Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
<?«2 Petőfi a Neutronon Petőfit nem kell bemutatni a magyar embernek. A Neutront igen. És azt is el kell mondanom, hogyan került Petőfi a Neutronra és végezetül, hogyan került ebbe az írásba együtt Petőfi Sándor, a magyar nép nagy költője és a Neutron, a Volga csebokszári szakaszának „parancsnoki” naszádja. Sőt, azt is el kell mondanom, hogyan kerültem jómagam a Volgára, illetőleg a néhány méteres hajócskára, tanúja lévén a Neutron és Petőfi Sándor, még közelebbről Petőfi Sándor és Arsjuhin Vlagyimir újságíró találkozásának. A dolog korántsem olyan kuszáit, mint aminek első olvasásra tűnhet, de hát. ehhez menjünk sorjába. .. Csuvasiában jártunk. És a Volgán is természetesen. Kir Valentyinovics Paszinkov kapitány;' a mord arcú, de hihetetlenül jó kedélyű folyami medve vendégeként, a jó ég tudja miért — Kir Valentyinovics sem tudta, ez volt az egyetlen, egyébként, amit nem tudott — Neutronnak elnevezett hajócska vendégeként furikáztunk folyót ismerni, tájat csodálni, szánkat tátani a szép kilométerek hosszán a Volgán. És velünk tartott kollégánk, Arsjuhin Vlagyimir is, mint kísérő, mint yolga-szakértő — és mint... Nos, erről a „mintről” később! Valahol, a Volga mentén, a bal parton, már a Mari Autonom Köztársaság „partjainál” fövenyre futott a Neutron orra. Teáztunk. A hidégre fordult időben a folyó meg-megrázta magát, mint valami házsártos asszony, mert fodraiba keményen bele-belekapott a kora őszi szél. A teával nemcsak Angliában, e tájon sem lehet, komolyta- lankodni. A teaivás, ha nem is éppen szertartás, de odafigyelésre késztető boldog pillanata az életnek. Pihent hát a hajó, mint Petőfi kompja, csak nem kötötték ki, csendben duruzsolt a motorja, betöltvén ezzel a horgony szerepét. Nagyokat szürcsöltünk a forró, erős. bronzszinű teából, amikor is Arsjuhin egyszer csak szavalni kezdett. Orpsz lévén, „természetesen” — csuvasul. Hiszen itt él már jó ideje, volt kedve és alkalma megtanulni a csuvas nyelvet. Nem figyeltünk fel különösebben az előadói produkcióra, ha kedve van és éppen teaivás közben jött meg a kedve, hát mondja verseit, kedvenceit. Nemcsak a pódiumon lehet verset mondani, nemcsak csendes, meghitt sarokban strófákat olvasni, lehet azt teáspohárral a kézben, a Volga partján, egy hajócska kajütjének a mélyéin is. Csakhogy a vers valahogyan ismerős volt; Nem is a vers. A ritmus. A dallama. A hangja inkább. Ismerős ismeretlen, vagy ismeretlen ismerős? — Kitől mondtam a verset? — Nem tudom, hisz nem ismerem a esuvast.., Ve oroszul sem jönnék rá... Ám valahogyan mégis ismerősnek cseng. . . — Az bizony. Ismerős. .. — lelkesedett, fel Arsjuhin Vlagyimiroyics és büszkén nézett rám. társamra, de még a kapitányra is. Aztán kisvártatva hozzátette. — Hát Petőfi Sándor. Csuvasul. Szülőföldem szép határa, meglátlak e valahd.ra... — és már mondta is tovább az ismerős ismeretiem szavakat, Petőfit idézve csuvasul, itt, a kis hajócska, a Neutron fedélzetén. Aztán Szabadság és szerelem. ez a kettő kellett Arsjuhinnak, majd Szeptember '■égén bizonygatta, hogy még nyílnak a kerti virágok, és hosszan, egyik verset a másik utón citálva idézte csuvasul Pelőfit. az orosz újságíró, valahol Moszkvától délkeletre, majd ezer kilométerre. — Orosz fordításban olvastam először. Megszerettem.. Nyelvét, forradalmi hevét. Költészetének közvetlenségét. Aztán ráakadtam itt csuvas fordításban is. Hát ez meg teljesen lenyűgözött. Magyar költőt csuvas nyelven orosz embernek szavalni, kész internacionalizmus, nem igaz? — lapozott újabb versre emlékezetében, és már mondta is a tizedik, vagy a huszadik Petőfi-verset, melyiket végig, melyikből csak versszakot idézve fel. miközben akaratlanul is pironkodni kezdtem. *Igaz, sose voltam én a memoriterek nagy mestere, sorokat, ha tudok idézni ma már, akár a Toldiból is csak, de mégis... Ismerek-e legalább néhányat a csuvas költészet jeleseiből? Névről, egyet- kettőt. Verset, más művet címről, talán... De hogy idézzem is őket, hogy értsem is és lelkesedjem is értük... Hát azt nem. Másfél milliós kis nép ez itt a Volga partján, akikkel a történelmi idők mélyén valamikor es egy ideig együtt éltünk a török—tatár uralom alatt tán.. . Ég * közös történelmi múltnak ez a darabkája, amely inkább csak kuriózuma - a történelemnek, mint meghatározója akár az egyik, akár a másik népnek, ím csuvas nyelven ihlet meg egv orosz újságírót. Lehet, hogy iménti állításomnak nincs is igazsága? Hogv a történelmi jelentéktelenség éppen azzal válik és .azért lett jelentőssé, mert a ma. a közös eszme avatta azt és emelte a két nép közös történelmi emlékévé? ..Halhatatlan a lélek, hiszem. — De más világba nem megy át,— Csal: itt lenn a földön marad, —- A földön él és vándorol — Többek közt én. emlékezem. — Rómában Cassius viták. — Helvéciában Teli Vilmos, — Párizsban Desmoulins Kamill . . — Itt is leszek tán. valami." Hát lett, itt is- csuvas földön is: (Petőfi Sándor, a nagy magyar költő. A teái • megittuk a Neutron szépen, óvatosan lecsusz- ,, ml a part sárga fövenyéről hogy orrával újra neki- fev/.üljön a'Volgának, amely új és soha nem látott, vállán szépségekkel köszöntött minden további méterén ■ n, boesátassék meg nékem, bocsásson meg jó anyács- k int a Volga szépségéi emlékezetemben átszövi Pe'őfi verse csuvasuT: Magyar vagyok Büszkén tekintek át — A múltnak tengerén.. .” Az élelmiszer-gazdaság seregszemléje tapasztaltuk a vásáron M egközelítően háromnegyed millió látogatója ' volt a mezőgazdaság és élelmiszeripar ötévenként megrendé. zendő, idén esedékes és most véget ért nagy kiállításának. A bejáratóktól a Fehér úton végig, majdnem a metró végállomásáig egymás mellett sorakozó, megyékből érkézéit autóbuszók, a tömött villamosok, no még a kiállítás útjainak — igaz, inkább csak hétvégeken látható — sokadalma jelezte: hatalmas közönségre számíthat nálunk minden mezőgazdasági kiállítás. Ennek oka r az élelmiszer-termelés nem másfél ezer termelőszövetkezet, állami gazdaság és néhány tucat feldolgozóüzem ügye s nem is csak a mező- gazdaságban foglalkoztatott embereké, hanem mindenkié. Csupán a húsipari vállalatok 980 ezer sertéshizlalóval. 18(1 ezer marhahizlalóval állnak szerződése» kapcsolatban... A városi ember is érdeklődik az élelmiszertermelés mindenkori állapota iránt, hiszen vásárló. mellesleg: a mostani városlakók többségének szülei, nagyszülei még mezőgazdasági termelők voltak. Annak ellenére látogatott el az OMÉK-ra hétszázötvenezer ember, hogv .Budapesten és a vidéki városokban szinte semmi sem jelezte. s hívó szó a községek lakóihoz is csak gyéren jutott el. Igaz, a napilapok, a tv, a rádió hírt adtak a kiállítás eseményeiről, de az utcai járókelő nemigen találkozott plakáttal, a forgalmas utakon. tereken kötélen .lengedező tarka, feliratos vásznakkal. Még a kiállításra menő autóbuszokra, villamosokra sem . kerültek fel most azok az apró znszlódskák. amelyek korábban mindig repkedve jelezték: jelentős mondanivalójú kiállítás van most! Aki határozott • céllal Indult a kiállításra. tudva, hogy melyik vállalat, nagyüzem. külföldi kiállító gépe. szervezési módszere, állat-, vagy növényfajtája, kémiai szerve, termelési módszere iránt érdeklődik, biztosan megtalálta, s valószínű, hoev sikeresnek tekintheti útját, jónak az alkalmat a találkozásra. Az sem csalatkozhatott. aki azzal a kérdéssel fordult a géneket kiállítókhoz: mutassák meg az újakat és mondják meg: mit tudnak ezek. Az ilyen kérdést feltevő bizonyára alaposan szemügyre vette a rakodást könnyítő, a szántás nélküli talajművelést lehetővé tevő, a kukoricaszár és szálas takarmányok betakarítására alkalmas gépsorokat, a legújabb 180 lóerős traktort és a többi újdonságot. Biztos, hogy jól járt, aki a sok szakmai tanácskozás valamelyikére kapott meghívást: a hely és időpőnt megjelölése eligazítást nyújtott a számára. Tanácstalanul bolyongott aki a kapun belépve megállt. égy pillanatra: jobbra, balra, vagy előre induljon-e? Gép. gép mindenütt a szabad területeken. Olyanok is, amelyeket otthon a legtöbb nagyüzem évek óta használ, így azt kiállításon nem szükséges bemutatni, mert csak a helyet foglalja, és a valóban figyelemre méltókat takarja el. A géptömeg több ok miatt is nyomasztó volt. Egyrészt azt sugallta: a mezőgazdaság azonos a géppel ~ holott nem az. Másrészt majdnem teljesen kiszorult a kiállítás területéről a növényzet. A néhány tő kukorica a nádudvari Vörös Csillag Tsz paviloniában különleges üde színfoltnak számított. A hatalmas fémszerkezetek azt juttatták eszünkbe — a kistermelőknek például — mennyi gép. de bármit akarunk vásárolni, nincs, vagy annyit kell utána kilincselni, hogy az egész nem éri meg. A magyar gép. és esz.köz- gvártás, -forgalmazás leglátványosabb krüikáiaként a barkács traktorok kiállításának mindent felülmúló népszerűsége tekinthető. Csendesebb napokon is amikor a pavilonok üresek voltak, a nagv gének körül sem nézelődött senki, egymást érték az emberek az ügyesebb társaik által készített praktikus masinák körül. 1980-ban uevanis ott tartunk hogy a kistermelő maga készít génét. munkaeszközt,, ha nem kaD megfelelőt, vagy nem olyan áron. amit méltányosnak tarthatna. A szántóföldi és kertészeti növények csaknem teljes hiánya sokakban keltett csalódásit. Mi újat láthatott mondjuk a fóliás kertészetét létesíteni, korszerű gyümölcsöst és szőlőt telepíteni akaró? Vagy aki tudja, hogy a termelési rendszereknél ötven kenyér- és takarmánygabona-fajta közül lehet választani? Az egyes növényfajták nem ismerhetők meg apró üvegekbe töltött magjaikról: a növényt lett volna jó látni. A kukorica például akár dekorációként is szerepelhetett volna az utakat szegélyező, kiégett, füvek helyén. A növények száműzését a kertészeti rész is bizonyította: néhány tő az egyes zöld- ségfajtákból nem elégítette ki az érdeklődőkét. Igaz, a pavilonokban levő szép. színes fotók és a feliratok százai e témáról sem feledkeztek meg. A siker azonban, amit a kertész szakkörök termékbemutatóikkal arattak. jelezte, miféle bemutatási mód tetszene egy kiállítás látogatóinak. Állatokból — a látogatók nagy örömére — volt elegendő. ' Miiedig sokan nézelődtek a » különböző faitájú szarvasmarhák színjeinél, a sertések es juhok istállóiban. A lovakhoz az istálló szűk- reszabottsága miatt úgyszólván lehetetlen volt jutni, s tumultusba keveredett . az is, aki a kistenyésztők által kiállított és parányi helyre zsúfolt nyíltakat'. galambokat, prémes állatokat és baromfiakat akarta megtekinteni. Aki az állatfelvezetésf kívánta látni, miközben ban- dúkolt a kiállítás *■ területének sarkába nyomorított — és hogy illetéktelen szem ne kíváncsiskodhasson, vászonnal körülkerített — poros ál- la'tbemut.atóhelyre. sóvárogva emlékezhetett a mostani A-épiiiet helyén valaha állt. jegenyefákkal kerített gyönyörű lovaspályára, ahol bizony egészen másként festettek a gazdák és gazdaságok büszkeségei, a szép jószágok. i Az állatok körül volt a legtanulságosabb nézelődni.' A szarvasmarhakeresztezések céljáról, gyakorlati hasznáról pillanatok alatt a Laikus is meggyőződhetett. ha mondjuk a ma- gyartarka limouein felirat alatt álló hízóbikaesoportra vetett egy pillantást. Az is megérzett valamit a tartás- technológiák korszerűsödéséből, aki a lúdtenyésztési bemutatónál a közönség szeme láttára tojó libákat és pihés naposokat látta drótrácson. Ráadásul a legkészségesebh felvilágosítást a libatömő asszonyoktól, a bikák, a juhok, a sertések, gondozóitól, a győri fóliás kertészkiállitó- tól, no meg a kistermelők munkáját szervező, segítő nagyüzemek- — köztük az ócsai Vörös Október, a du- navarsányi Petőfi Tsz, a Kör. nyei Mezőgazdasági Kombi- mát, a Bikali Állami Gazdaság illetékeseitől kapták a látogatók. Számos kiállító standjánál nem volt kitől kérdezni, a válaszolásra hivatottak saját, vagy ismerősök elfüggönyözött tárgyalóiban falatoztak, poharazgat- tak. Kár, hogy a kiállítás rendezői nem fogták kézen a látogatót, nem segítették a sok épület és gép közötti eligazodásban. Azzal kezdődhetett volna a dolog, hogy közük a vidékről, hajnalban indult autóbuszok vezetőivel: a kiállítás kapujáig járó kék autóbusznál tegyék le utasaikat; ne kelljen kilométereket baktatniuk a bejáratig az elhanyagolt, poros utakon. Aztán folytatódhatott volna azzal, hogy a bejáratoknál eligazító táblákat helvezhek el: mi. merre van. Netán a minden kapunál elhelyezett táblára felírják az aznapi programot. A jellegtelen könnyűzenétől is jó lett volna mentesíteni a látogatókat, népdalkincsünk bősége választást tett volna lehetővé. A most véget ért kiállítás mindezek ellenére is nagy seregszemléje volt az élelmiszer-termelésnek és jő iskolája a mezőgazdasági dolgozóknak. Megmutatta: ma is többet — sokkal többet „tud” az ágazat, mint amit fogyasztóként naponta tapasztalhatunk. Érzékelhettük a kiállításon a megtett utat, a jelent, a látogató megsejthetett valamit a jövő lehetőségeiből is. A korábbi kiállításokénál valamelyest kisebb vendégsereg — reménykedjünk benne nagyobb része, bizonyára hasznosan, sok jó tapasztalatot gyűjtve töltötte ott az időt. Gonda íré* 1
