Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-31 / 256. szám
AUTÖSÉLET Az autók „elnémítása if L >.fv Zajelnyelő bevonatok egy korszerű gépkocsi utasterében A sima úton 80—100 km óra sebességgel haladó Rolls-Royce gépkocsiban a műszerfalba épített óra ketyegő hangján kívül más Zörejt nem szabad hallani, mondják e kiváló autótípus propagálói. Ha van is némi túlzás e kijelentésben, az kétségtelen, hogy a világ legtökéletesebb autóinak kikiáltott Rolls-Royce-ok valóban kiváló hangszigeteléssel készülnek. Ám nem szabad elfelejteni, hogy az autónak nemcsak a kocsiszekrényben észlelve kell csendesnek tűnnie, hanem kívülről hallgatva Is, Ha sikerülne „eíné- mltam” az utakon száguldó autók millióié, jelentősen csökkenne a zajártalmat szenvedettek, a hallászavarokkal küzdők ma még egyre növekvő száma. A zajtalan, autózás megvalósítását célzó kutatások annak megállapításával kezdődnek, hogy melyik szerkezeti elemnek mekkora része van a zaj keltésben. Talán meglepő, de nem a percenként több ezer robbanást végző motor a legfőbb zajforrás (ehhez persze az Is kell, hogy vízhűtéses legyen a motor, és öntöttvasból készüljön, ne könnyűfémből), -Magánál a motornál sokkal zajosabbak a körülötte elhelyezkedő se- sédberendezések. Így például a szívócső sustorgó, mH.id a magasabb fordulatszám* tartományokban harsogó- vé váltózó szívás zaja mesz- sze felülmúlná a mechanikus zörejeket, ha nem alkalmaznának nagy méretű és pontosan a motorhoz hangolt tompító szerkezeteket. Nem csekély — különösen a léghűtéses konstrukcióknál .— a ventillátor zaja sem. Az ellene való védekezés egyik módja lehetne, hogy automatika szabályozná a ventillátor ki- és bekapcsolását. attól függően, hogy a gyors haladásból eredő ún, menetszél elegendő-e a hűtéshez. Ezt az elgondolást eddig csak az igényesebb kocsiknál valósították meg. A kipuf'ogásból eredő zaj kizárólag a hangtompító hatásosságán múlik (az már más kérdés, hogy a zajtalan járást teljes ítmény veszteséggel kell megfizetni). Fontos célkitűzés a zajcsökkentésnél. hogy a motor es a mechanikus részek rezgéseit ne engedjék átterjedni a kocsiszekrényre, amely hangdoboz módjára felerősítené azokat. Éppen ezért magát a motort és a vele többnyire egy blokkot alkotó váltó- művel gumi tüskék közbeiktatáséval szerelik a karosszériához. A kipufogórendszeren kívüli másik nagy zajforrás a kocsi alvá/.H (alváznak nevezte az önhordó karosszériák futómű részét és teherviselő struktúráját). A futómű alkatrészei menet közben intenzív mozgást végeznek. ami egyebek között hangok formájában is észrevehető. Ezen a futómű rugalmas gumi perselyekkel való rögzítésével lehet segíteni, illetve -úgy. hogy a futómű elemeit — sőt a motort. is — acéllemezekből készült segédvázra szerelik, majd ezt kötik össze rugalmasan a karosszériával. A karosszériát részben úgy kell kialakítani, hogy a motor-, futómű-, és alváz- zajokból minél kevesebb jusson el az utastérbe, í'észint periig akként, hogy maga is minél kevesebb zajt okozzon. Az _ utastér zajcsillapításának fontos része a szigetelő bevonatok alkalmazása. Ezek egyrészt a kocsi aljára, a lemezek külső oldalára kerülnek, másrészt a kocsi belsejébe. A külső szigetelőrétegeket merítéssel vagy szórással viszik fel. a kocsik belsejében viszont a filcé és a gumié a legnagyobb szerep. A gondos hanaszigetelésű kocsik utasterében az acél Kft- rosszérialemezre ragasztott gumi- és fllclapokon kívül a kárpitozott, tető, a lábtérbe felnyúló szőnyegek, valamint a megfelelő kikép zésű ajtóhurkolfltok Is részt vesznek a bejutó hanghul lámoiv, a káros rezgések el nyelésében. ÜjHbban külön féle műanyagok, speciális fóliák is’ jól csökkentik a külső ‘és belső zajt (ezek se gltségével bárki akár ma ga Is kísérletezhet gépkocsija „lecsendesftésével”). HORGÁSZAT Tisztújítás előtt A téma most aktuális, azért, hogy a horgászmozgw- lom azzá legyen, amire hivatott. A tisztújítás minden alkalommal felelősséget rótt az előkészítőkre és a tagságra egyaránt.' Korábbi évek tapasztalata, hogy a tisztségre alkalmas személyek kiválasztásánál snl< tényezőt vesznek figyelembe. Ma, amikor a horgászmozgalom dinamikusan felődik, a szervezeti élet fejlesztése mellett az egyesületek gazdálkodása mind nagyobb feladatot jelent a vele foglalkozónak. Szükség van minden aktivistára, aki e nemes cél érdekében tenni akar. Most a választások előtt őszintén kell elbeszélgetni az eddigi vezetőkkel és azokkal, «kiket, szeretnénk a mozgalom vezetésében látni. Célunk az. hogy a mozgalom erősödjék. Ne legyenek sértődött emberek, mert ez fékező erővé válhat, Az új vezetőség kialakítása során ajánlatos a helyi párt-, tanács! és lársadalmi szervek véleményét kikérni. Néhány éves Intéző bizottsági tisztség gyakorlása folytán 18 egyesület munkáját, vezetését tanulmányoztam és többé-kevésbé megismertem. Vannak olyan egyesületek, amelyek kiválóan látják el feladatukat, úgy dolgoznak, ahogy azt a mozgalom megkívánja. Mindenki végzi a Vállalt tisztségével járó teendőket. Örömünkre szolgál, hogy az Ilyen egyesületek vannak többségben megyénkben. Néhány egyesület viszont most indult fejlődésnek, így a létszámnövekedés, a hor- gászvizen való gazdálkodás még némi hibákat eredmé- 'nvez. de a gondokat, problémákat megosztják a helyi társadalmi és tömegszervezetekkel. Segítségei kérnek és kapnak, mert látják, hogy a közösség érdekében akarnak tenni, a dolgozók pihenését. a szabad Idő kulturált eltöltésének lehetőségét akarják megvalósítani. Szerencsére kevés a „jegy- kiváltó” egyesületek száma, amelyben a vezetők nem tudják. vagy nem is akarják tudomásul venni a vállalt tisztségükkel járó feladRt súlyát és felelősségét. Ezeknél az egyesületeknél a tagság Is ilyen megalkuvó, nem kényszeríti a vezetőséget jobb, eredményesebb munkára. Intéző. bizottságunk évente négy horgászegyesületet számoltat be a végzett munkáról. és gondjaikról. Ezt a beszámoltatást már több egyesület Igényli is, mert tapasztalták, hogy problémáik' megoldására helyben kapnak megoldást. Sajnos találkoztunk olyan egyesületi vezetővel, akinek fogalma sem volt a munkájukról. Az egyesületben egyedül a pénztáros dolgozott. Azt hiszem, Ilyen vezetőre nincs szükség a jövőben sem. Túl jutottunk azokon az időkön, amikor a létszámnövekedés lemaradást okozott a mozgalmi munkában. Minden egyesületnek megvan r lehetősége, hogy a feladalok- nak megfelelően alakítsa ki a vezetőséget. Az intéző bizottsági tagok vállalták, hogy a gyengébben működő egyesületek munkájához segítséget adnak. Azt. azonban nem tudják vállalni, hngy az egyesületek vezetői helyett elvégzik a teendőket. öt évre kerülnek megválasztásra a tisztségviselők, ezért az Idős horgászok mellett a fiatalok Is kapjanak helyet a vezetőségben. Zentni József lb-titkdr M. Mdtydsné. Gyöngyös: A rendelkezések értelmében a gyermekgondozási segélyre akkor válik jogosulttá a dolgozó nő. ha a szülést megelőző 12 hónapon át munkaviszonyban állt, vagy a szülést megelőző ib hónapból 12 hónapot munkaviszonyban töltött, s a szülést megelőző négy héten belül még munkaviszonnyal rendelkezett. Ezen az alapon jogosult Ön is a gyes-re. Ami másik kérdését illeti, a vállalat nem járt el önnel szemben jogtalanul, mivel meghatározott időre szóló szerződése a szülési szabadság ideje alatt lejárt, munkaviszonya megszűnt. Az a rendelkezés ugyanis, amely szerint nem lehel a munkaviszonyt megszüntetni a táppénzes állomány, illetve a a szerkesztő terhességi-szülési szabadság alatt és az azt követő 15 napon belül, csak a meghatározatlan idejű munkaviszonyban állókra vonatkozik. A helyzet tehát. az. hogy korábbi, illetőleg most lejáró szerződéses munkaviszonya alapján jogosult a gyermekgondozási segélyre, azonban ez a három év nem számít majd munkaviszonyban töltött időnek, De — és ez volt a harmadik kérdése —, amennyiben a három év alatt újabb gyermek születik! a már megszerzett Jog alapján az után is joga van a gyermekgondozási segélyre. K. Jdnosnt, Hatvan: Mivel édesanyjával közös lakásban lakott, édesanyja halála után mint állandóan bejelentett családtag jogosult a bérlett viszony folytatására. Ebben az esetben nem kell kifizetnie a lakás használatbavételi díját. Igényét a halálesetet követő 30 napon belül kell bejelentenie a területileg illetékes tanácsnál. B. Mihályné. Eger: Keresse fel . személyesen szerkesztőségünket, a legjobb lenne a nov. 10—15-e közötti időszak. Az ítéleteket feltétlenül hozza magával. de úgy véljük, hogy a peren kívül más módja is lehetne a vita rendezésének. Leveléből ítélve nem is annyira jogászokra vonatkozó probléma már ez. Kereszfre/fvény November 7. szigetek legnagyobbika, fővárosa: Agana. 52. Rizspá- linka Hátsó-lndiéban és Jávában. 54. Izomkötök. 56. Belga, vatikáni és svéd gépkocsik jelzése. 57, A skandilimavásár KÖZMŰ ES MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT KlllU VilOIII a Lőrinci Regionális Vízmű a Csányi Állami Gazdaság sasteleki üzemegységénél. építési munkahelyére Jó minőségű FÖLDMUNKAétkezési GÉPKEZELŐKET FELVESZ. JONATHAN és STARRING , * JT r r , ___ g lma kapható. Jelentkezés: S,— Ft/kg-os egységáron, a , Gyöngyös. Kenyérgyár u. hét minH°n napián. reggel 9 órától délután 3 óráig 63 sz. Építésvezetőségén. Üj eveink hoztak olyan csodát, hogy ezt elmondani a nyeli> dadog... Szergej Jeszenyin „Utam” című verséből idézünk. Folytatását a vízszintes 1., és függőleges lí). sz. sor megfejtése adia. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első folytatása, (zárt hetük: T, k. V.) 14, Fór. 15, Petőfi Sándor verse. 18. „A beszélő. . .” (Mikszáth) 17. i Határfolyó. 18, Saját, kezűleg — rövidítve. 13. Pesi megyei község. • 21. Svájci ’ kanton. 22. Korlátolt felelősségű társaság. rövidítve. 23. Ez fáj a fogban. 24. Halcsalétek. 26. Fafajta. 27. Szemével érzékel. 29. Melódia része! 30. Forgatmány, váltó. 31. Dettó. 32. A „Germinal” írója, személynevének kezdőbetűjével az elején. 34. A filmek fényérzékenységének mértékegysége. 35. Izomkötő. 36. Maeterlinck híres müve. 38. A szén és a fluor vegyjele. 40. A fogak ágya. 41. Asszony — oroszul. 42. Az ozmium vegyjele. 43. Mezzoszoprán szerep „A bolygó hollandi" című operában. 45. Kazán része! 46. Káros hatása van (ford.). 47. Jugoszláv helység Bor-tói DNY-ra. 48. Dél-afrikai tartomány. 49. Nagy-Britannia polgára. 50. Utóvizsga rövidített neve. 51. Nyelvtani fogalom (ford.). 53. Nonius része! 55. Fordított névelő. 56. Téli szőrmekabát. 58. Francia író és költő (Louis). 60. A tilosban jár. 63. Fa ti a Negra szerelme Jókai: Szegény gazdagok című, regényében. FÜGGŐLEGES: 1. Albán pénz. 2. Interpretáció. 3. öklével veri a kaput. 4. Tölt. 5. Panaszos hangot ad. 6. r otaa egynemű netui. i. Növényt nemesít (ford.). 8. Se- regló. 9. Légies. 10. Egyete- mi karral kapcsolatos. 11. Santa. .. (kikötőváros Cali- forniában). 12. Római 101. 13. A vörösingesek vezére „A Pál utcai fiúk” című Molnár-regényben. 19. Az 'idézet befejező része, (zárt betűk: N, E. S.). 20. Ebbe a patakba fulladt II. Lajos. 22. Sportiskola névjele. 25. Formáció. 26. Ütközet, 28. Állati takarmány. 30. Lángész. 32. Ezen a helyen. 33. Az oxigén, a hidrogén és az ittri- um vegyjele. 34. Angol folyó. 44. A legenda szerint az Ararátnn kötött ki. 45. Gépkocsik csuklós hajtószerkezete. 46. Dalmát tengerparti üdülőhely. 48. Dél-amerikai futómadár. 51. A Mariannenáv népek mitológiai „Ádám”-ja. 59. Mint a 11. számú sor. 61. A családhoz tartozik. 62. Izzásban van! E. B. Az október 24-i kereszt- rejtvényünk helyes megfejtése: „Forradalmi mozgalom oldalán állt — Segítette a szegény művészeket. — Így élt Petőfi". A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy- egy könyvet nyertek: Bocsi Antal Verpelét. Farkas Istvánná Kál. Gábor Judit Nagyfüged, Morvái Imre Gyöngyös, Hósvári Istvánná Párád. A könyveket postán küldjük el. MAI MŰSOROK: MÍDIÓ Kossuth 8.27 A tamtamdobtól h képmagnóig. 8.37 Operáfel- vétalek. 9.30 Száll az ének. 9.50 Lottósorsolás. 10.05 Képek és jelképek. 10.38 „Táltos volt”. 10.40 Richard Strauss: Öt zenekari dal. 11,00 Gondolat. 11.45 Népdalok. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Hétvégi panoráma, 13.45 Donizettii Boleyn Anns. 14,16 Kórus- pódium. 14.44 Magyarán szólva .., 15.10 Maurice Andre felvételeiből. 19.28 Tudod-e? 16.05 Magyarország kicsiben. 17.10 Műsorajánlat, 17.12 Láttuk, hallottuk. 17.37 Daloló, muzsikáló tájak, 18.00 Előadja a szerző. 18,15 Hol volt. hol nem volt,... 18.30 Esti magazin. 19,15 Homo Lu- dens. 19,35 Liszt: Tasso —- szimfonikus költemény 20.00 Kilátó, 20,45 Népi zene. 21.30 ,,Kinek az orvosság, kinek a jó szó .. ." 22,19 Sporthírek. 22,20 Tíz pere külpolitika. 22,30 Mahler IV. szimfónia. 23,28 Beethoven: Esz-dúr trió. Petőfi 8.20 Elnökválasztás előtt 8.33 Slágermúzeum. 9.23 Az ég törvényhozója. 9.38 Amerikai dal. 9.80 Lottósorsolás. 10.00 Zenedélelőtt 11.45 Tánczenei koktél 12.33 Édes anyanyelvűnk. 12.38 Nótamuzsdka. 13,15 Gyermekeknek. 14.no Kettőtől ötig.., 17.00 Nem tudom a leckét! 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Váloga tolt felvételek. 19.25 Nyírtass! szüret. 20.00 Fél őrá népzene. 20.33 Varsót melódia. 21,39 A csavargók (operettek). 23.15 Balogh Elemér címbalmozlk. Szolnok 17.00-től 18,30-tg Miskolc 17.09 Hírek, Időjárás. 17,05 Pódium. Bemutatjuk az öpprendek Sándor mun- kásőrkórust. Szerkesztő Antal Magda. 17.40 Képek községeinkből. Zemplén- agárd. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. 18.00 fiszak-ma- gyarországi krónika. 18,26 Lap- és műsorelőzetes 8.00 Tévétorna. 8.05 Isko latévé. 14.05 Iskoláié vé. 15.25 Elet a homo kon. 15.45 Pedagógusok fő rum.a. 17.20 Természetbe rát. 17.40 Csali. 17.55 öt perc meteorológia. 18.01 Pannon krónika. 18.30 Piac jelentés. 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese. 19.30 Tv híradó. 20.00 Terefere. 21.lí Szép magyar tánc. 21.21 Buffalo Bill hagyatéka. 22.25 Delta. 23.05 Tv-hir- adó 3. 2. műsor 20.01 Nyilvántartó hivatal. 20.55 öt perc meteorológia. 21.00 Egészségünkért. 21.10 Tv-hiradó 2. 21.30 Természetbarát. 21.50 — kb. 23.05 A Police együttes műsora. Nmüsöndb 1980. október 31., i 1 *