Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-10 / 238. szám
I A kórus és alapítói A hagyomány erejével Komlón Olyan régen kezdődött, hogy alig-alig őrzi már meg az évek sorrendjét a múló emlékezet. Mikor is volt ez vagy az a szereplés? Tanakodnak az öregek csendesen, de már nehezen lehet eldönteni, hogy 1934-ben vagy 38-ban, Összemosódtak az események, s még az elsárgult képek sem raknak igazából rendet köztük, ahol csizmásán, kötényesen, kalapjukon árvalányhajjal ott állnak a társak, akik azóta elöregedtek és elmentek már. De a dal él, még ha négyen is maradtak csupán az akkori énekesei közül. Újak vették át, s vitték tovább a hagyományt. A kömlői népdalkórus ötvennégy éves. Ritka az ilyen nagy múltú együttes, mégis — az előzményeket jobban megismerve — természetesnek tűnik, hogy sorsa így alakult. — Ennél szebb helyen csak a családban érzem magam — mondja huncut mosollyal a nyolcvanegy éves id. Kalmár látván —, de még a kocsmában sem jobb: ez egy fillérembe sem került. Gyönyörű volt, amikor régente 80 ember rá- kezdte és mondtuk egyszerre. Még én próbáról el nem maradtam, de mindenütt ott is voltam, ahol szerepeltünk. Hál’ istennek jó egészségem van. Ma is járok rendesen. Pedig • nem volt ez mindig ilyen köny- nyű: az alapítás idején a heti két gyakorlás alkalmából csak sötétedés után — kilenckor, tízkor — a fárasztó nap végeztével tudtunk összejönni. Ilyenkor bizony az egyik szólam énekelt, a másik aludt. De , megérte, nagyon megérte, mert bejártuk az egész országot. Részt vettünk különböző dalostalálkozókon, versenyeken. A fénykorban, Fehérvárott megkaptuk az elérhető legmagasabb díjat is. — Sokfélét tudtunk: a követ el men veknek megfelelően „könnyű”, illetve „nehéz” műdalokat és népi énekeket — folytatja a nyolcvankét esztendős Madarász Gábor. Kiküldték a kottákat és azokat kellett megtanulni. Emlékszem is néhány összeállításnak a címére: Hideg szél fúj a Dunáról, Megkötöm lovamat... — Mindent Nemes János kántor-tanítónak köszönhetünk. Ö fogta össze,' lelkesítette, vitte mindenfelé az együttest. Szakértő munkája nyomán megtanultunk mindent, amit a dalról tudni kellett. Szerepléseink után előfordult, hogy jöttek oda hozzánk a kisasszony- kák és nézték a tenyerünket, mert nem hitték, hogy valóban parasztemberek vagyunk. A kérges markunk volt a bizonyítványunk ... A legszebb köszönetét Török Zoltán, akkor neves zeneszerzőtől kaptuk, aki az’ egyik fellépés után így keresett meg bennünket: Kedves komlói dalostestvérek, ha ti nem vagytok, el is bujdostam volna... Aztán tovább: hogy is volt, amikor Sarudon száz liter borral vártak bennünket, de nem lehetett meginni, mert nem engedte a tanító: félresiklott volna a hang. Meg, amikor szerenádot adtunk, megvendégeltek bennünket mindig. Azok a szép mulatozások, mikor fölvettük a gyolcsgatyát, meg a mellényt, s fújtuk, fújtuk a nótát... Sok emlék, sok közösségi alkalom. Aztán a hanyatlás: a kántor elment a faluból s jött a háború, a negyvenes években a férfiak közül sokan ott maradtak a csatatereken. Azokból, akik visszatértek, nem pusztult ki a kedv, csak nem volt olyan ember, aki össze tudta volna fogni és szakértő módon egyengetni a széteső társaságot. Így hát csak alkalmanként szerepeltek, amikor a légi műsorokból idéztek föl egy-két számot. Búvópatakként újjáéledt, napvilágra került az együttes. amikor idekerült, tanítani Éles Imre, aki kézbevette a szervezését, irányítását. — A faluba 1982-ben jöttem. Az itteniekben régóta élt a yágv, hogy újjászülessen a nagy múltú férfikórus. Bár sokat foglalkoztam azelőtt is zenével, nagy feladatnak tartottam magam számára, hiszen annak idején az ország egyik legjobb, legnevesebb parasztkara volt ez. Ezenkívül én akkoriban kezdtem foglalkozni a témával: az egri főiskola ének tanszakára abban az évben iratkoztam be. — A meghirdetett első összejövetelre, 1983 januárjában hatvanan gyűltek őszÚjabb televíziós, dokumentumfilmek Újabb dokumentumfilmek formálódnak a televízió stúdióiban és külső helyszíneken októberben. Fenn laktunk a domb tetején címmel Ricíc Nóra és Gácsi Sándor Vanyarcon, Érden és Budapesten veszi filmszalagra Jónás Judit, önéletrajzi történetét. A 15 éves kislány az országos Móra Ferenc prózamondó verseny győztese, ma gimnáziumi tanuló a fővárosban. Szüleivel a vanyarci „Cigánydombról” indult el jelenlegi érdi otthonukba. A Budapesti alkonyat című alkotás készítői — Bajor Nagy Ernő forgatókönyvíró, Lakatos Iván operatőr- rendező — a fővárosban élő nyugdíjasok életének pillanatait örökítik meg, gondjait tárják fel. . Újabb epizóddal gazdagodik az Irodalmi barangolások című sorozat. Babiczky László rendező ezúttal Debi»80. oktobér 10., péntek recenben és környékén forgat: a város és a Hajdúság irodalmi emlékeit tárja fel. Az ősi kálvinista városban Szabó Magda írónő kalauzolja a nézőket, akik a műsor alkalmával ellátogatnak a Hortobágyra és Balmazújvárosba, Veres Péter falujába is. Hagyaték Bossányi Ervin ' hagyatékából 23 festményt ajándékozott a festő fia a bajai Türr István Múzeumnak. A magyar származású művész, aki élete végéig bajainak vallotta magát, a fasizmus elől Angliába emigrált, ott élt haláláig, 1975-ig. Művészete az üvegfestészetben teljesedett ki. Számos középületet, katedrálist díszít »alkotása Angliában. valamint az amerikai és afrikai földrészen. Korai festészete feleveníti a Baja környéki emlékeket, a paraszti életformát, a halászatot és a városépítészetet sze, s körülbelül 20-an olyanok, akik az alapítástól fogva dolgoztak itt. Lelkesedésben nem volt hiány, de elég hamiskás volt egy részük hangja. Sok munkába került, amíg elfogadható módon legalább a régi repertoárt fölelevenítettük. Szereplési alkalom azonban roppant kevés kínálkozott, ezért a létszám egyre fogyott, a mélypont a hetvenes évek közepén volt. Végül már csak körülbelül húszán lehettünk,- Akkor jött a segítség: Vass Lajos közvetítésével összeismerkedtünk egy füleki kórussal. Ez a testvérkapcsolat húzott ki a kátyúból, majd megerősödve egyre több lehetőségünk lett. A járásban és a megyében léptünk föl, majd meghívást kaptunk a szolnoki Vándor Sándor országos seregszemlére, ahol rádiófelvétel is készült velünk. 1978-ban ezüstkoszorús diplomával tüntettek ki bennünket. — Szerencsére már megtört a jég, fiatalok is kerültek a csoportba, az ötven tag, egy része ma már húsz év körüli, A téesz és a tanács támogatását bírjuk: a közös gazdaság mindenben segít, szállításban, más kórusok fogadásában is. Egyre inkább közösséggé formálódunk, s ez nagy öröm mindnyájunknak. Jó értesülni arról. hogy egyre függetlenebb ez az együttes: most például olyan dalokkal készülnek, amelyet egy zeneszerző, Csenki Imre egyenesen az ő számukra írt. Az is ritka dolog, hogy nemrégiben a termelőszövetkezettől egy darab földet igényeltek, hogy a jövőben kétkezi munkájukkal maguk is hozzájáruljanak fönntartásukhoz. Egy biztos: követendő példa, ahogy ma ebben a közösséget áhító világban a kömlőiek dolgoznak ezért az ügyért, hagyomány erejét, a dal szeretetét fölhasználva, Ezért kapta meg ebben az évben a Szocialista Kultúráért kitüntetést a kórus még most is aktív négy alapító tagja: Kalmár István, Kácsor Miklós, Madarász Gábor és Oláh Gábor. Gábor László Minisztériumi állásfoglalás az óvodákról Anyanyelvi és testi nevelés Az anyanyelvi és a testi nevelés fontosságának megfelelő érvényesülése az első számú feladat az óvodákban ebben a tanévben. A Művelődési Minisztérium előírta, hogy az óvodák nevelő testületéi vitassák meg az anyanyelvi nevelés, a nemzetiségi nyelveket oktató óvodákban az anyanyelvi, valamint a magyar nyelvi nevelés helyzetét és a tennivalókat. A testi nevelés jobbítására kiadott állásfoglalásban felhívták az óvodafenntartók figyelmét: gondoskodjanak arról, hogy minden óvodának legyen udvara vagy közeli szabad tere, ahol a gyermekek kedvük szerint játszhatnak, rendszeresen tornázhatnak. Az udvarokat ideiglenesen se használják más célra. Az óvónők segítsenek a szülőknek a gyermek otthoni és óvodai napirendjének, 24 órás életritmusának kialakításában. Játékos testneveléssel, a testmozgás megszerettetésével érjék el, hogy a testkultúra örömet, sikerélményt keltsen, fejlessze a gyermekek ügyességét, gyorsaságát, egészséges versenyszellemét, küzdőképességét. Ezek az intézkedések azért szükségesek — mondották az MTI (munkatársának /a Művelődési Minisztériumban —, mert a csaknem tíz évvel ezelőtt bevezetett óvodai nevelési program előírja ugyan az anyanyelvi és a testi nevelésre vonatkozó tennivalókat is, ezeket nem mindenhol teljesítették a kívánt mértékben. Emiatt' a gyermekek anyanyelvi és testi kultúrája nem kielégítő. Az óvónőknek pótolniuk kell a család; nevelés esetleges gyengeségei okozta hiányt is, hiszen a gyermekek az óvodában töltik a- nap nagy részét. Igaz, az óvodák zömében az előírtnál több gyermeket fogadnak be, hogy minél több óvodáskorút készítsenek elő az iskolai tanulásra, s a zsúfoltság, a felszerelés hiánya sok helyen nehezíti az óvónők munkáját, a nehézségek miatt sem szorulhat háttérbe egyik nevelési tevékenység sem — hangsúlyozták a minisztériumban. Nulladik óra Rohan a gyerek a lépcsőházban, könyvektől, füzetektől lagRdt iskolatáskáját vonszolja magával. — Hová sietsz ilyen korán? Liheg, tele van izgalommal. — Sietek, mert elkések a nulladik óráról! Tűnődöm: A nulla az semmi. A nulladik óra bizonyára valami, ha el lehet onnan is késni. Másnap megint elhúz mellettem a fiúcska, de ezúttal már az! utcán találkozunk. Jó lenne néhány szót váltani, de a gyerek közbevág: — Ne tessék haragudni, de én nem érek rá! Ma megint hét óránk lesz. délután napközi, külön foglalkozás. Szuszog, liheg, idegesen szalad a buszhoz, táskáját h<jl az egyik,, hol a másik kezében cipeli. Egy héttel később a lakásban a papával beszélgetünk. — Reggelente találkozom a fiaddal. Értelmes, iparkodó gyereknek látszik, csak mindig késésben van, lohol szegény. — Tudod, ez a nulladik óra! Testnevelés reggel héttől, — Ha testnevelés, az jó! Egészséges a reggeli mozgás. Később a marna is megérkezik, méltatlankodva keresi a fiát. — Hol a csodában lehet ez a gyerek? A férje nyugtatja, aztán hármasban beszélgetni kezdünk, — Tönkretesszük ezeket a gyerekeket! — Hogy érted? — Ahogy hallod. Egy tizenkét esztendős gyerek napi tíz óra hivatalos elfoglaltságra van kárhoztatva. A mi időnkben ha hat óránk volt, már dühöngtünk, és utána irány haza. Játék, futkározás, levegő. Most? Belép a gyerek, mosolygós képű. jópofa fiúcska. Táskáját a fotelba dobja, zsibbadt karjait rázza. — Teljesen kivagyok, apu! — Miért? Mi volt ma? A gyerek fáradtan nyúlik el a fotelban és válaszol: — Mi lett volna? Az, mint máskor. — Ma is volt nulladik órátok? A mama eltűnik és kis idő múlva beszól: — Gyere, fiacskám, egyél, aztán tanulj, majd apu kikérdezi később a leckét. Magunkra maradunk megint. — Tudod, én lehet, hogy nem értek a pedagógiához, lehet, hogy nem tudok lépést tartani a korral, de amit manapság ezekkel a szerencsétlen gyerekekkel csinálnak... — Többet kellene nekik segíteni! Hangosan felnevet. — Segíteni? Ne viccelj, hiszen nem értem a hatodikos fiam matematikapéldáját. Egyszerűen nem értem és legszívesebben visszavinném a diplomámat az egyetemre. — Új módszerek, aztán, tudod, kérlek... — Tudom, amit tudok! Ez a srác állandóan elfoglalt, tanul, lót-fut, játékra, maholnap már alvásra sincs ideje, ugyanakkor nem tudja az egyszeregyet. — Ja, kérlek, a számológépek világában! — Rendben van! Szólj neki. hogy mondjon el egy Petőfi-, Arany-verset. Hallott csak róla, lehet, hogy idéz belőle két strófát. — Idegroncsokat nevelünk. — Nézz bele a táskájába! Egy felnőttnek dicsőségére válna nemcsak a könyvben lévőket megtanulni, de még cipelni is. — Szóval, valahol valami nincs rendjén.' bár az is lehet, hogy tényleg mi vagyunk analfabéták a pedagógiához? Szalay István-FANTASZTIKUS REC XII. — Rétidben, akkor ebed után megjelenek a harcmezőn. Jones és Charlie sakkoznak tovább. — Tel lépsz — mondja Jones. 34. József Mária szobájában. Lapozgatja a könyveket, de leginkább egy fotóalbum kelti föl érdeklődését. A képen Mária látható, többnyire egyedül, elvétve édesanyjával, rokonaival. Algernon is fel-feltünik József közelében, mintha barátkozni akarna vele. József talál az asztalon egy kis sajtmaradékot, odaadja Algernonnak. Az egér jóízűen eszegeti, látszanak tűhegyes fogacskái. — Egyél, Algernon, eszegess csak. Az én napom már úgyis el van rontva. Ilyenkor már nem tudok csinálni, semmi fontosat. Gyere. Algernon. feküdj le te is. Gondolkozzunk. Fekve a legkönnyebb gondolkozni. Algernon mókás kedvében lehet, mert — egészen közel Józsefhez — megáll és az oldalára dől. 35. Erzsébet és Dán a Génbank előtt találkozik. — Hová menjünk? — kérdezi Dán udvariasan. — Nem tudom. Minél messzebb innen, annál jobb. — A Génbankot a távolság se szépíti meg. Tényleg, Erzsébet, mit ez a te híres Génbankod? — Okos gyerekeket, hülye szülőknek. — Miért hülye az a szülő, aki okos gyereket akar? — Mert, ' ha okos yolna. biztos volna abban, hogy tőle a gyerek semmi rosszat nem örökölhet, hiszen ő okos, ezért csak okos gyereke lehet. — És te miért tőlem akarsz gyereket? — Mert hülye vagyok .. 1 — Erzsébet és Dán szerelmesen egymásra nevet. — Kívánós vagy? — Nem. De pisztrángot szívesen ennék ... — Tudok egy helyet, megpróbálhatjuk. — Vezess. — Erzsébet megcsókolja Dánt, elindulnak. Séta közben kibomlik előttük a város. Színes, harsány épületek, mindén ház előtt virágok, fák, szökőkutak. — De szép ez a béke... — suttogja Erzsébet. — Már több mint hatvan éve... Mikor is volt vége a háborúnak? — Negyvenötben. Ezerki lends zó znegyvenötben. — És lám. megértük mégis: itt van a békés kétezredik esztendő; — Még t nincs itt. Még csak április van. még békének kell lennie december végéig. Akkor lesz csak kétezer. — Ejnye, de precíz vagy. Tudod, hogy nem erről beszélek. Hanem a gyerekünkről ... — Azért hívtál fel. hogy béketüntetést tartsunk? — Nem. Foxmanról szerettem volna... — Foxman? Mi van vele? — Megjelent nála Mária. — És ez miért baj? — Az öreg bele van esve. Hiú, vén majom. — Ki ez a Mária? — Asszisztensnő. Szerintem nincs rajta semmi különös. — Akkor biztos jó nő. Ha te szidod... — Én nem szidom, csak azt mondom, hogy meglehetősen jelentéktelen. — Ebből csak az következhet, hogy feltűnően jó nő. .. ' — Ha neked tetszik, akkor edd meg 1 — Ugyan, ne bolondozz már... Ez minden? — Igen ... — Hát... nem sok ... Ne haragudj, most jut eszembe: nem tudok veled pisztrángot enni. Rohannom kell a munkahelyemre .., — És ezt csak most. mondod?... És velem mi lesz? Meg a pisztránggal? — Ne félj, a pisztráng nem ússza meg! — Dán elrohan. miután megcsókolta a pityergő Erzsébetet. — Er, zsebet félig sírva, félig beszélve mondja: „Megállj, Dán... ezt megkapod még! Meg, ha én mondom...” Visszafordul ő is, egy automatánál tésztát vesz. azt rágcsálja egészen a Génbankig. 38. — Megebédeltem, profesz- szor úr.,. — Mária üdén, frissen lép Foxman szobájába. — Foglaljon helyet. Mária beleül egy fotelbe, gyerekesen próbálgatja: hogyan kényelmesebb az ülés. — Szóval a Fekete Gén titkára kíváncsi... — Én ... a professzor úr mondta, hogy jöjjek ide . .. — Azt akarja mondani ezzel, hogy nem érdekli a Fekete Gén? (Folytatjuk) A A tf k
