Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)

1980-11-26 / 277. szám

vasutas-utánpótlást nevelik... Ahol a A hatvaniak már csak •sakközépiskolaként emle­getik, pedig valaha több gimnáziumi osztály is volt itt. Az utolsó gárda jövő év júniusában érettségizik. A közgazdaságisok fokozatosan vették át a terepet, később a vasútforgalmisok is csatla­koztak hozzájiik, s így lett kettős profilú ez az oktatási intézmény. Az első buktatók A változás persze nem ment zökkenők nélkül. A rajtra utalva ezeket is idézi dr. Máté József igazgató: — A szervezést 1978 tava­szán kezdtük meg. A kezde­ményezőkészségben bővel­kedő tantestület örült az új lehetőségnek. Körlevelet küldtünk Heves, Nógrád, Pest és Szolnok megyék mintegy hetven általános is­kolájának, s ebben részlete­sen tájékoztattuk a pedagó­gusokat a kínálatról. Azt vártuk: igen sokan kopog­tatnak majd. Sajnos nem ez történt, ugyanis mindössze heten jelentkeztek. Végül persze csak összejött a har­minchatos létszám. Tegyük hozzá, hogy olyanokból ver­buválódott, akiket máshová nem vettek fel. Szerény ta­nulmányi eredményük, neki- keseredettségük nem sok ga­ranciát ígért a jövőre néz­ve. Tízen le is morzsolódtak, ben megtetszett a szakma. Tulajdonképpen középká­derek leszünk: a vasútfor- galom és a kereskedelem vo­nalán helyezkedhetünk el. Irodai szolgálattevőnek, pénztárosnak, áruforgalmi irányítónak, lebonyolítónak, kisebb állomásokon pedig forgalmistának, kereskedel­mi főnöknek vesznek fel minket. Bálint Zsolt a kedvező fel­tételeket sorolja: — A társaság zöme tanul­mányi szerződést kötött, vagy a budapesti, vagy a miskolci igazgatóságokkal. Mi azt vállaltuk, hogy elfo­gadjuk állásajánlatukat, s nem másutt próbálunk sze­rencsét, ők viszont havi négyszázötven forint ösztön­díjat fizetnek nekünk. Ter­mészetesen a továbbtanulás ellen sem emelnek vétót. Az osztályból négyen gondolunk erre, én például a győri közlekedési főiskolára men­nék. Azt egyértelműen hangsú­lyozzák, hogy jól érzik ma­gukat, s a tárgyak zömével minden különösebb nehézség nélkül megbirkóznak. Ettől függetlenül panaszlista is — Nem könnyen ment a személyi feltételek megte­remtése. Ezért nagyon örü­lünk annak, hogy egy főis­kolát végző, s egy egyetemi diplomával rendelkező köz­lekedési szakemberünk, kar­társunk van. Állást tovább­ra is hirdetünk, mert még egy mérnökre lenne szüksé­günk. — Nagyon jó kapcsolato­kat építettünk ki a hatvani vasútállomás vezetőivel. En­nek köszönhető, hogy óra­adókat is biztosítanak szá­munkra. Korszerű szemlélte­tőeszközöket azonban ők sem tudnak adni. No, nem fukarkodnak, nekik sincs. Ez bizony komoly gond, jó len­ne, ha az illetékesek leg­alább tippeket kínálnának a gyors és hatékony, ráadásul nem túl költséges megoldás­hoz. Az igények jogosak, s több törődéssel teljesíthetők is. Ez az ihtézmény megér­demli ezt, hiszen itt azokat képzik, nevelik, akikre a jö­vőben is nagy szükség lesz: a hivatásukat szerető vas­utasokat, azt az utánpótlást, amely az idősebb korosz­tálytól átveszi majd a sta­fétabotot ... Pécsi István TELEVÍZIÓ A GYEREKEKNEK mm mm ousu, a sárkány — négyszer Üjabb bábfilmekkel lepi meg a közeljövőben a leg­kisebbeket a televízió. A gyerekek körében népszerű Süsü, a sárkány-sorozat újabb négy epizódja vár be­mutatásra a szalagtárban. Csukás István forgatókönyv­író és Szabó Attila rendező 20 perces részekben dolgoz­ta fel a kedves-bumfordi szörnyeteg további kalandjait. Móra-mesék alapján Tor- don Ákos — akit elsősorban gyermekversek, mesék, szü­lőatyjaként tartanak számon — és Kende Márta forgat­ja A sündisznócska című so­rozatot. Előkészületben van Urbán Gyula iró-rendező Minden egér szereti a sajtot című bábfilmje. Devecseri Gábor hagyaté­kából került elő A furfangos csecsemő című görög mito­lógiai játék, amelynek ver­seit Weöres Sándor egészí­tette ki és Ránki György szerzett hozzá zenét. A mű­faj ha tárok tágításának ered­ményeként, első alkalommal, báboperát is láthatnak majd a nézők: Ä párnádé király új ruhája című gyermek­opera bábadaptációjának fi­gurái már elkészültek a te­levízió tavaly életre hívott bábműhelyében. (MTI) búcsút mondtak az alma maternek, mert nem tudták teljesíteni a követelménye­ket. Még az a szerencse, hogy akik megmaradtak, áll­ják a sarat. A második év­folyammal sem jártunk sok­kal jobban. Csak kilencen pályáztak hozzánk, ezért a feltöltés érdekében a koráb­bi receptet kellett alkalmaz­nunk. Harmadszorra viszont megtört a jég: az idén már ötvenketten szerettek volna elsősök lenni nálunk. A nagy ugrás a rendszeres propa­gandának és a megyei pá­lyaválasztási tanácsadó inté­zet segítségének is köszön­hető. Mindenesetre eljött az az idő, amikor a viszonylag jók közül kiválogathattuk a legrátermettebbeket. Középkáderek lesznek Az eleinte vonakodók ké­sőbb rájöttek, hogy ha ne­hezen is, de csak helyesén döntöttek. Ezt bizonygatja a harma­dikos Váradi Erzsébet is: — Én, az egri Szilágyi Er­zsébet Gimnázium kémia— biológia tagozatára akartam bejutni, de kérelmemet el­utasították, bizonyára azért, akad. — Túl sok szabályt kell biflázni, s ez bizony lélekte­len dolog. Mégis ezt tesszük, mert így szól az előírás. — Az anyag megfogalma­zása olykor igen bonyolult­nak tűnik, sokat töprengünk azon, hogy miért nem lehet világosabban, egyszerűbben, közérthetőbben kifejezni a gondolatokat. Elavult tankönyvek így vélekednek a nevelők is. Ezt emeli ki Sipos-Józsa Gábor, közlekedési mérnök, aki a debreceni Volán Vál­lalattól búcsúzott el azért, hogy katedrára kerüljön, s pedagógussá váljék. — Igazuk van a gyerekek­nek. Többek között olyan szabályzatokat tanítunk, amelyek már érvényüket ve­szítették a vasútnál. Ennek bizony semmi értelme nin­csen. A második osztályban már az új tantervek nyertek polgárjogot, az új tanköny­vek azonban még mindig nem jelentek meg, ezért az elavultakat, a régieket kell használnunk. Ez meglehetős zavart kelt, s olyan kollégák is akadnak, akik nem órát, hanem előadást tartanak, s a diákoknak jegyzetelniük illik, különben nem igazod­nának el az ismeretek dzsungelében. Az igazgató egyéb hiá­Társadalmi segítséggel is ismét kinyit a hatvani művelődési központ A Horváth Mihály úti öreg épülete rossz állapota miatt nyár óta nem tudott saját otthonában dolgozni a városi művelődési központ. A helyi tanács némi támoga­tása, illetve a Damjanich Szakmunkásképző Intézet fiataljainak önzetlen társa­dalmi munkája azonban hoz­zájárult, hogy az intézmény ismét kinyisson. Üjraszige- telték a tetőzetet, kifestették a klubtermeket, az előcsar­nokot, a nagyteremben pe­dig új színpadot építettek, hogyha színházi előadást nem is, de legalább előadó­esteket, a gye uekeknek bábszínházát rendezhesse­nek benne. A korábban öl­tözőitől. színpadától, zenész- árkától megfosztott helyiség­ben ilyen módon kétszáz ér­deklődőt tudnak művészeti élményekhez juttatni. Mint értesültünk, a szak­munkásfiatalok 120 ezer fo­rint' értékű munkát végez­tek az őszi hónapokban, a legszükségesebb anyagokat pedig a nyári szabadtéri koncertek bevételéből, illetve a tanácsi támogatásból sze­rezte be az igazgatóság. A Damjanich segítségét most némiképpen viszonozni igyek­szik az intézmény. Az első műsort az ifjú szakmunká­sok részére rendezik pénte­ken este, éspedig Béres Fe­renc Liszt-díjas és Lipcsei Edit énekművészek, valamint Bíró Attila zongoraművész közreműködésével. KONCZEK JÓZSEF­mu Feltűnt, vagy nem tűnt fel ez? Mindenesetre nem vált annyira külön, mint most, utólag, visszatekintve. Itt vannak ezek a felvételek az építőtáborból. Keményen dolgozott ő is, csak talán szótlanabb volt. mert akadtak nálam jobban felkészültek is. Kényszerből kerültem ide, de nem bán­tam meg, hiszen menet köz­nyosságokat is emleget, olya­nokat, amelyekre a tanügy­igazgatásnak fel kellett vol­na figyelnie. Tanfolyam lányoknak, asszonyoknak (Tudósítónktól): A szabad idő hasznosítá­sát szolgálja az Egér^-Mátra vidéki Borgazdasági Kombi­nát kulturális bizottságának kezdeményezése, hogy a dol­gozó nők részére varrótanfo- lyamot szerveztek harminc­hetes időtartamra. Élénk érdeklődés fogadta az oktatást, több mint ötven dolgozó jelentkezett. Két AíSnnieSíí ^JlEus2£t££sí 1SW. november 36., szerda csoportban, hetente 2—2 órá­ban indult a szabász-varró tanfolyam. Palackozó mun­kások, könyvelők és egyéb munkakörökben tevékeny­kedő lányok, asszonyok együtt ismerkednek a szak- rajzzal, a különböző anyagok tulajdonságaival és a varró­gép mechanizmusával. Szak­avatott oktatás keretében sajátítják el a tudnivalókat. A hallgatók egy része már rendelkezik varrógéppel, így a tanfolyamon tanultakat azonnal hasznosítani tudja saját háztartásában. Lukács András Hogy Bálint elment, még egy ideig nézegetem a fényképeket. Tulajdonkép­pen nem sokat változott. Magabiztos, jókedvű ember volt. Felismerte, hogy jó ki­állása van, s lassan arra is rájött, hogy ez valamiféle érték. Az emberek örömmel látják azt. aki mosolygós, fi­gyelmes, hálásak érte, hogy valaki meghallgatja szavai­kat, megkedvelik. Akkoriban gyanakvóbb szemmel nézegettük az Ilyes­mit, sok és sokféle gonddal viaskodó társaság ott az egyetemen, az új környezet, a nagyváros hallgatagjai. Az a fajta könnyedség, amibe kezdett, ismeretlen, szokatlan volt. Nem azért, mintha ele­ve elzárkózó lenne az em­ber, hanem talán, mert Bá­lint a kelleténél is jobban elébe ment mindannak, ami javára válhatott. Nem rá, inkább az egész brigádra emlékszem arról a nyárról. Használt katonaru­hában, sapkában állunk a sátor előtt. A képen nem látszik, hogy a tábori hang­szóró ilyenkor ebéd után a Cantáré ó-ó, voláré, o-ho-ho- ho-hó! megunhatatlan dal­lamával árasztotta el a sá­torvárost, viszont jól látszik a háttérben a sátor, ame­lyet a vihar elvonultával megjavítottunk. Magunknak tehettünk szemrehányást a rossz munkáért, hogy ami­kor kitört a vihar, s egyket­tőre annyi víz zúdult be, amitől a matracok is átned­vesedtek, nem árkoltuk gyor­san körül. Ha már elmulasz­tottuk az elején. Lekváros­üvegek. kofferok, bakancsok, még fél oldal szalonnák Is úsztak elő, meg egynéhány egyetemi jegyzet — dicső je­le a nyáron sem nyugvó szorgalomnak: utóvizsgára készülődvén. Állunk, fogjuk a bőrcsatokat. amelyekkel jól megerősítettük a most már rendbe hozott sátort. Ez a kutya itt a kép szé­lén nem sejti még, hogy a masina elkattanása után nemsokára egy farkára kö­A VISSZAPILLANTÓ va­rázstükrén legutóbb Balassi Bálint alakja jelent meg. ö az első nyugatos költőnk, „bátor katona, rokonaival állandóan pereskedő, hará­csoló, emberekhez, elvekhez egyaránt hűtlen, vad erősza­kos férfi, aki a lóvásárokon be­csapja vevőit, fosztogató fő­űr, gyengéd költő, botrány­hős”. Megannyi megbélyegző jelző. Pedig csak a kor fia, a XVI. század esendő gyerme­ke, aki verseinek és dalla­mainak élve végigkóborol­ja Európát és az országot, szolgálatot, családi örökséget keresve bújdokolva, hol a török, hol hitelezői elől. Ez a megkésett közép­európai reneszánsz örök újság volt számára. Élte a kort, amélyben az ember a gótikus templomok hamusz.e- rű homályából kilépett a természetbe, s ott görög is­teneket talált babérkoszo­rúval a homlokukon, akik az élet szépségét és teljességét hirdették. Halványon élt még a középkor morálja — a király, isten és a nő tiszte­lete — de az emberek már rejöttek, hogy mindez arany­nyal megváltható, elérhető, még az örök boldogság is. Mindez érzékelhetően jele­nik meg költészetében, eb­ben a sokszínű, vibráló lírá­ban. (Én csak „a jobbágyai­val kegyetlenkedő” jelzővel nem értettem egyet, arra gondolva, hogy Balassi Eger­ben is, Érsekújvárban is együtt élt katonáival, vállal­va a nélkülözéseket, a vité­zi sorsot. Szegény ember volt birtok és jobbágyok nélkül, aki mint csiga, hátán hord­ta a házát.) Levendel Júlia ez­úttal Kosztolányi Dezsővel, Babits Mihállyal kelt útra, ami azért is volt kitűnő öt­let, mert összekapcsolta a XVI. századot napjainkkal ki nem mondva, hogy a köl­tészet örök és bár korok ha­talma átizzik a versen, gon­dolat-, érzelem- és forma- gazdagsága egyedivé teszi. Azért is fontosak ezek a múltban tett kalandozások, mert noha a gyerekek a Balassi-kép első vonásait az iskolában ismerik meg, az irodalomórák, a tanterv elég­gé zárt megkötöttségei csak érinthetik a régi magyar iro­dalom emlékeit. Itt viszont tött nagy melltartóval bo­lond iramban fog átszaladni a parancsnoki sátor előtt, a kultúros sátra felé, ahová a levesből még délben elkért velőscsont elhajítása csábít­ja. Ott, a kultúrsátorban, ahonnan a Cantáré o-ó... származik a hangszóróba, a keret nélküli szemüveget vi­selő, szoknyás „központi/ fel­ügyelet” ellenőrzi hosszasan — alapos munkának idő kell —, hogy a kulturos srác a művelődéspolitikai szempon­tok figyelembevételével he­lyezi-e a tűt a lemezre, mi­előtt felordítana újra felhőt­len boldogsággal, hogy Can­táré o-ó... Egyikünk sem tudta meg­mondani később, hogyan ke­rült a sátrunkba az a mell­tartó. Mindenesetre a brigád közös tízórai adagját — vek­ni kenyér, nagy szalonna — hordtuk ki benne a munka- területre. Tisztességes darab volt, fodrok, szalagocskák, tán még halcsont Is... A parancsnok, ha nem szívta Is mellre a dolgot, azért megbüntetett a melltartós akció miatt. Húsz százalékot vont le az aznapi teljesítmé­nyünkből. Na és, másnap, két órával korábban kezd­tünk, s még ró is vertünk. Ismét a miénk lett a máso­dik hely. lehetőség nyílik árnyalatok érzékeltetésére, arra, hogy a kalandozó szerző rátekint­sen a kort mozgató eszmék­re, a gazdasági és politikai viszonyokra. Így lesznek az­tán képesek a gyerekek ar­ra, hogy egy-egy korszak művészi alkotásait — képet és zeneművet is — összefüg­géseiben szemléljék, s nem­csak a társművészetekkel, hanem a társadalmi vi­szonyok változásaival együtt szemléljék és ítéljék meg. A KÖNYVEK sorai és a rádióadások hangszalagjai összetartanak, segítik, kiegé­szítik egymást, mégis a V i - lágablak legutóbbi vitá­ját figyelve, úgy éreztem, mintha a szerkesztő magára hagyta volna azt a hallgatót; kinek 1973-ban nem sike­rült „A világegyetem gyer­mekei” című könyvet meg-* ■ vásárolnia. (Én is így jár - tam.) A világmindenség rejtett titkaiba betekintő félóra azonban eloszlatott kételye­ket. Pl.: „A Föld pályáján való repülése közben olyan helyzetben van, mint aa űrhajó, amelynek legénysége az egész emberiség és a földi állatvilág”, s mint min­dennel ellátott ősi háztar­tás, magával visz mindent; ami az élethez szükséges, így az oxigént is, ami ugyan csak 300 évre lesz elegendő, ha maga a természet nem gondoskodna regenerálásról, így vagyunk a vízzel is, ami szép csendben koszolódik, de az emberiség évmilliók: óta ugyanazt a vizet issza és ezt fogják inni az utódok is. Ez a két adat nyugtatott meg, mert noha az ipari ci­vilizáció termékeként állan­dóan növekszik a Földre ne­hezedő széndioxid mennyi­sége, nincs semmi baj, mert a Földet beborító növényzet gondoskodik elnyeléséről. Szó esett még a beszélge­tés során — visszautalva a könyv néhány megállapítá­sára — a Nap mindent él­tető erejére, a tápláléklánc visszatérő görbéjére, az anyag változhatatlansógára. Mindez azonban a könyvet nem ismerő hallgató számá­ra csak féloldalas élményt jelenthetett. Ebergényi Tibor Ez itt... micsoda fotó! Va­lami filmstatisztálás lehe­tett, elöl francia bányászok­nak öltözött ismerős arcú fiúk, hátul, távlati rövidü­lésben, a dombon egy tele­pülés házai. Ez pedig... ez Anna, Szok­nya van rajta, fehér blúz, a kezében virágcsokor. Szemé­ben huncut jókedv, tekinte­te ismerősen kedves. Telt, asszonyos karja, erős melle. Lakkövvel összefogott kar­csú dereka, szép állású lá­ba. Baloldalt én állok mel­lette, itt pedig, a másik ol­dalon, , ki lehet? Kezét fel­emelte az exponálás pillana­tában, elmosódott alsókarjá­nak sávja átszeli a képet. Takarja az arcot is. És megint Anna, Fény esik az íróasztalára, előrehajolva ír, elmélyülten, hajában csil­log a napfény, és egészen jól látszik egy kinyitott ceruzás­doboz az árnyékban, az asz­tal első részén. Virág is van az asztalon, vázában, de ezt majdnem elfedi a váltóval. Forgatom a képeket, egyi- ken-niásikon dátum is van, és a felvétel helye. Bár özén a két utóbbi képen nem lá­tok semmit. Lehet, hogy volt rajtuk valami ceruzával írt fel­jegyzés? Nem lehet ki­betűzni. (lAjlytatjutíi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom