Kék fény. 9.30 Tv- híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Éjféli harangszó (spanyol—-svájci film). 21.55 J. S. Bach: Maonificat. 22.30 Tv-hírj adó 3. így kezdődött... Nyolcadikosok pályaválasztás előtt Általában I