Népújság, 1980. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
1980-10-26 / 252. szám
► A költő a? olvasóhoz Avarsolvasásr konkrétabban A verset olvasónak tulajdonképpen egyetlen dolga van rábíznia magát - mintegy idegenvezetőre — a versre, hagynia, kalauzolja őt a mű. vezesse ismeretlen, tudaton túli tartományokon keresztül, a végtelen irányába. ' Ám. ha ez ilyen könnyű lenne, verset olvasna minden ; ember a világon. Holott tudjuk, igen kis töredék olvas a { népek nagy közösségéből — verset. ^ Föltétlenül beszélnünk kell tehát gyakorlatiasabban arról, hogyan kezdjünk bele a versek olvasásába. Hangsúlyozom, csak a kezdetekről lehetséges beszélnünk, hiszen a befogadáshoz már két objektív (eleve adott) tényező■ tartozik: a mű és az olvasói szubjektum (belső érzékenység, állapot). Mű és olvasó tehát minden egyes alkalommal változó. Ami állandóságot — talán — ebben a viszonyban megfoghatunk. az az olvasói gesztus kell ’égvén, mely a műre irányul. A mű legalább hármas tagoltságé Több részre tagolódása lehet, sőt biztos, kevesebbre ritkán tagolódik. Tartalmazza a szerző személyének megnevezését, a mű címét, magát a műalkotást Hogyan? — kérdezhetnénk. A szerző neve műalkotásbéli elem? Az. De hiszen, hangozhatnék az ellenérv, minden, egymástól nagyon különbözhető vers fölött is ugyanaz J a név áll 5 Csakhogy. Amiképpen minden vers más állapotát rög- í zítí a szerzőiének, ugyanúgy jelzi a vers a változásban \ lé'm szerző egy adott, a vers keletkezesének ideien aktu l ális állapotát-pillanatát. > A szerző neve a vers végigolvasta után cseng vissza) bennünk, megtelve az elolvasott mű állal sugallt hangu-A latokkal, érzelmekkel. i A másik nem elhanyagolható hozama a szerzői név- í nek, hogy láttára az olvasóban, ha már találkozott a > nevezett költő műveivel, asszociáció-sorok indulnak meg: \ fölidezörinek henne az előzőleg olvasott költemények. \ A vers címe mindig kulcs a műhöz. Akkor is. ha ) nincs címe: a hiány kulcsa tárja föl a meglévőben r elrejtett tartalmakat. A cím nem jelszó, nem mankó, a { címnek sajátos jelentése van. Vagy összefoglalja magában. esszenciában a versben feldolgozott témákat, vagy — párhuzamos — ellentétes módon utal rájuk. A cím felütés, az alaptónus, alaphangulat megragadására Várakozást és érdeklődést kelt. ugyanakkor gyanakvást és ellenérzést, ha semmitmondó vagy kihívóan harsány A cím legtöbbször versből kiemelt, s abban visszakereshető motívumot tartalmaz F. motívum köré szerveződik, mint mágneses erőteret kibocsátó mag köré. a vers szervezete. Ennél a képnél megragadva, a mágneses erővonalak mentén elrendeződő vaspor, mint látvány, mint összkép nyűit nagyszerű élményt számunkra, .(ól lehet., nem ismerjük az elrendezés elvét., nem értjük az erezetek logikáját. De az elénk táruló kép, az értelmezés nélkül szemlélt látvány: szép. Ess* az első, s legfontosabb lépés a verstest szemügyre vételekor. Végig kell olvasnunk a teljes művet, hogy felületi szépségéit 'szavak, rimek. ritmika, képek) élvezni tudjuk, alaki elrendezettségét áttekinthessük, s az arányok elgyönyörködtessenek bennünket. Itt azonban nem szabad megállnunk. Ahogyan messziről -a legjobb ismerősünket sem tudjuk felismerni, mert vonásai elmosód- > nak számunkra, ugyanúgy a hozzánk legközelebb álló) vers is érdektelen, idegen marad számunkra, ha nem \ teszünk közelítő lépéseket feléje. Melyek ezek a lépések? Most már a verset, lassabb tempóban, meg-megállva olvassuk végig. Különféle mikroegységeket különíthetünk el benne, úgymint gondolati egységeket, képi egységeket Ezek. külön elemzéskor megint tovább bonthatók és bontandók. megfigyelhetjük a hasonlatok, jelzők. belső és külső rímek, alliterációk stb. elhelyezkedését, ízlelhetjük különös és különböző aromájukat, külön-ktilön elgondolhatóbbá tesszük magunk számára a belső építőköveket. Mikor így analizáltuk a költeményt, új ráolvasáskor már részleteiben és egészében is szemléljük, egyszerre, , egyidejűleg merülünk bele a mikropillanatokba, és maradunk a makroperspektiva kényeim», áttekinthető távolsáapontján. Élvezzük a verset. | No jó, mondod, kedves olvasó, de kinek van ma arra 5 ideje, hogy ennyit, foglalkozzék egyetlen verssel? Raadá" í sül manapság annyi, de annyi vers van... Én kezdetekről beszéltem, csak a mű befogadásának S első lépcsőiről. A befogadó szemszögéből. A versolvasás ugyanolyan gvakorlat. mint bármely) szakma, mint például a hegesztés. Először a lángra t figyel a hegesztő. Később már csak a munkadarabra, a j lángot ösztönös-gyakorlottam Irányítja a legfontosabb í porotokra. Valami ilyesmiről akartam beszélni. Egy idő után az ; utolsó stádiumnál kezdheti az olvasó a műélvezetet, azt egyszerre analizáló és szintetizáló, tehát az elemző és : az egészet áttekintő — olvasásnál. Zalán Tibor i — Mondja, igazán akarja tudni, hogy mi a baja fi- szanánának? — kérdezte immár minder formaságot hi- vataloskodósi mellőzve egv a harmincas évei vége ?elé közeledő férfi. — Igen. — Na akkor ide figyeljen, én megmondom őszintén mert a főnökök úgysem merik: arról von szó, hogy Ti- szanána nagynak meg kiesi, kicsinek viszont már túlságosan nagy... A beszélgetés óla volt néhány napom eltöprengeni a Tisza menti községben mostanában általam tapasztaltak. az ott látottak-hallot- tak. másrészt pedig az ..egyszerű emberek nevében” lett nyilatkozatok felett. Nos, hogy is kezdődött? Kétségtelen; óvatos elfogultsággal. A magam ismeretei szerint — melyekről ezúttal is kiderült, hogy nem éppen mély rés zántóak — a mintegy 3500 lakost, számláló Tiszanána megyei, de még járási mércével mérve is eléggé „lent” volt, van . . . Ez már csak így él valahogy a közturiotban — és nem is teljesen megalapozatlanul. Mert bizony Nana is beleillik a többi Tisza menti település — Kisköre. Sarud. Poroszló — sorába: földjeinek többsége harmatgyenge, ahol dús növényi kultúra helyett inkább csak a szik virágzott, az ezeken megélni — és lehetőleg jól megélni akarók között viszont a viszály. Márpedig nem kell hozzá sokat töprengeni, hogy józan ésszel felérjük: a viszály. a civakodás, egymás marása mindig is akadálya volt a haladásnak. Nemcsak ezen a vidéken, de dúsab- ban termő földeken is. Ilyen — és még néhány „ilyenebb" — előzmények után kérdés: csoda-e. ha nem egészen egészséges elfogultsággal érkezik Tisza- nánára az ember...? Hogy aztán — kellemesen csalódjak. Ha nem ,is sok mindenben. de azért alapvető dolgokban. Godó Lajos, a termelőszövetkezet fiatal elnöke mondja: — Csak az utóbbi években esett így vissza az ázsiónk. pedig korábban nyereségesek voltunk. A kiemelkedő eredményt az 1976-os év hozta, akkor 1 fi milliós nyereséget értünk el. — De ami azután következett — és ezt már Keresztesi Lászlóné teszi hozzá. — arról jobb nem beszélni ... Igen, így van — és innen az előítéletek. Az előítéletek, amelyektől — nagyon is úgy tűnik — ideje végre megszabadulni, Szabó Lajos, a járási párt- bizottság első titkára sem véletlenül fogalmazott így: — Tiszanánán bátor, tehetséges fiatalok kerültek a szövetkezet élére, akik meg tudják oldani mind a gazdasági. mind a politikai feladatokat. ötletekben, kezdeményezőkészségben nincs hiány, s ha a vélt sérelmek miatti — már most is egyre kevésbé ható — intrikus magatartás végleg megszűnik■ akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy még nagyon sok. az ideihez hasonló. szép eredményt érvek el A nyári betakarítás be- fejeztévé’ ezek az eredmények zömében már ismer- tejs nemcsak a .szakemberek, de többé-kevésbé a megye — e téma iránt érdeklődő — lakosainak körében is. delkező vize m ideig „kísérleti” kacsaúsztató, de aa minden különösebb kísérletezés nélkül is szemmel látható. hogy a ruoanepseg igen jól érzi magát benne: alábuknak, lubickolnak, szárnyaikkal csapkodnak — neon szenvednek cáűzban, reumában. — Peme, nemcsak a fc** rsáké a víz magyarázza Szűcs Antal —, ezzel tűtjük a telepet... — ... és arra gondoltunk — teszi hozzá Süttő Ferenc —. hogy érdemes lenne elvezetni az ide három kilométerre levő sertéstelepünkhöz is. Megérné a mai energiaszűk időkben. — Igen — ért, egyet Godó Lajos is —, az viszont már biztos, hogy egy kis kertészetet rövidesen már erre alapítunk: megegyeztünk ugyanis a pesthidegkúti Rozmaring Mgtsz-szel, hogy velük kooperációban kísérleti jelleggel egyelőre — fer lajjütéses, duplafalú fóliásé- tor alatt szegfűt és egyéb kedvelt koraj virágokat nevelünk — remélhetőleg nem kis haszonnal. Kei nemzedék — őszi napsütésben „VIRÁGZÓ” TISZANÁNA Lehetőségek és lehetetlenségek Itt csupán emlékeztetőül hadd jegyezzük meg, hogy a tavalyi, csaknem tízmilliós alaphiány és 1,7 millió veszteség után most feltehetően (és remélhetően!) alaposan túlszárnyalják a tervezett hétmilliós nyereséget. Az idén több termésrekordot hozott (hozó?!) növénytermesztés mellett is vezetnek a telep tőszomszédságába. ahol pontosan 1001 méter mélyről 54 fokos gőzölgő viz tör fel, dúsan és úgy tűnik — kiapadha- tatlanul. Mindenesetre, az már messziről látszik, hogy egy tetszetős kis tó kialakult körülötte. Kén, jód. s ki tudja, miféle sókkal renA tiszanána: termelőszövetkezet szénája — ne mondjuk: virágoskertje — kezd tehát jól alakulni, és nemcsak az országban is egyedülálló virágkertészet bevezetésének ötlete és várható haszna miatt. Sokkal inkább arról van szó, amit Szabó Lajos olyan tömören és kifejezően megfogalmazott: bátor és tehetséges fiatalok kerültek a szövetkezet élére, akik a nehézségek ellenére is képesek megoldani feladataikat. Aligha kívánhatnánk mást ezek után. hogy bár csak mielőbb Tiszanána egészéről elmondhatnánk ezt. De azt is tudjuk — mert igaz —, hogy lehetetlen egyszerre kívánni minden lehetségest ... B, Kun Tibor oroszlánrésze van ebben az állattenyésztésnek. melynek termelési mutatói ebben az évben is igen sokat javultak. Tiszanánán hagyománya van a .juhászainak, a sertéstenyésztésnek és a tehenészetnek is. Utóbbi megyei szinten is kiemelkedő, napi 7000—7500 liter tejet ad, a termelőszövetkezet egy év alatt 2.7 millió tejet értékesített! Nem vitás, hogy ebben rendkívül nagy szerepe van a Szabó Lajos által is említett fiatal szakember- gárdának. akik szakmájukat szenvedélyesen szeretik, és nemcsak foglalkozásuknak, de hivatásuknak ' is tekintik: Süttő Ferenc főál- lattenyésztö. Szűcs Antal, a szakosított szarvasmarhatelep vezetője és Báti Anna, a helyettes-telep vezető. Az elnökkel együtt valamennyien kifogyhatatlan szenvedéllyel tudnak beszélni a szinte a nap 24 óráját kitevő munkájukról, céljaikról. elképzeléseikről És persze: nemcsak beszélnek! Valóságos élmény megfigyelni, hogyan dolgoznak. hogyan teremtettek a tehénistállók helyén — kis túlzással — natikatisztasrígunak nevezhető tejgyárat, valóságos laboratóriumot Mást np mondjunk, a hatalmas fö- qyű. fekete-fehér tehénkék naponta kétszer fiirdenek. s ráadásul a zuhany igen kellemes meleg víz. — f Az igaz. ebben nincs hiánv — mondja mosolvoa- va Godó Lajos —. bár minden téren ilyen jól állna Tiszanána...” és már el Az ogcszségház elölt mint mindig, most is van egy kis forgalom Alkonyai: hangulat: ki-ki hazafelé... (Totó: Perl Márton) L