Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-04 / 233. szám
Érdekes, hogy amikor a . pénz körüli nagy disznósá- gokban turkálva, némi társadalomkritikai is lehet a néző elé tálalni, fitogtatván azt a jól értesülést, ami vagy van vagy csak legenda, az angol filmesek is inkább átteszik' a színhelyet, a történetet és természetesen a szereplőket is, a tengerentúlra, az USA-ba. Mert ott a pénz körül minden lehetséges. Azt rögtön elmondjuk, hogy a Tűzharcban egy kitűnően megszerkesztett, elegánsan feltálalt, veszélyekkel és fordulatokkal jól megszínesített krimicsemegét kapunk Michael Winner rendezőtől. A forgatókönyvíró, Gerald Wilson. dús képzelőerővel rendelkezik és olyan ötleteket agyai ki, hogy az európai néző szeme csak káprázik, amikor az egy az egyben végrehajtott, apróbb-nagyobb támadásokat, ellenrohamokat végigélvezi. Mesteri a Robert Paynter és Dick Kratin által végzett operatőri munka is. Azzal is minden rendben van, hogy a rendező a feladványt a szemünk láttára bonyolítja le, magyarázza meg, mint a tanító bácsi a lassú észjárású gyereknek a kétszer kettőt. És mégsem vagyok igazán hangulatban ettől a filmtől. Már az mellbetaszít, amikor az alábbi alku hangzik el a film elején: — Százezerért vállalom. — Megadom. — Feléért is elvállaltam volna. — Dupláját is megadnám. Ahol a különböző szövetkezések úgy beszélnek a -milliókról, mint én arról, hogy kéi, vagy három totó- vagy lottószelvényt vegyek-e. vagy az emberekről és azok likvidálásáról olyan hangsúllyal vagy mozdulatokkal váltanak szót. mintha egy kellemetlen szúnyogot kellene lecsapni, valami belső viszketés fog el. Mindenütt a hivalkodó jólét, az a bizonyos több a kelleténél, közben mindenki tudja, hogy nemcsak a jelenben, hanem a múltban is, a jövőben is, mocsok, szenny, vér és bűn tapad a milliókhoz. És akik ebben élnek, azok tudják i-s egymásról mindezt. És mégis mosolyognak, „teszik magukat'’, mert A magyar gyermekek rajzait is várják a Shankar indiai nemzetközi rajzversenyre. A pályázaton az 1965. január elseje után született gyermekek vehetnek részt festményekkel, rajzokkal. A pályaművek témája kötetlen, mérete viszont nem lehet kisebb 30X40 centiméternél. A készítésükhöz bármilyen anyagot használhatnak, csak fekete ceruzát nem. Mindegyik versenyző hat rajzot, illetve festményt küldhet be. ezt a világ tetején így lehet és így illik. És nagyszerű ruháikban és vasalt képükkel, mintha magasztosaknak szeretnének látszani. A rendező pedig nem ezt adja elő vagy nem szándéka ezt mutatni. Vagy. .nem úgy szándéka ezt mutatni, hogy az a bizonyos nagy üresség, ott, valahol a lélek táján, kifessék. Mert itt van az egész mesében ez az egyetlen asz- szony, Adele Tasca. Megölik a férjét, bosszúért is liheg, de' valahol az időnk előtti időben a hiúsága, a hatalom vágya a leghitványabb emberhez is köti őt. És hazudik, lehetőség szerint mindenkinek, minden mozdulatával és minden szavával. Nem is tudja, hova játsszék, nincs is igazán ereje, hogy bármit önállóan cselekedjék. Csak mintegy kicsiny, de finom és jelentékeny csavar a szerkezetben, hol meglazul, hol keményre fog. Logikáját, érzelmeit talán maga sem ismeri. És ezt az arc és érzelem nélkül élő asszonyt játssza Sophia Loren. Nem kell sokat bíbelődnie a jellemrajzzal, mert a mi méreteink szerint ez az asszony egy képlet, aki remek testével és ide-oda húzásaival jelentékennyé tud válni, szereplővé egy olyan atmoszférában, ahol mindenki mindenkinek a gyilkosa lehet, bármely ‘pillanatban. Mert a még több pénz, ha az elérhető, nyugtalanítja az embereket. Az új szuperhőst az angol filmgyártás a már deres hajú James Coburnben találta meg. RokonszenVet ébreszt egy általa alakított férfi iránt, akit még a film alkotói szerint sem lehet Grál-lovagnak tekinteni. Végül is, kinek kellett volna ebben az ügyben rajta kívül szurkolnunk? Ezeket nem szabad keretezni. A képek hátoldalára kelj írni — nyomtatott - betűkkel — a pályázó nevét, teljes címét, születési évét, nemzetiségét, a kép címét. Valamint a szülő, a gondozó vagy a tanár nyilatkozatát arról, hogy a pályaművet a versenyző önállóan, segítség nélkül, 1980-ban készítette. A pályaműveket az Országos Pedagógiai Intézet esztétikai nevelési csoportjához kell beküldeni, november elsejéig. Farkas András Pályázat az indiai nemzetközi rajzversenyre VII. Megbízom magában. Tudom, hogy maga is csak rendőr- féle. de inkább egy rendes rendőr védjen meg. mintsem hogy sok-sok gazember zaklasson, faggasson, vádaskodjon. — Mivel vádolják, professzor úr? — Ez kihallgatás? — Nem, dehogy. Beszélgetünk. — Nos, azzal vádolnak, hogy utolsó kísérleteim nagyon veszélyesek. — Felrobbanhat a laboratórium? — Megint. Charlie szellemeskedik, persze ügyetlenül. — Charlie! eiMmsm 1980, október 4., szombat — Nem. A biztonsági berendezések egészen kiválóak. A veszélyesség szellemi természetű, egyelőre.— Hallhatnánk bővebbet erről ? — Sajnálom, nem. A kísérlet még nem ért véget. Addig nem nyilatkozom. S lehet, hogy azután sem. — Nos, ha így áll a helyzet, professzor úr. akkor mi távozunk. Bármikor,, bármiben állunk rendelkezésére. Tessék, itt az ügynökség telefonszáma. — Köszönöm, uraim. A viszontlátásra. Hogy is hívják. magát? — Charlie. — Viszlát, Charlie. Viszlát lones. Jones és Charlie kilép a villa kapuján. — Mit kezdjünk az öreggel? — Nem ^udom. Jones, nem tudom. Jones és Charlie gondterhelten bandukolnak az éjszakában. Távolról hallatszanak a delfinfüttyök, mintha a delfinek búcsúznának tőlük. — És ezek a delfinek is... Bogaras az öreg, annyi szent. — Nézd. Charlie, én ebben az öreggel tartok. A delfinekben mindig éreztem valami titkot. — Jones! Az ember termel. a delfin nem termel. Ez á különbség a delfin és az ember között. — A delfin valóban nem termel. De nincs is rá szüksége. Különben is: mi rendőrök se termelünk. Vagy nem mindig termelünk. A nem termelő ember is ember. — Akkor rossz a meghatározásom. De a delfin akkor se ember. — Ezt az öreg se mondta. Annyit mondott csak, hogy a delfin nem állat. — És azt is mondta, hogy nem tudja, hogy micsoda. — Igen. így volt. Charlie hirtelen megtorpan, mert a földön egy fóliakabátot vett észre. , — Úgy látszik, már nem kellett a gazdájának. Nézd csak Jones, .. itt áll a taxi, ahol hagytuk. — Tudom. Én programoztam úgy, hogy maradjon itt, és ne menjen el senkivel. — Előrelátó vagy. Jones kinyitja az. a jtót, beül a kocsiba. Kártyát akar beleilleszteni, de nem sikerül: az előző utas bennefe- lejtette a magáét. — Nézd csa'-- ^harlie. .. Eay kártya. 1 miénk, ugye? , — Nem. ■ Népmüvelöképzés, gondokkal Helyzetkép az egri főiskoláról Az 1974—75-ös tanévben indult bieg az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán a leendő népművelők oktatása. Az ígéretes vállalkozást örömmel üdvözöltük, hiszen a megyében igen nagy szükség volt jól felkészített köz- művelődési szakemberekre. Azóta fél évtized tett el, ennyi távlat már elég ahhoz, hogy mérlegeljük az egykori vállalkozást, azaz felsorakoztassuk a kedvező tapasztalatokat és a megoldásra váró gondokat egyaránt. Erre kértük fel a nevelés- tudományi tanszéken tevékenykedő pedagógusok közül dr. Nagy Andor kandidátust, tanszékvezető főiskolai tanárt, valamint Hidy Pálné adjunktust. Kezdeti bizonytalanság Az mindjárt kiderül, hogy az ügy jelentőségét azonnal felismerték. — Korábban csak a debreceni és a budapesti tudományegyetemeken, valamint a debreceni és a szombathelyi tanítóképző intézetekben adtak népművelői diplomát, az utóbbi intézményekben könyvtári ismeretekkel társítva. E két helyen azonban nem felső, hanem középfokú ismereteket nyújtottak. Ezt a hátrányt még egy államvizsgával behozhatják azok, akik erre még 1980-ban jelentkeznek. Az étet sokkal több talpraesett, hozzáértő ifjút kívánt, ezért kellett szélesíteni a kört. Ezzel maradéktalanul egyetértettünk, s nem húzódoztunk az úttörő munkával járó nehézségektől sem. Egyet azonban már akkor sajnáltunk. A minisztérium utasítására ’— a hallgatók túlterhelését akarták csökkenteni ezzel az intézkedéssel -—. megszüntették a korábban minden tanárjelölt számára kötelező népművelési ismereteket nyújtó tárgy oktatását. Ezt ugyan csak fél évig tanítottuk, ám a fiatalokat olyan gyakorlati tudnivalókkal vérteztük fel, amelyeket nemcsak a katedrán. hanem a községek kulturális életében is sokoldalúan kamatoztathattak. Ez már csak speciál kollégiumként választható, azaz legfeljebb huszonöt diákot érint, holott majd minden pályakezdő közművelődési megbízatást is kap előbb, vagy utóbb. — Ettől függetlenül nagy lendülettel kezdtünk, s arra törekedtünk kollegáimmal együtt, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítsuk a továbbhaladáshoz. Ä hangulatot kissé rontotta az, hogy országszerte jó néhá- nyan akadtak, akik kétségbe vonták a próbálkozás létjogosultságát. Mi mégis letettük a voksot, s nézeteinket máig sem változtattuk meg. Jónak tartottuk azt — ma is ez a véleményünk —, hogy s fiúk-lányok — egészen mostanáig az utóbbiak alkották a többséget — egy másik tanári szakban is jártasságot szereznek, azaz bekerülnek a tantestületekbe, ahol diplomájuk révén már partnerként fogadják őket. Ez lehetővé teszi, hogy a későbbiek során mozgósítsák azelőtt közömbös kartársaikat, akiket különböző szakkörök és tanfolyamok vezetésére nyernek meg. Ki alkalmas? Tavaly végzett az első évfolyam. az idén pedig tizenhatan mondtak búcsút az alma maternak. Vajon milyen útravalót kaptak, s ezt hol, és miként hasznosíthatták? — Köztudomású, hogy járatlan úton nem könnyű haladni. Aki ezt teszi — bármennyire lelkes és jó szándékú — tévedhet is. Mi tagadás: nálunk sem vált be minden. Bajok voltak a szak- párosítással. A magyar, a történelem bevált, az ének is igazolta életképességét, a kémia azonban befulladt. Ezen persze nem is csodálkozunk, bár szerettük volna, ha a reál tárgyak kedvelőiben is felkeltjük a népművelői vágyat, elhivatottságot, — Én a mostani gárdát tartom a legrátermettebbnek. Az 1979-ben végzettek egy része hajdanán még nem tudta: mire vállalkozik, ami7 kor ide pályázik. Az őket követők azonban már határozott érdeklődéssel, kialakult nézetekkel érkeztek hozzánk. Épp ezért hiszünk ab-' ban, hogy megállják majd a helyüket. A szakmához való ragaszkodást, a tiszteletre méltó elkötelezettséget jelzi az is, hogy a tizenhat hallgató közül tizenöten gyakorló népművelők lettek, s eszükbe sem jutott, hogy egyéb területeken próbáljanak szerencsét. Egy kissé mi is elégedettek lehetünk, hiszen folyvást az elhivatottság érzését plántáltuk beléjük. Egy azonban ma is töprengésre készteti az oktatokat, s ez a pályaalkalmasság témaköre. Sorakoztassuk fel most az erre vonatkozó megjegyzéseket! — A tizennyolc évesek magyarból és történelemből felvételiznek. Tételeket húz- ■ nak, s az ezekkel kapcsolatos tudnivalókról számolnak be. Más szóval memóriavizsgálatot tartunk, s aki ebben jeleskedik, annak zöld jelzést is adunk. Nem értékeljük le ezt a megoldást, ez kell, csak nem ilyen mértékben, csak nem kizárólagosan! — Jó lenne, ha a rátermettség összetevőit is kutathatnánk, felmérhetnénk. Ebben az esetben erre feltétlenül szükség van. Sajnos, a jelenlegi felvételi rendszer előírásai nem számolnak ezzel a nagyon is jogos igénynyel. Annyit azért teszünk, hogy a beszélgetés során igyekszünk felderíteni ezeket a mozzanatokat. Több-kevesebb sikerrel... Nehézségek — közelről A kétségtelen eredmények mellett — igen színvonalassá formálódott például az egyetemi tapasztalatokra építő elméleti felkészítés — azért akadnak gondok is. ízelítőül összegyűjtöttünk egy csokorra valót. — Arra mindjárt rájöttünk, hogy mi nem képezhetünk igazgatóhelyetteseket, akik az egyre szaporodó komplex nevelési központokban töltik majd be ezt a funkciót. Ez érthető is, hiszen az egy-két, vagy három évtizede tanító pedagógusoki nem fogadják el — ez egyébként természetes — főnöknek a huszonkét esztendős pályakezdőket, akik még nem találkoztak az ezerarcú valósággal. A pedagógia szak épp ezért jutott esődbe. Nos, mi csak tenni vágyó, tájékozott ifjakat bocsátunk ki, akik kitűnően megoldják majd a rájuk bízott részfeladatokat. s idővel talpraesett irányítókká is fejlődhetnek. Ehhez azonban mi nem adunk „jogosítványt’’. Jó lenne, ha az egyes művelődésügyi osztályok, s az oktatási intézmények vezetői figyelembe vennék ezt. s nem keserítenék meg az életbe indulók rajtját. — Nem tökéletes még a gyakorlati oktatás rendszere. Néhány helyütt nemcsak szívesen fogadják tanítványainkat. de rájuk méretezett tennivalókat is adnak nekik. Vidéken már sokkal nehezebb ez. Köztudomású, hogy kevés a szakképzett művelődésiház- és klub- könyvtárvezető, így aztán olykor — képletesen szólva — vak vezet világtalant. Különösen vonatkozik ez a nyári időszakra, amikor majd mindenütt hamisítatlan uborka- szezon uralkodik. Egészen más lesz majd akkor, ha a nálunk végzettek adhatják majd át tapasztalataikat azoknak, akiket mi küldünk hozzájuk. Ezzel már arra is utaltam, hogy tovább haladunk a meglelt úton, s csak hivatásérzettől vezérelt ifjú népművelőket szeretnénk képezni. annál is inkább, mert oly sok községben várnak rájuk, alkotó lendületükre... Jfécsi István — MGB? — Igen. — Legalább ennyit tudunk. Ez is lépéselőny. Talán. .. 19. Mária és József kézen fogva sétálnak az utcán. — József! — Tessék, szerelmem... — Meggondoltam magam. Ne menjünk mégse a mamához. Elfelejtettem mondani, hogy Foxman telefonált, — Mit akart? — Hogy reggel siessek, mert a kísérletéhez nagyon kellek. — Te? — Igenis én! Azt hiszed, én nem tudok semmit? — Dehogyis hiszem. .. Csak ez az egész nem tetszik nekem. — József, mindegy. Menjünk haza. Reggel korán kell kelnem. — Kísérjelek haza? — Igen. — IJs nálad is alhatok? — Igen. Megcsókolják egymást, és kicsit sietösebbre fogják járásukat. Mennek vissza Máriához. 20. Mária mamája nyomogatja videójának h ivógombját, de hiába: Mária nincs otthon. csak szobájának úszó- medencés fala látszik. A mama h.osszan nézi. forgatja videóját, aztán láthatóim megnyugszik: nem, Mária Sincs a vízben.----------------------------------------—» F oxman sétál a teraszon, delfinjeivel fütyörészik. — Ma már nem kaptok több halat. — Bemegy a teraszról, a hálószobáig három szobán kell átsétálnia. Mindhárom szobán látszik, hogy itt tudós él. s nem valami divatfiú: minden szobában a tudós tevékenységének nyomai is láthatók, nemcsak a feltétlen gazdagság. Foxman öreg ébresztőórát vesz elő, felhúzza. Meg- masszírozza homlokát, lefek. szik. 21. Lilian telefonál az utcáról. — Főnök, referálni szeretnék. — Géphang hallatszik: „Tessék, hallgatom”. — Főnök. Jonesék is akcióba léptek. Éjfél után Foxman fogadta őket. — „És miről beszéltek?” — Ezt nem tudom. Én kívül várakoztam. — „Jól tette. Majd reggel meghallgatjuk, miről beszélgettek. Egyéb?” — Elvesztettem a fóliakabátom és a taxikártyám. — „Jöjjön be holnap reggel korán, kap másikat.” — Jonesék biztos mindkettőt megtalálták. — „Nem baj, úgyis tudják, hogy dolgozunk. Nem is árt kicsit rájuk ijeszteni.” — Akkor reggel. Viszontlátásra. főnök. Lilian kilép a fülkéből, abban a pillanatban lövés dördül. Lilian összeesik, rángatózik a karja, de pisztolyát nem találja. Sóhajt, mint «kki útoljára sóhajt. (Folytatjuk) TŰZHARC Angol film
